A fővárosi elit gimnáziumban jobb és nyitottabb tanárok oktatnak, mint a vidéki szakközépiskolában. Ennek eredményeként pedig a legveszélyeztetettebb helyeken élő, a szexről legkevesebbet tudó gyerekek találkoznak azokkal a pedagógusokkal, akik a legkevesebbet tudnak és hajlandóak nekik mondani a nemi életről.
/Bede Márton/

Kulturkampf  - ként definiáljuk ezek-nek a nevetséges erőlködéseit, kipkedését-kapkodását, fejvesztett revansizmusát, nemzethyesskedéseit, mogyorókoskodását és heőjjderutyutyuját (mi is azért próbáljuk megőrizni komolyságunkat is majd a műelfogulatlan elemzésekhez) amik lényegében mondolatok a mi ügyike kis provokációinkra. Egy semmi ezeket valami ócska agyrohamba beprovokálni.

 

Az összetételben a kampf Hitler Mein Kampf-jára rímelvén nembizonyíthatóan kontextualizál? Persze! -hogyneis! Cuki , nem? Ergo, aki kulturkampfol, az tudokivcsoda, az hát!

Változik most a basztatás iránya, a jógyerekfaliújságokról lekerült a basztathatóak közül Szili Katalin (Hofmann Rózsával váltott melegcsákány-nyelet, hofmanrózsa itt, ott, amott, állandó époszi megszemélyesítője ezek hülyeségének, subba-subbarórum, jógyerek már előre puruttyásan döcög, ha a felhívórészben olvassa ezt a nevet, ezért ajánlatos Hoffmann Rózsát szíre-szóra, minden egyéb kontextuálási indok nélkül is lehetőleg pinaszőrénél fogva berángatni a szövegbe  (nyilván antihygiénikus, ezek nem borotválnak intimszőrzetet, tudjuk jól! Lehetne persze Hegmanné Valamilyen Sárikát is rángatni, csak őtet a jógyerekek nem ismerik, mert vidékről gyütt, ahol tudvalevően gyöngébbek a gimik, butákokobbak (sokszor talán ezek közé tartoznak??-gyanús, juj, ezek a vidéki középiskolai tanárok!) Nem fogom persze elárulni a jógyerekolvasóimnak, mitől-is mitől is cukibb Hegmanné mint Hoffmann Rózsa. Tessék szépen utánajárni.

 

Tervezem is, hogy készítek egy jógyerekeknek való tablót, mert ezek bár kevesen vannak, de viszonylag ritka az olyan jól basztatható régi jóébevált arc, mint a Barsiné Pataki Etelkáé. Természetesen részemről cukiság ennek a Basztatható Arcok Ezek Közül című tablónak az elkészítése.

Ugyanígy természetesen vannak emberek, akik bánthatatlanok a jógyerekek szerint, viszont ezeknek a neveknek az egyszerű bedobásával is fasza bunkóságokba lehet ezeket provokálni. Kiskuncsajágapuruttyán pl 1990. óta pógármester Baromarcú Félicc bácsi, azelőtt meg tanácstitkár vagy tanácselnök volt, lehet választan [inkább elnök -a szerk. különv.] Ugyanaza a jelenség, mármint hogy Kiskuncsajágapuruttya 27 éve tűri vezetőjeként ezt a tehetetlen pöcs seggfejet (és egyébként mindig a triumvírek kormányoznak, ezerkilencsszáznyolcvanvalahányban a párttitkár meg az egyik szövetkezet valóságos belső titkos tulajdonosai, ma meg az önkormányzati fődek haszonbérlői és tallálomhajj, mondjuk egy építési "vállalkozó" (aki a költségvetési üzem párttitkáraként tagja volt az öttagú[!!] triumvirátus[!!!]nak... ). Szóval attól függ, hogy egy érvet ki(csoda) vesz kézbe és nem az számít, mennyire is ostoba az érv, miszerint Demszky Gábort zsinórban hányszor választották meg polgármesternek és akkor ettől ő jó polgi volt biztos. Mint ahogy pl dojó is Mexico City-nek attól, hogy jobb élni Mexico Cityben akár egy Buda nagyságú bódé-elővárosban is, mint vidéken, teszemazt Juárez-ben.

