2009.12.03. 06:12
künikósz
7.Közös patkány égetés
/részlet az egyik redv-tévé riportja forgatókönyvéből a [médelyákoktól elkoptatott nevű falu]-i patkányügy "feltárásában"…/
künikósz - a cinikus filozófia a tanítványról kapta a nevét. Az Antiszthenész iskolájából való Szinópei Diogenész (a továbbiakban Diogyenes) nick-je ugyanis A Kutya volt. Künósz -künikósz.
Egyszer egy igen magasrangú, ám borzasztóan álszerény embert puszta seggnyalásból cinikus-nak neveztem -Őfelségét, aki a irodalom vonata fő kerékpumpálója is jaj, annyira törekedett lenni, viszont a főkerékpumpálóság gyanúját is háborogva utasította el (mindig csíptam az ilyen mezei frátergyörgyszerűségeket) . Ez az ember, akinek roppant műveltsége felől én még tizedműveltnek sem tekinthetem maga, ne lett volna tisztában azzal, hogy a cinizmus abban az értelemben, ahogy manapság tévesztjük semmiben nem azonos a künizmussal??
Diogyenes többek között a nyílt utcán szart , illetve hágott meg nőt, enni azonban elbújt a világ elől. Ez a künizmus zanzája. (Cyrano de Bergerac Holdbéli utazás-ában is felbukkan aztán ez a vándormotívum: a nyíltan ürítők s rejtekbenevők...)
A künizmus nemegyenlő a mindenfikaizmussal. A fejlett matulista fikaista csak szeretne künikósz lenni, ahhoz azonban túlságosan is megfelelő stréber nyalista jógyerek. A künikósz ismer értéket, nemminden fika. Főleg pedig nem relativista a künikósz úgy, ahogy a mai fejlett matulista fikaisták mind.
A netokratív néphülyítő jógyerekek a leges legokosabbnak hiszik magukat úgy, hogy elemi filozófiai iskolai alap gyakorlatokra nemhogy képtelenek, de magát a feladatot sem fogják föl. Gyüjteményem kedves darabja, amiben a református teológus a véle baszmegbaszmeg! szinten "hitvitázó" fejlett evolucionistát arra próbálta meg rávenni, hogy diálektikusan kisérlejen meg érvelni a teista felfogás mellett. Ezt persze a fejlett tudatú zattejissta brobogandista fel nem foghatta, mit tudna akkor ő ezzel bizonyítani. És ez az ember [Brendel Mátyás közíró - a szerk kieg.] még díszpintye a fejlett zattejista-netokratisztikus néphülyítésnek és az evolucionistáknak, sőt mainapság bús don a MaSZOP barnára ígézett, de amúgy viszont hawájjos alkonyának balkonán. (Ugye, pénzüknél vannak szegény agyonsajnáltak, márpedig ahun a píz, ott a power...)
Akkor hogy a francba lehetne elmagyarázni a 25000 kommmunikációvizsgás országában, hogy a most futó Benkő Dániel botrányoperett egy műsor, aminek forgatókönyve, rendezője, sőt, casting-esei vannak. Benkő művészurat instruálják. Eleve van az egésznek egy menete. Mért lenne tapló Benkő művészúr, amikor olyan pinát ujjaz meg, ami pina tulajdonosának ez kb a csirkebelező nő csirkebelezéshez való viszonyában megvalósuló élményével lehet azonos ? Sima meló neki. És vajon mekkora élvezet Benkő művészúrnak egy olyan bérpinát ujjazni, ami majdnem olyan forgalmas, mint a Keleti pu aluljárójának budija, bárugyan biomódon öntisztuló.
Miről beszélünk, amikor máma már hiradó tudósítások is előre megírt forgatókönyv szerint készülnek?
Ki a magas befingsz-oszt-eheccisz-tartalmú gyógyjoghurtcsi nem tudja, hogy Benkő művészúr műsorához eleve kurvapicsákat meg pornós csajokat is válogattak be.
Ennek ellenére jujede műűűűvelt& netokratív értelmiségünk itt kényeskedik, pfújol…
Holott Benkő majmot csinál mindenkiből. Teljesen világosan érthető, hogy ő korunk künikósza. Súlyos kézizületi bántalmai miatt a lantpengetésre jóformán képtelen, valamiből meg kell élnie, és hát a néphülyítés jól fizet. Csak kűdd be-majd kitesszük indexes payola álblogoknak szabad palira venni a jónépet? A sok kényeskedő és pfújoló jógyerek havi 400 rúgóért nem beszállna egy következő Benkő-projektbe, mondjuk szalaggyide-ereggyoda- szendvicsfiúnak [bestboy, lányok is nyomják ezt az ipart]???
Nemde a minap a Retekklub recepciós állást hirdetett, bájologni 85ezer nettóért a recepción, és nem 287 médiaszakot végzett, többnyelvizsgás jókillány és jókiffiú jelentkezett arra a nyomorult állásra, ahonnan karrirer max a büfébe vezethet a pult mögé? Sőt, nógatták őket a szülők,:"Azér' feccöltünk fiam ennyi pézet a médiasulidba, hogy itten gyáváskodjál? Ereggyé, oszt dobd be magad, a lényeg, hogy házon belül legyél, a Truman Capote is kifutófiúként kezdte!" (És a melónak azzal a nem mellékes, ám az egészségre súlyosan káros velejárójával, hogy a pult fölött a Retek műsora permanete okádódik , nem is foglalkoztunk…)
Már a Győzikesó kapcsán a here-m out volt ettől a sok elitértelmiseggista nyafizástól, hogy ugye a cigányságot általában (és szövegszinten...) kameljuk, ámde éppen a konkrétcigány meg, akibe botlunk (vált: Bódi Family) az undorító DEPERSZE NEMAZÉRT MERT CIGÁNY HANEM AMIT MEGTESTESÍT. Mert Győző műsora nem műsor volt forgatókönyv szerint? Mert a sok, szigorúan nemelőítéletes Győzike fikázó elitista hány percet is látott a Győzikéből ?
melléklet:
Diogyenesnek cselekedetei
Csak megfelelő olvasási készséggel vágjon neki az olvasó. Archaizmusok, stílusparódiák, vendégszövegek tükrözései. "Bonyolult, zavaros mondatok, szócséplés, sok duma."Kis szeletekben is fogyasztaható.
Egyszer Diogyenes, elválván a feleségétől, de már néminemű készpénzzel, bútordarabokkal, sőt, könyveivel is, körbetelefonálta a barátait, lakhatna- e valamelyiküknél, amíg a megbízott ügynökség befejezi a lepukkant VIII. IX. XIII. kerületi készlete kínálgatását és keres végre egy neki megfelelő kérót ötmillióért a Várban, esetleg a Vérmező –Sas hegy –Gellért hegy háromszögben. Egyik barátja sem válaszolt egyenesen, így mérgében lement a nagykőrösi úti autópiacra, vett egy Bronco-t meg egy lakókocsit. A lakókocsit rászereltette a Bronco platójára. Azontúl abban lakott.
Közösködne egy nővel Diogyenes, nézi a nő Diogyenes házát, tetszik neki, de kettő: egy, pisilne s más: megmosná utána a micsodáját, hogy mielőtt. Ez utóbbival nincsen gond, mutatja Diogyenes a mosdószerkezetet, de az előbbivel igen. A nő erősködik, hogyhát igen, egy férfinek könnyebb, de hát más nők? Diogyenes vakarózik, nem találkozott még ezzel a problémakörrel, aztán a padlóból késsel fölfeszít egy dugót, s a támadott lyukat mutatja: ha abba beletalálna, próbálná, addig ő átmegy a hallba. Hallja, minden sikerül a nőnek, fif-fiff, csábillatot is permetezett már, amikor visszahívja, jöhet a cica, megsült a hurka, sőt, a dugót is visszataposta. De mégis, jó, tartály, de azután hová? Mondja Diogyenes lohadó kedvvel, hogy koronkint úgy parkol s egy csatornanyílásba engedi le. A nő fölháborodást tettet, szörnyű. Megmérgeli erre magát Diogyenes és a Várfok utca –Moszkvatér –Margit híd, Pesti Alsórakpart, Boráros tér, Haller–, Üllői –ficak Ecseri –Ceglédi út, Balkán utca–bonyodalom– Gyömrői út –Sibrik Miklós, megmutatja, mint engedik vastagabb tartalmukat szippantós teherautók nyolcköbméterszám, le a Maglódi út kellős közepén a csatornába.
