Köztudomású, hogy az év elején odalett a sajtószabadság majd beállt a fehéroroszországi szintre, szeptemberben nyilvánosságra került Orbán igazságbeszéde de nem mondott le így Tokfalvi mester zseniális (Fermat-formátumú) nagy sejtése arról, hogy Orbán Boross Pétere majd a szürke semmitmondó és semmihezseértő varga mihály lesz, egyelőre nem derült ki, mennyire igaz.

Viszont a kormány  rémunalmat folytat az index-en, ami azóta kormánypárti lett. Még Szily László és Tamász Becuszka is beállytak a solyba. Ész telymelnyek

 én egyébként Bencuska képére szavazok

 lásd itt

a Kádály a tüköly elyőttlye, melyt asz fejeszi ki lyeginkább, hogy mit nem isz gondolynak Kádállyóly a lyoszgyelyekek sze meg a jók sze tesszék:

Ráadásul Winkler Róbert (a ganyéláda, akinek már a traktorok is tetszettek a Belvárosban anno) most kémfotót tett közzé a blogjában az index éléről a FIDESZ-terror által elsöpört szegény, a devizahitelével most jövedelem nélkül mennyire hogy bajlódó Uj Péterről.

Ez tehát a bUjdosój outfitje, pilótajaki (jól jön a bújdosók kedvelt szállásán, a téli tőlyerdők avarjában éccaka) , márkás nyálszemüveg és borostával slankított arc (a Rod Stewart -toka opArtiMinimalizálására is)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr193372051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.11.12. 14:14:57

"Az URL érvénytelen, nem lehet betölteni."

magyar-magyar szótár 2011.11.13. 03:53:26

@méhészborz: Nem is lehet beszerelni a bejegyzésbe, próbáld innen.
index.hu/belfold/2011/11/11/olyan_ez_mint_a_fingos_biblia2/
Tamás Bence Gáspár képe nagyon jó, értékes alkotás. tartalmilag lehet és érdemes is vitatni, de mint kép, kolosszálian jó
süti beállítások módosítása