üreges nyúl • 6 órája Szép ez az operettromantika, de nagymamám, aki a 20-as, 30-as években summásként dolgozott, teljesen mást mesélt az ilyen munkákról. Ők akkor valahogy nem érezték ezt vidámnak. Értem én, hogy fontos a hagyományőrzés, de akkor őrizzük, és ne hamisítsuk.
2014.07.06. 05:44
mosott agyvelő
Az a bizonyos medve kedvenc József Attila versemben [Medvetánc] a gyöngyöt őszig válogatta, fogaira úgy akadt. Nekem azonban agymosott jóoldali picsaember csudálatos gondolatainak kikopipasztázásáért mindössze 5-6 másodpercet kell töltenem kútfőm káváján a 444.hu-n. Itt mossa az ostoba picsaember agyát Ujkihívásttalált Péter főszerkesztő úr olyan eccerűmóccerral, amihez képest a Perwoll-reklámok tiszta Montipálytonok.
Híres marcipánhuszár egyenruhájában lépett a mikrofon elé Igasságos Kádár János Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere Fazekas Sándor miniszter a kunhegyesi kéziarató-versenyen. MTI Fotó: Bugány János
Tájékoztató: Az Érpataki Rém, egy kiköpött fazekasminiszter-klón
Hogy a kurva marcipánhuszáranyjába képzeli azt Fazekas Sándor karcagi lakos büdösparasztminiszter, hogy a nemmesszi-szomszédos Kunhegyes városába LEMEGY beszédet tartani arató-emlékversenyen? majd adnak neki korunk bátor ludasmatyijai!
Csak miheztartásképest idekopipasztázok gyorsan egy marcipánhuszárt, hogy láthassuk,. Fazekas eltáss öltözete egy mennyire kiköpött marcipánhuszáröltözet.
Ugye? -Milyen zseniális a Nagy Tanítónk Peti bácsi! - tök ilyen Fazekas & Kádár Jánossándor egyenruhcsija! !
Most pedig az a fotó következik, ami turbózta a tartósanagymosott jóoldali tipikuskommentelő poicsaságát. Egy vén büdös (nyilván fideszes) paraszt kaszálni merészel ott, ahol ráadásul Kádár János Fazekas miniszter mond beszédet! Természetesen ugyanez az emlékverseny, ha Szabó Rebcsit hívják meg, akkor hyperbio és tökre aájraópeér! .
A MÚTAT VÉKKÉPETÖRŐNI: NE KASZÁJJÓN A ZAGRÁRPÓLETÁR SÓSSE!
Most pedig a gyöngyszem következik, üreges nyúl elvtárs kommentje:
Ez a picsaember, szegény nyomorúttya, el se képzelheti, hogy egykor olyan emberek éltek e földön, akik tisztelték a kenyeret és az aratás időszakát várták, a munkától nem rettektek, verejtékkel dógozni, az pont az ellenkezőjét jelentette számukra, mint a napról-napra nyomorgás... az egészéves mindennapi kenyeret ráadásul még meg is köszönték... és nem a Ku-Ká'ba gyomoszolták, mint korunk picsaembere.
www.fortepan.hu
Agrárpóletárrókk a hóttifaszízmússban -biztos, ha megkérdeznénk őket, legszivesebben vágatlanul hagynák a búzát, hagyrojaggyon.
Tiszta szivemből kívánom a jóoldalnak és konkréte Ujkihívásttalált Péter eltássomnak, naponta & üreginyúlmódjára szaporodjanak az efféle híveik, mint ez az üregesnyúl nick. Még vagy kétmillió ilyen embert szavazót és végetér a FIDESZ rémunalom! Az lesz a szép új világ, amikor az ilyen üregesnyúlfélék végre szabadon választhatják azokat, akik a 444.hu bátor újságírókollektívájának is megfelelnek!
A bejegyzés trackback címe:
https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr486476859
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.07.06. 12:46:36
Egészen egyedül rájöttem, hogy én alapvetően utálom a 444 kommentelőket. Viszont az egyikbe szerelmes vagyok.
Frick László Intézet 2014.07.06. 16:31:20
@ripők: Ilyen van. Teljesen együtt tudok veled érezni, én pl Szabó Rebekát sunázom. Teljesen kiszámíthatatlanul szoktam beleszerelmesedni egy nőbe és egyszerre ráadásul többe is. De pl vannak olyan tartósszerelmeim, mint Lujza.
Cocojológijajaji szempontból van egy olyan rémes sejtésem, amint az egyébként a futballhulágányok kapcsán is bebizonyosodott, hogy a bázisa mindenoldalnak lényegében ua... (ahogy a Fradikának meg a Dózsának is...) A jobbikosok olyanok, akik hangosan is be merik vallani, hogy útálják a cigányokat, az elempések meg szavakkal szeretik őket, de ha leveszed a hangot, ahogy egy filmrendező szokta a színészi játék hitelességét ellenőrizni, ugyanazt a félelmes útálatot látod a jógyerekek arcán is.
Buzikkal kapcsolatban detto.
Nemrég egy Fassbinder fikázás kapcsán döbbentem rá, hogy ő pont olyan a látens buziútálóknak, mint a jógyerekeknek Győzike: lehetőség egy buzi rendes nyilvános útálatára...
Semmi nem változott az óvoda óta... csak most már nem az óvónéni olajoshalszagú picsája magasságában van a fejem...

