2013.04.24. 08:48
móókszizmus
legújabb kutatások szerint a móókszizmusban mintegy 5% marxista eredetű filozófia található. Ehhez el kell fogadni a filozófia legegyszerűbb definícióját, miszerint a filozófia az világnézet: amit az egyén a maga fejéből kinézvén a világról kigondol, ám objektívvalóságnak hisz.
Amit a leninizus marxizmus címén tálalt, abban lehetett talán még egyharmad marxizmus. Mármint olyan marxizmus, ami Karl Marx filozófiai rendszerének talán a tizedét, ha érinti.
A móókszizmus, az rákosizmus a sztalinizmus (tehát pl antiszemitizmus) nélkül.
A mókszista politikatudomány sztenderdjei mai is használatosak, annál is inkább, mert a magyar értelmisegg egyik fő jellemzője a diploma utáni semmitsetanulás.
Néhány születettorvos, akik szenvedélybetegei az orvoslásnak.. pár gyógyszerész... néhány mérnök (szintén megveszekedettjei tudományuknak) hajlandóak folyamatosan tanulni, pár pap, lelkész. A legtöbb észemberünk olyan, mint az öreg exhungarós kamionsofőrök, akik a mai kártyás és kompjutertachográfos-kötelezőpihenőidős korszakban már már képtelenek kialgebrázni a vezetésiidőket.
A magyar gazdaságiélet egyik kulcsfigurája, akiről mitsetud se a jó, se a rosszgyerekújságírás. Alig öt évvel idősebb a ma már 62 évesnek látszó ötvenéves Darvasi Laci bácsi jóoldali írónknál, pedig szűk 68-nak néz ki.
Lopni már alig lehet. A műholdas követés figyeli a tartályokban lévő üzemanyag mennyiségét is, ha valaki sofőr gázolajat akarna lopni, meg kell várnia, amíg az irányítója alszik, CSAKHOGY egy rendes öreg hungarós olyankor tiszta koki részeg, kiütve hugyál maga alá, szerencsés esetben az ágyon, stabil oldalfekvésben. Az árut nem is látja... magyar sofőrt nem is engednek be pl sok német cégnél üzemi területére, annyira ismert tolvajnépség az unkoorische, sokan azt is gondolják, hogy egy zigeuner törzs... ezek a szegény öreg hungarós sofőrök hasonlítanak a legjobban Aczél Endrére, csak persze a sofőrökre jellemző rapszodikus és egészségtelen táplálkozás miatt kövérebbek
meg Dr Kovács bácsi ÉS főszerkesztőre
balról a második, az a móriczzsigmondfejű [hogy ökörköggyek egy kicsit posztmatulista-móókszista 444! stílusban is]
5megtekintés 3 nap alatt:
meg Váncsa bácsira. (Pedig Váncsa bácsi nagyon sokáig polihisztorként rengeteget tanult, 2002-ig követte pl a számítástechnika és az internet fejlődését is!!)
Ezek az öreg hungarósok nem veszkődnek már azokkal a bonyolult algebrai műveletekkel, amikkel ma egy waberer's-es még elfogadható havifizetéshez juthat, gondolkodás meg algebra helyett este 5kor kiállnak és elrohannak sörért és kb este 8-ra jól kiütik magukat, kb ez megy nekik.
A vezető értelmiseggjeink is effélék, ez az oka annak, hogy az ügynöktörvény meg a kisztikározás, a komcsizás meg effélék még ma is főrészei a küzdelemnek. Ha az ember anno megvásárolta az Első Oldal első kötetét, azzal tkp megvan neki az összes további is.
A Bárnerek, akik értelemspermiomaikkal fölhőzik hazánk tkp kibaszott egét
Uj Péter a picsaember a hídember az elavult papíralapúak és a netokraták között. Uj alig 40 éves, de már jóformán faragóvilmosa lett a netokratív néphülyítésnek anélkül, hogy Kerner Zsolt pl korunk Dr Kovács Zolijaként mutatkozna.
