VIGYÁZZ!!- a hozzászólásodat NEM MODERÁLOM mert ez nem szájjalliberális jógyerekblog!

 

 

  egy jógyerekblogból kimoderált kommentem emlékére
-ugyanis nem figyeltem föl arra a figyelmeztetésre, amiről a nyálas stréberblogokat felismerni:
>>HOZZÁSZÓLÁSOD ELŐZETES MODERÁCIÓ UTÁN JELENIK MEG<<

 

A dekonstruktív hülyeista gruppen partiban fogan, emitt a jellegzetesen amerikai y-kateg un „diákhumor” filmes adaptációi veretik, amikben Mike Myers maga a Májsztrójani. Olyan vizuális gennyedett foskavalkád ez, amiben Borat már MikelanzselóAntónijóniba számít.Amott pedig a netokratív nejlonpicsaizmus tartja popsiját a pipettának, ami popsi ugye egyben a gondolkodószerve is.

 http://images.tvrage.com/people/20/59108.jpg

Természetes emberi alapattidűd az, hogy mindenki a nála is ergyább hülyéken tud csak igazán felhőtlenül röhögni –de azért a társadalmitávolság legyen belátható. Vagyis az ember európai elmével képtelen fölfogni, hogy egy y-kateg’ amerikai diákhumoros filmen  min lehetne csak mosolyogni  is, addig, amíg nem kell egy valamilyen világtúrisztikai csomóponton világóceánjáró hajóról szerteszéledő amerikai túristák  tömegeivel tovasodródnia. Változat: Nagybrit  miszterbének asztalához osztják be étkezni óceánjáró hajón. Akkor már azonnal megérti, ezek az emberek mi’ humorosat találnak Mike Myers hetedcopy klónjainak nyomorult próbálkozásaiban.  

 

A dekonstruktív hülyeistában   semmi eredeti nincsen, már az ősverzió is copy, másolat.

 http://thorinsthinkspace.files.wordpress.com/2010/12/sacha.jpg

Check list -jén a legfontosabb a politikaimegfelelelés. A dekonstruktivista álhülyeisták „politikailag” mikrogramra kiszámítható lózungokkal  törtetnek föl. A szájukkal ugyan arról csacsognak, hogy ők nem ismernek könyörületet és senkire nincsenek tekintettel társadalmibeidegződésostorzás közben, de a lábukat viszont nagyon is óvakodva rakosgálják és csakis kizárólag a politikai jóoldal által elfogadott [kijelölt] sávokban tipornak.   

 

Egyáltalán nem mindegy, hogy feltűnési viszketegségében hová indul terepezni a műhülye tettető kis álgenya.. http://storage0.dms.mediafax.cz/media/1/1/1706/3181875/1/zeny-shr-martin-dusek.jpg?width=300&height=300Tehát pl egy magyarországi rehabilitált és rendbehozott askenázi zsidótemető avató nosztalgiapartijára ne induljon el egy jellegzetesen dekonstruktívhülyeista álnépvisleteben, ami rámondásos alapon [szájjal csinálván] sémita azaz egyszerre arab és palesztin. Hogy adja ki magát álhülyeista tálalásban az, hogy a jógyereksajtó szerint velejéig antiszemita magyar együtt birkapörkeőttezik az elszármazott izraeliállampolgárokkal és a kunparaszt asszonyságok a jiddische mámikkal a lúdnyakkaóbász receptjén vitatkoznak, valaminthogy undi-e a tokos libatöpörtyű. Ezzel... ööö... ugye... eee... hülyéskedni képileg.  A dekonstruktív hülyeista ugyanis közepes tanuló a jógyerekiskolában. Ahhoz tehetségtelen, hogy művészeti alkotás-t [itt: dokumentumfilmet]   hozzon létre, viszont a kamerázás alapszabályaiból vizsgát tett, átment. Ha feltesz egy fasza kis hosszúsálat, az már milyenkinézetet kölcsönöz neki, még össze kell olvasni egy kis szószt a netről a társadalmibeidegződések és előítéletek trágyájában és nyomhatja is a rizsát.

Vagyis amikor a sokak szerint zseniális  Sacha Baron Cohen a hoaxizációját kijizzelte, biztosra ment, arra számított, hogy az élvezői egy kanyi kazahot se láttak soha, halvány bugyibanlappangó fingorettájuk van ugyan a Szovjetúnióról, de leginkább zs-kategóriás amerikai foskalandfilmekből képzelgvén. [Az ilyen pudingagyúaknak adják el most, amerikaiul today, Budapestet Moszkva gyanánt az új brúszvillisz-filmben -a szerk. röh.] Nem csak azért nem mennek el Moszkváig forgatni, mert Moszkva amerikaidrága világváros lett, ó a pénz ennyire nem szám. A gond az, hogy mára már , részben az amerikai műhülyeizmusnak is köszönhetően, kb. 20 év különbség [csúszás] van az amerikaik fejében élő és a valódi Moszkva-kép között. És ki merészelné már "piaci viszonyok" között ezzel szembesíteni az amerikaiakat. 

