>>Majd odavetem én a horgomat/de a te kukacodat húzom rá!<<

/Feri anyósa/

 

Van Franz Schubertnek egy műve, aminek a partitúrája úgy laza ezer oldal.

Akkor el sem  képzelhetjük a partitúra kótáit, amiből még a mai (tehát a sosemvolt nyolcévutáni, de a felelős tíz ~jának a valamennyi) összes politikaiszereplő is, ha akarja, ha nem, játszik. [-> Miért oktondiság Ferenc távoztatása]. Úgyhogy még kereteim azt se engedik meg (ami kereteim egyben az olvasóim olvasásiképességeinek a határai az agyvérzsírjaik forráspontjával kumulálván meg), hogy lazán fölskicceljem a partitúra főrészeit, inkább csak kukkantsunk bele.

grillparti - MINDEN egy grillpartin kezdődött, bár szerintem csak folytatódott. Ferencünk elkurjantotta magát, ha néki csak 200 ember lenne, ezt az egész szarságot [A Struktúrát]  megforgatná és a feje tetejére is állítaná és úgygatyába rázná, hogy. Odaszólt persze Janinak is, hogy lenne-e neki száz embere, perszehogy volt.

Ami itt kimarad, az nem azért, hanem azért, mert erről sejtelmem sincsen, szerintem senkinek. Gyanúm van arra, hogy Ferencet a magyar haladóbaloldalhoz az anyósa vezette. Mert ahová Ferinek személyestőkéi gyökerültek, az a rész a legreakciósabb rerográd banda, pl a téeszelnökök meg a Máté-féle kaszálásban dobzódóak. Feri anyósa magyar kreatívkönyvelés pápanője. Celebisztikus szálak lelhetőek föl tőle a magyar haladóbaloldal prominenseinek főasszonyaihoz. Talán mellékasszonyoknak, balkézieknek is intézhetett állást, gyerekeknek vagy ilyesmi. Mindegy, az a lényeg, hogy a

nyitány -ban már a magyar előadóművészet legnagyobbjainak gyönyerő névkoszorúja ragyog. Vitányi Iván és köre, a Mozgó Világ, az MSZP-konglomerátum leghaladóbb-legjóoldalibb, az un [öndefinícióik szerint] liberálisok felé is affinitív kombattó. [Lásd a Mozgó Világ repertóriumait 1998-2002. között]. Ide jegyzem meg azoknak a fiataloknak, akiknek erről  vastagbelet rezegtető sjtelmes fingorettájuk se nincsen, hiogy úr Mozgó  Világ't nem olvas[ott]. Amúgyis egyikmagyarhaladóértelmisegg a másikhaladóértelmisegg orgánumát úgy nem olvasta, ahogy ma egyikvezetőblogger a másikét, irigy hiúságból pl nem. Valamint a Mozgó Világot jelentős jóoldali [nemanyira bal] bojkott is sújtotta egy olyan személy miatt,. akit a 90-es években politikáraesznélő már csak  jobboldalinak ismerhetett. Volna. Ha.

dance [scherzo a parte - forza aleggrettino] Következett Ferenc  Miszter Bén-sége -ezt ragoztam már eleget. Persze vessen magára a dicső haladó-jóoldali vezetőértelmiseggségünk, ők olyant, hogy Mozgó Világ nem olvasnak. Különben talán gyanút fogtak, hogy a sportminiszterként a hülyét adó Feri mögött a magyar szellmiélet szinejava munkálódik és nem csak cimbalmokon.

digitális [ synthetised by Philip Glass] A 2004-es legendás tanévnyitó beszéd. Ferenc egyik kedvelt szórakozása az az őszinte rodolfózás, amiben teljesen nyiltan megmondja a következő lépést. Persze egy analóg országban, analóg 2D síklogikusan egyig elszámolni képes agyak ki se néztek Feriből semmi digitálist. Lassan, diktálva mondta, kellenek... hosszúszünetet hagyott.. a digitális... nem győzte hangsúlyozni a digitálist. Arról beszélt mindenki, hogy Ferenc megpuccsolta Medgyesyt, bedőlt a Jó Pasi miniszterelnök project, Vitányi valószínűleg előadta az idiómáját arról, hogy az áfiom ellen a legjobb gyóccer az áfiom, majd a demagóg Orbán ellen a demagóg Feri lesz a jó.

 

itt megint egész kötegek egy ricsaj a számomra a partitúrából, hogy a retkes faxxxomba nézhette a 2002-ben veszélytelen hülye Miszter Bént a Reformok Arszlánjának a magyar jóoldal vezetőereje . Hogyan tudtak a magyar sajtó vezető műhelyeinek vezetőemberei Ferenc térdeihez ülni 2004. ősze végén a helyszíni útmutatásokon. Persze, mint büdösparaszt is, kézenfekvőnek találom a lehetséges verziót, miszerint: pénzért.

igazságbeszéd

largo [valóbanszomorúzenei betét] - Jani komolyanvéve a reformokat, saját ministeriomában kisérlethez fogott a Sruktúrális Reformot illetően, kirúgta jórészét, aztán megfogadott egy külsős céget a vállalkozóiszférából, de azok nem értettek az államialkalmazottak kirúgásának lepapírozásához, visszadták a melót, akkor meg Jani a nyugdíjba zavart néniket hívta volna vissza, hogy egymás  és a banda lepapírozását szabályosan csinálják meg. A  kottának ez a lapja azért is érdekes, mert ezt Orbánék is a partitúrájukba készítették azzal, hogy egyszerűen a  végkielégítéseket kihúzták. A Jóoldali Sajtó lelkesen védte tehát a Struktúrát, aminek a lebontását és modernizálását 30 éve követeli. Kis aprómotívum, de jellemzően bizonyítja, hogy Orbánék is Feri + az anyósa kottáiból játszanak és milyen újításokkal, valamint azok az újítások hogyannemváltak be.

lótuszevés [2005-2009]

