kommunistaduma - sorkatonai-, diák- és munkás szleng szava. Eredete a szociáldemokrácia szépidejének napfényes délelőttjébe vész, a Horthy-korszakban el... A kommunisták [szocdemül: komcsik] mindent jobban tudtak, hamarább voltak ott, későbben jöttek el, osztályöntudatuk agyban combosabb, csak a hülye szocik, meg a retrográd szocdemek, na azok nem akarták megérteni, hogy a munkásegység lényege az, hogy a vezető erő a Magyar Kommunista Párt és kész. A munkásság java minden tekintetben is szocdem volt, azt hitték, hogy ezért aztán a vezetőerőt is ők képviselhetik. Ráadásul a szocdemeknél a frakciózás nagyba ment, teszemazt Peyer Károly akkora jobbsi elhajló volt, mint ide Külső-Rákos, ami akkor még nem Nagy-Budapest része volt, hanem vidéki falu, mint ma Csömör. A kommunista dumákból persze Kéthly Anna mindig kimaradt, mert a komcsinak kellemetlen lett volna róla is beszélni. Marosán Györgynek, aki szociáldemokrata párttag (méghozzá vezetőségi) létére kriptokommunista volt (A kommunistáknak dolgozó valamely diverzáns pártban, bármiben, bomlasztásért [leszalámizás] vagy A Pártba beszalámizásért.) volt az egyik legjobb médiázó, parasztravevő vetítős kommunistadumája. Pék volt valaha, ezért Buci Gyurinak is becézték. A munkásbakancs talpbőre a pofájához képest a Murányi Lili budapest-je volt.

Petrasovits Anna, Az Újrakezdés Asszonya, ha Kéthly Annát emlegette, na, az volt egy kommunistaduma az ő részéről, mert ezzel a jellegzetesen ügyes csúsztatással akarta följavítani a face-ecskéjét egy igazi szociáldemokrata történelmi személyiséggel , amikor ő ahhozképest alulról szagolta a Peyer Károly-t is.

Az MSZP-ben soha egy fia kommunista ugyan nem volt, esetleg, amikor Magyarországi Szocialisták Pártja volt a feloldása, ugyanis akkoriban a kommunisták fedőpártja volt. Azért kommunistadumákkal a leggyönyörűbben mindig is az MSZP operált, teszemazt azzal a paliravevő dumával 1998-2003-2006. között, hogy ők szociáldemokrata párt lennének vagy legalábbis távlatilag ilyes irányban állnának. Sőt, a liberálisoktól való páni rettegésük mellett enyhén vacogtak a szociáldemokratáktól is 1989-92 között, mi lesz, ha tényleg újraéled a szociáldemokrácia, még csak az kéne, pthfeőjjj, azért Nyers Rezső bácsit

Nyers Rezső Nyers Rezső bejelenti az új gazdasági mechanizmust
Rubicon történelmi folyóirat. Kádár-korszak. Szerkesztette: Rácz Árpád.
Budapest, 1998, 1. szám, 29. oldal
Fotó: Gottl Egon

a biztonság kedvéért elővették a naftalinból, mert minél több szocdem sáv, annál inkább megoszlik a forgalom. Így  aztán (főleg a becsületesmunkásképű Nyers bácsi tényleges érdemeire tekintettel..) az MSZP- valóban szipkázott is szocdemeket el.

Kádárék dumája a kommunistaduma kristályos példáinak csudálatos és befoghatatlan méretű gyűjteménye. >>Minden út az első lépéssel kezdődik.<< Míg a Népszabi azt a kommunista dumát nyomta, hogy a gaz Nagy Imréék cserbenhagyva az országot Nyugatra menekültek, Kádár tárgyalót küldött a jugoszláv nagykövetségre, hogy kommunistadumával kicselezze őket onnan a letartóztatáshoz. Csakhogy Nagy Imre régi kommunista volt, ő még nem foxi maxi -n tanulta a kommunista dumákat, nem dőlt be a cselnek. >>Ëltaasak! A Zúton... Végig Kell...Menni! << A Népszabadság újságírói tudták, hogy hazugság amit írnak. Ma már furcsának tűnő viszonyban voltak a hatalommal.

A minap [2006.márc.] a Népszabi újságírónak vezére, Tamás Ervin azt mondhatta: "Tízszer többet engedünk meg Gyurcsánynak, mint Orbánnak." Régente ez nem így ment, akkor még a viszony fordított volt, Kádár és az APO döntötte el, mit enged meg esetleg a Népszabi újságíróinak. Mindenesetre a Budapesten a Népszabi első ingyenes példányaiban bokáig lehetet járni a Boráros téren, már vastagon novnégy után. Amikor pedig a tömeges olvasatlanul széjjeltépés kiküszöbölésére elkezdték 1Ft20f-ért árulni (egy pakli értelmiségicigi 2Ft20f volt, átlag napibér 30Ft) tizesével vásárolták az emberek és már térdig lehetett a Boráros téren Népszabi'ban járni.

