2015-ben kommentiális dagonyázásokban gyakran ütköztem emberekkel, akik szerint az afrikai migránsok majmok.

Vúú, történelmi idők, amikor még az afrikaiakat majmoknak leszólókból a baloldali kommentelő nikkeket ki tudtam azzal szűrni, hogy ha románozott, akkor szocialista volt, ha nem románozott, akkor jobbikos.

gibraltarmajom.jpg

Ha már agyvérzsír, hagy fortyogjon -alapon az ilyen embereket megvígasztaltam:

ez a nézés kölcsönös, nyugodjon meg az oiropid fehérembert nem csak átverhető és lehúzható picsának, de hozzá még majomnak is nézi az afrikai.

Illetve Carola Rackete élete csúcsára jutván még kiegészítettem egy másikfajta nézéssel, amivel nyilván a kimentettjei néztek Carolá-ra, aminek pl a laktanyában nézték a szexuális nyomorban szenvedő surranótársaim az eü-tiszthelyettesnőt. Tőőőőtenivalónak   -de elölről is. A tiszthelyettesnő élvezte ezeket a tekinteteket akár pergőtűzben is,míg Carola szerintem inkább matematikus. És meg is találta a számítását. A "civilszervezet"-e meg azóta is.

Ugyanis a népek egymást-lenézése majomnak praehumanoid  majomszokás... amiben a giblaltári sziklamajom nagyon mélyen lenézi az embert, aki szerinte de hülye, de értetlen és undorítóan ostoba. Meg gyáva. A kanmajom a emberi-kisbabákra meg az egészen kis embergyerekekre támad és vesz el tőlük dolgokat, de közben nézi a szerinte kan embereket  ,akik nézik ezeket a jeleneteket. "Pthfeőjj, de gyáva és ostoba tudatlan és illetlen barbárok ezek!" -olvassa,aki még tud majomul,a kanmajom tekintetéből.

A bwana majomnak nézte a szolgáit és a szolgái Nagy Fehér Idétlen és töketlen majomnak a bwanát.

A búrok mint mélyen keresztyén emberek, azzal magyarázták a tiszteleteseiknek meg prédikátoraiknak a szanokra vadászatukat, hogy azok nem is emberek. Hanem majmok.Amidőn aztán a vadászatokban túl sokáig odamaradtak és az asszonyaik utánuk lovagoltak ,azt láthatták, amint a búrok szan asszonyokat meg leányokat egészen emberi pózokban tesznek magukává. Nem értették... hogy.. akkor...most az uraik majmokkal csinálják?

RIPORTER Ön mondhatni állandó és közeli,mindennapi élethelyzetekbe került a majmokkal. Soha nem gondolt arra, hogy egy majommal... ööö... úgy legyen?

GOODALL És Ön? Például gyermekekkel?

RIPORTER (ráhagyja-legyinti Goodall-ra ) Persze,persze,mint bárki más, persze gondolatban, hogyne! -nos, a válasza?

A majmokat emberszabásúnak nevezni - ez még Linné-féle ragadmány a mai tudományban, Linné osztályozásaikor, rendezéseiben a hasonló alakokból indult ki, mint pl a XXI. századi nácivadászok szoktak jelmezekből meg korábbi náciverziók utánzóiből jó messze menő következtetéseket levonni. Vagy a nácik orr, fül meg fejformákból.

 

Az -alakú nálam állandó jelzó alkatrész, [valami]+alakú azt jelenti, hogy sose szabad a hasonlóságnak beugrani,pl ha valaki a szájával csinál úgy,mintha liberális lenne, vagy attól baloldali, amitől a jobbkezes és nem töketlen férfiak.

A fejformám és kinézetem olyas, amit a felsőbbrendű fehérfajúak által leginkább majmoknak , igen,olyan-aranyosnak, de mégis majomnak nézett népek az átverhető, a lehúzható, afféle miszter-bén, vagy a büszke idióta,a Johnny English-féle alakzatnak néznek.Mitől lenne érzékük az elkülönböztetésre, ha az emberiség csúcsformája,a fehér oiropid meg a nepálit nem képes elkülönböztetni az indiaitól vagy a malájtól. Van, amikor élvezem máskor hasznom is származik abból, ha hülyének néznek, de ha az engemet hülyének (de főleg átverhető baromarcúnak) néző túlzásba viszi, azzal szoktam felszabadítani a görcsös igyekezete alól, hogy elárulom, sem német,sem angolszász nem vagyok. Ilyenkor két reakciója van, egy nagyon gyors, amiben búcsút kell intenie a könnyen szerezhető pénztől, a másik meg a megkönnyebbülés, hogy megint valami különös másfajta fehér és szívember lehetek, ha elmerem árulni gyengeségemet, hogy: nem germano-anglo-szaxo.

Azt, hogy hol van Magyarország, sajnos csak muzulmánoknak tudom könnyen elmagyarázni, nekik Boszniát szoktam mondani,mert azt tanulják, hogy ott is vannak új testvéreik és a Near Bosnia segít. Másoknak a for a spit Germany, de ez elég veszéllyes,,mert aki közel lakik Németországhoz, az  hátha egy átverhető és lehúzhatő hülye mégis.

Végülis milyenszabású-ak a majmok?

És az ember? Az ember milyen szabású?

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr7215775988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása