A B kategóriás jogosítvány személygépkocsi vezetésére jogosít fel, a KRESZ személygépkocsikra érvényes sávjában készítik föl hozzá kiemelten a kategóriára pályázó személyt. A KRESZ autósokra vonatkozó részének, de akár a Totális KRESZnek (plusz nehézgépkezelés, ADR, vagy amit akartok) az ismerete sem engedményezheti a motorozást.

Már a régi m1 (segédmotorkerékpár) kategória megszerzéséhez is elengedhetetlen volt a gyakorlati (két keréken motorozás) felkészítés .

 

Kitérő,móka, kacagás: http://www.truck1.eu/img/Bus_Van_FIAT_Ducato_2_5_TDI-ful-90_370413985.jpg

 Ezt a járművet, ha 9 személynél többet nem szállíthat vagyis személygépkocsi, vezethetem B-kategóriás jogsival akkor is, ha egyébként én vagyok Éddy Bogikakácska és még a pasim Fiat Uno-ja is nagy nekem [nem látok ki belőle hátra!!], ha pl 10 vagy 12 személyes, akkor kisD (D1) kategóriát kell rá szereznem akkor is, ha egyébként CE kategóriám van és 18 méteres kamion is vezethetek. Ha ugyanezt a kisbuszt 19 üléssel látom el [és vizsgáztatom le], akkor nagyD (D2) kategória kell rá. Ha 19 személyes busszal vezettem 10 km-t se és gondolok egyet, vezethetek eeekkora buszt is A Város-ban. Mégpedig azért vezethetek, mert a D2-es jogsit nem lehet libáért megvenni és csalás mellett is muszáj igazi nagybusszal vagy 30-40 km-t vezetnem.

 

 

A járművezetéshez kell érzék is. Vannak kivételes képességű emberek, mint személyes páéldaképem, szememben A Magyar Liberális etalonja (ha nő lennék, innen még folytatnám is, de csak ha epillálja a seggelyukát). Ő például olyan veleszületett képességekkel rendelkezik, azokkal bármilyen járműre ráültethető, ráadásul van annyi önkontrollja, hogy 100 milliós kompjuteres lézervezetésű kombájnnak nem esik neki, mint bolonbornyaú az Audi Tour-on a Q7-esnek. Elvileg elképzelhető, hogy van olyan zseniális autós, aki szűzen a motorozásban mégis alkalmas egyből a motorozásra. Elvileg.

Minden nagyobb budapesti motorkerékpár értékesítési hely eladója megélte azt a rémületet, amikor a trendirucis brókersrác lazán megállt a 250-es óriásrobogó mellet, hogy ez kell neki és amikor az eladó rettegve rákérdezett, tud-e kerékpározni, azzal ütötte el, hogy sőt: B kategóriás jogosítványa van (de biciklizni, azt nem tud!) Elvileg elképzelhető az, hogy egy 50kcm-es motorkerékpáron (ex-m1 kateg) gyakorlott személy 125-ös motort is vezethessen.  Van olyan 50kcm-es motor  (Aprilia, utcainak álcázott pályamotor)  ami több, mint 100km/h-s sebességre képes és többet kell tudni a megüléséhez, mint egy 125-ös MZ  megüléséhez. Más tészta, hogy pl egy 125-ös Trophy MZ annyira mindenben más, hogy egy ilyen múzeális motort nem adnék oda kipróbálásra egy 50kcm-ben bajnok olasz ifjúmotorosnak csak úgy, figyelmeztetések nélkül...

 Az 50 kcm-es motorkerékpár városban tökéletesen elégséges, 50-ig a legtöbbje jobban gyorsul, mint az autók, az 50km/h-s sebbesség A Város legtöbb útján már életveszélyes, robogók számára szinte mindenütt!! A combosabb 125-ös motorok annyi üzemanyagot füstölnek el, mint  egy kisautó, még hosszútávú túraviszonyok között is 3-4 litert, ez városban fölmehet 5-6 literre is ...

Én, mint motoros, kerékpározni tudó és nagykerekű motorozásban jártas személy, óvva intenék bárki kezdőt   akár 50kcm-s robogóra való felhőtlenül boldog, mitsesejtő reá pattanástól is. A kiskerekű robogóval motorozás A Város pocsék útjain több, mint veszélyes, ha senki civilnek nem tűnne föl, profi motoros futárok NEM robogóznak A Városban és nem véletlenül nem.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.fergum.hu/images/robogo_matrix125.jpg”.