Ma a legfaszománytosabb mélymagyar kommunistaduma a Népszabiról az, hogy hát a Ringier a tulajdonosa, éshátugye, az búrzsojjá, tehát EZ (mármint a tulajdonos hovatartozása...) a biztosítéka a Népszabi függetlenségének. És különben is "bírálja a Kormányt". Avagyis bírálatával testesíti a nemlétezőt. Ez a "bírálat" eleve kommunistaduma, mert kb így lehetett bírálni a Kádár kormányokat is a szépidőkben. Egyébként pedig a helyzet rynartizalodásában, a fejlődő és virágzó spekulalizmusban az, hogy egy netokratív nagyvállalatot milyen hülye és elavult kapitalistára lehet rásózni, egy dolog, egyébként a menedzsment úgyis azt csinál, amit akar, nem beszélve a >>Szabad Sajtó Alapítvány<< [az isten szerelmére olvasóim  most ne röhögjenek, ezt a nevet nem én találtam ki, van ilyen!!] ismétlem, a Szabad Sajtó Alapítvány powereli. Az iwiwoid gründ-nél nem kell vadonatújabb példa a spekulalizmusra, amikor az ötlet kiagyalói imádkoznak azért, hogy végre vegye már meg őket egy hülyekapitalista, akinél majd esetleg, ha akarnak, fizetett dógozók lesznek fix+jutalék alapon.

A kommunistaduma néha olyan, mint régente a papolás is, vizetprédikálás bortólrészegen. Az beszélt, akinek a háza égett. Szemforgató farizeuskodás. A pofája nem szakadt le, pedig vastagbőr volt rajta. Durábel.

A kommunistaduma gyakran olyan, mint a náciduma: minden apró részlete igaz, csak az egész oltárihazugság.

Kommunistaduma volt egy éve a le-visszaszocializmusbaakrózózás. A nép lenézése hülye amnéziásnak. Hátha nem emlékeznek, a büdösek, hogy az MSZP-t a visszaszocializmusbakaródzók nosztalgiahulláma vetette hatalomba 1994-ben. Hátha nem emlékeznek arra, hogy [Révai és Rákosi hangsúlyával:] szociálizmus az azt jelenti, hogy egy elit csapat, akik még a Központi Bizottság ülése elé sem tárnak minden apróságot, nemhogy kormányülésen nem fecsegik ki, az emberek feje fölött kezd el döntéseket hozni hosszútávra, parlament oldalbafütyülése mellett köt államközi szerződést a Velíkojé-val, illetve akkor kezd nagy beszéljük meg! -tour -ba, amikor a nemmellesleg meglehetős kommunistadumákkal paláverezett népszavi kikényszeríti a Felső Vezetésből azt. (Nemde ez is mélymagyar vonás, hogy a veszettfejsze faragásának a mintáját akkor kezdjük el demokraticce tárgyalni, amikor a feje oda van..)

Vidékitermelőszövetkezetek parasztsága gyakran odavélt, hogy a kommunistaduma pestiduma is. Jelegzetesen pestiduma volt ugyanis, amikor A Párt-ban felszólaltak a vidékiaktívák, hogy egy termelőszövetkezeti bár, de becsületes vasmunkás esztergályos ugyanazt esztergálván ugyanolyan Vörös Csepel esztergán, ugyanolyan minőségben, mért kap csak 8Ft50f-es órabért, míg a budapesti esztergályos meg 14Ft20f-t. Akkor azzal kussoltatták le a zeltássak, hogy a vidékiparasztságnak még nem elég fejlett az osztályöntudata, különben is vidéken olcsóbb a tojás, és még a vidékiesztergályos a téeszben szokásos 10órás munkaidő után, ha hazamegy, eldógozgathat a háztájiban, disznóhízlalás, vetemény, díszpárnasubázás, tehát jócskán kiegészítheti a jövedelmét, míg a budapesti fejlettöntudatú dógozónak mindent boltban kell megvennie (ha nem szocialista relációban szerzi be).