Gyakran mondogatja, hogy mindeneket olvasott, tenger bölcs embert ismer az elmúlt egymillió évből, így azt gondolja, hogy az ember fejlettebb az állatoknál, de ha meg a miriád-s egy parapszichológust, pszichológust, szociológust, álomfejtőt, bulvaro– és vulgaro– asztrológust, autótesztert, irodalomesztetát, tévékritikust, aztán médelyákbojárokat, vallási marketingest, közvéleménykutatókat tekinti, hát inkább arra hajaz, tán az ember oktalanabb a baromnál.
A házasságot semmire tartja: aki akit kíván, éljen azzal .
Egy NagyoNagy Ember Margitkörúton megpillantotta a Bronco –t. Cseszett rá. Nagy Sándor viszont, aki csak egy ókori birodalmár, megállt, éppen, amikor Diogyenes a Bronco alatt feküdvén a kardánt s a csuklókat, egyebeket zsírozta. Adok -kapok –Nagy Sándornak igen megtetszett az éles elme és a tiszta gondolat. Kérj tehát valamit s teljesítem! Guggolnál arrébb, hogy ne fogd el a fényt –kérte Diogyenes.
Egyszer egy eszteta jól elkapta Diogyenest, hogy –és sorolta– sánta, hiányos mondatai, az áthallások, minden megvolt már ez ég alatt, Nitzsche óta, miellenben, Heidegger –és a Witt[olvashatatlan] sztori*. Egyéb értelmetlenségei. Néha bolondnak is kell lennie egynek, válaszolta.
*Egyszer Witt[olvashatatlan]nél vállalt ácsmunkát. Komplet tetőcsere. Összeszedett pár székely legényt, azokkal iszogatnak Witt[olvashatatlan] neoparasztházának padlásán: tető sehol. Jön Witti, mérgesen száll ki az autóból: Mi a F lesz, emberek!Mondja Diogyenes: De semmi, hisz’ mi szépen süt a nap: felhőtlen az ég: honnan következtetne tehát a jelen eseményeiből az elkövetkezőekre. Bunkó! így Witt[olvashatatlan], és te, ugyan miből következtetsz?. Föláll erre Diogyenes: én: Diogyenes vagyok!
Kérdezik aztán Witt[olvashatatlan]t, honnan tudta előre, hogy új ácsbrigádot kell összeszednie a Moszkvatéren. Ha én (is) a filozófiám szerint élnék, tehát egy mozgóképszínházban árulhatnám a vizet s nem filozófiámat katedráról.
Egy pályázati határidő lejárta előtt hat perccel mérgezett egérként futkáz a szakma pénzügyi bonyolítókkal, ajánlókkal, egyebekkel, Diogyenes már jön le a későbarokk fogadóteremből, kérdezi tőle Whalaky, hogy sokan vannak–e fönt. Feleli: Nincsenek. Kérdi Whalaky, [tán nem megzavarodott benned a világ] !?! Igenis, válaszolta Diogyenes.
Kikutatta telefonszámát, levelet írt, személyesen zaklatta volna A Fejedelmet: tanítványa lenne. A Fejedelem éppen levert volt, a felesége kinézett a konyhaablakon, a konyhalány ezt észrevette, ő is kinézett, meglátta az utcán mászkálni Diogyenest (ami elég veszélyes volt akkoriban, lévén Kádár, stb-k, lakása viszonylag közel) és leszaladt A Fejedelem egy dedikált fényképével a kapuhoz: Jöjjön ide, fiatalember, tessék …és üdvözöljük az édes erdélyieket!
Egyszer mégis kötélnek állt, és mivel úgyis az volt a terve, hogy miután megdugta a tanseget, az oktatókat, akkor diáklányokhoz is juthat, elment tehát velük (Megará)ba. Látja: kájcsanel tepsik, pirosladák, szamarakocsik, szinestéve, vidijaó, bejátéggépezett kocsmák, asszonyok a határt bengészelik, a gyerekekről lekoszlik már a segédruha és a következő ruhasegéd még nem érkezett meg s bizony, amelyik már nem ölbebaba, de még nem elég erős a verekedésre, éhezik: föleszi a jeges iskolaudvarról az eldobott kiflit. Jönnek a gyűjtők könnyesen, hogytehát, és mutatják, itt akárki szülő a gyerekéért a szívét elevenen kitépi s egyéb jelenetek, népmondások. Diogyenes bármelyállítást ellenkezőjével támaszt, ne dőljön: Nemde a gyakorlatban gyerek orrát a takony megeszi s fordítva, a gyerek eszi a taknyát. Mégis, vigyorog ( „Jaó berugattuk* a pestimagyarcsávaót a doktorkocsmába–ja) Diogyenes: Tehát én inkább lennék itt piros ladakocsi, mint gyermek.
Szintén itt, valamivel később már egy vasa sem maradt, mindet elkártyázták tőle vagy beledobatták vele a gépbe, mert kombinatorikájuk szerint a (megara-iak)nak: vesztesszériakombinációk után egy nyerő jön. Nekik a játék nem szórakozás vagy szenvedély, hanemcsak egyszerű pénzszerzés. Adja el tehát a Bronco-t. Az egyik fő cocpoltos üzentetett a csicskájától, hogy százötvenezerbe meg egy szűz P–ba megszámítaná a Bronco-t. Színleg ráállt, mondván, elébb hozzák a szűz P–t, abból ő már látja az egész üzletet, milyen. Hoznak egy tízéves lányt, aki vigyorogva húzza föl a halványrózsa–fakólazac–narancsszín dzsokkfelsőjét: nemsokára mellye lesz. Amúgy kis pájeszos, bajszos, szőrőcskés, fekete is, éshátigen, a retek is söndörödik róla: februárban? Hogyne! Hány éves vagy, kérdezi Diogyenes. Tizenkettő –hazudja a lány. Oszt mestálsz –e mán? –kérdezi tovább Diogyenes. Éne- je? Mija? –hazudik a lány, de már neveti erősen: ha más nem, legalább a fogai szépek. Jó, int Diogyenes, vigyék a lányt. Visszanéz az egyik csicska, mi van mosmább! Hát az, még csak tizenkét éves és ráadásul csúnya is! Micsoda, kérdez vissza a csicska, a P–ja? Vagy mit akar, ha szebben a fiatalabb se szűz.
Közösködés közben megemlíti a tansegnek, hogy talán korán kezdődik itt a szexuális élet (Megará)ban. Is, mondja a tanseg és mutatja, várjon, mindjárt megint elélvez és akkor válaszol: Igen, ő is arra következtet bizonyos jelekből, hogy a (megarai) lányok korábban érnek. Fölpattan erre Diogyenes, a tanseg pedig csalódott: ennyi vót csak? Diogyenes ordít: Ez faji alapú hülyeség, hogy a (megarai)ak korábban érnének, ökörség, sőt, a gyengébben tápláltak meg inkább későbben, és rajzokat vesz elő, gyermekrajzok, tizenhárom, tizennégy éves elsőszülők rajzolták, ordítozik, hogy a píz, hogy a hencsergő tizenkét –tizenhároméveseket egyszerűen rábeszélik, csinálják. Még meredő farokkal, de gyors számítást végez, egy (megarai nő) tizennyolc éves korára mennyi pénzt termel négy szüléssel, kurvaélet. (Nem ilyen finoman). Félbokán bugyijával s másik lábával célozván ugrál a nő: „…kezd az ember: egy laikussal?”
