Ejnye, ezek a spekulánsok tök' olyanok, mint a külsőokok. Amik az antieltolcsysta & orthodox-gazdaságpolitikai-hívő jóoldali sajtóban pedig nincsenek, bár úgy hetente tíznaponta meg mégiscsak vannak. Pl a spekulánsok miatt javult [tegnap] a Ft árfolyama (amikor viszont romlik, akor a spekulánsok vagy nincsenek vagy Fülest fejtenek ill malmoznak (tétlen ölbeejtett kézzel  a hüvelykjeikkel, miközben a kötésgenrátoraik kiakapcs' hűlnek...) . tessék:

 

Pánikvásárlásba kezdtek a spekulánsok

Pánikvásárlások erősítik a forintot Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint. A feltörekvő piacokon kereskedő nemzetközi befektetők legtöbbször olyan alapokat kezelnek, melyekben több feltörekvõ ország papírjai is szerepelnek, meghatározott arányban. Ezeket az arányokat egy hipotetikus, úgynevezett benchmark portfolió rögzíti, a befektető azonban döntéseivel elérhet a benchmarkjától.

Január elején a legtöbben arra számítottak, hogy a forint továbbra is rosszul fog teljesíteni, ezért sokan eladtak belõle, úgymond alulsúlyozták a magyar kitettséget. Az elmúlt hetek során azonban mind hazai, mind a nemzetközi tényezőknek köszönhetően változtak a kilátások, a forint erősödni kezdett, túlszárnyalva a többi feltörekvő piaci deviza teljesítményét, így az alulsúlyozott, kevés forinttal rendelkező befektetők az tapasztalhatták, hogy kevés forinttal már rosszabbul teljesítenek, mint a meghatározott arányú portfolió, a benchmark.

„Így a veszteségek minimalizálására tulajdonképpen pánikvásárlásba kezdtek, ami egy öngerjesztő folyamat, hisz csak tovább erősíti a forintot, úgy is fogalmazhatnék, hogy megindult a forint melletti spekuláció” – mondta az Indexnek Bebesy Dániel.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr163887658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.27. 06:23:46

Szerintem a te olvasóközönséged eléggé speciálisan jött össze, csupa olvasni képes, szövegértelmezésben járatos ember.
Nem kéne minket állandóan szájbarágós módon oktatni. Sokkal jobb volt a blog addig, amig nem oktatni és megvilágosítani akartál minket.
A másik: most te magad értelmezted rosszul a szöveget.
...Január elején a legtöbben arra számítottak, hogy a forint továbbra is rosszul fog teljesíteni, ezért sokan eladtak belõle, ...vagyis benne van, hogy amikor eladták és esett az árfolyam, akkor is volt benne spekuláció. A portfólió olyanoknak szól, akik értenek egy ilyen szövegből, nem az m1 hiradó közönségére építenek.

Fenehorizont 667 2012.01.27. 10:18:18

@dr. Louise Steinmann:
akkor keress már nekem egy olyan portfóliós cikket, amiben spekulánsokat forintgyengüléssel hoznak össze, ilyen szakértő módon.
de ne olyat, amibe szakértően bele lehet magyarázni a szakértést, és ne olyat, amibe "benne van", hanem pl ilyet, ilyesmi címekkel:

"Pánikeladásba kezdtek a spekulánsok"

"Pánikeladások gyengítik a forintot."

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.27. 11:22:27

@kchkscak:

"Ebben nagy szerepet játszott az, hogy az elmúlt három hétben* a magyar kormányzati kommunikáció következetesen befektetőbarát volt, azaz a csődkockázati aggodalmakat csillapította, mivel folyamatosan jelezte a tárgyalási nyitottságot és a gyors, két hónapon belüli megállapodás szándékát az EU/IMF párosával. Ez, illetve a korábbi forint elleni pozíciók tömeges leépítése azt eredményezte, hogy háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben."

*: az elmúlt három hónapban pedig biztos nem (na jó, részben) ezért alakult úgy az árfolyam, ahogy, hanem azért, mert az index uszított, ugye?

on

"„Persze az is segített a forintnak, hogy a kormány kedden jelezte, hogy szinte minden kérdésben eleget teszünk az uniós elvárásoknak, de ezt a piac már folyamatosan beárazta, mint ahogy az IMF-hitelmegállapodás megkötését is” – mondta Bebesy."

kikoránkell 2012.01.27. 11:40:23

Ha nem lenne világos amit Lujza meg Hanni írt, akkor mégegyszer: A piac úgy gondolja, lesz IMF-megállapodás, ezért bízik a forintban, ezért esett 20%-ot a CDS, ezért vesznek forintot mongyuk kuna vagy tugrik helyett a portfoliójukba. Valamelyik nagyfiú elkezdte és aki elsőnek lép, az kaszálja a legtöbbet, ezért a kisebb spekik gyorsan(pánikszerűen) követik őt.
Továbbá, a FED bejelentette, hogy 2014-ig fenntartja a nulla kamatot.
Nagy kérdés a ma várható bejelentés az USA GDP-adatáról.

Alternatív verzió: A világ spekulánsai összefogtak Magyarországért!