http://www.ng.hu/Foto/magazin_archivum/1202/03_astana/03-baiterek-tower-670.jpg?NodeProperty=SizeLarge 

 

A dekonstruktív álhülyeista valaha még akár író is lehetett, pl ilyen volt Jarosláv Hašek, aki  Svejk néven írta bele magát a híres regényfolyamába. Hašek kutyaszarfelvásárlóként és kutyabeszerző-és átalakítóként kezdte pályáját, pl a kutyafestésben utolérhetetlenebb volt, mint az írásművészetében. Alkoholista is volt Hašek és amidőn először szarta össze magát hóttrészegen, alaposan megjegyezte az élményt, hogy majd irodalmilag feldolgozza -lásd a beszarásig lerészegedett táborilelkész esetét.   Amikor kinézte az ellopandó kutyát, annak nem a színéből, hanem a formájából indult ki, mert magabiztos volt művészetében, tudta, hogy simán átfesti majd a szükséges színre a kutyát és ha az üzletkötés esőmentes időszakban vagy helyen zajlik, biztos a siker.  Ma már azonban az emberek nem képesek olvasni, valahogy még elbagadoznak felsőfokú tanulmányaikban, de az olvasás művelete már annyira lenyűgözi őket, hogy fogyatékosságaik miatt olvasás útján műélvezésre képtelenek.  

 

Fogja tehát a dekonstruktív álhülyeista a kamerázós barátját (hogy a két keze hülyéskedés közben szabadon maradhasson és a csákó egy jeggyel jobbat, 4-est kapott kamerázásból) és elindulnak egy jó kis vicceset csinálni. Hogyne! –természetesen, amikor a pályázatot megírják a vérfagyasztóan céltalan álhülyeségük támogatására, akkor felvetnek valamilyen alapkoncepciót, kurvajól hangzanak pl a történelmi és társadalmi előítéletek,  szociális beidegződések  elleni passzusok.  

 

Olyan helyre kell elindulniuk, ahol nem vallhatnak kudarcot. Tehát feltétlenül  LE, lefelé-irányban. Ismereteik nincsenek, ezért történelmi - társadalmi előítéleteikre, szociális beidegződéseikre  kell támaszkodniuk, miszerint nem nagyvárosban, tehát vidéken, alacsony hegyek között, ahol a tenger hupikék, ott laknak a lelkitörpikék. Meg a Hópuszkók, aki mindig melléfóg. Nemzetiségikonfliktusoktól sújtott aprófalvas térség, történelmiviharok pásztázta vízválasztók meg érchegységek. A hogyíraggyaparaszt begyepesedett fajta, eleve efféle álhülyeista baromkodásokra pompásan alkalmas. A zsidók között alig maradt paraszt, tehát pl az antiszemitizmus vádja nem érheti. Akárhányország politikaiéletében a paraszt egyenlő minimálisan a retrográd reakcióval, akik  feszt az időjárásról siránkoznak, szemben a felvilágosultvárosiakkal, akik zokszónélkül napoznak jégesőben a strand gyöpén és mukkot se vakkantanak, ha a verőfényes Budapestről a viharos Balcsikához araszoltak le az M7-esen 3 óra alatt.

 

Elindulhatna pl a álhülye dekonstruktivista művész FÖLFELÉ irányba is, jelentősen sok űű-kkel rakott műűvészeti fesztiválokra, biokulturális vásárra vagy zsidónyárifesztiválokra is, ott is lenne mit kifigurázni és megbojócckodni, csak ezekkel  az eseményekkel az a baj, hogy előre is beláthatóan szinte mindenki okosabb a közepes képességű álhülyénél. A  közepes vagy gyönge képességű, közepes tanuló álhülyének azért megvan a magához való annyi esze, nálánál okosabbal nem merészel kezdeni,   félelme az, hogy, egy zsidónyárifesztivál vagy egy WAMP vagy effélék tele vannak nála okosabb, zseniálisabb, magasabbműűvészifokozatú emberekkel és még a végén leégne, rápirítanák a fikát, amit a saját orrából bányászván kenyegetne. Esetleg az orravérével, annyira pofán is basznák. 

 

Azért is jó vidékiparasztokkal kezdeni a hülyéskedést, mert szemben a jóoldali, magát liberálisnak hívő városi értelmiseggséggel, a vidékiparaszt toleránsabb az igavonó baromnál is. Ha van még valahol multikulturalitásra igény, az egy istenhátamegetti szaros kis falu, ahol az Apostol együttes koncertjén a lakosság 57%-a, az irodalmi felolvasó esten a lakosság 1%-a jelenik meg. Mikor megy el egy irodalmi estre Budapest egy kerülete lakosságának 1%-a? Annyian nem mennek el, numerikusértékben, ahányan egy faluban még [egyelőre] elmennek. Könyvnapokon egy kerekasztalnyi magyar íróra senki civil nem kíváncsi, megtorpanás nélkül mennek el a járókelők az Andrássy' járdáján, még egy kisfalusi  majálison is csak elálldigálnának mellettük vagy hatan...  nagyon soká, soká, soká lehet hülyéskedni a paraszttal és még mindig nem verte pofán a hülyéskedő álhülye idegent. Mondjuk egy buzifesztiválon valaki eszement a buzikkal merne így "provokatíve" álhülyéskedni? 

