A Dzsimienriksz a gitározás királya már életében legenda volt. Cigány és néger szülők gyermekeként csórón látta meg a világot 1945-ben, 1947-ben, 1948-ban. Csillaga, mint üstökös, olyan szegény volt, hogy még rendes gitárra se telt neki. Úgy fedezték föl, hogy belógott a Traffic , Free zenekar koncertjére amerikában, Nyújorkban,  Londonban és amikor szünet volt, hirtelen felugrott a szinpadra, megfogta az egyik bekapcsolva hagyott gitárt és úgy játszott, de úgy, mindenki csak ámult, volt ott néhány gazdag menetzser és így az egyik fölfedezte. Első híres száma a Héj Dzsó lett, ez az, amit még mink is tudunk játszani, főleg Suki Jenő. Volt még a magyar cigány gitárkirály a Radics Béla, ő más Dzsimi számokat is el tudott játszani, a Fokszilédit és a Sztónfrít.

Dzsimienriksz.jpg

Dzsimit a menetdzsere teljesen kihasználta, túl sokat játszatta, mindig nagyon fáradt volt, ezért elkezdte szúrni magát. Mégis Ő lett a Gitár Isten, azóta is senki se tud úgy játszani, mint ő, volt a Piramis gitárosa a Závodi Janó, ő néha, de csak koncerten, megpróbálta. A fogával is tépte a húrokat, meg mindenhogy, akárhogy is tartotta a gitárt, az csak szólt, mint a ménkű.

Sok hülyeséget is beszéltek meg

Dzsimiről, például a Burai Ottóka azt állította, hogy a Csegevára testvére Dzsiminek, mert annyira hasonlítottak, szerinte, de ez nem igaz, mert a Csegevára kubai volt és a Fidelkasztrónak a testvére. És nem is tudott muzsikálni, hanem komonista gerilla volt.

Nagyon hamar mindene meglett Dzsiminek, szép házak, jó kocsik, bomba nők, de nem sokat tudta ezeket kiélvezni, mert feszt játszani kellett neki, tördelni meg felgyújtani a gitárokat, mert a menetdzsere aszonta neki, hogy így kell ezt. Dzsimi ezt egy idő után megunta és kirúgta a csávót és csinált egy tiszta néger zenekart, a Bandofdzsipszit, olyan dzsesszféle zenét akart volna játszani, mint a Zámbódzsimmi, de az is, amikor olyant akart, hogy járt, hát a Dzsimienriksz is, mert alig tapsoltak neki A Dzsimienriksz ha nem ugrált a szinpadon meg nem tördelte a gitárt és nem szólózott prímázott feszt, akkor már rögtön elkezdtek fanyalogni az emberek, de a csajok főleg. Gyorsan elfogyott a pénze Dzsimienriksznek, azért csak visszahívta a fehércsávókat, akikkel játszott és már megint nagyon híres lett. Csak ugye a nők, ez lett a gyengéje és egyszer nagyon berugott és így egy rossz kurva haza tudta vinni, de amikor elment otthonról, nem nézett rá szegény Dzsimire és úgy hagyta hanyattfekve. Szegény Dzsimi meg hányt álmában a bortól és így lett vége, mint Csuccsu Lalikának. Volt neki egy igaz szerelme a Nyéger Bébi, akinek a Fokszilédit írta, az először el akart menni kikaparni a fehér picsának a szemit, mér nem vigyázott Dzsimire, ha úgy annyira akarta, de az ügyvédek megvédték a fehér picsát. Így aztán szegény Nyéger Bébi bánatában kiugrott a tizedikről az ablakon, mert azt akarta volna, hogy őt is Dzsimivel temessék el. Nagyon szép temetést csináltak Dzsiminek hatalmas fehér koporsóval, abba beletették a kedvelt fehér fendergitárját, amit sose volt hajlandó összetörni, amikor pedig a menetdzsere nagyon is követelte, akkor beszólt neki, hogy akkor, ha ilyent akar, vegyen is gitárt hozzá. Huszonöt éves volt Dzsimi, alig múlt húsz és már vége is lett és azóta se tud senki úgy gitározni, mint ő. Ott volt a temetésén a nagy beteljesületlen szerelme, akivel alig is tudtak találkozni, a Dzseniszdzsopli, ő énekelni tudott annyira, mint Dzsimi gitározni, hamarosan utána is halt bánatában, annyira siratta, azóta is ha ketten tudtak úgy énekelni, mint a Dzseniszdzsopli, az egyik a Kovács Kati, de neki utána műteni is kellett a hangszálait és a Ruzsa Magdi, de ő is csak egyszer merte, a megasztárban. De ezek már más tészták, nem erre a lapra tartoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr176099838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titanik b__á 2014.05.03. 12:18:40

Az ahajt tárgyalt Hendrix-jelenség bejegyzéshez: a Funkadelic fiatal gitárosa pl. Jimmit nagyon sokat hallgatta de nem lenyulta a cseleket, hanem inkább követte a munkamorálját (szerény ember volt Eddie Hazel is)
ez itt pl szerintem korszaklkotó
www.youtube.com/watch?v=JOKn33-q4Ao
John frusciante épp negyvenéves lett mire nála is beérett:
www.youtube.com/watch?v=Mdcl1teQG3A
Itt a végén érezhető
www.youtube.com/watch?v=EF19q4ok6Is

Frick László Intézet 2014.05.04. 04:33:14

@titanik b__á: ...és az RHCP-nek két gitárosa is volt nem Hendrix-epigon, hanem ...ööö... Talán Sztravinszkij-nál lehet ezt megfigyelni, AHOGY tisztelte (idézte) Bach-ot. Igen, láttam a Frusciante riportot, amiben erről beszél. Néha sok-sok mondatot lehet megtakarítani ellenpéldával, Yngwie J. Malmsteen a virtuóz önlegendájában rámutat, első gitárját PONT 1970. szeptember 18-án kapta.. Malmsteen a példa az ÜRES virtuózra (arra szoktam felhozni, hogy: persze, vannak Hendrixnél j o b b gitárosok. Roppantmód bosszant Malmsteen, ezzel a technikai tudással ennyire ÜRES fej...