Fenehorizont 667 2012.01.27. 12:25:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @kikoránkell:
én ugyan nem mondom, h az index uszítása miatt alakult így az árfolyam. szótárúr szokott jönni a fordítómotorokkal. én csak ennek az egésznek a kommunikációjára írtam ezt. nekem nem muszáj piacozni, meg pénzügyi folyamatozni, mert nemérdekel különösebben, érteni sem értek hozzá, és többször láttam, hogy ti sem.

a kommunikáció. arról szól ez a bejegyzés. amellet gyalogoltok el.
nem mindegy, hogyan közlöd a dolgokat. a különbséget csak akkor lehetne látni, ha egy párhuzamos univerzumban a cuki bajnai és a szakértő csapata csinálná tegyük föl tökugynazt, mint most matolcsyék, akkor hogyan kommunikálná ezt az index, az origo, a hvg, és az összes többi független, objektív hírportál. meg hogyan reagálnátok ti a ugyanazokra az intézkedésekre cukin, miután elolvastátok a főcímeket, h a forint az euróválság miatt gyengül.
ne félj, akkor lenne egy halom olyan főcím forintgyengüléskor, hogy a "nemzeközi helyzet.." és nem a senkit sem érdeklő cikkből kéne kibogarászni az egyharmad-igazságokat az unió helyzetének magyarországra hatásáról.
fontos, hogy milyen módon osztod meg a dolgokat, mi lesz az alapmorajlás.

jelenleg a forint, ha zuhan, akkor orbánviktor miatt, ha meg erősödik, akkor a spekulánsok, meg mindenféle külső, kormánytól független okok miatt...nehogymá azt gondolja a paraszt, hogy a forinterősödés és gyengülés egy bonyolult folyamat eredménye, amiben mindig közrejátszik a gazdaságpolitika, de a mindenféle spekuláció is.
ha gyengül, akkor a fidesz és matolcsy miatt, ha erősödik, ahhoz semmi köze nincsen a gazdaságpolitikának, annál inkább a spekulánsoknak. és ez egy hírportálon, bazmeg. az, hogy a cikkben mik vannak írva rendszeresen, meg miket lehet kibogarászni, azis tökmindegy. lényeg az alapzöngés. olyan ez, mint a reklámok. senkit sem érdekel, h az aktív bélflórák hogyan reagálnak a bifidusz esszenziszre, de ha sokat nyomják ezt a hülye rizsát a tv-ben, akkor megjegyzed, hogy DANONE, és vmit tán csatolsz is hozzá, h a bélflóra, meg esszenzisz. azt amikor vásárolsz, akkor beugrik. itt is ez a helyzet. ha vmi pozitív változás áll be, akkor ahhoz nincsen köze a gazdaságpolitikának, ha negatív, akkor a fidesz gazdaságpolitikája miatt. a főcímek, azok gyakorisága, a kis bevezetőszöveg, a cikkek elhelyezése, címlapon hagyása attól függően, lehet-e vele uszítani a rohattfidesz ellen, vagy nem, na ez az alaphang, ami az egész katyvaszból mindig kihallatszik.
ezzel persze nem lenne gond, ha lennének magyarországon olyan nagy hírportálok igazi hírekkel, lazításképpen a kedvenc bulvártémáimmal, érdekességekkel, videókkal, amik télleg objektíven tájékoztatnak, változatosak. és akkor mellettük elférne az indexes-origós-hvg-s geci vmi rétegszarnak, budai úrigyerekeknek, meg ilyen milliomoscsemete baloldali forradalmároknak és "liberálisoknak", akik a jólétük eseménytelenebb időszakaiban nagyon érzékenyek szociálisan.
szarnám le. rá se kattintanék, max röhögni, amikor cigányokról írnak...de nem tájékozódni.
és mondanom se kell, nem ez van: a független, objektív hírportálokon folyik mindez! szótárúr rendszeresen kifakad ezen, és joggal.
mit olvassak, ha nagy, változatos tartalom kell a körülöttem zajló eseményekről? mer most az van, h index, origó, mandiner, kurucinfó, és talán megtudom, mi a fasz történik igazából.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.27. 13:06:37

@kikoránkell: Alternatív verzió +: a spekulánsok - akik persze utálják Orbánt (mert tudják, hogy rossz, hiszen az index is mindig fikázza, márpedig akkor az és kész) - , éppen azért fognak össze, hogy jól megszívassák a forint erősítésével

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.27. 13:07:48

@kchkscak:
"ha gyengül, akkor a fidesz és matolcsy miatt, ha erősödik, ahhoz semmi köze nincsen a gazdaságpolitikának"

grat:)

(nem, még a mocsok index sem sugallja ezt)

kikoránkell 2012.01.27. 13:33:21

@kchkscak:
" jelenleg a forint, ha zuhan, akkor orbánviktor miatt, ha meg erősödik, akkor a spekulánsok, meg mindenféle külső, kormánytól független okok miatt"

Ezt legfeljebb te értelmezed így, mert neked ez a jó, de bizony a cikkben az is benne volt amit Szótár nem, de Hanni beidézett, hát legyen itt mégegyszer : "„Persze az is segített a forintnak, hogy a kormány kedden jelezte, hogy szinte minden kérdésben eleget teszünk az uniós elvárásoknak, de ezt a piac már folyamatosan beárazta, mint ahogy az IMF-hitelmegállapodás megkötését is” – mondta Bebesy."

Ez úgy hangzik, mint kormánytól független, külső ok?
Egy összetett mondat értelmezése ekkora probléma, de bezzeg a Kádár-konteó vagy Gyurcsány zseniális stratégiája nem jelent kihívást!

Fenehorizont 667 2012.01.27. 13:57:47

@kikoránkell:
sztem nem voltam egyértelmű. ahogy újra elolvastam, amit írtam, végülis nem csodálom :D
szóval
a zöngésre gondoltam én, nem arra, ami a cikkben benne van. azt senki le se szarja, minbthaogy az index címlapon lévő "hírek" valódi tartalmát. a lényeg a főcím. ezért írtam ezt fennebb.

"a főcímek, azok gyakorisága, a kis bevezetőszöveg, a cikkek elhelyezése, címlapon hagyása attól függően, lehet-e vele uszítani a rohattfidesz ellen, vagy nem, na ez az alaphang, ami az egész katyvaszból mindig kihallatszik."

nem mindegy, hogy azt látiod a címlapon, hogy
ZUHAN A FORINT, BAJBAN A DEVIZAHITELESEK
vagypedig.
GYENGÜLT A FORINT AZ UNIÓ BIZONYTALAN HELYZETE MIATT.

