többel bekötni

[...]Ha valóban ez következik be, elnöki hitvallásának lényegét kell feladnia Sólyomnak. Az ország tekintélye és működőképessége érdekében meg kell adnia magát - éppen azoknak, akiktől megpróbálta megvédeni ezt a tekintélyt és működőképességet. Vagy ezt választja Sólyom, vagy azt, hogy ő maga lesz az, aki tovább erodálja Magyarország megtépázott reputációját és igazságszolgáltatásának alapjait, annak érdekében, hogy mindezt nehogy a pártpolitika tegye meg, sokkal nagyobb mértékben. /Oktondi Pocok _a  Jógyerekek Mosó Masa Agymosodájából, 2008.12.09/

 

 

[vocatio:] Drága búsmagyarjaim, emeljétek föl a fejeteket, ne azt  bámuljátok mán szűntelen, egy nemzet hun sűllyed el.

Mért nem tetszett nektek 2008-ban az egyik utolsó magyar liberális főemberek egyikének intése, miszerint:

Kellenének az előrehozott választások.

 2006-2009. között jógyereksport volt a Sólyom-fikázás

 

 

Hean? Nem sokkal kevesebbel kötöttétek vóna be [a  zsák száját]  s nem lenne annyi tereh (helytelenül, de academicusan: teher) ?

 

Nem lenne most büdöskétharmadok.

 

Megmaradhatna a kedvenc alkotányotok, mely a Magyar Államiság főhatalmi lényegét alapdátum nélkül és csak kb 1949-től veti meg?  

Lenne MDF meg talán még SZDSZ is.

Igaz viszont, hogy  nem lenne bent az LMP

De most az a baj, hogy így meg bent van a Ti Jövőtök Egyetlen Reménye (meg a TASZ?)

 

Magyarázzátok már el nekem alföldi és cselédmentalitású , dülletdtszemű állatnak, hogy akkor 2008. végén mi bajotok is volt az előrehozott választásokkal?

Talán az, hogy az IMF hitelkeretet olyan kormány tapsolja el, amin aztán számon is lehet kérni? Pl Kuncze bácsi, a magyarossan veccelős ’szemmiklósi sváb bácsi is mely tréfaságokkal pécézhetné akár mégh ma is a hitelkeret  eltapsolását.

 

Ja, hogy nektek nem lett volna mindegy, ki lopja el az IMF-keretet? Nem mondjátok, hogy tán  nektek is jutott a számotokra megfelelő politikai jóoldal által ellopott milliárdok  százezres morzsikáiból? Ugye nem? Hát akkor? Ja, és akkor  csöndben lehetett volna, ahogy 2003 óta folyamatosan, csipogatni el a nyugdíjpénztárak pénzeit.

 

 

Ja, hogy az nem tetszett nektek, hogy Sólyom  László velejéig liberális. Ahá, akkor most van népfrontja republikánusoknak, baloldaliaknak meg liberálisoknak A Bűdőss Kétharmadókoss Rémekek ellen vagy nincsen? Ha MOST jó a liberális, de jó az LMP ami liberális, akkor a liberális Sólyom mért nem volt jó  -ó, Báááboci a Mosó Masában !, ó, hogy a Rozsdás Rákolló csipkézze ki az apátok kaszáját meg a Rézangyal pálinka marketingfogásait,  ó miért?-miért nem? 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr402676200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.02.22. 11:02:09

kis izé

a bajnaikormány picit igazított a fazonon
ha az nem lett volna, már most ott tartanánk, ahol két év múlva fogunk...:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.22. 11:50:24

Sólyom nem liberális, hanem cinikus pragmatista, esetleg konzervatív zöld. De nem liberális: nem mindegy, gizike/gőzeke.

Fenehorizont 667 2011.02.22. 14:35:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
fuh, még szerencse, hogy ez a drága gordon megmentett minket, legalább egy kis időre.

magyar-magyar szótár 2011.02.22. 16:33:13

@efes: Ennyire nem szabad elvakulni. A liberális nem standarddállandó, hanem viszonyfogalom, mint a decibel viszonymértékegység (a környezet nullájáhopz képest.. mi az alapzaj) egy totálisan liberális államban is kell liberális. Ő annyira liberális már, hogy nagyon. Az 1600-as éve, a Bocskai (és Báthory Gáborka) utáni Erdélyben Bethlen Gábor a maga vallási türelmével igen-igen liberális volt.

