Frick László Intézet 2017.01.07. 06:57

Csiganyomos Blú Velvet a magyar politikai sajtó kurva Diványán

...vagy ha nem, hát gumicsizma.

Minapi -még tavalyi- bejegyzésemben rámutattam, az egyébként is egyre pusztuló, nyomorult pornóipari trükköcskékkel operáló és bulvárosan picsásodo magyar sajtómunkásság mennyire rá van akadva a

DÚÚÚÚÚÚRVÁÁÁÁN/DUÚÚÚÚRVAAA

és

BRUTÁLIS

kifejezésekre. Ha pedig minden durva/brutális a mínusz 5 celsius fokos külsőhőmérsékletcsökkenéstől kezdve a 3 Ft-os benzináremelésen kersztül az NHL gála meglepetéséig és minden BRUTÁLIS a 0,15 %-os inflációsadattól az 5Ft-os gázolajáremelkedés felé, a slissz a kettősgyilkosságon átpocsétálván 22000-rel kevesebben érettségizőből a tavalyihoz képest 3827-tel kevesebb felsőoktatási helyig, az új kártevők megjelenése felé az árzuhanásba huppanva

akkor mi lesz, ha tényleg egyszer véletlenül valami valóban durva és igazán is brutális lesz.

A Minőségi Újságírásnak mára esélye nem maradt a magyar sajtóban.

Az ok egyszerű, mint a magyar élet sokmás területén, a magyarázatot a jellegzetes Csúszás-ban szemléltethetjük. Magyarországon a II. világháború óta a fejlődés egyenetlen. Olyan településfejlesztési un "reformok" , centralizációk és decentralizációk, erőszakos nagyvárosiasítás és tanyapusztítás, kulákozás és ipareröltetés, felibe se végrehajtott reformok odahagyásával új reformok ábrándos délibábosítása, satöbbi-satöbbi jellemezte a XX. század második felében Magyarországot, hogy igazán nincs is mit csudálkoznunk, ha egy régióban két közeli vagy akár szomszédos kisváros sem jellemezhető egymás tulajdonságaiból. Ha valaki jól ismeri Szigetszentmiklóst, attól még egy fixa ideája se válik be Dunaharasztiról. Ha egy cocojológijus megismerte a tiszabői cigányokat, attól még dzsumbujba vezetik a tiszaburaiak. Hát akkor Hajdúhadházán, Tégláson Vizsolyban vagy Valkón.

A magyar sajtómunkásnak csak térkép e táj. Sőt: GPS-koordináták. A Csúszás és a mozaikosság miatt kényelmetlen a magyar élet és valóság a magyar sajtómunkás számára.

Mivel a magyar sajtó-és csatornamunkás szüntelenül előfeltevésekből, készrefőzött koncepciókból, ráadásul küldetéstudatosan ésvagy puszta kurvaságból indul ki, már meg se érkezzen a konklúziójához, a fogyasztó, akit a termékével tömne előre tudja azt. Semmi poen.

Pedig a magyar mozaikosság és Csúszás megismeréséhez ki sem kell húznia a csinos és uniszex bokáját A Város-ból. (Az idei télen a fiúk is csupaszbokát villantanak a föltűrt szárú naciból.) Ha egy pékáru terítő sofőr megszokta a közlekedést Óbudán és áthelyezik Kőbányára, Kőbányán az ottani türhő sűttparaszt büdösbunkó, jellegzetesen magyar balfasz és egyszerre elbizakodottan pimasz autósok között koccanást fog szenvedni.

A magyar sajtó egyre olcsóbbjánios, egyre rosszabbul fizetett és egyre virtuálisabb [otthonról dolgozik elheverve, hasán a tabletjével vagy ha sokat kell írni, mondjuk 300 karaktert a kopipasztába, akkor a lap-top-pal] munkásai úgy vannak leginkább az olvasóikkal, mint a magyar kereskedelmi és vendéglátóipari dógozók. A kuncsaft az alapból paraszt, felépítményében buzi és köcsög, hülyének nézhető és arrogáns ááálatt.

A magyar foglalkoztatókra, munkaadókra az a jellemző, hogy speciális szakmunkákra (minősített hegesztés) is bhetanított munkabért akarnak fizetni. A paracsizmaváltással 2005. után, vagyis az internetes média elúrhodásával az "elavult" orgánumokon "piaci törvényszerűségek" teljesedtek be. Az internetes újságírás blogszerű amatőrösködéssé züllött. A mézesmadzagról még néhány politikailag stréber nyaló "blog"-nak is jutott répacukor szirup, a Kettős Mérce és hasonló nyalánkságok bérbloggerei ma "hivatásos újságíróként" rendes cégszerű vállakozásban ámíthatják magukat arról, mecsoda karriert csináltak a pedig hűdemár rákosidiktatúrában. 2005-ben az internetes média úttörő és blúcsipp volt, a mai internetes média színvonala meg sem közelíti, alulról sem a 10 évvel ezelőtti amatőr polblogok színvonalát.

