A mai 22-42éves gyerekek létében az egyik legsúlyosabb probléma az alsónemú, bugyi, gatya, zokni meg harisnya.

A magasabb önnállójövedelemszerzőképességű gyermekek úgy szokták, a rájuk jellemző intelligenciávalmegoldani ezt a problémájukat, hogy vesznek újat és ha már nemvállalható a sok leaks miatt,akkor kikukázzák. Köztes megoldás:Kifordítjákés a még "szennyezetlen" külső felekerülbelülre.

atlagoslanyszoba.jpg

Elmaradott másodosztályú  EU-tagállamokban,ahol még Korszerűtlen Múltbavazető Családmodellek foszlányai vonszolódnak a maradiságban, anyu minden hétvégére két napra főz a hatféléből,amit tud,rántotthústornyok,egy kaszroly tőőőtöttkposzta, 40 fasirt, szóval amit majd dobozolni is lehet. Annyra maradi néniket is ismerek, nagymamákat,akik sütnek !4!4!!44!egy piskótát és kikenik lekvárral AMIT MAGUK FŐZTEK!!4!!!

Namost olyan "egyetem"-neklátszó vállalkozások,mint a BGE szombaton tartják az előadásokaz on-nyál. Tehát a 27-38 éves 6-7-ik "diplomá"-jára befizetett falusi kislány hazahúzza a kerekesbőröndben a városi albííí-ból a szennyest, azt anyu rakja be a mosógépbe,mert a kislány lehúzni is kétujjalhúzza le a bugyiját és nemnéz oda,amikor a teszkószatyorba (természetesen a harisnyák és bugyik egybe) berakja. Japánban többszázezres piaca van az ilyen szatyroknak,ott érne egy ilyen adag vagy 1000 USD-t. Anyu kimossa a két ótómata mosógéptőtésnyi szennyest., főz,a kislyány pedig bejelentkezik az étkezőből  és hallgatja az online egyetemi előadást. Általában.. 100 ilyen kislányból legalább 70 szülei elváltak már.. ha apu annyira józan, hogy anyu beengedi a házba,akkor néha apu is benéz.

korszarumodernjovobevezetocsaladmodell.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8516253492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása