Ó, a párduc és gödölye könnyű eset!- a homo sapiens fennállása óta tízezerszer megtapasztalhatta, hogy A Világot , ami especielle leginkább egy általa valamennyire belátható térszelvény némi környűlő vadonnal meg a végtelentengerrel vagy űrrel és sajtbólvalónak látszó meg sziporkázó, csíkothúzó  meg a reá sem nézhető égi kellékekkel és a sajtharanggal  -na, hogy jöjjek már ki!- szóval amikor ezt a mindenséget, ami termékeny folyóvölgyekkel sivatagpoklok közepette gyakran előfordulhatott, elöntötte az ár, azaz az özönvíz [-> "özönvíz zúdult Környére"] akkor a különböző állatokat az ember, mint hajós, a tutajára, bödönjébe, pontonjába rocsójába, FUG-jába vehette és egy padra ültethetett vaddisznófiat és rókát, tápláléklánc függőségeit.

Patkányokról: n.a.

Ugyanis a patkány az egyik legokosabb lény a Földön és még olyan földilétre érdemesítő erényekel is rendelkezik, amivel az ember már nem, ösztöni előérzetekkel és a többi buta állatnál, pl az embereknél is hamarabb elhagyja a süllyedő világot is, nem csak a hajót. Amidőn ugyanis Xmhutpltetzapatazacacca [nyolccal Noé előtt, a mai Kamcsatka területén élt árvizi népmentő legendás alakmása az ie 400.k élt xtzumptzák mondavilágában- a szerk.seg.], a Nagy Hajós bödönjébe minden állatból kettőt-kettőt, tehát a huám-ból, a llaxactz-ból, a qui-qiból és sorolhatnám, a khxtzatz-ból a boíí-boíí-ból ésatöbbi, kettőt kettőt a bödönjébe válogatott, patkányt [xzitzenkháá] már nem talált és megkönnyebülve sóhajtott föl, hogy jó is ez így, egy undorító fajjal kevesebb, elég nehéz a Földnek az ember is. Közben meg a patkányok huszonkétszer-kétszerkétszer ott hemzsegtek a bödönben


A patkányról már írtam, de mennyit, külön. 

 

A bagoly nem tudom miért a bölcsesség jelképe,

http://traciewelser.com/wp-content/uploads/2011/07/AJH-BarredOwl-talonsclose.jpg

talán a pápaszemet ígéző pofázmánya kelti ezt a képzetet az emberben, tehát újkeletű. Amúgy is a világ különb-s különb egei alatt más más emberitulajdonságok antropomorfizálódnak bele a mesebeli állatokba, pl a kínaiak szerint az okos állat a disznó, az én tapasztalatom szerint meg a róka még a bagolynál is butább egy állat, majdnem olyan hülye, mint egy nyúl. Főleg, ha nem hazaipályán játszik az éjszakai baromfiudvarban, hanem az én pályámon, az éjszakai országutak mentén, elkezd az autóval párhuzamos irányba futni, majd hipp-hopp, kis Vuk ártatlan képpel féktávolságon belül szépen leül a fékező, de megállni még nem képes autó elé, BUMM. 

 

A bagoly még csak nem is kreatív állat. Még olyan fészket sem tud rakni, mint egy túúdom-túúdom-galamb. Vagy odukba padlásokra tojja le a tojásait vagy pedig varjak fészkét bitorolja el. A varjú viszont a laikus embert akár rémíszteni is képesen okos, így tojik is a bagoly fejére, meg persze azt is tudja, hogy a bagolyfészek környékén mindig van valami lehullott ez-az, patkánybél, patkánymájacska vagy patkányméh patkányembriókkal rubintos fürtökben rakottan vagy ilyesmi, ami jó lesz neki vagy az ő kicsinyeinek, akik akkor, amikor a bagolybébik még látványra ugyan nem édes kis bagolydizájnblogbtöltelékek , ugyanis horrorisztikusan randák a laikus budapestlakók számára [itt icc. budai úr ill.  budai hölgy ] akkor már a varjúfiak meglehetősen önállóak, egyes varjúfiak olyannyira innovatívak is, hogy a frissenkelt bagolyfiókát zumm, már viszik is.

 http://madarlatta.freeblog.hu/files/v/vetesivarju/03.jpg

 

 

A varjú énekesmadár, a bagoly ragadozó, de ez a laikus homároid környűllakók számára indifferens. Különösen a homo neuroticus-ok  örülnek annak, ha a varjútelepet baglyok is ellepik, mert így legalább van mire-kikre fogni alvászavaraikat, ha már Orbán Viktor vagy Gyurnai Gordenc anyukái a picsáikkal unalmasak akkor a polgármesternek a kurva anyja, miért nem takaríttatja ki az éjszaka sivító micsodákat és a nappal károgó varjakat.

 

A varjú olyan énekesmadár, aki az emberi fül számára kellemetlen frekvencián dalol, itt egy pillanatra képzeljük el, az a huncut Jerry egér az ő érzékeny U-tartományokban is fogékony fülecskéivel milyennek hallja pl Andrea Bocelli számunkra kinyalt mézesbödönszerűen édességteli hangját!

 

Akkor honnan is tudhatná azt az egyszerű budapest vagy szombathely, kecskemétlakó humanoid, hogy honnan a faszból és minek lett tele a varjaktól már amúgy is zajos parkja a lakótelepnek ezekkel a kurva baglyokkal? Na, majd jön a média, a médiumok, a közvetítők, a néptanítók és nevelők, a felvilágosítók és majd ők jól megmondják! -meg hát! Hátugye az első komoly képi, már megmutatni érdemes, amikor a tűzoltók jönnek a kosarasdaruikkal és levágják a varjak fészkeit, persze az ember humánus állat és a varjúnász idején, amikor már a varjúnőnek tele a gálája az első tojással, akkor vágják le a fészektartó ágakat.