A móókszizmus idejében minden napra ki volt adva az aktuális csapásirány és minden vízcsapból mindig ugyanaz folyott. Ezzelszemben ma, amikor elvileg csak az nem kommunista, aki éppenaktuiálisan a szájával kommunistáz (kádárosoz, rákosiz kishitlerez, cigányoz, buziz, zsidóz etc.) le [föl :D] valakit, tehát ma, ha az ember pl Az öt Legigazabb Jóoldali hírportált kinyitja, kb mindegyikből ugyanaz folyik. A rosszoldali hírportálok olyan vacakok, hogy magamfajta hírbuzi havonta se nyit be olyanokba. Megtud az ember pl egy fasza sztorit, amiben a ZegyikOldalFőarca ellátogat a MásikoldalHozTartozóKisvárosba és annak a másikoldali baógárrmestere puszilja, ajnározza, szájából itatja, mint búgószerelmesgalamb a MÁSIKoldal prominensét, ilyen fasza sztori és... dokumentálatlan. Na jó, akkor nézzük a pusztatahófalvai Nebáncsámá! presszaót, ami trafikpályázatnyertes lett és ahol a helyi utolsóharcolóSZDSZ-es vezetésével KorunkKádárJánosa arcképét szokás a hugyáldában lehúgyozni versenykörülmények között ill darts-jellegű játék közepette szokás KorunkRákosijának A Cigány-nak a portréját dobálni, tehát ez egy trafikpályázatnyertes cég és egy ekkora poent is ki tudnak hagyni a politikailag teljesennaprakész és johjjdefüggetlen portálok. [Mondjuk, ha a KisHitler stábja pucáiban lenne egy sziporka profi móókszizmus is, akkor ők maguk mennének le indeKSZesvideózni [ez az álruhás poenriportozás egy cukkíni formcsikája!] és a kormány-pont-hu balfölső ficakja erre a poenvideóra nyílana.
Amidőn a móókszizmus megszületett, e szóhoz igen közel rendszeresen hallható volt a komonista meg a Munkás Paraszt Fóradalmi Kórmán szóösszetétel is. A móókszizmus felfejlődésének korai szakaszában még akár többezer kommunista is élhetett Magyarországon. Magam a mókkszizmus tombolóunalmú, augusztusban is novemberszürke szarszemerkélős idejében eszmélvén még láthattam pár valóban kommunistát, sőt, a falumban is élt még az utolsó 19-es veterán. [Tíz éves volt a Kommün idején és egyszer föladta a direktórium hintaját hajtó kocsisnak a leesett ostort.]
Fiatal olvasóm talán nehezen képzelheti el, de nem csak Kádárt támadták balról, de még Rákosi is szüntelen belsőküzdelemben állt a tőle számítható balosokkal is. Nos a szoc'sta rendszer politikai vezetésének belsőharcaitt képzeljük el egy önmagát felfaló farkasgyűrűnjek, amiben minden egyes farkas centristának látja magát a "balosokkal" és "jobbosokkal" való harcban.
Már annyiszor-de-annyiszor, únásig szajkózván, ronggyászakgajtásig lepleztem le azt az eléggé ócska móókszista fogást, amit pl a kommunistázásban (rákosizásban, kádárosozásban, kishittlerezésben vagy pl a kriptocigányozásban és falmellékizsidózásban) is megfigyelhetünk. Lekomonistázott kommunistáz kommunistázót. Bemutattam azt a fasza képletet is, ami a 2014-es választások eredményét főleg meghatározza majd, amsizerimnt a zsírproletáriátus mindenért-de-mindenért komonistákat fog büntetni a szavazataival, mégpedig balról jobbra a palettán a következő komonista bandákat : MSZP, LMP/Pimpi, Bajcsány ZRt az összes tagvállalataival, FIDESZ a "KDNP"-vel és mindezek kurvannyának kurvannyait is elsősorban, mint komonistákat fogja büntetni a reájuk nemszavazással.
Korunkgyermeke a móókszizmust összetévesztvén a marxizmussal, nagyon szivesen legyinti egybe a múlt hülyeségeivel, a diszkókorszakkal, Dévényi Tibi bácsi kivánságmanó-korszakával meg a 70-es éveket [nem]jellemző vélt hippiségekkel. Ism.: Holott egy foxi-maxi-t is csak esti-levelezőn végzett termelőszövetkezeti juhászati ágazatvezető V. fázisú idült alkoholsita nyugdíjasként is magasabb fokú politikai ismeretekkel rendelkezik, mint egy mai bolonyás politológ.
