pincs – Krúdy Gyula a Vörös Postakocsi [ A Rezeda Kázmér] regényfolyam A Velszi herceg című tagregényének első fejezetében említi, hogy az angol keménykalapot pincsnek nevezték Budapest aranykorában. A pinch… mondjuk… csippentés, talán nem erőltetett a kép, amiben arra mutatok, hogy a kisperemű kalap (ezt egyébként Krúdy is jegyzé!) extrém esetekben oly keskeny karimával bírt (s hozzá annyira kiemelkedő tetővel, de ekkor fehérben, mint a Bobby-rendőröké!!) hogy a tisztelgésként azt elemelő ficsúrnak elcsippentenie kellett azt.
 
 
 
Ez  már tényleg csak puszta kombináció, a ma pinanyaló kutya [női öleb] katregóriába tartozó habbundicsis cukkíni pusszancsok is talán a keménykalap-boltozat szerű fejük miatt is lettek
-tévesen!!- pincsik? Nyilván , mint pindzsi (beidzsingi-> pekingi-> pincsi –)

Az angolnyelvű wikipedia cikk meghatározza a keménykalap születése évét, 1849-ben. A rókavadászaton az erdőben lovagló urak fejéről ezt a formát nehezebben verték le a faágak, nem úgy, mint a cilindert. A XX. Század elejére már a munkásosztály kalapdivatja volt, a vasútépítők révén került Bolíviai indián asszonyok fejére, eleinte olasz import kalapok, majd a helyi háziipar is ráállt a készítésükre… A divatív nagyjából a brit  gyarmati  impérjalistáktól a chaplini figura bohóckellékéig mutat… Krúdy a Rezeda Folyamban többhelyütt írja : a pincs szépidejében fehér s kb cukorsüveg magasságúan az alagi turfokon  angolok fején tűnt föl, persze fehérben.. a közpolgári divat a szürke lett volna fekete szalaggal, amihez a divatfiak a feltűnés végett inkább fehér szalagot kértek…   

Ha valaki figyelmesen átnézi Kutyáktól  Szanaszét Székelt Fő A Város -unk honlapján a képeket itt

az 1877-es fotón talál keménykalapos férfit...

15 komment

Címkék: pincs

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr822734966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.13. 07:29:07

Lehetne többször is divatcikk a szótárban:))
régiségeseknél időnként felbukkan trópusi sisak is, mert az urak nem csak a közeli erdőkbe jártak ám vadászni.

magyar-magyar szótár 2011.03.13. 07:43:47

@Budai Hella olvasói igény: hagyjam a politikát és inkább a fesön meg az eredeti szándék, az domboruljon...

magyar-magyar szótár 2011.03.13. 08:34:24

@Budai Hella: Ach, hát ma is divat a safari. Annál borzasztóbb viszont a látvány, amikor az olasz vadász -ok, ami egy speciális állatfajta (Pavese még a múlt század első felében otthon -volt még mire, pár nyúl, vadgalamb, pacsirta- vadászó olaszokról ír. NOs nálunk az olaszvadásztatás keretei: football pálya nagyságú területen az alapvonalra feláll az olasz, amott meg hízott gyárifácánokat meg tenyésztettkacsákat hajtanak fel nekik és puffpuff.

nagyon_buta 2011.03.13. 11:37:37

@magyar-magyar szótár:off: Meg mindenre puff-puff ami mozog, csak a kísérő vadász gyomra (zsebe) szab határt....

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.13. 12:36:29

@magyar-magyar szótár: olvasói igény szerint írsz? Ez nekem új.
És meddig mész el az olvasói igényekben? Hamarosan jön a Fülledt éjszakák Kairóban c.bestseller? :))

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 08:36:58

@magyar-magyar szótár: általában nem olvasok olyasmit, ami a külön bestseller polc tetején van a libriben, (szebb napokat látott hiradósok szakácskönyvét sem) de tőled azért kíváncsi lennék egy ilyenre:D

magyar-magyar szótár 2011.03.19. 06:11:51

@Budai Hella: A "Fülledt éjszakák Kairóban" szaga-szmogja oly tömbödesn szallonásan vastag és változatosösszetételű meg eredetű, hogy attól nemigen nedvesednének be az úrhölgyek, viszont a taccsot , azt kitennék szépen.

Fenehorizont 667 2011.03.19. 12:04:00

@magyar-magyar szótár:
uhh, ott kezdődik egy dolog halála, ha egy olyan, mint pl az 'olvasói igény' belerágja magát az alkotó fülébe :))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.19. 17:57:05

@fenehorizont: ECO azt írja vhol, hogy minden író egy képzeletbeli ideális olvasónak ír, aki amúgy az esetek felében maga az író. Joyce ideális olvasója egy keltamitológia szakos, inszomniás skizofrén.

magyar-magyar szótár 2011.03.22. 01:55:05

@fenehorizont: @vészmadár (pica pica):
Én ezért szeretem Krúdyt: megadja ő az olvasóigénynek, ami kell. (Az már szórakoztató is, ahogy ezt a stílusfelszínt, a látszólagos kömnnyedséget [Mozartnál van ilyen, amíg nem kell az embernek játszania, addig tingl ind tangl] )

Joyce jelentőseége nem magában a Mű-ben van, hanem... "betörte a fejével a falat" Krúdy azonban őt is megelúőzte, "pornográfabb" volt már akkor, amikor Joyce még csak küzdött az Ulysses-szel... juó, hát az öreg (a fiatal, 40 éves volt...) olyatt, hogy geci, nem írt le, de annál pompásabb viszont az a susztercsirizes kis galambbúgós jelenet az erdőben (nemgalambbúgós szezonban) és egyáltalán a szűzstoppoló nőorvos..

Fenehorizont 667 2011.03.22. 11:39:53

@vészmadár (pica pica):
szerintem az esetek 100%-ában lehet maga az író..
joyce-ről nekem meg mindig nagykedvencem, carol oates jut eszembe, a másikról nem is tudom, kicsoda. mérnök vagyok, nem művelt :D

Fenehorizont 667 2011.03.22. 11:44:53

@magyar-magyar szótár:
ja, krúdy-t énis nagyon szeretem.
főleg az tetszik, ahogyan a férfi és a nő közötti -a pc-korszakban már olyan nehezen megfogható- különbségeket írja körbe, csudás stílusban.
ha krúdy-t olvasok, akkor nem cigizek közben óránként, hanem belesüppedek az ágyba.

Fenehorizont 667 2011.03.22. 11:56:04

@vészmadár (pica pica):
jah, kiegészítés: szerintem aki nem úgy ír a közönségnek, hogy valójában magának teszi ez, az mehet fel a metróüvegre, ulpius-ház reklámcsíkra feliratnak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.23. 08:17:54

@fenehorizont: azért gondolom a dolog összetettebb ennél. Mert írni is sokféle okból lehet, az egyik, hogy most aztán én leülök és alkotok valami magasat (mélyet). ez a legszánalmasabb. Meg lehet írni azért, mert van az embernek hozzá tehetsége (ez nem jelenti amúgy, hogy kedve is), és ebből még mindig kényelmesebb megélni, mint a trágyalapátolásból. Meg van az, aki nem tud nem írni, mert ez neki muszáj. akkor is, ha a fiókjának írja.

Az első típus izzadtságszagú művészet, sanszos, hogy egyszer majd kötelező olvasmány lesz, bár kevesebben fogják olvasni ténylegesen, mint egy átlagos román képregényt. A második típus meglepő módon sokkal olvashatóbb, főként mert igazából irodalomgyártási szakemberről van szó, akinek a kezében ott vannak a megbízható és jó sablonok, tud írni, fogalmazni, stb. Ritkán eredeti, de néha még az is előfordul. a harmadik típusnak meg, hacsak nincs ordas nagy mákja, sosem lesz könyve.
süti beállítások módosítása