*A helyi illem szerint részeg az,aki hány. Aki tántorog, az megszűdült kicsinyt, aki elvágódik és fekszik, mint a kő, az megfáradott, de ha hány, csak akkor részeg. Ennek megfelelően a berúgatás technikája: minnél többfélét a lehető legrövidebb idő alatt.
Hónapok óta minden szerkesztőség elutasította már a kéziratait. Beállt egy nagykereskedelmi céghez raktárosnak. Nagy Név, irodalmuk számlaképes óriása, tehát vásárolhat abban a nagykereskedésben, meglátja Diogyenest. Kiséretéből a többi, szintén számlaképes (általában bt –formátumú) de kevésbé nagyok, odakiáltanának, de Nagy Név leinti őket: Ha azt akarjátok, hogy valóban szerencsétlen legyen, tehát ne vegyétek észre!
Egyszer tévedésből óraadónak hívták. Tudták, hogy nincsen papírja, de úgy voltak vele, addig is hasznot hajt, amíg erre a közighivatal rá nem jön. Valamelyik órájára a szokásosnál később, csöngetés előtt öt perccel érkezett sápadtan, fuldokolva a lépcsőmászástól, nikotintól és alkoholtól mérgezetten.Tehát tanár úr–kötődik vele egy hallgató, lány–, a mértékletességre, bor helyett egyszerű víznek ivása, az is inkább a markunkból, hogy tehát ez állapotja? Éppen hányingere volt, tehát csak intett, álljanak elő a szeminaristák a dikciókkal. Előálltak. A büfénél aztán a lány egy mögékerüléssel mégis elkapta, hogy ő a felesége lenne a tanár úrnak s az jót tenne neki.
Az oralis sex a téma az irodában, csupa nő, s kiderül, Diogyenián kívül ebben praxisa senkinek nincsen, csakis hallomása vagy olvasott valami bugyiizzasztót egy nőimagazinban.. Mindenkiben feszül az áram, amikor kiderül, hogy Diogyenia szenvedője ennek, de nem úgy, hogy neki kell, hanem úgy, hogy neki csinálja csak Diogyenes, minthogy magas kora (44 év), sat alapján egyébre már képtelen. De mégis, milyen lenne az, kérdezik a nők, ha mondana hasonlatot. Hát, jó, jó, finom, finom, csakmintha ínyes ételt ennél, de nem lakhatnál jól mert mindig ki kell azt köpni. Jó, és mit mond Diogyenes? Ugyenezt: ugyanis tőle hallottam! Néznek össze a nők: Ezek totálhülyék.
Diogyenes, nemhiába: ír végre egy olyan önéletrajzot, hogy egyből fölveszik egy belvárosi céghez. Pincegarázs, önálló iroda beosztott nőkkel, öltöny és fitnessz-pénz, squash-terembérlet, sat. Elégsok pénzért a cég reklámszövegeit kell lektorálnia, ami egy bonyolult jogi csavarmány fölhasználásával egyben a kitalálást is jelenti. Elvan tehát Diogyenes, mint Marci Görögországban, de gondolván a jövőre, egy presszóban hallott kis trükk fölhasználásával bejelentkezik állandóra a vidéki ( Klotildliget) barátjához, így koronkint taxipénzt, egyéb költségtérítést, satöbbit kap puszira, igérvén a könyvelésen fűt, fát, bizonylatokat és buszbérletek utólagos beadását. Közben hol-máshol lakna, mint a Bronco -jában. Részegség reggele virrad, szó szerint elcseszegetvén az időt egy volt tanítványával kászálódik a Broncoból, igazítja röverjét, amikor fő ellenfele beparkol mellé, á, szherfuusz –szervusz, szia–szia, bemutatások( Mr. Winfried Deibl sales director –Czikk Hamarka), vállveregetés, együtt föl: Oeregheeem!
Másnap ki volt rúgva.
Egyszer meglátta, hogy egy teljesen eredeti megjelenésű nő ( döglöttcsirkeszín cikcakválasztékolt hülyelyányfrizura á’53, de nejlonmasni nélkül, barna nercbunda, olivzöldmetál mívkermek arany s lila csillámokkal) egy TT –ben ül. Azt mondá reája: Ez a kalitka nem íly gonosz állatnak való.
Máskor a Fehér út –Jászberényi út bonyodalomban egy bajnok a ződnél a még piros fehér útiból vágott srégast eléje, csak elmérte a farkát és a balhátsó oldalával gallytörő rácson húzta a Broncot, tehát még az látott föl, a Kőrösi –Csomán leszorítván kiugrott és gázpisztolyát az agyának nyomta. Ó, mely eredeti megjelenés, már csak az autód is, TDI Passat optical design ültetve, szárnnyal, körbespoiler, aztán te magad is, bőrfej, setét hószemüveg, kapucnis halászmellény, sporting, sokzsebes térdalól érő nadrág, sportzokni, légcipő, balkézben kivont 3210-es telefon, kottázva bár, de enyhe sörhassal: eredeti vagy barátom, ma még csak százkilencvenháromezerötszáztizennégy tök’ilyennel tallálkoztam, mint te.Végülis az eredeti figura nem sütötte el Diogyenes agyánál a gázpisztolyt, mert a történetei folytatódnak.
Digyenes az esztétikáról és a ~i nevelésről:
(Megara)i barátja, kit a kis tanítványai csak Győrősszemnek(1986) neveztek, panaszkodik, kint volt nála a szaktanácsadó. Megtekinti az anyanyelvi órát. Pontról pontra mennek végig, fanyalog a nő. Hát a házi feladatok? Gyűrősszem kis papírlapokat vesz elő a szekrényből: íme! Nézi borzadva a nő: Hát a füzetek? Füzeteket nem visznek haza a gyerekek. Táskát sem. Ahova hazamennek, egy szelet papír sincsen a háznál begyújtásra, egyebekre. Ilyen kis papírdarabokra írja nekik a házifeladatot, jólrejthető ceruzacsonkokat ad ki. Csippenti a nő a papírszeleteket: zsír és koromnyomok. A lányok házifeladatai, ők házimunkát végeznek … És miért nem takarítják le az asztalt, ha írnak? Nincs asztal. A térdükön írnak. És miért nem mosnak kezet? Nincsen hol, hogyan, miben…majd az iskolában. ( A nő most már síkideg.) Ezt nevezi maga esztetikai nevelésnek, ezeket a förmedvényeket? Nem, pirul Gyűrősszem, de bízom abban, hogy az ő gyerekeiknél, úgy tízennyihány év múlva már az is szóba jöhet a házi feladatokkal kapcsolatban is. Mit tegyek, kérdezi Diogyenest Gyűrősszem. Ó, te hülye! Szakítasz az óráidból egy negyedet, kiosztatod a szekrényből a házi feladat füzeteket, nem hatfélét írsz egyénileg, de lemásoltatod velük a tábláról készet, és ha jön egy ilyen nő, bemutattatod velük: ahogy mindenki csinálja ebben az iskolában, rajtad kívül.
Megkérdezték a legfőbb élegyről. Ő a levegőt nevezte annak. Csakhogy ez az apollóniai Diogyenes volt.
A mi Diogyenesünk (az alfeődi) természetesen többféle választ adott (mindig rosszkor kéredezték):
-1969. január 7.: Jimi Hendrix: Voodoo Chile (Slight return)
-1977. augusztus 17-én, zwiecz–i („táncos”) sörrel a kezében szemlélte a pusztítást Kiskörénél. Az unikumot nyilvánította élegynek.
-1977. november 21.: Jimi Hendrix: Red House (New York Pop, 1970.07.17.)
-1981 –ben a villányi oportóról nyilatkozott meg.
-1987–ben a szart vélte. Ha ugyanis, minden szart folyamatosan eltüntetnének a Földről, világvégünk lenne.