Hendrix munkamorálján már Chandler kiakadt Én elkülönböztetem a zenészt a tzeneművésztől, sok-sok emberben van tehetség a hangszeresjátékban, szépen meg is tanulja, svájciórapontossággal le is nyomja a zenéket, szakembernek is tekinti magát, sőt, kényes a hibákra, alig vét hibát... és összesen ennyi. Valójában a zene nemnagyon érdekli, nyomja, mint valami ipart. Szeretik a többi iparosok, nincsen vele baj, beszélsz velük a zenéről, zenészekről, fogja a gitárját, a nagy effektládikát a sok pedál-kapcsolóval (ami tele van olyan gyáribeállításokkal, min Knopfler, May, Page, Hendrix, Santana sound) és akkor elkezdi félkéz' mintegy mellékesen megmutatni, agy játszik Jimi, így Santana és így McLaughlin. Én Vivaldit, a hegedűvirtuózt sorolom ebbe a kategóriába pl. A limonádzene atyja. Ezek az emberek TÁVOLSÁGOT tartanak a zenéléstől, van bennük szakmaibüszkeség és szakmai morál is, normákhoz tartják magukat.. és ennyi is. Soha meg nem eröltetné magát, nem megy ki veszélyesvizekre, a partmente bajnoka. Egy olyan robot, amibe a beadónyíláson kleresztül táplált bármilyenzene is egy egységes steril, "külsődlegesjegyeket tartalmazó [azt mfigyeltem meg, hogy az ilyen gitáros KÜLÖNÖSEN lenézi és semmibeveszi Hendrixet, afféle trükkös figurának állítja be, akinek a cuccait ő félkéz leutánozza, oda se figyel... egyszer egy gitárosból lett hangszerboltos csinálta ezt velem, három hangot pendítettem még csak, amikor mélységes-mély lenézéssel így szól" Ja, ha maga hendrixezik , arra tök' elég az a Boss-1-es is"

Ellenkezője a Cecilia Bartoli hozzáállású művész, akin keresztül nem züllik egységestáppá, intellektuálistakarmánnyá a kotta tartalma.

Szeretek kontratenorokat hallgatni, de azonnal elkapcsolom a rádiót olyan csávókról, akik azt mondjáők, hogy tessék, tudok falsett fejhangon énekelni (sajnos az ilyeneknek az adottságai se 100%-osak) Franco Fagioli ugyan egy szerény ember, sajnos hirtelen most ő ugrik be olyanra, aki UTÁNOZza a kontratenorságot.. de az én hallásom sérti... ki is nevettem szegényt.

A kőprofi zenészek azok, akik pl a blues zenélést túlkönnyűnek szólják le... és amikor kérem, hogy NOSZA akkor, akkor elkezdi játszani a 3.20-as bluest a HBB modorában, hogy tessék, ilyen egyszerű sémák, mi van ebben kemény vagy komoly.

Azt hiszem, a kőprofik voltak azok, akik hendrix munkamorálján a leginkább hahotáztak, a kőprofi azt mondja, hogy neki már minek gyakorolni, amit a próbákon játszik, az tökre elég. Ő az, aki kiselőadást tart arról, hogy a svájci műanyag testanyakkal egybe gitár pont elégséges és megfelelő és ő nem érti a sznobokat, mit rinyálnak össze, praktikus, megveszi, a bundok úgyis elkopnak 3 év alatt, akkor beadja a bizományiba és egy hevymetálos hülyegyereknek még tök elég lesz.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.05.06. 07:19:14

@Frick László Intézet: említsük meg, hogy Malmsteen-nek volt egy Rising Force nevű zenekara, aminek pl. az Odyssey albuma tényleg jó. Jeff Scott Soto énekes és a billentyűs srác (aki ma a stratovariusban játszik, de az istennek nem jut eszembe a neve), szval ezek képesek voltak egy album háromnegyedének erejéig visszafogni Malmsteen egoját, és rávenni, hogy DAL-okat írjon (ez az, ami sztem pl. Jimmynek nem sikerült).

öregbuksi 2014.05.06. 13:55:09

@vészmadár (pica pica): A billentyűs: Jens
Johansson, mondja a fiam!

Frick László Intézet 2014.05.08. 17:16:18

@vészmadár (pica pica): Valóban, a Rising Force-os Malmsteen tényleg jobb

Jimmy nem írt dalt? -ki az a Jimmy, kire gondolsz? Hendrixre?

www.youtube.com/watch?v=v1dmmC-8cF0

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.05.09. 07:46:53

@Frick László Intézet: jah. Nyilván értetted, de akkor kibontva: az én SZEMÉLYES, szubjektív értékítéletem szerint Hendrixnek nem sikerült egy épkézláb, eleje-vége-közepe-szerkezetevan-hallgatható-élvezhető dalt összehoznia. Nem ismerem mélységeiben, de én egy olyat sem tudok mondani a munkásságából, amit önszántamból beraknék meghallgatásra, mert elviselhető. Ez (is) csak egy vélemény.
süti beállítások módosítása