Nem a matek, nem az atomfizika, és még csak nem is a statisztika áltudománya az,aminek a nemtanításával egy népséget idiótizmusban lehet tartani,a legsötétebb butaságban. A földrajz és a történelem nemtudása tart igazán sötétségben egy nemzetet.

A Hurrikánfrizurás Seggarc un "elnökségében" számomra a legnagyobb döbbenet azvolt, hogy az USÁ-ban ugyan nagyobb léptékekben és méretekkel,dekb ugyanazt a kismagyar idiótizmust sikerültmeg valósítnai a sajtóban,mint nálunk. Trumpmegkreálásáig azt hiztem, hogy ha másholnem,legalább az amerikai…

Az a levezetés,amivel Magyari Péter bebizonyítja, hogy Trump miatt kell az Új Európai Haderő -t felállítani. történelmi léptékben zseniális és egyben iskolapélda is.Tippem szerint különböző "szerzők" neve alatt nagyjából az  összoirópai Amerika Hangja minden adásában is olvasható ugyanez a sauce,…

Tényleg, az embernek föl se kell kecmeregnie a tabletező szófájáról,könnyen,gyorsan a szobájából is teljesen felvilágosult lesz. Bécsben két török helyreállította a Wir Schaffen das ! -állapotokat,nincsen semmi baj, nemkella vaklárma,Alles Ist Gut. Und Ordnung.   A Roncsderbi 2020-on nagyon…

Gondoljatok bele kontaktproletárjaim: Lényegében az Amerikai Egyesült Államok is egy ónijó.

süti beállítások módosítása