hajdú – a hajdú nem rassz –még annyira sem, mint a tirpák vagy a bojnevóc [bunyevác –katolikus szerb-horvát]. A hajdú, az foglalkozás: eredetileg szilaj marhagulyák terelője. Nevük a hajtó -szóból is eredeztethető és hangutánzó is, a hajtás buzdító kurjantására (hajsztee!) utal. A délszlávoknál hajduk és hajdemak néven is emlegették őket. Szakszerűen itt olvashatunk.

Már ezekről a gulyákról alig lehet fogalmunk -akkor a hajdúkról honnan is. Bár kb két éve kereng hír egy zalai szürkemarha-gulyáról, amit a gazdája sem képes a legényeivel többé karámba terelni , nemhogy katasztrófavédelem egységei .

Ezek a gulyák, ha megindultak az Alföldön délkeletről északnyugati irányba, akkor a terelésük abból állt, hogy a hajdúk igyekeztek a tűzhalmok jelzéseinek megfelelően egy kb 15-35km széles sávban tartani a csordákat. (Ezeknek a határ-és tűzhalmoknak egy részét tévesztik ma kunhalomnak…) A szilaj gulyákat összeverni (= több kisebb gulyából egy nagyobb csordát alakítani) különleges tudomány volt. (A Bakony rideg csordáiból a fiatal bikák, megneszelve a beverést, gyakran beszöktek a rengetegbe s a telet ott húzván ki, csak a tavaszi kiverésen csatlakoztak újra a gulyához. Vö. azzal, hogy nem bio szükegulya, de biosertés konda is feladja a leckét a gazdájának: sokszor golyósfegyverrel folyik a vágásra alkalmas állatok szelektálása…)

Hajdú lovasA történelmet a győztesek írják –illetve, mint a hajdúság megítélésében is, annak lesz igaza, akinek a médiaereje nagyobb. Eképpen tehát száz-s száz ívszámra több árkusok maradtanak föl a hajdúk gaztetteiről is kegyetlenségeiről. Mely garázdálkodások semmivel nem mentek többe, mint akármely más hadak égetései. A zsebrákok zabrálásai (zabirajet zabraty: betakarítás, aratás –cseh s morva zsoldosok csehüléseit így is nevezték a XV-XVI. században. Nyilván Bocskai István seregeiben a hajdúk garázdálkodásai semmiben nem mentek többe –csak a hajdúk öltözéke, a törökmódra beretvált csimbókos haj és a pipákval való bízelésük mián képük megragadt a nemzedékek tudatában. Hajdúkról jegyezték föl, hogy miután a fejlett liberális móres jegyében karóba eszközölték őket, pipákat kértek s pipázván várták, hogy a magasfokú labanc míveltetés eszköze a seggük lyuka irányából a nemes részeket gondosan kerülvén a nyakukon bökődjék ki...

Labancok a modern europeér pozitívgondolkodás móresével győzik le a gaz "úússesikerülsemmi!" hajdúmentalitást.

Nehézkes civil érzelmek alapján megítélni a hadi embereket. Katona-katona -egyfasz mind. Minden katona over The World ugyanazokat a sztorikat meséli, borlopás, kurva tartása a ruharaktárban, konyha -és őrszolgálati történetek, meztelen feredéző lányok a tó, a folyó, a csatorna, a tengerparton, hajtókar csapágy metszése antantszíjból és elfolyt hűtővíz pótlása a hűtőbe belehúgyálással Indonéziától a Tűzföldig, Dél-Afrikából Irakba, onnan Szibéria, Alaszka irányába, egészen a fort campbell-i Sasok-ig, ahol Jimi Hendrix ejtőernyősként szolgált. Minden géhástiszt Milo Minderbinder, és minden értelmiségi, ha berántják a seregbe, egy Yossarian.

Ritka az olyan csodás könyv, mint Polcz Alaine jegyzése, az Asszony a fronton, amit persze a szexista feminimo-picsoidok a saját szájízük szerint mazsoláznak, mint ahogy a mi olvasókönyveinkből is kimaradt: Iván, a szovjet katona azzal a hétszám nem mosott kezével osztotta a jógyerekeknek a pilyosalymát, amelyik kezével a nagymamit az ólajtóhoz kötözte, hogy a rajón mind a 17 katonája nyugodtan végigmehessen rajta. A nemi erőszak rituálé -természetesen az orosz katonalányok is erőszakoskodtak, mint ahogy napjainkban is előfordult, hogy a barátnőjüket felcsináló fiút a vótá e mán négy nővel -csábítással kicsalták az erdőbe, jól be vagy 100 versztára, fához kötözték, hímtagját dróttal a tövénél el, sorban rátolattak, majd jól otthagyták s farkasoktól-medvéktől marcangolt teteme maradványaira vadászok leltek rá hetekkel később.