2001. májusában azonban hótrészegen fölhívta Szikla atyát. Szikla atya éppen arról beszélt a rádiójában, mekkora egy beképzelt F volt Jim Morrison. Betelefonált tehát Szikla atyának és megkérte, gondolja át, ő Erdélyi Zsolt mekkora önelképzeléssel rendelkezik, ha valaki nem úgy beszél neki, belekönyököl az arcába a zéteren keresztül, és csak ő még egy kis kéjrópai médelyavállalkozás bojárja, mit tenne tehát akkor, ha amerikai költő lenne, egy magas, szépfiú és vállogatott egyetemistalyányok kórusa zengené a Celebration of Lizard* előadása alatt: Fuck me! I Suck your Dickie. Nem járt jobban, neki is belekönyökölt Szikla atya az arcába: ámen. Azóta a nagyképűséget nevezi élegynek. Igazat ad Szikla atyának. Ne legyél szerény, mert bár az igaz, hogy mindenkit a sír férge vár, de már az életben is van elég féreg.
*Minthogy Sz. a. csak a Hello I Love you, Light my Fire s hasonlóakról akart tudni.
Hogy kerül a története a termelőszövetkezetiek közé? Úgy, ahogy Diogyenes a termelőszövetkezetbe. Tizenhárom éves volt, amikor egy szép június tizenhetedikei napon háromnegyed ötkor fölrázta az apja: Ébresztő, hékám, a hasadra süt a nap! Úgy is lett, minthogy keleti szobában feküdt.
Egészen vén hülye volt már, mikor kultusza támadt. Fiatal lyányok cirókálták még testmeleg bugyijukkal arcát, tévéstábok egymás bütykét taposták, amikor nyomütő botjai koppantak egy kisebb brigádnak a szülőfalujában: milyen is volt az ifjú Diogyenes. Hát, a’ kemíny egy csávó vaót, mondta Dikmány Ferenc, ki egyivású vele, nyáron, nagy melegben a forraó homokon feküdt, tílen a jeges fagyos villanyoszlopot ölelgette. Tudjuk: Így edzette magát a rideg élethez. Nem, ellenkezett Dikmány, hanem mert totálkoki ríszeg vaót a’ mindig.
Egy nagyobb úr kisebb huszárja láblabdászásra hív föl s mikor Diogyenesnek asztalához ér, gúnymosollyal hajol: bocsáss meg, bácsi. Nemde, a szád, figyelmezteti Diogyenes, barna karimája a nyalakodástól –avagy csak csokolátás?
A Martin Pop- Scheidl fályban ezt a történetet így találtuk: Egy korcsmának boltjai alatt űlvén, hágnak le a grádicson igen nagy hanggal, fegyvöreiknek csörtettéseivel, magoknak hánya -vetísivel, felesen marketánylyányokkal, kivont laptopokkal az (egy) fejedelemnek nehézlovassági, kardhordozói, némely lovászok, főcsiszárja, de még ki se üríttetik az internetkávézófertályt, mán kezdik igen pekdesni az (egy) fejedelemnek legújabbját, hogy: Az idegencíme utániscsak az idegenségek, ez Ráth-Véghtűl való, az is, emezek is idegenytollak, hahó, keller, de savanyavizet, Bock-villányit mingyárast, heéjj, de lassú ez fos, letőtése! Odaméne tehát Diogyenes, pedig az kevés lenne, ha dagadtra van mán verve az agya is ilyesmik mián, hogy Nyilasi Tibor, Hubert Kah, Mityimutyibácsi, ennenorrának icigorrként mutogatása, sat. Éppen egy lyányarcú kis apródja a fejedelemnek, hát neki szegezi (ism.), hogy de mely szájára veszi is az Ézöst, de tán barna karimáját nem é a Fennséges Alfélnek csókolásán szerzé oder nur schokoladen? Usw. Tehát a pajkos jól a füléhez hajolván ordítja: Venné ókulárját, papa, nézné a házszámot: hogy ez lenne itt az Uhrin Benedek Kerestetik?
Uhrin Benedekre vonatkozóan keveset találtunk. Egyesek szerint apródfrizurás médelyákbojár, kit a sors benzinkutasnak ill. autókereskedőnek célzott, de valami tévedés folytán még oktatta is az újságírást. A Nea Liviu -jegyzetekben Uhrin egy öreg kertész. Martin Pop viszont egyértelműen az aradszky-jelenségbe tartózóként említi, tudnillik, hogy a diákos gúnyból ünnepelt fűzfadalnok rajongóknak hiszi a gúnyolódókat.
Egyszer még fiatal s részeges művházigazgató korában beméne az utcai ajtón a kocsmába inni. Ott áll a pult möge–végén a művelődési felügyelő a béleltkólájával és szóvá teszi, hogy bejött volna az ajtón. Mert té az ablakon gyüvél, komám? Majd kére, mint szokása egy rumot (tehát nem felet!) és egy kólát. Majd a kólával a felügyelő mellé áll s kéri, cserélnének, ím ez teli üveg s a felügyelőjéből tehát már két korty hiányzik: Ez jó bolt? Nem, ellenkezik a felügyelő, lévén a tiédnek, bár egész, mégis lényeges hiánya. Gyorsan leissza tehát a kóla felét s abba egyet (tehát nem felet) kér, megkapja. Most már, komé, cserélnél velem? Kapna a bolton tehát a felügyelő, minthogy az övé csak fél rummal bélelt, tehát soványabb. No, ki –ki issza a magáét, aztán ki: csak hátulról, ahonnan a felügyelő jött az udvaron keresztül, mely a tüzéptelepre is szolgál. Megállítja tehát a nagykapuban: Látják tehát ezt az emberek: münk, ez kapuban. Igen? Gondolják: szenet nézni voltunk. Nem! Hát ruszkipaláért! Hülye! De gerendákért? Marha! Hanemhogy? Hát: inni… a kocsmában… De miért jöjjek én akkor erre hátul, miértisnem az utcai ajtón, rendesen? Tartalomhoz aforma, amfaóraa! -vágja rá vigyorogva a felügyelő s átballag a tanácsházára. Nem tanulta meg aztán ezt sem Diogyenes.
Dionősző király egy csávó volt, bt, kft, a fél téeszt lenyúlta, számítás-technikus is. Végül Diogyenes a hetedik határban, (Megará)ban menvén az iskola előtt, hallja a rexütő jellegzetes suhogást, az anarchia hangjait, nemapámmagahogy üthessen -rikoltások, benéz az ablakon, repül a repüla, benéz jobban, hát látja Dionőszőt, bemegy. Csend, gyerekek fölállnak, soselehessen tudni, hátha megint valami bolon’pesti hozott cukrot, édességet, szemnek –rágógumit vagy potyánruhát. De aztán látják, hogy ez az Érdekestanárbácsi, aki a Bolontanárnéni óráján volt egyszer, leülnek s várják a verseket. Nincs most vers, int Diogyenes, csak tanárbátyátokkal szeretnék beszélni. Szopjon le a tanárbátyánk engemet, javasolja egy hátgörbítvén is túlkoros leányka. Egyebek is elhangzanak, de azokat már végkép nem írjuk le. Tessék utánajárni! Kimennek a folyosóra. Gyújtsunk rá, javasolja Dionősző, lekötelezel, hogy ím, számüzetésemben meglátogatsz: láthatod, a szerencse milyen forgandó! De úgy látom, húzódozik Diogyenes, tanítónak se vagy sokkal jobb, mint királycsávaónak voltál: rí alattad mindenik!
Ríva fut egy tanítványa, hüppög: Má’ megint leeszterházyzták egy bonyolultabb mondata miatt, A Fejedelemnek, (egy másik), egy főétekfogója pekte az arcába. Mikor születtél, fiam? –kérdezi. Megmondja, mikor. Az baj. Miért nem születtél 1955-ben, vagy elébb! Néz a gyerek: Mer’ anyám még csak tizenegy éves volt akkor! Na, förmed rá Diogyenes, akkor meg mit nyaggatsz itt!
Más tanítvány fut: összefüggéstelenek a mondatai, nem jutottak tovább a tizennegyedik oldalnál, lehetetlen, zagyvaság, hol az alany? Olyan inget* vigyél tehát nekik, mely nem az övék! Az majd jó lesz!