Mocskos Kéthét [finale da capo]

Zenében meg költészetben lopni nem bűn. Amikor Rossinit rajtakapták párszor, azt mondta vigyorogva, hogy Mozart műve annyira gazdag, fel se tűnhet benne egy-két csenés . Feri azonban nem lopott a partitúrábvan közreműködő legalább 400 szellememberét busásan, a többieket is elég jól megfizette. [Orbán népizenekarában ingyen kéne bazseválni -a szerk. röh. kiaka. & el]

Gordonka Éve [solo & menuette, dzsigg] tényleg fárasztó egy böhömnagy partitúra, kisbőrönd elhordani kevés, de azért az a dzsigg, amit haladóbaloldalunknak az a része ropott a 2009-es előrehozott választások kibekkelésére, a csupa nagyokos , akik most távoztatnák Kellemetlen Ferencet, mégis édes.

no fine - És nincsen vége, súlyos maroknyi lap van még és elég belekukkantani, hemzsegnek a kottafejek cikáznak az alegretto-k és tutti forte-fortissimo  mind és a buzuki [bouzouki, μπουζούκι]hangja egyre hangosabban szól.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr214521561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FilcTroll 2012.05.17. 12:40:02

A történet épp Megyóval kezdődik, a zeneszerző ott már az első akkordokat leírta. Nem Feri az, ugyanannak a zenekarnak ő is csak tagja. A Komponista ismeretlen.

2012.05.17. 13:07:05

@FilcTroll: Szerintem felderítjük itt ezen a blogon, ki az a Komponista. És jössz egy sörrel, ha mégis kiderül, hogy valami szemita ufódémon.

2012.05.17. 13:17:36

Vitányi Ivánról:

"2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, melynek egyik alelnöke lett. A platform 2011. október 22-én önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció (DK) néven, amiben az egyes számú párttagkönyvet kapta meg[1]; ezzel MSZP tagsága megszűnt. Az országgyűlésben rajta kívül még kilenc képviselő távozott az MSZP frakciójából hogy a DK-hoz csatlakozzon, amivel önálló frakciót alakíthatnak."

2012.05.17. 13:21:47

Ez meg a DK-ról:

"A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szembenáll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak,[7] több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg.

nagyon_buta 2012.05.17. 13:27:57

Én ökör, én tinó, hát nem rányúltam a betett videora....
Amely ugyanolyan szintű mint az írás, de mintha már derengene valami, hogy esetleg nem Feri írta a kottát, csak ő csápolt mintha vezényelne. Még néhány évezred és kitisztul a kép.

spájdernecc 2012.05.17. 14:24:46

hm...
Mozgó Világ
a Móriczon az újságos csak úgy adott Mozgót és ÉS-t, ha vettél mellé Fáklyát is.
A Déliben meg sehogy.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:26:55

@nagyon_buta: Fasza poént eszeltél ki, kár hogy önmagábafordul s nem ül.
De elismétlem én százszor is, bármennyire kellemetlen ez neked: Ezeket én nem az ujjamból szopom. Tényleg ki lehet gyűjteni a Partitúrából, melyik sor kitől való, amotívumok, adallamok, amikor pl Feri a továbblő feudalizmust ostorozta , ez egy nagyon jelentős motívuma a haladóbaloldalijainknak én vidéki radiológus orvosnővel beszélgettem erről. Aztán ott vannak azok a ívnyi terjedelmű passzusok, amik Ferge Zsuzsa nagy munkájából valóak. És így végig tudunk menni.
Az a baromság, hogy a rosszoldaliak [most a drukkerekről beszélek, a zistenattanépről] nem akarják távoztatni Ferencet, Dehiszen ők, a nyomorultak azt hiszik, hogy legyőzték és Ferenc már bukott ember.

kIára 2012.05.17. 14:30:43

Offtopicotze – de tán’ a nagyasszonyvonalról sré[g]hen még beillő – czikkyelkuncsorgás.

Tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de mint virtuális grúpidnak detalántánmégis megteszed.

Itt ez a videócska, aminek kivágott jeleneteit örömmel venném, ha cikkely-bevennéd:

hvg.hu/itthon/20120516_hegedus_zsuzsa_malacokat_oszt

Ha nem gond, előre tagelem: ingpulóver, jógyerek[gyk. bármi], józanparaszt, cigányparaszt, parasztcigány, coccojológius, szagértő

Felfohászkodni sugallatért azért nem fogok, mert

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:32:56

@nagyon_buta: Azt hiszem, nyolcadjára ismétlem el neked, de nem adom fel.
Ferinek ^az anysának meg a & Co. nak meg a GMBH und Ko. KG-nak nem voltak politikaicéljai a politikát ESZKÖZKÉNT használták, ez üzleti tevékenységük rutinja volt, van egy lerohadófélben lévő vállalat, amit menedzselés és rehab címén ellepek, leszívom a tőkeinjekciót, pénzzé teszek amit lehet eladom a terméket, nem fizetek ki senkit majd jógyerekarccal sajnálkozom azon, hogy én megkisérlek mindent és azért még nem felejtem eladni a kócerájt valakinek, hogy az üljön a headquarters-ben, amikor összerogyik a cég.

ferencék azt a csoportot képviselték, akik szerint így (jóoldalivezetés) vagy úgy(rosszoldali vezetés) úgyis elbaszódik minden, ha nem mi vesszük ki a bélszínt, akkor majd vagy a még élő marhát lopják vagy húzzákvonják koncát, messük ki tehát a bélszínt, bele elegánsan a zsákba és sportosan táozzunk és majd jön a zónijó és megszerelni, nincs értelme a maszatolásnak a Struktúrán. [ami a továbbélőfeudalizmus, amit ohajt ez az istenatta nép]

Akár még modernnek is tekinthetnénk Feriék gondolkodását, pl az antikapitaliznmusuk miatt hitték őket baloldalinak a jóoldaliak. de azért ferinek a GMBH-ban mindig volt ál-liberálisa is. Az aztán senkinek se tűnt föl, hogy az egyesülés előtt az álliberális cégét mért a Wallis vette meg...