Vélhetően a hajdúk rossz sajtója abból fakad, hogy viszonylag kevesen fértek hozzá közülük a korabeli médiumok másik végéhez. Deee! -majd biztosan osztrák császári levéltárakból lehet hű képet kapni a hajdúságról.

 

Biztos vagyok abban, hogy példaképem, Népünk [egyik] Nagy tanítója ugyanazzal az édes kis ajakával csacsogna történelemtudományossan Bethlen Gábor hadművészetének jótéteményéiről, kölönösen a morva hadjáratról, amelyikkel maipoltikaitartalomra aktualizálva kochol a hajdúkra csupa setétséget, meg kompilálja, hogy a mai Hajdúság lakosai mentális örökségét hordozzák a régvolt hadfiaknak és rabló martalócoknak. (Nem tudom, hogy mért nem lehet egyszerűen , tisztán kormolás nélkül kimondani, hogy gebedt vóna zannyába a Kósa Lajos, a kurvázó tolvajgazember vagy ilyesmi. Mit kell köntörfalazni, pláne történelmi hamispárhuzamokat erőszakolván?)

 

http://www.smmi.hu/kerekbetores.jpg

És mi a baj mostanság a hajdúkkal? Minthogy a „reformok”-nak eufemizált, kéthavonta iránytváltós, kapkodós, az eü vagy tébéreformot másfél év alatt lezavarós brainstromingolásos néphülyítés bedöglött, valaminek el is kell hazudni, meg a kudarc okait is megfelelő bűnbakra kell pakolni. Tudós az látszólagos elfogulatlanságából él meg, tehát mégsem mondhatja, azt egyenesen, hogy orsóscigánynak azt az alcsúti kurva apja kaszáját, hanem finoman, utalásosan maszatol a cseléd-és az aföldimentalitás irányába. Valamint, mivel a hajdúk fogalma kezd a homályba veszni, jó pesti magosszintű gondolkodó vagy a népnek egyenesen tanítója azt hiszi, hogy a Hajdúság kifú Hajdúhadházon. Pedig csak nagylevegőt veszen, hiszen Nyíregyháza is hajdú város bár törvényileg többször is . [1635.LXVIII.; 647.LXVIII. és 1649 XLIII. tc] megvonták privilegiomait: –nem csak tirpák. Bezony ám! Sőt, maga Várad is, ahol a részeges vérnősző Báthory Gáborkát saját hajdúi koncolták föl.

Hú, ez pedig kellemetlen, hiszen Nyíregyháza jó város –ha a miénk! Debrecen, az a setét, zsírszalonnabűzű, diktatóriom kényekedvét nyögő város.

Amúgy semmi nem igaz a mai hajdúságiakat illető magosértelmiségi pestista kocholmányoktól. Igen szorgalmas népek, nem a sültgalambot várják, ha valaki fogja, felemeli a gébbenyőtt tetemét, bevágja azt a csontig kiült ülepét az autójába (lévén számlaképes bérblogger, pl kirándulását megszponzoráltatja az index-szel) és végiglátogat hajdúsági s bihari városokat, meg településeket Biharkeresztestől Derecskén át föl Debrecennek, Hajdúnánás, le Nagyhegyesen át Hajdúszoboszlónak, akkor bizony jókorát koppan, mint az éjibogár a szintén hajdúsági származék Arany János versében. (Most a Debreceni Jazz-napokra hagy ne hivatkozzak már...)

A hajdúk résztvettek a Székely (Dósa) Gyürgy –féle curx mozgalomban is, ugyanis az 1514 LX. törvényczikkely eltiltja őket a hadifoglalkozástól, amennyiben mégis katonáskodáson fognák őket, elsőben megbüntessék, másodízban lenyakaztassék az ilyen. LXI. Czikkely még azt is megtiltja, hogy marhahajtás közben idegenföldön szállásokat [tuguria] tartsanak.