 

Ha tehetségtelen is a nyomorult, annyit seggelt fizetős műűvészetiiskolák tanulószékeiben, hogy a humorról sejti, az valami feloldó, lazító izé vagyis afféle, mint  eddmeglevesben a tejfel: ha valamibe egy kis humort keverünk el, már sokat javít az állagán. Viszont a természetes népihumor forrásait, úgymint kamionparkolókat kamionstop vasárnapja delén vagy a Bástya Nyugdíjas Sakk Kör kedvelt parkját messze kerüli, ezeken a helyeken ugyanis a humorban nem ismernek tréfát és a riposztokon nem lehet félnapokat mélázni. Lehetetlen félrehúzódni, rágyújtani és öt percet agyalni, mivel lehetne visszavágni a kamionosnak vagy nyugalmazott mezőgazdásznak, aki csirketelepi asszonybrigádok szexuális humorán edződött negyven éven át. Az ilyen élősókban, szemben a Heti  Hetessel, nem hagynak arra se időt, hogy az ember föltegye az olvasószemüvegét elolvasni, mit vérizzadt össze otthon a dolgozó’ban replika gyanánt…  még az se lehet kifogás, ami a Hírcsárda állandó ürügye, hogy   be van baszva, hótt részeg itt ugyanis az sem lehet mentség a humortalan erőlködésre, ha valaki már megivott egy zsugor dobozossört és albántolmácsra szorul nyelvibénulatában.

 

Tkp  a pofánbaszás nekem is eszembe jutott, amikor egy ilyen tizenhat-is-féltucat dekonstruktív álhülye pályamunkáját tanulmányoztam. De ez csak afféle zsigeri indulat volt a részemről, ész nélkül, aztán egy sokkal faszább megoldás jutott az eszembe, mivel lehetne jól ki is baszni az ilyen műgecikkel úgy, hogy ne is tudjanak pampogva szaladni az óvónéni szoknyája mögé árulkodni.

Ez pedig : egy másik kamera! Szívlapáttal pofánbaszni egy ilyen kis műgecit? –hogy aztán csillámpónipopsiszínű taknyát takarítgathassuk a drága és nehezen beszerezhető lapátféléről? –ezt a szivességet nem tenném meg neki, bár kétségtelenül erre is ballanszéroz, jól jönne neki, ha a vágóasztalon se tudná kipurcogni azt a nagysemmit, ami a „produkciója”. Azt, hogy szívlapáttal pofánbasszuk, ki kéne érdemelnie. Részben ő ezért is öltözött bojóccnak, hogy ne bántsuk a nyomorultat, de ha őt, mint bojóccot ki is vesszük a képből, produkciója is eléggé könnyfakasztó marad ahhoz, hogy már csak dramaturgiai okokból se basszuk pofán szívlapáttal.Ugyanis nem csak a szart nem érdemes pofozni, de a rakás gennyet sem.

 

Szívlapáttal pofán baszni -nem, hanem megverni, mint a lovat. A lovat ám nem agybafőbe verjük, nem annyira fájósan. A lovat szépen, okosan verjük. Egyszer -másszor már ne kelljen többé. Inkább jelzésszerűeket ütni, mint mélyeket.

 

Külön cukipofa számomra  az a fajta műhülye, aki, amikor ráákérdeznek, tán a tévétű gyötté ecshém, azt hemmegi, igen, a tévétől, de persze nem meri megmondani, melyiktől. Most hogy magyarázza meg azt a begyepesedett vén büdösparasztnak, hogy a televíziózás halott műfaj és az okostelefonokra lőtt mikrotartalmak a jövő és a megoszthatóság.

 

A dekonstruktivista műhűlye nagy feltártigazsága nem a helyszínen keletkezik. Nem arról van szó, hogy ő oda el [LE!]megy be & mutatni valamit. Esze ágába sincsen bemenni a dokumentarizmus erdejébe. Tanult ő már eleget, örült, hogy annak a párszázoldalnak a kijelölőfilcezett sorait kibagadozta.  A nagy katyvaszból, amit összefilmezett, a pályázatba foglalt előítéletei alapján kizárólag a vágás után lesz az a bármi. Nem talált ő semmit, nincsen is neki mivel találnia –hanem utólag ellegózik, össze, valamit, emitt egy klisébe belepróbálhat és majdnemjó.  Humorbanszegény embereket meg lehet röhögtetni két összenemillő dolog egybeerőltetésével is.   Szépen összevág a nagyrakás gennyes fosturhából valamit, amit, főleg, ha hajuknál fogva össze-vissza rángatja a történetben a figurákat és egy kicsit az időrendet is átszekeszti,  valamit arra alapoz, hogy történelemből legalább annyira buták a nézők, mint ő, egész pofás burleszk jöhet össze a laikusok számára, már csak Borat nevét kell bedobni hívókép[!]nek. Verzió: A műhülyének még Borat neve se jutott az eszébe, akkor majd az interpretátora segíti a mitsesejtő „befogadót” a megfelelő eléfeltevésbe. Bele. Sínre teszi a kishajót.

