állvapisilés – a picsaizmus előretörése különösen az europid nőket sújtó főkérdések egyike. Létalapja az unalom. A földön pl kb egymilliárd nőt leginkább az izgat, honnan tudna keríteni legalább 5 liter iható és kb 10 liter mosásra még valahogyan alkalmas vizet. Az europid nők izgalmai azonban összetettebbek. Az europid nő főbb izgalmainak egyike az ~.

1. Mért nem ül le a férfi a WC-re s pisil úgy. A főgond ezesetben a szertefrecskelő férfivizelet nyomán kialakuló húgykő, ami belepi a WC környezetét. (A nőivizelet is okoz húgykőproblémákat a WC-ülőke nemlátható részein, de az europid nő számára ami nem látható, az nincsen is vagy kellő nemodagondolással kiiktatható.)Nagymamáink ezt a kérdést még egyszerűen oldották meg (ha volt már WC-jük): A kifacsart citromhéjat nem a kukába vágták ki, hanem egy vödörben áztatták és az így keletkező citromos vízzel, ronggyal lemosták, jólidomított férjjel rendelkezvén pedig véle lemosatták időnként a csempét.

2. Hogyan pisilhetne a nő egyenjogúan, teljes emancipációjában állva. A nők nagyszázaléka élete elsőhetedében kísérletet tesz az ~re. Mivel az europid nők fiatalabb egyedei is már az un. „nőgyógyászok öröme” c. ruhadarabot viselik, e kisérletek kudarccal. Végződnek. No, de mire való a maimarketing? Ma már nem csak tejberizsát kapni PPE csészében műtejből, IV. osztályú selejtes törtrizsből kotyvasztva és mesterséges nyálcsobogtató aromákkal fogyasztásra alkalmassá téve, de 3 Ft ára ételecet, tiszta víz és újságpapiros helyett vásárolhatunk 500 Ft-ért cif-cif-PPE flakonban desztilláltvízzel hígított szeszt szinezve és hozzá papírtörlőt is. Akkor hooogyne is lenne megoldás az europid nők más naaagyhatalmas problémáira! Íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.
Step 1

2.
Step 2
3.Nyugi és pssss....Step 1 

4.
Step 1 

 

 

 

 

 


3db3$50 !!! WOAOO 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr22398501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tzi 2009.11.15. 02:18:02

Natessek, egy megkesett hozzaszolo. Szerintem az allvapisiles tema onnan jon, hogy nokent nyilvanosban szinte keptelenseg normalisan ugyintezni. Raulni alapbol tilos, igazabol 20 centire megkozeliteni is eleg veszes... Es hat a mai no nadragot hord es bugyit. Azt csak hiszik sokan, hogy az olyan, hogy folepucsitasz, es sitty-sutty, kint is van. Az kerem nem ritkan csorog ossze-vissza, es akkor lehet akrobatikazni.
Persze huzzunk szoknyat, bugyi nelkul :) Bar en a deli, nem angol wc hive lennek inkabb. Van luk, aztan nem kell semmibe beleulni, nincs fertozes, se sunaturkasz.
Ezzel egyutt morbid ez a papirfasz vagy miez.

magyar-magyar szótár 2009.11.15. 03:01:30

@blavatsky: Már régóta felfigyeltem az Ön nickjére, ami nyilvánvalóan Helena [Jelena Blavatszkaja) Blavatsky (europid írásm) után való, ez az enyhédeden bazedovkóros idült alkoholista orosz hölgy csukta be a kaput a szabadkőművességnek azáltal, hogy a nőknek kinyitotta.
Témához: A nők kb 5000 éves előnyben vannak a biológiai fejlődésben meg mindenben az ostoba férfiakhoz képest, ez az idő azonban biosz' egy pillanat csupán. Azért arra elegendő volt, hogy a nők édeskikkacsócskái és lábikói picinyebbek legyenek a finommanipulációk miatt és hogy a nők kitaláljanak alapos indokokat arra, mért nekik kell a sokkal macerásabban szőhető kellemes, dörzsmentes textilruházat s a szőrös barmoknak (valaha egyformán szőrösek és tenyeres talpasak voltak a nők a férfiakkal ) okés a durva is. Namost az eredeti ősnői attitüdben egy nőnek még volt annyi esze, hogy a biológiailag kialakított apró kis segéd'kék igénybevételével előre dőlve, kisterpeszből állva hátrafelé pisiljen, ahogy még a nagyon öreg nénik ezt viszonylag balesetmentesen tudják is, persze a bugyi akadály, de egy művelt hölgy nemrég szerelte meg az arcberendezésem abban a tévhitben, hogy én biztos egy hülye F vagyok. tehát a csiklót védő fitymácska és a punciszőr funkciója az, hogy hátrafeléirányban (majdnem pucsítva vagy hogymondjam, tudna a nő olyan környezetben, ahol nem lehet leguggolni erdei aljnövényzet) állva pisilni, mármint derégszögbe előredőlve, hátra... De "borotvált punci"-val már nehezebben...) A posztban bemutatott eszköz az út afelé, hogy a nők is legalább akkora seggfejek legyenek, mint a fejlődésben lemaradt férfiak, csak a seggfej nőben a picsa. A folyamat neve pedig nemtudományosan elpicsásodás