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:35:07

@FilcTroll: Feri szépen beszélt erről az igazságbeszédben, amikor a barmok fejére a Jó Pasi Miniszterelnök projektet visszaolvasta. 2002-ben még a próbateremben Vitányi bácsi vezényletével a korrepetítorok dógoztak Ferin. Meg a partitúráján.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:38:45

@nagyjoco: Hagyjad már ezt a maszatoló ökörködést az ufódémonnal.Ferge Zsuzsa ufódémon neked? Petschnig Mária Zita? A partitúra azon részein, amik a FIDESZ-re mérendő vonós és fúvósrohamokat kottázták, Petschnig néni férje dógozott. A legjelesebb szerzők konkrét kezemunkája bizonyítóerejűen mutatható ki a partitúra pecsvörkjében, a Mozgó Világ műhelye, de még az Élet és Irodalom liberális szemináriumai is. Vitányi bácsi 1992. óta folytatta belsőharcát az MSZP lopnokai ellen és a szövegeinek az ÉS adott papírt. Úgy jó fél vagy negyedévente kapott kolumnákat Vitányi bácsi az ÉS-től.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:40:01

@nagyjoco: @nagyon_buta: Adok a partitúrának szmotokra még boszantóbb nevet:
JÓOLDALI DALKÖNYVETSKE

szar Feri? -akkor jósokan szarok ám!

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:42:00

@kIára: Bocsáss meg, Hegedűs tettetős műhülyenénivel már foglalkoztam, de külön a kedvedért még egyszer ráfordulok a témára disztiller-tárcsával.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:47:38

@kIára: Fokozza a téma perverzitását, hogy a valóbanszegények sorban törik föl kertjeiket és próbálják művelni, a patkányfészekké vált disznóólakból a lomokat kihordják az udvarra ésbár feltüzelték az akol deszkáit és elvitték a rozsdás hordót is a vasba, amiből akol-oldalát lehetne csinálni, most azon agyalna, mi az, ami nem adható le hulladékfémként és nem tüzelhető el télen és jó akololdalnak.

Nem jártál itt, írtam kommentben, hogy ki gépen száll fölébe, onnan tudja, nagyon szegény faluban jár, hogy ott a kertek úgy nézbnek ki, ahogy utoljára 1973-ban nézte ki vagy ahogy most a vajdaság istenhátamegetti falvaiban kinéznek. Azaz morzsára kapált dudvátlan kertek veteménnyel. És ezeken a helyeken tényleg elkelne Hegedűs műhülye néni malacaiból, de Hegedűs néni nem tud az ilyen ismeretlennevű helyekre odatalálni, csak olyan falvakba, amik kaptak már valamilyen médiafigyelmet, mint pl Sík Endre "legszegényebb falu"-ja.

Ahol viszont a disznóhízlalás a kamatolók 3-4 éve bevezetett új trükkje (valamivel régebbi a boltocskázásnál)
Ugye a sertéshús szabadáras és bárkinek joga van disznóhúst eladni 5000Ft/kg Meghátugye aki egy kila cukorért a boltocskában 700-at ad, űdóga.

FilcTroll 2012.05.17. 15:17:34

Az ufódémon-gyíkember konteó az más. :)

nagyon_buta 2012.05.17. 16:02:31

Hát igen nyolcadszor is elolvastam és összegzem:
vagyok én, aki szerint Ferit, csak a szeretet vezérünk miatt tartja életben a média, hogy meg legyen az ellenségkép a támogatóknak, hívőknek, különben már régen elsüllyedt volna mint Torgyán és társai
vagy te aki szerint, mint az antiisten, a nyolcadik napon megteremtette Ferink a pártot és ellenzékét és ezer évre megírta előre, hogy kibaszák a hatalomból, kifossza az alapítványt, pártot gründol, egykulcsos adó beadja a kulcsot, és a lopott szakdolgozatát kell magyaráznia mint egyetlen hírértékű cselekedetét.
Azt hiszem ezt a témát álláspontjaink oly nagy távolsága miatt nem tudjuk vitával közelíteni.

2012.05.17. 16:36:08

@magyar-magyar szótár: Engem szórakoztat az ufódémon. Meg az is, ahogyan reagálsz rá. Visszatérve a rejtélyes Kottaíróra, lehet szabadkőműves Zs, egy halhatatlan vámpír, Apró család valamelyik tagja, ruszkik, mittudomén. Fanztázinákra van bízva, és akkor haddlegyenmár nekem a nehéz nap után egy félpercnyi ufódémonnyi örömöm. Szerintem sokkal izgibb, mintha azt mondanánk, a Kottaíró Braunschweiger Mózes kiskőrösapáti rabbi, vagy ne adj isten, Kovács István vállalkozó.

2012.05.17. 16:40:34

Annó GyF a debrecei egyetemen tartott előadást. Ott ültem, az első sorokban. Fantasztkus beszéd volt, máig emlékszem rá, milyen jó érzés volt hallgatni őt. A beszéd alatt nemzethikörök elkezdtek szórólapot osztogatni mindenkinek, amin GyF volt, kezet fogott valami Zs-vel, (vagy zsének látszó ufódémonnal), meg nagy DÁvid-csillag volt rajta, meg valami hablaty, hogy hülye aki GyF-re szavaz, mert akkor megesznek bennüket a zsidrákok. Szóval egyesek már akkor tudták, hogy van Kottamester és hogy milyen vallásbl érkezik.

