A népek csak úgy általában büdösek. Az arabnak a túristanők pacsulija undorító bűz -a túristanőnek a tevecsiszár, aki aznap már kettővel többször mosdott mint ő. A népeknek a saját szaguk általában üdvös. Kivétel ebben a magyar, mert a magyarnak a magyar is büdös, nem csak egykelesztő medencéjének más nép-alkotói, a cigányok, kunok és más türkök, zsidók,görögök, románok, északi és déli szlávok. Svábok. Kínaiak. A kínaiaknak a vietnamiak a büdösek:az ők cigányaik. Kést is rántanak lebarnázás miatt. A kínaiak rokon népnek tekintenek bennünket, nem idegenkednek a szagunktól, főleg, ha gulyásleves, disznótoros hurka-kolbász, lacipecsenye szagunk van. Pedig ezutóbbi áruféleségek rendre nem egészen friss és illatos anyagokból készülnek -szoktam fogalmazni politikai korrekto is: használthúsból valóak, jó esetben is turiból. 

Néhai Antall József  orvostörténészt, a magyar történelemben az egyik legtargikusabb hatású amatőr politikust és miniszterelnököt az ő kortárs Felnőtt Bácsijai szivesen ábrázolták a népet lenéző pökhendi figuraként. Antall valóban fintorgott a nép szagától -de egyenként azért nem gyűlölte népét. Csak, hogymondjam, tömegeselőfordulásban.

Az istenatta nép egyik felének az ő Kedves Vezetőjét populistának szokás ábrázolni. Az ő populizmusa elleni áfiomnak találta ki egy Felnőtt Bácsi, nevezetesen Vitányi Iván Tanár Úr az istenatta nép másikfelének Kedves Vezetőjét . Vajon a kutyaszőr a büdösebb vagy az ellene alkalmazott kutyaharapás?

Vajjon egyazon nemzettest melyik hónalja a büdösebb? -amelyik kellemesebb sprével van lefújva?

Ó, verbalicce a népet mindenki szereti? -és a felgőzelgő olcsóvirsli és olcsósör gőzei a tribünön milyen szagúak? A fokhagymáskaóbász? -a nem is ősi, és nem is olyan mélyen magyar étek? Az elképesztően rövid, 180 éves kolbásztörténetben magyar névvel alig találkozunk...És a vörösáru története?

Gyermekként nekem tetszett a nagypámnál pálinkát vagy bort iszogató, (politikaikorrektben:) állatgondozók szaga, a nyers-keserű cigarettaszag, a siló és trágyabűz, elkeveredve a valódi bor és igazi pálinka illatával. Nyáron a diófa alatt iddogáltak a tuskóra applikált hordófenékre pakolván a poharaikat. A hordóknak is jó szaga volt, az állott esővíznek a gálicos, permetkeverő betonkádban. Anyám a népből való -és milyen jó szaga volt a karjának, a kukoricakapálásban felvörösödött poros és izzadt anyámbőrének! Apám a nép fia, téesziroda gumicsizmagőzében pállasztotta nejlonigben testét -beh jó szaga volt, mikor este hazajött!

A kisbabáink mi jóillatúak, mi szpek a majdnemugyanolyan eredményei azoknak a pempőknek, amiket beléjük tápláltunk! Egy sikeres buksi a vállunkra terítet (s már csak ilyesmire szolgáló) pelenkán... Mi kellemes egy fingorettája a kisbabámnak, főleg egy fájdalmas hasgörcs után. Merészeli állítani valaki, hogy az én kisbabám nem a népből való?

Amiként csürhe a népnek az a szegmense, mely nem a mi üdvösségünket támogatja, azonképpen büdös is.

Buszkiránduláson voltam a gyerekeimmel -tizenheten, hát rendes járaton. S egyikük hányt. S valamelyik szülő, aki észrevette útálkozó utastársát, rászólt "Té, csipoos, tán téé rózsaillatújat okádasz?" 

A fogdoktorbácsim hivatásának élő ember, kirántja  gyullatag ágyából a fogam s gyökét megszagolván így szól: "Be pompás kis gyuladás!" -Nem vagyok neki büdös. Hiszen paciense!

Vannak orvosok, kik légfrissítőznek egy-egy betegük után.

Tanító  kolléganőm férje meghőkölt az osztályterem küszöbén: "A te szakmád büdösebb, mint az enyém!"

Ó, mi jóillatúak a tényfeltáró káefték betéti társaság formátumban számlaképes Felnőtt Bácsijai, amikor áfásszámlák után szimatolnak. Fűhh, de egy kemény csávvóak -s szimatolási számláik közt ugyan még miket is könyveltetnek el? 

A népszaga mi vagyunk, énteő mitiők.

 

 

 

Dr Antall József amatőr (műkedvelő) politikus tragikomikus síremléke.

ágytálpénz (1) állam (1) anekdot (1) arrogancia (1) baloldali (1) bérnyalnok (1) blöff (1) brainstorming (1) cinikus (1) dezonionista_zászló (1) diáklánykategória (1) entrópia (1) fogyi (1) fórumozósbetegség (1) görény (1) gründgens (1) haladóbaloldali (1) hirig (1) ingyensörakarózás (1) kotta (1) közbeszerzés (1) kurucinfó (1) kútadó (1) lobby (2) mélymagyar (1) nagypofa (1) neofeudalizmus (1) népnevelő (1) népszaga (1) orbanizálódás (1) őrezred (1) papagájgép (1) parasztházatvettünkvidéken (1) picsa (1) politika (1) reform (1) stréber (1) szociálista (1) szopjkultura (1) szótár (39) tótawériánus (1) vágykiélés (1) zónijó (1)

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr15390288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása