2013.10.22. 05:27
Ferenc ütött
Alapvetés: Az idei év jóoldali bajnaiánus programja a régiLMP széjjelszívatása után az MSZP agyonvágása volt [-> Nacsa Olivér szilveszteri, kabarénak szánt halálosanszomorú videója]. Általában az un///öndef.: "ellenzéki pártok" kb akkora nagypofával és lenézéssel beszélnek az MSZP-ről, mint a Jobbikról - még mindig tart ez a végzetes "barna büdös nejlonzoknis Illetékes SukSük Eltásak!"-nak látása és láttatása az MSZP-nek. Csakhogy az MSZP nemcsakhogy kiszorult a nagyképű de nullakiterjedésű ellenzéki kvantumpártok szorításából, de ráadásul még eléggé jelentősen feléjük is lkerekedett. És még egyelőre a komolyan sose is gondolt Mesterházy Attila arca elpocsékolásánál tartanak, igazi, a mélymagyar apakomplex'et a legtökéletesebben kiszolgáló arcukat pihentetik a szegedi pógármesteri székben. Pár hónapja blogbarátaimmal még a 2014-es választások bojkottjáról huhogtunk, mára már úgy látszik, az un "ellenzék" afféle megmérettetésnek szánja, az MSZP szivesen, a többieknek meg nincs is más választásuk :D Az MSZP politikaiszakmailag már megint [majdnem helye] leiskolázta volna teljesen az "ellenzéket" - ha Zseniális Ferenc nem bök bele egy majdnemet.
Vesszőparipáim istállójában külön box van annak a kisebb ménesnek, amiben Gyurcsány Ferenc politikai zsenialitását szoktam rámutatni.
Mióta mondogatom már, hogy Ferenc azért bele se fog pl egy csapásba, hogy 1-et találjon. Egy csapással kettőt vagy többet, pl az Őszödi beszéd c. fake [bullshit] felvételével tizenkettőt is talált, ha nem számítom azt, ahogy odabaszott a minap Puch Lászlónak és az MSZP-nek megint azzal, hogy honnan került elő a "felvétel"' [-> Puch vette ki az MSZP páncél'jából :D ]
A zseniálisok élete nem az a kifejezetten zászlós menet alakú rózsabaszó gyöngyélet, pl a zseniket szinte soha nem értik meg a kortársai. Az efféle értetlenségben a balgaság politikaiszakmailag legsötétebb tályoga a FIDESZ, azonbelül is Kocsis Máté, aki ráadásul kommunikációs alapfokon a minimumszintet se teljesíti a papírról sunyi képpel előbagadozott "gyors és megsemmisítő erejű"-nek képzelt válaszaival.
Természetesen Zseniális Ferenc mindig & joggal számíthat a FIDESZ-re az efféle képletek önellenhatóan ostoba segedelmében: Hogyan lehetne jól odabaszni az MSZP-nek úgy, hogy azért Ferenc ártatlannak is tetszen az ügyben istenatta "baloldali" népe előtt. Ferenc szépen feladja a labdát, az oktondi és balga FIDESZ meg lecsapja, pl feljelenti Ferenc helyett az MSZP-t, így Ferenc kint is-bent is megfoghatja az egérkét, és még ártatlanul is pilloghat ill tettetheti a hülyét.
Hát pl így, mint a minapi Bajai fake videóval. A médiagecik sietnek minden pártot összekenni ebben a gennyözönben, holott az indexes Gavra, aki most a HVG on-nyál változatát powereli, kocsis mátéi mélységekre szállt alá a népszopatásban, viszont egy csöppet sem szégyelli magát. Ahogy meg az index most a címlapon mossa a sajtómunkásság szarosgatyáit, az már tanítanivaló is:
Az MSZP és a Fidesz egymást vádolja csalással Baja miatt. A Jobbik szerint mindkettő hazudik, az LMP eltakarítaná őket a közéletből.