Szabó Lajos könyvtáros-filozófus 62 évvel ezelőtt, 1951-ben odavélt, hogy az akkori [Rákosi] rendszer legnagyobb problámája az volt, hogyan szabadulhatnának meg a marxizmustól a hatalmuk elveszítése nélkül. Kádáréknak már elég jól sikerült ez, a móókszizmus afféle segédfogalom volt ehhez. Mára az is kiderült, hogyan sikerült a hatalmukat átmenteni úgy, hogy a móókszizmus pedig, mint gyakorlat, mégis megmaradt.
Komlós János , a korai televíziózás Tóta w-je
Pl a csatornamunkásságunk akár jó, akár rosszoldali, máig a móókszista metódusok szerint munkálkodik. A teljes igazság vagy a teljes kép senkit sem érdekel, csakis a politikai behasználhatóság szerinti verzió. Ez még semmi! -ez az aljas, politikailakáj geciújságírás aztán még ostorozza is a politikát , többek között az egyik politikai alapeszköz, a demagógia miatt. Mintha a naposcsibét elevenen majszoló vándorpatkányt figyelmeztetné szemfoga használata miatt, amikorpedig a kis csibe gégéjét kiszakítani az a fogacska a legalkalmasabb! A politikában a hazudozás alapvető feltétel. A társadalmi képletben nem is lehet a politikustól őszinteséget vagy akárcsak igazságigényt is elvárni, hiszen a nemhazug ember nagyonhamar nem is lesz már [többé] politikus. A mindig igazat mondó politikus nonszensz, kb, mint a lefejezett ember fejesgólja.
Árkus József a korai szinestelevíziózás Bede Mártonja
Ha máma kinyitjuk az öt Nagy Igazmondó Portál vízcsapjait, azokból a trafikmutyi ömlik alá szakadatlan és tökegyformán. Ha móókszista alapon tekintjük, akkor jogos is ez az egyszerre-nagynyomás. ha a részleteit nézzük, akkor agyonzokoghatjuk a magukat-és-családjukat 30 éve trafiktartásból fenntartó rokkantembereken, meg a káoszon,miszerint júl1-je után hol mindensarkon lesz trafik, hol meg egy szegény dohányosnak, ha olyan gazdag, hogy gyáricigarettára telik neki, akkor utcahosszokat kell közlekednie, hogy cigihez jusson. Amikor ezzel végeztünk, akkor odaballagunk a rosszoldaliak kerekeskútjaihoz és ha tudunk felhúzni vizet, akkor a mohalepte reves csorgón kb az eléggé hülye agitporp magyarázkodást is elolvashatjuk a trafiktörvény szükségességéről és arról, hogy ettől aztán a dohányhozjutása a serdülőifjúságnak ellehetlenül, az felnőtteknek is megnehezedik, kevesebb cigi, kevesebb ezzelööszefüggő rákhalál, meg szív-érrendszeri... Passzintsuk össze a kétféle tálalású igazságrészletet... ÉS MÉG MINDIG NEM EGÉSZ A KÉP, BASSZAMEG! Mert? -mert pl még mindig hiányzik a képből , méghozzá jókora darabok. Nincsen benne a képbe a csikkszedők népe, nincsenek benne azok, akik már cigarettatöltő készülékre meg gyárihüvelyre se költenek és nincsenek benne azok, akik már cigarettapaprra se és nincsenek azok sem, akik már valamennyi akác vagy más falevéllel kevervén szíjják. [A Nebáncsámá! prësszaó képeit még ide :D ]
Igazat az újsáígrónak kéne megmutatnia, de egyelőre ott tartunk, hogy a legújabb, már 1990. után született netokrata generáció sem képes elrugaszkodni a móókszista újságírás gyakorlatától. Ilyenkor szoktak a jógyerekek, mint már az óvodában is, a rosszgyerekújságírásra mutogálni, hogy ha az egyébként szakmailag egyre gyalázatosabban kontár Obersovszky Péternek szabad nagyon, akkor nekik mé' nem lehet má' egy picit.