*Rever Andersennél így áll ez: Egy fiatal mutatja drámáját: uchronia, a Monarchia délnapjaiban játszódik 1999. augusztus 11-én, napfogyatkozáskor. Császári és királyi regálé a tánczene. Herceg, vezérigazgató, főmunkatársak, lemezlovasok, biodinamizmus, folklorisztikus játékok, ethnographiai hevűlet. Persze a szálak kézbentartója a csillagköszörűs iroda vezetője, egyszerű főmunkatárs: „Itt van fiam a diszpó, vigye annak, nemtomki, aki most az elnök, de Icukát keresse, írassa alá!”
Nagyszerű, adja vissza a kéziratot Diogyenes. És kiknek mutattad eddig?
A fiatal sorolja a neveket. Diogyenes hümmög: Főmunkatársak … lemezlovasok… te együgyű, hát a drámád eleven hőseinek adtad oda elolvasásra? hogy saját magukat olvassák vissza? Médelyákprimadonnáknak és színházi muflonoknak? És te, reménykedik a fiatal. Mit? én? én meg csak a Diogyenes vagyok. (Nea Liviu fordítása)
Találkozunk vele, megelőzzük a Broncot, villogunk, minden, végre kiáll egy úticsárdába. Ölelések, lapogatások, mi jódolga van, egy tényfeltáró kftnél helyezkedett el, életet kell beszállítania, hrvajó meló, élet, az van, hegyek, majd ő hord be abból. Mi most a meló, hát a prostitúció a téma, már a vázlat ugye meg is van: abból indul ki, hogy prostitúcióra kényszeríteni nem lehet, csakis a mézesmadzag, a ráédesgetés, a lelkiterror, de a lyányok csakis önkénytességgel és büszkeséggel, az öntévelyítő és önáltató dumák gyűjteménye, csakpéldáulhogy a háziaszonyok is kurvák lennének, csak ők egy férfivel csinálják pénzért, csakviszont szopni nincsen gusztusok, ezértis misszió az, amit ők csinálnak, sat. Örüla, gratula, biztatások, segítségünket fölajánljuk, megadja a cégmobilját. Két nap, hívjuk, nem kapcsolható, harmadik nap aztán bejelentkezik egy nyálcsávó: ilyen Diogyenes nevű nem is volt soha, ő most a, de nem ér rá, forduljunk az asszisztenséhez, ha. Hátpersze, röhögve mesélte aztán Diogyenes, hogy bevitte a nagybüdös életet, hogy a prostitúció az eleve különböző kasztok üzletágainak bonyolítmánya, a médelyákokban meg ez úgy, Gizike güzükeként, a gőzeke meg Gizikével, a szezonnak fazonként való ábrázolása, a callgirl, a konzumálás, a kamionos és a bordély üzletág össze –vissza keverése, a futtatottak az önkéntes gardigányosokkal és az öngyilkosjelölt szabadúszókkal, a havi százezerért lizingelhetők ügyén vágóképeken a harmincezerért örökáron vásárolható pállotszájúakat mutatják, röhej, ezek meg a szeriben csak fogták a mércéket meg kliséket, nézegették hozzá ahhoz, amit ő bevitt, a klisékbe próbálták belenyomkodni a csaj esetét, akit a férje közös megegyezéssel hatvanezerért adott el a striciknek, akiket a terv szerint a pár hét múlva megszökő asszony postitaúcijaóra való kényszerítíssel adott be a rendőröknek: akik a lányok szakmai felügyeletét látták el: mostnevessetek! Nem nevettek: kirúgták, hogy semmi se passzol ahhoz, és ha ez az élet is, akkor se lehet leadni. A sorozatgyártásban a klisé kerül a legtöbbe, tehát nem a klisét igazítják a tényekhez, hanem a tényekbe belenyomják a klisét s ami nem fér, az kimarad.
Mutatják neki a A Fejedelem (egy másik) legújabb beszédét: Ha neki (A Fejedelemnek) írás közben eszébe jut valami gondolat, gyorsan föláll, hogy elmúljon.
Diogyenes bólint.
Tanítványai rákérdeznek.
Akkor igen sokat megmacskásodhatik a lába Őkegyelminek. (Hacsak szükségből nem kell mennie Nékie: pervátára, étkezni vagy lejárt a munkaideje.)
Egyszer egy fiatalt lát igen megpirulni valaminek láttán. Ládd fiam, csak ímígyen: ez a jó erkölcsnek festékje…
De te uram a szemérmet a gyengeségnek tartod.
És miként gondolsz te rám, kérdi.
Mint hülyére, uram!
Mennek az utcán egy barátjával, akire ujjal mutogatnak, mind a tisztes polgárok, asszonyok is, bárki a városkában, hogy eleven bolond lenne, hülye: hosszú mongolbőr kabátban, fekete lókupeckalapban, szemből Frank Zappa, oldalról Cyrano, egyébként bluesman. Jőnek szembe velük vasszeggelvert műbőrjakis legények, gázolnak a tömegben, mint mezőben, de meglátják a barátját félreállnak, nagy, mahomet csicskák s köszönnek: Csókolom, t’ácsi.
Tehát te valóban tanító voltál itt, rexütő nélkül, bólint Diogyenes.
Egy barátja valami elveszett lyányról papol, aki lehetett volna, de ím eltűnt, hogy annak egy írását elemezve mire jutott, sat.
De megkúrtad–é s milyen volt, kérdi Diogyenes.
Az idősődő Diogyenesnek (negyvenévesen már hatvannak orcázott) olyan költő -író formája volt, egy házibuli alkalmával így nem tűnt föl senkinek, amikor egy fölkapott költőlyányt ő is elkapott s arra kért hirtelen, mint egy doktorbácsi: nyújtsa ki a nyelvét. A lyány megállt tehát nevetve, vállát vonván egy kicsinyt mégis nyelvet öltött ( mert nem tudhatta hirtelen, nem ösmervén, mekkora ember is lehet ez, például szerkesztő a rádióban vagy ilyeski). Jobban! –utasította, erre a lyány egy kicsinyt még kinyújtá a nyelvéjét. A környülállók már gyűltek:
Látjátok, mondá tehát, a sajátos nyelv, a nyelv minden előtt!
(Egyszer pedig valamely követője diktálná szemináriumon ezt s a sajátosnál ippeg böffentvén valami sertűl, tehát azután a diákok széjjelszóródván, mind az boltok alól a sajtos nyelvet követelnék tányérjukra!)
Egy fiatal lovag elkapván a grabancát kérdőre vonta, hahogy ugyan ki lenne ő maga, ha ez ártatlant ennyire megszégyeníté.
Hatehát ő ártatlan lenne, én penig az oroszlányi szűz!
Nem úszta meg ilyen olcsón, a lépcsőházban diáklyányok lefogják: Beszéljen csak még a tanár úr a sajátos nyelvi világrúl! Menekülne, nincsen út, felül a lépcsőn csípőszabású trapézfarmerek, alul gardigányok. Hát, vakarózik Diogyenes, szerettek valakit titokban, párat meg nyílván, Rickie Martin, Lovasi Bangyi, Kamarás Iván! (Igen, nem, pthfőj, júj, édes –kiáltások.) Akit szerettek sajátos, akit nem, nemsajátos. Egy költőlyány három -fok alulról néz a szeme közé: De tanárbá’, mosmá ne tessék hülyéskedni! Diogyenes megpirul: Az igazán sajátos nyelvi világ az nem hirtelensült, hanem hét koron is által: nézzétek a Soós Imrét. ( Néznek össze: Ki a F?, el. Rákövetkezően kérdezi: Házi feladat? Irulnak –pirulnak a lányok, akik látták, a többi vállat vonogat.)
Mindig ellenkezett.
Egyszer egy diáklyányt a könyvtárba rendel, ott is a versek–drámák polcok közé, tehát a magányban nekiveselkedvén, ölelgeti, belenyúl a lyány nadrágjába, bibézi bimbóját, sat. Ezért hívott hát, tanár úr? Ezért, biz’!
Lám, most is, még itt is!