Bele se kell merülni egy-egy un "internetes hírportál" kínálatába. Már az un "címlap"-ról lesír az olvasók hülyének nézése és lesajnálása. Durván ötlettelen és lapos beugratócímek, brutálisan félrevezető és hazug becsali összefoglalók. Sajátos paradoxon: Annak hogy az ember csak a címlapokat futja át, a fő oka az az izzadságtól bűzlő és emberzsírtól ragacsos igyekezet, amivel a címlapszerkesztők igyekeznének a cikkek és linkek megnyitásába hajszolni a kóbor [nem]olvasót. Egyre inkább: nézőt.

A címlaptündérek nagyjából a pornóipar rideg és kőkonzervatív szabályai szerint dolgozhatnak. A Képzetes Olvasó ismérvei körülbelül, mint a pornózabálóké kőbe vannak vésve a szerkesztőségekben.

A napi címlapokat tanulmányozván eléggé könnyű vajpapírra satírozván lekopizni a magyar sajtómunkásság elé kitűzött képzetes olvasói profilt:

- a magyar olvasó kárörvendő, azonnal kattan a tragédia, a halálos áldozatok, a vérfürdő, a súlyos baleset (igen-igen, ezekben az évadokban brutális vagy dúúúúrva!!!) hívószavakra

- a magyar olvasó jellegzetesen magyaririgy - biztos kattan az elképesztő luxus, a pompa, a méregdrága, a fényűző a luxus és a durván meg brutális jelzőkre

- a magyar katasztriofista,busongó és depresszióra hajlamos, szivesen rinyál és panaszkodik. Sőt, ha jól megy sora, a magyaririgység miatt még annál is inkább sirnia, rínia és panaszkodnia kell. Ezért a címlaptündéreknek a beugratókba jó sok negatívhírt, uszítást, elháborítót kell beleszőnie.

-a magyar szerint más réttye mindig ződebb - Ez a bezzegelés ipari sávja. Bezzeg bezzegisztánban. Bezzeg az angolok nem téglaporral. Bezzeg másol a tej a vajjal, míg nálunk a fost a recskával.

- a magyar büszke - Ez a legellentmondásosabb terület. Miközben a magyar busong és szerinte nekünk Mohács kell, ésbár Mohács hét főoka után még a tizemkét mellékes okkal következik majd a büdöstörök, akik Malkoçoğlu Bali bég (törökül: Yahyapaşazade Malkoçoğlu Bali Bey (1495-1548) vezetésével a csata után fölraboltak Budáig, viszont októberben hazatakarodtak és igazából az országnak nem ebben a csatában, hanem a májusban megtartott Hatvani Országgyűlésében lett vége (és az országvesztésben főbűnösök, Werbőczy,, Báthory Esvány de még Szapolyai is mellékszereplők a történetben...) , tehát az 1526-os év nem annyira végzetes, mint inkább jellegzetesen magyar történet, ennek ellenére a magyar a törökre hajlamos fogni mindent és magát csakis és kizárólag vétlenáldozatnak beállítani. Ha a magyarbüszkeség jellegzetességeit elemzem, akkor a busongó jajgatörp, népét és nemzetét, de akár saját családját, főleg testvéreit is szivesen köpködő magyar azonnal büszkemagyar lesz,, ha tanácsot adnának neki vagy beleszónának a dógába. majd ő a magyar tuggya micsinál. Őneki nem parancsó senki sem a Jászság, sem a Kúnság.

A magyarbüszkeséggel elérkeztünk a magyarnak a nemzetközi internacionális tulajdonságaihoz.

Nincsen Európában az a hűdefejlett már, johh annyira ződrétes bezzeg indoeurópai nép, akik legalább feleannyira befogadóak és toleránsok lennének, mint a régi magyarok.

A régimagyar erősen befogadó, toleráns, "kulturális szivacs" nép, így csupa-csupa jótulajdonságokat is szedhetett össze a véle társuló népektől. Ennek ellenére a magyarok nemzetközi tulajdonságai ázsiai nomád állattenyésztő törzsi jellegűek. Az Európába fölrabló törökök ezért is hitték testvérnépnek a magyart, nem csak a magyar nyelvbe az állattenyésztés eltanulása idején bekerült türk eredetű szavak miatt.

A címlaptündérek mind-mind igaz magyarok és a magyar sajtómunkás azokban a korokban is, amikor a magyar sajtómunkásságnak a durva és brutális magyarellenesség, magyarköpködés, a magyarok leszólása és apprehendálása a főőfeladata, akkor is igaz magyarként kalandoznak idegen szövegekben és viszik, szerzik el, amit csak érnek.

