2009.12.18. 05:56
iwiwoidizálódás
Mit útálunk a klérusban? Kövérek, zabálnak, vedelik a misebort és pedofilok. Konkréte azzal nem lehet bajunk, hogy kisfiúk ánuszába vagy szájába helyezik a hímvesszejük, mert szexuálistéren nyitottak vagyunk és toleránsak, csupán az érintett gyermekek mentális fejlődéséért aggódunk, mert az teljesen mástészta ugye, ha mondjuk a szeretett tanár úr nyúl mellé a villamoson , és ami nem is ritka baleset, 19 évesenek néz egy 15 éves és 10 hónapos fiút. Jogos undorunk tárgya az, hogy cselekedeteik és oratio-ik (vagyis amit prédikálnak) szöges (egyenes, 180 fokos) ellentétben állnak. Ez nem tetszik nekünk, hiszen egyébként jujdetoleránsak vagyunk, kinek a papné, kinek a pap lika.
Nemmellékesen a haladó jóoldali atya, de méginkább az anya úgy van ezzel a paplikával, mint a jobbikos a csendőrséggel, hogy azért az ő konkrétunokáját már nehogy megpofozza az a csendőr, mert heten ülnek belőve a dízséből hazafelé a cukkíni kis Micikében [Nissan Micra]. Vagyis buzifelvonulástámogatás ide, politikaikorrektség amoda a konkrétfiúgyermekünk konkrétánuszától az egyébként szeretett tanár úr lesszives EL! a nem csokitól barna karimás körméjével, ha lehet és akkor is, ha a gyermek már másodjára fut neki az egyetemi szórószemeszternek...
Ennek megfelelően kiválóan szórakozunk Subba Daddy páter és ministránsai iwiw-fikázó bejegyzésein. Sajnos én magam ritkán, számomra a link nem nyílik, mert, mint iwiwszűznek, nincsen oda belépőm. (Önmagában cukiságos kis klerikálisképlet az iwiw-tag iwiwfikázóé...) Miközben és egyébként a blog-pont-hut nemrég extrázták föl -és még meg is kell köszönnünk szépen nekik!- az iwiwoidizálhatósági lehetőséggel. Vagyis kipakolhatjuk a baráti körünket. Elkezdik szépen ennköreikbe visszazárni a blogokat, egy-egy barátitársaság magánügyévé tenni. (Arról majd egy kedves kommentelőm fog fölvilágosítani, hogy ha az iwiw fasság, akkor a fácse vagy a mályvipp mért is-mért is neem?? )
Török Vigyori Gábor atya azt hazudja nekünk a bér-szószékéről, hogy ebben a kampányban a médiának nem osztanak lapot, a mai vezető médium, a netokrácia előrevivője, az internet, kiesik a szórásból. Abból a szórásból, amibe A Mozgalom támogatói, egyszerű bloggereknek álcázott szakmányban pénzért dolgozó internetes újságírók már rotyiratatázzák is a Mocskos Kéthét mintájára az "összes majom politikusokat". A Mocskos Kéthét agitációs propagandacélja egyszerű violt, megetetni a majmokkal azt a Bajnai Gordont, akit a kéthét elején még jaj annyira nem akartak. Bokrost ekkorra már gondosan likvidálta, politikai élőhullát csinálván belőle, bemártogatta a Political Capital, összetunkolván Ibolya nénivel. Az internetes néphülyítés miniszterelnök-név mocskolási sebességét a hagyományos elavultmédia még csak követni sem tudta, vagy önellenhatóan még munícióval is szolgált, mint a 200 pld-ban olvasott Acsar Fórunny, aminek tahó címlapját a jógyerekmédia mintegy 5250000 hírzabálóval etette meg. Ráadásul kettő-az-egyben haszonnal a Surányi veszély is elhárult Gordika útjából... Szorosan ehhez a bekezdéshez tartozik az az ordenáré jóoldali haladó-netújságíró hazugság, miszerint a Jobbik médium nélkül a semmiből lentről jött föl. Ekkorát csak úgy lehet hazudni, ha az ember a mennyezet felé fordítja arcát és a szemegolyóival a lehető leginkább köröz. Különösen perverz ez a hazugság abban a médiumban, ami egyedül több szeletet kapál be magának a reklámtortából a mókuskaszájával , mint az egész elavult papírmédia.
A pedofil katolikus klérussal szemben könnyebb a dolgunk, mert a fickók disznókövérek, borvirágos a pofájuk, babakövérre hízlalt ujjaik csillognak böjt idején a halzsírtól, a hátulrólkúrelt szakácsnőknek pedig a kötényen keresztül is jólláthatóan fittyen le vénuszdombig a hasuk tripla zuhataga... És persze a klerikálisok reverendában vannak meg sárga-és benettonzöld selyem rávarrásoktól, gyöngyöktől, bokrétáktó terhes kleptuszokban, fityulákkal és lófaszokkal a mocskosnagyra hízlalt pofáikon. Szabadidejükben vagy a gondjaikra bízott kisfiúkkal fajtalankodnak vagy a fentleírt szakácsnőiket kúrelják vagy zabálnak két pofa jó pia benyelése között.
Ellenbenpedigcsakhogy a netokrácia klérusa civilben van. Még csak nem is un. papi civil, azaz fekete pantalló, fekete környakú pulóver fehér ing, szürke dzseki, fekete ejtőernyős sapó, szürke Citroen C3-as, nem. Nem, hanem tökre ugyanabban a ruházatban, mint mink, zakóra kicsapott ganxtacsuklyás melcsifelcsi, a bátyámtólevetett ácsnadrág bokára rogyva és hatszámmalnagyobbnaklátszó kosarascipő, meg melírozott hülyegyerekfrizura.
A szépen önköreikbe visszazárt blogokból aztán majd az atyák tallóznak az adminpultnál. A régi elavult katolikus bandával szemben a felvilágosult, haladó, jó gyermeknek könnyű dolga volt, a netokrácia klérusa azonban elkülönböztethetetlen. Az elavult klerikális banda, na, az restellett volna beülni a katolikustemplomban az első padokba, meg nem is fértek volna hordóhasakkal oda, de a netokrácia klérusa, ha megnézzük, még a második sorban is ott álcáskodik közülünkvaló híveknek leplezvén magukat.
Alapvetően a blog-pont-hu közönsége az index hírgyár szopodája felől jön be, elsősorban munkaidőben. (Éppen ezért gyúr rá A Cég most a hellókarácsonyozással, ami valamivel nagyobb kattogásszámot generál a fűsenő -időszakban is... Aki a címlaposság érdekében hellókarácsonyozza bejegyzését, csak föl-fölkattog az otthoni gépéről is...) )
A blog-pont-hu belsőcímlaposok látogatottsága töredéke az indexoldalra kiajánlottakénak. Van a notórius kommentelőknek egy típusa, ezek jóformán minden indexcímlapos bejegyzést végigkattognak. Az öregedő [senior-kori végelgyöngülését élő] blog , ami nem biztosít magának örökéletet a kűdd be-majd-kitesszük subbárium cukiságos homártrükkel, a sorsa az irányított iwiwoidizálódáson kívül is az, hogy előbb-utóbb állandó olvasókörébe záródik. A netokratív klérus szopdáiban ráadásul az önkéntes adományozó hívek maguk védik a blogot, a főnök csak ránéz a blogtitkárnőre, akivel idő hiányában felpakoltatta a napi lidlit [csikket dobott egy konzervgyári rabszolga a lidli részére gyártott cucba bosszúból, mert visszapofázás miatt elküldték...] a blogtitkárnő is elengedett kormánnyal hagyja a "blog"-ot, mert a fanok kommentiálisan lerendezik a trollokat beavatkopzás nélkül.
Ha a hívek frusztrálódásból adódó kitöréseit vizgáljuk, azonnal belátható, hogy elsősorban az index-címlaposság vált ki irígységet "nem annyira sikeres de jólíró" bloggerekben, akik kommentnickjükre váltva azonnal elkezdenek mijezaszarozni.