 

Sokan, amikor nyelvifrenetizmusokban való dobzódásomat olvassák, azt hiszik, fel lennék paprikázva, hogy tiszta idegbű csapok a lovakközé s engedem szabadjára , verem ki, vesszőparipáim ménesét, nem. Martin Dusek úntat, ásításra késztet, kívülről tudom már. Annyit nem ér, hogy ebből a szövegből bekezdésből  a Hašek š-ét c/c-c/v a nevébe másoljam. Hašek megér annyit, Dusek nem.  

 

Szóval a dekonstruktív hülyeista megsemmisítése rémegyszerű, menne az egy vidéki általános iskolai rajztanárnak is, csakhogy az ilyen jeleneteket aztán a kis geci otthon a vágóprogrammal gondosan kimetéli és kukázza. Éppen ez az ügyessége mutatja a megoldást. Amikor feltűnik ez az álbojócc, azonnal kamerát kell fogni rá. Jól betárazni és vágás nélkül fölvenni mindent a valósidő sorrendjében. Semmi szükség szerkesztésre. Láthatóvá válnak a geci ócska, tetű kis trükkjei, ahogy feltűnést kelt a bojóccruhájával, ahogy idegesen szívja a cigit a sarkon az árnyékban, mert tíz perce nem jön össze semmi,. A prekoncepciójának megfelelően képialkalmas, ahogy erőlködik, de oda se figyelnek rá, ahogy keresztbe kell mennie a képben, de még akkor sem. Vagy amikor egy idő után már mégis, annyi erőlködésére csak felfigyelnek rá, akkor meg hog vigyáznak, nehogy baj érje, amikor mitsesejtve söröslovak előtt nyomja a süketelést. Kiderül, hogy hét emberből hat tudta azt, amit az ő előítéletei szerint elvileg a faluban senkinek se kéne tudnia és amit ő a készmunkáján azzal bizonyít, hogy csak a negyedik ember riportozását hagyja meg (aki ugyanis a geci előítéleteinek megfelelően tényleg nem tudta kapásból a választ).

 

Csak azt lehet parodizálni, amit a parodista velejéig ismer. Hülyülni azon lehet jól és hatékonyan, amit komolyan és mélyen ismerünk. Az álhülyeistának nincsen ideje erre, minek is áldozna rá időt. Hofi Géza ugyan elsőkézből már nem ismer[het]te, amit parodizált, de rendelkezett azokkal a moldova györgyi dramaturgi és szerkesztői képességekkel, hogy a kocsmai népköltéseket színpadra alkalmazza.

 

Elfogadom, hogy vannak mitsesejtő jótétlekek is a lelkinyomorult ócskgecik köztött, akik felhőtlenül tudnak szórakozni az dekonsruktív álhülyén. Végülis, ha az ember sem cse’szlovák semnem szudétanémet, akkor kívülálló és a vágóasztalon tényleg keletkeztek burleszkeket idéző [és ígéző] jelenetek, ha más nincsen, csetlik vagy botlik egyet [kellő önirónia]. Csüng valami mókásan jelmezén vagy megpróbálja a helyi dialektust utánozni. A gyorsanmegosztható mikrotartalmakban sokszor a csomagolás már maga a tartalom is, senki nem időzik annyit, hogy pl gondolkodnia is kelljen befogadás közben: egy nyalintás felszín, sziporkányi élvezés , dobunk egy lájkot és gyerünk tovább, mit kell ezen ennyit rugózni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr724509202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2012.05.15. 09:40:46

én úgy örülnék neki, ha egyszer, véletlenül egy indexes ilyen idióta, mint például az a vöröshajú csávó, akit tomket megpofozott, vagy micsinált vele, na az odajönne egyszer hozzám kamerával, és megkérdezne egy olyan dolgot, amire válaszolva szerinte világosan látszanak majd az előítéleteim.
de persze úgyse kerülne bele az indexvideóba, amit mondanék.

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 09:55:31

@ödönke666: Én az index szerkesztőségébe szeretnék bemenni ilyen kamerás álhülyeként, persze megfelelően álhülygyereknek öltözve. De én is vágnám!