A cinikus (künikósz) is ki van ragadva és el van magyarázva eredeti jelentéstartamától, a künikósz : jó, pozitív.

És mért baj, ha valaki integritív (hagyjuk a pragmatikust) Erre válaszoltj.
A mai poltikai vonalak rosszabbak a pápista/reformáta marakodások pártjainál. Türelem - önfelkent "liberálisaink" közül mondj egy türelmes megengedőt.. A liberálisnál a megengedés alap.
Pl te.. te meg tudsz engedni valamit? Ismersz türelmet.. elleneiddel, csak egy jottányit? Engedni .. képes vagy?

magyar-magyar szótár 2011.02.22. 16:37:13

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Köszönöm a Bajnai kormány fazonigazítását, ó, bár részed lenne benne. A családikasszádat rakja helyre Bajnai úgy! Ó, hogy válságkezelné Bajnai azt a vállalatot, akit én gondolok. Én azt kívánnám, Csili Csala báként verném bele az enterjébe tövig a varázspálcámat, piri-a csummáré, hogy Bajnainak ne csak a mutatvány előkészítése jutott volna, hanem a befejezése is. Mert megérdemelte volna ez az ország, így sose tanul. Túl hamar, az érdekes kisérlet befejezése előtt (és egyébként is!! ezt ne feledd) Hanni, most komolyan, szerinted it lehetett igazítani egy év alatt? Eligazították azb IMF hitelkeret sorsát, azt igen á hajdubetto-detto, de mutass belőle két fillárt a haza oltárán!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.22. 19:52:03

@efes: De ami nem tetszik azt is megengedem magamnak, hogy szóvá tegyem. Liberális vagyok, de birka nem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.22. 20:42:34

@magyar-magyar szótár: csak annyi kigazítás, a deciBell-skála valóban egy viszonyszám, de nem a környezeti háttérzajhoz képest, hanem egy standard nyomáshoz (0,00002 Pa), teljesítményhez (ezermilliárdod W) vagy intenzitáshoz (ezermilliárdod W/m2) képest. Még pontosabban, a nyomás (teljesítmény, intenzitás) és a viszonyítási alap hányadosának tízes alapú logaritmusa. Ez a Bell, tízzel szorozva a deciBell.

Annyiban szokta megzavarni az átlagosan műszakiműveletlen lakost, hogy nem képes értelmezni a nemlineáris (logaritmikus) arányokat. Ha például mondjuk 50 deci Bell-t írnak elő valahol, és a kimért zajszint 53 decibell, akkor azt hiszik a legtöbben, hogy 6% a túllépés. Holott egy ilyen logaritmikus skálán 3 dB = kétszeres zajszint.

Ebből a szempontból talán a legismertebb hasonló skála a Richter: Az ötöshöz képest a hatos földrengés tízszer erősebb. Annyi még a megjegyzésem, hogy a viszonyítási alapot képező alapértékek elvileg az emberi hallásküszöbnek felelnek meg, nagyjából az 1500-2000 Hz-es frekvencián (ezt még épp meghalljuk).

Érdekesség, hogy nem egészen itt van az emberi hallás legérzékenyebb frekvenciatartománya, amiatt "minuszos" decibellek is elképzelhetők még a hallható hangok között. Az emberi hallás érzékenységének frkevenciafüggését a zajméréseknél is figyelembe veszik, a zajmérésnél az ún. A-szűrővel modellezik és súlyozzák a tényt, hogy két egynelő hangerejű hangot nem egyforma hangosnak hallunk, h a frekvenciájuk (hangmagasságuk) eltérő. Tulajdonképp itt már nem is deciBell a mértékegység, az ilyen, frekvenciatartományonként súlyozott hangerőt az ún. egyenlő hangosságszintek mennyiségével mérik, és hivatalosan a phone a mértékegysége.