Az iwiwoidizálódás nem csak abban segíti a szarkavari-keverőpultnál ülőket és főnökeiket, hogy egy-egy mitsesejtő hülyegyerek egész kapcsolatrendszerét feltárják. És persze értékesítsék. Hiszen a Mindenhatoooo Gooogle is azért kegyeskedik ingyen -és reklám meg spam-mentes levelezőszolgáltatást ajándékozni nekünk, hogy cserébe a címlistánkat, kapcsolatrendszerünket lenyúlja és abban a pillanatban, ami az enyémhez hasonló fatengelyes lassúgépen 2-3 mp is, vagyis láthatatlan lennék a hálózatban, de egyébként a fölcsatlakozásomkor, ha éppen figyel valaki a kapcslathálómon, engem is láthat "zöld led"-esen a 2-3 mp-ig, meg ezidőalatt a Mindenhatooo Google is a seggem lyukáig letapiz az újdonságaim eránt.
Természetesen amit a klérusnak meg Jupiternek szabad, nem szabad azt a barmoknak. Különben is A Világ biztonságáról és a terrorizmus ellni küzdelemről van szó!
Ha meglátogatok egy korszerű pornóoldalt , szinte azonnal megjelenik az a kis ablakocska, amiben egy virtuális automata csöcs közli velem, hogy szaruszerű (a horny-t így tükörfordítja neki a Mindenhatooooooo...) és felszólít, hogy településemen basszam meg. Különextraként a fél megyém megjelenik pofás csajokkal buborékozottan. Persze a kis pénzkereső ládikában utca-házszsám is megjelenek, nem csupán a telefon [szolgáltatás] előfizetője nevével. Ezt az egysszerű kis extrát bármely jobbképességű gimnazista blogger is fölszerelheti a blogjában. (Miközben a klérus pl "személyiségi jogokra hivatkozva" kiszerelte a kommentkezelőből a kommentelők IP-címezettségét kiíró lehetőséget..)
Ne is mondjam, mert a Hanni'hoz hasonló, velejükig naív és jóhiszemű olvasóimat tökre fölháborítom, a tapasztaltabbak meg rögtön jól leösszeesküvéselméletesőznek, szóval inkább jobb lenne hallgatnom a tapasztalatomról, miszerint a jógyerekblogokat először a moderálásra való figyelmeztetőmondatról lehet fölismerni. Amúgy Hanni' az országban elsők között szerelt ilyen extrát a blogjaiba, ennek köszönhetően fatengelyes gépemen képtelen vagyok udvariassági viszontlátogatásokra, az alsósorba annyi címet ír ki a fatengelyesem, hogy végül betöltés előtt végképpen megszorul...
Rengeteget kommentelek és csakis és kizárólag a haladó, jóoldali és megfelelő blogokban járok úgy, hogy a kommentem azonnal nem lesz látható (Basahalom von Holdrabló úr blogja) de később sem. Még eddig az egyik legtisztességesebb megoldások egyike az, amiben a blogtulajdonos úgy moderálja ki a kommentet, hogy csak a szöveg nem látszik, tehát bárki tetten érheti törlését.
Most pedig elmesélem, hogyan lehet járni Magyarország leghaladóbb, legjóoldalibb -egyébként számomra is rokonszenves és megszívlelendő írásokat tartalmazó- blogjával. Ez a "blog" Tokfalvi kollégának a blog-pont-hu (az index által is powerelt) ingyenolvasható publicisztikai szövegtára. A bejegyzések még csak nem is blogszerűek, teljesen szabvány, papírra alkalmas publicisztikák. A Hírszerző-pont-hu -n bárki kommentelhet regisztráció nélkül, csupán egy jelszót kell begépelni az ablakocskába. Színre tehát a Hírszerző hírgyár utolsómohikánja a netokratív mindentszabadságnak.
Közbevetem persze, hogy Tokfalvi "blog"-ja föl van szerelve statgéppel. Feltételeznem kell teljesextrás statgépet, ami a látogató név-cím-uca-házszsám adja ki a tulajdonosnak (Tokfalvi foglalkoztatójának...).
