2009.09.16. 05:49
magyar dráma
A színházi szakma csudanagy várakozással van a magyar dráma irányában. Ez a várakozás olyas, mint A Regény Író Nő várása a prózában. Csakhogy! - míg lényegében bármelynő akár csak úgy az utcáról is bekanyarodhat egy regény kéziratával, ismert az anekdota arról, hogy egy lényegében simply slut egy novellácskányi életművel még Réz Pál lakására is feljuthatott, sőt, Réz a kedves könyvét kölcsön adta neki, addig magyar drámaíró elmehet abba a jó tapló vidékikurvannyába egy csak úgy megírt és benyújtott drámájával. Ahhoz, hogy magyar drámaíró magyar drámája színpadra kerüljön, a kismagyar korrupció legpompásabb burjánain kell - analóg tévének intel processzoron által könnyebb! - átjutnia. Amikor már bent van a magyar drámaíró, akkor kell szembesülnie azzal, hogy a darabja szar, meg kell húzni, túl sok a szöveg.
Volt egyszer, nada, nye náda, vót egyszer egy magyar ügyész, aki szabadidejében nemzeti drámát írt. Bármilyen hihetetlen, de a magyar irodalom kezdeteiben is már az affektáló kényeskedés, a provinciális lenézés, a parnassz fennebbstíljéről való letekintés dúlt. Pl egy közepes költő, Kazinczy Ferenc által is. És mindennek ellenére mégis, bár a fennebb stíl felől tekintvén ennek a vidéki ügyésznek a drámája bizony nemkevess fogyatékkal voltan, de mégis a régi fenenagyok kegyeskedtek figyelemmel lenni irányában. Elmehetünk egészen Madách Imréig is, akinek a magyar dramaturg által fikázott és szabdalt tragédiáját Arany János alkalmazta a ma ismert formájába nem kevés munkával. Az természetes, hogy Arany János szerényebben beszélt a maga munkájáról, mint egy mai dramaturg, akinek barkácsolása annyira szakmai: egy vitéz szabólegény ollóval való vagdalózásához mérhető. (Konkrétan az új Nemzeti avatóbemutatójának beképzelt és nagypofájú dramaturgjáról beszélek...)
Irodalmunk oly nagyságai is, mint Parti-Nagy Lajos, bájos mosolygással tündögve kényetelenek végigülni a próbákat s hallani, mint szűrődik át a magyar dráma színpadi megújulásán a munkájuk.
A magyar dráma szinpadi megújulásánk az alapja a szövegnemtanulás.
A Spiegelmann-hoax önmagában adta egy dráma. Dramaturgiámra ezúton jelentem be kóprájtomat. Cím-, fő- és összesszereplő Garas Dezső. Mivel a jelentős művész aligha lesz hajlandó a farkával nyiltszínen játszani, ezért az ügyet majd szcénikusan oldjuk meg egy diszkrét csomagolású bőrbarát arcmasszírozó rudacska segítségével.
Mivel a színészek egyre inkább & már csak nemishogy nem hajlandóak szöveget biflázni, de ahogy jönnek föl a papírkönyvet soha nem olvasó funkcionálisanalfabéta nemzedékek, képtelenek is olvasni, ezért a színpadon egyre inkább a látvány, a kötelező botrányelemekkel (pink pussy-t pucsít Ofélia és Hamlet egy sivava, szövege ismétlőgép által visszabrekegett…) . [Kóprájtom ezennel benyújtom a modern Hamlet adaptációról, ami monodráma és Ofélia szövegére meghúzott - a szerk. kieg.] A szöveg esetleges. Ehhez a "megújuláshoz" gigabájt terjedelemben van szakmaias rizsa, miszerint a néző se akar shakespear-i, azaz vershez hasonló fajsúlyban értelmet is hordozó (tízsoronként aforizmatikus) szövegeket hallani. A néző az egész napi élvezésben (kezdve reggel a kényeztető tusfürdővel való zuhany, este a befingsz-oszt-ehecciszes gyógynyami joghurtcsi, fürdésekor elő a diszkrét tokból a bőrbarát arcmasszírozó rudacska, vízálló!) elfáradván a nézőtéren leginkább élvezni szeretne, nem pedig katarzist átélni.
Olvasás? - már eleve arra nincsen esély, hogy valaki is olvassa azt a KKB dráma-kéziratot! MaXXX megnéz-ésről lehet szó. Bár szakmányban olvasó ember-ről már olvastam.