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.07.06. 16:36:05
@Frick László Intézet: El kell ismernem, hogy kibaszott sok dologban igazad van.
De ez a nő... csuda, na.
De ez a nő... csuda, na.
Frick László Intézet 2014.07.07. 04:08:37
@ripők: Hú, nagycsomó nő egy csuda. Többek között ezért is nem lettem buzi, mert a nők jóformán mind csudálatosak.
Tkp egy nóő olyan, mint egy aranyos cica. Szép tiszta a bundája, mindig ápolja, szép, bájoskedves , aranyhímporral púderozza a vasárnapdélutánjaidat meg minden, kitalálja a gondolataidat és dorombol meg hasonlók. Pl a cicák 79,648%-ának a segge lyuka is ragyogó patyolattiszta, sok állatnak a szája nem olyan tiszta.
De pl az ember sétál a kertjében és azt látja, hogy ez a cica egy karomsuhintással gerincrevágja a barna erdeibékát, egy másik karmával fölmetszvén a hasát azzal a lendülettel már ki is kapja a bőréből és himm, vagy pl amikor egy másik édes kis doromér a poszáta gyönge torkájáról letépvén a tollpamacsot, tépőfogával elmetszi a madárka nyakiverőerét... vagy pl egy magamfajta büdösparaszt udvarán 77-88 veréb hawájzz s zabál el naponta többkila takarmányt a tyúkok elől, de azért a cicái zöldikét, rozsdafarkút, ökörszemet és hasonló nyalánkságokat zabálnak föl (whiskast csak picsa tévéciccusok eddegélnek, ha a filmkészítők előtte friss csirkemájjal is keverték)
Nincsen a világon macska és nő
anyádon kívül
aki érdek nélkül szeretne.
VULVAE EST NON STATITUR
és hogy ez mennyire nem a puszta pinára vonatkozik, arra eleven bizonyíték Palácsik Tímea, még megbaszni sem kell a nőt ha egyébként amit csak akar, tolnak neki.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.07.07. 15:34:58
@Frick László Intézet: van amelyik érdek nélkül szeret, sőt, jobban ismer mint te magadat, és ennek ellenére is szeret, megindokolhatatlan módon, csak meg kell találni.
2014.07.08. 00:40:24
Nagyanyám idén halt meg 95 évesen. Húga - 92 éves -még most is él.
Paraszti család lánygyermeiként végigdolgozták az életüket.
Nem romantikus az, amit a harmincas évekről meséltek.
Egyébként én IT Netwrk Adminként mitől is dolgozok kevesebbet? ITIL alapon működtetett multinál dolgozok, és mint az állat.
Nem tusm, hogy kell kézbe venni a kaszát. Magas rendelkezésre állású informatikai hálózatokat üzemeltetek - olyanokat, mint ez is, ami lehetővé teszi, hgy kommentem elolvasd.
Nem vagyok rsszab, mint az őseim - csak más.