FilcTroll 2012.05.17. 21:31:00

@nagyjoco: nem hiszem, hogy közvetlen ufódémoni zeneszerző rejtőzne itt. Sokkal inkább a nemzetközi játékosok általunk át nem látható ügyeit sejtem a háttérben, folytonosan változó geopolitikai érdekekkel, hitech titkosszolgákkal, EU-USA-Izrael -arab meccsekkel, súlyos orosz befolyással. Hiába örül Vincent, hiába pattog a mandiner, az csak a látszaton való maszturbatív rágódás.

kikoránkell 2012.05.17. 22:28:58

@FilcTroll: Kína meg le van szarva, Bástya tovaris?

FilcTroll 2012.05.18. 00:03:41

@kikoránkell: Nyilván persze Kína is, bár azért ők inkább Afrikában motoszkáltak eddig semmint itt, Európa közepén. De most kezdenek érdeklődni.

Nemtom, amikor politikusaink Kínára mutogatnak, mire gondolnak valójában. Elcsépelt vicc, hogy az ottani 0 nyugdíjat, lehetetlenül alacsony bért, esztelen munkatempót akarják bevezetni, mindazonáltal a munka törvénykönyve nem tükrözi már az európai munkás-szocdem vívmányokat túl vakítóan.

Az, hogy épp ki arat le minket valójában, szinte mellékes. Tudom úgy látni a magyar kormányokat, hogy mindegyik megpróbált eladni minket valahova, csak nem úgy, ahogy mi gondoltuk. Például piac lettünk az európai cégeknek, jól le is vettek minket birkáknak való hitelekkel megtámogatva. Bedőltünk, oké. Fizettünk, oké. Nem védett meg bennünket a kormányuk a devizahitelektől: nem oké, de lenyeltük. Kiment egy VALAG pénz az országból, hiszen piac lettünk. Ebből a valagból egy kisvalag valamelyik Okos Magyar Srác zsebében kötött ki.

Cserébe az EU-ból jött egy másik valag pénz tényleg sok mindenre. Ebből a valagból is egy kisvalagnyi valamelyik Okos Magyar Srác zsebében kötött ki.

De kiszámolta-e valaki, hogy megérte-e az üzlet? Akár kisvalagostul, országosan? Nem úgy tűnik, mintha megérte volna, de nem tudom kiszámolni, ez csak egy benyomás.

Most esetleg Kína is már üzletet lát bennünk, szerintem ez szar hír.

kikoránkell 2012.05.18. 01:38:39

@FilcTroll:
Úgy gondolom, a csatlakozásnak nem volt alternatívája. Itthon baszódott el a dolgok nagyja és tulképp ez mindenkinek tetszett. Az összes politikus és szakember kisebbségben maradt, akinek használható jövőképe lett volna. Maradt a posztszoci redisztribúció és a hitelek amelyeket lehetett volna akár megtérülő beruházásokra is fordítani. Dehát egyszerűbb volt nem konfrontálódni a lobbykkal, és ebben szorgos népünk partner volt. Folyamatosan feszített költségvetések, romló hitelállomány, szakadozó társadalom, erre jött még a világgazdasági válság, az Unió nélkül már legelnénk.
Most olyan kormányunk van, amelyik bátran konfrontálódik. Bátran és eszetlenül.

Egy ideje úgy érzem, mi nem vagyunk az első ligába valók, regnáló kormányszínektől függetlenül. Arcunk van, tanulási képességünk minimális.
Azér', jó lenne bennmaradni az Unióban, mert ha nem, meglátjuk a magyarok istenét.

FilcTroll 2012.05.18. 03:03:40

@kikoránkell: igen, ez egy nézet, ami sok igazságot megmutat. Mégis az EU a fél ország számára valami rosszféle összeesküvés, az ufódémonokig bezárlólag. Lám, kár a kommunikációs csilliárdokért (is).

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 05:34:24

@nagyjoco: Térjünk vissza az alapokhoz, a kottaírók megvannak, oldalakon keresztül sorjázhat a névsoruk. Kollektív termék. A zseni az összeállításban (nevezzük aminek akarjuk az összelopkodástól a műűvészi kollázsig) volt jeles, de ahhoz is jelesek including

tehát nem ködszurkálódásról van szó, hogy DÉMONOKAT hajszol az ember vagy démonizálunk.
teljesen hlétközbapi konyhaszagú szituáció, am iben a vejébe nem szerelmes érett asszony nagyon is jól látja, hogy a kislánya kibe van belebolondulva, amit ő a kislányának megenged, azt akarja, hogy a kislányának jó legyen ezért csinál a vejkónak 40 millió 1990-es Ft-ot.
Úgyhogy te magadból csinálsz csak bohócot, amikor itt idétlenkedel ezzel az ufódémonozással.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 05:48:37

@FilcTroll: @nagyon_buta:
Az én honvédségi tisztiWC-k takarításában edződött (icc 5 cm vastag húgytól híg szarréteget meg legénységipincében szedtem föl gázálarcban 67 négyzetméterről)jóízlésem se bír el annak a nagyívnek az ábrázolásával, am ivel a nemzetköziösszeesküvők leszarták.

Vegyük csak a zsidókat. Az izraeli ingatlanosok az ottani vad piacon erősödtek meg és az itteni zsengeségekben perszehogy könnyen haladtak, ez darwini törvény, nem politikai. Semmi köze a társadalomszociológiához.