 Robogó -ráadásul a lábac'kákat fel és össze kell tenni rajta, ezáltal a súlypont följebb kerül, miközben a kis kerekek miatt amúgyis nehézkesebb egyensúlyozása, a kis kerék az útegyenetlenségeket nehezebben küzdi le, laza talajon (a gödi telek felé a nammamihoz az ozsonnával, Piroska) még gyakorlottaknak is föladja a leckét.

 

 

Kérdésem Winkler Emeséhez:  A Nagykörúton a Demszky-villamosok miatt egyébként is veszélyesen keskenyített (képzeljünk el ott egy 2m65cm tükörszéles tűzoltóautót vágtázni!) sávokba engedne-e Ön jószívvel 125kcm-es motorral olyan motorost, akinek van A1 kategóriás jogosítványa és már motorozott vidéken 10000 km-t?

Én: Én mintegy 50000 km-t motoroztam, de A Városban akkor sem motoroznék, ha fizetnének érte, robogóval nem, még nagykerekű japán 125-össel sem, csakis valami stabil, nagykerekű túramotorral, csopper [chopper] kizárva, enduro motoron csakis vegyes-aszfaltra való gumival, de ekkor is 1200Ft/ perc fizetésért. Szerintem: Még a magyar autós sem rendelkezik a szükséges forgalomátlátási képességgel. A budapesti motorozáshoz sámán-szintű forgalom-átlátási képességek szükségesek, Budapesten megállnak a zebrán látványosságot nézni, de az a furgonos lesz a hibás, aki miattuk elüti a mögülük előfutó gyalogost. A budapesti motorozáshoz egy átlag motoros felkészültsége elégtelen. Sok  kocamotoros, tömegesen a budapesti utakon, autóból átülvés? Amikor már autóban is csak a maga feje után haladt körültekintés nélkül a CSAK NEKEM LEGYEN JÓ magyar elve alapjá??Juj-juj.

 

Nem egy kocamotoros azt se tudja, mi a drehgriff http://www.velodrive.de/cms/images/stories/Komponenten/drehgriff1.pngés mire való. Sok kocamotoros a gázpedált keresi a menedzserrobogón.

 

a képen egy "elektromos bicikli" drehgriff-je [motorfordulatszabályozó forgómarkolata] látható.

 

 

 

Így is rémületes látni volán mellől a rengeteg kocamotorost: tavaszodván 6-8 milliós csoppereken szédelegnek elő a csupacsont és háj menedzsermotorosok, akik nejlonhippiként némi adrenalinszintnöveléssel óhajtanák a heti stresszüket széjjelcsapatni…  ahogy ezek a pocokmotorosok „kóstolgatjkák” a kanyart, a motorozás alapelemeiről sincsenek ismereteik, de van A-s jogosítványuk! Akkor most képzeljük el azt a biciklianalfabéta, két keréken húsz métert se’ közelekdőt, aki jogosan motorozhat A Város-ban B-kategóriás jogsijával! Ettől aztán kurvára fölszabadulna A Város az autósoktól!

 Hasonló baleset volt az un "elektromos kerékpárok" http://www.bicaj.hu/pictures/elektromos-16os.jpgkategóriájának a felszabadítása. A posztklimaktériomban zabáláson élvező, minden testmozgást útáló 120 kg-s falurággyó nénik száguldoznak eleven hájbombaként ám nesztelen a magyar falvak útjain, a 30  km/h sebesség elérésére alkalmas környezetszennyező iparihulladékokon bukósisak nélkül! Faluhelyen biciklis-szokás nem körültekintéassel, csak odafüleléssel kihajtani a főútvonalra biciklivel és persze ilyen esetekben is bicikli az "elektromos" , hiszen a "lovasa" azt hiszi, hogy a főjucca jaz arrébb van két utcával, de ott se néz balra, csak fülel és kihajt... Bocsáss meg  fácán, egy másik elektrobicós elé...   KRESZ -vizsga? Ugyan! -"biciklire"? Minek is!  Ráadásul ezekkel az izékkel életveszélyes bedőlni a kanyarban, tehát valóban nem motorkerékpár-szerű tuljadonságaik is vannak. Közúton az autóvezető elszámítja a sebességüket, robogó motorkerékpárnak nézvést úgy 50-re számít (ilye kinézetű robogók falun kívül 70-nel tépnek!) és közben megy 30-cal, ez a 20km/h PONT egy elszámított féktávolság

BOCSÁS MEG FÁCÁN , KÖSZÖNJÜK EMESE! 