A valóság ennél sokkal egyszerűbb. Ha egy jó marketinges kereskedősegéd ma szabaidejében, bicskaügynöki ármányöltönyében nyomára is bukkanna a magyar dráma Mária-Teréziájának, az még nem jelentené azt, hogy Fennsége el is olvasná a darabot. Elmondanám, hogy a Magyar Dráma Mária Teréziája egyszerű, kedves vidéki tanárnőnek látszó nő, pl simán leszopogatnám neki mind a tíz (esetleg húsz) ujjacskáját, annyira édes. Szerény és kedves. (Mária Terézia is konyhakertjében, káposzták közt térgyepelve fogadta a magyar urakat [köszönöm, bs395! - szerz.megj.].) Először utánatelefonálna a csávónak, ki az, irodalmi potentátokat (Garaczi László) hívna föl, Schmeiß Félicc (ez az álneve az ipsének) ismeri-e? Természetesen, ha a szottyadttökű Spiegelmann Laura jelentkezne, kézenfogva Garaczival… - figyeli a kedves olvasó, hogy a magyar dráma valósága egy Alfred Jarry 12.0-ás verziót is felülír? És hogyan? A Spiegelman-blog libretto-jával, az más lenne, mert akkor a fennséges császárnő már tudná a dürrgés lényegét.
Hogy a magyar dráma kéziratával csak az utcáról úgy beszédelgő alfred jarry-któl megszabadulhassanak, a Magyar Dráma Vonata Kerekének Pumpálói egy komplet kis tehetségkutató - és gondozó rendszert találtak ki, évente szinte tucatjával táboroztatják a nyeretlen kétéveseket, és idomítják söröskocsi zabolájába őket. Aki pedig pályalónak születvén hajlandó bányalóvá lenni - ne felejtsük, a magyar dráma mindenkor magasan jobban fizet, mint a regényírás, Csurka István jövedelme drámázásból 1973-ban egy akkori sebészprofesszor hivatalos jövedelmének hatszorosa volt - az meg is felel.
A jó magyar drámaíró ŰŰL FEX NEMU! - kussol és vigyorog. (Valamit magáraadó nő nem szeret bárgyún vigyorogni, talán ezért is oly kevés a nő a drámaírói tagozatban. Annyit kell nyelnie egy magyar drámaírónak, hogy nő arra már technikailag sem képes...)
Vagyis a magyar drámaíró portfólió (itt: publikációs jegyzék) nélkül elmehet a jó gúnnyájába, abba! A papírterek a Magass Irodalom mezejein is összezuhannak, már a Száz Magyar Író sem mind kap honort az írásaiért, igaziíróvá fölkentséghez azonban még mindig egy megfelelő irodalmi orgánumban való publikáció, megfelelő kiadónáé megjelent igazi (tehát pl fizikailaglétező , fizikaipiacon terített) könyv emelheti. Kenni majd a kanonokok kenetik a ministránsokkal.
tanulságos: Soha ne add elbírálásra drámád kéziratát a drámád szereplőinek. Az Shakespeare volt, aki megengedhette még magának, hogy drámája szereplőinek valóságmintáit az előadáson páholyszerűen elrekesztett részre ültetvén szórakoztassa, illetve darab-a-darabban-betétben ábrázoljon is ilyen szitut. Tekintve a magyarvalóság abszurd voltát és azt, hogy piaciszempontból az elvárt dráma abszurd és van benne meztelen nő meg lóbálódó fasz, valamint Brünhilde pedofil pederaszta, tehát abszurd a magyar dráma láthatatlan menedzsmentje is, imígyen viszont bármikor bármely szereplőben magát vélheti fölfedezni.
Lehetséges azonban kijátszani a magyar dráma üzleti életének furfangjait. Szép példa a Móricz Zsigmond fogásait brilliáns módon megújító Háy János. Vegyük a Géza gyereket. A Géza gyerek már novellában kikezdhetetlen tökéllyel van megírva. A szöveg kellően minimál, és a történetet Háy olyan zseniális kristályossággal szerkesztette meg - egy igazi író jó dramaturg is - hogy a rendező barátja, a dramaturg csak báá-boci, leste, de még baltával sem tud húzni a szövegen. (Persze, ha megkérdezhetnénk a szerzőt, valószínű, tudna mit mondani, de nem mondana! És ez a legfontosabb, hogy a magyar dráma szerzője tűrjön, vigyorogjon halllgasson, mert: nem ért hozzá!)
A magyar drámaírónak olyan tulajdonságokkal is rendelkeznie kell, mint egy szépségkirálynőnek. És a butaság még nem elég. Legyen bájos, kölyök pofija, ami bizony nehézkes, ha azt vesszük, hogy 40 évesnél fiatalabb író csak gyakoroljon még, mert Hamvai Kornél karriere a megerősítő kivétel. Általában a magyar író, mire negyven éves lesz, saját öregapjának látszik, mint Gyulai Csaba.
