Az egyik első amerikai vígjáték -ami számomra emlékezetes is maradt- nézőinek azon kellett röhögnie, hogy egy faszi, miután lemészárol egy családot és mindent összefrecskel a vér, elkezd a pisztollyal a konyhában valami kaja után kutakodni és a fegyver megint elsül... Gondoltam,…

Igazán nem dicsekvésből, de levelezési listámon szerepel Magyarország egyik legokosabb emberének az egyik bensőségesebb ímélcíme is. Személyi Kultuszt táplálok magamban eziránt az ember iránt, egyszerre bátyám és apám, mindkét vesémet odaadnám neki, ha, satöbbi. Ma reggel…

Bajnai 2010. májusa után semmiképpen sem kormányozott volna. Vajon 2014-ben megváltozik-e az a titkos belső valódi ok, ami miatt semmiképpen sem akart volna már 2010. májusa után sem kormányozni?Szerintem nem. Ugyanúgy fennálnak a valsóságos titkos belső főokai annak, hogy Bajnai…

A jó és hatékony uszításhoz feltétlenül szükséges a hergelés.   Mint köztudott, az index.hu súlyos FIDESZ-terror alatt áll, gyakorlatilag a kormány szekértolója az index.hu. Mint emlékezetes, Szily Lászlónak a minap [2012-ben] távoznia kellett a Zseniális Ferencet…

süti beállítások módosítása