Szép rm. [régimagyar] kifejezés, természetesen német eredetű és elsősorban építőmestert jelent. De aztán átterjedt alkalmazása bármely munka előmunkására-felügyelőjére, felelős vezetőjére is. Amikoron tehát dalit shudra tömegeket nagynehezen valami kapmpánymunkára fognak, akkor leginkább mindenki közülük (asszonynak ugye kuss! ez embermunka [férfimunka]) pallér szeretne lenni. 

Pompásan szórakozom a magyar média közmunka-tálalásán is. Általában jövpótlós típusú (azaz gyermekméretű) szerszámnak látszó tárgyak, szenespitli méretű lapátka, de hatalmas, munkától (izzadó munkáskéztől) szűz fehér-es vil'sárgás akác nyeleken, csak a kamerák kedvére imitálnak ezekkel valamiféle mozgást árkok és a gaz fölött. Jönnek a tévések, gyorsan begyalogolnak a "munkások" a park közepébe, ott körbegereblyéznek, hajlonganak és lesik az operatőrt, végzett-e már.

A képen fehér izomatlettá-ban pallérkodó ember persze -hoóóóónnne is!- gyöngyöspatai brigádot irányít. Ez az egyszem gyöngyősspatánk van minknékünk, errű kő [vált.: ké'k] lehúzni százbűrt! Jól látható, a szerszámok nyelén, hogy ezekkel 2 órát még intenzíven nem dolgoztak, a munka is kamu, főleg a pirosgereblyés ember csak a bolon'pesti médiabarmot vakíjja... Az a pirosgereblye annyi szart se ér, amennyit a konstrüktőre a megalkotása napja reggelén biodinamikussan kakált, leginkább olyan magyarországi NSZK nyugdíjasoknak való, akik nejlonbójerságukban az OBI-ban  hagymaszárhoz a lyukat is pénzért veszik, még sima pázsitgereblyélésben is elgörbül, olyan gyönge lemezből préselt...  Szerintem meg is érdemli a sorsát az az ország, aminek ilyen, ráadásul fizetett médiamunkásai vannak, mint akik a gyöngyöspatai műbalhéknak sziveskednek a valóságnak csak enyhéded megborzolgatgatása nélkül is, országospolitikai érdekeknek nyalva be tövig... Tkp kétféle sajtómunkás dolgozik még pénzért (rendes állásban vagy alvállalkozóként) kicsiny hazánkban, a simán ócskageci és a tehetségtelen balfasz. Van még a Tóth Anikó alakú, a TV2 Naplójának a dísze, de most nem szeretném a picsa kifejezést gyakorítani... [-> médiapicsa]

táj. ism.: A gyöngyöspatai cigány műmunkáltatgatgatásokat politikai  céllal, a jobbikos félfaszistákok ostobaságaira tiszta-jószándékú mondolatként szervezték a jógyerekek [ -> amerikaikasza]. (akit esetleg érdekel a téma, keresse ki a cigányszótárban a jószívű cigány értelmezését... [átverhető hülye balfasz bolonpestiember, aki ingyír potyára ad valamit, palimadár, paraszt - a szerk. seg.]

origo fotó -megteszem a "fotós"-nak azt a szivességet, hogy nem írom ki a nevét.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr953082185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann Lujza 2011.07.21. 08:32:37

én annyira jól nem szórakozom, mert egy dolog a tálalás, a másik meg, hogy hatalmas pénzekből Nemzetünk Ormánya megint ad a szarnak egy pofont.
Persze, lehet a médiát baszogatni, hogy tálalja, de mi van azokkal, akik így SZERVEZIK, pénzelik a közmunkát?

magyar-magyar szótár 2011.07.22. 06:17:31

@Steinmann grófnő: @méhészborz: Hangsúlyoznám még egyszer: Ezt nem ezek [ a cigánykormány] szervezték, hanem a jógyerekek! Ez jógyerekszervezés, jógyerekpénzekből vannak a szerszámok és jókakinak [LMP-s kaki] adva van vele, illyatosznak, pofon.

Steinmann Lujza 2011.07.22. 08:56:43

@magyar-magyar szótár: szerintem a te szövegértési képességeiddel egyértelműnek kellett volna lenni, hogy nem erre az egy konkrét képre, hanem általában a P. féle kulturált konténerekre és szerszám, munkagépek és modern technika nélküli "szorgos kétkezi" nagy munkákra céloztam

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.07.22. 13:07:49

egy tekintetben nem értek egyet a konklúzióiddal. Azok a szerszámok azért alkalmatlanok a munkára, mert közbeszerzésen vásárolták, ahol a szempont csak az volt: melyik a legolcsóbb: hgy aztán azzal valakinek dolgoznia is kell, az a pénzügyi osztályt nemigen érdekli.

2011.07.22. 18:26:21

@vészmadár (pica pica): Egyetértek, továbbgondolásra javaslom.

magyar-magyar szótár 2011.07.23. 07:25:42

@vészmadár (pica pica): Azok a szerszámok több okból alkalmatlanok:
-ma már főleg az indiai ipar ontja a szerszámnak látszó tárgyakat
-látványra dolgoznak az áruházi beszerzők is
- az amerikaikasza KURVADRÁGA ahhoz képest, hogy mit ér...
-a szerszámnyél szerszámnyél,. de pl ez is tele bóvlival, pl puhafából készítenek géppel dörzsesztergált csákánnyelet
-a jövpótlós időkben tiltakozva utasították el a "munkások" a szerszámot: adjanak rá pénzt, majd ők tudják, mit vesznek és fizessenek rá szerszámkopást is. (a nyeleket maguk készítették, pl van puhább fa, pl a bodza, amiből viszonylag használható nyél tisztogatható le rambókéssel...

Egyáltalán nem kapni ma már alkalmas szerszámokat, ezt írtam is, hogy ma ha meghal egy öreg paraszt, a kondoleáló rokonyság előörsei férfiak, akik így köszönnek be. "Hun az öreg ásója?" Egy jó kovácsolt faragófejszén marakodnak 77-88 éves emberek. Mert azzal még lehet 20 éve padláson e célra letárolt akácdeszkából kifűrészelt nyersből fejszenyelet előnagyjázni.

magyar-magyar szótár 2011.07.23. 07:31:29

@Steinmann grófnő: Most a jógyerekkörökben elúrhodó hogyan nem lehet semmitse meccsináni trendben úgy fordult, hogy mert ezek akarják, tehát a közmunka = SZAR. Fordulhatott volna úgy is, hogy a közmunkát felszámolják, akkor az lenne a szar agy marad minden a régiben, amire nincsen pélnz (és szintén már bebizonyosodott: szartseér)
Az a mókás, hogy a jógyerekek szervezte efféle látszatmunka nemszar és azért nem szar, mert az LMP-sek jógyrekek és a mi barátaink.

Gondolok itt az aféle urvablegendekre, miszerint a Fölösleges Stadion Építés (már az az egy is felesleges, minek, ami Debrecenben nem épült még meg, jelenleg nincsen olyan stadionunk, amiből Ukrajnában van öt.. FIFA előírásnak megfelelő, bokáig húgyban gázolnak a budi felé a nemzetközi kupamérkőzések külföldi szurkolói)
DE ez nem szám, hanem az a SZŐŐŐRNYŰ hogy lesz stadion:
-ha közpénzből épül az a baj
-ha adomány, akkor fídeszmrjádos Tóvajj aggya (Dzsányi ajjas) az a baj
-nyilván és alapvetően egy új stadion építése, ha egy halvány pukikád lenne az építőiparról, tudnád, SZAKMUNKA. Méghozzá iszonyú drága építőipari gépek igénybevételével, amiket bérel még óriáscég i és kb egy mérnök kell a kezeléséhez is. Vagyis a közmunkások maxx sittet talicskáznának, húznának-vonnának, amit kézzel lehet és ez baj? Hát ghogy a faszba ne lenne ba, mért nem drágább szakképzett munkaerővel, szakmunkásokkal talicskáztatják 1200Ft-os órabérért a sittet!

magyar-magyar szótár 2011.07.23. 07:32:42

@Steinmann grófnő: A jógyerekmédia azzal etet be benneteket, amivel csak akar, a lényeg, hogy könnyen nyamilható legyen. El tudsz képzelni, csak egy verziót mondj, ami szerinted úgy lehetne jó megoldás, hogy "ezek" csinyájják? Én nem.

Steinmann Lujza 2011.07.23. 08:31:35

@magyar-magyar szótár: jó megoldás? Úgy gondolom, ha valóban lesznek állami nagyberuházások, akkor meg kell hirdetni az állásokat oda, még a képzetlen segédmunkát is, határozott idejű munkaszerződéssel, és piaci áron megfizetni azt, aki rendesen el is végzi.
Én pl. ha megszünne az állásom, és utána ugyanezt a munkát akarnák velem elvégeztetni, csak éppen a fizetésem feléért- negyedéért, mert "közmunka" biztos, hogy b@&#-nék rendesen dolgozni.

nagyon_buta 2011.07.23. 10:17:22

Visszatérve a szerszám, állattartás kérdésre szerintem ez a felsőbb rendű (v.ö. übermensch, butapesti) értelmiségiktől származó teljes lenézése a fizikai(vidéki) munkáknak. "Nem kell ahhoz semmi, (még ész se), elkapirgál a tyúk, elrágicsál a kecske, elcsapkodsz a kapával/kaszával és máris van mit enned, nem nő a gaz (és magyar buta nagyállat-tartó nép volt a honfoglaláskor)". A közpénz (alapítványi pénz) elköltése pedig teljesen szabályos, törvényes.
A fent említetteknek halovány elképzelésük van a "vidéki" szegénységről, gondokról. Eszembe- bocs javítok fejembe- jut a nagy fehér bölcsesség: "Halászni kell megtanítani az afrikaiakat, nem segélyezni." (Hasonló dölyf.)

magyar-magyar szótár 2011.07.24. 05:38:49

@nagyon_buta: konzervhalBOGROMMOK[ok] vannak ill főleg: voltak

l60 2011.07.25. 22:02:27

A közmunka nagyszerűsége abban áll, hogy eddig is megkapták a segélyt, tehát nem kerül többe, de egész nap szem előtt van a segílyesünk, azaz addig sem lop.

Plusz nevelő hatás, hogy a gyerek nem azt látja, hogy az apja egész nap az ágyon heverészik, hanem azt, hogy "dógózni" van. (Itt a munka persze nem egyenértékű az igazi munkával, de ez talán az előszobája. A munka legnehezebb része az, hogy fölkelsz reggel, ha esik, ha fúj. Aki ezt elérte, már félig meg van mentve.)

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.08.01. 16:48:04

@l60: Akinek meg a portája környékén dolgoznak a közmunkások, az azért nem tud elmenni munkába mert vigyázni kell a házra.

magyar-magyar szótár 2011.08.09. 05:16:47

@l60: Meglepődnél, ha tudnád, hogy ezek a "tolvajon" nem csak azt tudják, hogy Magyarországon jóformán mindenki lop és csakis a kishalak akadnak az "igazságszolgáltatás" hálójába, de még bizonyos sztárügyvédcsaládokról is tudnának mit mondani szerzés témakörében , ha egy riporter meg merné kérdezni őket...
süti beállítások módosítása