2017.01.11. 11:11
mesetél
Ragad a kattogásgenerálásba belekurvult internetes újságírók csillámfaszpónigeci ragyogású csiganyálától a cikk, csak bottal és orrbefogva piszkálom meg:
Hosszú évek, sőt évtizedek óta nem volt olyan, az egész országot fogságba ejtő és katasztrófahelyzetet okozó havazás, mint az 1987. január 10-én az esti órákban elkezdődött „mesetél”. A heves szélvihar kíséretében érkező sűrű hóesés, az utólag ironikusan csak „nagy nyolcvanhetes kádárista havazásnak” nevezett extrém időjárás napokra megbénította az egész ország életét.
Büntetőjogi felelősségem tudatában mint élő kortanú kijelentem, hogy 1987-ben a Kurvaisten Kanos Kampós Fasza nem nevezte mesetélnek azt a hósesést és hóvihart. Elter Tamás "újságíró" a pofaképe alapján eléggé öregnek, még nálam is idősebbnek látszik. tehát tudván-tudva tódit. Sem utólag, sem ironikusan és még a kurva édesanyja műbőrfotelbe pállott gombás picsája se, ironikusan meg pláne nem hozta összefüggésbe Kádárral. Ha esetleg, akkor Grósz Károly édesanyjával
A hétvégi szabadnapra figyelemmel sokan éppen úton voltak, a tehetősebbek TE KATTOGÁSKURVA BECSALI GECI! a személygépkocsi volánja mögött, még többen pedig vasúton vagy busszal utaztak rokonlátogatóba vagy éppen kirándulni egyet ANYÁD? HA KIRÁNDULT TE ELŐRE MEGFONTOLTAN ALJAS . Az útnak indulók közül csak kevesen sejthették, hogy a kellemesnek ígérkező hétvégi túra A RÉZVERETES HÚSSZÍN BAKELITHÁZAS COCOM-LISTÁS TELEFAXXXOM NEM KIRÁNDULT JELENTŐS SZÁMBAN AZON A HÉTVÉGÉN napokig tartó valódi rémálommá válik.
Több, a világtól elszigetelődött vidéki településen VIDÉKI TELEPÜLÉS? A KURZÍV ANYÁD TÁN BUDAPESTI TELEPÜLÉSEN LAKOTT?? krízishelyzet állt elő, a kifogyóban lévő tüzelő- és élelmiszerkészletek miatt. Anyád készlete se fogyott ki a panelban, nemhogy a "vidéki település"-eken, ahol a büdösparaszt még tyúkudvart is tartott, nemhogy karácsonyra disznót is vágott.
Oly korban élünk, amikor a picsaember, mert az okostelókájára befutott a figyelmeztetés meg valamilyen színű figyelmeztetést is kiadtak a régióra ónos eső miatt, hát akkor is 30-cal óvakodik az úton, ha a valóságban a 2-3 fok Celsiusban sima esőt vernek öl vízpermet formájában a még nem fejlett picsaemberekkel által vezetett és még nem minden esetben picsaautók. A picsaember kétségek nélkül hisz a híreknek, és nem áll meg az autóval, nem emeli a korszerű lábrohasztós műanyagcipellője műanyagtalpát az aszfaltra, hogy rádöbbenjen, nem azért fénylik,, mert jeges az ónos esőtől, hanem a meteorológusok félelmei miatt túlreagált figyelmeztetések ellenére csak vizes az úttest.
Itt a vége, ennyi telik a mai "internetes újságíró" kopipasztájából, fuss el véle.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.01.17. 12:19:20
Frick László Intézet 2017.01.17. 15:01:06
Az elpicsásodással van baj -és ebben a sajtómunkásság és a köztudatfejlesztőmérnökök rendesen benne vannak.
Fronthajtású modern, ABS-szel,, kipörgésgátlóval fölészerelt majdnem új gumis autóval szarógalambként totyog abban a frissen esett szűzhóban az úton, amiben hátsókerekes TSZ-KER futózott gumis vacak Ladával 100-zal repesztettünk. Nem a sikos út a veszélyes, hanem az, hogy egy rakás ember halálfélelemmel, de azért kimegy az útra és 20-30-ccal evickél beszartan.
A másik, ami tetszik: sík úton (tehát nem emelkedőkben, nem hegyek között) a kamionok törik az utat a havazásban -erre nem engedik föl az útra őket.
Az hagyján, hogy az autóvezetés oktatóink két forintot nem érnek, de a sok hujjogató riogató szenzációhajhász picsatévé két mondat jótanácsot nem ad az autósoknak, csak a hujahuja ríjjáríjjá féjjéféjjé.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2017.01.18. 23:49:52
ha jól tudom, ez az az oldal egyébként ami egy időben masszív állami támogatást kapott, amiért aztán pár kolléga utólag (?) távozott, vagy rosszul emlékszem?