megjegyzés: sajnos az orvosom eltiltott a 444.hu című médiageciláda látogatásától, de utalásokban ezzel a mondatukkal találkoztam "túl szép, hogy igaz legyen"
Foglaljuk tehát össze, Ferenc a fake videóval hogyan, kiknek és mennyire baszott oda:
-az MSZP-ből hülyét csinált annyira, hogy ez még a használt gépzsíragyú Török Zsoltot is döbbenetre késztette
-a FIDESZ-ről persze hogy is lehetne lemosni a gyalázatot, bár az újabb magyar politikatörténetben [1990. óta -a szerk. megj.] klasszikusn proletárszavazatokat az MSZP vásárolt 2006. áprilisában a második forduló előtt fliszt és cukorosztogatással a necces körzetekben]
hamarosan: gondoljátok meg: proletárok! avagy dolgozatotska a munkásosztály és a proletáriátus antagonisztikus ellentéteiről
-a jóoldali médiamunkásság egyet-ide-egyet oda alapon minden huszonhetedik orbánbasztatáshoz szokott Gyurcsány szurkapiszkát is mellékelni a pártatlanság bizonyításának egyik legkellemesebb kis eszköze ez. Most a médiamunkásság is kapott a face-ébe Ferenctől.
KÖSZÖNJÜK FERI, SZÉP VOLT MEGINT!
23 komment
Címkék: barnaiszap
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.22. 07:04:33
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.22. 07:15:01
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.22. 18:46:46
Huhog ám a faszom, csak a belem kifordul. Egyed, ha te ezt szereted.
Steinmann Lujza grófnő 2013.10.23. 07:20:51
Az emberek kb 10% van ennyire rajta az eseményeken. A maradék 90%ból kb. 50 királyi / bulvár hiradót néz, ami olyan szinten egyszerüsít, mint az a spanyol(?) öreglány, aki saját maga restaurálta a templomi freskót. A többi meg még azt sem nézi, a politizálása kimerül néhány lózungban.
laci vagyok 2013.10.23. 12:54:39
Vadai is milyen szépen lefogyott. Tiszta irigy vagyok :D
PesszimPista 2013.10.23. 21:28:39
Ferinek viszont hajjdejól jön, mer' neki meg a forgácsoláshoz más se' kell, csak hogy hulljanak a szikrák szerteszét!
Meg akkor pont a sport tagozat? OkosVitya vs. maratonfutó SportFeri? Sosenem megegyező szövetségesek? Plusz a háttérben éppen mindég jókor abajgó lömöpö?
Pedig itt van az a triplafenekűség,
amiről Dudui folyton ugat. Nekem volt egy ilyen főnököm. Óriássi nagyvállalat, minden fordítva mint rendesen, . . ő meg csak egyre feljebb jutott folyton, miközben mindenkinek egyre csak az járt az eszében, hogy mire fel? Minden akciója legalább, és minimálisan kétfenekű volt. Egyfenekűeket sosem nem is indított. Hitvallása az volt, hogy ha lehet, legyen minimum trippeldecker . . . de as se baj, ha még több. Egyszerűen abban a közegben megtehette. Persze az is lehet, hogy csak átvetítem Ferire.
Hejjmijjakőtyúkanyókend . . .mikorra is fogunk mi ebből az egészből -végre- kikeveredni?
magyar-magyar szótár 2013.10.24. 01:45:21
Pl itt van a vidijaó. Ki a faszom nem láűtta, hogy hamis, hiszen olyan hiteltelenül kong, mint egy Jóban, rosszban vagy barátok közt epizódjában a frissen szerződtetett gyerekszínész hangja is.
A másik meg az hogy a politikaikommunikáció nemegyenlő a kereskedelmi és termékmarketing kommunikációjával.
A politikában, ha a szerelem nem, akkor a gyűlölet sem játszhat, saját magatokat szopatjátok.
Erre már figyelmeztettelek, a társas[KÜLÖN!!!]játék azt a hamis illúziót építette föl benned, hogy te is, mint a Kigondoltamosok, osztán egy hűdeegy troll, ajdenagy joggal, heőjde kenyheted a fikát.
És naív kisgyermek vagy te a politikához. Ferenc tegnap már a foga fehérjét is hozzávillagtatta, a Nap-nál világosabb, hogy a videót ő rendelte meg, odaküldte a kutyáit Mesterházyt széjjelugatni, de még mindig azt kérdezitek, ki csinátatta a vidijót és azon agyaltok, hogy hogyan is csinálhatta jezt az egészetet a fidexxekek , he. Föl se tűnik nektek, hogy ha a FIDESZ-nek kommunikácós szinten csak negyedennyi "esze" lenne, már rég mégrosszabb lenne a hasikótoknak.
Gavra esete esszenciális: Valaki társadalmi és szociológiai ismeret nélkül, nem tudja, kik a cigányok, a proletárok, milyen a helyzete ma a munkásosztálynak, miért áll a munkásosztály kibékíthetetlen ellentétben a proletáriátussl.. nem tud semmit, de a pofája mérhetetlen nagy, mert ő micsoda, ő médiamájer, olyan sikerült neki, ami ezrekből egynek se.