Frick László Intézet 2014.07.10. 02:27:58
@nagyjoco: Hát erre ugye Móricz Zsigmond vagy az apja a jó példa. Ez az a bizonyos parasztoi őserő, amin Esterházy Péter (az Esterházy ugye egy régi nagyonerős, magát a semmiből felküzdő paraszt család, pl Fényes Miklós vagy az első gróf is efféle vér volt, a fiatal hadnagy paraszti furfangja ugye, aki megelégedett mindössze Derssffy úrnő kezével es) Szintén a paraszti őserő szép emberpéldáját adja Závada Pál. Vagy a paraszt ellenpéldája vagyis kontrapunktja inkább Illyés Gyula.
Kedvenc játékom, amikor piszokul zsidózó magyar paraszttal találkozom, sorolja a zsidó szerinte "tipikus" ravaszkodásait, vesszük sorba és vizsgáljuk, hogy mitől is más az az üzleti alku-ravaszság, mint e becsheűűűlettes eőssmagyar Sómájeré. Vagy egy juhászé.

Frick László Intézet 2014.07.10. 02:28:37
@Dinamuki: Életem egyik legszebb szerelmitörténete ilyen -de nyilván nem ideki' mesélem el.
TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.11.29. 15:52:47
@ripők:
Lópikulát van -e igaza!
Gyűjjék ki az orszar-vútornyűábul, mert Steinmann a grófnő az én széles-szögletes-szúrós váűllajomon zokog Frick Szótár Úr után!
Na, meg neéköm is van székely zsinóros, meg pilisi Bocskai, meg Szkítabolt ruháim, és az airsai páret itkár (pógármester mostan) döbbenetjire a 16-17éves agitproptitkára véreres-kifordult szemekkel kérdezuett rá, mi a faszt keres ő az 56-os kopjafánál???!
A Grófnőt segéljed, mentális.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.11.29. 16:04:59
@Frick László Intézet:
Gyerök,
Az Esterházyaiak soha nem voltak szegényparasztok, vazze, hanem Poson ill Moson megyei köznemesek voltak (Illésházy és Ábrahám)
akik - tiporjatok reám durván, gazul! - LABANCOK lettek , mert a nagyszerű I. János (Zápolya) megkoronázása (1527 Szfvár) with the Sacred Crown UTÁN Posonban a szentkorona nékkű megkoronázták, ezzel az Illésházy bandával.
Ekkor kapta Eszterházát, Hegykőt, Felső- és Alsóőrt, Fraknót, grófi címmel;
majd az ellenemreformáció idején az egyik ág Zólyomot és Kismartont a hercegi címmel....
De gyanajtom, Frikk-frakk (a mcskák réme) ezt te is tudod.
Lássad: jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2011/09/esterhazy-peter-undorral-vegyes.html

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.11.29. 16:11:09
@Frick László Intézet:
Zsidó pedig minimum KÉTFÉLE VAN!
A hagyománytisztelő, hithű, quasi Tevje,
meg a hitehagyott, magyarosított - ám,de nem asszimilátor, hanem a dzsungeélben eltűnni vágyó kryptozoolitikum. Ezek a világi hatalomra törnek, egy pici rést óriásivá tágítanak, ld.: bolsevizmus, anarchizmus. A zsidó nagytőke és a zsidó f"forradalmár" ugyanabból a jesivábul gyün! LD: jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2015/02/ketfele-zsidosag.html?zx=90fb299bb43415de