A szinházi életet ismerők abba a tévedésbe eshetnek, hogy a szereposztó díványnak van szerepe a magyar drámá-ban is. Nem, nincsen. Ha valaki Molnár Gál Péter fiúja, lehet, hogy MGP be tudja csempészni, mint publicistát, valahová, de MGP, ha belereped, se tud azért, mert a szereposztódíványán jól pucsított, magyar dráma szerző-jét markecolni a fiújából.
szereposztó dívány - fekete műbőrrel vont, kockázván varrottas poszt-artdeco darab esztergált polituros bikkfa lábakon. Támlája, karfája nincsen. Ezen pállasztja a színész(nő) a popsiját, míg szopja le a direktort a szerepért, egyéb póz, éspedig. (színházi legendák nyomán)
Kedves és gitáros testvérem kedvére analógicce átültetem a magyar dráma helyzetét a zenei életbe. tehát képzeljük el, hogy valaki Radics Roxána képében, mint a magyar gitározás üdvöskéje, feltűnik a magyar rock palladiumán. Cél mondjuk egy háromestés nagy koncertsorozat a Papp László Arénában. A zenei életben fogják a csaj demo-CD-jét, ide-oda bedugják, meghallgatják, csettintenek - És jó a csaj? - jó persze, hogyne lenne, Weöres Sándor Psychéjéből elevenedett ki, de bisex. Hogy játszik? Mint egy Jimi Hendrix által orrbaszájba s análba' megojtott trió, de egymagában ám! És ekkor jön egy alak, nevezzük hangmesternek vagy a magyar Brian Eno-nak, és elkezdi megvágni [meghúzni] a csajszi technikáját azzal, hogy a zsűri [zenészleng: közönség] ezt nem viseli, ez túl bonyolult, ne menjünk messzebb a trash metál riffjeinél, mert a magyar zsűri tapló, botfülű, alkalmazzunk egyszerű ritmikai paneleket, ne legyen hangnemváltás, mert akkor a magyar kritikus felriad és azt veri bele a laptopjába, hogy még a hangnemet sem képes tartani az üdvöske.
A magyar dráma helyzetére is érvényes az a mellébeszélő-hazudozó ámítás, ami a popzenére is. Minden popiparban érdekelt arról panaszkodik a Metró együttes énekes sztárja Zóran Sztevanovity óta, hogy a magyar piac túl kicsi és nincsen benne pénz. Amúgy viszont az ismeretlenség vonala alatt pengető magyar lagzilajcsisávos életszínvonala két osztállyal van egy átlagos magyar közúti árufuvarozóé fölött. 500ezer Ft alatt félórás félpayback hakni-t se kapni. Vagyis a magyar drámában kurvasok pénz van, ezért nem beszélnek róla. És a végzetes magyar paradox: Ha pedig beszélnének erről, az nem javítana, hanem csak rontana a helyzeten. Zóran Sztevanovity egy visszaemlékezésben az oldal felsőharmadában arról beszél, hogybizony a szépidőkben, a 60-as évek közepe táján milyen szegényen, szerényen éltek aztán hat sorral alább meg arról, hogy a korban fehértetejű fekete fecskefarkú Mercedes-e volt.
Önmagában, belepiszkálás nélkül termeli a mélymagyar valóság az abszurdot, még acsar gárgya sem kell hozzá, hogy übüljünk megfelelően, megírom a Tóta W Attitüd-öt monodrámában, az is elég.
7 komment
Címkék: magyar dráma
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.16. 15:36:29
a fiók csendes:)
(és különben is, elég, ha megtörtént, mint Béla írja...)
offon
Kortárs Magyar Drámaírók(sic!:)
www.dramairok.hu/index.php?id=1250
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.16. 15:38:59
www.dramairok.hu/index.php?id=1252&cid=14566
magyar-magyar szótár 2009.09.16. 16:42:07
De komolyan: Pl Háy Gézagyerek-jét.
Spiró Hamvas Szilveszter-adaptációját, nem azért, mintha jó lenne, hanem egyszerűen azért, mert volt legalább kisérlet rá (egyébként adja magát .. inkább filmre.. de ahhoz Guy Ritchie, Tarantino vagy Tarkovszkij kéne..)
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.17. 02:48:56
hogy azért nem adott neki birtokot, meg címet, mert a sok fő- és alrendet megsérette volna, ha olyasvalakit emel be közibük, aki fél órája még a fenekében turkált.