A XVII. századtól a hajdúkat igyekeznek letelepíteni.

Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hajdúvid,

Kis-Hajdúvárosok:Berettyóújfalu, Nagyszalonta, Harsány, Komádi, Derecske,

valamint Nyíregyháza, Újfehértó, Vámospércs

Már a XVI. sz végén alkalmilag keltek föl a hajdú-hadak. Amint Móricz Zsigmond jegyzé az Erdély-trilógiában, bizony Bethlen Gábor csak új háború ígéretével küldhette haza őket az eke szarvához.

hajdútáncrólhttp://www.bethlenhagyomanyorseg.hu/data3/297/Hajdutanc.jpg

heőjjdemogyorókok hajdútánc-kisérlete

A későbbi századokban a hajdúk afféle urasági fogdmegek [bravo-k], város (hadi)szolgái.

A hajdúmentalitás urbanlegend, kódolt üzenet, raffinált sorokközéírás. Ha mai hajdúvárosok névsorait tallózzuk, minden hatodik-hetedik név német. A XVII. század végi tatárdúlások érintették a hajdúvárosokat is, jócskán elnéptelenedett ez a vidék is. 1707-ben a labanc pl Hajdúnánás városát teljességgel felprédálta és égette, jajmitbeszélek, üssekaszámra, a magasfokú europeér liberális szemlélet móresát adta meg.

Ha affelől tekintjük, hogy a múlt század '70-es éveiben Németföldében még az áruházak pénztárainál a reklámhordozós nejlonszatyrokból, golyóstollakból és gázöngyújtókból a vevő annyit vehetett el, amennyire igénye volt MAJD az ossie siserehadak autóbuszos túristatámadásai nyomán ezek már el-el tünedeztek és fizetőssé váltak a '80-as évek derekára, hiszen becsületes, de egyébként akár őspesti, tehát hajdúmentalitástól ment nénik a húsz szatyrot a huszonegyedikbe csavarván gyomoszolták bele, majd melléje néhány marik gázöngyújtót meg golyóstollat szórtak ( 100Ft, mai 800 volt az ára egy olyan hegesztett nejlonszatyornak, amibe ingyenes Quelle magazinoldal volt a dísz-kép) ... vagy azt tekintjük, mikét esik neki jóoldali és megfelelően nyalinger sajtómunkásságunk a levágás-ra kijelölt személynek, pl Sólyom László köztársasági elnöknek, vagy dúl- és éget az agitációspropaganda kijelölt irányaiban, akkor viszont ez az ostorozott mentalitás talán nem is egészen hajdú. Hanem mélymagyar?

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr40969087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.03.09. 16:56:44

És itt tennék hozzá egy számomra revelációként ható felismerést a jó hajdúk vidékéről. Ez pedig a szegfűborssal fűszerezett tüdőshurka, amit úgy négy éve soha nem vagyok hajlandó elszalasztani, amikor disznóvágás környékén az egykori hajdúkapitányok székhelyén, Böszörményben járunk egy kis családi-baráti látogatás céljából.

kedves magyar-magyar szótár,
nem is tudom hogy mit szólna ehhez a cikkelyhez a Konzervatórium divatlabanc tagozata :)))))

magyar-magyar szótár 2009.03.10. 03:47:16

A Konzervatórium matinéjobbsijai, ha nem lennének, akkor az index-pont-hu megfelelően jóoldali újságíróit szerződésük apróbetűsrészére ( és BÁRMI, amire a munkáltató utasítja) hivatkozva kéne kötelezni, hogy ilyeneket irkáljanak, mint Bokros bemosása a minap. Minél mocskosabb Bokros, annál jobb az Gyurcsánynak. (Olv. Surányi lesajnálását az Őszödi Beszéd-ben...)

Tokfalvi 2009.03.10. 08:50:32

Klassz az a karóbahúzós kép, de megmondanád, hogy mikor készült? Úgy értem, hogyan és mikor kerültek hajdúk Gesztesre? (Két tippem van.)

Az oroszokat jó, hogy mondod: a nyelvem hegyén volt, hogy a hajdúk pont olyanok voltak, mint a Vörös Hadsereg második vonala, csak - törökös kultúrájuk mián - biszexben és még fegyelmezetlenebbül.