Magyar irodalomról beszél. A deákság közben csettel, levet szűr, jegyzetel, fűlelőhelyeket közöl, sat. Beszél Diogyenes egy prózáról, drámáról, amikor a stréber beszól: ha szabadna a nevet, uram! Diogyenes ötölni, hatolni kezd, most a nevet hagyjuk, a jelentőségéről ezeknek a prózáknak, amennyiben is tüköri, tehát, sat. Sőt, hogy a figyelmet mostmár elterelje, mutat az egyik novellában egy kis kócos lyányt, aki Galgóczi Erzsébet lenne.
Következő előadás előtt kiszól a portás: Nem kell már fölmennie a tanár úrnak: másnak van kiírva az óra!
Hallja, hogy a vidékiéletábrázolásban nagycsávó a Szőke András, hogy a humor, amivel megjeleníti a vidékiéletet, ha börleszkszerűen is néha, de partiasan nagy. Ahan, mondja erre, és hol lakik? Mondják neki, hol, de masszőr is. Mint minden jócsávó, civilben, otthon nagyon is vérprofi, kinéz Szőke, látja s azt gondolja, hogy talán egy ügynök lehet. Nem engedi be. Így aztán Szőke András és Diogyenes soha nem találkozott.
Verstani órán grabancon kapák a csintalanok, ha már, akkor azt ugyan értik, mi lettvolt az alanyi költészet, de ugye igazából a határozói-jelzői költészet nem létezik, csak amolyan diogyenesi szólás. Igenis! Védekezik. De a kovásza mi lenne?
Ó semmi az, kisprózai életmondatok kellenek, kevés verstani ismeret alapján ezeket rövidebb sorokba törve érdekes csavarokkal jelzőivé, határozóivá módosítani egyes szerkezeteket, hogy az: az ÉN. Esetleg ciklusokban. Lehet tökölni szonettben, de minek. Nagyon ajánlatos az életállomásoknál, első véres lepedő, a makk viszketésének első átmenetele magömlésbe, koituszok, vénkecske protézise sónyalás közben kiakad, hányások a barátnőkkel. Nagyon fontos a folyamatooos diiicséret mákonya, a kollegalitás, az egymás kutyája –kölykének megbecsülése és tudni azt, mely kiadó az, aki csak már a meglévő szerző kört ( am. Barátok közt tv -sorozat) adja ki.
Egy lány igen sír ezután az óra után. Diogyenes kérdi, de a rány rárivall: Menjen a F-omba, vén majom! Inti Diogyenes a lányt, hogy az, az a micsoda nem is lenne neki. Akkor nyalja ki, amim van! A lány üvölt. Diogyenes áll. A lány üvölt. Mit les itt! Várom, hogy lehúzd a bugyid!
Szexuális zaklatás gyanuja miatt bontottak szerződést vele.
Mondják neki: túl sok a sex.
Valahol, ha máshol már nem, lennie kell –válaszol.
Politika kevés (1999). Jó, mondja, rosszkedveteknek tele van –dehogy még ráadásul ti rázzátok hozzá a Hóapó szakállát és fergetitek* egymás nyakába?
*Láposi Marianna jegyzésében, szó szerint. D. italközi szóösszevonásainak jellegzetes darabja.
Fiatal potentát a címét követeli. Költőlyány nyújtja papíron, nézi a potentát: Ez postacím? E-mail –je? Az nincsen, sajnálkozik a lány. Az nem létezik! Hazament a potentát, rögtön begépelte a keresőbe a diogyenest.
Egyszer egy parasztházavató hétvége viharba fulladó, már üvegessörrel is csendesen csordogáló és kiürített unikumkészletű vasárnap délutánján kérdőre vonták, hogy mit csinált egy költőnővel tegnap a nyílt utcán. Ó, a kialvásos reflex! –hárította el a vallomást. De, erősködtek. Volt egyszer egy Diogyenes …hogy nevezték azt? A Kutya! Senkinek nem volt nevethetnékje, mert az unikum az tényleg elfogyott már. De, komolyan, vonogatták tovább. Az úgy lehetett, ebben a korban már, amiben vagyunk, hogy dévaj beszédekkel hevítvén egymást egyszerrecsak arra fordult, hogy a jancsi megágaskodott a leocadiai tropicál gatyában, s ezt a költőnő észrevette. Rálegyintettem, mi is lenne az, ha száraz helyre k’ék dömöckélleni. De, mondja a vén csont, hát az ő pillája is csak megpárásodott a nevetésekben, hát ez, e csodás constellatio, már a mi korunkban mely ritka alkalom, próbálnánk tehát s: úgy.
Részegen, ésmivel hetek óta folyamatosan, nyaggat tehát egy színházi embert, adnák elő a drámáját. Jó, mutatná meg, mutatja, színházi ember borzad, demert részeg ő is, rááll, mutat valamit. Becsempészi tehát Diogyenest egy próbára. Ül a nézőtéren a Nagy nevű ügyeletes szerző, sajátosnyelvivilágával mint kiskosarával ölében. A színpadon meg vágják a szövegét, mint népellenséget, mint labancot, kurucot egyszóval hajdutánc, fogyatkozék a szöveg, hull, mint pogány, még, ezt is: a színházivilág újulásának főalapja a szövegnemtanulás. Kicsit oldalvást kerülnek, föl, hogy Nagy arcát láthassák közben, látják is, honnan ismerős, persze, U. László kerálunk vót ilyen, csak alacsonyabb s veresses szőke ember, rájukhagyta, dobzse! No, komé! Néz diadalasan a színházi, akarod-e? Diogenes visszakérdez: Mennyiért? Színházi mond egy nettó összeget. Annyiért némajátékban is! –lelkendez Diogyenes.
Egyszer minden véget ér –mondta abban a korban, ami ez ég alatt már vénségnek számít: ötvenhat évesen. A Bronco is a végét járta, a negyedik fúrást már nem vállalta a mester, a hüvelyezés meg lutri, lehet, elmegy még százezret, de lehet, megreped a próbagyújtáskor. Maga szerelgette az autót, de már nem győzte s kasznizni is kellett volna s arra mestert nem találni. Valahogy még kihegesztgették a fő tartórészeket, de azután bejöttek a paxuscserék: megbukott a Bronco az eredetvizsgán. Kis c-t kapott, ami elég rossz.
Kérdezik, hogy teheti Diogyenes létére (azt, amit éppen csinált)! Nem lennék igazi künikósz, ha igazi* lennék!
* László Hedwignél: ha következetes
Kedvelte a szőrszálhasogatókat, farizeusokat, így az irodalomesztetákat is. Nyaggatják egyszer, hogy több Diogyenesek lennének. Persze, mondja: Lao Tan, ha élt egyáltalán, bizonnyal egy bötüt se tett. S Kung Ce is nyílván kétszemély. (Néznek rá: Ökör!) Jézus csakúgy, inkább tudatösszesség, mint egyszemély. Egyszercsak leoldja szablyáját. Íme: a hüvelyről beszélünk? Avagy a pengéről? Bizony egy hüvelynek kellett hordoznia a szellemet, aztán a sok oktondi tanítvány hol a hüvely, hol a szellem történeteit írta le. A kurzív részt a Szliveni Kódex-ben 1773-ban talált széljegyzetből fordította Antonov Mikea.
Tanítványa kérdezi, s mert lány, gondolja, meg is eshetne még akár, tehát válaszol:
Hogy Kung Ce és Lao Tan találkozhattak volna, alig hiszem. Mese. Képzeled? Kung Ce egy (egy másik) fejedelem, kisérete van, tálasok, monográfusok, étekfogók, pervátahordozók –tettek is ők vastagon Lao Tan-ra! Az ilyen párbeszédeket, melyeket a Lao Tan –nak nevezett tudatösszesség követőitől olvashatni, mintpéldául Kung Ce egy tanítványa kételkedik ama yao-i hajó( értsd Csu –dinasztia kormányzása) szárazföldi eszközként (a Lu káoszában) való alkalmazásában, vagy a Lao Tan és Kung Ce közötti párbeszéd… –nos ezek a tanítványok önigazolásai.