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.14. 21:04:49
A Fazekas, aki a MÜENKÉ? nem igazán kun, - mint ahogy a fura Pinokkijó Varga Misa SE, - hanem magyar.
Mert, ha az ő KÚNSÁGUKAT elfogadnók, mi lönne Csukáspistával,
a mezőtúri fél éves flörtöm kazakhos szemű leányával,
vagy a kúnhegyesi gépészmérnökkel, egyetemi ivócimborámmal, aki PAMÍRI alrasszú volt: magos, inas, barnás és húzott szemű!
Ultima Ratio:
s akkor még Gyurcsány Apró VADAI-rul nem is szóltam, aki egy kövér szláv förtelem!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.14. 21:11:58
Az a gond, hogy a szövegedet, INTÉZET Et., TÜKÖRBŰ köll olvasni, mert kontratenorban adod elő.
Szószerintiség a Bibliánál is elhülyüléshő vezet.
Nálad viszont mán aki úgy olvassa, helyből hülyébb, mint Neu Péter/Simon.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.04.18. 15:25:02
Azért az nagyon a legeslegeslegalja, amikor néhány kiemelt kommenttel fikázunk valamit/bármit
:((
:((
Hella B. 2016.05.03. 20:16:28
@Frick László Intézet: írhatnál egy cikket migránskártya címmel. Aktuális :D
Frick László Intézet 2016.05.09. 11:33:36
@Hella B.: Fejben már megvan, de az orbáncentr9ikus Világkép alatt is fejtegettem.
Az olyan ember, mint te is, aki képtelen elszakadni az orbáncentrikus Világképtől, összesen annyit tekint, hogy Orbánnal mi lesz-. Jaj, nehogy már biznicceljen Orbán a migránsügyön, nehogy jól járjon már politikailag. Csakhogy a kvótázás nem más, mint Merkel belpolitikai bikaszara... bullshit... népszopatás... ezzel javított valamit a népszerűségén. De ezért az egész Ónió aláő odabaszni?

Frick László Intézet 2016.05.09. 11:37:44
@Hella B.: Példa: A budapesti buszközlekedés megoldása egy olyan hazaigyártású, azaz Ikarusz busz lenne, aminek a szervízelése 4-5 év alatt nem kerül annyiba, mint egy új busz... és ezek a "modern korszeráű" buszok pár év alatt felújíthatatlan fostaligává enyésznek ráadásul. Namost az Ikarusz-t annak idején azért kellett széjjelcseszni, nehogymá a Széle4s jólértezze magát. Kérdezlek: MÁMA (2016-ban) ki a kurvisteny retkes kaszáját érdekli, hogy járt Széles az Ikarusz-szal, sőt, 2-3 év alatt Széles visszakaparta, amit elbukott
Na, valami efféle most a migránsügy.. Mindenki azon izgul, hogy Orbán cigánykrvannya vidékicigány azannya, nehogy már... ezért elbaszni mindent úgy... És majd jónéni korodban hogy magyarázod meg az onokáknak, ki az elavult telefaxxod vót az az orbány

Frick László Intézet 2016.05.09. 11:40:33
@ripők: Megfogadtam, hogy annyi időt fogok tőteni a 444-en, mint a kuruc-in-foson (tehát nagylevegőt veszek, és mintha trágyalébe kéne lemerülnöm, tehát addig vagyok fönt, amíg szusszal birom) de azért legyél szives, mutasd már meg azt a kommentelőnőt... van olyan fincsi a lábikójának az íze, mint a Lujzáé vót?
Hella B. 2016.05.12. 18:53:46
@Frick László Intézet: nahát ....hogy mik vannak...
index.hu/belfold/2016/05/12/varatlanul_meghalt_a_quaestor-ugyon_dolgozo_ugyesz/
szegény, ezt a véletlen pechet :( Fiatalon, váratlanul. Nahát.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.13. 16:47:19
@Hella B.:
:-DDDDDDDDDD
jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2011/12/dr-cserni-janos-egy-darab-biro-mikozben.html
jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2012/04/reti-laszlo-enervalt-es-puhapocsu-de.html
jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2012/09/kik-is-muk-es-buk-futtatottjai-amolyan.html
jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2016/05/posztkommunista-halozati-krypto.html
A katonai ügyészségekről írott rohattkomcsizás másik Google-oldalon van. De ez is elég......
Közben számos érintettel, még debreceni kat. ügyészszel is kapcsolatban, barátságban állok.