Persze szakemberek, és ahol van antiszemitizmus, mint nálunk, előnyhöz lehet jutni a tárgyalásokban, ha felállok és azt mondom: "Önök azért nem adják meg a [...]t mert antiszemiták, sajtókapcsolataimhoz fordulkok!" ez nem zsidótulajdonság, hanem a közember számára érthetetlen paradox átjátszásban maguk az antiszemiták harcolták ki. Nem zsidótulajdonság, hanem csupán egy kéznéllévő és jól használható eszköz. Fajraszármazásratekintet nélkül.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 05:50:09

@spájdernecc: Nekem a Hőskorszakból olyan antikvárban vásárolt sorozatom van, ammit MSZMP megyeifőmufti adott be 1988. körül.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 05:56:45

@FilcTroll:
Nézzük a sorrendet:

1. Az EU Adminisztrációban szinte semmit nem tudnak Magyarországról [szép példa a faluközpontszépítésekre leadott pénz egy országba, ahol mindenki jóformán a sajátszarába fúl a csatornázatlansáág miatt -> a hülyeparaszt nem értette, hogy az EU mér nem a szennyvízbe szállt bele, pont abba jó lett volna a 200 millió ]
2. A magyar se sokat tud az EU-ról azaz a értelmiseggek által ifogásolt büdösparaszti EU-képet az értelmiségiek készítették, pl a túlzott várakozásokat.
Meg a stréberországban 20 évig az a duma ment, hogy meg kel felelni az EU-normáknak, azért szoríjuk ki a beled mert EU-norm és azért nem ehet a disznód moslékot mert az az EU szerint veszélyeshulladék a kucukának

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 06:03:27

@kikoránkell: De India meg még azoknak se jut az eszébe, akiknek talán Kína is.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 06:12:06

@FilcTroll: Hát még, ha INGYEN elárulnák az embereknek, hogy az EU pillanatok alatt összetol 400 Mrd €-t a spanyoloknak, 120-250 Mrd-jával
szórt a görögök és olaszok elejbe, a görögöknek semmit se kellett teljesíteni az EUbajutásért és nekünk 20 év stréberség után az a jutalmunk, hogy a 24 Mrd-ból kéne vagy 16 Mrd-ot adniuk és nem akarják. Ezt rakd ki magadnak az asztalra ft-osokkal.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 06:19:36

@FilcTroll: Van egy apróság, amit itt nem akarnak érteni. Aki hadilábo áll a szövegértéssel, az nézzen kínai közlekedési forgalmi videókat. Mindenki megy az orra után, de ahhozképest nem ütköznek annyian össze, az autós szakblogírónak is az volt az élménye, hogy két hét alatt koccanásból nem látot ennyit. Én magyarokkal a török stb közlekedésről, az olaszról szoktam vitatkozni: sokkal figyelmesebbek az emberek a szó EREDETI értelmében, tehát mindig tudja, ki jön a hátamegett és hogysmint. A tükörholttérben DUDÁL ami magyarul SÉRTÉS
ott: közlés: JÖVÖK
Itt: dühöt vált ki

2012.05.18. 06:52:19

@magyar-magyar szótár: Lazuljál már egy kicsit :)
Az egész jobboldalnak ezt kéne tennie. Felvennni az IMF hitelt, megint elvagyunk belőle vagy másfél évig. Ki tudja, mi lesz itt másfél év múlva?
Ehelyett görcsöl, kapkod, hülyeadókatkivet, GyF-t köpködi.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 07:13:02

@nagyjoco: Szerintem meg pont az a baj, hogy a jóoldal eddig sohanemtapasztalt módon görcsöl. Amikor 1994. januárfebruában a hóttifaszizmus rémével szopatták a jóoldaliújságírók a parasztot, még röhögve tették. Amikor audizótaknyozták a fideszgeciket, egyébként még jóllakottóvodásképel. Az első mélyzsírtartalmú agyiforrantást talán akor figyelhettük meg a jóoldalon, amikor nem lett meg az előrehozttválasztás 2000 ben és az "audizó kis takonygecik" tehát nemtakarodtak, akkor volt egy kis, a mai nagyhoz hasonló görcsölésiroham a jóoldalon.

Nem látom ezt a görcsölést, amit te, azt látom, hogy a fidesznyikek lazák, görcsmentesek, jólérzik magukat a jobbiknyikok meg még annálisinkább.

A jóoldali vérzsír kis energiával forralható, egy törökgábor álbalzírt pofával szakmaiasan elejti, hogy a FIDESZ berendezkedhet 2024-ig és máris őrlángon bugyborékolni kezd a jóagyak szépzsírja.

Valamit GYF-t TODAY a jóoldal köpködi és távoztatná. [Széky levele és "kérdései" az ÉS-ben]Pont erről szól a vitánk, azt próübálnám megmagyarázni, attól már Feri akár távozhat is, hiszen Gordont még a rosszoldal is tegnap jószínben ábrázolta. Egyedül Gabi néni böfizett valamit.

2012.05.18. 07:42:42

@magyar-magyar szótár: Oké, de a nemegfelelőoldal most éppen nagyot zakózott, és nem is látszik, hogy ki lesz a vezércsillaga. A megfelelőoldal viszont kétharmad mellett sem tud kiengedni, bár az is igaz, hogy gyönyörűen, művészi módon szopcsiztatták az elmúlt években. Báncsák a viktort a buzisliberállok, báncsák a bankok, báncsák az uniókok, lejrassák a bellibeárlok a juniókok előtt, ájemef is báncsa, izraeliek is báncsák, jobbikok is báncsák, a magyart mindig báncsák, kónbeneidkt bácsi is báncsa két gyerekmoleszátlás között, média is báncsa, szomszédok is báncásk, multik is báncsák, mindenki báncsa, Bogár bácsi és a szivattyúi is báncsák, Jegybank is báncsa.
Siri-rivi-uhuhuhú, ettől visdszhangzik a Csonkamagyarország multik által kiszipolyozva, balliberálok által lelegelve, ciániáták átlal elnemzettudatlanítva.

nagyon_buta 2012.05.18. 11:30:38

@A Hannibal Lektűr-attitűd: éppen most olvastam és akartam ide belinkelni, megelőztél, de ez csak az ármánykodó indexista bérbloggerek valami marxista számolási tudása alapján van így :))))))

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 12:15:18

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

1.Miből gondolod, hogy ha kuruc-in-fost vagy mno-pont-hut nemolvasok akkor más agitprop helyeket meg beszopok csummára. Jó hogy nem az amerikai fiú blogra mutató linket adsz be!