Máskor, már a magyarra értve:
Nem mondom, hogy Fejedelmünk nem gyémokrátikus gondolkodású: „Jó, engedjétek hozzám (aki akar jönni, az) –t, hrvannyát a (vesszen Gerő!) –nek, ha akarnak, őhozzá is mehetnek!” Mindazonáltal az udvaron keresztül lehetetlen a bejutás.
Weöresről kérdezik: Tán Csuang Ce–t olvasván követte Lao Tan–t? Mondja olvasni igen, de követni Kung Ce –t. Aki követte is Csuang Ce–t (is!), az az ő mestere, Hamvas Béla volt! (általános derültség, nevetés, röhögés a széleken)
Megint máskor(a leesterházyzottnak mondta):
Mi a fejedelmeinket (vagy legalább a maradékaikat: Petőfi Zoltán) a szeretet cukorával halálra hízlaljuk –másoknak a korpát is csak körömmel mérjük. Ha alant mindenkinek is igen tele van már a töke Édesapánkkal (minden dógozó a fija), azért fennen vivátoznak. Te is az Esterházy F -án* nyőttél föl: nyeljél hát!
*Utal a Kádár F–án nyőttél föl, a ’90-es évektől igen elterjedett szólásra.
1993-ban Kis Zoltán egyik mesterével sétál az utcán. Mondja a mester, hogy a úgy gondolták (ti a másik mesterrel –N.L. kiegészítése): Kis első könyve nagy dobás lesz, legalább akkora, mint a Termelési regény. És: egy szó se esett róla. Diogyenes megállt hahotázni: Milyen színű volt Kis elsőkönyvének a borítója? És a fedele? Vagy: egy volt neki: paperback? Kellő idő volt –e ? A fiataloknak miheztartásra, az öregeknek, hogy? Az executive producer? Mit csinál most Kis? ( A Kurírnál volt. K.A.) Mikor beszélt vele utoljára?
Kazay Alíz kutatásai szerint egyszer tényleg élt egy ilyen nevű író, pl. A jaszenovói evangélium szerzője, aki a legutolsó kutatások szerint bíró Bicskén.
Megtudta, hogy az élete ’mit sem ér. Megtudta ezt már többször is: sehol nem állt helyt, semmilyen munkát nem végzett el tisztességesen, minden feleségét csak kihasználta és tönkretette, a nők lelkét tiporta, tanítónak következetlen, kapkodó és erejét elaprózó, írónak is észrevétlen, mert közepes, vagyis seide –seoda, a médelyákoknál se vált be a már ismert okok miatt, és állandóan gúnyolódott. Így aztán nem sokra vitte: hazaköltözött a falujába. Amit a Bronco romjaiért kapott, abból vett egy hold szőlőt. Nem a szőlő érdekelte, nem volt már dereka kapálni –kötözni, hanem a gunyhó. Akkora, mint a Bronco lakófülkéje.
Néha meglátogatták a feleségei, a tönkretett asszonyok. –Micsoda dámák! –szólt a falu.
Tanítványok jutottak nyomára. –Ára, le, a hetedik dűlőn föl, két kilométer a disznóstanya, ott találjátok! –igazította el őket.
Egyszer még benne volt a rádióban, de a készülékében lemerült az elem.
Egyszer visszatartotta a lélegzetét, hogy meghal, de nem sikerült.
Fölkötötte magát a gerendára, de földet ért a lába.
Elmesélték neki az f-i embert, aki a temetőkapura kötötte föl magát tisztára fürödve, ünneplőruhában, hogy ne kelljen messzire vinni –öt lépés a halottasház. Azért csak levetkőztették mert boncolni kellett.
Boncoljanak! majd jól nyakonvágom a mestert!
Hogyan! ha halott vagy!
Akkor meg: boncoljanak: érdekel?
Elment tehát a temetőbe, hogy fölköti magát a kapura. De annak a kapunak nem volt fölső összekötője (FÖLTÁMADUNK). Sőt. Kapuja sem volt. Így aztán elment a kocsmába, jól berúgott egy üveg sörtől.
Beszélik, hogy Diogyenes így halt meg: arccal egy pocsolyába zuhant s úgy maradt. Vagy kocsonyát evett az egyik sógoránál s úgy. Már Augsburgnál odamaradt… igen, de melyik csatában?
Mi, akik a barátai voltunk, csesztünk elmenni a temetésére. Gondoltuk, lesznek elegen, mások. Így volt ezzel a többi barátja is. Nem sokan lehettek ott. Éppen egy (megarai) falut jártunk. Szélyes lapályon cocpoltos házak, csaneltepsik, pirosladák, de már egy –egy petty 123-as, aszkaóna, ódik, fókszvágenyek. Kutyák. Szemét mindenütt, egy–egy üres szemétgyűjtő konténer. Flakonokat hengerget a szél az aranyló latyakon. Kisfiúnak látszó gyermekhez közelítünk óvatosan, téglákon, egyebeken lépdelve. Chilei kötött indiánsapó, férfi polárkardigán csüng, konzumlány–neonlila sínadrág, kavicsos tengerpartra való strandszandál, narancs–aranyflitteres: nemrég volt a ruhasegédosztás. A gyermek egy tévétávirányítót nyom a latyakba: Vuuuu, –brmm –brmm–brmmm, vuöáááááááá! Ő a LXVIII-ik Mecsek Rallye mezőnye.
Szervusz, kisfiú! Mit csinálsz?
Möa?!
Mi a neved?
Dhiogyheash! –néz föl ránk hunyorogva.
Még az ifjú: azt hittük, vaddisznó csörtet az orgonabokraink között, de csak a bogárhátúja volt, amit világítás nélkül, hóttmakett belekormányozott a sövénybe. Volt még idegünk, hoztunk föl neki pirosbort, s ő egyre józanabbul beszélt, hogy a jelen egyszerrevalóságában lényeges s lényegtelen egymást kioltó, erősítő, kioltó hatása, interferenciája, egyfajta dopplereffektusa az emlékezéssel egyre jelentősebbé váló eseményeknek, így kiderülhet, hogy az az egy alkalom, amikor pocsolyarészegen ment be a kollégyiomba, az minden este volt s a munkája, amire úgy emlékezett, jól volt, elleségei diktálmányában már hanyag s egyáltalán semmi sem úgy van . Fogalmunk sem derengett, kiket sorol föl. Végre a hetedik pohár után elaludt. Újabb csörtetésre riadtunk, ő már sehol, a bogárhátú, rückwerts-ben a bokrok közül. Hajnali kettő volt. Na, végre, gondoltuk.
Kérték, mutassa meg, hol a Kádár F-a. Tapogatni kezdte magát, mintha kulcsot keresne. Máskor viszont bevitte őket* egy mesterhez: Schau mal, das ist Kadar sein Fass!
*Kazay Aliz, Bátori Csilla, Ernst Balázs, Fond Szilárda, Nea Liviu
Langyos márciusi eső ébreszti őket egy szántáson: Hol a F-ba vagyunk! Eszmélnek: reggel közelebbnek gondolták a szántáson át s vesztükre, maradt még egy üveg vodkájuk, azzal indultak el. Filmaszakadás. Barátja igen sopánkodik: tweedzakója, piroscimkés lévisze! Diogyenes ellenben markolja a hantokat: Micsoda egy jaó feőd ez, komé, televíny, megvan huszonnyaóc koronás! Kóstolja s kínálja barátját is: Bátorsággal!
Megy Diogyenes az éppen aktuális lyánnyal a kőbányai úti kínaipicon, hát látja, Csuang Ce kis tornacipőnek látszó valamiket árul. Nemde, komé, voltunk tehát mi egy gyékényen –mondja tökéletes kantoniban. Kab’ be te, tepsiszem! –válaszolja Csuang Ce tökéletes fölsőfolyásiban. Nézi a csaj álmélkodva: No, ezek jól elvannak!