Samu bácsi , a jópofa tréfásnak látszó kémiatanár gyönyörűen beszélt arról -A Párt gondoskodott a retorikai képzésről is, nem csak a kommunistadumákat tanították a foxi maxi-n- , hogy mi nyugatimádóak vagyunk. Előtte négy mondattal arról kormolt [kormolás=kommunistaduma], hogy a németek már a háborúban olyan tökéletes akkumulátorokat készítettek, amik 220voltot adtak. Neki is az Opeljében (más samubácsiknak Ford -ja vagy Renault -ja volt, nem tévesztendő össze az x-béli Samu bácsival, aki biosztanár volt és a soronkívülizsigulit a bátyja küldte neki IKKA-csomagban, meg a másik biosztanár Samu nénivel, aki  azt hazudta, hogy sorsoláson húzták ki nekik a Fiat 850 -est) , szóval az Opel -jében BOSCH akkumulátor van, mert az az igazi, de mi mindnyájan nyugatimádóak vagyunk, csak a nyugatifarmer a jó, pedig van magyar, a Trapper, meg a Coca Cola, pedig Itt a Márka Itta Már Ma? (A retro originálidejében égőzésbe ment  Márká -t inni..) Azután megnézte a  svájcikaróráján  az időt, mindjárt csengetnek, rövidrezárta a témát, hogy szégyellhetjük magunkat, milyen szocialistaembertípus lesz belőlünk. Az órát leadván a parkolóba sietett, Kadett-be vágta magát, hogy otthon a Pioneer HiFi-torony lemezjátszójára végre föltehesse pihenésképpen Strauss A Rózsalovagját és az endéká műbőrgarnitúrán [NDK -DDR -Nemt Demokratikus Köztársaság] elvetvén magát kikapcsolódjon végre egy kicsit... Rágyújtott egy hosszú Pall Mall -re (csak a kommunistaábbéccé-ben lehetett kapni a megyeszékhelyen) és fútta a füstöt a csehszlovák fűrészporos tapétára föl...

A kommunista duma olyasmi, hogy míg az egyik kezével a szószék mellvédje mögött a haza torkán is könyékig lenyúl innovatív spekulalista módon sajátzsebre, szájával gyönyörűen, sőt, élvezve csacsogja, a haza minden előtt, és ő ingyen áldozza magát a hazaoltára kellősközepébe.  A pártoskodást most félre kell tenni -legalábbis a soros, és ma már napra-percre megjósolhatóan pontos, valamint a nemmeglepőmódon a Magyarok Nyilai által kivitelezett vészeseményig-, ami megintcsak azt veti föl, hogy a nemzet e nehézóráján a cserbenhagyással érne föl, ha távozna, pedig  ő egyenlő reformok és ha nemkellenek reformok, ő sem, de amikor meg a reformok lekerülnek a kifutóról, amin szezozononként változnak a programszövegek, s mint a nőidivatban, ha jobb ötlet nimcs, beslisszan egy régi, újravágva, fölfércelve, ráncfelvarrottan, szóval akkor mégis megint reformok, tehát megint ő, mert ő egyenlő reformok.

Kommunistaduma volt, amit a papbácsi beszélt az elsőáldozáson, a hülye kis mese, hogy a kisgyerek vastányért ad anyuéknak, hogy ha majd ők lesznek öregek, mint a nagypapa, nehogy összetörjék, mint a vén balfasz agyalágyult, az. Kommunista duma volt, nem csak Samubácsié, de az igazgatónő és a helyettese is azt nyomatták, hogy ez így jó, alkalmazkodni kell, ez az életre nevelés, aki nem alkalmazkodik, elbukik. Aztán kiderült, hogy történelemből majd kötelező lesz az érettségi, erre elvették tőlünk Cicerót a töritanárt (más iskolákban Cézár, Huszonkilencedik Lajos, Cseka stb-stb volt a beceneve) és odaadták a béseknek, mert azok voltak az elit, a kirakatosztály, a jógyerekek, minden valamirevaló tanár őket tanította,nekünk csak a selejtje jutott, pl Satapp, a hülye picsa angoltanárnő, aki állítólag hét leksönnel járt elébb, mint mink.

Kommunistaduma plakáton: Eltemettük a haláladót.

Kommunistaduma, ha jókodik a frigyesmester nevelőtanár elkezd papolni a tássadalmimegbecsülés meg lófaszról, igazavanadópmennek, lopnakcsalnakmindenüt, a sókkbuziköcsökképviselő, a miniszterek csak a nagypénzeketvégják zsebre a semmiért, ugyanazt csinálja a naccsibe, mint a kiccsibe, csak sokkal több pénzt vesz le magának, és telik neki a Bárándy irodát megfizetni az elmebeteggényilvánításért.

