Húsz éve nem láttam ilyen szomorúat. Az legalább "karikatúra" volt és a Bécs-Budapest [meghiúsult] világkiállítás magyar kabalaállatát a pulit ábrázolta egy batyuval a vállán, éppen szakadékba készült ugrani, hogy meghaljon, persze nem az Élet és Irdodalom vagy Népszabadság lapjairól, mert ezek az orgánumok csapottra veregették ennvállaikat a dicsőségben, hogy az ő felvilágosítómunkájuknak köszönhetően nem lett semmi a világkiállításból.

 Ezt pedig a magyar sajtómunkásság szinejavának krémjén a hab legfölső cirádás frunclikájába számító Magyari Péter & Co. [Index Anyu] követte el. Elég a kövérrel szedett felütést elolvasni ahhoz, hogy az ember a többit hagyja már a francba. Én el [meg]hiszem, hogy Index Anyu fasza most megkókadt a traumától, nadehátazért ne má', ennyire ne... Eddig is voltak olyan cikkek, amiknek "vagy bármimás egyéb" dodonai homályban veszett el a végkövetkeztetése, de ehhez legalább át kellett nyálazni a mindenfelől összehordott és persze egymást semlegesítő találgatásokat és a jólkiszámítható fikahegyeket meg turhás köpedelmeket... Ezek a derék jógyerekek most azonban rögön az ötödik  sorban már megkímélnek bennünket minden további olvasástól vagy találgatástól, köszönjük! Ha ilyesmin háborgok, blogbarátaim azt szokták kérdezni, egyáltalán mi a fasznak nyitom meg az index "hírportál" illetve orvosom & gyóccerészem már éppen ezért el is tiltott az index olvasásától, de hát az isten szerelmére, nem az index a piacvezető? Mit csináljon egy magamfajta  hírbuzi? Olvassak origo.hu-t? Ugyanez kékben.    Hávégét? -detto. A Hírszerő már annyira maszek, hogy azzal az erővel  Weisz Manfréd Hubát is olvashatnék. Fideszes oligarchák ezerhektáros földbérletekhez jutottak, jaj. Juj. Húha. Az nem volt juj meg nem volt húha, amikor Leisztinger Tamás 635millió-1Mrd közötti "vételáron"  többezerhektáros TULAJDON-okhoz jutott, komplet mezgazertékhez, amiknek gépálománya ócskavasba számítva is többet ért, nemhogy a földingatlanai...  . Még  Jocó blogbarátom kommentjei legalább viccesek,  pedig ő is agyvérzsírtolulást kapott a  brüsszeli megegyezés hírére.  Az exCsiga2 "Tények" fantázianevű bulvármagazinja hosszú negyedóráás, szinte hiradó jellegű gyászösszeállítást készített tegnapelőtt este, a szerkesztők órákon át melóztak azon, hogy jobbkilátásokat igézően (hátha a luxemburgi bíróság, hátha mégse lesz, hátha feláll megint, hátha mégse nemülnek le és hasonlók, azok a vackorbaharapott pofák, egyedül a hülye tudósítónő nem volt képben, nem esett le neki, hogy ez nem örömhír...)        

 Magyari Péter - Bajnai fő nyalója és a tagok vagyunk gyári "blog" agitprop felelőse.  A magyar újságírás elkövetkező évtizedeit Magyari és hasonló figurák fogják meghatározni. Köszönjük Anyánk a gyönyörű öregkort!

Miért szállt le rólunk Brüsszel?

 

Hónapokig ugráltak olyan témákon, amikre most hirtelen azt mondják, hogy rendben vannak. Igaz ugyan, hogy több [azaz 2 azaz kettő] per is indul ellenünk, illetve bizonyos törvényeket is át kell írjunk, de Brüsszel már ezek nélkül is hajlandó hiteltárgyalást kezdeni Magyarországgal. Forrásaink szerint az engedékenység mögött politikai alkuk és a dél-európai periféria országainak csődközeli helyzete húzódhat meg. Vagy valami egészen más, amit senki sem tud.