Hella B. 2016.05.14. 08:18:15
.....
TarZerind · magyarsag.inda.hu 2016.04.29. 18:49:10
@Hella B.:
Hát ez kurvajoooó!
Miután 4 helyről kibasztalak, egy hét múlva közlöd itten, hogy TE "budai úrinő" lennél, és ignorálsz, bazmeg???!...
Ezek után nem tudom, miért hiszed azt, hogy csevegni fogunk bármilyen formában. Mész a levesbe Palika.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.07.31. 19:51:07
@Frick László Intézet:
Závada úgy alfeődi tót (Tótkomlós...), hogy FILOSZEMITA!
Ennél perverzebb csak Lényin = Uljan (kalmük dialektusú mongol, jelentése "VÖRÖS" (!!!) Kök Tengri prekognitív!
De az anyja ...azannya.....Szankt-Petyerszburgiszkaja Zsidovka!!!
Borzadalom.

Frick László Emlékzenekar 2016.08.01. 11:37:31
@TarZerind: T'nképpen azt szeretném már egyszer végre-Aladárra megtudni, hogy ki számít filomagyarba. Legyél szives bruderom egy igazi szhuittyhaa eős-megyeri leszármazású filomagyart megnevezni nekem, de jómagyar is legyen, de igazkereszténymagyarságban hozzon nekem olyan színvonalat legalább. mint Dr Radnóczi középiskolai tanár a múlt század 30-as-éveitől 1944-ig.
Frick László Emlékzenekar 2016.08.01. 11:40:12
@TarZerind: Úgy tudom, te tesztoszteronlaboránsnak is kiváló vagy, tehát Pavol Zavoda esetében az elsőtől úgy a 79-ik sorig a paraszti származása, aztán onnan a 2798-ik sorig ereőssh fasz férfiassága a domináns, tehát mondhatni, Móricz Zsigmond formátum, ereőssh, beíraóss embör.
TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:49:43
@Frick László Emlékzenekar:
Kérlek szépen.
Petőfi Sándor.
De Etelközig visszamenőleg a WASS grófi famiglia.
Akinek az ős-ősapja Szent László kíséretében fegyverrel szolgált és szerzett hadi érdemekből Észak-Erdélyben nagybirtokokat grófi címmel, na ott mán közel van Kök Tengri kutja.