Nem példanélküli ez a jellegzetesen jóakaratú magosértelmiseggi balfaszkodás. Árpa Attila mozgalma hasonlóan jószándékú volt. Árpa Attiláék titkos célja az volt az autópályának látszó műtárgyainkon a sebességkorlát feloldásval, hogy így majd Tanítókedvű Géza ny. okl. mérnökúr sziveskedik letakarodni az 1999-es évjáratú pezsgőmetállszínű Astra Classic-jával Martonvásárnál hazafelé a legbelső sávból legalább a középsőbe. Tanítókedvű mérnökúr, aki 1999. óta  mintegy 64000 km-t hajtott autójával, ebből 63985 km-t a felesége felé félprofilban azal, hogy "Na, majd megmutatom én ennek a sok száguldozó baromnak, a jogkövető polgár hogyan vezet, 130 a megengedett én PONTOSAN annyival vezetek és nem fogok azért sávokat váltogatni, hogy a veszélyesen száguldozó rohattgazdag vállalkozók, pl ez a kigyúrt kopasz állat, mint ez a kábszerdíler  a fekete BMW-jében (Árpa Attila volt :D és persze nem BMW-ben... ) száguldozhason 200-zakkal. Ráadásul Árpának abban is igaza volt, amivel egyébként a proletáriátust szopatják: Mutogatnak hírműsorokban 234-gyel letraffipaxozott BMW-t, ám ezek az autók 234-nél biztonságosabbak megállás , úttartás, stabilitás szempontjából, mint egy kispolgári cuzzúki 90-nél... ÖSSZESSÉGÉBEN mégsem volt igaza Árpa Attilának, a magyar "autópályának látszó tárgyak" nem vethetőek össze a német autobahn-okkal és bár jócskán lezüllött a német vezetési morál, ott nem szükséges, mint a talján autostrada-kon, behúzódni legbelülre indexxel, hogy elengedjenek, ugyanis az a pár großvater, akik még a múlt század 80-as éveiben szocializálódtak a német vezetési moráélba, mint kisangyalok húzódnak le a 215-tel cammogó 720-as BMW-jükkel a külsősávba, ha a tükörből látják, hogy egy másik tata Porsche Carrerával dönget kétkiló-negyven körül még a fasorban... Magyarországon mélymagyar autós politikaioldalfüggetlenül, jobbikosautós karöltve a szadeszessel és a fideszes is NEM NÉZ TÜKÖRBE!! A magyar visszapillantótükrökbe azt kéne belegravírozni bezzegamerikanizmusból:  EZZEL LÁTNÁL HÁTRA BAZMEG HA BELENÉZNÉL! (A belsőbe: HASZNÁLD A KÜLSŐTÜKRÖT IS, HŰJJE! Magyarországon ezt egy profinak így kell tudomásul vennie: vér&mélymagyar autós nem tudja, mi történik a háta megett.  Vagyis nem csak Tanítókedvű Mérnökúr nem húzódik le, de   Édes Bogikakácska is simán kivág a pink  Nissan Mici-kéjével  elénk, mert amikor előzni akar, akkor az autó orrát nézi és nem a visszapillantót.   

 zajmotoros: A magyar motorostársadalom oldalfüggetlen, ámde meghatározó tömege valamilyen pukkasztási vágyból motorozik, ezek FARKáns része a zajmotoros , ők azt se bánják, ha a motorkerékpárjuk szívási-egyensúlya felborul, tompítatlan REPESZtenek kéjelegve azon, hány ember idegét basszák föl a zajjal, amit keltenek.

Most arra ki sem térek, mi minden vásárolható 124,9 kcm táján. Egy powerszelepes utcaiként álcáskodó versenymotor nem annyira veszélyes, mert a kocamotoros soha nem fogja megtanulni, hogy visszakapcsolás+csummárarántás-sal hogyan varázsolhat utcaimotorból versenymotort. (A RACING felirat itt véééletlenül nem blöff ám!!)  A legveszélyesebbnek éppen a „veszélytelen” robogó kategóriát, a kiskerekűeket látom. Hihetetlen, de igaz: Nem szükséges tudni biciklizni: A kocamotoros, aki nem tud biciklizni, húz egy kövér gázt és gurul alatta a motor VALAHOGY megegyensúlyozza. De aztán jön a kanyar.

 http://static.nana.hu/db/06/64/winkler-robert-g-d0001C664c718b3043112.jpg

Köszönjük Emese!