Nyomatják ezerrel a kommunistadumát a xyz-i meg a zazz-i lámpáskereszteződésnél, automataérzékelős a lámpa, nem is a lampiont kell nézni, hanem azt, mikor áll a lekanyarodósávba a paraszt vagy a kereszteződésbe, akkor már jólteszed, ha fékezel erősen, kétmásodperces a sárga, az ember 60-ról satufékkel tud megállni, akkor vagy belerongyol hátulról valaki vagy már a feje fölött, amikor nem láthatja, a rendőrök meg lekapcsolják, aztán vetítenek, hogy a lámpabeszabályozás nem az ő ügyük, ez nem az a fórum, itt a csekk, lehet befizetni, ők meg állnak vissza a lesbe: biztos a kapás: lehet teljesíteni a tervszámot. Mutatom a féknyomokat, a bebicskázott kamionok gumisatírjait: én dumálok? Ide van rajzolva autógumival, milyen egy aljasmód beállított lámpa ez, az út szélén bokáig áll az üveg, a lámpabúratörmelék, lökhárítódarabok. Nem azért mondom, mert  Kolbász Mihály a nevem...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr69907567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.04. 06:57:18

tematizálni a közvéleményt király dolog, és sokat fizet, csak indirekt.
ezért voltak a vallásháborúk is: dogmatikus igazságok, nem földbirtokok, ádehogyis.
most meg politikai meg idológiai csatározások vannak, még ha az ideológiájuk lényegében ugyanaz is.

magyar-magyar szótár 2009.02.04. 08:05:33

"tematizálni a közvélemény" -ez a dolga a blogoszférában a bérbloggereknek, a bloggernek álcázott fizetett munkatársaknak.. És ezt a papíralapú újságírás Felnőtt Bácsi -jai közül se mind érti még...

magyar-magyar szótár 2009.02.04. 15:13:01

Mindenki nem kommunista, sőt, esspecielle szerintem egy futballcsapatra való kommunistát találni is művészet lenne. Én nem láttam már kommunistát 22 éve.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.04. 22:11:25

jézus kib.komcsi volt, ezért én úgy döntöttem, balra húzódok... nézzetek csillagokat: www.youtube.com/watch?v=yBd0OHQNlRY&eurl=http://stirlitzblog.blog.hu/ - aztán kezdjük előről..
(én beszéltem is komcsival, de nem volt túl fordulatos a szöveg. szerintem még él, és ha így van jó egészséget kívánok neki, mert nem rossz ember mióta nincs fegyvere. dehát fegyverrel a kézben szinte mindenkiből faszfej lesz. voltam katona: tudom.)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.04. 22:20:47

de ha már jézusnál vagyunk: ha létezik pokol, az tele van pappal. egyrészt ők találták ki, másrészt ők nem tartják be. nem nehéz összeadni.. sőt ez már köztudott volt 14-1500-valamikor: H. Bosch meg is festette hu.wikipedia.org/wiki/Hieronymus_Bosch - de minek? Nem akarjuk megérteni. Nemnemnem. akkor meg mi ez, ha nem szájkarate?

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 09:12:45

A pokol már nagyban üzemelt, amikor a pap-ságot még melléktevékenységben a horda orvosa, ügyvédje, tanítója és főeszetokja melléktevékenységben művelte.

A zsidóknál pokol nincsen, és a cselekedeekkel valóvégelszámolás is alkutárgyát képezi az úrral. Josephus Flaviust olvasván az ember arra jut, hogy a főpapság az úrral szemben elsősorban retorikai képeségeiben bízott. [JF kora legnagyobb réthora is volt] Ezek szerint tehát a zsidó papság faszománytossabb, mert nem tanát ki poklot. (Lehet, hogy ezért támadtak időnként úrharagjával fenyegetőző próféták..)

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 09:24:18

Arányaiban a papságban a pokoltölteléke borissza, szakácsnőkúreló fajtalan szegmens kb, mint a számítástechnkai ágazatban a pornóipar hacker májerei. De most miylen csúna általánosítás lenne, ha azt mondanám, hogy minden webmester és HTML-hártyakovács pornóhacker ajjas beszopatós vírusterjesztő áálatt!