és nem mindegy, a fennebbihez hasonlót hányszor és hol látsz, milyen gyakorisággal, mennyi ideig fennhagyva, ilyesmi. pl az utóbbihoz hasonklót nemigen látni, az előbbihez hasonlót meg tengernyit. sztem 1,5 éve legalább 40 zuhanaforint főcímet láttam már. ezért írtam, h olyan, mint a reklámok.

természetesen a legjobb lenne, ha nem egy ilyen elbaszott országban élnénk, és nem riogatnánk feszt végletes címekkel, mert biztos, h pl a gazdaságpolitika és a spekuláció együttesen hat, vmint egy forintgyengüléshez vagy erősödéshez csomó tényező fennállása szükséges.

DE HA MÁR riogatunk, akkor azt legalább ne monopolhelyzteben lévő hírportál-nak eladott izék tegyék, hanem a riogatók menjenek a margóra, rétegfelhasználókhoz, és ott mindenki megtalálhatja a magának valót, ha nem elég neki az, ami történt. ki kurucinfó, ki index. attól függően, kire ideges, vagy kit utál "kevésbé jobban".
vagy legalább, ha már ez nem megy, akkor legyenek egyensúlyban a riogatások. de nem nem és nem.

remélem, így érthető.

ja, és még annyi: leszarom, h mi volt a cikkben benne. remélem, így, másodjára már ezis érthető, h miért

2012.01.27. 18:43:33

Vannak forint ellleni spekulációk. És vannak rossz kományok, amik miatt ez könnyebb.

PesszimPista 2012.01.27. 22:27:12

Namostakkor. Leszögezem, hogy láttam már pinát és nem csak képről, de (éppen ezért) a kitettséget alulsúlyozni nem lehet.
Bikkfanyelven:
A kitettség az vmi olyan, hogy benchmark ide, ahhoz való viszonyulás oda, az csak egy állapot. El lehet térni a benchmarktól, ill. az abban rögzített eszközsúlyozástól, de az nem a kitettség alul-, vagy éppen felülsúlyozása. A kitettség éppen a kőbevésett arányok (ez lenne a benchmark)és az abban szereplő elemek egymáshoz viszonyított súlyozásából adódó végeredmény.
Kiafaszom ez a hülyegyerek aki ilyeneket beszél?
Végtére is . . . nem baj.
A lényeg, hogy ha romlik az a kormány, ha meg éppen javul, az meg a spekik.
Üzenet átadva.
Félművelteknek ez is jó lesz.
Vakok között féleszű a király!
Az fel sem merült ennek a tündöklő zseninek az agyában, hogy épen a shortoló spekiket rázzák ki a gatyájukból a másik spekik (a longosok . . ééérteeed?), meg az éppen kicsinység enyhülő közhangulat?
Ja! Felmerült, de . . . .

Ps.: Egyre kurvanagyobb a gázolajkitettségem!!! Monnyanak le!

magyar-magyar szótár 2012.01.28. 02:42:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Mi lenne az üzlet a tőzsdeitevékenységekben, ha mind igaz lenne az, amit a sajtóban a brókerek pénzügyielemzés címén csacsognak.

Egy kurva autóteszt se igaz... meg a terméktesztek se. Hát akkor? Vagy szerinted a zeneisajtónak mi a köze a zene valóságához?

uszítani nagyon sokan -gondolják azt, hogy!- tudnak. Kérdés, hogy az uszított uszul-e. Arra uszul-e, amire uszítják.

Ha jó a mkutyám, nem kell uszítani: elkapja, akit akarok egy szemvillanásomra vagy ciccentéseme úgy, hogy rá se nézek arra, akit szét kell cincálni.

Pont az a probléma, hogy régebben, amikor nagyvonalúan volt geci az index.. és a hvg pél elkülönböztethető az indexizmustól.. voltak a jóoldalon árnyalatok... akkor az juszítást nehezebben lehetett belátni.

Ebben lett nagyonsikeres a jóoldali propaganda, a cél ezek megnuktatása ill az orbán-Eltolcsy tengely kikukázása volt. (csupa jószándékról beszélünk, illatos zsigerekről, nembüdös szájak kellemesleheletéről és tkpő elhanyagolhatóan nemjószagú pukikákról...) Ugye a kompenzációs önhazugság, miszerint a támadások tehát nem az országot érik, hanem ezeket.
és csak ki kell venni a képletből orbánt, eltolcsit (meg ezeket mindet, akik "szembejönnek a többségel) mert ugye "mi vagyunk többen, a jók, az igazak"

Én fellövöm magam a hóóódba meg a göncölszekérre, sose láttuk egymást.. és akkor fogd és vedd ki a képletból gyorcsan Eltorbcsit és nézzed, hogy mi lesz.

Te állandóan butána ( pl szerited mandineresnek) próbálsz beállítani engem és valami eleganciával olyan hülye ergyának fantáziálni, aki azt hiszi, hogy a mindenrossz mnagától az indextől való, nem.

Azt nem tudod felfogni te sem, hogy van a személyes ízlésem (Szilx faszagyerek, cukipofa) és van egyébkénta tény (miszerint Szily lusta, baszoik dógozni, felületes, február óta nem írt a blogjába semmit, az is egy külön móka, a szlovák provoikációspornó beszopása.. az eredetui videó forrásról való lekerülése... majd felkerülése egy pici szinkronváltoztatásal
vagy ugye kedvenc vesszőparipám a Gyémánt kép egybefikázása ideológiai okokból (ami ugye.. valljuk be... bósevikk móccer)

Előadsz itt a külső szemlélőnek egy jólviselkedős politikai megfelelő figurát.. közben pedig részben meg van a véleményed, ami enyhén eltérő attól az alakítástól (az index jó, az index szép, az index ááátatlan)

Engem vádolsz butasággal, persze körmönfontan, azaz nemegyenesen (tehát hogy mandineres vagyok) ...de erre az alapod összesen annyi, hogy kétdimenziós síkbutának nézel, aki a Jó és a Rossz küzdelmét látja (persze te azt hiszed, hogy náélam a Jó az Eltolrbáűn és a rossz az index)
Föl nem foghatod, hogy a haragvásnak van egy olyan típusa, amikor valaire ennen érdekében lehet haragudni.