Ha megkérdezhetném Tokfalvit, de nem kérdezhetem meg, mert újabban semmiféle trükkel nem tudok már kommentelni nála, hiába írom be a jelszót és töltöm kia piroscsillagosokat, lepattint.. egy másik gépről, más IP címről lenne lehetőségem panaszom fölterjeszteni, de erre elvből nem vagyok hajlandó. Szóval, ha Tokfalvit és bármely haladó jóoldali bloggert illetve blogernek álcázott politikai payola újságírót megkérdeznék, az eljárást, a statgép beszerelését és működtetését valamint a moderációt az fasiszta és náci kommentelők erőszakos megnyilvánulásaival magyaráznák.
Most pedig jellegzetesen álszenteskedő jógyerekarccal pont ide, e két bekezdés közé illesztem be receptemet, hogyan generálhatunk fasiszta komment tobzódást bejegyzésünk alá egy egyszerű kis trükkel. Írjunk egy blogbejegyzének látszó szöveget arról, hogy melymennyire csúnya dolog az egyébként általunk tipikusan csak kommancsoknak, téeszelnököknek meg Vidéki Tanárnők-nek aposztrofált MSZP-seket csak megkérdezni is arról, hun vannak a sok lopott pé'zek. Ezzel az agyvérzsírját mind a 27 faszistabloggernek fölkergetem és az összes nickjükre váltogatva azonnal elkezdenek zsidózni (á lá kuruc-in-fos) meg kommunistázni. Ezen a ponton félrefordítom édes arcom, róbertgidafrizurám belecsüng a banánpempőtől tejfehér édes pofimba és gyorsan kikumulálom, hogy ha a népesség Y%-a internetezik, akkor az össze nácikommentjeim száma megképezve az internetezők számával kiadja, hogy jó nagy ám az az X%, akik a fasiszták ma Magyarországon.
Az iwiwoidzálódás segített abban, hogy Tokfalvinak mégis üzenhessek, kommenteltem egyet magamhoz, amiről Tokfalvi értesülhet, ha megnyitja azt a címfiókot, ahová az értesítés befuthat, ha nincsen kikapcsolva a funkció. Én elveszítettem a kódját annak a levelezőfióknak, amiben azóta már többezer értesítés lehet...
Ugye, ne is mondjam, bárki ellenőrizheti, a harmatoslelkű Basahalom aus Holdrabló úr kivételével szinte minden haladó jóoldali jógyerekre az a jellemző, hogy a legvadabb náci komenteket, zsidózást, etc. benthagyja a kommentoszlopban.
Tokfalvi kisebb nehézségekkel kapcsolatban a Hírszerző blogmotorjának biztonsági beállításaira hivatkozik. Ő nem, hanem a cég ilyen.
Nem hiszem, hogy lenne ma Magyarországon politiko-szociológiailag kiművelt ember, aki ne azt vallaná, hogy a nácik és fasiszták (Tokfalvi X %-a) nem alapvetően műveletlen bunkók lennének, akik sokszor megfelelő szavak híjján törnek koproláliás attakokba. Joggal feltételezhető továbbá ezekről a pszichikailag defektes kommentbarmokról, hogy számítástechnikailag majdnem akkora analfabéták, mint én, valamit az is, hogy szemben az index-pont-hu nagyközönségével, akik leginkább munkaidőben és munkahelyről aktívak, ezek a fickók Pentium IV-es ócskaságok előtt könyökölnek a sörtől bűzlő telebagózott szobájukban, elsősorban munkanélküli, elvált, sofőrfogazatú barmok képében... Azaz szociológiai értelemben alig különböztethetőek el az MSZP-támogató internetezők keménymagjától.
Vagyis, miközben Tokfalvinak őmagának egy K-Kb kis ímélt sem tudok megereszteni, egy kündüiánus baromért szükség esetén el lehetne küldeni mondjuk a messzi Alttaitsch-ba az internet-állásokkal extrás Goldene Nachtigaal Bierstubé-ba a lepukkadt vajszínű 2,5-ös benzines VW transoporter betegszállítót a napfakította fluoreszcens-narancs csíkokkal az oldalán .