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 09:27:04

Jézusnak alapvetően és onnan nincsen köze a kommunistákho, hogyugyebár őszerinte Az úr nem szereti a lanygosokat, vagy hű vagy nagyonbűnös legyen az ügyfé.
Míg a komcsik feltétlenhűséget az élcsapattól, kellő langyosságot a néptől követelnek és a hidegeket apríjják, taníjják, űzik, nyírjákvágják, gulágozzák, amikell
(innen persze azt kéne megérteni, hogy Jézus NEMEGYENLŐ katolikusegyház meg boszorkánysütögetés meg inkvizíció és pizarrókok)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.05. 14:40:43

@magyar-magyar szótár: def. kérdése csak

vitzes vitefélét provokáltam a konzervatóriumon: összeugrasztottam nálamnál sokkal felkészültebb elméleti szagembereket a konzervatizmus mibenlétét eldöntendő

na ott (is) mindenki ballib, aki

ahogy máshol meg mindenki fityisznáci, aki


Csak az a baj(om) velük (ti. konzervatórákkal is meg nácizókkal is) hogy a világ nem fekete-fehér

mééne kérdeznek meg egy festőművészt

vagy legalább egy autófényezőt

magyar-magyar szótár 2009.02.05. 16:54:22

Nekem a konzervatóriummal azonkívül, hogy nem konzervatívok, nincsen bajom. De erről majd bővebben. Előre annyit, hogy konzervatív pl Tökfalvi.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.06. 02:46:10

@magyar-magyar szótár: na ezt én nem tudom eldönteni

nekem elég, ha a posztjaimat címkézem

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 07:25:24

Ahan, majd akkor a cimkézés c szócikkben erre visszatérünk. Az oldalizás -ba terveztem, de a cimkézés
(A cimkézés olyan, mint a fing, mindenkinek a sajátja az észrevehetetlenebb/kevéasbé büdös/vagy "nincsen is"...) alkalmasabb

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.07. 11:34:13

A Konzervatórium szerzői saccperkábé azt követik, amit a szülök nyomattak a nyolcvanas években, illetve a gatyaváltás környékén: levetik a régi szar bőrt. Csak a szülök még a kommancs, illetve maoista bőrt kapták le, a fiúk-lányok meg a liberálisnak mondottat kapják le mostanában és cserélik a konfekciót konzervre.

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 12:27:14

Gasper, gondolod, hogy a konzervatoárok libériálissok voltak pár éve még?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.07. 19:54:08

Jelen pillanatban természetesen sokmindenki benne van a konzervlecsóban, nem csak egykor volt liberósok.
Igazából jónéhány posztjuk kapcsán számomra nagyon kilóg(ott) a lóláb és akkor érdeklődéssel rákérdeztem egy-egy kommentben, hogy vajon x, vagy y szerző véletlenül nem kiábrándult liberós szavazó, netán egyszeri menekülő a süllyedő hajóról? Volt aki negligálta ezirányú érdeklődésemet, azonban páran őszintén megvallották egykori érzelmeiket. Nincs is ezzel semmi bajom egyébként -merthogy tojok én a szimpátiájukra- csak éppen erősen keveredik a szezon a fazonnal ezen a blogon.
A másik pedig az, hogy az angolszász konzervatívizmus -amit ők nyomatnak- hogy a búbánatba egyeztethető össze a mi rögvalóságunkkal, meg mondjuk az elmúlt kétszáz év magyar történéseivel. Hol van nálunk -akár a múltban- beágyazottsága ennek a dolognak? Aztán az már csak hab a tortán, hogy az angolszász protestantizmust behelyettesítendő néhány keményvonalas pápista is meg-meg nyilvánul náluk. Én meg, a kis magyar lutheránus ilyenkor csak pislogok nagyokat.
Mondom, nincsen nekem ezzel bajom, csak számomra marhára zavaros, ami ott zajlik. A másik meg az, hogy milyen már, hogy mi egyszer csak kinevezzük magunkat konzervatívnak és felmondjuk az egyetemen (megmégmittudoménhol) tanultakat.
Persze mégegyszer mondom, ezirányú véleményem nem en bloc az összes szerzőjükre vonatkozik és nem is akarom piszkálni őket, ezt tekinthetjük az én privát véleményemnek.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.07. 20:56:45

@magyar-magyar szótár: Bocsi, hol van az leírva, h Jézusnak bármi baja lett volna a homikkal? Kurvákkal és vámszedőkkel trágyalt, megérintette őket, evett velük. A leprásokat is megérintette, a papokat meg elhajtotta a búsba, és tűfokázott erősen. Sztem a homikkal sem volt baja, egyelőre nem találom, hol lenne erről szó.. - lehet, h tévedek, de nincs meg a rész..
Az élcsapat eszméje is megvan, amikor a követőiről beszél, sőt időnként elég paprikás azokra, akik nem..