Valóságos monomániás elmebeteg szajkózásom már az, hogy a 22 év idevezető útja csupa-csupa (és féleg újságírói!!) jószándékkal van kikövezve. lecsupaszítva tehát én csak anynit állítok, hogy ha a jóoldali, kétségtelenül TEHETSÉGES sajtómunkásság le tudna szokni a királycsinálásról, beleavatkozásról, a "majd mi megbuktatjuk ezeket a buta nép helyett akik agyatlanok [ez jön le ugyanis a jókisfiú és a jókislány blogokból és lassan azt lehet mondani, hogy maga a hír-rész is a blogok színvonalára süllyed)

szóval ha azt csinálná mindenki, ami a dolga (hírszerkesztő hírt szerkesszen, ne ideológiai küzdelmet folytasson...)

Valamint ez messze nem a vég, és nagyon úgy néz ki, hogy az ezek megbuktatását célzó csupajószándék egyelőre a Jobbikot segíti és hízlalja. Már ott tartunk, hogy maga a jóoldali média cukipajtássága a politikai moldalon kérvekönyörög -de én vagyok a hülye mi?

Nekem oszt teljesen mindegy... mivel én undorodom ettől a 40 éve unalmas magyar sajtógecizmustól, nekem oszt mindegy, hogy a jógyerekújságírók megszopják-e a faszt megint. Mint ahogy megszopták, amikor 2008/2009 fordulóján az előrehozott választások ELLEN harcoiltak, Csak az a baj, hogy a sajtómunkásággal együtt a büdösnép is megszopja a faszt. (Őrjöngjünk Vecám!-ék már kapisgálták Cipolla bácsival a dógot.. csak nem merik a hemükéjüket rányitni tágra arra , hogy a z a fasz kié...)

De nekem teljesen mindegy: nem én fogok nyüszíteni a bármikori választások eredményein majd.

magyar-magyar szótár 2012.01.28. 03:08:35

@kikoránkell: Ugye itt nem az EGÉSZ szövegről van szó, hanem a tálalásról. Természetsen és nyilvánvalóan a pézügyértudós igyekszik az összes okokról is beszélni, de KITÁLALVA mi van. Erről mennyit táncoltattam már itt a vesszőparipámat. A SÉMA mindig ugyanaz: A FŐCÍM és a bevezetősorok áéllítása pl AAABA .. és valaóhol BENNE A SZÖVEGBEN egy mellékmondatban ott van így is BBBB. JOGI szempontból kikezdhetetlen. Esetleg a statisztika segíthetne, ha mérhetbnénk, hogy hányan szedték le csak azt az információt, amit a FÚŐCÍM és a bevezető sorok sugallnak. És hányan olvasták el apróra. A szelektívténykezelés kapcsán is beszéltünk erről sokat. A legegyszerűbben szemléltethetem az egyhéttel ezelőtti traumával.
Lehet persze gúnyolodni a zsigeri sebek ápolására a 400000-en... meg föl lehet szorozni a legnagyobb jóindulattal 10000-est.. megadom, legyen 30000. Ebből lett a láncolat végén a Washington Post -ban 70000 és (alig)100000 (most nem arról van szó, hogy ezek a számoik bármit is jelenthetnének. Ugyanis abban, hogy Demszky 2006-ban mégis még egy ciklusra polgármester lehetett, mintegy 1000 ember szorgos és szakszerű munkája van benne, nemtöbb. Lófasz a seggébe a demokráciának, a tömegeknek, a "váélasztás szabadságának" 1000 szakember meg tudja oldani azt, hogy a büdüs tömeg kit válasszon)

Kérdezlek most: ki kit csapott be? Kinek jó a hazugság. nyilván önáltatás a 400000 akkor is, ha 507819 volt... Mert nem kelent semmit: 2-3 lúd legyőzhet egy egész éjszaka orvul támadó ostromlósereget is a gágogásával. Kutyákkal el lehet bvánni, de néhány lúddal se nem tudsz mit csinálni, ha azok vészt akarnak gágoni az éccakai idegen miatt, akkor gágonak. Néhány kutyabunda-szűcs cigány vagy nyájajuhász a legpompásabb őrkutyát is megigézi, 200-as kutyafalkát is, de 2-3 liba hadsereget győz,

De arra válaszolj neke,m, hogy kinek jó ez a szisztéma?

nyilván a szerkesztők úghy lehetnek vele, hogy ezek meghozták a sajtótörvényüket, mi meg jól kibaszunk velük és jogilag megfoghatatlanul. Csak ennek a trükközésnek az a háétulütője, hogy közben azonban ami történik, az történik meg!
Tények:
-nincsen váltásra alkalmas ellenzék
-a róka nem csak a csukát foigja és nemerszti , hanem a kis édes cuki LMP-vel is kb 12 mp alatt úgy elbánt, hogy nincsen az a politikaizsonglőr, akoi meg tudná oldani
-a jóoldalomn egymás hatásait oltják ki a szereplők
-hosszútávon ráadásul MOST 8a 22 év alatt először9 a jóoldali sajtó is önellenhatóan ostoba, ami eddig csak a rosszoldli ( "a jobber" ) sajtóra volt igaz.
-1994-ben a sajtó seggberúgta a rosszoldalt a jónak sziveskedvén
-1998-ban a sajtó seggberúgta a Dunapolitika csapdájába vakon (valószínű tökrészegen) belegyalogolt Horn Gyulát és algebrailag az MSZP nyert (csak választésimatematikailag a FIDESZ)
-2002-ben egyértelműen a sajtó nyerte meg a jóoldalnak a választás, a legmerészebb politikai szkértők esetleg még a Jó pasi Miniszterelnök project-ben (a Német Miklós ME Project is legalább ennyire bejött volna!) a nyomorult & szaros kis 66ezres szavazati fölényt.