Máskor is gyakorolván magát a kínaiban, tehát egy kínai virágárus lányt szólít meg: hogy a virág. Csakhogy a nyelvét túlság a szájpadlására nyomván a lány kecskét értett. Milyen kecske ez, dühösködött a lány. Néztek egymásra s abból jól olvastak: egyet: Hülye!
Megérkeznek Abádszalókra. Csuang Ce leparkolja a C-s rendszámú ’84 –es Corolla kombiját a fagylalt alakú fagylaltosbódénál s elindulnak, föl, a gáton ’Derzs irányába. Mennek, mennek. Egy fia halat se látnak fölugrani. Csuang Ce mutatja: Hát ezért hoztál ide? Diogyenes vállat von, mutatja: Akkor menjünk vissza, igyunk egy sört. O.K –mondja Csuang Ce.
Jön föl a Gödörből, fordul az Üllőin, látja a tömegben Magyari Bélát, A Magyar Népköztársaság Kiképzett Űrhajósát: Szervusz Bélám, rég láttalak, lapockáját lapogatja –N.B. ez úgy a Nagyváradtérnél, és MB lefelé, tehát a Fradi pálya felé tart. Fordulnak, szavak, karolja MB-t indulnak föl, föl, beszélgetnek: élet, Szovjetúnió, repülés, a kiképzettség léte összevetve egy elsőfilmtelen filmrendezőével, át a Margithídon, tovább Mártírok útja, már szinte sötét van, MB egy sarkon megáll: ő most befordul* itt. Diogyenes mutatja: akkor ő egyenesen: viszlát, jót beszélgettünk.
*Rever Andersen rákérdezésére MB bevallotta, hogy már az Iparművészeti Múzeum magasságaban végére ért: nem ismeri, soha nem találkoztak. Magát a történetet egyébként Balpataki Imre elbeszéléséből ismerjük.
Diogyenia (egy másik, óvónő) éppen pakol, be a Bronco-ba valamely nagyáruház parkolójában, amikor megszólítja egy vallási marketinges. Ó, mondja az asszony, mindjárt itt a férjem, jobb lesz, ha elmegy, fiatalember! Mosolyog a bakta: Tán verekedős? (Lát ő minden nap ilyen korcs, nyu’tivilágtól fertőzött vállalkozókat, majd jól megvágja őket).Nem, sajnálkozik az asszony, hanem annyira egy hülye tud lenni. Marad. Jön Diogyenes, kapóra veszi a marketingest, elő egy verssel a szent könyvből, s a kérdéssel: Legmagasabbtudatú Legfőbb Őszentsége honnan vette a hatoldalas magyarázatot, amikor a versben minden benne van. A baktának ezt is megmagyarázták, hogyan kell nemfigyelembevenni az ilyeneket. Szó szót kö-vet, a bakta szerint igazán adhatna egy pár ezres alamizsnát, Diogyenes szerint többet szolgálna a bakta, ha újra tanítana, például (megará)ban vagy az Indiák ege alá menne, ahová Isten Krishnaként (is) üzent. Az asszony közben végez. Szerencsétlen rablélek! -néznek egymásra: a bakta s Diogyenes.
Honnan veszik feszt, hogy mink vállalkozók lennénk? Panaszkodik a felesége. Diogyenes mereven néz előre: tőgáz: még elcsípi a sárgát. Föllélelgez. Biztosan az autó miatt van. Vagy a pocakom. Vagy a szakállam. Vagy a kabátod: Mondtam, hogy a zöldet vegyük meg!
Dehogyis! –mondta a vallási marketingről. Semmi bajom velük. Van, aki videotékát nyit, más palackozott italok boltját. De gondolod, hogy Istennek kell valamire a te pénzed? Vagy a te tudatod? Ám ha úgygondolod, hogy ezek feleslegesek, és nincs kedved vesződni az önálló tudatoddal: adj mindent nekik.
Máskor: Legfejlettebbtudatú Legfőbb Őszentségei kisebb tanítók voltak Az Indiák ege alatt: szűk udvaraikban néhány fácska alatt is megfértek tanítványaik. Olyan kevés sütit hordtak össze nékik, fölkopott az álluk. Miután leszálltak a mocskos nyugativilág repülőterein és beköltöztek a kis szobáikba, olyan hirtelenmeggazdagodott proletárfiúk és lyányok címlistáit szerezték meg szolgáik, akik már nem akartak több kastélyt, Rollys Royce–t és orrvérzést kaptak a kokaintól. Hófehér 600-as Merci vagy Stutz ? Ugyan, mit tesz egy 99 szobás kastély a Legfejlettebbtudatnak? Minden nap új nőbe mártogathatják vesszejüket, mert állandóan magasanfejlett a tudatuk. Ezek csak annyik neki, mint nekem a Bronco -m.
Egyszer igen megdicsérte a vallási rockzenészeket a nyugati -téri aluljárónál: Énekesük jobb, mint Vikidál. És príma a gitárszerkó.
Egy asszony valami istenszobor előtt leborulván, hát az egész budapestet nyilvánosságra tárta. Hé, figyelmeztette Diogyenes: Mi van, ha az isten onnan, hátulról figyel? De ez még időszámításunk előtt történt.
Na, aztán a ti cápapápátok is egy fasza gyerek! –tévesztette el a házszámot egy ügynök, aki a mestere filozófiájával, meg használt, mosott nyugati liberalizmussal házalt. Diogyenes vállat vont: ő is csak egy ember!
Ti icigek tényleg körül vagytok metélve, kérdezték egy alkalommal. Igen, mondta és elővette.
A dalai láma látogatásakor sehogyansem jut őszentsége közelébe. Erre fogja magát és leül az aszfaltra. Ott ül, egyszercsak jön egy tanítványa: Mi van bazmeg, megint koki vagy, mi? Nem, intett Diogyenes: beszélgetek őszentségével.
Áhá, esik neki egy nő a fenti történetet hallván, gondoltam, hogy maga buddhista. Á, nem, katolikus vagyok: miért tagadnám meg a vallást, amibe születtem! Jó, de mi szerint él? Univerzalista vagyok, vágja rá Diogyenes. Na, mondtam, hogy mégis valami kínai izé, diadalmaskodik a nő.
Filozófiavizsgán a tanítóképzőben –még fiatal. A tanár az asztalon hasal, a tételek meg történelmi materializmusról állnak. A tanár mindenkit a Maga materialista? –keresztkérdésen át vágott el, mégpedig úgy, hogy az igen –válasz után két perc alatt rábizonyította az ellenkezőjét. Diogyenes következett. És maga? Én idealista vagyok még, de igyekszem. Jó, akkor húzzon egy tételt –int a tanár. Mit akar maga a tanítóképzőn, kapja el a tanár a folyosón. Ó, ez csak három év, védekezik Diogyenes. Ha nem tanul meg szolmizálni, lesz az hat is, jósolja a filozófiatanár. De ő sem nyert: Diogyenes technika -tp -ből és matematikából is bukott: négy év után föladta. (Vicc: Miközben szépdiplomás megarai kolléganői jelesebb ünnepek előtt tartottak egy –egy 1/2 énekórát, novhét, márciustizenöt, áprilisnégy, aközben Diogyenes még a matematikaórából is szakított öt percet éneklésre Kodály Országában. Matematikaórán meg, Neumann János Országában amúgy is algebrával küzdvén a matematikát csak a halmazelmélet irányában érintették. A Haller CD –ről. Technikaórát a legjelesebbek se tartanak, mert a pasijaikkal csináltatták meg a kötelezőket, amit meg bemagoltak, azt a többivel elfelejtették. Carla)
Egyszer részegsége kínjában elfelejtvén, hova indult, de háromkézláb! Hát búvárlámpával világított a májusi délelőtt verőfényében a Múzeumnál! Megállítják: Mit csinál?
Keresem a slusszkulcsom!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.12.03. 12:06:45
meraddig bírtam:)
klassz, de már sok így képernyőre
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.03. 18:15:15
A cinizmus amúgy jó stratégia a túléléshez, csak elég magányos sport egy idő után. Van olyan, hogy néha a cinikus önkritikus?
