>>Amit le kell írnod, méltó arra,hogy elfelejtsd<<

/óegyiptomi jómondás, amit máig ismeretlen görög bölcsességtúrista vásárolt meg időszámításunk előtt 400-500 évvel... /

A filozófiának a kulcsot azt hiszem, a szakmányban mívelés adta be, ti. az, hogy fizettek érte, pl birkabőrtekercsenként vagy későbben szerzői ívenként. Papiruszra ritkán tellett filozófusnak. Márpedig a birkabőrtekercs nagyon nehéz, néhány flekkesTGM* győzikéskedés  legalább öt kiló. Egy Heidegger-mű elcipeléséhez öszvércsordára lenne szükség.

A szakmányban míveléssel a filozófia a tárgy-ról átváltott az eszköz tárgyalásába s ma még az is kérdéses egyáltalán, hogy beszélhetünk-e filozófiáról.

Stephen Hawkingról beszélhetünk , mint filozófusról, de Kurt Vonnegut-ról pedig nem. Ám Hawkingot egy "igazi tudós" leszólja, mert Einstein után még egyszer, félek, utoljára, kisérletet tett arra, hogy pár szóban a tömegeket is tájékoztassa a tudomány mai állásáról. Az idő rövid története c. munkája mára elavult, a szándéka felől azonban továbbra is tökéletes. Nem a tudomány "legújabb álláspontját" ismerteti (ehhez száz ember 300 éves munkája kevés lenne, miközben sohasem fejezhetnék be a művet, mert minden billentyűütésre hárombillntyűnyit avul s marad le az időszerűségben...) Amikor a büdös paraszttya érdeklődne a dolgok állásáról, akkor a mai tudós azzal rázza le, amivel a rossz felnőttek a hülyének nézett gyerekekekt: Tik esztet ússe értitek! Majd ha nagyok lesztek! Ez lehet az oka annak, hogy a húsz éve elavult könyvhöz képest a gyerekeink tankönyvei még húsz évvel elavultabbakat tárgyalnak...

Ezzel a filozófia beteljesítette azt a szituációt, amit kedvenc filozófusom Szinópei Diogyenes a vallásos áhitatban térdeplő asszonyban ábrázol, aki egyikfelével leborulván imád, míg budapest-jét pedig a világ elé tárja . Diogyenes pedig figyelmezteti ezt az asszonyt kérdésével: Mi van akkor, ha az imádat tárgya éppen a pucsítása felé esik?

Egy tanáromat (szegény tanár úr mitsesejt afelől, hogy én őtet tanáromul szemeltem ki ) merő opportunista seggnyalásból cinikusnak dicsértem. Demivel ő annak ellenére, hogy igen magossan művelt, nincsen tisztába a cinikus eredeti, torzítatlan jelentésével, besérült. Pedig szerintem valakit Antiszthenész tanítványának, a Szinópei Diogyenes szellemiségének egyik örököseként minősíteni dicséret. A tanár úr viszont bizonyosan  összetéveszti a cinikus-t a nihilista-matulista fika-rotyi-rataratával.

A filozófia az emberi gondolkodás egyik művelete. Habár univerzista vagyok, de keresztény is, minthogy keresztények voltak felmenőim, tehát a kereszténység köpkedésével egyben kulturális eredetemre is tennék vastagon. Mentül tahóbban fikázák és gyalázzák a keresztényeket meg a jéziánusokat a matulista-fikaisták (nyilván mondolat-ként ilyen tapló-türhők a kurucok heőjjdörgésére..., szegénykék), annál inkább mégis kezdem magam katolikusnak tekinteni, minden tótawériánus katolikusfikázás egyenesen taszajt engem az egyház kebelébe, pedig az Anyaszentegyház  is taszajt, mert nem fizetek egyházi adódt és nem ismerem el a liturgikus dolgok fontosságát. Azonban a keresztény gondolkodók nekem valahogy túl bonyolultak, jobb szeretem zsidók, pl Jézus pár föntmaradt eredeti gondolatát vagy a chaszid gondolkodó bibliamagyarázó kis anekdotjait. Melymennyit elgörcsölnek pl a világ eredetén, meg az ember eredetén, míg a chasidok [haszidok] elintézik ennyivel:

Az Úr a világot gondolattal [gondolat útján], az embert azonban szavakkal teremté.

 

A másik kedvencem ebből a filozófiai szempontból értékelhetetlen anekdotakincsből az Úr találkozása a koldussal. A koldus elcsudálkozik, az Úr mely fiatal, nem orcáz a nagyszakállú hószín bácsira. Az úr azzal próbál életkorára utalni, hogy elárulja, számára annyi egy pillanat, mint a koldus számára százezer év. A koldus szeme felcsillan: "És akkor mennyi neked egy garas [groschen] uram? " "Annyi, mint neked százezer arany!" A koldus méginkább megvidámodik erre. "Ugyan, jó uram, akkor igazán megdobhatnál egy garasoddal!" Erre az úr az erszényéhez kap: "Várj!-egy pillanat..."