2. Ezt úgy képzelitek, hogy ezeknek van egy embere, akinek az a feladata, hogy a mi kutyánk és a kölykeii, úgymint
Csányi
Nyerges Kft
Leisztinger

kapják meg a koncot és gondosan irányítják.
Ööö.. hagy kérdezzelek már meg, hogy Leisztinger melyik kutyának a kölyke az orbán Bányák Rt-nek vagy Simicska Konszern-hez tartozik?

3. Szálljál már egyszer gépen e tájnak a fölébe és hagyjad már a bajnaista-indexista nyalógépeket, ne virtuűál, a szömöddel:
akkora táblák vannak ma Magyarországon egybeszántva mint kb db Városliget vagy Lipótváros.

Szerinte ezek Kis Miskák vagy Nagy Lacik tulajdonai? Kb 400 hektár [ez nagyondurván 400-szor 10000 nm) ma az alsóhang, aki birtoka ezalatt van (és nem szőlővel gyümölcsössel) az megbaszhatja a kurva anyját is párttól-oldaltólfüggetlenül.
nem tudnak ezek az indekszes nyálköcsögök még uszítani meg hazudozni se rendesen. Ugyanis képtelenek terepezni.

Alapfogalmaik hiányoznak.

Itt már jórégen nem az a kérdés, hogy melyik PÁRT (oldal??? bazmeg! oligarchái
hanem az
hogy
osztrák/német vagy magyar
Ezek a nyomorult kis geciségek: minhta egy fürdőben pocakos bácsikáék sörtől büfögős tippelgetéseit hallgatnám, azt írta az újság lujzáskodásokban.

Amiatt, ami miatt oldalfüggetlenül a magyar birtokosnak kés a torkán, a fürdősapkás öreg bácsik kiszopták az ujjaikból a fideszemeszpé összefonódást.
Ez olyan, mintha abból, hogy vannak katolikus cukrászok meg protestáns cukrászok, azt sütném ki, hogy katkórefkó összefonódás van.

Csodálkozol, hogy egyoldalon van megfeküdve a hasikód, oszt mindig egyoldali egyenkaját eszel be.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 12:24:14

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Emlékszel még a zöld bárókra? Azok tökös fickók voltak, nem tökfőzelékből faragva, mint Karácsony művészúr. Na, azokat a régi zöldbárókat baguette-tel tunkolták ki tányérszéléről az osztrák konzorciumok. Az is szép művészet volt, amikor az indexesek agyonbaszták a hagyományos papíralapú hülyítést [ -> Mocskos Kéthét] de az indexesek piacimagatartása 2005-2009. között elsőáldozóslányok pisipartija uzyi után a templomudvar pottyantósbudijánál ahhoz képest, ami a mezőgazdaságban naplózatlanul és dokumentálatlanul folyt. És folyik. Pl Bajnaiék a Hajdó-BÉT ügyben látszólag a 9 Mrd-ot aarták elnyúlni meg amit a Hajdú_BÉTből csak kio tudtak venni. De valójában az egész libaágazatot széjjelbaszták, Szentesnek és Orosházának is beadva kulcsuot, 100 és 100 milliádos egyébkárokat okozva, amihez oszt nagyon jól passzolt figyelemelterelésnek a Sok Mancs [Scheißes Prazili ] "osztrák állatvédőbotrány".

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.18. 13:33:21

@magyar-magyar szótár:

1.: kérdeztem, nem állítottam

2.: a poszt oldalsemleges

3.: te nem (minden, ami bloghu, szar és kész)

4.: kb ugyanazt mondja, mint te, csak le kellene jönnöd a readonly üzemmódról, hogy ézrevedd

5.: stb, stb...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.18. 13:35:37

@magyar-magyar szótár: libákról: van nekem - illetve volt - libás rokonságom

nem újságból tájékozódom ezügyben, sem

de mondd csak bátran, úgyis EZT_IS jobban tudod

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 13:43:44

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
1.A k gyáriblog, egybetűs [egybetű]PONTblogPONThu

nyisd csak meg! a.blog.hu/
2. Persze érdekes lene, ha az a.blog.hu viszont az GDP-arányos adósságnöveledéssel foglalkozna és 2010. áprilisa óta persze és szálazná az azótai növekvést (nemtekintettel az Ártatlan Nyolc Év 56%-ról 80%-ara ugrásával

3. A bloghú szar - a szar nemes anyag. Ha nem lesznek méhecskék, még nem azonnal lesz vége mindennek, de az a hét, amiben szar már egyáltalánnemkeletkezik a földön, további hetek tekintetében érdektelen lesz

4. Elfogultság -ha ne kezdjem el már 101-edjére ismertetni az álsemlegesség lapostetű-trükkjeit. Mikrogrammra be lehet árazni az indexet és a zseniális az, hogy "közben Ujék ki vannak rúgva és fideszbérenc a bagázs")
5. Izgalmas, hogy a szálkaszűrés 2010. áprilisától kezdett olyan nagyon érdekes lenni. Pl az index 2010. ápr. hirdete meg a becsületprogramot, hogy ezentúl riport interjúalanynak korrektúrázni visszadva nem lesz és persze véletlenül rögtön Balogh Z. fideszessel kezdték
6. Szijjrtó szarozása és taknyozása, de Ficsor Ádám bezzeg védett volt. namost Szijjártó senemosztott senemszorzot, Ficsor viszont volt valaki és osztott és szorzott is.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 13:49:01

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Kb ez a szint amit hozol, a falurággyóé
1. osztás: a pógármester, aki párttámogatás nélkül indult és nyert, elsőkörben azoknak ad, akiknek a fénymásolóját használhatta a gammbánnyban meg akik plagátótak neki SZAREMBER
2. tanul, egyformán ad az ellenség (bukottpógi)vállalkozóinak meg a sajátjainak, kétoldalról szarember.
3. Egy kicsit többet ad a bukott ellenséges ópógármester embereinek szar & hülye.
4. Jó, akkor a szomszéd kisváros vállalkozójának adja a következő munkát, legalább az ért hozzá vannak szakemberei meg gépei
SZAR HÜLYE és nem a faluba tarcsaja pízeket! Nem a helyivállalkozó dógózóji dógozhatnak!