De az igazán gyilkos az Utolsó Heti Hetes felvételének 8 órás ultravágatlan verziója lenne. A szünetekben kézikamerázván a jelentősműűvészeket.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.15. 09:57:58

"Mikor megy el egy irodalmi estre Budapest egy kerülete lakosságának 1%-a? Annyian nem mennek el, numerikusértékben, ahányan egy faluban még [egyelőre] elmennek."

ezt azért igen erőst félreérted/magyarázod

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 10:08:41

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hátugye előszöris vegyöük a nullát. A kedvenc esetemet, amikor Parti Nagy Lajosra a PIM-ben a dógozókat pl takarítónőket keleltt beterelni, hogy legyenek 13-an. Tehát a PIM az nem az újpesti kultúrház.
Állandóan felhánytorgatott élményem az a Liszt Ferenc térről, amidön egy műanyagasztalnál irodalmunk krémje ült, egy beszélt a mikrofonba és a többi teliszájjal pofázott, összesen 3 néző volt. Senki csak meg se torpant az Andrássyn, csak oda se néztek. A Vörösmarty téren petrezselymet áruló nagy íróink, akikhez puszta irigységből az Adott Órán egy másik író se ment oda, nemhogy egy civil. Ebben nincsen félremagyarázás.

Ez puszta algebra.

Szintén mókás, a profin meghirdetett ( interneten is) esemény, ami a MoM parkban volt és a hét író-költő az üresteremben egymásnak olvasott fel.

Algebra.

Gonosz vagyok, mert VALÓJÁBAN tudom, hogy az elmaradottságnak köszönhető az, hogy ha Térey Jánost meghívom Jánoshalmára a könyvnapokra, akkor 17-en kíváncsiak rá, míg ha Herminamezőre, akkor egyen sem (mert ugye ott már a sokkultúrák és a fejlettélet van, ezért nem mennek el a nyugdíjas tanítónénik se)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.15. 10:39:35

@magyar-magyar szótár: dehogynincs

pestibunkó módra el is magyarázom

ha falun jön egy autó, mondjuk sárika onokája látogatóba, az esemény

ha pesten jön egy egy autó, mondjuk brúzvilisz, még az se esemény

szociálisan ingerszegény környezetben (pl katonaság, börtön, hajó, falu:) minden kis történés esemnény

ingergazdag környezetben az ember szelektál

ingeroverloaded környezetben pedig hárít

a megerőszakolt lány hiba sikoltozik, senki nem segít toposz valójában nem arról szól, hogy az emberek városon gecibbek lennének...

hát ilyen értelemben

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.15. 10:47:39

amúgy a posztot nem értem

minek jársz olyan blogokba, ahol nem látják szívesen a magadfajta keresetlen (és igen, provokatív:) véleményt?

vagy ha jársz, miért csodálkozol rá tettetett, dekonstruktív műnaívizmussal - újra és újra, évek óta...?:)

btw az ilyen blogok valóban túlézékenyek - jórészt joggal, tapasztalatok alapján - a trollkodásra

és felületes szemlélőnek soxor bizony nehezen jön át az 'érték', ami kommentjeidben elrejtőzve kukucskál kifelé

és persze, ők a hibása, mert felületesek, nem értékelik nagyszerű mondandódat - meg te is, mert azt és úgy írsz, ahogy (ahogy a blogodat is:)

vagy próbáld ki ugyanezt fordítva egy nemjógyerekblogban

szóval hogy ez is oldalfüggetlen
(szálka, gerenda, 'jóoldal')

FilcTroll 2012.05.15. 10:50:01

Az indulat! Az a kibaszott átok, amit ránk tesznek a kommunikátorok. Hogy dudenbuch művész úr felpaprikázódjék: az a cél. Erre hajtanak a genyák, ahogy a kormányszóvivő-karikatúrák meg engem basznak fel a plafonig. A feszültség beszűkít és az indulat szereplővé tesz minket olyan ügyekben, amikben pedig lehetnénk külső szemlélők is. De mert érzelmice is bevonódunk, elveszítjük helyes szemléletünket és máris vesztésre állni látszunk.

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 11:51:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: hát én is ilyen értelembe' (hogy pontosan idézzem Lovasi Andrást) énis

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 11:56:17

@FilcTroll: A tévképzet, miszerint elragadtatva vagy felpaprikázva lennék, benned keletkezik, bár nem mondom, hogy abban ártatlan vagyok hogy nyelvifrenetizmusomnak odacserdítettem a karikásustorral. De ez a tévedésed olyan, mint amikor azt hiszik a karmesterbácsiról, amikor azoknál a nagy csinn-bummoknál rázza a fürtjeit, hogy ő most haragszik nagyon nem, csak megdógozik a pénzéért, mert kell valami szórakozás a koncert nézőinek is.

A nyelvitúlságokbaesés, pl piszlicsáréságokon való mohácsozás meg a jujjogtatás a magas alapzaj miatt is van, mindenórában a nemzet hullik el és milljóksorsa meg a dógozók, ekkora alapzajban muszáj dobzódni egy kicsinyt.
De egyébként kb annyira vagyok paprikás mint egy rakás minyon. Mindjárt ülveelalszom, olyan alacsony a vérnyomásom.