Az eszközhasználatod is megmutatja, kulturkampfer-e vagy. A kulturkampf mindig hagyományos és elavult eszközöket választ, míg nálunk ez max bio. Mi plug & play, azaz magátólműködő eszközöket használunk, nem direkte vilgosíjjuk föl a népet erőnek erejével, tehát izzadságszagúan. Hanem van egy ötletünk, amivel a blogjobbágyságunkat robotra, ingyenmunkára cukizzuk föl, küldjenek nagyvárosban élő erdei vadállatok pusztításairól cukiságképeket és attól növekszik is a kattogásszámunk, de azért a felhívórészben basztassuk a Hoffmann Rózsát (az is lényeges, hogy a tulajdonnév elé írjunk is névelőt, ne csak mondjunk) . Egyébként és különben vagy mi is hülyének nézzük a népet vagy tök buták és tájékozatlanok vagyunk (lásd a mottóba foglal Bede Kiváló Jógyerek vélekedését).

 Egy plug & play eszköz, a projektor. Vegyük ezeknek egy kulturkampfos hülyeségét, miszerint az alkotmányba bele akarják kókányolni a kereszténységre utalást meg Szent István. Ez önmagában nem elég nagy, ráadásul jógyerekeket oktató Felnőtt Bácsik is basztatták a lényegében a Magyar Népköztársaság alkotmányából éppen napi-aktuálpolitikai kényszerekben, kipkedve-kapkodva tákolt Új Alkotmányunkat. A basztatás is persze, mint a fingás, ha számomra kedves ember basztat valamit, akkor az jócélú lesz, ugye. Szóval a barmok ennyitől nem kattannak be, ezért nagyítsuk bele az ezek által majd összebarmolt alkotmány bevezetésébe, hogy úgy fog kezdődni, a Keresztények Istene a Történelem ura (aki mint ilyen, persze a Zsidók ura is, tekintve, hogy aki a Bibliát basztatja, az a Zsidók Könyv-ét is basztatja, csak erről egy jógyerek se szokott beszélni, hátha nem veszi észre senki, mekkora tahó és hát az az igazság, hogy ez a trükk  be is szokott jönni a jógyerekeknek...) Vagyis faszául el lehetne szórakozni azon, hogy ezek a Zsidók Urát is beveszik az alkotmányba, csak akkor a projetorunk a túlterhelés miatt bekakil... Igazából lehetne komoly beszéd is az új alkotmányról, miszerint így, hogy lényegében nincsen társadalmi kontroll alatt, nem annyira fasza, csak ugye hát nem csak ezek a hülyék, de sajnos a jógyerekek hívőinek tábora se eléggé okos (különben nem ennék be a sok szart, amit kitalálunk nekik, pl az LMP-t simán becsummázták és most elég nagy gond, hogy a félbaloldali halványzöld posztmaóizmusunkon kívül, amit szuépítsek föl "SZDSZ-es hagyomány"-nak mit a faszt találjunk most ki. Egy újszülött minden koját-jában benne lehet egy Shakespeare szonett zigótája, csak mindjárt annyira sok év eltelik, hogy lassan ennyi idő után már egy svéd modell szerinti, még nem szobatiszta, de már Mozart 100-as k'jegyzék alatti darabjait 'ongoráló bébinek is tudni kéne valamit mondani is... ).

 

Így is van egyébként, kés, villa olló és modern internetes eszközök, ha gyerek, akkor csak jógyerek kezébe valóak. Ugye, ha jógyerek vési ösze az óvoda asztalát a bugylijával, akkor az a kreativitásának korai megnyilvánulása, Picaso is így kezdte. Ráadásul ezek büszkék is, hogy nem értenek az internethez.