Kb ez a szinted meg a k.blogé, csak elegánsabb.
Az fasza volt, amikor a közpénzeket az osztrákok hordták el a strabagba meg baszták el a békávéba meg ilyesmi. Azok a tevekaravánok most eltörpülnek a levesekből kiszűrt szálkahegyek mögött: ha a kamerát a szálkahegy tövébe fektetjük

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 13:51:11

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az oldalsemleges [mármit amit te beveszel/elhiszel] az bajnaista (amerikanista) ma.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 13:52:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd: "Nem veszüngg mink ujjan nácijótót, mint a vókszvágenyok, minknekünk jaó a Skoda! "

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.18. 14:25:12

@magyar-magyar szótár: "gyáriblog"

értem, akkor nem igaz, amit ír, olvasás nélkül is

nc

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 14:34:26

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A gyárnak nincsen morálisalapja egy pixelt sem írni. Főleg nem gyáriblogban erkölcsiharcot hirdetni a. k.blog w.blog egykutyakölyke

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 14:35:35

@A Hannibal Lektűr-attitűd: 1. Az erősebb kutya eszi meg a túróspalacsintát.
2. Erősorrendbe falják le a kínálótálról a túróspalacsintát a kutyák, nagykutya sokat fal, kiskutya ugat. Pinanyaló affog.
3.El lehetne úgy is osztani a földpályázatipénzeket, ahogy a k.blog, te vagy én vagy EkkerJoz barátunk gondolja és akkor csupa semmibemenő 50 meg 200 meg 400 kektáros paraszt kapá a pénzeket.
5.Akik vagy úgy járnának, mint akinek annyi FELVÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS után 2010-ben SZÁLLYÍTÁSI SZERZŐDÉST dugtak az orruk alá a felvásárlók. vagy mindig úgy járnának, hogy a gabonákukkal rakott kamionokkal addig fociznának a nagykutyák, amig a fuvarozó el nem únja és leönti ahová gondújja, elég volt.
6. Akkora kutyák lesnek a túróspalacvsintástálakra, akik egyetlen huggyantásikra a bloghút az indexbe pucolják meg téged meg engem is, sőt, még Csányit is legalábhb negyedórás gondolkodásra késztetik és még Leisztingernek is el kel méláznia kaszálás közben egy kicsit.
7. De azokkal a kicsikkel, akiket mi az oligarchák kizárásával JOGOS (jogos? hogy voltak a lózungok a jókormányzás ideje alatt a szabadpiaci versenyről, amiszerint az a kutya egye a túróspalacvvsintá, amelyik a piaciversenyben az erősebbnek bizonyul [vagyis: a nagyobb..] Azokkal az kiskutyákkal úgy bánik el a nagykutyák fingja is, mint Chemotox a darazsakkal. Azt tudod, hogy bánik el a Chemotox a darazsakkal?
8. Az index mint nagykutya ismert kegyelmet? Szebben viselkedett a blogterrel vagy bárki kisebbpiaciméretűvel, mint Csányiék?
Sőt, amikor az index elmarta a blogtert, a blogter eléggé nagy volt.

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 14:40:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nagyonnagy probléma van ezzel az igazsággal.
Olyan ez, mint amikor arcképek mozaikjából új arcképet raknak ki. Igaz, hogyne lenne igaz a pixel, amit mutat: csakhogy egy jóvalnagyobb kép része és azt belátod-e?

Sokak számára elég volt a Bodoky-botrány elhitetni azt, hogy az LMP nem indexkreáció, mert kb pár ilyen kis pixelképet láttak a nagyképből... meg ugye mindig az a probláma, hogy a kommunikációsműveletet összetévesztik a gyermekek a politikaiművelettel.
Aztán kapott Bodoky vigaszt mert csinálhatott az indexnél propblogot.

De már ne haragudj, pl a tagokvoltunk agitprop blog jaj. Magyari Péter összesművei régi népszabós újsáígróbácsikéhoz hasonlíthatóak, bármilyen édes dzsémipofika is...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.18. 15:53:39

aztírjazaindex hogy "A K-Monitor szerint az Orbán-kormány idején tovább erősödött a támogatások elosztásának koncentrációja."

lécci röviden válaszolj - összesen egy igennek vagy nemmel - hogy ez igaz-e szerinted

(blogter, bodoky, ficsor, lmp stb...szép nagy ívet húzol...:D)

kikoránkell 2012.05.18. 17:18:49

@magyar-magyar szótár:
még jó hogy emlegetted a strabagot :)

"
A Fidesz egykori gazdasági igazgatója, Simicska Lajos tulajdonosi körébe tartozó Közgép Zrt. és a Strabag által alkotott konzorcium söpörte be a Mecsek–Dráva Hulladékgazdálkodási program egyik legjelentősebb részének munkáit is. A múlt pénteken aláírt, 9,4 milliárdos szerződés értelmében a konzorciumnak három helyszínen (Kökény, Barcs, Marcali) hulladékkezelő központot kell létesítenie..."
hvg.hu/hvgfriss/2012.20/201220_milliardok_a_kozgepnek

feri és az anyósa? nyöhehe

kikoránkell 2012.05.18. 20:28:18

"Az állami megrendeléseiről és kormányzati kötődéséről ismert Közgép úgy nyert el két cégtársával együtt egy többmilliárdos vízügyi megbízást, hogy az összes többi pályázót kizárták a versenyből. Az egyik pályázó ajánlatát arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy túl alacsony az általa kínált ár."
www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-projekt-a-kozgep-ujabb-milliardos-megbizasa.html

Milyen feri meg milyen anyós?! muhaha

magyar-magyar szótár 2012.05.19. 05:17:12

@kikoránkell: A másik verzió pedig ez volt a közbeszerzésipályázatok bevezetése óta:
Túlalacsonyajánlatával nyert, majd megjátszva egy viszmajort pótköltségvetést nyújtott be, pl "váratlan altalaji problémák miatt" ami az első kiszálláskor bármelyik a hobbitelkeken kapáló anyóka elárult volna nekik.
Te azt akarod rámbizonyítani hogy annyire buta vagyok, hogy azt hiszem a Feri meg az anyósa eltávolításával már minden oké.