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 11:58:41

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem, hát jókislányblogokban, amikor még 286-nál is egymás közt tengóznak a kracháccsal, már azt kezdik pedzegetni, mi az, ma nem jön egy troll se? Az a nyomorult 44 faszkó trollnick nem győzi a melót. Néha a jógyereknek magának kell egy kündüián álfaszkó trollnicket alapítani, hogy pezsdüljön a tengó.

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 12:00:19

@A Hannibal Lektűr-attitűd: jaj, bocs idézem már azt a kommentemet, amit nem olvastál el, amikor tanítottál, a túlsokkulturák miatt nem mozdul már a fejlettpesti figyelme:
Gonosz vagyok, mert VALÓJÁBAN tudom, hogy az elmaradottságnak köszönhető az, hogy ha Térey Jánost meghívom Jánoshalmára a könyvnapokra, akkor 17-en kíváncsiak rá, míg ha Herminamezőre, akkor egyen sem

FilcTroll 2012.05.15. 14:36:32

Attól, hogy te nyugodt vagy, még a többit fenntartom.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.15. 15:08:57

@magyar-magyar szótár: természetesen vidéken VALÓJÁBAN sokkal több a magaskult, pesten meg a 'vidéki'

mert - még ha cinikusan is - de ezt állítod

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.15. 15:09:58

@magyar-magyar szótár: ez egy régi mániád - de attól még nem biztos, hogy igaz:)

nem tudom persze, miket olvasol

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 16:47:29

@magyar-magyar szótár:

Aztán KIHŐ mennél a Zsindelyex.hun szerkibe,
hisz a HÁBORÚS BŰNÖSÖKET mind kibaszták mán!!!
Nojfeld Petár sincs, Tevan se, bede se,

és FŐLEG NINCS Totah W. Aharon horgascsőrmmester-főgyűlölködő,

s ahogy megjósoltam, még a Kevi Tükör se veszi föl!

Nobilis fideszközeli nagyvállalkozóval beszéltem, aszongya, 2006 végén a részit átjátszotta egy strohmannak, de már névleg is megszabadult az összedőlni készülő - épp e szaron írdosunk, - csődtömegtől.

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 16:55:27

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem, hanem. Készen már a dolgozat. Mert tkp Budapest is vidék és egy kis falu. vagyis A. Jolie és B. Pitt (meg B. Willis) sztárok AZÉRT érzik jól magukat, mertbár felismerik őket, de nem ontanak rájuk és nincsenek beszarva tőlük, lehetnek embeek is akár. A színész ugye kettőbe hal bele, ha felismerik az utcán, meg ha nem, ha kivételez vele a kofa vagy ha nem (akkor a kofa lesz meghalva, mert többé nem megy hozzá)
Csakhogy amerika ante portas, pl ha az M5M0 közösszakasza jobbpájáján van baleset, akkor a balpályán mitsesejtve zúg bele a paraszt az arasziolásba, mert amerika elgyött és miondenki 5-re lelassít, hogy lese videózza a balesetet, egyelőre nem álnak meg. Vagy ugye szintén még csak nevelik a retektévék meg az internet arra az embereket, hogy a jézusvárószektk híveihez hasonlóan cikázótekintettel és tűzrekész kivont videjósmobiltelefonnal lessék, honnan eshet le, hát ugye itt Ft-ban kevesebb, mint az usákoknál dollárban, de pl tavaly egy csávó egész kis esetet rendezett léggömbbel acélból, hogy aztán az felvételt tévéknek eladhassa. Azaz Budapestre nagyban az vár, ami Pusztatahófalvára, ha a budapesti sokkúttúrák oda is betörnek.
Pl ha azt veszem, hogy a szemetet úgy mint 10 éve még csak Érden vagy Rákospalotán, az emberek akárhol az utca végén vagy csak a túloldalán lelökik: ez a kultúra lehatott már az "érintetlen falvakba is" vagy pl a sitt ide oda leborogatása a szűz dűlőutak mellékére, sőt, be a szántásra. Gyűjteményem éke, amikor a balesetben az autóból kizuhanó a fejét egy, a szántásRA be borított sitthalomtól elguruló betonoszlopban verte széjjel, ez a sokkúttúra terjed egyre lefelé.

És lesz még az "érintetlen vidék" témakörben. De tampi -nál is mocskosjót találtam a faszbúkizáló szinte analfabéta lelencgyerekek sokkúttúrálódásos gyöngyszemeiből és egyre és egyre inkább

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 16:58:03

@Rendőrálat: Fhuu, látom, hogy a tesztoszteronod megint kiveretlen pang benned... heöjhh, ha láttad vóna azokat a kún lyányokat, akiket én láttam az énszememmel a minap... eőjh ötvennyócas s hatos derekak

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 16:59:53

@Rendőrálat: Bazdmeg, még a döglöttűrállomás is tud aratni a Műholdak Ut-jan. Tóta meg kölcsön van adva a HVG-nek a blgsáv felfuttatására, mint anno sixx az origonak. Lesz még fajlajt a lágykenyérre, ne jujjgattass! Ujkihívástkereső Péternek is van még a puczájában, majd meglátod!

magyar-magyar szótár 2012.05.15. 17:01:11

@FilcTroll: Elkerülte a figyelmed a nagy dübörgésben a csendes ötletem a kamerázásáról a műhülyének (vágatlan verzió)

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:02:12

Amúgy jó ez a post,
kinyílt csipájú magyar-magyar testvérem...