magyar-magyar szótár 2009.02.08. 06:07:45

Ne hülyéskedjél már ezzel a politikaikorrektóval, a langyos az nem meleg-ek, tee! :)) Az isten nem basszusgitározza már meg, azt gondoltam, hogy valaki farizeus szőrszálhasogató a langyos -ra ráharap, de hogy te?
A langyos itt kb a seideseoda -kis hétköznapibűnösök.. A biztosnság kedvéért aztán kikontúroztak olyan alakokat, mint Mária Magdolna e kép megértéséhez... Éppen ez volt Jézus zsidó-vallásreformációjának a lénmnyege, hogy a Tisztátalan Nő (akit egyébként megfarkalni persze lehet, mert, mint említettem, a zsidó magyarázattan szerint pokol nincs és lényegében az ember bűnei Az Úrral alku [=retorika] tárgyát képezik ... Jézus ezt az ősihülyeséget szerette volna eltörölni...

magyar-magyar szótár 2009.02.08. 06:22:27

Elmenekültem onnan, ahonnan György Péter már annyira gázosan védi a hatvanesztendős kőkonzervatív lózungokat Tótától.
Hogy nem lehet megérteni, hogy a "mindent megengedés" az az, hogy a zsírbunkaja (konzervatóriumos) is megengedett önbeégetés szerűen. Viszont, ha pl a miskolci rendőrkapitány műbalhé-tálalást nézzük, akkor : gondosan meghagyják az agyvérzsírtolulásos cigányozó rasszista kommenteket és ügyikén kimoderálják a tartalmi ellenvéleményeket. Így a politikailagmgfelelő tallózóban az alakul ki, az a hamis kép, hogy jógyerek lemondatni akarja a büdösrasszista rendőrkapitányt, roszgyerekek azonban mind-mind fertelmes raszista cigányozók.
Én nem értem györgy Pétert .. vagy azt feltételezem, hogy nem néz (= a szakmányszerű, nagypofájú beképzelt újságíró gyorsolvasási módszere) internetes portálokat, olvasni meg egyáltalán nem. Esetleg a címeket.

Tótának muszáj védenie a netokrácia látszatát.
Még Hannibal Lektűr és még mindig elhiszi, hogy Tóüta pl semleges, nem pártmaci. Nem Gyurcsány TeddyBear-je. Hiszen "bírálja" Gyurcsányt.
Ez a netiokratikus illúzió a fentartója a semlegesség látszatának.
Még mindig nagyon komoly felnőtt Bácsik hiszik el, hogy az új agitációspropaganda vezérműtengelye "pártatlan".
És ezt a pártatlanságot még (burkoltan) kifogásolják is a zátatlannyai.

Eleve súlyos félreértés azt hiinni, hogy az RTL vagy a TV2[MTM-SBS] bulvármida. Nem, sőt, félbulvár, politikai értelemben tökéletesen benyalnak. Nem a szépszemükért hozta előre a koncesszióhosszabbítást 2005-re Gyurcsány. És pl a TV2 a Napló-val 2006 első negyedévében meg is szolgált neki ezért.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.08. 13:41:46

Rákosi és Sztálin annyira volt kommunista, mint II. Gyula pápa Jézus követője: szájjal (annak hítták magukat). A gyümölcseik nem. Sztálinék válogatás nélkül küldtek a gulágokba mindenkit (www.gulag.hu/baldaev/page00.htm). Gyulát szintén az érdekei vezették, nagy hódító volt, és kegyetlen politikus - Jézus követője? Kicsit sem.

Sztem Jézusnak nem voltak politikai céljai, nem akart elérni mást, mint h higgyék el neki, ő Isten fia, és hallgassák meg. Ennyi. Idejött, elmondta amit akart, tipli. A halálával az is demonstrálva lett, mire lehet számítani itt, ha vki követi. Minden ember egyforma volt neki, a gazdag, hatalmas kicsit rosszabb. 10tában volt vele, h elárulják, megtagadják, és amint meghal, szétzüllik az egész: nem építkezett. Magot vetett, és nem a keresztény egyház lett belőle (az másból lett, a földből), mert ami magot Jézus vetett, az nem földi mag volt, abból nem kőházak lettek. A gyümölcsöt, azt kell nézni - nem én találtam ki. Tehát ebben 1et értünk: komenistaduma=papolás=politikusduma=érdekbeszéd=kampózás.

"Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem. Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala. És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!" - na ez a konkrét szöveg.

magyar-magyar szótár 2009.02.09. 04:54:21

Sőt, antipolitikus, apolitikus volt Jézus ez is benne a van a kevéske szövegeiben, amik foszlányokban az evangéliumokban maradtak. Négy fordításon átsüt sajátos, elég durva-szarkasztikus humora is. Politikailag elképesztően "modernül" szanaszéjjelszabdaltvolt a Provincia, legalább négy főirányzat harcolt a zsidók között egymás ellen (arra k se térek, hogy a prófétizmusnak is booomja volt, tízmérföldenként találkozhatott az ember prófétát kisérő tanítványokkal.. mágusokkal és követőivel. ezek közül jópárat a kor divatos nevén [Jézus]nek neveztek..