I_Isti 2011.02.22. 22:34:51

@magyar-magyar szótár: Van egy szint, amikor már nem úgy működnek a dolgok, ahogy a mezei polgár elképzeli.

Az IMF hitel azért kellett, mert ha az IMF nem ad pénzt, amit az MNB számláján tárolnak, akkor a mezei spekuláncsok nem hiszik el, hogy a magyar állam a magyar állampapírok ellenértékét ki tudja fizetni -» ha nem hiszi el, akkor pedig nem vesz magyar állampapírt - ha nem vesz állampapírt, akkor pedig nem tudják fizetni a tanárokat, rendooroket, nyugdíjakat satöbbi, mert a magyar állam bevételei kisebbek, mint a kiadásai. Ennyi.
(Szerintem - Sólyom rettenetesen rossz köszielnök vaolt, ugyanis van egy dolog, ami nekem nagyon unszimpatikus: amikor vannak az embernek elvei, és addig-addig ragaszkodik az elveihez, amíg az elvek keresztezik az életet. Az élet ugyanis - és főleg az Élet - mindig, minden elvnél fontosabb.)

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 08:09:20

@vészmadár (pica pica): Köszönöm a tanítást. Akkor majd keresek valami más -igaz, lesántítható, mert melyik nem az...- hasonlatot.
@I_Isti: Az IMF hitelkeret:
az IMF hitelközvetítő. Európai szokásos 8aza a mi LEminősítéseink alapjá kedvezőnek tekinthető) kamatokkal szerez hitelt, már több, mint 25 éve partner ebben. És tényleg a hitelek erre valóak. Viszont amikor a 2005-2007-es hitelboomban felvették az emberek a hitelt, akkor szakszerű magyarázatokat hallottunk Ugye? Hellácska?) arranézvést, hogy öszeesküvéselméletezős sültparaszt hozzánemértőbarom az, aki fél a kettős adósságspiráltól, trendicsek ez.

Mindig van valami szép magyarázat, főleg az tetszik, ami a nekem kedves mundár felé hajoltatja a számomra szentek nekem üde és illatos kacsóit.

Szerintem arra kellett az IMF keret, amire a hajdú BÉT-ben kellett volna az az utolós másfél milliátrd, amit az OTP , gyanút fogván, nem utalt át. és az is lett vele:
egyugyanazon vége lett így
és lett volna úgy is.

Csak akkor nem lett volna váltás és annak a nyakába rohad a csőd, aki csinálta.

Így meg azlett, hogy a nyugdíjalap átrendezésével ( elvették az emberek nevére [DENEMAZÖVÉK!!] befizetett befizetéseket és rendőrpostásvasutast fizettek belőle)
Pl Bajnaiék azt csinálták 2010 januárjában, hogy abszolutnemfizetetk rendőrpostásvasutast, így a 2009. végén a mérleghamisítás miatt nemkifizetettekre volt pénz januárban. Ez egy trükk a sok közül.
Demert te e z e k e t gyűlölöd, szakszerűen nézed el az ilyesmit a z o k n a k .

Rendőrt pl traffipaxból meg egyébbirságból fizetnek és most dúsítják is a bírságra BIZTOS fogásokat (pl a sárgánáthajtási bírság)

kikoránkell 2011.02.23. 09:56:12

@magyar-magyar szótár:
" Így meg azlett, hogy a nyugdíjalap átrendezésével ( elvették az emberek nevére [DENEMAZÖVÉK!!] befizetett befizetéseket és rendőrpostásvasutast fizettek belőle)"

(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető.

(1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról)

Biztos vagyok benne, hogy szerinted a "tulajdona" kifejezés egyenlő a DENEMAZÖVÉK-kel, elvégre szótárt írsz! Magyar-magyart. Pff :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.23. 13:05:30

@magyar-magyar szótár: a hallás amúgy nem lenne rossz hasonlat. A helyzet az, hogy a hallócsontoknak van egy kis izomzata, amely képes arra, hogy a túl nagy hangerő esetén "elemeli" a hallócsontocskákat a dobhártyától. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy a hangos zene lehalkítása után hirtelen nagyon halknak érzed a zenét, de néhány perc múlva már újra azt érzed, ez elég hangos.