A hajdúkkal _mostanság_ semmi baj nincs, baj a hajdú-kultusszal meg általában a magyar történelem egyoldalú látásával van, amit marhaszerényen:) csak az egyensúly felé szerettem volna billenteni.

Nix genetika, részemről. Népünk Legeslegnagyobb Tanítója is nem- bizonyítottan-hajdúvárosi, refes származék.

Nem, ne tessék mindent a Fidesz-utálatból levezetni. Debrecenre én már akkor gyanakodtam, amikor a Fidesz még kósza gondolat sem volt Stumpf és Kéri elméjében.

magyar-magyar szótár 2009.03.10. 10:42:52

Szerintem a gesztesi metszeten nem hajdút húztak karóba, ez tőlem csak amolyan "tanultság" -Népünk Nagy Tanítóitól tanultam ezt az ügyike képcsúsztatásos technikát:). Ugyanez a kép a magyar netkultura őskloákájában, a Matulán is szerepelhetett volna: "Kocsis atya míveltet" feliratal.

Soookkal jobb a másik metszet, ahol szemmel láthatóan zónijós öltözetű [HACCP] zsoldosok a magosfokú labanciállis mórest taíntják a barbároknak. Biokerékbetörés, biovizeskendővel magához térítése ea kerékbetörtnek, nehogy eszméletlenségbe lógja el a legjobb részeket.

Szerintem a hajdúk nagyon átlagos egy martalócok [mordáltatók, mordélyossak], voltak, és biztosan nem rendelkeztek olyan anatómiai & kirurgiális ismeretekkel, amik a kínzásokban szükségesek voltak a delicvens minél továbbani fenntartásában. Ellenben például a törököknek cigány mesterei voltak, ezeket aztán a magyar urak és városi bíróságok is szivest alkalmazák.

Otromba alakok vóltanak azok a hajdúk azokhoz a mívelségekhez. Húsravágtak, égettek, fertelmeskedtek, de csak pórjassan.

magyar-magyar szótár 2009.03.10. 11:03:32

@Tokfalvi: Kérlek egyet magyarázz el nekem:
Mitől jóváros Nyíregyháza.. milyen "fajijellege" van Nyíregyházának, amitől faszagányosabb a Rehabos [Start Vállalat] Jóasszony [MSZP-s, tudom..] mint a kurvaszopató Kósa? Debrecen tele van disznóságokkal, a reptér ügy ( a reptér ráfizetéses bót, valami koncot lökni kel egy hülyének, aki vállalja az üzemeltetést) Nyíregyházán is úgy szarnak bele az útszegélyrakásba meg a viakolorozásba a munkások, mint Debrecenben, Nyíregy'en is elfelejti a buszsöffőr átváltani a busz feliratát..
Mi a túrótól jóváros Nyíregy'? Ott nem keletkezik a városvezetés bélrendszerében annyi kénhidrogén? Hogy csinálják, széntablettát is esznek, vagy mi a titok? Nem annyira nyakasak talán?

Tokfalvi 2009.03.10. 13:07:19

Hát, nekem ugyan Nyíregy se jóváros, egy közvetlen családi vonatkozástól eltekintve...
Ühüm, nem annyira nyakas. Legalábbis még nem beszéltem ottani értelmiségivel, aki a Zigazi Magyarság utolsó kishazai végvárának és fővárosának kívánta feltolni, mint Debrecent egynémely debreceniek. Kósának ehhez nincs köze.

magyar-magyar szótár 2009.03.10. 14:16:14

Szerintem a zsezsegésen túl egyszerűen a két városban ugyanaz a jelenség figyelhető meg. Közel az autópálya -s ez jó. Mindkét helyen beszélgetős, nyugodt emberekkel találkozom, mindkét városban szeretek járni, vásárolni, mozogni, a múltkor a debreceni kórház udvarán valami prof kérdés nélkül segített és igazított útba.