Nagyjából, amikor az ie 2-ben születtet embernek természetes halált kellet volna halnia, 74-ben következett be a végzet, amiről Josephus Flavius máig tanulságokkal oly kiválóan képet adott...

magyar-magyar szótár 2009.02.09. 04:58:58

Én kommunistának gondolom Rákosiékat.
Lenin feltisztította a marxizmust az utópiáktól, Sztalin pedig megtisztította a leninizmust a marxizmustól. (Erre utal, hogy a luesz-ette néma Lenin már intette szűk környezetét Sztalintól és nem neki akarta a hatlamat adni..)
II. Gyula vagy III. Gyula ... valahogy ószövetséghi módon arra gondolhattak, hogy a vallás egy szép kis mese a tudatlan gyermekemberömegeknek, és majd csak kidumálják magukat az úr előtt , aki max valami vakító fény lehet.

Az elszámolásra Rákosiék is így tekinthettek. Gerőt pl élő ember ki nem dumálhatta, olyan okos és jó retorikus volt. Úgy voltak vele: soha senki nem számoltathatja el őket (túlvilág isten, ilyesmi úgysincs:)) ) földi embert kidumálnak ők, ha kell oroszul vagy angolul is...

magyar-magyar szótár 2009.02.09. 13:44:58

Pedig nem ártana Hann'. A György Péter eszteta úrral való műpolémia könnyfakasztó.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.09. 19:40:38

@magyar-magyar szótár: nem voltál figyelmes: az 2005ös, csak mostanra ért be igazán (mint a pápusztai) - azért is kellett újralinkelnem, mert közben elromlott az indexen a link. de az is igaz, h mind1, mai vagy 2005ös tótát olvas az ember. az akkori talán még frissebb valamivel, talán 2009re abszolút túlérett lett. de lehet, vki így szereti..

ha rákosi és sztálin kommunista volt, akkor sokan nem, akik pedig annak vallották magukat. de így van ez a legtöbb dologgal persze: ha gyula kresztény volt, akkor jézus nem. :D - esetleg induljunk el arra, h mindkettő, de akkor meg ott tartunk, h nézetektől függetlenül mindenki az, aki annak nevezi magát. ilyenkor a címke olyan lesz, mint street art stencile, vagy a tag a graffitiben, és nem is tudom, lehet-e akkor deffiniálni, mi micsoda a rock-zenében.. ez mondjuk nekem tetszik, mert a világ tulképp színes, csak így nehéz beszélni róla, ha mindenki saját szótárat ír.. :D

nem is rossz.. ezen még töröm kicsit a fejem..

magyar-magyar szótár 2009.02.12. 02:16:05

Ezen el lehet szálazni. A probléma, amit a "saját szótárral" feszegetsz az ez.
Valójában tudom ám, hogy Sztalin nem volt kommunista és Rákosi sem. Hiszen ki is fogalmaztamm, ismétlem:
Lenin elvett a marxizmusból az utópiát, Sztalin a leninizmusból pedig a marxizmust, ez lefordítva azt jelenti, hogy Sztalin MÁR nem volt kommunista, Rákosi meg lényegében utánozta Sztalint. Mindenben, még az antiszemitizmusban is.
De ha azt mondom, hogy Rákosi nem volt kommunista, mit kapok a pofámba...

A Szabó Lajos -féle zseniális mondás:
1951-ből "A mai rendszer legnagyobb baja, hogyan szabadulhatna meg a marxizmustól anélkül, hogy a hatalmát elveszítené..." Nahát, így ... mondhatnánk Szabó Lajosnak, hiszen az MSZP hónapok óta ki se ejti ezerszáján azt, hogy baloldali.

Ez így, hogy ha Gyula pápa, akkor Jézus.. ez afféle ateista propagandista népszerű beállítás szemléltetésre. Azért anyira ez nem egyszerű. Gyula, II. or III. és még számtalan pápa politikaihatalmi ember volt, a pápaság eszköze volt a hatlami csoportjának, jó szennygatya vót, persze, de ez csak.. afféle cucc volt, minthogy a Második Fiút papi pájára küldték.. a 12 éves bíborosok ugye... Politikai okokból hasznos szillogista lipityókára ültetni Jézust meg valamelyik vérnősző, parázna pápát.. vagy JóZSkát, a kúrós részeges plébánost... (tiszteletest sose...)