- a magyar lopós, tolvajlós nemzet, ezért igen érzékeny a lopások iránt és pompásan lehet uszítani azzal, hogy más magyar mennyivel többet lop. Itt, ebben összefonódik a sáv a föntemlített magyaririgységgel. A szájával duzzogván szólal fel a magyar a másik magyar lopásai miatt, gondolataiban azonban azon savanyáll, hogy akkor ő is mér' nem lopott mégtöbbet... A tolvaj másik attitüdje hasonlatos az öncsaló-önhazug és mindig lentebbi példákra mutogáló alkoholistákéhoz. A tolvaj mindig igyeksziok nálánál nagyobb tolvajokra mutogálni. A tolvaj magyar hasonló a magyar mondásban tündöklőhöz: "Az beszél, akinek a háza ég" ill. Bagoly mondja verébnek,, hogy nagyfejű.

A magyar szerint főleg a cigány lop. A lopásra van egy durván pompás, brutálisan igaz képem: Ha megkérdezzük a magyart, akkor szerinte a cigány többek között a fát lopja tüzelőnek. Ilyesmiről még akár a politikailag korrekt, stréber és eminens jógyerekmédiában is láthatunk-olvashatunk riportokat.

A cigány ugyanis látványosan és jól ábrázolható módon lopja a fát. Kézifűrésszel mennek, főleg fiatal nyurga akácosoknak mert az akác nedves-frissen is jól ég, viszont könnyen fűrészelhető. A cigány kényelmesen nem hajol le falopáskor, állva, úgy dereka táján fűrészeli el a legföljebb karvastag fákat.

A magyar nem lop, hanem szerez. Szól a főnöknek hogy hétvégére hazavinné a céges kisteherautót, furgont, duplakabinosat. A magyar a faszerzéshez motoros fűrészt ragad és azzal megy ki fáért. Mégravaszabb magyarok pótkocsis traktorral, lassújárműre vizsgáztatott terepes IFÁ-val járnak lopni. Aztán a kocsmákban kik sziggyák leghangosabban a cigány lopós kurva fajtáját, hogy rohaggyon meg? Hát a fát ügyesen szerző magyarok.

És ez a kép a magyar lopósságáról brutálisan orbitális, durván nagy általános pannóra mázolható föl.

Például a minap A Cigány rojatt földrabló kurva annyát azok az 1990-92-ben termelőszövetkezeti vezetőkből földbirtokosokká lett haladó baloldali fejlettgondolkodású üdeemberek is szidalmazták, akik egy hektár még csak nem is állami földet, de egyenesen szövetkezeti (közös) tulajdont harácsoltak és lopkodtak-csaltak el és össze fillérekért. Mint idegenvérű nem magyar, pár vonónyiban cigány és zsidó, pompásan szórakoztam ezen a jellegzetes magyar vircsafton. Az Eredendő Első Nagy Földszerzések bojárjai szerint azokon a balfasz köcsögökön kéne kiakadnom akik egymillió Ft-okat izetnek dudvás bokros járhatatlan és művelhetetlen domboldalakért olyanok powerelésében, akik nem csak az első, de még az ezredik milliójukat is állami vagyon széjjellopkodásán meg szövetkezeti vagyonok lerablásán szerezték. Vagy az USA adófizetői és legjelentősebb adómegkerülőinek a pénzeiből finanszírozzák "igazságigényüket".

Idegenszívűként egyszerűen elképedek azon, hogy az egyre ócskábban kontár, alulfizetett olcsójánosokból és ingyenarankákból álló magyar sajtómunkásság milyen egyszerű "bulvár"-nak felhazudott hiteltelen és vacak móccerokkal hülyíti és uszítja a magyart.

Ismétlem: Minőségi Újságírást az elsőtől a hetvennegyedik sorig pénzzel lehet megteremteni. Fizetni kell a Minőségi Újságírónak. De jó lenne most rugózni azon, hogy a Magyar Elektronikus Újságírás hőse mitől nyákos, fehéres-ikrásan sárgás pénzeket markol ártatlan kikkezével.

A magyar papírsajtóban a papíralapú Minőségi Újságírás utolsó bástyája a Népszabadság volt. Magyarország papíron írni képes, legtehetségesebb, sőt legzseniálisabb újságírói, publicistái, kritikusai, sőt még szépírói is publikálhattak a Népszabadságban. Minden papírorgánum közül még akkor is a Népszbadság fizette a legmagasabb honoráriumokat, amikor orbánék egyik milliárdosa a magyar pocsékújságírás bugyrát, a Magyar Hirlapot finanszírozta. A Népszabadság politikai agitációs napilapként indult 1956. novemberében. Első számait ingyen osztogatták: Az emberek elvették és széjjeltépték. Ezután pénzért, akkori Ft-ban számolva eléggé drágán, egy pakli Munkás cigaretta áráért árusították. Az emberek 2-3-asával vásárolták, költötték paklicigaretták árát a Népszabadságra és tépték szaggatták, szórták A Hazug foszlányait széjjel. Budapesten a Boráros téren néha térdig lehetett gázolni tépett Népszabadság lapok foszlányaiban.