Itt például pont az működik, amire utalni akartál: egy "-képest"-féle viszonyrendszer.

A deciBell-skálában is elmagyarázható a hasonlat: számszerűen bármely deciBell.értékhez képest a kétszer akkora zaj az +3 dB.

Azaz

50 x 2 = 53
60 x 2 = 63
70 x 2 = 73

stb.

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 15:12:53

@vészmadár (pica pica):
Tudod ezb tényleg így van, pl
tudományos tény, hogy a rögöknek nem kél lábuk
a pina nem fuvola mézes torka, ahogy Rimbaud írá, hanem arannyból vagy rézből van és a méz ragacsa nem alkalmas fuvolázásra.
Azért, mert Petőfi korán őszült, még a hóhatáron a 0 fok alatti H2O látszatfeérségére célozni nem indok.

Gondolom, hogy te felsőtagozatos vagy középiskolai tanár vagy.

A szív is hogy néz mán ki vacogva , bár a semmi ága kvantumfizikailag bizonyítható, attól függ, hány spinű. Mármint az az ág.

A disznó se szőke, de pláne nem lágy, ha másfél mázsa, feszes, mint a luffbalon. Meglepően selymes és forró.

Ilsukának is a patakparton a repedezett sarka, a retkes bütykös lába, így széjjelterülve a lábujjai, és a szaga, na, a szaga Iluskának, tudod,. a bomló tejsav meg az izgalmi hormonok ferominjai, ahogy pistult Kukoricza jancsit látván.
Na de az a hülye csokonai is a dudvákkal meg az ananászokkal.
És hát az újságíró is, a legtöbb nem figyelt fizikaórán, a barom keresi a hasonlatokat az ökör
ahelyett, hogy a Magyar Gyermeket járatná,
ott nem sánták a decibelek.

nem kellenek már ilyen mankó eszközök, ez az ÉSZ (meg a faszbúk) korszaka, itt minden annyira felvilágosútan, gyémokrátikusan gyön el, mindazajómegszép!
Mán nem a papok butíccsák direkt a népeket, csupa egy őszinteségben trul a világ a netokráciában, semmi trükk. (Németül trick...)

Hellácska 2011.02.23. 15:15:04

@magyar-magyar szótár: Ismét kevered az államkincstár eladósodását a lakossági szektor eladósodásával.
ALapvető fogalmi problémáid vannak.
Persze, nézhetjük úgy is, hoyg valami felsőbb hatalom miért engedte eladósodni az embereket, de akkor ez már egy újabb probléma, hogy aki cselekvőképes, szavazati joggal rendelkező választópolgár, annak ugyan joga van arról dönteni, ki csessze szét az országot, mint kormány, de ne engedjük bank közelébe, mert annyi esze nincs, hogy ne adósodjon el MÁS pénznemben, mint amiben kapja a fizetését. Akkor hogy is van ez? Ikszelni elég okos, hitelt felvenni nem?

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 15:39:37

@Hellácska: Te kevered drágám te szeretnéd, ha keverném
Régi mócsing, csacsájjuk egyet:
a hazánban székelő (vagy pipilő) bank külöldihitelt vett föl és azt belföldön eladta. Hitelből ment a fogysztás, ami jó, ha pl ez a hitel hazaiberuházást mozgat. de itt arról volt szó, hogy főleg import cikkeket vásroltak az elosztott importhitelekből
autót vettek 800ezret ami elrohad
kaját vettek 50ezers kishitelekben: ami elroohad
A providentnek adták kamatra meg "kezelésim ktg"re azt a pénmzt, amire az állam külföldi hitelt vett föl, hogy segélyként kooszthassa.
Néha szerintem így (mert a providentfélék szépnevű nagymúltú bankok strómanjai) sokszor a külföldi hitelfolyósító az államnakeladott pénzt, amiből segély lett és abból providenttörlesztés, végül visza bekebelezte és kamat kamat kamat kamat

Annak idején te voltál az, aki azt mondta: hitelbőlélni trendicsek, az egész világ ezt csinálja.
te vagy a tanult, jól tudod, hogy mi a különbség, ha várhatóBIZTOS jövedelmemre veszek hitelt
vagy a segélyemre amit az állam hitelből ad

és bizony azok a kis 50-ezres teszkóhitelkék 1500 milliárdit is nyomtak a 6500 milliárdba!