tzi 2009.11.15. 03:52:50

@magyar-magyar szótár: Jaj, megint tisztaznom kell magam. Nemregiben lesataniztaztak (!) egy blogban a nevvalasztas miatt, es mar akkor elismertem ostoba-szorjatokramkovet mivoltomat. Eszembe se jutott az a tyuk, a nevnek teljesen mas oka van. Lassan hajlok ra megis, hogy felvegyem a szerepet...

On:
Termeszetesen lehet ugyesen pisilni, szorosen, szortelenul. Sot, meg ugy is, ha valakinek esetleg igen kismeretu a szerszama, es nem nyujt sok segitseget, mert ilyen is akad. Az a papirize gondolom a balesetek elkerulese vegett van. Titokban talan a cosmopolitanes (aka hulyepicsa) peniszirigyseg kompenzalasara is valo. Valahogy megis morbid. Nokent hulyen ereznem magam, ha szembe kene allnom a wc-vel, es poccsel pisilnem. Megha mu is. Egyebkent szerintem semmifele jovoje nem lesz a dolognak, annak ellenere sem, hogy a nok minimum 92%-a idiota.

tzi 2009.11.15. 03:53:37

@magyar-magyar szótár: Jaj, megint tisztaznom kell magam. Nemregiben lesataniztaztak (!) egy blogban a nevvalasztas miatt, es mar akkor elismertem ostoba-szorjatokramkovet mivoltomat. Eszembe se jutott az a tyuk, a nevnek teljesen mas oka van. Lassan hajlok ra megis, hogy felvegyem a szerepet...

On:
Termeszetesen lehet ugyesen pisilni, szorosen, szortelenul. Sot, meg ugy is, ha valakinek esetleg igen kismeretu a szerszama, es nem nyujt sok segitseget, mert ilyen is akad. Az a papirize gondolom a balesetek elkerulese vegett van. Titokban talan a cosmopolitanes (aka hulyepicsa) peniszirigyseg kompenzalasara is valo. Valahogy megis morbid. Nokent hulyen ereznem magam, ha szembe kene allnom a wc-vel, es poccsel pisilnem. Megha mu is. Egyebkent szerintem semmifele jovoje nem lesz a dolognak, annak ellenere sem, hogy a nok minimum 92%-a idiota.

magyar-magyar szótár 2009.11.15. 06:07:24

@blavatsky: Jaj, dehogyisse leeee, csak provokáltam kegyedet, mert it nálam szabad a komment és titkon erre is számítottam, hogy nem hagyja abba!
Az itt kitárgyalt kérdéskört mindenki tökkgáznak tarthatja addig, amíg rá nem dübörög, hogy nőtáérsaink egy része teherautósofőr (igezkismiliomodrésze traktoros) szeretne lenni, az egyenruhafetisiszták viszont leginkább úgy tudnak enyhén keresztbetett lábbal erősen rá-rá szorítani, ha arra gondolnak, hogy néhányszáz férfi között mondjuk eü-törzszászlósként vagy számvevő alhadnagyként miféle rekciókast válthatnak ki. Sajnos azonban az egyenruhás testületek egy része olyasmiknak van kitéve, mint gépkocsioszlopban folyamatos heygigerillatűz alatt lépésben föl szerpentinen 18-és fél órán át, teherautóplatón vagy lehet választani, n egyenruhában is középen ül a gk-ok és a sofőr között. Megállni nem lehet, a férfiakat segíti a szélesszájú üdítős és joghurtitalos dobozok elterjedése, viszont a hiradós-századosnő úgy 7-és fél óra után rájön, hogy mégis inkább a platóra kellet volna ülni a (bocsánat, katonai szakkifejezés következik) szarfaszú bakák közé.
A kamionos lányok arcán 400000 km után is ki tud ülni a döbbenet egy vámudvarban, mondjuk a gótikán túli területeken, ügynöklányok csak kinyitják az ajtót és leguggolnak, de a kamionajtó nagyon magasan van pláne a Renault Magnum fülkéjébe fölmászni.. hach...