Frick László Intézet 2016.08.17. 15:54:23
@TarZerind: A proszt prasztóje praszt paraszt nem nemzetes. Illetve ultra-nemzetes mert ott a nemzetörzs oszlopa,, ahunst ippeg szánt-és vet. Avraham Bogatir ugyanolyan jó orosz, mint akárha magyar is. A paraszt egyetemleges, az úr esetleges. Ugyanis haneA többi pthiha, sömmi. A magyai nemzetes eladta a töröknek, el a mongolnak is kóbászba a nemnemzethess-t. A grófi címeket hagyjuk, már a XVI. században sokallották a magyariak gerófjainak a számát, a Hundsfuß-ok alatti Scheißheim és egyéb magyargrófokra szót se. Ez az oka annak hogy a szlovók paraszt, mint Petrovics vagy Pavol Zavoda akár, magyarabb
A kuruc kor végén a paraszt már lebunkózta az urat a lovárúl ha labancnak, ha kurucnak mondta magát.
A nemzeteseink? magyarul se tudtak beszélni, a szlovók Petrovics a magyar nyelv atyja. Ha Petőfi nem támad, a magyaroknak afféle anyanyelve lenne, mint James Joyce-nak vagy G. B. Shaw-nak. Gőccsöny.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:21:51
@Frick László Emlékzenekar:
No.
FILOMAGYAR MINDEN KELETI, altayi nép. De urali az nem, CSAK AZ ALTAYIAK, mondják úgy is, türkök meg régebben , hogy szkythák, - de ez Hérodotosz szava a Fekete -tenger északi partján nomadizáló KELTÁKRA.
Filomagyar az Edirnétül és Asztkhántul keltre, meg Kubántól délre.
Mese-és mondabeliek vagyunk.
Még a barom kirgizeknek is, akik az Altaytól északra éltek 1695-ig, s csak akkor ütöttek be a Pamír-Hindukús környékire, hont foglalni.
Deee a turáni nép az hallja a kazahokat, türkméneket, kazárokat (Azerbajdzsánban és Kazahsztánban - és nem askenázik ám :) ] és hisz bennünk.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:31:00
@Frick László Emlékzenekar:
Radnóczi,aztán Radnóti - és a 40-es évek végétől számos , tőle eltérően E NÉVRE MAGYARÍTOTT JUDEO-BOLSEVIK - eredeti neve:
Radnóti Miklós (Glatter), írói álneve Radnóczy Miklós. 1909. V. hírlapíró, író (Nyugat).
From: Kolossváry- Borcsa MNihály , 1943.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 15:52:55
@Frick László Intézet:
Ez most jóvót,
de a MAGYAR inkább Aranylik! Meg aztán JÓ-Kaji ésa M9ixáth Szklabonyárul, a sváb Gárdonyi.
A legnagyobb szókincsű, több száz éves szavakat-kifejezéseket előbányászó EMBER Arany János volt.
Csináltak is arany-enciklopédiát, mert egy 20.századi BUNKKO bibsi hunnan értené
a XV. század előtti szavainkat.
Az én nevemet Anonymus győri pispek úgy írta, hogy "Yormuth".
Min törzsnév.
Oguz-törökül a nevem jelentése: "FÁRADHATATLAN", leírása pedig "YORULMAZ".
A "z"-jük helyére "th" került , amúgy egyezik.
A Jár, Járat, "csinál szerszámmal"
az Jarat a törökben.
A Gyárt, az Jarat a törökben.
De lenne úgy 2800 egyezés. S lenne ugyanannyi iráni is.
Az "aranysakál" helyett a Toldyban a "nádi farkas" mennyivel szebb, nem lealacsonyító szó.....

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.15. 12:12:15
@Frick László Intézet:
Ellentét van itten Wass gróf, a Kemény-család, a Kapoly-nembéli Károlyiak (első birtokuk Nagykároly partiumi város és környáke volt), a kiskirályokat BÁRÓKNAK nevezték, mint ahogy Czillei és Szilágyi nagyurakat is,
Te csak csövön, ungardeutsch és a kuntól alantasabb - mán nem is enveri - lények szemnszögéből cáfolod a Gardízi és aKostantinosz Porfírogenetosz által megénekelt szép széál, jól öltözködő, felékszerezett asszonyokkal élő, jó szövetekben (nemez, gyapjú, állatbőr szűcsölve) járó MIFAJTÁNKAT.
Te minden példáddal qa tiszaburai-tiszaroffi, meg a kunszentmártoni járás területén elszórt kis nagykun házcsoportok pálinkátul elhülyült és a segély feléből tengődő Rab Nemzetet emlegeted.
Entül Móricz Zsiga Bá', vagy lentebb Tömörkény, fentebb Móra tanító és múzium-igázgató urak is a GAZDA képit vetítették, s a SZOCREÁL elcigányosodás még nem is vóut.
Ez csak nálad van, búval-baszva, oszt a világ meg színes, mint a kacsintó Szűzmárjakép a búcsúba!