 

Mint említettem, a varjú kreatív és intelligens, azaz okos is, nem csak művelt, azaz jótanuló. Azaz, ha azt ki tudta ábrázológeometriázni, hogy olyan ágakon ne rakjon fészket, ahol a varjúpörköltet kedvelő emberi szegmens büdös [mert: büdös] kölkei elérhetik, secperc a varjak kibaszni képesek a tűzoltókkal is és a következő fészkeiket olyan koronametszetekbe fogják rakni, amikbe a tüzoltók darukosarai sem hatolhatnak be a hosszított láncfűrészekkel.



http://oldmedia.juj.hu/1599/thumbsfullsize/winkler.jpg

homo dillingter - óvatos fajta, hosszútávra játszik, nagyon is jóltudja, hogy a szüntelen politizálás nemcsakhogy köcsöggé, de ezenbelül még tótáwé-vé is tesz, egyébként író

 

 

A bagoly ostoba, mint pl egy úritöknek, annyi az esze. Azaz: a baglyot a kaja érdekli, a teli has. Utána meg már minek gondolkodni. Röpül a bagoly, röpül, éjszaka  jól lát az óriásinagy szemei miatt, nem érdeme ez, hanem kifejlődött adottsága, a mi ezáltal pápaszemes imázst, azaz az ember számára értelmiseggi arcot kölcsönöz neki és a sötétben, amiben az ember nem lát, jól meglátja táplálékát, mégpedig ezt:

 http://www.pcokft.hu/images/Large/rat_4_l.jpeg

 

 

és ezt

http://www.horoszkop.abbcenter.com/weboldal/horoszkop/cikkek/patkany.jpg

 

és ezt

http://www.kontaktalba.hu/images/uploaded/Image/elemek/men.jpg

 

A bagoly legfőképpen patkányt eszik. Namost a média munkása honnan tudná ezt? A média munkása elsősorban művelt értelmiségi, és bár azt tudjuk, hogy az ember eleve egy irigy dög fajta, a kutyánál is irigyebb, azt nem is képzelnénk, hogy ezenbelül a média egyik munkása még a másiknál is irigyebb, megnyilvánul ez abban legfőképpen, hogy egymás termékeit nem ismerik, nemhogy nem fogyasztják. Ezáltal Winkler Róbert az ő nagyszerű könyveivel is el van könyvelve valami totalcaros autóbuzi faszinak, afféle intelligens nejlonpunk, aki az indexnek dolgozik és az index azok a gecik, akik miatt a hagyományos média munkásai egyre kevesebb fizetést kapnak [ -> a szelek okai pedig a fák maguk ], ahogy ugyanis a hagyományosmédia a reklámtortából egyrekevesebbet, ezenbelül a papírmédia a nagy semmit veszi már ki. 

 

Tehát jönnek és jönnek és jönnek a tudósítások, a média munkása olyan bohó és huncut, mint a patkányfi, aki az elkóborolt lakótelepi tengelyimalyackácka belyeckéin és májackáján huzakodik, bár még a tengelyimalacka rúg és kapál és a szájából a vérecske bubcsikkal habcsikál kifelé szépen. Vagyis ugyan mi a hótkampós telefaXXXnak keresne a lába előtt témát a médiamunkás, amikor a másik már megtalálta, akkor ő is rárabol. Variáció: annyira félénk, inkább megvárja, hogy a szerkesztőség parancsba adja ki. Azt ő csak a promóciós reklámfilm werkjében poénkodja, hogy ő nem is akar itt dolgozni és ott lóg, ahol tud, valójában a gondolatát sem képes annak elviselni, hogy bármimást csináljon mint ezt a kreatívmunkát.

Ettől a média-attitüdtől támad olyan érzése az én Hannibal Lektűr barátomnak, hogy az aktív magyar ifjúság az elmúlt két évben kezdett Angliába, NSZK-ba meg más fejlettóniós területekre emigrálni kitántorogni, holott már még az a régi blogter-pont-hu is tele volt Angliába, esp. Londonba emigrált jókislányok és nemannyira jó fiúk blogbejegyzéseivel és a Hujber Feri már mióta vissza is jött éttermipincér-kalandozásából.

 

Naszóval a bagoly látszik és a patkány: nem látszik. És amit az ember nem lát, és amit a média se mutat meg, az nincsen. Nincsen és nincsen között pedig mi az összefüggés  mi lehet. Ugyanaz, mint a nincsen és van vagy a van és nincsen között. Tehát két van-ból elég is egyet nincsesíteni.  Három van meg sok tehát ennyiből egy már magától is nincsen lesz. [ A bagoly, ha más nincsen, megúnt húsvétinyulat, vagy selejtezett és puszta humánusságból a park szélére a járdán kitett pinanyalókutyus-újszülöttkét is elragad.]

 

A patkány olyan természetű állat, amikor már akárki ember is látja, az a népessége túlszaporodásba- pusztulásának első jele. Túlszaporodott patkánykolóniák a Láthatatlanból, mint a magyar oligarchák is, a LÁTHATÓ felületekre szorulnak ki. Felhígul a patkányszakma, egyre selejtebb patkánygenerációk születnek, és nemkevés balfasz patkány már nappal az emberek szeme láttára kénytelen a betevőjét megkeresni, pl zsírban, cukorban, vitaminokban és ásványianyagokban gazdag kövér szaftos emberszart enni meg. 

Egyelőre még itt nem tartunk. Hogy vannak patkányok, arról elég könnyű meggyőződni, ha az ember nagyáruházak, hangárszerű üzemek trapézlemez falai mentén meglátja a patkánycsapdákat. nyilván csak úgy viccből nem költ egy multi ilyesmikre. http://www.ragcsaloirtas.info.hu/patkanyladakicsi.JPG

 

A patkány nem olyan fajta állat, mint az ember, nemcsakhogy humánusabb a patkány a patkánnyal, mint humanoid a humanoidal, de pl ilyen tulajdonságai is vannak, mint önzetlenség és önfeláldozás.