Ízelítő:
www.youtube.com/watch?v=a64j1OFwl1E
Frick László Intézet 2017.01.19. 06:34:07
Egy olyan országban élünk, aminek a multijait, nagytapasztalatú világkonszernekről beszélek, pl a V.A.G. egyik góréja brazíliában vásárolt egy guminőszerűen odaadadó bérluvnyát és A Cég pénzén utaztatta mindenhová magával és izettette a nő cehjeit is. Szóval olyan ravas fejlettaéjraópai vállalatok, akik a Mátra 40--60 éves bükk szálerdeit villamoserőműben biomassza címén tudják elfűteni, olyan osztrák bankok, akik Magyarországon olyan piacpolitikát tudtak folytatni amiért Ausztrában államiletartóztatás és bebörtönzés jár és még Jelacic A Bátor is csak lesett, amikor idehelyezték, ki a fasz engedte ezt az üzletpolitikát, milyen Bankfelügyelet van ezeknél a ZigeunerHund-oknál...
Szóval egy olyan országban élünk,,, ahol az csak egy dolog, ki a góré, a téeszelnök, a pógármester, a takszövigazgató, a COOP góréja, a miniszter...Olyan országban élünk,, ahol az MTV egyik valóságos belső örökös titkos góréja a titkárnőjét így hívatta: "Gyere má Jucus és vidd föl ezt a diszpót aláíratni a hogy is hívják most az elnököt? -ahhoz a köcsöghöz, na!"
Egy ilyen országban a Médium, az orgánum munkatársai a szerkiben elővonják a túrós kaszájukat és beletörlik A Cég zászlajába, Kinyomtatják a főnökasszony portréját és recskaversenyt rendeznek rája, ki teríti ikrásabbal.
NBézd már meg a Magyarország erősödik habonyáriumot, hát azt, amelyiken az idült alkoholista játsza el az építkezésen szabadnapos építőmunkást... az a család : A Matula Magazin nem tudott volna, a Fostos Recska baszni ilyet.
Most komolyan, te beveszed, hogy egy ilyen vad nyugatázsiai rebellisnomád cigányországban valamibe számít, ki éppen a fének és kinek a pénzén?
Olyat tudok, hogy a pógármester havi 300000 fixet fizet annak a jobkezének, aki az esküdtellenségei jobbkeze. Mindenki kérdez a falumban egy bizonyos Lópikula Csinntányért, mi ez a nevetség. Az egész falu ordéjja és hőbörgi a pógármestert, apjafaszázza és tóvajjjgazemberezi. Nos, az ötlet a főemberéé és hazajár röhögni az Eskütt ellenségén, aki bevette.
Ezek agitációspropagandája "baráti tűz"-szerűen sokszor többet pusztít már sajátmagukon, mint a gyűlöletbe belevakult és az erölködéstől nevetséges Jók és Igazak.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2017.01.19. 10:02:22
Frick László Intézet 2017.01.19. 11:14:37
Az üzenetedet vettem, de az üzenetedben ott volt a politikai mócsing. Mert ilyen mócsingok nélkül nem emgy a magyarnak:
"ha jól tudom, ez az az oldal egyébként ami egy időben masszív állami támogatást kapott, amiért aztán pár kolléga utólag (?) távozott, vagy rosszul emlékszem?"
Ez ugye fölkeltette bennem a politikabuzit, aki politikabuzinak oszt feltétlenül reagálnia kellett.
Például Olaszoprszágban jó-aktívan politizálnak az emberek. És nem a szájukkal. tehát ha valaki baloldali, akkor 2+n gyereke van és 2+n gyerekéhez feltétlenül örökbefogad egy négert. Esetleg jólláthatóan arabot. (Ez ugye náluk a kreolbőr és göndörfeketfürtpök, a csizma bokájától lefelé az általános földközitengeri medencei kinézet miatt nehéz) ÉSígytovább.
A magyar ÜL A SEGGÉN viszont kurvaokos a politikához, amíg szájalni kell.
Külföldivel is rögtön a politikához kezd. Szinte látom magam a nemzetközi jók-és igazakat, amikor a magyar jókésigazak elkezdenek ott nekik rinyálni meg panaszkodni, hogy itt a dolgozatom, akkora a terror meg az elnyomás Kádár rendszer van és cenzúra, a Magyar Jók és Igazak utolsószalmaszála lennek, ha ezeket kiírnátok az újságotokba hogy mi fel tudjuk rá hívni a figyelmet, hogy már nicsak ti is bíráljátok őket.
Ez... nicht geiles... ez... zigeuner wirtschaft...
Pedig még a zigeunerek is mennyire különbözők, ha láttál már csikaorrúcipős öltönynadrágos szép hosszúújjúinges brillantinos-belőttsérójú román cigánnyt elképedni a romongrókon.
Frick László Intézet 2017.01.19. 11:22:37
A Retek Klub stábjai minden tavaszelején szemetet gyűjtenek, kari előtt meg hajléktalanokat etetnek meg ilyesmi .
Hogy a faszba ne lennének értékes darabok. Még a 444.hu-n is előfordulnak értékelhető újságírói munkák és riportok. Hát akkor az indexen.