Kicsit olyan IZÉÉÉ, anti-...helliánus,

ezt kurucul anti-szemétista néven írgyák.

De én Hellát így nem. Mert emlékszem még a régi DDR szexfilmjére, hogy "HELLA és PALI", ezért...

Megjegyzem, az Ergenekon Türk (valójában Szürke Farkasok) pánturáni (militáns) mozgalom, akik a Faszebukkon béfogadtak,

meg más össz-türk csoportok, meg a kicsit eszesebb kipcsákok

ezt COHEN-t nem kicsit akarták (-ják?) meggyilkolni,
hogy szent nemzetüket így tette nevetségessé.
Mert a "kazakh" (=magányos, kóborló harcos = az ukrán kozák szóval is,) szóról mindenkinek ez a lófejű ámerikánus
askenázi jut eszükbe.

De mivel Ny.-Kazahsztánban élnek TÜRK kazárok, azért még KÜLÖN haragudnak a zsidókra, hogy pl. Spillberg enmagát "kazár" szarmázasúnak hazudja, Köstler hülyesége folytán, holott orosz zsidó...

Igen, NYÁLGÉPSÉG a "menő", bár a 90-es évek kopaszra nyírott, buckafejű, kigyúrt picköppel járó büdösártányai sem jó emlékezetűek.
Albertirsán aszonta a GYM tulaja, hogy 2000 után a tinédzserek már nem jöttek hozzá gyúrni.

Meg tanulni sem mennek, meg nem is olvasnak.

Ellenben petyhüdten, üres koponyával akkora pofájuk van,
mint a Brooklyn-i Nagyzsinagógában a DOJDOJozó bankspekulánsoknak!

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:05:42

@magyar-magyar szótár:

Faxomat:

az HADAK ÚTJA, s a Tejút még nem műhöldekből áll,
meg a Gönczöl -szekér se bontott anyag!

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:11:19

@magyar-magyar szótár:

Ezen személyek kedvié' kölcsönkérem lengyel barátainktól 12 órára az oswiecim-i műintézetet....

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:18:05

@magyar-magyar szótár:

Jahh!ve...:)))

A RetekKlubb mindég megtalál minimum 3 askenázit a különböző vetélkedő zsűrijének.

Csak a ZYX-faktoring kivétel, mert ott két székely rocker is van.

Ferónak be is szóltam, - de ő mán 77-ben is CELEB akart lenni, Csika Mónika dizsijében,

csak összevesztek ők és Hankiss Képviselőnő gennyes zsidó faterkája meg utálta a székely Ferókat,

a szőke doromboló nunci kölött nékie.

Feró végigitta, verekedte, hardrockolta és szövegírta 35 évét, mire KELEB lett. Zsidók közt.
Gagyi, föstött feketehajú, hangatlan, de van pénze.

Mint egy magyar Ozzie Osborne.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:22:18

A Moldova Györgyi nevű

vénkurvát, remélem, NEM POZITÍV értelemben írtad!

Penetráns, mocskos, csermanekista bűnpártoló, akinek egy Alzheimer nevű tolvaj ellopta a gondolatait.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:27:00

@magyar-magyar szótár:

A Liszt térről néköm az a képtelenség jut eszembe, hogy láthatóan galuban élő zsidó fiatalok, akik quasi magyarul affektáltak,
PALESZTIN kendőt hordtak a nyakukban! S ez idén márciusban volt...

De én is mán HDL-lel szállított, Neten röndölt könyveket veszek.

Minek bótba menni...

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:30:05

@Rendőrálat:

Hopp, a HDL asszem az egy cholesterol.

De hát én nagyállat-evő magyarveéröű vagyok, amennyi koleszterinem nekem agyi ereimben van, azzal egy egész szöszke angolszásdz famíliát ki lehet irtani.

De egy mongolnak meg se kottyan....

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:33:34

@magyar-magyar szótár:

Ehh, kenyeres, ne is ömlegezsd...Szajol, Mezőtúr és Kétpó máig úszig az én spermionjaimban....

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.05.15. 17:33:53

@Rendőrálat: ugyan már, Liszt F. tér, oda csak a turisták járnak

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:41:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Hm, ennek van pozitív hozadéka is.

Ha példul 2000-ben Albertirsán megittam 5 sört, az HÍR ÉLETT, és köböztek, hazudtak, rágalmaztak.

De ha a Ferenciek terén tettem ugyanezt - méghozzá az Ecclesia könyv-vásárlás után),

azt senki le sem szarta.