Most pedig az elkövetkezendő évek időjárása:

Vagy esni fog vagy nem, a Nap pedig, a Nap, hát az vagy süt vagy nem süt majd vagy esetleg. Jó hír a mezőgazdászoknak, ami másoknak meg nem. Meleg vagy hideg lesz, ez nagyban füg attól is, ki minek érzi a mit.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr754475808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.04.27. 06:06:32

vagy talán azért hajlandóak tárgyalni, mert a magyar fél is láthatóan akar már. Elég nehéz valaki olyannak hitelt nyújtani, aki tele pofával szavalja, hogy NEM vesz fel hitelt, mert szabadságharcol.
AMúgy nem is kell az a kurva hitel. Be kell vezetni a blogokon a kommentadót is, két forint minden komment után. Aki több néven irkál, annak plusz kettő büntetőadó még hozzászólásonként.

magyar-magyar szótár 2012.04.27. 06:34:17

@Budai Hella: Még ennél is nehezebb feladat az olyan hitelmegállapodás, amikor hitelt adni nem kívánó fél tárgyal a hitelt fölvenni nemóhajtóval úgy, hogy ez ráadásul a nagynyilvánosság előtt úgy zajlik, hogy majd azt a sajtómunkás tudja, hogy egyik vagy másik fél mit akar és ha egyik vagy másik fél nem az és nem úgy akarja, ahogy azt a sajtómunkás nem is titkoltan ohajtaná, akkor ráadásul ezért a sajtómunkás őtet még jól le is hordja a sárrgaföldig, miazhogy nem az lesz, amit pedig a sajtómunkás megmondott. És a megmondásban van a lényeg, ugyanis a magyar sajtómunkás nem tudósít vagy elemez, hanem MEGMOND és az KUTTYAHÉCCENCSÉG. Ha ő megmondta, hogy katasztrófa lesz, akkor legyen is!

Hella B. 2012.04.27. 06:38:07

@magyar-magyar szótár: te is megmondani szeretsz, nem? :D
lásd...stb, stb, de volt azért 1-2 megmondásod az utóbbi időben, nem?

2012.04.27. 07:11:48

olcsóbb lesz a benzin, lemegy ez ajró, talán az asszony svejcifrankos hitele is ócsul. Ezt is megértük. Csakhát ugye eddig nemzetvesztés volt ezzel a sok zsidrákkal szóba állni. Nem könnyű most a megfelelőoldalon ideológialag eligazodni. Pont ilyen nehéz időkben van kórházban a bayerzsoca, szomjazá a Nemzeth bölcs útmutatásait a Magyar Nép zivataros imf-es évszázadaiban.

magyar-magyar szótár 2012.04.27. 07:31:07

@nagyjoco: Én azért, ha jóoldali lennék, nem adnám föl ilyen hamar a reményem a 330 Ft-os éjró iránt. Így -és így csinálnék a két kiskezemmel, bár ateista lenék, szoríítanám-ropogtatnám a rózsás kis perceket, hátha mégis van valami remény vagy valami a hávágé vagy az index tarsolyában, vagy hátha sikerül elmagyarázni a nyelveketbeszélő & felelősségteljes értelmiségijeinknek valamit az EU kapcsolataikon keresztül. A bíróság is most nyíltan szembeszállt a fidesz zsebében vacogó ügyészséggel a Szilvásy-Dávid I. ügyben. Hátha erre ugrik a fideszgépezet? vagy harap a banánhal. Nem eszik olyan forrón a kandírozott mandarinzselészínű áramvonalat. Hátha.. hátha!

magyar-magyar szótár 2012.04.27. 07:33:46

@Hella B.: Viszont én nagyon szeretem, ha nem jönnek be a megmondásaim. hallottál engem őrjöngeni a Magyar Tavasz elmaradásán pl? Hogy sopánkodtam volna?
Köszönöm a kommented!
A Magyar Tavaszról ugyanis beszéltem, akkor LIVE! ötlet volt.
Namost akik kitalálták meg pénzelték, valamiért lefújták. És nem lett. Baj?
Nekem ugyan nem :D

2012.04.27. 07:38:26

@magyar-magyar szótár: Nyáron megyek Németbe, száját szétcsapom, ha elkúrják a tárgyalásokat és 330Ft lesz a júró meg 500FT a benzin.
Úgy lenne ez jó, hogy a kormány szívjon de én nem - hmmm, nme könnyű ez.

magyar-magyar szótár 2012.04.27. 07:44:39

@nagyjoco: Sajnos ezalapján a kommment alapján kénytelen vagyok téged politikailag nemegészen megfelelő opportunista elhajlónak tekinteni. Minden igaz jóoldali azon imádkozik most, hogy kúrják el a tárgyalásokat, süt és sugárzik ez az ohaj a jóoldali sajtóból. Itt van mindjárt Magyari Péter jellegzetesen magyaros busulássa.
A TV2 Tényekje vagy 10 percen át sorolta a jóoldal számára reményteljes lehetőségeket, TÖBB PER ( kettő...) VAN FOLYAMATBAN!!!! itt van még a luxemburgibíróság, Strassbourg.. és hátha egy pár Bajnai féle 100 milliárdos tányérakna, tavaly szeptemberben is milyen jól jött!