Tehát amikor a patkányok meglátják, hogy valami új csábító kaja van kint a placcon, élnek a gyanúperrel. Nem esnek neki, mint a hírzabálók az index címlapjának, nem esznek le mindent észnélkül, mint az origo vagy az mno-pont-hu vagy a Magyar Hirlap olvasói. Gyanúperrel élnek, mert egykor az ember még okos állat volt, ezért szedik ki még mindig a neve mellé a sapiens melléknevet a jóltanuló, de már önállógondolkodásra képtelen homo sine ratio-k. Ekkor a kolónia egy feltörekvő ifja önként... na jó, csoportvezetői ösztökélésre [a patkány fogai oly  élesek, hogy szinte fájdalommentesen metszenek a bőrbe] önként vállalja, hogy az új étekből eszik. Régebben 30, az új patkánymérgek hatóidejének meghosszabbításával ma már 40-50 napig figyelik meg az innovatív ifjat, ha túléli a kóstolást, akkor a kolónia is eszik az új étekből. Dög esetében erre a bomlási folyamatok miatt nemnagyon marad idő, ezért is preferálják a patkányok az élő húst, pl a frissenkelt kiscsibéket vagy a malacait szoptató anyakoca szalonnáját, ebbe apró, tágulékony bejáratú alagutat készítenek, hogy a koca tulajdonos humanoidja minél későbben vegye észre a kocából a szalonna kizabálását. Igen, Hanni, ebben is van politikai áthallás, jól gondolod!

 

homo post describendis homó fészbúkienzisz- A Követő Ember, aki nemgonlkod' csak lájkol. Nekik telálták ki ezt a trükköt, hogy az átállás előtt 24 nappal indítják a visszaszámlálót, hiába van aláírva, hogy nap, órának hiszi és ijedtében rákattint (ami úgyis bekövetkezik egyébként, arra)

 

Saját hazámban vagy 15 éve vagyok prófétája a patkányok elszaporodása hirdetésének. A legelsőkben arra következtettek, hogy nemhiába, én is patkány vagyok, aztán pedig arra, ezek szerint az én portám tele lehet patkányokkal. Ez külön érdekes emberi tulajdonság, a patkányosodást mozaikosan képzelik el, tehát hogy a geci milándrukker Gerendásiéknál hemzseg a porta a patkányoktól, Szabóné özvegy énektanárnéni szün, a sógor Janóék mégegyszün, a rohat cigány Pifkujék telisteli, a cselszidrukker fecóék mentesek, a patkány Patkány Dezsőék patkányfészek, de a kertfaros Dankóék megint egy tisztaudvar, rendesház, seprősudvar. Faluhelyen tényleg van mozaikosság, ugyanis a patkányok az éjszakai bagolyveszély miatt a mezsgyéken, a kerítések védelme alatt fúrnak négyzethálósan alagutakat mindenporta  mindenépülete minden élelem-lelőhelyéhez vagy a lomok , rothadószemétrakások alatti váraikhoz, üdülő avagy pecsennyéző, vérivó, fialó és üzekedőkuckóikhoz. 

Valamint arra is gyanakodni kezdtek drága honjaim, hogy mint a részegeknél ez jellemző, nemlétező állatokat látok futkosni és ezek lehetnek patkány alakúak, holott én alkoholista éveimben a prae-DT rémálmaimban de néha már éberen is, olyan sündisznóalakú növényiterméseket láttam szúróspukóverérzetet keltően futkosni a nem is létező fehérfalon.

 

Tíz éve történt, az egyik munkahelyen a cimboráim állandó gáz-szagra panaszkodtak, mondom nem, hanem a patkányok rohadnak a lindablemezek között, akik bezabáltak a mérgekből, de a kolónia iránti szolidaritásból elbújtak emberiszemtől nem látható helyre meggebedni. 

Meg szeretném jegyezni, a rohadó patkány bűze hasonló az emberi hullabűzéhez. 

A minap Budapest Gyönyörű Fővárosunk egy külsöbb szférájában sétálván meg kellett állnom, olyan tömbös hullabűzfalba ütköztem, kóstolgattam  kicsinyt, de nem tudtam eldönteni, hogy az elhagyott ház szuterénjébe patkányok döglöttek vagy hajléktalanok pusztultak szokásosan [-> "almabort inhalál"-ván].

 

 

Patkányok nemhogy vannak. De hemzsegnek. Bár nem látszanak -foglalom össze, mert az internet magasfokúértlmiségijei ennyi szarságot , amit itt összehordtam, nem képesek megírni, tehát irigy frusztráltságukban azt hazudják, hogy képtelenek elolvasni és foglaljam össze röviden, tehát a patkányok létezésének egyik bizonyítéka a baglyok megjelenése rendkívüli, szokatlan helyeken pl városi ltp-ken. Egy bagolyfészenyi fióka kilószám zabálja a patkányokat -hátha van még számológép az okostelefonban, tessék kiszorozni, mennyi 60-szor 2 kg szorzva 36-tal - ha egy patkány átlagosan 20 dkg. És persze ezek a hülye, az ügyetlen a tapasztalatlan, a fiatal-innovatív patkányok, akik pl annyira hülyék, hogy képesek akár nyilt terepen is átinalni. 

 

Várhatóan egy idő után annyi patkány lesz, hogy már bárki, médium nélkül, maga a maga két szemével, szemüvegben vagy anélkül is láthat patkányt. Jaj azonban az akkor éppen aktuális kormánynak, már persze attól függően, hogy az akkori sajtómunkásság véleményformáló kilenctizede kedveli-e azt a kormányt. Ha kedveli, akkor azt a tudományosan megalapozható gyanút hinti el, miszerint voltak már itt patkányok korában is és a múlt század 80-as éveiben meglazult fegyelem, az egyre terjedő szlömösség, a mindenhová ledobált szemét, lomok, a fokozódó jólétben kidobált ételek miatt is szaporodtak. Ha azonban az akkori médiának nemtetsző kormány[zat] lesz, akkor majd jól azok lesznek a felelősek és minden médiamunkás ártatlan bagolyszemeket mereszgélve fog hujjogtatni, hogy AZ IDÉN ELÖZÖNLÖTTEK MINDENT A PATKÁNYOK ERRŐL IS EZEK [aktuálkormányzat beceneve] TEHETNEK

 




 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr64542887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hella B. 2012.05.24. 07:09:15

...Ettől a média-attitüdtől támad olyan érzése az én Hannibal Lektűr barátomnak, hogy az aktív magyar ifjúság az elmúlt két évben kezdett Angliába....tegyük hozzá gyorsan, éppen tegnap tudósítottalak arról, hogy csak egyetlen érettségiző osztályból úgy 10-12 gyerek megy külföldre tanulni R. néni elmés keretszámszűkítése miatt. Ez nem folyamat, ez nem bagoly vagy patkány, ezt nem lehet az indkeszre fogni, ezek a gyerekek boldogan itthon maradnának, ha tanulhatnának. Számoljunk együtt: egy ilyen szűk, kislétszámú korosztályból, mint a most érettségizők, tömegek mennek hirtelen külföldre. Aki kint tanul, az vissza már nem jön. 10-15 év múlva ennyivel kevesebb születendő gyerek lesz, ennyivel kevesebb aktív dolgozó. Tavaly, mikor még nem vették egyes egyes képzéseknél szinte nullára a keretszámot, érdekes módon nem mentek tömegesen külföldre. De Gyúúrcsány a hibás, ezért is, nem? meg az indeksz? nem azok a barmok, akik nem látnak tovább egy lépésnél előre, hogy majd ők leveszik a keretszámot, aztán aki a corvinusra akart menni, az elmegy inkább szobafestőnek. És minden más téren is pont ilyen jól tudják tervezni, melyik intézkedésnek mi a következménye.

