„Ma már nem lehet úgy írni, mint ahogy Móricz írt”

/Esterházy Péter vélekedése a múlt század 90-es éveiben/

…viszont úgy, mint Kosztolányi írt, lehet?

/a szerz. gon. röhincs.  EP és DL estikélésein/

 

kettős mérce  - olvasmány szöveggyűjteménybe [történelmi lecke gyerekeknek]

 >>Ha filmtervet vagy szinopszist írsz, törekedj az egyszerűségre, mert olyan emberek fognak dönteni felőle, akik képtelenek egy összetett mondat értelmét kibogozni.<<

/Monory Mész András tanítása/

 

A számunkra rokonszenves lába annyira nem büdös. Szerelmünk sajtszimat játéka eredményéből bajsz't rajzolhatna nekünk -ha engedné, hogy e titkos játékáról tudomásunk legyen.

Ha a kollégyiomban a mi körletünk rendez lábnemmosási versenyt, az jellemzően matulista fikaista (=tanítanivalóan liberális) tréfike... bokánalul retkestahóan, bőrszerűen kikeménykedett fehér frottír sportzoknink csizmaszerűen áll meg, de persze ez diákcsíny, gecók vagyunk éshát a galeri ilyen. Azám, de a tanyasiak körlete, a huszonkét vaságyas, ahol a sok vidékiparaszt [->  tardai]barom közül egynémely lábmosás nélkül képes ágybafeküdni és addig hord egy gatyát, amíg a színén is ki nem ütközik a Fábry -féle vonalkód!

 

Nekünk vannak személyes hygiénés igényeink, egyrészt a forróvíz gőzével fűtjük föl a zuhanyzót, majd sokáig és gondosan zuhanyzunk (mókás nejlonzacskókkal a lábikóinkon a fentemlített verseny miatt) … hétvégén pedig ugyanez a mosókonyhában, mosunk, mosunk (mármint a gép) addig, amíg van melegvíz, majd következhetnek a bunkóak.

 

biblia - kúnsági tészta. Rp.: kenyértészta dagasztáskor a kivetett kenyerek utáni  maradékból nem csak cipócskát készíthetsz. Nyújtsd téglányra, lapíjjad,  s helyezz a "lapokba"  tepertődarabokat majd hajtsd kétrét, mint egy könyvet, hajtsd be.  

 

Ezután az esti kollégiumi állománygyűlésen ártatlan arccal szólalunk föl amiatt, hogy a Kettes Körletben (amit egymás közt, ha más nem hallja, a  tanyasibunkaja, taplótahó disznólnak szoktunk leszólni) milyenek is a hygiénés viszonyok. Mellettünk áll a Kollégiumi Harsona (mert a szerkesztőségét is mi adjuk, kivéve a Faggyas Bélát, aki jól is rajzol, meg ő a bizonyítéka annak, hogy a kollégium, minden bugyra is képviselve van a Harsonában esp. a tanyasiak [Faggyas a szomszéd 5000-es faluból valóvolt- a szerk.ieg.] ) .

 

Ugye a cikket nem a kéthete nem mosott (győzelemre esélyes) lábommal írom, hanem a tiszta ezüst holdsarlócskákkal villogó rózsáspuha, manikűrös, illatos kezecskémmel, a tarthatatlan állapotok miatt (a 2-es körlet nem ismeri a WC-kefét, ám ha mi WC-kefével a szarunkból is akciósan avangár rajzot készítünk a csésze fenekére, az megintcsak gecóság és móka).

 

Ugye, ha mi uszítunk, provokálunk, hergelünk, az gecó tréfaság, ironizálás. A pakk-ok dézsmálása, a fogkrémtubusba való bagarolnyomkodás, lehúzás közben gatyale és a végbéltájékát bekenni erős pistával, ilyen van Az Ónióban [vált.:] Bezzegamerikában is, ez beavatási szertartás, mert mi ugye , a southparkiánus gecók, egyébként mindenkoron jóoldali, megfelelőgondolkodásúak vagyunk.

Ámde a szekrénybőlevő  tanyasi bunkaja (a lánykollégiumban az angol WC-be dobja a használt tampont!) az igen!

