avagyis a Másik Univerzum sötét oldala, amit a Jók és Igazak annyira nem akarnának látni:

Ugyanezen Jók és Igazak Obama feljövetelekor, vagyis egy részük  a netokraták ó mennyire ünnepelték magukat! Most meg sunyulnak arról, hogy tan'képpen Trump is netokrata twitteriensis. Detto: Őrjöngtetik ma és tegnap a világ jógyerekei a Második Univerzum-ot építő büdös oroszokat -nemde a Jók és Igazak netokratái is ilyen univerzumot építettek.

Ők építették először. és az övék működik.


Ami szép a történetben:Trump karakterrombolása ennyire jól sikerült, hogy már a republikánusok is benyalták.

És ez a történet nem más, mint az Entrópia beteljesülése. Káosz -és ezt a káoszt a hülyék nem csinálták...

hulyites.jpg

Ezt a Káoszt a Szuperek, a High-Fejek, a Legkülönbek, a Magukat Mindenki Fölé Helyező Innovatívak röviden A Jók és Igazak csinálták, a fejlesztőmérnökök, akiknél nincsen fennebb és akiknél mindenki csak hülyébb.

A netokraták döntöttek az Új Kultúráról, ami a régit áthatolhatatlan rianásban hagyja maga mögött.

És lesz rosszabb: ismétlem A fészbúkozók, akik már azt se tudják  nem tudatosul bennük, hogy ők interneteznek.

Ismétlem: Magyarországon kétmillió proletár fészbúkozik és ebből másfélmillió arra büszke, hogy ű oszt sose, ű nem internetezne egy percet se !

A Nagy Kommunikátorokból akik kitalálhatták a pár billentyűparanccsal leszűrhető és könnyenhülyíthető emberiséget, most majd jól rádöbi-debizhetnek arra, a Hülye Emberiség mennyire önjáró is tud lenni.

A Zárt Tartályban öntörvényű és kezelhetetlen folyamatok eszkalálódnak
-és egyelőre úgy néz ki, az agyasfejesek A Legkülönbek rosszul reagálnak vagy sehogy vagy önhazugan és félőskén odanézni is.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6212156547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.26. 14:17:47

Béke porainkra.

2017.01.26. 14:45:52

‘The party told you to reject the evidence of your eyes and ears. It was their final, most essential command’.
--Nineteen Eighty-Four, George Orwell

Frick László Intézet 2017.01.26. 16:20:54

@nagyjoco: Porainkra?? -áááádehogy. Iszonyú nehéz meghalni és vagy egy negyedórának tűnik az utolsó lehelet.

Maszatolás, kínlódás, vergődés.

Ki mit tűr. Tűrheti-e.

Élnek még, igen agg emberek, akik már-még majdnemfelnőtt fejjel élték túl a lógereket. Az utolsó SS katonák kerülhettek 17 évesen Szibériába, talán még él egy-két visszatérő.

Vannak közöttünk tényleg is sötétidőket megélt tanúk -nem szégyellni előttük, hogy "belehalunk" Trump-ba.

Frick László Intézet 2017.01.26. 16:25:34

A maimarketingalapú picsatársadalom lényege pont ez, hogy eszünkbe se jut a fülünk és a szemünk. Ahogy egy tavalyelőtti példában megmutattam: A picsaember 20-30-cal óvakodik összefosván magát az autójában mert ónos eső miatt riasztást atak ki, befutott a telókájára. És nem áll ki félre, nem száll ki az autóból és nem csuszakolja meg a 2-3 fok celzius-ban a rendes esőben a vizes aszfaltot 8amit egyébként az autójára permeteznek és vernek föl a gyorsabb autók... jár az ablaktörlője ... amit nem ő kapcsol, majd a szenzor eldönti...
Sokat rugóznak most Orwell-en pedig a huhogók ugyanúgy betöltik a picsatársadalom nemkülönben, a mértékét.

2017.01.26. 16:40:54

@Frick László Intézet: Egyszer régen, valamikor a kilencvenes évek közepén olvastam egy középszar amcsi scifi -féleséget. Eszerint valamikor a távoli, sötét jöben füstből, stresszből, veszélyes ipari hulladékból és hasonlókból , - szóval mindenből, amitől az amcsi tudattalan fél - manifesztálódik egy gonosz milliárdos, aki uralma alá hajtja a világot, pénzzel, hazugságokkal, demagógiával.

Az irodában körbe vagyok véve a legjobbak és legigazabbakkal, szóval nagyon tájékozott vagyok arról is, Trump e scifi megvalósulása. Minden, amit a "liberális" jógyerek fejletlennek, alávalónak és veszélyesnek tart a politikában, megtestesíti Trump.
Egyreinkább, egyrejobban lovalják bele magukat a világvége hangulatba.
Hosszú négy év lesz, én tényleg bízok benne, hogy a következő elnök demorata lesz és akkor visszaáll az USA-ban meg a világban a Fejlettség.

Frick László Intézet 2017.01.26. 16:48:51

@nagyjoco: Kerouac-nál meg Brautigan-nél lehet efféle comics-figurákról olvasni amiket gyerekkorukban olvasgattak képregényeket... De kár, hogy már ezt nincs időm még bepótolni az Alternatív Univerzumba.
A jógyerekeknek is megvannak a maguk gyíkemberei...

2017.01.26. 17:12:07

@Frick László Intézet: Ezek nekem kimaradtak. Én már kezdek agggódni a jógyerekek mentális épségéért. Trump betiltotta az abortuszt és elszennyezte a világot, és még csak csütörtök van.

2017.01.26. 17:22:20

@Frick László Intézet: pár éve egy jókislány el akart vinni párunkat Debrecentől egsézen Nógrád megyéig, sztrádán. Az utolsó pillanatban lemondta az utat, sárga riasztást látott az interneten (esett az eső).

Én még látok és hallok valamit, és azt akarják bebizonyítani nekem, de egyfolytában, hogy hallucinálok.

Frick László Intézet 2017.01.27. 06:29:23

@nagyjoco: Kattogásmarketinges okai is vannak, mint a veronai buszbaleset-nél is megfigyelhető. A nyúltpulóveres, zsíros hajú 32 éves csajszik, akik A Dohánygyárban még csak blogtündérkedtek meg a marketinget csinálták az Igazi Férfiaknak... annyit látnak Trump-ból, hogy a fokozott közútálatra apelláló beugrató cím működik. CÍM "Megbaszta-e az anyját Trump?" Újabb kényelmetlen információk bukkantak fel Trump-ról. Ha megnyitod a "cikk"-et kiderül, hogy Mayfield S. Johnson new yorki hős metróvezető rikkantota azt az utasoknak, hogy "Trumop , Yoa Madafakka!"
süti beállítások módosítása