Természetesen az lehetetlen, pedig én ám nem leszámolásra gondolok, ó, dehogy, hogy húsz ilyen kisbusszal mind az összes faszista nácibloggert kikaparják a kuckójából szerte az országból. Nem csak arról van szó, hogy ezek az emberek a politikaikommunikáció legfontosabb alapanyagai. Utalok itt azokra a felvilágosultliberális jógyerekszövegekre, amiket a kuruc-in-fos fönnmaradásáért oráltak.
Csak a vágtázó őrültek, a machete-vel kaszabolósok kapnak a médianyál fényéből, a 2007. óta csendesen, otthonukban őrültködők, az ül-feXXX-nemu' defektesek úgy futnak ámok, pláne netokratíve, ahogy akarnak, ámen.
Igen, igen, az iwiwoidizálódás egyik haszna pl az, hogy ha Juzama csatlakozna végre arra aK-Kb fácséra, ki lehetne lőni a baltökegolyóját egy robotrepülőgépről.
De hagy játszak már el azzal a gondolattal is, mi lenne akkor, ha a húsz betegszállító az összes ámokfutó-kommentelő nácifaszistákokat mindet szépen begyűjtené. Nem, nem bosszú, csak játék, megkérdezném egy hordozható edényügynöki mikrofonos kihangosítón keresztül, ki mit iszik (tippem szerint a faszik 99,74%-a masszív piás) Subba-rajongónak öltözött egyetemista nyuszilányokkal [az igyekvő mozdulatokra fáradkásan lebbenő csüngibüngi nemtiszta haj, koszos pulcsi, zsírfényes combrészű nebámuljfarmer, kitaposott , sárkarimás sarkú cipő] kivitetném nekik az elsősorban is sör-unikumot (ez a verzió öli a leghatékonyabban az agysejteket...) , aztán mindenki kap egy mikuláscsomagot oszt szeva, már mehetnek is haza. A meglepi persze a mikuláscsomagban lenne, az unikumba is meg a sörösdobozba is jócskán legátlók, amik vagy hat hónapra az internetezés vágyának még az emlékét is kitörölnék a barmokból.
Mai esti kérdésem: Imígyen hány százalékkal csökkenne a koproláliásan ámokfutó faszistakommentelők aktivitása? Boldogok lennénk-e attól, hogy ha a Tokfalvi X százalékát tudnánk? (egy számítás szerint 15%, de úgy, hogy elhallgatjuk azt, hogy a 40% -nak a 15 %-a...)
Egyik spontán betelefonálónk kívánsága, nem-e lehetne-e az összes nácipapot a faszistatiszteletesekkel karöltve.. hát, mondjuk ez az újabban megint kibuggyanó ősi (200-400 éves) pápista-reformáta ellentétek tükrében mókás jelenetekhez vezethetne a hájas karoknak egymásba öltettetése... Ámde ezt a verziót egzaktliberálisként csakis akkor támogathatnám, ha a jóoldalra meg a jóegyházak jópapjait ültethetném ki, bár ez megint eléggé perverz gruppen lenne: egysorban Donáth László, Iványi Gábor és Németh főlelkész.
16 komment
Címkék: néphülyítés klérus iwiwoidizálódás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Crouch 2009.12.18. 17:28:47
Frick László Emlékzenekar 2009.12.18. 17:48:03
a tömény összeránt
azaz a butulást tömöríti
az unikum magában gyógyszer
sörrel méreg
bort kell inni
ha muszáj
Tokfalv 2009.12.18. 22:34:07
Bár "foglalkoztatna".
Az IP-címet, illetve a statgép részét működés közben nem látom, csak a számot. Nekem csak a beírt emailcím látható, más nem.