Különben mi deklaráltan alterek vagyunk, mííílyen zenéket hallgatunk, mííílyen mozikba járunk és a hajunk is [mikor] milyen kölyökösen kócolt (bajlódunk ezzel a fürcsiszobában, miközben a sok barom glottgatyás ott cidriz várván a hónajjmosásra...)

 http://static.nol.hu/media/picture/46/88/09/000098846-7245-330.jpg

 

 

A Kollégium immár 65 éves történetében a politikai megfelelés a személyes alkalmazkodóképesség kritériuma. Dolgozatomban most Vásárhelyi néni ügyességével teremtek sugallmányos, célomnak leginkább megfelelő kontextust azzal, hogy az oldalak nevét, a történelmi korszakat  nem említem. 65 éve a huszonkétvaságyas 2-es körlet (istenem, első lakói ma már 79 évesek!) lakóállománya mindenkor csakis politikailag kevésbé alkalmas, ideológiailag csakisfejletlen volt és a lábszaguk történelmikorszakokon, demokráciaállapotokon keresztülnyúlóan, minden elfogultság nélkül elviselhetetlen.

Időközben fejlődtek a hygiénés viszonyok, az első nyolc nemzedék udvari budira jár, a kátrányos vizeldébe, és a bádogvályuk fölötti csapokból csak hideg víz folyt, a melegvizes mosdás lavórban történt. Relatíve azonban , ha az időfoglalatából kipiszkálom a hygiénés követelmény-t mint olyat, azt kell megállapítanom, hogy a 2-es körlet mindig elmaradottabb volt. Mondhatni, a 2-es körlet folyamatosan a Kollégium Barmai címre volt méltó.

 

http://retronom.hu/files/images/kepek/79/1966_illes.preview.jpg

 

"Állami Ízlés Együttes -stréberek, a lemezgyár nyomja őket!"

 

Más metszésben minden évfolyamnak is megvolt a maga barma. A részeges tanyasi tanítóék langaléta, zseni fia személyes, veleszületett képességei közé tartozott különös memorizálási képesség. Már öt éves korában jól olvasott és minden olvasmányát egyre megjegyezte. Így persze könnyen tanult, ábrák, magyarázatok , mindent, amit csak elmondtak neki mindenkori tanítói , egy-re megjegyzett. Amikor a 2-es körlet lakója volt, társai részben rajta töltötték ki frusztrációikat, amiket a fejlettgondolkodásúak (a relatíve ám nem is büdöslábű) sajátos iróniája és humora váltott ki belőlük. A mikroközössége páriájává vált.

 

Kettősbeszéd alakult ki, bizonyos mondatokkal és kifejezésekkel meg utalásokkal a páriájukat idegrohamokba tudták már provokálni [négy év alatt idegroncs lett a gyerek, amikor pedig IV. osztályban megkapta  első rossz, azaz 4-es osztályzatát, kisebb idegösszeroppanást kapott –a szerk. eml.]. A tanár ám nem irigy frusztráltságára hivatkozott, amiért a tárgyból, amiből ez a 18 éves fiú már töbet tudott, elsősorban magatartási okokra hivatkozva daott 5-ös helyett 4-est, hanem indookai pedagógiai-szakmaiak voltak ("túlságosan el van kényeztetve, hagy tapasztalja meg, mi az élet!" ) Lényegében bármely fórumon, könnyedén provokálhatták, elsősorban pusztán szórakoztatási célból. Tehát a kollégium állománygyűlésén is. A kettősbeszéd kereteiben, a legkomolyabb arccal a közöséget érintő kérdésben szólalt  fel az egyik öregdiák, arról beszélt, hogy a társalgóban tarthatatlan állapotok uralkodnak vasárnap este, senki nem takarítja el maga után a pakkok romjait, féligevett fánkok, torták, csöröge és a következő szót nem lehetett érteni, kitört a frenetikus röhgés, a kollégium igazgatója, aki idült alkoholizmusa miatt már enyhe agyi demenciát élvezett (nem szenvedés az, á, dehogy…)  felháborodva vette észre, hogy az öregdiák*ok páriája felpattan a helyéről (jó tornász is volt) és torkon ragadja a diáktanács elnökét, aki a korban diákkörökben igen feltűnő un. jógyerek frizurát viselt és hozzá ray-banformájú aranykeretes szemüveget.

 

http://bin.sulinet.hu/ikep/2005/07/illes_cimlap.jpg

 

"A képen is szélsőjobbos Illés Lajos rányomta a bélyegét az együttesre, hátmég a népieschkedő Szörnyűjjek !"