magyar-magyar szótár 2009.11.15. 06:10:42

@magyar-magyar szótár: A nők mintegy 17.52 % -a idióta vagy kretén, de ezek között van Mary Ciccone is, ami azt jelenti, hogy szinte uszályként vonssza maga után a... az a baj, hogy a nők nemigen innovatívak és mindegyik ragaszkodik a "szokásaihoz" neki "úgy jó és punktum" és ha dögglöttcsirkeszínűre, műanyagraffia hatásúra gyepáltatja le a haját hajfestékekkel, akkor azért mert az neki úgy tetszik, most a láthatatlan , élfényben arany pihék disznósörteszerűre erősítéséről epilálás útján... jahh, elég volt, kikapcs zkrcshhhh...

fruttipapir 2009.11.15. 21:48:57

@magyar-magyar szótár:

Még nem történt meg mindenkinél a folymat...mármint az elpincsisedés.
Ugye?
(ja, csak a 17,8 %-nál, ahha)

Intizar 2009.12.04. 23:42:40

Kettő picinke megjegyzésem volna. Az első: nem tudom, Ön miből szokott problémát csinálni. Bármi legyen is az, a magyar nemzet hanyatlásától kezdve a jóistensetudja melyik autómárka/fotballcsapat hanyatlásán át egészen addig, hogy a férfiakat a kurva feministák kiherélik, miid egytől egytig hattártalanul elenyésznek a bármelyik harmadik világbeli probléma előtt. Úgyhogy, könyörgök, ezzel már ne próbálja lejáratni a nőket. Jóléti társadalomban élünk, ha mégoly gagyiban is. Jólétiek a problémáink is, ha emiatt nem foglalkozunk velük, akkor hamarosan még szánalmasabbak leszünk, és semmivel sem előbbre. Persze jólesik a hölgyek körmeit basztatni. Gondol-e valaha az urak fétiseire, amelyek közül még a szexuálisak a legkevésbé szánalmasak (pedig azok is nagyon)?

magyar-magyar szótár 2009.12.05. 07:13:58

@Intizar: Itt is elmondom, önnek is: a férfi mellékszereplő, nada, semmi, afféle Ken a nő barbiházában. Olyan a fasz tehát, amilyenné az elpicsásodott süllyeteg nő punnyasztja.

kódex 2009.12.06. 12:42:55

Bevallom férfiasan, hogy nem látom be, mit számít a fanszőrzet léte vagy nemléte a hátrafelé pisilésben.
A szőrök göndörsége, növési iránya, gyanítom többet számít. Azt gondolom az esetek 50%-ában azok a szőröcskék egészen más helyekre irányíthatják a nedűt, mint kívánatos lenne...
Más:
szerintem nem megvetendő egy ilyen eszköz, ha már tudomásul vesszük a realitásokat: bugyit, farmernadrágot, stb.
Kifejezetten szellemes ötletnek tartom, és ha úgy lenne, hogy a nők nagyobb része mégsem használná adott helyzetben, az szerintem csak a prüdériának lenne köszönhető.
És lehet, hogy egy perverz állat vagyok, de szívesen megnézném egyszer, hogy rendezi le a dolgát mondjuk egy romantikus kiránduláson ezzel az eszközzel a társaságomban lévő bájos nő.

magyar-magyar szótár 2009.12.08. 03:21:17

@kódex: A csoporttudat nevelte ősnői alaptulajdonságok egyike az, hogy amit ÉN nem tapasztalok, az nincs. Vagyis az a nő, akinek szirmozottsága csekély és borotvál teljesen alul is, azt tapasztalja, hogy a pisi centrifugálisan beteríti szépen. Ezért kell hagyni némi pamacsot a megvezetésre ill a szertefrecskels szabályozására. Más nők szirmozottsága dús és a fitymácska prímán megvezeti a pisit, így ő el nem képzelheti, mi a frászakrikáról beszélünk, 101% hyienikusan pőrére borotválván is szinte pisimentesek dombja partjai...

Természetesen a méret CSAKIS a férfiaknál számít, tehát nők közös zuhanyzóban NEM NEM SOHA! NEM!!! nézegetik, hogy a másik cincirijei (kisajkak, fitymácska népi eln.) mennyire csüngenek ki... Így, akinek ilyenje van leánykollégiumban, nem kell utoljára maradnia a zuhanyzáshoz... De nem ááámm, óóó dehogyis!

kódex 2009.12.08. 17:50:32

Most azért felvillanyoztál: hány nőt láttál te életedben kb. 5 cm-ről pisilni?
Mert a magabiztosságod elég nagy tapasztalatot sejtet...
Hacsak nincs extra vonzalmad a pisimakrózás iránt nem hinném, hogy az emberfia túl nagy százalékban csekkolja akár vizuálisan, akár szóban aktuális szíve hölgye genitális topológiáját vizelet-elvezetési szempontok alapján.
Szóval? Valljál! :-)

kódex 2009.12.08. 17:53:59

Amúgy a feltalálóra valószínűleg mély benyomást tehetett az Amarcord...
süti beállítások módosítása