De minek sikerült neki.
nem eleég a nyalás, a könyökés, jópofinak lenni, törteni, ügyeskedni az újságíró pályán, még egy valami kéne hozzá, az, ami nélkül a hírlpíró nem hirlapíró.
Sajnos azonban tele ilyen Gavra félékkel a tanári vagy az orvosi hivatás is. Elvégzi a jaskolákat, jirázza a kisujjából a vizsgágat, karriert csinál
elér részeredményeket
csak a hivatáshoz szükséges alapvető ismeretekekkel nem rendelkezik, mert azokra nincsen idő
és nem is elhivatottja, csak szakmának tekinti, amit csinál
PS.: Tegnap ennél durvább két kommentet írtam neked, de kitöröltem, annyira érzelemdús lett, volt benne egy kacskaringó a Kikoránkel-i Finomjogérzékenységről
@PesszimPista: te is olvasd el légy szives, amit ripőknek írtam
magyar-magyar szótár 2013.10.24. 02:01:59
Magyarorságon az a gond, hogy a proletár a börtöninfó-n keresztül minden szintről mindent tud. @ripők: Ti majd a 2014januári újságokból tudtoik meg többet Pintérbelügyminiszterné cégeinek ügyeiről, de a proletárok már most tudják. A proletár tudja, hogy ki rendelte és miért a bajai videót és a proletár senkiben és semmiben nem hisz. "csúfak és gonoszak" a proletárok, semmibenhívők. És ha belemennék a proletárok elemezgetésébe, gyönne egy csomó jópofa azzal, hogy igazuk van, fasza gyerekekek, a pillanatnak kell élni és nem kell dógozni, csak elvenni kell, mának élni, ha végképpen nincsen píz, kirugdalom a zasszonyt fasztszopni a feőúthaó.. és ha arra figyelmeztetem a proletár férfit, hogy fogyóban az a piac, amelyik 2-3ezer Ft-ot fizet azért, hogy egy retkeskörmű és égettgumibűz árasztó 4 gyerekes 21 éves proletárasszony gumit húzván a faszára az O-t formázó szája előtt kézimukázzon a gumírozott faszo, akkor azt mondja a proletár, hogy ez nem az ő dóga, hanem az asszonyé: úgy merjen píz nélkül hazagyönni, hogy a maradékfogsorát is kiveri. Itt van pl az öregezés műfaja, egyre vékonyabb a zsír a szegényeken, amit a kamatolással szocpoloztatással kiemelkedett proletár lesüthetne, akkor nekiállnak öregezni: a "kjözéposztály"-t békén megdögleni se hagyják.
Jó lenne, ha... ha legalább diplomásoktól elvárhatná az ember, hogy ne a belével , a gyomrával, a faszával/picsájával gondúkoggyom.
De úgy látszik, ennyi sem várható el.
Kérdés az, hogy az igavonó barmok, azaz a középosztály túléli-e a tanulás évtizedeit.
és a médiamunkásság aktív részese és felelőse annak, hogy a "büdösnép" mindig csak taktikaitávon döntsön a stratégiaitávok helyett,
Nézem az index címlapot: a HVG főszerkesztőségére és muftijaira kenyegeti Gavra távozását. nem azt írja, hogy "Gyerekek, ami eddig vót, hazugság vót és ettől kezdve másképpen lesz és most már felelősen gondolkodunk,l elsőkörben föltesszük az összes tiszabői riportvideót" Semmi tanulságot nem vonnak le, minden úgy fog menni ezután is, mint eddig.
magyar-magyar szótár 2013.10.24. 02:10:33
magyar-magyar szótár 2013.10.24. 02:12:48
heki 2013.10.25. 19:40:17
"Ennivaló Vadai, amikor tahózik, érzem szointe a parfőmje gőzén átütő erős asszonyi testzuggőzt."
Majdnem tökéletes mondat. Majdnem.
De ezért szép idejárni, a lehetőségekkel teli mondatok felvillanásáért.
PesszimPista 2013.10.25. 20:01:31
Az peidg, hogy mikor is keveredünk ki . . az csak amolyan költői jellegű volt, mertugye már álltámasztó Józsi is megasszonta, hogy ha nem fogunk (kiegyenesített) vasvellát, akkor nem hányhatjuk a trágyát . . .