Én nem keverem az állam eladósodását, az állam is ugyanazt csinálta, meg se termelte a törlesztést. Emlékszel, amikor Gordon F'man-nek először megt mertem említeni a 76%-os eladósodoptságot, ami akkor is 80% volt? Hogy ááánemigaz, 56% az! Legföljebb...

És nehogy elbagatellizáld a providentes, huitelbőlkifizetett segélybőltörlesztetteket, mert ezek is kitudjamenynit, több, mint 500 milliárdot nyomhatnak!

Az emberek voltak a buták? Ez szörnyű nagy hazugság. Bankárotrszág ez, svájc, ahol 500 éves hagyománya van a spórolásnak? A legtöbb takarékszövetkezet 50 éves vagy fiatalabb!
Honnan lennének ilyen okosak az egyszerű embeek, mint te?
És miért nem állt ki Üdvözítő feri ezzel, Vagy Tóta néptanító úr? Hm?
Akkor jöttetek ezzel a nagyokossággal , amkor már késő volt.

vannak országok talán, ahol még puskát is lehet osztogatni a népeknek, mert felnőttek a kezelésére

Vagy itt van a zabálás: Zabál a magyar: mert még nincsen negyedszázada, hogy nem csak savanyúkáposztától bűzlik a KÖZÉRT.
És akkor azt mondod:
"Miért nem étkeztek makrobiotikusan?"

Mosod a mundért -pedig nem is a tiéd...

Az államadósság meg ettől fügetlenül

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 15:41:40

@Hellácska: 21 éve nem tudja észrevenni a magyar, hogy ha nem az ő kedvencei győznek, akkor nem egy nemzet sűűűlyed el (ott). Nem attól süllyed el, hanem. (Hogy hannibali homályban hagyjam, a lényeget)
Ráadásul már elsülyldt, még azelőtt, hogy ilyen "rosszul ikszelt volna a nép"

És még egyszer, de már utoljára:
ne let volna jobb akkor előrehozvást ikszelni 2009. elején?

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 15:42:31

@Hellácska: Neked vannak nagyon súlyos fogalmi problémáid: a gyűlölködés miatt. Próbálj ne gyűlölni, csak gondolkodni ésszel.

magyar-magyar szótár 2011.02.23. 15:49:36

@kikoránkell: És szerinted ez az egyetlen olyan törvény, ami elfuserált? Ugyanis ha úgy tulajdona, ahogy ez EGYÉBKÉNT s máshol jogilag evidens, akkor
namist nézzük:
az állam befizetett egy részt a nevére .. bele Egy járulékot másképpen kezeltek
de ez nem egy olyan alap volt, mintha
ÉN nyitok egy fiókot és teszem bele és forgatom

A hiszterizálásban lehetett azt mondani, hogy Az Én 2 millióm -de milyen tulajdon az, amit nem sajátíthatiok konkréttulajdonomba. Úgy volt az tulajdon, mint amikor egy nagyapa azt mondta az onokának, na, fiam ez a te tehened!
Aztán eladta a tehenet.
Onoka: Papa! A tehenem?
Papa:"Elattam, így gyütt ki a lépés!"
na így volt az tulajdon és a hivatkozás... Ó, bár ez lenne az egyetlen fals!

Hogymondjam: "eszmei tulajdon"volt ez.

Ráadásul 2003 óta sorozatosan nemfizették be kormányok azt a részt

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.23. 16:50:43

@magyar-magyar szótár: nah most, én a lényeget éppen az ilyen elbaszott lényegtelen szőrözésekben látom. ECO Belbo nevű karaktere fogalmazot meg olyanokat, hogy a könyv szerkesztésében a legfontosabb feladat az övé: eldönteni, hogy ha idézünk egy szerzőtő, majd a mondatot folytatjuk, pont avagy vessző legyen, és a hogy a helye az idézőjelen kívül vagy bévül vagyon. A decibellek butaságaival foglalkozni azért jó, mert egy csipet sziklaszilárd talaj és ismeret a sok ha meg
lehet meg sejtés közepette. S mint ilyen, a legfontosabb. Korunk egyik legnagyobb feladata épp ezért, hogy a deciBell-ben megőrizzük a kis kezdőbetű-nagy köztesbetű írásmódot.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.23. 16:55:35