Magam sem tudom, pontosan akkor mi váltotta ki a pária idegbeteg reakcióját, mert pl más alkalommal ügyeletátadáskor háromszor is kimondta a csöröge szót [ez volt az egyik nickje a páriának a kollégiumban –a szerk. kieg.]. Állítólag Csörögét az egyébként szokásosan pálpusztai sajttal belül megkent csöröge helyett kevésbé büdös (tehát leleplezhető) sima szarral kikent csörögével cselezték be… Csöröge annyira szerette a csörögét, hogy képtelen volt ellenállni, ha már százszor is átverték vele. Jogos, de nem bizonyítható feltételezés az, hogy az egyetlen jógyerekfrizurás, az ártatlanarcú suttogott vagy tátogott neki a csöppet sem ártatlan , hanem felhívó szándékkal megemlített csörögéhez. (Hiszen egyébként statisztikailag vizsgálva a csöröge elég ritka és nem csemege volt, hamem parasztzaba.)

 

http://www.diafilm.hu/images/frames/tort_455.jpg

 

"Az Illés együttes fáklyája kétségtelenül Bródy [Tini, a szinpad bal oldalán] János volt, az ő szellemi vezetésével vált az együttes a Kádár-rendszer elleni lázadás szimbólumává."

 

A fentiek alapján már pompásan sejthetően nemelfogult harsona tudósításában mintegy félmondat jutott erre az eseményre: „nem számítva egy kisebb incidenst”. Ha a kollégium történetét a kollégium könyvtárában őrzött harsonákból olvasom ki, akkor erről az évfolyamról annyit tudhatok meg, mint a másik, a harmadik vagy a negyedik ilyen évfolyamról, ésígytovább, 1962-ben tiltott Luxi’ hallgatáson érték az akkori bandát, 1967-ben pornográf fényképek sokszorosításán (Anita Ekberg mellei majdnem látszottak azokon az agyonmásoltságukban homályos fotókon) , 1970, szeptember huszadika éjjelén a nyugatimádó majmolók huligánkodtak engedély nélküli fennmaradás kereteiben a társalgóban (Jimi Hendrix zenéjére tombolván   becsempészett kocsisbort vedeltek a 3-as és 4-es körlet politikailag nemmegfelelő alakjai). 1973-ban Omega koncertre szöktek vidékre [ a szomszéd faluba – a szerk röh.] 1979-ben ricsézés, szipuzás, 1987-ben meg nem engedett formájú beavatkozás a leánykollégium depecsista és módista bandáinak belháborújába [pár fiú átjárt éjjel dugni meg pettingelni és valami felé el kellett ferdíteni a témát az érintet lányok lelkes ésdeám tetrális közreműködésével.

 

https://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/sakkmatt05.jpg

 

"Az Illés lófasz volt, ez a zenekar, a Radics-Demjén féle Sakk Matt volt a lázadás, amerikaaa!!"

/B. Imre politikailag megbízhatatlan személy, 1988./

 

A lényeg azonban 65 éve töretlen , az intelligenciahányadosok panganak, a műveltségimutatók hanyatlanak , a HiFi berendezések műszakiszínvonala  egyre kimagaslóbb, egyrefejlettebb számítógépeket egyre inkább fostalyigálásra használnak, senki nem hoz már csörögét, az utolsó tanyát 1997-ben szántották széjjel a város környékén, de az időközben 3784 lelkes-re apadt falu ugyanúgy tanyaközpont az azóta harmadával csökkent lakosságszámú kisváros közbeszédében , a WC-kefék és tamponok használatával ugyanúgy baj van 40 év óta mindig.

 

Sípoló macskakő -Gazdag GYula filmje 1971-ből. A kócos fiú középen Monory Mész András, a későbbi rendező és filmes mufti

A stréber az stréber, aki a törtetőt nyalisnak csúfolja, a nevelők harmadik garnitúrája ugyanúgy nem érti, min röhög a csürhe este ügyeletátadáson, 1954-ben a Lekvár!-on, 1974-ben a csörögén, mint a fakutyák, 2004-ben viszont két viszonylag (cigányosan) nyíltan képzett á-hangon. 1981-ben a világnézet órán, máma meg a társadalomszemlélet órán felelnek a leckének megfelelően, az órán a zsidózás és cigányozás ellen való írott malasztokat szépen föl is mondják, a körletben, amikor basszátokmegcigányoznak és zsidóznak, akkor ha akarják, a hármas körlet rosszoldali pofáit parodizálják, ha meg nem , akkor nem. Ha én a 4-es körletben vagyok már és a legrosszabb feltételezésből indulok ki, akkor az egy lehetséges forgatókönyv az én orációmban, viszont a tanyasi körlet bunkóparasztjai ha azt feltételezik, hogy jövővasárnap este is belezabálunk a pakkjaikba, huhogók és összeesküvéselméleteket gyártó előítéletesek mind, a kis köcsögök, azok!