Az én apámnak pl éveken keresztül hetente órákon át kellett magyaráznia nekem a mechanizmust -ma már a hétperces gyerekek generációjával nem kell annyit kínlódnia apunak a jógyerekfejlesztésben. Elkűdi megnézni az éppen aktuális ARC-kiállítást, ami lényegében az aktuálisan helyes gondolkodás katalógusa is. Apám kétféle beszédre tanított meg, egy  otthonira, meg egy iskolaira. Ugyanarról a tapasztalatról másképpen kelett beszélni az iskolában és másképpen otthon. Az iskolában  -vidéki, méghozzá lyzukmagyarországi iskolába jártam egy olyan helyen, ahol nem jó volt már akkor sem élni és ahol például ergo terrrrmészetttessen a tanárok is butákokobbak voltak akoron is, mint Fényes Fővárosunkban . Tehát ez a begyepesedett vidéki alpáritanár így csinált az ujjával, most tegyük le a ceruzánkat és ne írjunk: 1939. szeptember 2-án egy másik ország, Keletről indított agressziót Lengyelország ellen.

 

ismétlőáttekintés a jógyerekekről: A jógyerek nem helyesírási hiba. Egybeírással különböztetem el a szépen homokozó, csöndben énekelgető, az óvónéni játék-kezdeményezésére automatikus fölálló, sorakozó vagy kört-alkotó jó gyermekektől jó kislányoktól és jó kisfiúktól (a tejbetököktől). A jógyerek ugyanis rosszcsont, pl utolsóként áll a sorba, de még akor is motorot játszik és BRRRRR-VuuuuuÚÚÚMMM!! -leír egy félkört az udvaron, az óvónénik a pukkadozó nevetésükben alig képesek kellően szigorú komolyságot eröltetni arcukra. Árulkodni a jó gyermemkek szoktak abban a hiszemben, hogy majd jógyerek megítélés alá fognak attól esni, de nem. A jógyerek ugyanis ismeri a betyárbecsületet, ha ő megmond valamit az óvónéninek, az nem árulkodás, hanem a közösség érdekében figyelmét hívja föl az óvónéninek valamilyen jelenségre.

Természetesen, ha mi a jóügyért sorompóba lépünk, az nem kampf. Viszont a mi jóügyért sorompóbalépésün termszetszerűen ezeket (az ostobákokokat, pl a büdöskétharmadokok meg devizahitelesek vagy akik a Mónika sót nézik, de nem a Subba-fogyasztó egyetemistalányok, mert a mocsok élvezet lehet jógyerekesen cukiságos is ám, valamint szociológiai érdeklődés is, ho-óóógynee!) szóval ezeket mondolat-ra provokálja és valami kulturkampfos baromsággal fogják... lényegében égetni magukat. Lehetne röhögni is az önégetésükön, de ennyi nem elég, erőltesünk komoly pofit is és kezdjünk el elfogulatlanság lárvájában, mintha komolyan vennénk, szenvtelenül elemezgetni, mitől szar a film s ehhez persze mi is egyébként a szemenszedés és szelektívténykezelés módszerét használjuk és innen a szokásos fing-hasonlatomba torkollik megint a fejtegetésem, miszerint a saját fingunk olyan, mint a saját előítéletünk meg a saját kulturkampfunk (ami nincs -ugye??).

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr272321641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.09.25. 17:34:24

keményen működnek benned az előítéletek
pl. átnézted az idei ARC plakátokat? mert én kinn voltam...te láttad őket, vagy csak úgy médium szerűen tudod, milyenek?
Barsiné, amikor bizonytalan volt az expo, úgy akarta biztossá tenni, hogy letúratott egy működő, jó állapotú uszodát és sportpályát - úgy vélte, na, akkor majd lesz expo, ha elbontatta a sportlétesítményt, ahogy te mondanád, tapsoljuk meg Etelkát

Fenehorizont 667 2010.09.25. 17:48:34

@Budai Hella:
az arc-kiállítás lényegét remekül összefoglalja ez a cikk
szenbanyasz.blog.hu/2010/09/07/arcoskodok

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.09.25. 18:09:09

@fenehorizont: mint ahogy a cikk is mondja, mindig van benne olyan, ami jó és egyedi
annyira egyformák vagytok MMSZ-ral, itt van pl, ez a nagy index fikázás, de azért itt nyomultok mindketten

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.09.25. 18:15:37

@fenehorizont: van egy mostanában kissé vérszegényen működő, de roppant sznob társszerzős blogunk, elfogadnál egy meghívót?
milyen email-ra küldhetem?