Ezek a tények azonban a jóoldali sajtót önhitté tették.

Ha valakik most az őszön nagyon elbaszták, azok senki mások nem voltak, mint a jóoldali sajtó munkásai.

Ráadásul a médiakiosztásbnan is nagy változások álltak be, a televízió halála, a papírsajtó marginalizálódása.
Ott tartunk...
figyeljs csak @A Hannibal Lektűr-attitűd:
Ott tartunk, hogy a felnőtt Bácsik a régi papírterek májerei is legszivesebben már pofánvernék az internetesújságírói bagázst.

Jó engemn lesajnáltok "jobbos mandineres szánalmas konteózós monomániás sttb" pasasnak. De rre válszoljatok: Miért van tele a búrája a jóoldali öreg papírtörököknek is a neteks ifjútörökséggel? Azért, mert nem tudnak fogalmazni meg Lomnici-riportot írnak (amit megfigyelhettek magatokon: ti magatok kezditek el magyarázni a mechanizmust! Mert nem ez kéne, hogy a megoldás legyen, hogy a hibához, mint egy blogger, elkezdek túrkálni megfelelő ideológiát. hanem ez: Hiba- kiveszem-javítom. Hogy a faszba akar rendszer meg társadalomnkritikát gyakorolni olyan "újságíró osztály" akik ők maguk viszont inkább megideologizálják a hibáikat javítás helyett?)

Vagyis a rendszer nem pusztán Orbántól vagy Eltolcsytól bűzlik.
kit csaptoik be, ha ezt nem akarjátok belátni?

és várjatok: mert ez MÉG mindig demokrácia, de Nyugaton már rezsimet, juntát és diktatúrát mondanak [reánk].
Ám benne van a pakliban a rezsim, a junta és a diktatúra. De ha most elhasználódnak a jujjszavak, mi marad akkorra?

magyar-magyar szótár 2012.01.28. 03:14:38

@nagyjoco: Pl 2008. őszén annyira jó kormány volt, hogy szemben a Fejlett NYugat-Európai Demokratikus Szokjásjog -gal le se kelltt mondania. Akkor bezzeg csak a spekulánsok voltak az okai annak, hogy ha az inflációval "maiforintosítjuk" 340 volt az €.

De ha már a spekulációnál tartuink.

Az Üdvkormányzás idejében mindennapi hír volt:
"a kormány bejelentésérre" ill "Sokatérő Reform ferenc kijelentésére, miszerint" ERŐSÖDÖTT A Ft!
a szisztem a következő volt ilyenkor: (és nem nehéz utánakereni) Közvetlenül zárás előtt 5 perccel NÉMILEG egy picit "egyponttal sem" erősödött valóban a Ft.
Kérdezlek, szerinted az ilyen típusú javulások (az már nem volt hír, hogy reggl meg délelőtt hogyan folytatódott)
mögött kik álltak?

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 08:29:07

@magyar-magyar szótár:

...De nekem teljesen mindegy: nem én fogok nyüszíteni a bármikori választások eredményein majd. ...
ezek szerint neked mondjuk, tökmindegy, ha a dzsobbik geci balfaszai jelentős százalékot kapnának, és a gyomrukkra kényes emberek elhúznának inkább innen egy bőrönddel. TE jól éreznéd magad egy olyan országban, amit a dzsobbik szeretne? Az én fogalmaim szerint az a párt nem is működhetne, mert alkotmányellenes. és azt hogy magyarázod, hogy nálunk a lakosság jelentős része, ahogy szarba kerül, rögtön nackó lesz? nem mondd már, hogy ez is az újságírók hibája. Ennek történelmi múltja van, hogy a népesség jelentős része egyszerűen szar alak, és a saját elbaszott életéért soha nem volt képes felelősséget vállalni. Nem ő tehetségtelen balfasz, hanem a körülmények... . számomra érthetetlen egyébként az a rosszindulatú düh, amivel kivetíted ránk a helyzet miatti frusztrációd

Fenehorizont 667 2012.01.28. 11:22:37

@dr. Louise Steinmann:

hú, ezt fejtegethetnéd még tovább!

szeretem, amikor egy szociálisan érzékeny, az általános emberi értékeket képviselő haladógondolkodó elkezdi köpni a magyart.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 11:54:34

@kchkscak: sehol nincs benne magyarköpködés. Annyit mondtam, hogy aki a saját elbaszott életének abban látja a megoldását, hogy nackó lesz, az szar alak.
vagy talán nem?
látod, itt vannak a bajok, hogy a nackók ügyesen lefoglalták a "magyar" szót. Holott nem magyarok, hanem kis debil férgek. Semmi köze ennek a magyarsághoz. ennek az emberi rosszindulathoz van köze, meg ahhoz, hoyg szembe mersz-e nézni azzal, hoyg balfasz vagy, vagy kényelmesebb bűnbakot találni (cigányok, zsidók, biciklisták, szétszívott agyú Cohn-bendit forradalmárbácsi:D)

Fenehorizont 667 2012.01.28. 12:16:12

@dr. Louise Steinmann:
"és azt hogy magyarázod, hogy nálunk a lakosság jelentős része, ahogy szarba kerül, rögtön nackó lesz?"
és azt hogy magyarázod, hogy a zsidók jelentős része aprópénzért az anyját is eladná?
és azt hogy magyarázod, hogy a cigányok jelentős része vagy börtönben ül, vagy bűnöző?