Az index-nek egy zseniális riporttöredéke van fönt, a felvett anyag mintegy 5-10%-a az indavideón 2011-ből, a Legszegényebb Falu-ból. Azt szokták a falu lakói fészbúkon megosztani a blónpestiekkel, akik szépen összekészítik nekik a lomit, az asztrakocsit vagy a megúnt Corsát a vasba meg heverőket bútorokat és ruhaneműket. Kis furdancsokkal hurcobálják le ezeket aztán.
Felsorolni nem tudnám, mekkora kurvanagy haszna is van a netes újságírásnak.
Időnként hazamennek anyuékhoz, akik a kommunikációsképzésükbe azt a kurvasokpénzt beleszórták, nekik is mutatni kell valami komolyat is.
"Micsoda a gyereked?"
"Hátööö,,, a médiánál van, újságíró!"
Magyari Péter amerikaiseggnyaló csöndesamerikánus bérencnek is vannak egészen hasznos írásai, egyszer pl bekopipasztázta a szíriai erőviszonyokat, a mindenki akárki és bármi-bárkielleniség vektorait. Fogsz egy piros filcet és elkezded magyari rajzán bekarikázni porossal azokat a gerilla és militáns csapatokat, akiket az amerikaiak kiképeztek és azt látod, hogy az ábra így is tökugyanolyan, mint pirosozás elpőtt, mert az amerikaiak által kiképzett csapatokból is harcolnak egymás ellen is meg csatlósai az Iszlám államnak is, miközben két csatlós egymás ellen is küzd.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2017.01.19. 20:56:10
Légyszi majd karikázd be, hogy Obama mikor beszélt utoljára ilyen érthetően és világosan bármiről. Meg karikázd be azokat az Obama idézeteket, ill. video jeleneteket, amik nem egyértelműen előre megírtak és beállítottak, majd állítsd ellentétbe a teljesen spontán és helyét megálló Trump megnyilatkozások tömegével.
Frick László Intézet 2017.01.20. 07:00:39
Obama tudta,, hogy az életével játszik, ezért bizonyos esetekben vigyázott, Pl az Arab Tavasz fedőnevű foskavarásba nem avatkozott bele. Szíriában annyit avatkozott bele, hogy elvetette onnan a hadiköltségvetési pénzeket, amivel lehet jószándéka volt, de inkább riontott még.
Obama jósokmindenben szembeszállt Underwood-ékkal. Ott van az illegálisbevándorlók millióinak legalizálása, vagy pl legutóbb megpróbálta elnöki vétóval megakadályozni mindenidőkk legóriásabb perét: Szaúdi Arábia beperelését (pnzéhes picsa ügyvédikonzorciumok által képvislet) 9/11 áldozatok hozzátartozóinak kártérítésipere. Erről jó mélyen hallgat a magyar sajtó. Persze a vétója nem ment át.
És mi lesz, ha a szövetséges ellene bőszül emiatt az USÁ-nak
Trump nem tudja, hogy az életével játszik. Az egyik legveszélyesebb az oroszokkal való közeledés és békülékenység. Ami europid érdejk lenne, az össz civilizátor fehéremberiség érdeke. Amit már mondtam: szerintem érdemesebb lenne a gecibőrűeknek összebékülni és megtartani a világvezetésben a 3. pozíciót, mint testvérharcban még onnan is lebuknia az USÁ-nak és Európának.
Nagyon úgy néz ki, hogy a foskavarók anglo-saxo náci összeogásban egy új ÉszakAtlanti gazdaságiegyütműködés kereteiben és Európa tönkretételében látják a megoldást az angolszászok 3. helye megszerzésére. A Brexit ennek előkészítése.
Amikor a brit parlamenti közvetítésben megláttam, hogy a brexitellenesként képmutatók is mennyire örülnek Theresa May szavainak,, akkor ébredtem rá, hogy kétféle brit politikai álláspont van, a jobbosok nyilt bunkó és tahó brexit támogatása és a képmutató jókésigazak belső sziverepeső öröme a brexit győzelmén.
Frick László Intézet 2017.01.20. 07:06:07
Ez a baj a magyar paraszttal, leáll alatt a 30000 km-t futott Mercedes, letilt,, elviteti drágapénzen a régi szerelőjéhez mert neki arra nincs pénze, nem azért vett 12 millióért autót hogy két hetet várjon, míg az Assistance visszahozza. és akkor a szerelője kiröhögi és mutatja neki a Renault motort a motortérben meg ez nem az itt nem lehet babrálni a kompjuter letiltotta az autót és csak a gyári főszervíz a kódjával fér hozzá Budapesten. Ekkor a büdösparaszt meghozza a vásárlási döntését: a picsába kivágajaz új Mecedes (ejtsd mercedes) kocsijait nem számít, hánytízmilliót bukik. BMW detto ugyanez.
2017.01.20. 22:21:39
2017.01.20. 22:25:04
Frick László Intézet 2017.01.23. 09:15:36
Engem az Idiocraty c. filmre emlékeztet:
www.youtube.com/watch?v=kE6BgXbhm5M
A forgatókönyv nagyon jó -de nem merték normális szereplőkkel igazi rendezővel normális költségvetésen leforgatni. Ez a sztori megérdemelt volna egy Gore Verbinski szintű rendezőt.