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:31:22

@Hella B.: De nem Rózsika miatt kellett keretszámot szűkíteni.
természetesen egy jóléti államban, mondjuk egy Kárpátok Svejcában semmi akadája annak, hogy évente akár 3000 Dr címmel ékes frisdiplomást küldjünk munkanélkülisegélyre. Főleg akkor van erre lehetőség, ha amúgy a piszkosmunkákat végző proletáriátust pl az Atlasz hegység páriái vagy a Kárpátok Söpredéke vagy a Balkán Mocskai adják.

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:37:48

@Hella B.: A másik pedig: még nem mentek külföldre tanulni.
Ezu is probléma a néphülyítésben, hogy minden újság matekozik

ésdfeközben az algebrai műveletekre sem figyel.
A proletáriátusból pl ezrek mennek sertéstbiontani NSZK-ba, mert heti hatnapos, napi 16 órás munkahéten összesen bruttó 600000 marad a zsebükben, ebből jön le a hazautazás költsége kéthavonta és enni is kell ahhoz, hogy az ember 30-40 kilókat naponta 15 órán át dobálhasson a munkaasztalok bádogján

De ezt senki nem számolja ki.
Hanem az újságíró fészbúklkos ŐRJÖNGÉSEKre épít.

Konrétan nézzük azt, amikor Hanni lekonteósoz engem.

Kimentek MÁR tanulni? nem.
Ki bírja azt PÉNZZEL? Kint tanultatni a gyereket, hányezer, annyi pénzből itt is tanulhatna.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a 10-15 léve tartott felsőoktatási keretszámok a SZABACCSÁGHARC részei voltak, a Zónijó SZÜNTELENÜL követelte a csökkentésüket!

Ne mondass velem csúnyát: már az is csuda volt 2011-ben, hogy egyáltalán meginduklt a tanév párszáz iskolában.

Jó, majd aztán diplomával a kezében ment volna szobafestőnek?
Van lyan főiskola, aminek a bizonyítványát ki sem nyitja a pályázató: "Károly Róbert?" kösz, nem kérjük.
Ma is egy piarista gimnáziumi érettségi ÜTI egynémely főiskola diplomáját.

Ki kajál be? Mit?

B. Hella 2012.05.24. 07:37:59

@magyar-magyar szótár: mindenféle hivatalos stat. azt mutatja, hogy diplomával, bármilyennel, állítólagosan túlképzettel is, még mindig kb. ötször nagyobb eséllyel talál állást egy pályakezdő fiatal, mint képzetlenül. Nem azért nem találnak állást, mert túlképzettek, hanem mert semmilyen állás nincs. Erre a létező legelhibázottabb reakció volt a felsőoktatás beszűkítése. Még mindig léphetnének, még mindig lehetne pótfelvételi, vagy meghirdethetnék, hogy jövőre azért mégis többen tanulhatnak, de nem, szilárdan tartják magukat a baromsághoz. EZT nem tudod megvédeni, ne is próbáld.

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:39:19

@Hella B.: ...ezt nem birom ki, ezt a mondatot, egy érettségiző osztályból 12 gyerek megy kia
Honnan: egy budai elit gimiből? Ne bassszhhhhhh Számoljál már, egy rakás gimi esetében útlevelet kiváltani nincsen pénze a szülők felének... Főleg a ballagási bulik után

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:42:51

@B. Hella: nem védem. Próblj már egy kicsit ÉSSZEL és GONDOLKODVA és nem elragadtattan ...
Gondold végig, amit leritál, mekkora baromság.
hogy csak egyetlen érettségiző osztályból úgy 10-12 gyerek megy külföldre tanulni R. néni elmés keretszámszűkítése miatt.
ja és hazugság is , mármint országos trend ként beállítva:
Valamint: le lehet éretségizni úgy, hogy még MAGYARUL SEM KÉPES a szövegértelmező [néma] olvasásra. Akkor angolul? Bassz, nagyátlagban a gyerekek fele ennyire tud angolul? Ne hülyéskedjél már! Magyarul se tud és az alapismereti is zsöngék és a gimit nem 2010-ben kezdte, hanem a LÓTUSZEVÉS SZÉPNAPJAIBAN MÉG!!
A most érettségizők még nem ezek miatt kallódnak, hanem AZOK miatt!

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:43:51

@B. Hella: Ahhoz tartják magukat szilárdan, ami van, vagyis még a kevesebbre se nincsen pénz és még lehet, hogy a nincsenből is mínusz lesz, mégkevesebb.

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 07:44:32

@B. Hella: Vagyis szépen szemlélteted, amit írtam.
Már telivoltunk a...
amikor te még mitsesejtettél hogy

B. Hella 2012.05.24. 07:56:08

@magyar-magyar szótár: nem, egy pesti szakközépből, nem budai elitgimiből
de ezt is megírtam neked
de már arra is rájöttem, tökfölösleg neked írni, el sem olvasod, kiveszel belőle két sor, és azon pörögsz, szövegkörnyezetből kiragadva

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 08:00:06

@B. Hella: íÉn meg úgy látom, te pörögsz és azon, hogy egy vagy egy másik egy vagy egy harmadik egy gimnáziumból pár gyerek TERVEZHETI azt, hogy külföldre megy tanulni

angoltudás?
akkor te ebből azt pörgeted ki, hogy
ORSZÁGOS TREND A KITÁNTORGÁS

Innen nem látni túl nagy távolságot két pont között, ami számomra akár be is gyalogolható, egy pesti különleges kirakatközépiskola vagy egy budai úrigimnázium között én olyan túl nagy elkülönböztető távolságot akkor se látok, ha a kirakatszakközépbe dekorációnak nyóckerese szakiskolásnehezékek is be vannak magyarbálintizálva

B. Hella 2012.05.24. 08:14:45

@magyar-magyar szótár: na, most kiderül, meddig terjed a híres liberalizmusod:D
élnék a meghívásoddal, és feltennék ide egy cikket Kitántorgók címmel
mehet? vázlatba teszem először természetesen

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 08:18:17

@B. Hella: Nosza. Reménykedhetem abban, hogy ELTÉRŐ gondolatokat is tartalmaz, nem olyasmiket, amik az összes jóoldali vízcsapokból is folynak? -bár nekem akkor is mindegy, akkor a tied egy csappal több lesz az 1371 között.. és tölt-e az Igasság Tengerén... (annyit, hogy)

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 08:19:18

@B. Hella: Mondjuk azt hiszem, a józan parasztieszedre (kiszámolni, mennyi is az annyi Angliában) hiába apellálnék.

RomBold! (törölt) 2012.05.24. 08:49:20

Oktatást letojom, politikát meg még le se.

Két dolgot mondanék, aztán megyek aludni:

1. Winklert kéretik nem emlegetni, az hiányzik még a csórinak, hogy kiessen az "autóbuzi arc, aki übergáz reklámokban égeti magát" szerepből. Rég megérett a celebségre a csávó, de nagyon vigyáz magára. Okos.

2. A bagoly azért okos állat, mert lát a sötétben.
Ez így debil? Akkor ugorjunk vissza az időben mondjuk 2500 évet, és hopponáljuk magunkat az északi szélesség 38° keleti hosszúság 23° közelébe (nem árt ha tudunk úszni, mert akár a Szar'nikosz öbölbe is hopponálhatjuk magunkat)
Na szóval, az itteni népek (szántóvetőtől a betűvetőig) egy Athina nevű csajét imádnak. Babonaságukban olyanokat beszélnek, hogy ez a csaje segíti őket az igazságos háborúkban (hogy milyen az igazságos háború, azt kérdezzük az özvegyektől, árváktól, és félkarú-féllábú nyomorékoktól majd a kép teljesebb megértéséhez beszélgessünk el a hadifogoly-rabszolgák munkája-gyümölcse-bora-gabonája-húsa-halán kényelmesen wellnesszező tisztes polgári népet is) Na, ezt a csaajét hítták Bagolyszeműnek, mert látott a sötétben, átlátott a homályon, átlátott a dolgok felszínén, ma talán úgy mondanánk "nem szopta be a vakítást" Tehát a lator ellenség hiába szőtt sötét ármányos haditervet, hiába ködösített, homályosított a harci szándékait illetően, hiába támadt az éj leple alatt, ez a furmányos csaje kisegítette a hozzá fordulókat.
Persze az idők haladtával ezt a harcászati éleslátást bölcsességgé (általános, egyetemes bölcsességgé) növesztette a nép, a sötétségen átlátást pedig átvitt értelem átvivésével egyre inkább a tudatlanság sötétségén való átlátássá változtatták, így lett aztán a Bagolyszemű Városvédő hadistennőből a tudomány és a bölcsesség istennője. Mondjuk közben a derék (szabad) polgárok úgy álltak hozzá a munkához, hogy a szógák jobban hozzáférjenek, és úgy álltak hozzá a háborúhoz, hogy a vérevő lakoniták jobban hozzáférjenek.
Szóval ez a csaje úgy látott át állítólag a mentálvilág sötétjén, mint a bagoly (tulajdonképpen a kuvik, de ez szőrözés) lát át a fizikai, szinte már taapintható sötétségen. Aztán At5hina-madárkájára visszafelé rátestálta a babonás népség a mentális tisztánlátást, és ahogy Athina hadi-rvaszsága, lényeglátó képessége polihisztorok tudósságává, és kortalan, tévedhetetlen bölcsességévé változott, úgy lett a madárkája is a bölcsesség szimbólumává.

Azt hiszem, kicsit túlragoztam. Ez azért van, mert mozaikokat rakosgatok abból az időből, mikor életképtelen Tibor haverom éjszakai ámokfutását szemléltem, amit "készülök a filozófia szakra" címmel adott elő hónapokon át, heti 5-7 felvonásban a kollégium vizesblokkjában. Akinek több esze van nálam (könnyedén átugorható akadály) és a műveltsége is létezőbb mint az enyém (jelképes, mondhatni mesebeli, kitalált akadály) az rakja össze a képet rendesen!

Lényeg: bagoly(kuvik) <-> Pallas Athina
oda-vissza-tétre-befutóra akkortól mostanáig.

RomBold! (törölt) 2012.05.24. 08:49:20

Oktatást letojom, politikát meg még le se.

Két dolgot mondanék, aztán megyek aludni:

1. Winklert kéretik nem emlegetni, az hiányzik még a csórinak, hogy kiessen az "autóbuzi arc, aki übergáz reklámokban égeti magát" szerepből. Rég megérett a celebségre a csávó, de nagyon vigyáz magára. Okos.

2. A bagoly azért okos állat, mert lát a sötétben.
Ez így debil? Akkor ugorjunk vissza az időben mondjuk 2500 évet, és hopponáljuk magunkat az északi szélesség 38° keleti hosszúság 23° közelébe (nem árt ha tudunk úszni, mert akár a Szar'nikosz öbölbe is hopponálhatjuk magunkat)
Na szóval, az itteni népek (szántóvetőtől a betűvetőig) egy Athina nevű csajét imádnak. Babonaságukban olyanokat beszélnek, hogy ez a csaje segíti őket az igazságos háborúkban (hogy milyen az igazságos háború, azt kérdezzük az özvegyektől, árváktól, és félkarú-féllábú nyomorékoktól majd a kép teljesebb megértéséhez beszélgessünk el a hadifogoly-rabszolgák munkája-gyümölcse-bora-gabonája-húsa-halán kényelmesen wellnesszező tisztes polgári népet is) Na, ezt a csaajét hítták Bagolyszeműnek, mert látott a sötétben, átlátott a homályon, átlátott a dolgok felszínén, ma talán úgy mondanánk "nem szopta be a vakítást" Tehát a lator ellenség hiába szőtt sötét ármányos haditervet, hiába ködösített, homályosított a harci szándékait illetően, hiába támadt az éj leple alatt, ez a furmányos csaje kisegítette a hozzá fordulókat.
Persze az idők haladtával ezt a harcászati éleslátást bölcsességgé (általános, egyetemes bölcsességgé) növesztette a nép, a sötétségen átlátást pedig átvitt értelem átvivésével egyre inkább a tudatlanság sötétségén való átlátássá változtatták, így lett aztán a Bagolyszemű Városvédő hadistennőből a tudomány és a bölcsesség istennője. Mondjuk közben a derék (szabad) polgárok úgy álltak hozzá a munkához, hogy a szógák jobban hozzáférjenek, és úgy álltak hozzá a háborúhoz, hogy a vérevő lakoniták jobban hozzáférjenek.
Szóval ez a csaje úgy látott át állítólag a mentálvilág sötétjén, mint a bagoly (tulajdonképpen a kuvik, de ez szőrözés) lát át a fizikai, szinte már taapintható sötétségen. Aztán At5hina-madárkájára visszafelé rátestálta a babonás népség a mentális tisztánlátást, és ahogy Athina hadi-rvaszsága, lényeglátó képessége polihisztorok tudósságává, és kortalan, tévedhetetlen bölcsességévé változott, úgy lett a madárkája is a bölcsesség szimbólumává.

Azt hiszem, kicsit túlragoztam. Ez azért van, mert mozaikokat rakosgatok abból az időből, mikor életképtelen Tibor haverom éjszakai ámokfutását szemléltem, amit "készülök a filozófia szakra" címmel adott elő hónapokon át, heti 5-7 felvonásban a kollégium vizesblokkjában. Akinek több esze van nálam (könnyedén átugorható akadály) és a műveltsége is létezőbb mint az enyém (jelképes, mondhatni mesebeli, kitalált akadály) az rakja össze a képet rendesen!

Lényeg: bagoly(kuvik) <-> Pallas Athina
oda-vissza-tétre-befutóra akkortól mostanáig.

RomBold! (törölt) 2012.05.24. 08:50:27

Bocs a duplázásért, kérek egy radírt az egyikre, meg erre is!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.24. 08:58:10

A halálmadarakra nem igazán jellemző, hogy 30-40 dekás patkányokat nyamiznának, inkább azok táplálék-konkurrenseit, a kisebb rágcsálókat fogyasztják, jellemzően egyben.
De persze értemén, asszem. Ez a poszt is csak egy tünet. :)

B. Hella 2012.05.24. 09:12:26

@magyar-magyar szótár: ja, ha eleve így állsz hozzá, hogy nekem nincsenek önálló gondolataim, akkor hagyjuk a fenébe az egészet

nagyon_buta 2012.05.24. 09:16:31

Először a történelembe képzeltünk számunkra hasznos és megfelelő történeteket, most az állatvilág következik.
Ha: a történet csak metafora elnézést kérek, de nem értem. Timon nem érti a metaforákat.

Ha nem: Tudom a tudomány olyan földhöz ragadt, makszistaburzsoá, nem támogatja szeretet vezérünk szabad szárnyalását.(LMP-és kérdés lenne: mit tolsz öreg? jó anyagnak tűnik) :))))

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 09:20:38

@nagyon_buta: A történet tök konkrét, de rémesen az. Kb két éve édeshír a baglyok CSUDÁLATOS elszaporodása.
Na, jó, van benne meta

Mit tolok? Kávé, zöld és mindenféle, pl csipke' tea és ha tehetem, a Bartók Rádiót (mr3) hallgatom, néha Zappát is. Nem venni észre rajtam a galamblelkű Némethy Attila tanár úr hatásait?

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 09:21:12

@B. Hella: Először lássuk azt a Rhodus-t, utána nyafogj

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.05.24. 09:23:25

@magyar-magyar szótár: nem lesz itt semmi, mivel előre fikázol
a többit elküldtem levélben, mert nem kell mindenkinek azon röhögni, ahogy állandóan csesztetsz, milyen hülye vagyok

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 09:23:26

@ripők: csak a kanipatkány meg a végsővemhes kocapatkány a nagyhatalmas. Egyébként egy átlagpatkányt a felnőttek benyelnek. Hát még az édes-mókás mikiegérfejű vándor'ok!

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 09:27:19

@RomBold!: Ezt az Athina dolgot tudom, csak indexeskedtem egy kicsit:
"Anyámat MB-m egy jó poenért!"
Még egy emberegyeddel is előfordul, hogy 13 éves kislány korában Sugárzó Sophia volt
aztán 24 évesen meg faty kitchen slut
aztán 49 évesen megint: Athina
hátmég fajokkal
Az ember korporális (és most szellemi) pusztulása mutatja, a jólét hová silányít le

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 09:28:58

@B. Hella: Amíg nyafogol:
Szülőpárok elválnak
nagymamihoz költöztetik, hogy hh legyen a gyerek vagy cigánynak diktálják be magukat +20 pontért, hogy hhh, ez viszont REÁL

de erről nem olvasol
mert ehhez le kéne gyönni terepre

2012.05.24. 09:45:57

@magyar-magyar szótár: Ez a plusz 20 pontos buli van még? Jövőre aktuális kéréds minálunk.

RomBold! (törölt) 2012.05.24. 09:56:21

@magyar-magyar szótár: "cigánynak diktálják be maguka"

Ez lassan fölösleges lesz, mert összeér a kör két sarka, és itt már mindenki cigány lesz.

kék sarok: Cigány az, aki annak vallja magát. Származása, nyelve, kultúrája, szokásai, hagyományai, hosszútávú érdekei, pillanatnyi érdekei alapján.

zöld sarok: Cigány az, akit a környezete annak tart. Fenti mondat ide is illik, a vesszők helyére random AND-OR-XOR

piros sarok: a dharma-kharma-karma-csőre

nagyon_buta 2012.05.24. 10:05:55

Tehát végtelen örömmel fogadnám, ha megosztanád azt a kutatásod, melyben baglyok patkányt esznek (gondolom rattus rattus azaz házi patkány a mesehős az)
addig is felhívnám figyelmed a publikált kutatásokra pl::Endes Mihály, Harka János,
link:www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=34&ved=0CFoQFjADOB4&url=http%3A%2F%2Fepa.oszk.hu%2F01600%2F01603%2F00057%2Fpdf%2FAquila_EPA-01603_1962-1963_047-050.pdf&ei=cOi9T9rRGYXusgb19tGFDg&usg=AFQjCNFpaBY2FnqmPTSTyiP34NZJAu_kmw&sig2=-cCVufMLt1PZnIWQ4ZnXPA
melyben a rattus rattus-ra utaló nyomokat nem találtak a bagolyköpetekben,

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.24. 10:32:12

@nagyon_buta:

nomen est omen:)

rosszul tudod, az agitprop payolablogok és a manipulatív jóoldali hazugsajtó kimosták az agyadat

eszik.
mert csak.
és kész.

ne vitatkozz, ne linkelj, ne kérdezz, ne érvelj.

off

ment levél

sziasztok

on

B. Hella 2012.05.24. 10:42:56

@magyar-magyar szótár: ahol én élek, az is egy terep, akikkel én beszélgetek, amit én látok az pont olyan reál, mint amit te
én ezekről nem olvasok, hanem testközelből tapasztalom
nem látom be, hogy egy pesti tanári szoba mennyivel életszerűtlenebb terep, mint ahol te élsz
de csatlakozom Hannihoz, levél ment és sziasztok
én ezzel az őrülettel, hogy a saját, kézzelfogható tapasztalataimat jóoldalisajtós agymosásnak nevezed, amiről szerinted csak olvasok, nem tudok mit kezdeni, de nem is akarok
és azzal sem, hogy persze, meghívsz, írjak csak hozzád néha postokat, de előre borítékolod, hogy semmi önálló gondolatom nem lehet, mert nem járok terepre
mégis TE hány emberrel vagy REÁL kapcsolatban, akivel élőben beszélgetsz? és szerinted én hánnyal? negyvenszer annyival? persze, a terep csak az én kicsi falum lehet, és aki meg nem azt mondja, amit te, az agymosott hülye, még mielőtt idetehettem volna a cikkem

2012.05.24. 10:58:03

@magyar-magyar szótár: Január vége óta egyk is faluban élek Debrecentől 14 km-re. Akkor fagyott halálra egy alkoholista extanárnő, mert nem fűtött kívűlről, csak belülről vodkával. Szóval eléggé terep. Naggyon figyelek, mi történik, végre terep. Ahol eddig éltem, az nem lehetett terep.

2012.05.24. 12:41:41

Megragadt a kitántorgós rész, mert a baglyokhoz hasonlóan nagyon jó példa az olyan témákra, amik nincsenek a maguk teljességében kifejtve a köztudatban. Például az indexes cikk akkor lett volna igazán érdekes, ha annak is megpróbálnak utánajárni, hogy amire ezek a fiatalok alapozzák a külföldi terveiket, az mennyire reális elképzelés és mennyire a már korábban kitántorgott honfitársaik handabandája.

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 19:13:12

@nagyon_buta: Vagyunk mi olyan jó viszonyban, hogy elragadtathassam magam egy bazdmeg!-re?

1. A tudósok által vizsgált időszakban jóval kisebb számúak volt a bagolyFÉLÉK populációi.

2. Kb akkortól számítható Magyarország patkánymentes területnek... kb a 90-es évekig.. tehát jó 30 éven át tökéletesen patkánymentes települések voltak, nagy szá volt, ha valahol egy patkányozó kis foxi mégis talált egy-egy utolsómohikánt.

Indián korunkban szent állatunk volt a bagoly, Néma Arc nagyfőnök hónapokig járta a határt (a faluban egy se volt!!!) míg bagolyfészekre lelt. Az első ölyvek látásáért 6 km-t keleltt gyalogolnunk be a pusztába.

Jó, akkor tippeld meg, hogy városi környezetben

ÉJSZAKA

mit esznek a bagolyok. Felkaparják a szerteköpködött rágógumit?

tucano 2012.05.24. 23:48:48

@magyar-magyar szótár: szemetet esznek, mint a rókák, nyestek vaddisznók stb. Néha lustulás helyett rámennek a balkáni gerlékre is (a baglyok).

komplikato 2012.05.24. 23:55:55

@magyar-magyar szótár: "egy rakás gimi esetében útlevelet kiváltani nincsen pénze a szülők felének... "

Útlevél? Hová???

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 03:33:41

@komplikato: Pl miközben pompásan ebeszélgetünk a vetítő gyöngyvászna előtt, aközben annyi fiatal megy a világ egyik egyetemiFŐVÁROS-ába, Moszkvába tanulni. Új, még feljövő divattrend az orosz nyelv tanulása.
Valamint: tartóstartózkodás esetén az az plasztikizécske nem elégséges. Közegeknek sem, nemhogy hatóságoknak. Sőt: Meg lehet nézni szállodairecepcióknál (ónijósállamokban) mit szólnak a kis plasztikizékhez.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 03:39:49

@tucano: A szemétpiacon is nagy a konkurenciaharc -pont a patkányokkal. Meg az el -és kicsapott kutyákkal. Már városokban is kisebb falkákban portyáznak a kitett elzavart kutyák.
A bagoly RÁGCSÁLÓKAT ESZIK
mezeipockot , csakhogy a mezőn felborultak a piaciviszonyok és 500 méterenként ül egy-egy ölyv. Barna rétihéját látni közönséges. Karvalyok sokasága . Inkább madarakat ragadozók is fanyalodnak rágcsálóra, tehát a rágcsálók is taktikát változtatnak: húzódnak be emberi lakott településre: éhező macskák BENT A FALUBAN pl hörcsögöket fognak, elég nehéz kiszedni a nyamit az erős hörcsögbundából, de izmosabb kandúrok képesek rá. Bájos jelenet, amidőn a hatalmas kandúr hörcsöggel kedveskedik az egyik udvaron lakozó nőstényháremének, szépen meg is bontja nekik a hörcsögöt és a hölgyek ügyesen kieszik a szép hörcsögbundából a tartalmat.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 03:43:37