folytathatod még újabb mentegetőzésekkel, én ebből ki vagyok művelve. és bevallom, élvezem is.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 12:28:10

@kchkscak: látom birkózószőnyegen aludtál:))
én is élvezem, épp ma panaszkodtam Dudinak, hogy soha nem akkor érek rá, mint ti, mivel ugye, hétköznap délelőtt, mikor itt a legnagyobb harcok vannak, mint lógos és ingyenélő tanár, dolgozom, és nem érek rá netezni általában:))
szóval, hogy magyarázom ki?
hvg.hu/itthon/20111123_jobbik_mszp_tarki

a második helyen álló párt
tehát, a lakosság jelentős része beállt mögé

szóval, a medián és a tárki is a dzsobbik erősődését mérte

..A másik két parlamenti párt közül a Jobbik - folyamatos növekedése hatására - az elmúlt egy évben megduplázta szavazói arányát, így a teljes népességben novemberre 11%-nyian, a pártválasztók körében pedig 22%-nyian szavaznának a pártra... a szavazók 22%-a, az nem a jelentős része a lakosságnak?

a zsidó - cigány vonalra most nem térnék vissza, tekintettel mindkettőnk személyes érintettségére, legalább, mi, bűnös rétegek tartsunk össze:D

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 12:37:10

@kchkscak: egyébként meg, hogy lelőjem a poént, pontosan tudod, hoyg rém egyszerű a magyarázat
a faji alapú megkülönböztetés az nackó ideológia
de dzsobbikosnak nem születik az ember, hanem VÁLASZTJA, saját, önkéntes baromsága juttatja oda, és bármikor el is állhat abból a táborból

Fenehorizont 667 2012.01.28. 12:44:43

@dr. Louise Steinmann:
jóvan, a ststisztikákat énis ismerem. nem azt kell magyarázni, hanem azt, h te tképpen nem is álalánosítottál, mert az nemolyan, hanem blabla. de örülök, h nem gyalogoltál be a magyar-módon pc-nek lenni mocsarába. csalódtam volna benned...

amúgy én úgyérzem, nekem semmilyen személyes érintettségem nincsen "cigányügyben". a cigányság egy kultúra. nekem semmi közöm hozzá. talán a "temperamentum", avyg a "habitus" ami maradt emlékeztetőben, néha. de ez mán genetikázás, és nackó dolog lenne belemenni:D meg lehet, nincsen is ilyen, h cigány habitus. majd jön vészmadár, azt elmagyarázza tudományosan. persze én nem fogom elhinni, mert látom, amit látok, de legalább helyre leszek téve :D

Fenehorizont 667 2012.01.28. 12:52:02

@dr. Louise Steinmann:
ja ja ja, fú, ez a kenegetés az egyik kedvencem, h a nackó-létet választják, szal az én általánosításom üde ibolyaszagú, h szótárt idézzem. kár volt beírnod. mégis csalódtam benned. :D

sajnos most el kell mennem, mert görög pulykát főzök a csajomnak, mire megérkezik. addigis, ajánlom magamat. remélem, össze tudod kapcsolni azzal amit beírtál.

csinaldugy.blog.hu/2011/05/08/csiki_csuki_autoriter_kocsogoknek_avagy

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 13:21:41

@kchkscak: nem olvasom el most, mert megyek én is el
egy jótanács
ne idézd szótárt, nem áll jól neked, megvan a saját stílusod
az általánosításról
szerintem érthető volt, hogy nem azt írtam, MINDENKI nackó lesz, azt írtam jelentős rész
arra meg ott a közvéleménykutatás eredménye, továbbra sem értem, mi vele a baj

a személyes érintettség: dehát pont ez a nackóság lényege, szerinted nagyanyámnak mekkora esélye volt a keretlegénnyel szemben, hoyg európai módon beszéljék meg, nagyanyám nem vallásos, nem tartja a kóser szabályokat,semmi köze az egészhez, engedjék haza

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 13:22:19

@kchkscak: nackó lét választása
miért? kötelező? azt hittem, MÉG nem

Fenehorizont 667 2012.01.28. 14:08:57

@dr. Louise Steinmann:
nem azt írtam, hogy MINDEN cigány bűnöző, hanem azt, hogy jelentős részük az. érted. bizonyítékként meg ott vannak a börtönök: tele van cigánnyal. mi ezzel a baj?

ebből csak úgy tudsz kitolatni, ha beismered, hogy általánosítasz, ráadásul negatív kontextusban. egy közösség tagjait sértetted meg alapvető emberi méltóságukban azzal, hogy lenáciztad a közösséget. csúnya vagy, és gonosz. ejnyebejnye.
persze igaziból nem zavar, nyilván, fennebb csak túloztam. leszarom én. sőt! meg is értem, ha frusztrál a magyar. szoktam én szidni magyart, zsidót, cigányt, ha éppen olyan kedvem van. néha már magam sem igazodok el magamon, h most éppen az én általánosításaim rasszistának, nácinak, vagy hungarofóbnak voltak nevezhetőek (ráadásul egy beszélgetésen belül :D). én vállalom, és ami idegesít, az a kenegetés, h te aztán nem, meg h ez nem olyan általánosítás.
max még folytathatod, hogy nálunk a lakosság-ot írtál, és hogy az mér nem egyenlő szerinted azzal, hogy magyarok. vagy jöhetsz, mondom, hogy a jobbik az faji alapon, ellenben te blabla.
eleve, a te esetedben tökmindegy, hogy a jobbik hogyan határozza meg a saját bűnös rétegeit, valamint, hogyisfogalmazzak...eleve, "civilizált ember" nem beszél az emberi fajon belül még plusszba fajokról. közösségek vannak, és kultúrák, melyek határvonalai szabadon tologathatóak, ha éppen úgy kívánja az általánosítás csapásiránya. a te esetedben pl hazánk lakossága, a magyar szenvedte. te ezt a közösséget sértetted meg azzal, hogy jelentős részét nácinak nevezed.
ésakkor még bele sem mehettünk, hogy az automatice náci-e, aki a jobbikra szavaz. persze. az mszp-re sem azért szavaztak az emberek anno, mert szerették az előző rendszert. bonyolult, hogy egy ember mer miért szavaz hazánkban egy pártra, de segítségképpen: nagyon játszik az elkeseredettség. de ezt megbeszélni, hát erre lehetőség sem volt, mert egyből elekzdted magyarázni, h te nemis.