@magyar-magyar szótár: amúgy nem hiszem, hogy ez az ész kora lenne. Bár az lenne. De nemhogy egyre inkább, de egyre kevésbé az. A mágneses vércukorszint-csökkentők és a homeopátiás sarlatánok kora minden, csak nem az észé. Sajnos.

Hellácska 2011.02.23. 19:12:39

@magyar-magyar szótár: először begépeltem egy hosszas választ, aztán inkább töröltem
nem látom értelmét a vitánknak, mert ahogy nem értek veled egyet, rögtön "Hellácska" leszek, meg gyűlölködő
egyetlen sort mutass, ahol én gyűlölnék valakit

magyar-magyar szótár 2011.02.24. 02:20:42

@Hellácska: Hella, ne az én buta fejemet próbáld megtömni bölcsességeddel.
Ha ennyire tudod, magyarázd meg a Zónijós Bácsikna a Bruttó Magyar Adósságállomány és eladósodás Mértékét azzal, hogy te nem tehetsz arról, hogy voltak buta devizahitelesek meg olyanok, akik nem olvasták el a hitelszerződések apróbetűsrészeit. megvan? És akkor vágd is jól zsebre a választ, mennyire nem fogja érdekelni a Zónijós Bácsikat az, hogyan lkeletkezett az 80%-os mértékű eladósodottság.

A levest szépen MINDET kell megenni -engem lehülyézhetsz fogalomnemértőnek, hogy nem tudom a fogalmakat, de a Zónijós Bácsik ám nem engedik, hogy te, amit nem akarsz látni, azt az asztal alá hajigáld a levesből.

magyar-magyar szótár 2011.02.24. 02:23:12

@vészmadár (pica pica): Igen, de amikor a tartalmason oolvasott írásaid alapján arra hívom föl a figyelmed (Kedves Öcsém Fighter pl 'ámtechtudományokban annyira zseniálisan jólfogalmazó) hogy mégis, aki még képes kellő takarékkal, barokkos virányok nélkül mégis szórakoztatóan írni [vagyis nem én, az biztos!] az mért nem próbálkozik meg
csak össze kéne szerkesztened azt a tanulságos könyvecskét.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 13:46:47

@magyar-magyar szótár: te például képes lennél állandó címlapos oldalt összehegesztve némi bevételt termelni. Miért nem teszed?

talán nézel ilyen gagyi filmeket is: a Good Will Hunting-ot láttad? nah, ott a válasz is.

Hellácska 2011.02.24. 17:17:36

@magyar-magyar szótár: Az állam eladósodottsága és a lakosság eladósodottsága nem adható össze, amikor az államkincstár hiányáról beszélünk.
Ha te felveszel hitelt, meg a helyi önko' is felvesz, egymástól függetlenül adósodtatok el.
Akkor most kénytelen leszel hosszan elgondolkodni - az államadósság jelentős része állampapírban van, amit a lakosság vesz meg, tehát a lakosság hitelez az államnak. Most akkor hogy is van ez? :D
de, és a szemüveges bácsik a Goldman sucknál pontosan értik, hogy ki tartozik, kinek:))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.02.25. 14:05:10

@fenehorizont: ne adj a számba olyan szavakat, amiket nem mondtam
tnx

magyar-magyar szótár 2011.03.01. 08:06:33

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Senki nem érzi a lakása valódi szagát.

Az idegen látja meg a házad romlását, mert te azt napmint5nap látván nem észleled.
Ha évente látod ismerősöd, inkább észleled az öregedését v. változását..

"De nagyot nőtt ez a gyerek!"

Az a sofőr, aki az első 600ezret lehúzta a kamionnal, ésre se veszi, hogy már nem az az új gép, ami öt évvel ezelőtt volt.

A pormacskát is idegenszem veszi észre hamarabb
süti beállítások módosítása