@tucano: Nálunk egy facsoporton éjszakáznak a balkánigerlék a macskabaglyokkal, akik a fiókáiknak a kajával térnek vissza. Balkáni gerle annyi van, hogy még odakünn a határban is vezetékszakgajtó sokaságban ülnnek két villanyoszlop között egydróton. Bent a faluban: Mindenalkonyi műsor a hálóhelyen veszekedő galambok verekedése.

tucano 2012.05.25. 04:58:15

Utánanéztem, nálunk kis szutyok üregi baglyok vannak és a gerle tojásokra mennek rá, ezért van az állandó bruszt: www.portalsaofrancisco.com.br/alfa/coruja-buraqueira/coruja-buraqueira.php

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 05:37:20

@magyar-magyar szótár: Ez egyrészt nyilvánvalóan manipulált felvétel, másrészt maga az étkezés nem is látszik, csak az, hogy a madár TERVEZHETI, hogy patkányt fog vacsorálni. Lujzai mélységekbe süllyedően benyaltad az origo kompilációját, mert azt akartad látni, amit kifundáltál!

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:04:52

@ripők: A patkány van a bagoly csőrébe manipulálva vagy a bagoly a kapufára vagy minden?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 06:08:06

@magyar-magyar szótár: Ezt nem tudhatjuk biztosan, mint ahogy a szándékot sem. A lényeg, hogy ez egy videó egy bagolyról, ami röpköd és a csőrében SZÁLLÍT egy rágcsálónak LÁTSZÓ szőrös valamit, ami lehet akár plüsspatkány is.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:10:50

@ripők: Nem, hanem a bagoly és patkány -ra kerestem rá és ez a video van az első találatihelyeken.
Mivel a gyakorlatból indulok ki:
-baglyok tömegesen
-patkány fertelmessok
-a környülő fákon lakozó gerléknek már szevaszt köszönök, amikor a tyúkjaim elől eszik el a gabonát
-a verebek sűrű ágak között illetve ilyenkor az eresz alatt a fészkeikben éccakáznak

éjjel éhező kutyafalkák járják az utcákat, ha nem kell elspriccelniük a betörök kockaladái elől

a határban akkora a veszély, hogy már még a hörcsögök is behúzódnak a faluba

Valamit enniük kell a kurva baglyoknak, a verebeket gerléket kihúzhatom a klistáról
a macskák apasztják az énekesmadár populációt, de ezt a mindennapi madárdal apadásából nem lehet kimérni, fülre ugyanannyian dalolna
viszont egy kis énekesmadár testecskéje egy bagolyfiókának bélkordulathoz is kevéske

a köpedelmek SZŐRBŐL vannak

szőrös madár kevés van

elvileg elképzelhetőek a mezeipockok,
DE MIT ESZNEK IDEBENT A FALUBAN

PATKÁNY VAN MILLJÓ

kedvelt helyeikről LAPÁTOLNI lehet a patkányszart, pedig a patkány jó takarmányhasznosító, psuzta salakot szarik jóformán.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:13:38

@ripők: Amúgy az írás a jerlenségek rejtett természetéről szól meg a kisérőjelenségekről

Pl arról, hogy a szelet nem a fák csinálják
pl arról, hogy a szarka nem abban a fészkében költi tojásait, amire elvezeti a szarkafészuekfosztogatót. Négyféle fészke van a szarkának, úgymint költőfészek, nász fészek, afféle támaszpont-fészek és a csecsebecséi számára titkos kincsesfészek.

Ebből te, a szarkák iránt nemérdeklődő mennyiről tudsz.
Egyáltalán tudnál mutatni a határban szarkafészket?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 06:14:08

@magyar-magyar szótár: Ez lehet, hogy így van, de ez eléggé indekszista megoldás volt részedről. Linkeltél egy becsali videót, mindenkit megtévesztve, mert arra számítottunk, hogy egy patkányt marcangoló doktorbubót fogunk látni, de erre kiderül, hogy nem is biztos, hogy patkány és szó sincs kajálásról. Cúnaszág!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 06:16:17

@magyar-magyar szótár: Régen, az M hetesen a Balcsi felé zötykölődve a százas Skodában úgy kötötték le a figyelmemet a szüleim, hogy szarkákat és szarkafészkeket számoltattak velem. És fészekből tényleg - ha nem is négyszer annyi - de jóval több volt.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:36:50

@ripők: A videót UTÓLAG linkeltem, de igazad van, leveszem.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:37:51

@ripők: Az utak mentén ezek a támaszpont-jellegű ál-fészkek láthatóak, ha megfigyeled, keresztül is lehet látni rajtuk, olyan laza kosárszerűek

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 06:40:43

@magyar-magyar szótár: Azért ennyire nem merültem el az ornitológiában, csak franciadrazsétól maszatos ujjakkal mutogattam jobbra és balra, velőtrázó sikoltással jelezve, hogy épp madarat vagy fészket láttam. Egy idő után anyám rezgő fejjel kérlelt, hogy csak a végeredményt mondjam meg Zamárdinál.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 06:47:18

@ripők: Na jó, de itt Ortega y Gasset alap-tanításáról van szó. Márminthogy a történelem, mint a szarkamadár.
Amire az szokot a maagyarválasz leni, hogyan képes egyszere itt és ott
báregyébként pont az olyan agymenek szeretnék az egérkét egyszerre kint és bent is megfogni
Úgyhogy egy picit bele szoktam módosítani a mondásba és szarkaPÁRT írok és míg az egyik addig a másik -at.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.05.25. 06:56:13

@magyar-magyar szótár: Az ornitológia mellé írjuk fel a filozófiát is, mint olyan területét az életnek, amiben kőbunkó vagyok. A tájékozatlanságom pozitív hozadéka, hogy a tipikus válaszokat sem ismerem, ha idomulok is a tömeghez, megvan a szabad akarat illúziója. Valahogy majd elvegetálok így is.

magyar-magyar szótár 2012.05.25. 07:14:52

@ripők: A filozófiához mindenki tud valamit, csak nem biztos, hogy ezzel tisztában is van. A filozófia íz írás/olvasás feltalálása előtti EMBERI művelet, minden tudás ősANYJA (még a tudás APJÁra is ráelőz :D )
süti beállítások módosítása