szótárnak meg remek hasonlatai vannak. ne zavarjon, hogy nekem tetszik és használom csak azért, mert téged ez idegesít. ez van. birkózz meg vele, hogy általában te állsz az ő hasonlatiból összeállított, képzeletbeli fasz rossz végén, és ne leplezd itt a frusztrációt mindenféle ál-jótanácsokkal, mert nem áll jól.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.28. 15:15:53

Naszóval a spekulánsok.
Nincs jó spekuláns meg rossz spekuláns. Azazhogy csak rossz spekuláns van. Nem dolgoznak, nem termelnek. Kevésbé rossz spekulánsok olyankor, amikor világrengető módon túljegyzik az államkötvényeket, de undorító szemetek, amikor kimenekítik a pénzüket egy moderáltan piacbarát kormányzati kijelentés után.
Közös jellemzőjük, hogy olcsón szeretnek vásárolni és drágán eladni. Nyerészkednek. Kufárkodnak. Ahelyett, hogy belefeszülnének a hámba a családi gazdaságukban, aminek a terményeit aztán nagy haszonnal és a nemzetgazdaságot felpörgetve eladhatnák aaa... aaa... aaa... jó kufároknak. Na mindegy, ez nem jó példa. A pénz és tőkepiacon nincs szükség ilyenekre. Vagy de, de ez most mindegy.

Értem én, hogy a poszt nem a spekulánsokról szól. Csak valahogy hitelesebb lenne az agymosás ostorozása, ha nem csak a jóoldali média (ami ugye még egyharmadot sem ért) lenne pellengéren, hanem a többi is. Nem hírcsárdisztikusan lecsapni a bullshitre, mert röhejes az magában is. Mégsincs ilyen poszt. Egyetlen egy sem. Egyetlen. Egy. Sem. Egyetlenegy sem. Egyetlen egysem.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 15:35:48

@kchkscak: a magyarkodás témába nem mennék bővebben bele, annak idején az előző blogon több éve lejátszottuk ezeket a meccseket, én már akkor is untam őket

az általánosítás
nem általánosítottam, egy tényt közöltem, hogy nőtt a dzsobbik tábora (halkan elárulom, szeretett példaképed, Dudi is ezt mondta feljebb, talán csak nem olvastad, vagy értetted)

idézet Duditól: .."Valamint ez messze nem a vég, és nagyon úgy néz ki, hogy az ezek megbuktatását célzó csupajószándék egyelőre a Jobbikot segíti és hízlalja. Már ott tartunk, hogy maga a jóoldali média cukipajtássága a politikai moldalon kérvekönyörög -de én vagyok a hülye mi?

Nekem oszt teljesen mindegy... mivel én undorodom ettől a 40 éve unalmas magyar sajtógecizmustól, nekem oszt mindegy, hogy a jógyerekújságírók megszopják-e a faszt megint. Mint ahogy megszopták, amikor 2008/2009 fordulóján az előrehozott választások ELLEN harcoiltak, Csak az a baj, hogy a sajtómunkásággal együtt a büdösnép is megszopja a faszt. (Őrjöngjünk Vecám!-ék már kapisgálták Cipolla bácsival a dógot.. csak nem merik a hemükéjüket rányitni tágra arra , hogy a z a fasz kié...)...
De nekem teljesen mindegy: nem én fogok nyüszíteni a bármikori választások eredményein majd. "

hm...Dudival miért is nem kötözködsz ezen? :D
és nem akarok semmiből kihátrálni, aki dzsobbikra szavaz, aki velük szimpatizál, nekem náci. Mehet panaszra...tudod, a kis kefebajszos huszárhoz, ahogy mondani szokták:D

Persze, Dudi hasonlatai pompásak, de az övék, nem a tiéd, ennyi vele a probléma.

Most akkor mivel is van baj? hogy azt mondtam átlánosítva, hoyg nő a nackók tábora (ami igaz) vagy hogy a dzsobbikosok nácik (ami szintén igaz).
vagy egyszerűen unatkoztál, és meccselni akartál kicsit? :D

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 15:38:58

@kchkscak:
hogy is írtad?
"..egy közösség tagjait sértetted meg alapvető emberi méltóságukban azzal, hogy lenáciztad a közösséget. csúnya vagy, és gonosz. ejnyebejnye..."
melyik közösségét? a nackókra szavazókét megsértettem? és ? miért kéne velük udvariaskodnom?

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.28. 15:40:20

@kchkscak: valami PC módon kéne fogalmaznom, hogy a demokrácia és az egyetemes emberi értékek iránt kevéssé fogékony közösség tagjai? :D

magyar-magyar szótár 2012.01.29. 08:27:55

@ripők: Van a spekulánsnak mint olyannak egy eléggé elavuilt szakmai megközelítése. Akkor készült a definíció, amidón még a spekulánsok fülei kékre zsibbadtak a telefonkagylókról és rekedtre ordibálták magukat meg a képernyők sugárzása leperkálta az ifjonti fürtjeiket a homloökukról vagy a fejük tetejéről is. Beh régen volt ez.

