"Nulla elveszített sajtóper!"

/részlet a Házon kívülportfóliójából/

1. A riport célzott tanulsága és agitációs-propaganda célja az elvárt konklúziókkal. És a sugallatok,amiket a bíróság előtt simán elhazudhatunk.

2. Az 1-es pontnak megfelelő helyszínek és riportalanyok felkutatása a szaósölmédiából és annak a pártnak az ötletei alapján, akinek az agitációját szolgáljuk.

3. Az elsőkörös alanyok átszűrése egyenkénti szkájpolásokban, zúmon,meg ahogy érjük,fészbúkon, telefonon.

4. Helyszni előzetes vizsgálat -be ne szopassanak bennünket.(ez csak,ha szükséges)

5. Maga a riport.

6. Még a riport nyers anyagait is átfésüljük, nyüstöljük,fésüljük,vonjuk, vagdaljuk és ha kell,az 1-es pont alapján át is szerkesztjük.

7. Ha nagyon agitációba vágós és huhogós,maga a főszerkesztőasszony, Boros Krisztine meredt szemekkel egyenesen csacsogja bele az 1-es pontot a kamerába, mintha úgy jött volna ki utólag+ lám-lám +huhogás+ csalfa szemei.

lamlam.jpeg

Jóétvágyat!

 

függelék:

SERDÜLT Nyakó úr,  micsiná' má' ?44!!4!??? Hátramegy a legsarokba? Hiszen onnan esélye sem lesz,hogy ideérjen!

NYAKÓ Én kérem,egy korrekt ember vagyok,tisztességes lapokkaljátszom!

SERDÜLT Aham,akkor jó' van.

/Házon kívül -részlet/

Cocónak lavva

A világon több,mint ezer olyan "egyetemi kutatás"-t finanszíroznak,amit szeminaristák,phd-sok és tényleg a faszomat se izgatja kik végeznek. Az elsőtől kb a 24-ik sorig főleg egymást érdeklik az ilyen egyetemi kutatócsoportok és főleg egymást veszik bartellben "figyelem"-be.

Baranyi Krisztina a Fundan egyetem minden fejlett, bezzegnyugati egyetemmel közös prozsektjeire egyen meg együltő helyében egy-egy  szilvásgombócot.Okés,100-nál nyugodtan megpukkadthat.

 

internetes adatbázisokat szűrögetvén

többezer dollár megy el fizetett tartalmas pl statisztikai adatokra

ezekkel csinálnak, amit csinálnak.

"A valóság szegényház."

/Kosztolányi Dezső/

Például ennek a blognak az olvasója volt hébe-korban és egykor a legokosabb 1994-ben születettmagyar gyerek,olyan a portfólia, hogy  innen Nagykáta városa aggy neki a másikat.

portfolioprinz_daniel.jpg

Volt pl a Harvardon CIA ösztöndíjjal,olyan Kelet-EurópaTudományok-ból már doktoráltak között,akik szerinte is a tő & sűtt alaptalan ökörségeket,minnesotai bányagépkezelőnők számára talán hihető történelmietlen baromságokat is adtak neki elő.És őkelmemit csinált,amikor ilyeneket hallgatott? Gyönyörű sárgaszemeivel hal' nézett és bólogatott, hogy jessz és pörfektli. Deeee,majd fogja ő ott kockáztatni a Harvard Doktoriját.

Jó' van az a Kelet-Európa,ahol van, úgy, ahogy van olyan tudomása szerint a felkent Kelet-EurópaSzakterületeseknek,ami van nekik,ő sika,kasza a doktorit és léc.

"A motívumok alacsonyan vannak. Nem! -még annál is alacsonyabban."

hongkongikereskedokszallitmanytatfogtaelegyamerikai_cirkalo_az_arab-tengeren.png

 

Ja,háppeerszeeee! - ha tegnap a 44-esen Bekeska Caba felé irányuló kristályszállítmányt fogtunk el Szentkirálynál, akkor ha máma elfogunk egy kristályszállítmányt, biztos azt is a kurva Bekeska Caba-iaknak viszik.

 

Javallatom:Munk Veronika és Kárpáti Márton a húszik által használt minden 1000db  Made in USA fegyverre egyenek meg 1 db szilvásgombócot. Minden 100-ik gombóc után álljanak fel s kiáltsanak egy egy

 Oirópai Ügyésséget!