A Hírszerző blogkomment-rendszere most már teljesen kész, egyébként azért lett így megszigorítva, mert őrjítő mennyiségű volt a nickbitorlás. Hogy most miért ilyen béna, azt nem tudom, és kideríteni se tudom, ne gondolod, hogy ebben az országban csak én vagyok slendrián.
Az iwiwes mélcímemet nem tudom kinyitni, mert szintén elfelejtettem a jelszavamat. (Ahogy a teljes Tokfalvi nickhez is a bloghun.) Szóval minden rossz. De írtál már nekem másik címre.
magyar-magyar szótár 2009.12.19. 03:44:46
magyar-magyar szótár 2009.12.19. 03:54:20
Az biztos, hogy majdnem magam vagyok azzal az ideámmal, hogy a komment nemhogy "szpem" de egyenesen része a főszövegnek. A jó kommentelő szerkesztőm, helyreigazít, segít. Opponál: másoldalról zseblámpáz. Mint pl én szivesen zseblámpáznám a bezzegamerikázásod. Csak egyet mutatok, a mélyenvallásos amerikát (ahol a nemkatolikuspapokat frusztrálják a "szapora latinok" katolikuspapjai... heheheh) a kardigános, sőt, rakottszoknyás amerikailányok amerikája, a nyáron szunyoghálós ajtóval nyitva hagyott lakásos amerika ésígytovább.
Talpast dobtam a minap kedvenc szappanoperámon A Daduson, a zsidónő-önironikuskarikatúra neveltlánya olyan mamakardigán-os együttesben, tidod, amiben a blúz ugyanolyan színű és anyagú... nálunk 40 éven felüli vidéki könyvelőnőkön látni... ez a cizellát, aprólékos munka.. egy tkp "szappanoperában..."
Attól persze még a főszöveg arra pászmáz vakító reflektorával, amerre a tulaj igazítja...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.19. 14:20:46
plusz az, hogy mindig van valaki, aki a szerint akkor sem szabad őket bántani, mert meghagyta a jézuska (ha meg nem hagyta meg, hát majd úgy meséljük, hogy de).
"meg ezidőalatt a Mindenhatooo Google is a seggem lyukáig letapiz az újdonságaim eránt."
ha nagyon akarod, elmagyarázom, hogy működik az internet, és miért nem a google az, aki megmondja a csöcsös csajnak a kép sarkában, hogy hol laksz, hanem a matáv.
alternatív magyarázat: a matávot megvette a google, csak titkolja.
"Utalok itt azokra a felvilágosultliberális jógyerekszövegekre, amiket a kuruc-in-fos fönnmaradásáért oráltak."
ilyet én is csináltam. jógyerek-e vagyok-e e?
magyar-magyar szótár 2009.12.20. 08:41:10
Akkor gyorsan felskiccelem korunkban milyen a szocialistaembertípus-ami volt azelőtt, vagyis a nmegfelelő jó gyerek.
Előszöris a fejében nézzünk körül: Amit nagyon útál, az a hippi, ami az ő fejében elsősorban békeliba. A békeliba ugyanis nem támogatja a lokalizált (tegyem hozzá: VILLÁMgyors) irányítottháborúkat a terrorizmus ellen a demokráciáért. Vagyis egy mai hippi pl tüntetne az iraki meg az afgán cuccok ellen: ezzel haladó jóoldali gyerek élből nem érthet egyet.
Baj van az ateizmusoddal is. Addig jó vagy, hogy antiklerikális, de egynél több egyházat is baszogatsz és ez már nem megfelelő, politikailag inkorrekt.
A jógyerek fejében a hippi, az a Strawberry fields című 1970-ben forgatott amerikai film Dévényi Kívánság Tibibácsi főszerepkésével és mikrofonfejőparóka meg ABBA holdjárócipő narancs, citrom és csokigömbökkel, a Deep Throat pornóvideó színárnyalataiban.
Az ateizmus pedig only antiklerikalizmus (tehát pl a mohamedánvalláskritikát hanyagolja, mert civilben egy félős kis mimőze ő, aki elszaladna, ha a cicas ránézne és tudjuk, hogy járt a dán karikatúrista miatt a bezzegnyugateurópai mozgalom...)