A netokrítív spekulalistának már per definitionem nem sok küöze van a szép, klasszikus orthodox tudományos könyvekben katalogizált spekulánsokhoz.

A Zónijó is valami 3 hónapja jött réá arra, hogy csinálni kéne valamit pl az online tözsde szabájaival, mert ezek az új, netokratív spekulánsok egy mp alatt kötnek annyit, amennyit az orthodox tankönyvekben még tenyérnyi széles röverű és egész hasat betöltően széles májkell DFöglesz frizurás klasszikusok egy negyedóra alatt tudtak 8se...) kötni.

Ehhez jönnek még a magyar tőzsde speciális jelenségei. Amit már elégszer szajkóztam: magyarországon az un "ballib" jókormányzás idejében a Figyelőben sztároltatta magát olyan spekuláns, akir liberális szabad piacgazdaságban az FBI kutyaláncon vezet ki a parkettről és nem a Financial Timesben rinyál magát sajnáltatva, hanem a sajátseggéből kirántott jó nagy vastag néger faszokat torkosan szop narancssárga ruhában.

magyar-magyar szótár 2012.01.29. 08:31:22

@ripők: A tévedések elkerülésére: Magyarországon még nem volt szerencsénk az elmúlt 22 évben baloldali vagy liberális vagy ballib kormányzáshoz, csak szólok, hogy ezügyben ne fáradjál annyira hiába, mint Hanni bácsi szokott a lemandíneresezésemmel.
Volt már majdnem liberálisnak is nevezhető kormányzás 1994-2002. között. A 2002-ben beszivárgó, majd 2004-től nyiltan hatalomrakerült antiliberális, jellegzetesen k'k'k'éjraópai spekulánsoknak az egyik fő célja a liberális gazdaságpolitika... keresek egy jó szót, ami kifejező,, agyoncs.. nem, agyonb ez az! a főcél a liberális szó orális gyakorítása mellett a fizikai agyonbaszása volt, hogy ne is lehessen.

magyar-magyar szótár 2012.01.29. 08:33:32

@dr. Louise Steinmann: Ráadásul, ha nem útálnám az analogizálgatást meg az oktondi hasolaterőéltetgetéseket, még azt is elmagyaráznám neked, mennyire ügyes volt a német baloldal a weimarizálódásban a németnácik keze alá ÖNKÉNTELEN dógozáshoz...

magyar-magyar szótár 2012.01.29. 08:34:39

@dr. Louise Steinmann: Meséld csak el, hogy ki SZÓRAKOZOTT it a nácikártyajátszadozással az elmúlt 20 évben?
Mit mondott az ország Esze Vágó bácsi ? -elismételjem?

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.29. 09:02:02

@magyar-magyar szótár: fogalmam sincs, mit mondott?
meséljem csak el? egy újabb dolog, amiért én (MI) vagyunk a felelős:))
te meg azt meséld csak el, ki volt az a felelős politikusbácsi, aki NEM adott egyértelmű választ, hogy ha pár százalék hiányzik csak neki a kormányalakításhoz, összeállna-e a nackókkal - nem zárta ki, na ki is volt?
és azt is meséld csak szépen el, miért is nem nyert Tarl 5 évvel ezelőtt? ja, hogy bizonyos szalonképtelen szervezetektől is elfogadta a támogatást, amit nem vett be a kényes neonfényes gyomrunk?

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.01.29. 09:41:47

@magyar-magyar szótár:
annyit kellett volna akkor mondani, hogy kösz, nem kérem
több szavazót hozott volna neki, mint amennyit vitt
www.origo.hu/itthon/20060703ajobbik.html

Az októberi önkormányzati választásokon (2006)a Jobbik Magyarországért Mozgalom Budapesten Tarlós István főpolgármester-jelöltet támogatja - derül ki a párt közleményéből.

magyar-magyar szótár 2012.01.29. 14:20:28

@dr. Louise Steinmann: Ami támpogatás mit bizonyít? Azt, hogy Tarlós kriptojobbikos? Vagy a te kedves "Aki Piszkos Fred barátja" tételed. Hát azok az esetek, amikor a Jobbik az LMPvel együtt szavazott (vagy nemszavazott9 Éppenséggel az, hogy a Jobbik 2.0 tarlóst támogatta, akár arra is bizonyíték lehet, hogy tényleg provók bábáskodtak az újravágott mozgalom körül (és belül)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.30. 01:19:34

@magyar-magyar szótár: én nem nyüszítettem 2010-ben se

2006-ban se

stb

az egy, hogy mennyire jön a jobbik
az másik egy hogy mitől

a többi meg többi

pl a mandiner nembuta
te sem vagy buta
(sőt, én/mi vagyok buta, szerinted - de ez csak érdekes, nem számít)

de mondom: stb

(és továbbra semnem szeretem, hogy amikor nekem válaszolsz, nem nekem válaszolsz)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.30. 01:25:31

@magyar-magyar szótár: látom, talált

bocs

(ha nem talált volna, emlegetnéd fúrton furvást?)

Fenehorizont 667 2012.01.30. 09:13:03

@dr. Louise Steinmann:
nem érted. na mindegy.
mondjuk a "nackók" se szokták érteni, miért nácizzák őket, hizsen a dolgozó cigánnyal nincsen bajuk. a rendes zsidóval sem. van is zsidó barátjuk.

Steinmann Lujza 2012.01.30. 14:23:34

@kchkscak: dehogynem értem. Nácinak nem születik valaki, hanem odacsapódik.
Amúgy itt szólok, hogy tekintettel arra, hogy Dudi, te és Nyunyó szerint is buta és unalmas is vagyok, jelentősen visszafogom az itteni jelenlétem, szóval marad a kanbuli, én majd időnként csak beköszönök, hogy ne rontsam el a felnőtt okos bácsik szórakozását a hülyeségemmel.
süti beállítások módosítása