14 komment

Címkék: b kateg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr42564163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maisie MacKenzie 2011.01.07. 12:34:24

Új 125 cc MZ

kep.index.hu/1/0/187/1878/18787/1878705_3c053a89b394a47707b5e19232f099ba_wm.jpg

:-)

Szerintem túlzás a 125 köbcenti, inkább a 80 köbcentis kategóriát kellene futtatni.

magyar-magyar szótár 2011.01.07. 14:37:11

@Maisie MacKenzie: Köszönöm a képet, majd megmutatom motorértőnek, honnan van koppintva (sőt imp) a blokkja.

Szerintem a mozgalom oszlopai, a motorosboltok és mkp értékesítési helyek nem örülnének a 80kcm-es határnak mert ez "idejétmúlt" kategória, 125-ös motorokat szeretnének tömegesen eladni, mert ugye, aki már jogsit szerez, az a nagyA-ban fölémegy bőséggel. (Afro-ázsiai területeken viszont a nagykerekű 125-ös robogószerűségek [négyüteműek] meghatározó mennyiségben futkáznak... szerintem a mozgalom naívái ott lelkesültek föl)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.01.07. 15:45:54

nem csak hogy nem néz tükörne, de nem is indexel

például

ettől függetlenül a város levegőjének jót tenne a dolog

meg különben is hadd hulljon a férgese:)

magyar-magyar szótár 2011.01.08. 09:11:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Te nem vagy motoros, de én látom A Város levegőjét, ahogy a Nagyváradtérnél a zöldnél 24 altercsávó és csajszi odacsummáz a különolajzású 125-ös kétüteműjének, azt a fecskecigaretta-kék füstfelhőt... és érzem is a számomra (autzómotorbuzi) illatot (Az AROL 2T az büdös, de a szintetikus 2T olaj nem)

magyar-magyar szótár 2011.01.08. 09:12:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A ludovikánál a parkban ülve azt mondom, hogy elvileg talán a zaj lehetne kisebb? --de ismervén a zajmotorosok trollvágyait...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.08. 13:35:30

Budapesten és környékén 50 köbcentis motorral menni effektív életveszély.

Túl lassú az ember.

Ötvenes robogó a Balaton-partra való, elpöfögni 3-5 sarokra kenyérért, szigorúan az országút és a tó közti 6 utca széles sávban maradva. De ha már közlekedni szeretnél vele, akkor rájössz, hogy arra alkalmatlan, és nem csak a 45 km/h-s törvényes (de gyakorlatilag senki által be nem tartott) sebességkorlát miatt, hanem amiatt, hogy a tényleges maximális sebességed nem 80 km/h.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.01.08. 20:44:03

@magyar-magyar szótár: ahol a körúton bedugul 20 kicsit pöfögő autó, ott simán elmegy 40 akárhogy pöfögő robogó

magyar-magyar szótár 2011.01.09. 06:25:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd: lámpáról beszéltem, pirosról esetén. Vagy jógyerekújságírói módszerrel (ha e z e k
találták volna ki ezt a B-jogsis témát) akkor bezzegolasz példákkal jönnék, a római reggel kékes levegőjével, amit a robogócsordák termelnek...)

Tkp ez a B-kateg este tökéletes zanzája az értelmiseggi balfaszkodásnak. Magamból indulok ki, aki autó-ésmotorbuzi vagyok, valamennyire tudok motorozni és motorral mennék át a városon, mint kés a vajon (sőt én a legtöbb kocamotorossal szemben azt is tudnám, hogy ehhez nagykerekúű japán robogót kell szereznem, ami Magyarországon alig kapható, inkább Ázsiában és É-Afrikában elterjedt, az a legjob, mert négyütemű (nem füstöl annyira) nyomatékos, a nagy kerekével alkalmasabb egyenetlen úton és keveset fogyaszt, normálisan 2,2 erőltetve is 2,5 maxx 3 (kamikazestílusban)

Nézd Hanni, az a helyzet, hogy ÉN (érted, én...) Én elboldogulnék egy nagy busszal a városban, de nem mernék harcolni a C-kategóriával lehessen buszt vezetni! Mozgalomban. Nagy-nagy és mivel humanista vagyok, elboldogulok emberi szállítmánnyal is. De ez nem jelenti azt, hogy egy 2 milliót balesetmentesen vezető kamionost autóbuszra lehet ültetni. Pedig azt is tudom, hogy aki teherautósofőr volt, az buszsofőrként nem fog elémhajtani féktávon belül lakotterületen kívüli buszmegállóból.

magyar-magyar szótár 2011.01.09. 06:31:55

@radiologus.hu: Amit a motorozásról meg a mai 50-esekről tudok, többnyire 70-et mennek (elvileg a 125-ösök se mehetnének 50-nél többel) A Városon belüli 70-es utakon nem igazán akadály a tőgáz 65-70-nel tépető japán ötvenes. (Nem a reklám helye, de bizonyos típusok 40-50ezret mennek el ind-csumma-tőgáz-fék tőgáz-tőgáz fék tőgáz stílusban...)