A Népszabadságot nem a Kormány ölte meg. Ez egy jellegzetes magyar mismásoló öncsaló hazugság. A Népszabadság haldoklásakor Állami Beavatkozást, felülről belenyúlást, centrista-páternálista nempiacialapú intézkedést követeltek azok a szájjjalhaladó és fasszal se baloldali értelmiségiek, akik a Jók és Igazak kormányzása alatt az Állam mindenünneni kivonuilását és benemavatkozását, a piacialapúságot és a

DÖNTSÖN A PIAC!!! -ot bömbölték a zsírmagyarok pörkőttzaftos pofájába bele, abba.

A Népszbadság hanyatlásának idején volt egy időszak, amikor a Minőségi Újságírás egyik fő mecénása, a Szabad Sajtó Alapítvány 30%-ban úgy tulajdonolta a Népszabadságot, hogy a harmadára zuhant példányszámú, de duplahonort fizetú újság tulajdoni maradékát fillérekért össze lehetett volna vásárolni.

Pofázni ingyen van az irigymagyarnak, de zsebbenyúlni és sajátpénzt áldozni? -azt nem! Óóóóóóriási felbuzdulás kerítődött a Jók és Igazak köreiben a Népszabadságért, de egy kurva előfizetésre sajnálván a pénzt. Szőrsapós nyuggernénik petrezselyemszerűen árulnak valamiféle hősi-ellenálló félszamizdat féle "Népszabadságot" a Nyugati téri aluljáróban,, de senki sem vásárolja, pedig statisztikatudományilag legkevesebb minden harmadik ember Jó és Igaz és jogosan fölháborodott már a Vidéki Cigány Napólejony Hittlerr Gömbösgyula Rákosi Kádár és bandája dúlásán.

Nyálfrecsegni igen, két fillért áldozni nem.

Ha visszatekintünk a magyar Minőségi Újságírás negyedszázadára, akkor azt láthatjuk, hogy a rebcervátás kezdeteiben a minőségi vezető sajtómunkásság kb úgy nyúlta le az Állami Médiavagyont, mint a termelőszövetkezeti vezetők a szövetkezeti tagság szövetkezetitulajdonát. Már a szocializmusban feudálkapitalista módon oosztották szét a nyereséget a termelőszövetkezetekben: A haladóbaloldali agrármérnök vásárolt 500 Ft-ért egy tagi részt és ezzel fölvehette zárszámadáskor a 30-80-szorosát annak a pénznek amit egy egyszerű dógozó tag. A Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót meg az egész magyar sajtót úgy élték és fosztották le a leghaladóbb, legkritikusabb, legsztárabb magyar újságírók,, ahogy a kórházakat és egészségügyet a sztárorvosok.

Egyedül az Élet és Irodalom esetében fordult az elő, hogy haladó újságírók ( a 60000-es példányszámú Élet és Irodalom Fárosza volt a magyar haladóértelmiségnek a múlt század 80-as éveiben) saját magánvagyonukból áldozva Ft-okat saját cégeket alapítva, majd persze aztán ők maguk is számlaképes Bt. formátumokban áldoztak is az orgánumért, amiben aztán így teljes joggal pofázhattak is a politikai ácázottságú lerablásokra és fosztogatásokra.

Oly korban írtam ezt, amikor létezik az a pénz, amiért Kálmán Olga gecitől sikalmlós pénzhez nyulhasson, állítólag A Geci elleni szent és igaz küzdelem ezt a mindent, történetesen kurvasok pénzt megéri neki.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

24 komment

Címkék: geci sajtószabadság mélymagyar magyar történet netokrácia maimarketing paracsizmaváltás búsmagyarsors cigányigazság magyarszar jógyerekműveletek zsurnálizmus csatornamunkások minőségi újságírás

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8212106171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.08. 09:37:11

A népszabi munkatársai jelezték, hogy átvennék a nevet. Miért nem adták át nekik, miért hagyták inkább meghalni? Abból sincs pénz.

Az újságírás halála. Sokszor a hirkereső oldalról indulok, mivel ott látja az ember kb 20 újságnak a szalagcímeit. Na, vajon melyik a legtürhőbb mindig, melyikre jellemző az a fajta ócska címadás? Csak nem a kormánypénzből életben tartott habonymédiára?Ripost :D A mi pénzünkből.

Menj csak rá a hírkereső oldalra

minden mélymagyaroknak azon kitsinke munkái,

Keresés

magyar-magyar szótár

Címkék

Egyéb

Archívum

Olvass!

Friss topikok

Feedek