 

És ma már senki fogrémes tubusába nem nyomunk bagarolt! [mert a cipőjét a fasse pucolja már, pláne nem tubusból kinyomható boksszal…   ]

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényéről is két véleményünk van, mint mindenről, az egyik véleményünknek magyar szakkörön adunk hangot, miszerint talán már a mai kor gyermekének nem sokat mond és már születésekor is, világirodalmi kitekintésben kissé későn érkezett (valójában egy XIX. századi regény lehetne ilyentén) viszont a körletben fingóverseny közben szimplán csak így említjük: Legyen jó  a faszom, köcsögség, csak buzik olvasnak ilyent. (A tévedések elkerülésére: mi nem bőrünkfonákjától a velejünkig vagyunk ám bunkók , mi amikor így beszélünk, az ironizálás és paródia!)

 

 

*az öregdiák kifejezés félreértelmezése 50 éves hagyomány-lásd a többi laktanyás-katonás kif-t -szerz. megj.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr272580323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 12:56:48

istenem, és akkor most mindenki egyszerre és hangosan mondja ki: "a katonaság nevelő hatása" szókapcsolatot:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.13. 13:16:41

@vészmadár (pica pica): Hát, volt olyan. Azóta sem nevel semmi jobban az egymásért való szolidaritásra (aka. BAJtársiasság) és/vagy az uralkodó réteggel való piszkálódásra (aka. belepisilni a tisztek kondérjába (aztán elfelejtve ezt, merni belőle magunknak is...)) és/vagy a közös tulajdon redisztribúciójára (aka. rovancsnál mindig minden megvolt, mégis található minden katonaviseltnél legalább egy szimatszatyor és a teljes garnitúra gyakorlóderékszíj, kanálgép, stb.) és/vagy egyenlőség relativitására (vö: kopasz közlegény-öreg közlegény). Ilyen hasznos dolgokra nevelt a néphadsereg.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.13. 13:54:12

@efes: faszságokra bármi más is nevelhet, ahhoz nem kell elbaszni 1-2 évet az életedből síkkondenzátor-agyú barmok között.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.13. 15:23:21

@vészmadár (pica pica): Esetemben voltam olyan szerencsés, hogy néhány zseniális agyú figura között lehettem én a síkkondenzátoragyú barom. A példáim viszont azért erősen duplafenekűek, kivétel az első: azt komolyan gondolom.

magyar-magyar szótár 2011.01.14. 06:25:47

@vészmadár (pica pica): @efes: Akkor képedtem el igazán, amikor bácsikám katonatörténeteit hallgattam meg. Ő a Magyarországon teljesen ismeretlen Jó Alekszandr szerb király hadseregében egy akkor blúcsip-nek számító területen, gépkocsizóként szolgált. (Jó Alekszandr nemzetiségipolitikájáról bezzegónijós területeken szokás egy negyed-fél előadásban az egyetemeken megemlékezni)
Elkezdi mesélni a telephelyügyeletesi történeteket, azaz a Néphadsereg gépkocsizóinak telephelyes anekdotkérét, azokat a történeteket, amik az én időmben is megestek. Pedig egy 1978-as csehszolvák Avia (=Renault) teherautó és egy legalább 1929-es Mercedes között a különbségek...

magyar-magyar szótár 2011.01.14. 06:31:13

@vészmadár (pica pica): @efes: Ma a sorkatonai szolgálat egyetlen értelmét abban látom, hogy akkor az értelmiseggi elit azon részének, akik keresztapu segítségével nem voltak képesek fölmentést szerezni eü vagy népgazdasági érdekből , lehetőségük támadt a jwecceerűnép fiaival találkozni.
Ma a mai fiatal értelmisegg elolvassa Népünk Nagy tanítóinak a dolgozatait, az már sok, hogy ő megnézzen egy Fókuszt, Aktív-at ilyesmit művelt ember nem néz, talán beül a dokumentumfilm fesztiválra, lát Bp-n pár hajléktalant, megnézi a jutyúbon a kolontári drámát, vagy elolvassa Ranschburg Jenő bácsi legújabb tanítását az fn-pont-hu -n a szemétről.
De FULL CONTACT-ra esély nincsen.