Van, aki bekapcsolt rádió mellett tud suszterolni, á egyes cipészek elvannak néma műhelyben is. Jézus nélkül vagy vele.. a pápaság egy dolog a témában.

Sokkal többen voltak azok az emberek, milliók, a nénikék a Huszárik filmben, a máriakegyhelyjárók, az együgyüek.. a lelkiszegények,akiké ugyebár a mennyek országa

Talán annyi, hogy azért Rákosi a maga módján ..no.. Azért mégse nem egy III. Gyula volt. Ahhoz képest.. kommunistához méltó életet élt... Na jó, lehet, ő is leküldte narancsért, banánért svájcicsokiért a Mázes Mackó-ba a cselédlyányt, mint Nagy Imre

magyar-magyar szótár 2009.02.12. 02:17:30

Sztalin is azért a dácsájában, nem rúgta le a csizmát, amikor beadták a szobájába a zsenge Szásenykát. Rusztikus ember vót...

magyar-magyar szótár 2009.02.13. 03:40:02

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Mëllik Ablonczy vót ez, abrudffalvai avagy nyárteleki és tassi-ak oldalágjárúl??

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.13. 14:34:25

@A Hannibal Lektűr-attitűd: jav.

Nem főmunkatárs (Reakció és Bálint), hanem főszerkesztő (Kommentár és Balázs)

magyar-magyar szótár 2009.02.16. 10:23:09

Én ekkora KISZ-titkár dumát 29 éve nem hallottam, mint a Tóta rizsája, amivel Ablonczy-t bekkeli.
Érdekes, hogy Tóta így blick-re már jóformán bátyám lehetne. Gondolom a sok olvasás, gyötrődés A Büdös & Ergyanép okításán lakhatja le ennyire az édes kis arcocskáját.

magyar-magyar szótár 2009.02.16. 10:27:52

Sose értettem ezt a keresztényfóbiát. Váltottam szót egy hmv-i gyerekekl, hogy izé, hemzseg a kattólikuss tömeg Hmv-n a templomnál, hát nézem egy vasárnap délelőtt, mise előtt 27 agg lézeng a templom felé.. De aztán kitudtam, hogy mi a baj, hogy a bp-i temlomok vasárnapimisén szűkösek és kintrekednek néhányan. S akkor leeset: Ebben az országban, ha Budapesten borult az ég, akkor országosan is.
Rés nyílik Törökbálint fölött, a nap bevág a Slágerrádió ablakán: Az egáész országan very, very, nagyon veri a fény.
Tóta szerintem nem annyira hülye, hogy megegye, lesz itt még szeletelt műkenyér a keresztény kúrzusnak. Csak: jó az erről íjesztegetéssel apanázst szerezni. Ál. tám hiv . elf védelmezőjének lenni a szekularista államnak, ami egyébként fa. .

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.16. 21:30:25

@magyar-magyar szótár:
mijaza hmv?
nem keresztényfóbia, hanem kereszténykurzus-fóbia van. pár megfelelő szó, finomhangolás, és máris olyan húrokon keresztül huzogatják az ergyanépet szavazatszámláláskor, hogy azt se tudják a szerencsétlenek, hogy miért ikszelnek A-ra B helyett (vagy fordítva, a szocikat aztán szintén nem kell félteni).
legalábbis részemről manipuláció és kihasználás-fóbia van, aminek a kurrens keresztény megmondások is részei, eszközei.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.16. 21:31:16

ja, tóta mondjuk csúnyán elvérzett albonczyval szemben, és utóbbinak még csak meg se kellett erőltetnie magát.

magyar-magyar szótár 2009.02.17. 05:37:50

Tóta nem tud elvérezni. A vér ugyanis gulyásliberálissta agitproppo egyenlő mélymagyar, egyenlő faszista, egyenlő anschluß. Tehát a vér és Tóta kizárják egymást. átszik ez aból is, hogy Ablonczy még akkor sem talált fogást Tótán, amikor a nullaszázalékos -minősítését összefocizta a teljesítse a FIDESZ a választókakaratát, hogy ti. hogy akarjon nullaszázalék? Ilyen logikai baki Tóta pilláját nem tudja rebbenteni.
Innentól kezdve Ablonczy elmehet a kereszténykurzusos TEHÁT horthy-fasiszta, TEHÁT hitlernáci tehát ANSCHLUß annyába.
A betyárúrestenit: Az van, amit Tóta mond és kész, és ha ő aszongya, akkor az van! Na. Ne szofisztikájjunk mán!
süti beállítások módosítása