magyar-magyar szótár 2010.09.26. 08:39:21

@Budai Hella: Utóítéleteim vannak az arc-cal. Pl ha a kölköm valami dizájner akarna lenni, személyesen cepelném oda, persze tomszójerkedvén, nem direkt, mert ha valaki ma a magyar vizuálismédiába be akarja nyalni magát, az arckiállításon tanulmányozhatja, mi a menő. Ami nem arckiállításra érdemes, azt lehet elkapálni, kész. Gyöhetnek ezek Hoffmann Rózsástul, ha valami nem arc-kompatíbilis, akkor nulla, nada, elégtelen.

magyar-magyar szótár 2010.09.26. 08:42:02

@Budai Hella: Az Index olyan, mint Budapest. Hiába útálom Budapestet, ha MTZ traktor alkatrész kell vagy bármi vagy az autómat TÉNYLEG és gyorsan és szakszerűen akarom javíttatni vagy olcsón vásárolni vagy bármi, akkor A Város-ba kell mennem. Mért, van egy másik alter neto-bloggo csomópont, ami SZINTÉN legalább nyomokban (színre, pofára, nem mélységében, ennyire nem lennék maximalista) liberális, megengedő? Szólj, máris pakolok oda.

Bezzegausztriában nem kell mindenér Bécsbe mennem.

magyar-magyar szótár 2010.09.26. 08:45:17

@Budai Hella: Az is baj az arc stréberségével, hogy végülis ész (= kreativitás) nélkül egy bizonyos [egy BIZONYOS!] gondolatmenet -mentén lehet gyártani a megfelelőségeket.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.09.26. 09:34:01

@magyar-magyar szótár: erről van szó.
régen az arc meg az index volt az underground, mára mainstreammá vált, és mint minden mainstream dolog sekélyes és igénytelen. De ezért nem rájuk kell haragudni, ők csak kihasználják a helyzetet.
Viszont, nem látok most törekvést, hogy valaki megcsinálja az ellenkultúrát - lásd a mi közös blogunk, ami nyilván bolha-elefánt az indexhez képest, de érdektelenségbe fulladt.
Ettől persze Fenehorizontot szívesen ott látnám:))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.09.27. 01:33:22

jógyerek lmp demszky lmp stb

hoffmanrózsát megérdemelnéd, komolyan

a zsidók ura meg...

..református vagyok

Fenehorizont 667 2010.09.27. 11:48:59

@Budai Hella:
ezzel én úgy vagyok, hogy szeretem felkúrni az agyamat, hogy aztán háboroghassak.
szerintem az indexes, toleráns, felvilágosult, urbánus újságírók közül majd mindegyiknél ott figyel a kedvencekben a kurucinfo.
lehet, néha tóta w is le luxusautókázik vidékre, hogy ihletet merítsen.

egyébként a zindexnél adni kell a látszatra, hogy ott nem olyan begyepesedett, hülye barmok ülnek, mint a jobberek, ezért a blogajánlóba tesznek jókat is. többek között ezt is ott találtam.

Fenehorizont 667 2010.09.27. 11:50:14

@Budai Hella:
elfogadom, persze.
ide tudod küldeni:
tucatkacat@gmail.com

2010.09.27. 15:30:45

@Budai Hella: Talán nem teljesen vagyok képben, de én csak arra emlékszem Bné P.Etelka ügyileg, hogy a világkiállítási bumázska borítóját lecseréltette, és a saját képét rakatta rá.
Hogy most ezért nem lett világkiállítás azt nem tudom, de lehet hogy bejátszott...:D

magyar-magyar szótár 2010.09.29. 03:41:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd: El lehetne latolgatózni Magyar Bálinttal való összevetésében. Lehet, hogy Rózsa asszony tudNNAA majd annyira kártékony lenni. De ot van ám a -na is ebben.

magyar-magyar szótár 2010.09.29. 03:43:30

@méhészborz: A világkiállítás idején még jógyereknek készültem (gyúrtam arra) és akkor az volt a trend, hogy fikázni kell ezerrel lefelé. Úgyhogy Bné-ről bennem reflexszerűen hülyenéni-emlékek ébrednek persze.
süti beállítások módosítása