Még azt sem, hogy amikor még este 18.00-kor öt ügyfél várt, leugrottam az Apostolokba 2X3 deci Bikavérre.

S hát Airsán mái KÁDÁRIZMUS VAN, s nekem hatvánnyi a bűnöm:

"dr". vagyok, ez egy köpés,
jogász Pöstön, ez már két köpés,

és Fideszes, ez egy sugárban hányás.

Pesten meg semmise számít.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.05.15. 17:44:13

@Budai Hella:

Hello, Miss Mortensen,

hát mégsem ária Keed...

A "hölgyek öröme" egy méretes, bödületes, petrencerúdnyi, alfeődi metéletlen belsőázsiai farok!

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.05.15. 17:55:53

@Rendőrálat: hát nem is te vagy a Hölgyek Öröme, az biztos:D

FilcTroll 2012.05.15. 19:56:21

De, figyelek. A kamera is csak egy nézőpont, vágatlanul jobb, de vszeg leszarni kell ezeket inkább, vagy csak úgy nézni, ahogy a folyton baszó bodobácsokat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 01:03:51

nem szeretnék tótavézni, de:

www.origo.hu/nagyvilag/20120509-gyerekrablasok-kisertik-spanyolorszagot.html

"az orvos egy fémfeszülettel hadonászva közölte, hogy mindig isten nevében cselekedett, és a gyerekek érdekeit nézte, az anyákat pedig védte"

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 07:20:38

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Vicces is, amikor a hazaárulók [árulkodó] és jó kapcsolatitőkések szorgos munkálódsait (amiből végülis a nagysemmi let Snitt megbuktatásán kívül, ami annyira fasza lett, hogy így Áderrel ozt könnyebb-é a zúzátoknak? Főleg, ha belegondolsz, hogy Ádert a zistenattanép is megválasztotta vóna) gyorsan, amíg a műszerek a 2011.okt.2012.ápr közötti AXE-hatást mutatják, gyorsan előszedjük és dicsekszünk vele, hátha a vérszagra a vad ide is gyűlik, nem csak spanyol, görög meg sportugál koncokra, tapsoljuk meg! Esetleg fizetett hirdetést is feladhatna a NT-ban a Jóoldal, hogy ide gyöjjetek, kamón, érdemes! Amint egyébként a legkisebb bibit leli, siet a jóoldal árulkodni Brukkszellesba jelentik be

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 07:25:16

@Rendőrálat: Mindenesetre ha ilyen FIDeszesek lennének tényleg, mint te, belőled egy komolyabb enntököncsapást mérne a Unkoorische Phurga Pha'tai-ra, mint hat Lézer Johnny. Már mint hoaxátor is többet pusztíjjasz mint az LMP bróbbagandája. Már fisdeszfőségek nejei ha összevésznek birkafőzőversenyen, azt kívánják egymásnak: "Imádjon téged a Gyarmati Pali!"

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 07:50:53

@Rendőrálat: Hhú, bassza meg, majdnem Szimat felügyelőnek szólítottalak, úgyhogy mégegyszer nekifutok.

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 07:55:17

@Rendőrálat: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @Budai Hella:

Már készen van a nagydoktori értekezésem
Blutherzog Kurßan von Kuendue aus Irscha hoaxitása alól kicsönggő lólábaiban az EMA néni-féle cionofeminimalizmus visszértüremkedéseinek az iszonya a korszerű anti-antiszemtimus farce-farsziválozottságában megképezve
címmel, már csak az egyetemet kell elvégeznem és egy kisdoktorit írnom

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 09:19:22

@magyar-magyar szótár: nem.

NEM

egyszer már szemellenző nélkül is vethetnél egy pillantást az elmúlt KÉT évre

Ez a jórészt önerejű ámokfutás a leejtőn(úgy 60-70% önrésszel - a mágikus kétharmad! - Orbán felelőssége. Személyesen. Pont.)

Fenehorizont 667 2012.05.16. 09:43:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
attól, hogy odaírod végére, hogy pont, még nem lesz úgy :D

Fenehorizont 667 2012.05.16. 12:20:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
ez most egy fontos kérdés lesz, kérlek, tisztelj meg válaszoddal.

hanem mitől?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 12:58:33

@ödönke666: például attól, hogy a vállaltan gazdasági analfabéta Orbán nem hallgat még a saját oldali szakemberekre sem (tudom, a szakértőség amúgy is csak bolsevista trükk) és tolja tovább a matolcsizmust

addig, amíg akarja (vagy amíg az oligarchák tűrik:)

ugyan még nem okoztak akkora kárt, mint az elmúltnyócév, de időarányosan már jobban állnak (mi meg rosszabbul)

Fenehorizont 667 2012.05.16. 18:33:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
akárhogy nézem, ez még mindig csak egy véleménynek tűnik.
ha hunyorítok, akkor talán..áh, úgyis

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.17. 09:57:30

@ödönke666: vélemény

de kb. mindenki (háromharmad!:) véleménye (kivéve a két érintettet)
süti beállítások módosítása