Hát majd megtanuljuk mint mindenki . . a saját kárunkon.
PesszimPista 2013.10.25. 20:04:57
heki 2013.10.25. 20:38:20
te egy nagyon buta kisfiú vagy, ha ezt perverzségnek érzed. :)
Voltál már nővel, he?
(Rittyentek én bárhova, ahoj)
heki 2013.10.25. 20:50:10
de hát pont az dudi problémája, hogy megtanuljuk-e valaha, ne adj'Isten egyszer, valamikor.
Nem effelé mutat a helyzetelemzéses cucc.
Semmit nem tanul, semmit nem felejt - ez nem a Habsburgokról szól igazán, hanem rólunk, magyarokról.
Illetve, hogy összehozzam a dolgot, lehet, hogy nem véletlen, hogy Habsburgiánus (kádárista) még most is a magyar mentalitás.
Persze jöhet a rizsa, hogy néplélek, meg ilyenek, az mind humbug, de azért a Dolgokhoz Való Reális Viszonyulás, a Helyzetelemezés, A Stratégiáknak Helyzethez Illő Kidolgozása, hogy úgy mondjam, a magyar társadalomnak, kultúrának nem erőssége. Ez van.
És akkor moat igaza van Viktornak, amikor keleti mentalitásról beszél, vagy nem? He?
PesszimPista 2013.10.25. 21:51:20
Minden ferencjóskás, Dózsagyörgyös, mohácsos, jakobinus, jozefiánus lófaszság csak takaródzás. A politikai és kulturális elitünk kibaszott új ruhájának elhazudása. Ez a nép nem szar, ez a nép nem hülye, vagy legalábbis nem szarabb és hülyébb mint bármelyik másik a nyugati kultúrában érlelődött darab.
A helyzetünk kétség kívül szarabb, az elitünk máshogy ugyanolyan szar, de lényegében csak annyi a különbség, hogy mi vagyunk a szegény rokon. (És bőven voltak az elmúlt 20 évben akik erre még rá is tettek jó pár lapáttal . . . Merjünk kicsit lenni . . . óriássi!)
heki 2013.10.25. 23:47:16
attól, hogy valami specifikus (vö. magyar néplélek) az még nem minősítés. Nem jobb. (Nem jobbik.) Más.
Egy csomó dolog nem működik itthol. Máshol igen, működik.
De miért?
Szerintem nem azért mert az ún. elit takarózgat itten a szennyesével. Dehogy. Elitünk az, amit megérdemeltünk. (Vö. Királyhegyi: Kis ország vagyunk, nekünk csak egyfajta csőcselékre telik.)
Szóval a mentalitással (jujj, vigyázz, gonosz szó), meg az erkölcccsel (hüje Sólyom), meg a mindennapi kultúránkkal (hüje Dudi) van baj, szerintem.
Bazmeg énis TraWaLa generáció vagyok.
A prágai (cseh) mentalitás más, mint a magyar, talán a sok sörtől.
Ott nem lőttek tizenévesek, mint nálunk 56-ban, nem hősködtek, hanem leszedték az összes utcanévtáblát 68-ban, hogy kóvályogtak az orosz (és magyar) tankok, hogy mi hol van.
Nem mondom, hogy az egyik ellenállási forma jobb, mint a másik, de van különbség.
Ha ezt nem látod be, buta maradsz. :)
Ha eme különbségeket nem elhazudjuk, (lenyomjuk tudatalattiba), hanem elemezzük (analizáljuk), akkor van remény (mondom pszichoanalitikus szempontból).
Úgy érzem, dudi is is így gondolja, de a Mester vagy szól hozzánk, vagy nem.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.10.26. 00:35:32
Plusz nyugaton már csak az intézményrendszer miatt se tudnak annyit lopni a politikusok, mert az úgy alakult ki, és még elég jól működik. (nálunk ezt cseszi szét éppen Orbán) Meg úgy általában össze tudják rakni a dolgokat.
magyar-magyar szótár 2013.10.26. 08:45:20
magyar-magyar szótár 2013.10.26. 08:47:57
Pl a magyar politikaiújságíró, aki mint Bt tényeket tár fel a résztulajdonában álló tényfeltárókáeftének, majd számlázz meg költségel, ő is egy fene nagy tóvajbandának látja a politikusokat különben.
Beszéljünk a pályázatokról meg a pályázatipénzekről műűűűvészeti és újságírókörökben?