Nézd Tokfalvy, kedvenc olvasmányaim közé tartoznak régi városi tanácsi, közsségi jegyzőkönyvek, hogy mit aszontak a felvégesiek, az Alsóváros klikkje, a Panamák, Triplatokay uramék, meg az aljedző klánja, meg a Vasúti Koncesszijaó, meg ilyesmik. Oszt mi van? -semmi, az van, hogy osztán a nagy osztozkodásra, sikkasztásokra, vádakra, pipafüstködre.. valami mégis lett. Oszt, hogy a Weinhuber gyóccerészék klánja mivégre, ellenben a Kaszakeőy-Klumeczky uramék panamája meg mire jutott ? Az épületek emelkedtek, a sugárutak nyúltak, a csarnok tetejeződött, a régiállomást széjjelhányták és új lett.
Hogymondjam (utalva Széchenyi szavára..) Az idő hozta ezeket.. emberek voltak, akik csinálták.
Most azért lekúrni egy várost, mer v a l a m i politikai line aszondott valamit.. hatás... ellenhatás..
Ez megint az a mélymagyar mocsár, hogyaszondgya, ha 1369 büdösbunkaó heőjjdemogyorók szittyálkodik, akkor 102375 jógyerek meg csulázza le az országot, meg á lúzerország blogójjon, meg pthfeőjj, köpni kell,

Mivégre ez...
Szerintem ez >>a Zigazi Magyarság utolsó kishazai végvárának és fővárosának kívánta feltolni, mint Debrecent egynémely debreceniek

Tokfalvi 2009.03.11. 08:38:02

@magyar-magyar szótár:
Én is szívesen mászkálok emberi méretű és formájú vidéki városokban (horribile dictu még az Alföldön is), ahol nem a másik ember idegbajba hajszolása és az objektív halálfenyegetés a társadalmi érintkezés alapformája, de:

A történelmi visszapillantásodból kimarad az a szakasz, amikor az előítéleteim bevésődtek, nevezetesen amikor nem volt sem Triplatokay, de Weinhuber, hanem a városi közéletet a pártvezetés és a helyi intelligencia (egyetemi városban hatványozottan: főleg bölcsészek és orvosok, mutatóba néhány természettudós és belügyileg is finanszírozott egyházi ember) hol harmonikus, hol érdesebb, néha csöndes ellentétig fajuló viszonya határozta meg. Azaz a helyi intelligencia azt gondolta, hogy partnere (nem feltétlenül szövetségese, de: partnere) a helyi pártvezetésnek, csak jobb nála, és aszerint is viselkedett. Ezek személyes élmények, sajnálom. Azt még jobban, hogy máig akad olyan görény, aki gondoskodik arról, hogy a bevésődés felújuljon.

Kósa ehhez képest üdítő színfolt, merthogy egyik csoporthoz sem tartozik (na nem mentes az elemi bunkóságtól, lásd a gyülekezési jog kreatív felfogását és hasonlókat). Nekem ebből a műfajból Lázár János a kedvencem:)

magyar-magyar szótár 2009.03.11. 11:19:23

A mentalitás, amit ustorozunk, mondhatni országos. A provincializmus, amiben a legorbitálisabb a pestizmus. ( Budapest és alvégei meg felvégei, az egész konglomerátum, az övezetessége, a városok A Városban, a hajjakendista urambátyámosság. Mikszáth galamblelke kéne ehhez.
Az ember pógármester leend -egyből derül, hogy a félváros már gyerekkorában komállotta, együtt kergették a cserebogarat meg ilyesmi.
Akkor vannak a tanultak, akikben ugye megbízik az ember
(Demszkynek nagyon sokba kerültek korai korszakában a harczostársai, "Dr" Bognár Szabolcs, aztán Iványi Gábor & Co.)

Ustoroz, ustoroz az ember, de néha bizony a csapó visszavág.
Néha elmerengem, mi lett volna , ha ez a tengersok okos ember nem lett vóna.
Minden igaz és az ellenkezője is, a legszebb írottmalasztokat bármire és ellenkezőjére tudom guglizni.
Tegnap eszembe jutott a jógyerekearcú A. Dániel blogger, aki vasúti főhivatalvezetés közben unalmában blogolgatott, copyrt ösze mennyeimalasztokat a vasutazásról -ezalatt pedig megcsinálták az egyik legnagyob kakit a MÁV-val az ÖBB-nek passzolásban.

Azt hiszem, a tanácsnok urak, ha pöknek egy nagyot, akkor leginkább a vezérleő értelmiseggiekre, hagy okoskodjanak a barmok a sajtójukkal: majd eők meg tuggyák, amit tudnak, jazt!
Mostaztán, hogy ezt börheőn teszik, vagy affogva, pöfén, renyhe hangképzéssel, az az ízlés dolga.
süti beállítások módosítása