Sőt, azt mondom, téged megteszlek pógármesternek oszt mánis rögtön elkezded másképen látni a szituációkat.

Ne haragudj, hog ilyen cvsúnyát mondok neked, mint pl egy bazdmeg, de ha mint CIVIL kulcskész-átadásos építési megbízást adsz egy magyar építésivállalkozónak, akkor nem az a kérdés, hogy át fog-e verni fiktív munka és anyagszámlákal, hanem az, hogy a fölvett pénz hhány százaléka lesz kamu-alapú.
Itt aközül lehet választani, hogy egy osztrák cég viszi KIFELÉ a pénzt vagy egy magyar lop belőle úgy, hogy tán abból valami vissza is háramlik.

Nagyon érdekes, hogy most a jóoldali források hirtelen ennyire érzékenyek lettek a "kormányközeliek" megrendelései miatt.
Tkp az a kérdés, hogy a lenyúlások utáni sszegből használható (M0-ás ÚŐj Szektorai)
vagy használhatatlan kamuberuházások (M6-os autópálya) épülnek.

magyar-magyar szótár 2012.05.19. 05:19:50

@kikoránkell: Feri POLITIKAILAG szopatta körbe a bandát. Erre nem érv Simicskáék meg a KÖZGÉP. Viszont hamis önvigasznak fasza.

kikoránkell 2012.05.19. 08:14:20

@magyar-magyar szótár:

"...tán abból valami vissza is háramlik."

Az alattvalói lét esszenciája. Tán. Tán lök valamit a méltsás úr. Bennem a hiba, hogy nem olvastam végig a NER-t, tuti benne van.

Mire használhatatlan az M6-os? Kendert nem lehet rajta termeszteni, az igaz.
Nade?!

Simicska és a Közgép a megvalósult Fidesz-politika.
Önvigasz? LOL

2012.05.20. 06:42:42

Na itt egy normális partitúra, a német Fanka Deli által elreppelve, világösszesküvésekkel, biilderberggel-el, zsidrákokkal:

www.youtube.com/watch?v=6Y4yOatpt2Y&feature=related

2012.05.20. 06:47:34

@kikoránkell: @magyar-magyar szótár: Ellopott a Fidesz pár millárdot. Ennyi.

2012.05.20. 06:51:26

@magyar-magyar szótár:

Ezt neked:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_V5On2HhIh0#!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.24. 01:08:14

@magyar-magyar szótár: na látod

erre: @A Hannibal Lektűr-attitűd: sem válaszoltál

meg erre a komcsi agymosásra sem
www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120523_migracio.html

mielőtt... ugyanezt a hangulatot TAPASZTALOM a való életben

tudom, mindenki beszopja az indexet meg a többi propaganda 'jóoldali' agymosást
és mindenki ostoba birka rajtad kívül

mégis

...

semmi
nem szóltam

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 01:26:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ugye az ember, amikor BEVESZ valami, vagyis mielőtt ~i, megnézi a cimkét. namost nekem, száémomra a tárki maga kb ua, mint a kvarcórán a JAPAN MOVT ill a sarokcsiszolón az Ingeneered by Belgium felirat, tehát tudom, hogy Made in China.

A nagyfokú emigráció GYÖMÖLCS, érett, most potyog ugye.

De volt annak VIRÁGJA ->PORZÓDÁSA, megtermlékenytése, táplálódása, fejlődése érése, stb. És ez a gyümölcs sem a megpirosodása 4 napjában LETT.
Viszont te megeszed -de ez se az én bajom.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.24. 09:59:09

@magyar-magyar szótár:

nc

mostanra besokallottam tőled, nemkicsit, nagyon

főleg a write-only üzemmódodtól

ha akarod, elgondolkozol rajta

ha nem akarod, hát nem

nem az én bajom

majd jövök még, valamikor, talán

magyar-magyar szótár 2012.05.24. 19:20:56

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szerintem nem azzal van bajod, amire hatkozol, hogy én onlionlivrájtforjú. Hanem ahogy homorulsz (horulsz) be a...

A bagoly /patkány nem annyira jó élettanipélda , de pontosan lefösti... pl ezt a kitántorgós bulit.

Zajlanak az események, de rejtve, te nem látod és nincs.

Amikor ugye az első patkányt meglátod, már ezres kolóniák hemzsegnek.

Ilyenkor szokták megkérdezni pihepuhalelkű értelmiségiek, mért is baj ez.
Egy darabig a patkány hulladékot, dögöt egyebet eszik, de ahogy sokasofdik, már gabonát.
Ha éhinségbe esik, kimegy és leeszi a gabonát a száráról
és ki a tárolókbó
AKKOR MÁR nappal is hemzsegnek, de akkor nagyonkéső.

Ami a BAJ az nem MOST keletkezet. Sose állítottam, hogy eltolcsyék nem tetézték... itt ott... de nem őtőlük való...
Vagyis nem abban az évben szaporodnak majd el a patkányok, amikor a budai utcákon megpillantod őket először.
Vannak patkányok a házatokban, csak nem tudod.
Majd 2017-ben látod meg és akkor fogod kérdezni EZ MOST MÉRT
és
KI A FELELŐS

holot a felelősök a 90-es években voltak.

Hiába nyafogsz: behorultál

És ezt EZT bnem énm mondom, én elmehetek a kurvaqnyámba, akkor is fennál ez
amit MUTATOK
nem mondom nem vrájtónli
hanem VAN
ha nemvrájtom, akkor is!
süti beállítások módosítása