A Város neuralgikus pontjai a legtapasztaltabb motorosok és utcai-vegyes-gumis enduro-k számára, tapasztalt motorossal a nyergükben, veszélyesek. A magyar autóban sem használja a tükröt, az ezernyi kocamotoros kirajzik az utakra és elkezd úgy, ahogy autót is vezet, csak az orra után közlekedni, amikor Árgus szemei kevesek a motorosnak...

A Város aszfaltjai síkosak, esőben a tízezer mazsola nem mer menni, esőben ÁLL A Város, az Üllői út életveszélyesen síkos, ha nyáron föllocsolja a főkefe kánikulában.

Nemhogy kocamotorosnak nem javaslom, de bármelymásvárosban tapasztalatot szerzettnek sem.

magyar-magyar szótár 2011.01.09. 06:36:30

@radiologus.hu: Kisteherautóval közlekedtem egy időben A Városban, ebben "korszerű" modern automata LSD (differenciálzár) volt, ahogy pattogott a vacak úton, a farát félre-félre hányta az LSD miatt. Hát akkor két kerék mit művel ezeken az utakon, ismerni kel minden új gödröt, rést, benthagyott villamossínt, aknafedelet annak, aki motorozni szeretne...

Ez olyan, mintha orvosireformot találnék ki anélkül, hogy figyelembe venném a bezzegamerikai és a magyar orvosmorál közötti különbséget.

Dr House (nem a karikatúrára gondolok, akit a tévében látunk, hanem a filmművészet számára nem annyira érdekes eredeti verzióra) Magyarországon, ha orvosi pályán, valami ismeretlen vidéki körzetben tengődne.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.01.09. 14:37:04

@magyar-magyar szótár: én meg utas vagyok:)
és gyalogos

de ha jól értem, kb pont azért nem támogatod a városi motorozást sem, ami a baj a városi autózással is
(ti 'útkultúrálatlanság')

...ez ilyen nemzetkarakterátok?:)

magyar-magyar szótár 2011.01.10. 09:11:28

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az a bajom a B-kateg liberalizáslással, hogy egy rakás légmotoros kerül konkrétfizikaipályára a legnehezebb terepen. Nem mondom, faluhelyen, a tanyavilágban el lehet kezdeni a gyakorolgatgatást olyannak, aki sopha nem motorozott. de több, mint elbaszott bárgyúság ezt Budapestre hivatkozva engedélyezni. Tudom, hogy mindenki magából indul ki, pl Az Indiai Füves Koldusok Ligája nem is érti, mi a rossz abban, ha az ember este elszí egy marihuánaszivart a tábortűznél. A gond az, hogy az európai picsafajta szétszícvós típusú, mindent kiütésig csinál és nála nem A Világgal való Érintkezés Rítusa a marihuana, hanem extazy féle.

Őszintén Hanni, te autózol, te megengednéd pesti jógyerekeknek csak azért, mert ez cuki liberális téma, a motorkerékpározás GYAKORLAT és ISMERET nélkül is akár?

Négy keréken még van esélye a mazsolának, de kétkeréken? Így is, hogy vizsgázni kell, tele minden kocamotorosokkal.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.01.10. 17:43:19

@magyar-magyar szótár:

én két év kismotor (<=125) nélkül senkit nem engednék nagymotorra

(előtte persze két év kerékpár...:)

ma levizsgál a csávó, holnap bemegy a boltba és elhoz egy uszkve száz lóerős kétkerekű, fegyvernek látszó tárgyat

magyar-magyar szótár 2011.01.11. 03:09:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A mozgalom (ezt tippelem, mert annyira nem érdekel) nyilván azt a rendkívül praktikus, minden liberáliscserkészboltban 20Ft-ért kapható (több színben) érvet rántja elő, ami jófeltételezéssel kezdődik,, miszerint bízzuk azt az emberekre, biztosan nem fog 125-ös robogóra ülni egy biciklizni nemtudó. Sajnos azonban a szakmának (motorkerékpárértékesítőknek) más erről a véleménye.

Nagyon nagy A Város és néha az a félelmem, hogy rajongói sem ismerik a konglomerátum minden részét.
süti beállítások módosítása