Obersovszky Peti bácsi, a móókszista újságírás sztalingrádja.Annyira hülye egy szenilis már, hogy a három hete napitémában megkérdezte az egyik delicvens-t, hogy mit szól ehhez (ahhoz) a Jelcin-kormányzat.
Plyankó Gelygőke a móókszista újságírás sztalinorgonája.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kikoránkel 2013.05.28. 09:56:04
Te meg már szociográfiát várnál. Ujtól meg Bedétől, hápersze. Lehet, tudnának olyat is, de ha számonkérnéd csak néznének rád: ez a dolog nem erről szól, vén csáklyás, kimaradtál a paradigmaváltásból, pókhálózzad magad lefelé!
Az, hogy a Gyuri bácsi éppen pozitív vagy negatív példa valamelyik posztban, pénzfeldobás alapján megy? :)
magyar-magyar szótár 2013.05.28. 10:26:28
magyar-magyar szótár 2013.05.28. 10:44:46
A máédiának sokkal koönnyebb és egyszerűbb a dolga meg a feladata is. Pl a trafik mutyi EGÉSZÉT megmutatni, nem csak annyit, amennyi politikailag smakkol. Nem megállni a taggyűlésénél, hanem eljutni a részvénytársasági igazgatótanácsi ülésig. Ha Bede eljutott az Antarktiszra, akkor ugyan mi az akadálya beülni egy Gothá-ba tartó rabszolgabuszba és egy riport kedvéért egy hónapra beállni egy konzervgyárba heti hatnapos, napi 13 órás csúszóműszakokba (vagyis két műszak között hol 4 óra, hol 18 óra a pihenő)
Miért van a Kitántorás témájában a körképből csak legföljebb 60fok meg???
ma már fasza kis fülbevaló nagyságú kamerák vannak bolhaszarbnyi mikrofonokkal. Mi az akadálya válogatás (szelekció) nélkül KÖRBE vinni ezeket a kamerákat.
Pesty körbeviszi, de mióta politikailag nemmegfelelő, azóta ignorálja a jóoldali média.
Az természetes, hogy a KSH nem jut korrekt adatokhoz, az azonban nem, hogy a médiamunkás saját maszek kis politikaiízlése szerint szelektál.
És most jön a netokratív szabály:
"Nem az információ birtoklása, hanem a megosztása ad hatalmat"
Tehát elkészítem a videót a Nebáncsámá presszó mint trafikpályázat-nyertes budijában és ivójában és most mutass nekem egy jóoldali megosztót, aki hajlandó is ezt megosztani.
Vagy pl itt van kedvenc témám, az utolsó harcoló SZDSZ-es.
Az index két fiatalja riportja a "legszegényebb falu"-ról talán ha ötödében látható, sokáig kóddal védett volt. Miért nem látható a többi? A kishalak megvannak, de pl egy Nagy Hal olyan hatalmas, hogy meg tudja akadályozni a riportok közzétételét?? Ésám ebben egy csepp rosszoldali sár nincs, ez jóoldali sár csummáig!
Ha százmilliájával simisckázza el a FIDESZ a vasútépítés pénzeit, mért nincsen ott jóoldali riporterhad, akik DOKUMENTÁLJÁK a simicskázást (erre tudom a választ, de elkámpicsorodnál tőle :D )
Ott van az ÉS.. nem tudok mit mondani... GYALÁZATOS rinyálása 2005-ből (helyesen:óta) hogy elfogytak a feltárandó tények.. meg a nyomozandó okok.
A részeredmény nemeredmény. (Sőt!)
1990 óta csakis részeredmény van mindenből. Részeredmények az olajügyből, részeredmények a szőlőbányászatról és egyáltalán, részeredmények mindenünnen.
Pl az "Andrássy úton a barrikádnál egy lépést se kellett volna tenni, csak
1. fölállni.
2. Körbeforgatni a kamerát.
Senki nem merte megtenni, miért nem?
Ott van a Jobbik Hősök terén tartott "naggyűlése" amin az ellentüntetők háromszorannyiamn, a sajtómunkások négyszerannyian és a BÁMÉSZKODÓK 10-szer annyian voltak, de összesen egyetlen egy árva kis képecske készült erről FÖNTről, vagyis készülni készülhetett több is, de ezt az egyet találtam.