A laktanya vagy a börtön a társadalom és az [ a lokális, tehát pl "a haza"] emberiség mikro-ban, kicsiben, nagyon őszintében.

magyar-magyar szótár 2011.01.14. 06:38:15

@efes: A kopasz-gumi-öreg , az időőőszak! (tehát hogy political correct az ügyeletes nem azt üvölti, hogy KOPASZ SZARFASZÚJAK FÓKÁRA! mert ezt áll.tám.hiv a Néphadswereg nem engedi, de az IDŐŐŐSUAK! elbődülést, na, azt igen..

És az is igaz, hogy az az öreg marad geci, aki gyógyegér volt kopaszon és végighawájjzta. Már guminak is gecib volt. Ismertem öregeket, akiknek kopaszn korukban húgyot és szart kellett a körlet sarkából AZONNAL föltakarítaniuk, embertelenül kínozták őket az öregek (lehet, hogy konkrétan is szoptak, mint a börtönben?) Öregnek beleszarósak, engedékenyek voltak, tűrtek mindent.. szemétkedtek is velük olyan elkényeztetett kopaszok, akik aztán gumiként rendesen vérgecik lettek.

Ha nem lettem volna kollégista, idegösszeroppanást kapok kopaszként, úgy azonban csak röhögtem rajtuk, meg ugy számomra, büdösparaszt számára még sok is volt este tíztől reggel 6-ig aludni 8a tanyásparaszt gyerek 3 kor mr szöszmötölt, nem birt tovább aludni)
A magasfokú értelmiseggi öreggeci lenyomatott velem büntiből 20 fekvőtámaszt? nyomtam neki 40-et...

Rombold! (törölt) 2011.01.14. 18:56:50

16 napig voltam sorállományú al-honvéd-helyetes... ennyi is elég volt... megesett velem minden, amit két egész évig hadakozó vén rozmárok meséltek :D

magyar-magyar szótár 2011.01.15. 04:45:09

@Rombold!: Á, dehogy esett meg. Az az érzés, ami levénült mélytengeri rájaként elfogott, egy kézigránát-ot (kis esztergált rézvalami a szabászcenti tartására szolg) is nem látható helyen őriztem, mint emléket, nem volt centim. Szóval azt az érzést nem élhetted meg, szétszopatott agyú örök kopírnyóként, ahogy a surranótársaidnál robban az 50[nap van még hátra] 16 nap súlya meg SEMMIÉRT ELBASZOTT& szart 500 nap... hm? latolgasd csak!
első eltáv'omra 90 napot vártam...

Rombold! (törölt) 2011.01.15. 10:39:31

Mifelénk katonaviselt emberek el szokták danolni azt, hogy "Csakaszépre emlékezem..." és így is szoktak tenni...

Amikor még volt sorkötelezettség, addig naponta lehetett hallani ilyen szenvedős-kibaszós történeteket a szabadságos katonáktól, meg a bent rohadók anyukájától (Szegíny fijjam mindég báncsák... nembajj, EMBER lesz belűle!)
esetleg a bent rohadók 'hűséges' menyasszonyától (áhhh szegény Balááázs de hhiááá..ááhhányzik! -- Kussolj liba! Terpesz és kuss! -- Te mocsok érzéketlen tuskó! -- Mostmeg miaFaszbajodvan-Heee???)

Aztán katonaviselt emberek már csak arról szoktak regélni, hogyaszongya:"Ajólovas katonának dejól vagyon dolga!!!" Emlékszel balázs, hogyan hülyére vettük az ütit, meg az őrséget, és hogyan hordtuk ki-be a kurvákat a kék kapun? -- Kusolj te barom! a menyaszonyom megvárt engem, jövő héten házasodunk, te meg itt elpofázod, hogy egyszer-kétszer megcsaltam! Hülye vagy érted?!?! -- Milyen egyszer-kétszer? Tizenkétszer hetente, te kanegér! De leszarom, hagyjuk a kurvákat, arra emlékszel, amikor Pacal őrnagynak (azóta ales) hordtuk a gázolajot a tanyára, meg a Cipónak (szintén szép csillagja van) éítettük a nyaralóját Balaton-valahol?

Részleteiben persze hogy mások a katonaélményeink, (ez némiképp betudható a köztünk lévő korkülömbségnek is, mert állandóan azt hallgattam, hogy "ezeka mai kopaszok már nem is olyan kopaszok") de úgy lényegileg és esszenciálisan belefért minden abba a 16 napba.
süti beállítások módosítása