magyar-magyar szótár 2012.04.27. 07:48:28

@nagyjoco: Hogy tudsz egy autóbuszvezetőt úgy megszívani menetközben a busz belseje felől is akár, hogy amúgy az utasok ne szívják meg. én nem tudom, mire gondoltak dicső értelmiseggjeink hazaáruléás közben tavaly évvégén, hogy hogy lehet szelektíve csak Orbánnal kibaszni. Ki nézte Berlusconinak Orbánt? -a legfényesebb magyar elmék! Jó[nyugati]kapcsolatokkal rendelkező többnyelvet beszélő filozófusok, újságírók, szellememberei.

I_Isti 2012.04.27. 10:39:45

@magyar-magyar szótár: Mert amikor dicsőséges Orbán Viktor árulja a hazát aaz pozitív, és helyénvaló cselekedet, viszontagságosan amikoron az ellenzék, kimerik állani a saját maga mellett, akkor azok bizony hazailag árulók.

Nehéz elképzelni azt, hogy nem a hazaival egybefonódott nemzetközi ármány, hanem a saját bigott nettó butasága és hataloméhsége sodorta bele az ország vezírét a pofára való esésbe? És sajna, a pofára való esés országos méretű lesz...

magyar-magyar szótár 2012.04.29. 03:47:24

@I_Isti: Többször volt itt szó főszövegben és kommentiálisan is a hazaárulásról, icc. Orbánék brüsszeli hazaárulásairól 2002-2010. között. Kulcsszó a szakszerűség, tehát mégy hazafelé békésen az utcán, amikor egyszercsak álladdal öklön ütöl valakit, kérdésem, hogy ebben a műfajban szakszerű & jártas profit szeretnél álladdal öklön ütni vagy Tóta W Árpádot.

Vagyis & teeerrmészettesen Orbánék a hazaárulást is szarul (azaz nem hatékonyan) csinálták. Únásig tárgyaltuk ezt, csak tiszta jóoldali forrásokból ki tudnám mutatni, hogy Orbánék nyugati kapcsolatitőkéje nem szar. Mert a szar értékes (sőt!) anyag.

Most, ami elbaszódott a hazaárulásban, pl egyszerűen nem értik a bbírák nyugdíjaztatásának kérdését... benne van a pakliban az is, hogy nem értik a különbséget.. (ezzel foglalkoztam nemrég a nótárius-ban, hogy vannak magyar fogalmak, amik nehézkesen körülírhatóak) de az is lehet, hogy a magyar, mint közismerten állandóan rabakoló, nyavalygó panaszkodó cigánynépség, még akor is csak félfigyelmet érdelem a fejlettónijósoktól, ha értelmisége szinejava árulja a hazát s nem a bunkaja.

magyar-magyar szótár 2012.04.29. 03:50:39

@I_Isti: A hataloméhségről csak annyit, hogy Bajcsányékkal a legnagyobb kibaszás lett vóna, ha Orbánék hatalomjózanok és nem ülnek be a kifosztott bótba oktondian. Ezért zseniálisak Bajcsányék, mert legalább kétesélyre játszanak általában, de inkább három esély esetén is mind a három esély nekik jó. 2010-ben viszont csak egy esélyük volt, az, hogy a csődbe vitt bótiot elpasszolják. Ami.. mondjuk.. hát ezesetben esélyük se volt arra, hogy a nyakukon marad.

I_Isti 2012.05.04. 09:20:53

@magyar-magyar szótár: Hát tóta w-t kétségkívül szívesen lefejelné az öklömet, de nem hagyom neki. Egyébként meg a csőd az, amikor nem adnak hitelt. Amíg adnak, addig az nem csőd - mert addig a hitelből lehet finanszírozni az előző hitelt. A magyar néplélek és a pénz nem fér össze, én azt javaslom, hogy cseréljük le az egész nyamvadt néplelket valami másra.
Csődbe vitt bót. Persze. Akkor miért akarna visszajönni, ha olyan nagy a csőd? Nem hiszek a mesékben.
süti beállítások módosítása