Nagyjából minden vallás egyenletesen szenved számlálható mennyiségű fafejű felsővezetőktől, kezdve zsidó orhodoxián, folytatva az elvakult mohamedán imámokon, akik lényegében a Korán tanítását gyalázzák le uszításaikkal a pedofilpapok felé. Természetesen a vallástalan jógyerekek klérusa detto tele van szemforgató és képmutató alakokkal, akik pl vagy eleve moderálják az alter' véleményeket, vagy IP címre letiltják a csókát.
Más.
Ez régi vita, hogy ha BiilGérc-nek be kell kapnia, a Mindenhatooonak vagy Zuckerbergnek mért nem.
Mi-is mi-is Zuckerberg és mondjuk a 30 éves Bííll Gérc között a különbség? A világmonopóliumra törö Zuckerberg gyerek miértimiértis cuki? Vagy a magya opnlájn néphülyítésben monopóliumra törő index-szerkesztőség ée egy karikatúraklérus között mi-is-mi is a különség.
De te minden nap megtapasztalod, hogy az anarchizmus összetévesztik az utcai ökörködő randalírozással meg a gyúccsukföl és gönnyőőrgökakasszukfeeeel-lel.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.20. 10:58:27
zuckerberg azért nyami, mert - mint a beküldős blogok esetében is - a facebook azt az illúziót kelti, hogy részese vagy, alakítója, nem pedig terméke, hiszen inkább téged alakítanak, és fogyasztója önnön magadnak (korábban: a subba az ember saját szarát lapátoltatja az emberrel a saját arcába vissza, és ettől a lehetőségtől az ember végtelenül boldog, holott mindenki látja, mit is tesz és miért, den em baj, mert ha sokan csinálják, akkor nincs miért szégyenkezni).
míg bill kapitalista, annak minden előnyével és hátrányával, bevállalósan (mellesleg a világ legnagyobb jótékonysági adakozója), nem bújik el a vásárlók mögé (lásd, én is olyan vagyok, mint ti, csak sokkal gazdagabb, amivé ti tettetek, de ti nem kaptok belőle), ha kell, adja a kőkemény gecit is.
a geciket meg nem szeretik, mert megmondja, hogy nézd, öreg, én jobb vagyok nálad, és ez fáj az embernek, még ha történetesen igaz is. aka: középszer.
magyar-magyar szótár 2009.12.21. 07:13:13
Ezzel az időbusszal sok baj lesz, mert pl 1933-ban feszt Hitlert keresgélik, hátbeverdesvén cikizik meg piszkálják a bajszát meg átlegyintik a haját balról jobbra meg ilyesmi, a Goebbels meg hegyezheti a zabot nyugodtan tovább..
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.21. 08:02:23
determinizmus, amit mondasz, márpedig az hívő ember szemében - aki szerint Isten azért teremtette az embert és adta neki a világot, hogy jó és rossz között szabad akaratából válaszhasson - fujjfujj.
még az én szememben is fujjfujj, ezt vedd hozzá.
magyar-magyar szótár 2009.12.21. 08:30:23
magyar-magyar szótár 2009.12.21. 08:31:54
Kenguru 2009.12.26. 23:16:53
Már engem se enged kommantálni.
Ha hinnék az összesküvéselméletekben, azt kéne gondolnom hogy valami olyanokat írok ami kellemelten valakiknek. :OP
Pl hogy az MDF de facto nem egy párt.
De nem hiszek az összeesküvéseleméletekben.
magyar-magyar szótár 2009.12.27. 08:47:30
Nem lehetne a III-as Golf (légzsáknélküli vált.)zárható kesztyűtartónyitójához hasonlítani? belül egy bonyolult műanyagidom pecke a lényeg, ami kb 1,2 Nm erőkifejtés hatására egyszerűen letörik. Ez leginkább akkopr, ha a bezárt kesztyűtartót valaki ki szeretné mégis a kalinccsal nyitni és az autó átélt már 3-4 fagyos telet a szabadban.