És akkor mennyire komoly csávónak hiszi magát az a bibliaszerelő, aki a XIX. sz. tudományosságának az álláspontja szerint kezdi kiköbölni, mennyi kő is a Világegyetem, mi kell annak megmozgatásához egy nap alatt...

 

Legostobbábbak talán azok a tudós bibliaszerelők, akik kiköbölvén a világot cáfolják azt az egyébként világmesét, amit a mi egünk alatt Noé történeteként ismerünk, s ami mesében az inkáknál pl varjú vitte az örömhírt, olajág hiányában pálmalevéllel. Tudós fizikus, de nem tud annyit, hogy 5000 éve a szigetemberiség egy-egy népe számára nemcsakhogy az emberiség volt egészen, ő maga, mind a 3333 egyed, de ha a völgységet elöntötte a víz, amit ő világnak ismert, akkor az világotelöntő özönvízként őrződött a maradék emlékezetében.

És ráadásul tízezer éven belül a gömbölyű világ négysarkának 10000 népében legalább!! Mert nincsen új a paplan alatt, legfeljebb új nyakon új tökkobak! És mentül nagyobb az ismert kör, annál nagyob határt kell tartani az elmetszett ismeretlennel**. Ami végtelen ám, ugye?

 

*TGM a magyar filozófia Győzikéje. Olvasóim azonban tudják, hogy én kamelom a Győzike só-t. És még néztem is, majdnem hat egész epizódot és jónééhány tízpervet láttam a sorozatból!

**Andrej Tarkovszkij mondása

9 komment

Címkék: filozófia

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr621352246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.01.15. 09:42:27

nihilizmus-e, ha azt mondjuk, hogy nem élt még ember, akinek a tanítását egy az egyben benyalnánk, vagy a világmindenséget a lehető legtökéletesebben leírná?
matulizmus-e, ha felrójuk az igazság birtokosainak, a valóság visszahódítására gyülekezőknek, hogy sokszáz éve ezt már tulajdonképpen feladták, és azóta csak vergődnek, mint az elromlott óra, ami napjában kétszer pontos?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.15. 13:04:01

Azt mondják a hatalmasok,
kiknek a hatalma sok:
nekünk hat alma sok!

T Bodai 2010.01.15. 16:51:28

Mit tanultam ebbol a cikkbol?! Hogy az 'Ido rovid tortenete' elavult. Csak ennyit?! Miert?! A stilusa visszatartott, vagy nem is volt benne sok bolcsesseg, az iras inkabb csak eleterzes-omlenges, onidentitas-erosites, on-kifejezesi gyakorlat?! Es meg azt is fenntartassal vennem hogy az emlitett konyv tenyleg elavult volna.

magyar-magyar szótár 2010.01.16. 06:47:51

@bs395: A korszerű matulista fikaizmusnak, mint minden fóórradalony-nak a vége a (direkt morálból a) rossz lelkiismeretbe vezetett. SzennyDzsüsztjükről ne is beszéljek, ugye.

magyar-magyar szótár 2010.01.16. 06:50:57

@T Bodai: Szerintem sem avult el az a könyv. Hiszen azzal kezdődik, hogy nem lesz benne matematikai képlet. Sajnos a tudomány és nem a filozófia felől közelítik. Hawking utolsó, kétségbeesett, ám sikeres kisérletet tett arra, hogy a Távolodó Partok -ról tudósítson, nyilván nem a helyzetnek az az állását, amit kb 300 fiziku is csak úgy értene meg, ha két évet együtt tölthetnének Fatu Hivá-n. Csak sajnálni lehet azt a tudóst, aki elavultnak fikázza SH könyvét... Főleg abban a vetületben, hogy ezen elavult könyv" egyes tételei MÉG NEM kerültek be a gyerekeink tankönyveibe.

magyar-magyar szótár 2010.01.19. 05:39:21

@bs395: ebben a pillanatban ebben a bejegyzésben minden, a kommentek, minden a tükörben, ami szó vagy sor, áthúzott, de miért ugyan? vagy csak az én gépemen?

Szóval persze, igen, forradalmat akarTAK AKKOR régen. A forradalony mink vagyunk s amikor mink hatalomban, akkor mink aszonyguk meg, mja, és aki nem velünk van, az ellenfóradalmár.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.01.19. 07:58:54

@magyar-magyar szótár:
csak a te gépeden. meghekkelt a matula. vagy a google. vagy együt ketten (ami igazából egy).

nincs itt semmi forradalom, az mszp inkább a bourbonok, a jakobinusok meg a jobbik. a nagy baloldali gondolkodók meg a klérus. ami ellen lázadtak, azzá váltak, ez volt a cél, ebben egyet értünk.
süti beállítások módosítása