Proszit Vegyi Ali!-val  -s rá sréhen egy ahój bioszfegyverek Aszád-dal!

-t

Luxemburgi Zsiga magyar király és A Német-Római Birodalom Császára egyik első hipszterünk volt. Nem a szexuális habzsi-dőzsieire gondoltam.

Minden liberális legalábbis közepes tréfamesternek. Igen,még a szájjalliberálisok is a komedicentrál békasegge alatti [-> Sas kabaréjóskabácsi ]  vonaltól lefelé.

Zsiga császár azonban Európa bajnoka volt. Egy tréfájának, nem csupán  Niedrmüller Péter és Ujhelyi István EP tevékenységének köszönhetjük Nyugat-Európa hiedelmét arról,hogy a magyar,az egy cigánynépség.

Történt ugyanis, hogy egy máig ismeretlen dalit vándorcsalád ismeretlen nevű fő-eszetokja elősözr a Dienes nevet találta ki,hogy azzal,de közben valakitől megtudta, hogy László néven szent magyar király is uralkodott,tehát végülis László néven jelentkezett be a Legmagasabb Polcon. Hogy ő egyiptomi őskeresztény menekültek királya is,tehát király a királlyal,lenne egy megbeszélnivalója.

Minél piszkosabb,rongyosabb és férgektől hemzsegően büdös vala,annál hamarabb kerülhetett föl Zsiga királyhoz. De ez a kedvtelése a linkben megadott témához tartozik,bár

sokan azt hiszik, hogy ha szexuállibertinusok [-> baloldali életmód/életmód baloldali] ,az már   fölkeni liberálisnak is őket.

Zsiga abban a minotumban,amikor rájött, hogy nem élő húsnak jelentkeztek a szokásos budai koldusfelhozatalból,már le is állította a nagy körítésüket és, mint Hadházi szokása a Komedi Centrálban előre röhögött a történelmünkben máig hatóan jólsikerült tréfáján:

Milyen pofát fognak vágni szeretett császári-és királyi szabad városai,ha  ez a magát őskeresztényeknek elhazudó valamilyenindiai csürhe az ő menlevelével szabadon,sőt a bántatlanságot élvezvén betapicskol.

"Én ugyan semmit meg nem hallgattam az ő beszédükből,de azért ti a városaitokba engedjétek be őket!"

/Részlet Luxemburgi Zsigmond menleveléből "László" egyiptomi király számára"

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Amikor a kapitalista megszerzett valamit,piacot,pozíciót ágazatot, az bővíteni vette meg.

A spekulalizmus [-> túlzó alkalmazás]  a kapitalizmus halott zombija: Amit megszerez, az meghal. És zombi lesz. Ez történt az izmusokkal,

a liberális halála az izmus [azaz a dogmákba beleverés és kötelező egyverziójú széria: nincs belül valódi választék, az a liberalizmus, amit mi terjesztünk és vitát sem nyitunk.]

És az orbánizmus [helytelenül értelmezve NER] története része liberalIZMUS történetének is. Orbán elkezdett nem vitát nyitni, csak az 1-et lehetett vele érteni,kivéve pénzügyek.

I.Péter,liberális orosz cár is hasonlatos volt Orbánhoz, puritán [bár ő maga ácsolta] ízléses kis parasztházban lakott,behívta az embereit és megvitatta velük a dolgokat -kivéve az ácsmunkát,mert ahhoz nagyon érteni[vélte] magát.

Orbán behívta [->2010.május] az embereit egyenként,közölte, hogy nagyon,nagyon,nagyon piszkosmunkák fognak következni,de a komonistákat el kell pucloni és egy új saját gazdasági meg kulturális elitet teremteni,hogy ezt történelmileg fixálja a --- -ezt a részt elhallgatta persze. Orbán embereinek bólintással kellett jeleznie, hogy bianko előre és mitsesejtve elfogadják,hozzájárulnak és ül-fex-nemu az ötleteit.

a liberális alap- és gondolkodásfejlesztő művelete a vita

a liberalIZMUS nemnyit vitát,mert akkor/attól nem lehetne IZMUS

Orbán sem nyitott vitát az azóta  felszedett 57,8 kilója történetében már

meg

Gyuribácsi pedig  azért nem nyit vitát, mert azok,

akik megalkottatták a Joint Vision 2020-at 2000-ben,nem nyitottak róla semmiféle vitát.Még a nyilvánosságkirakatába pakolt formális hatalom embereivel sem.

És abban a komplexumban, ami a Joint Vison 2020,Gyuribácsi a 207-ed rangú csicska pecsételő ember. A 207-ik pozíció igen magas: Gyuribácsinak, Bede Mártonnak és nekem,hármónknak van egy 1 véleménye a fehér civilizátor fajról,mind a hárman,

Gyuribácsi, Bede és én az 1-et értjük:a fehér fajú civilizátor ezt érdemli

innen elválnak a nézeteink,mert szerintem a gyöngékkel és elesettekkel kell lenni,

a  zsidókereszténybuddha-kultura alapján. Gyuribácsi meg Bede szerint a picsába az összessel,semmiben sem kell hinni,mert minden relatív. Majd kimagyarázzák magukat -vagy a hálás tanítványaik. Valamint Gyuribácsi és Bede számára élvezetes a látvány,ami a 2100-as évek lesz a maradék oiropidoknak,a számomra nem annyira.

 §§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

  Kik voltak Kádár "centristái" szerint a jobbosaik,azaz a liberálisok.

Alig van az emberiség történetében erő, ami ne centristának gondolta/definiálná  magát.

Kádárék Moldova Györgyöt bérelték fel,ahogy most felbérelnek ilyesmire, politikai feladatra céllal-részfeladatra embereket,az idült alkoholista szerencsétlent, Magyari Pétert a hülye "Óroszország gázzal zsarójja jaz Ójrópát" c.zsírhülyeséghez illusztráció kitalálására "adatokból" ... az adatokból persze részeredmények lehetnek akár  igazak is, csak az egészet rakják össze Goebbels-ien...

A múlt század 70-eséveinek hidegedésében Horváth Ede Rába góré, foltonkint Bábolna,jósok szocialista nagyvállalat és tröszt egyes vezetői és valami taknyos kis ÁFÉSZ-es nyikhaj , valamilyen Sanyika, Deményi? Domján? Szóval az egész Európában,még nyugaton is ismert közgáz-magyar marketinges újhullám arcai volt a kaliberálisok,mega szintén takonykis Dr Vitányi Néptáncos Ivánka,az.

vitanyitaknyoskisnegyvenvalahanyevesen.jpeg

 

Vitányi Iván pont a legveszélyesebb hidegedésben a marjai alakú pomogácsok korában volt liberális.

A 70-esévekben Vitányiköre, valamint néha ai Valóság c.folyóirat   volt az a LiberálisMűhely,ami ma már nyomokban sem lehetséges,főleg nem az Ellenzék oldalán [bocsánat:"szellemi erőterében" ]

"Liberális Műhely?-azt ma  senki nem fizeti meg."

/vasziljevics,444/

A liberális versenyző[tipus] és a verseny a lételeme, a méhe, a szülő-és egész életútja. Az  IZMUS a megérkezése a halálba.Minden izmus kötött dogma -egy liberális nem kötimagát.

 "Tedd azt másokkal,amit tőlük magadnak elvársz. Elvársz valamit másoktól,azt add meg nekik előre."

/Buddha,Jézus,liberálisok/

A kapitalizmusban többszereplős versenyek voltak,legalább 8-22-117 szereplő versenyezett...

A spekulalista mezeifutóversenyt hirdet, amin bickilivel indul,szerinte ez jelenében tréfa, ha meg már múlt? -akkor bátor hőstette. Méginkább a spekulalista a verseny előtt gondoskodik arról,hogy utána következhető 20-30 helyezett a biztonság kedvéért ne is indulhasson,a futottakmég rovatot meg bojóccoknak állítja be.  [->Index Módszertan ]

"Túl kicsi ez a piac két szereplőnek."

/Uj Péterkomolyindoka arra a gecizmusra , amit aztán a KaszásMókus videóban tóóóódításssal prróbál elviccelni/

Arról ne is beszéljünk, hogy a papírsajtó egypiacon volt-e az internetessel...

Ma olyan versenyek vannak,mint a Világ Autógyártás-ában,amiben a globális-spekulalista megakonszerntrösztök, a  "Volkswagen" és a Toyota ..nem tudni,pontosan mikor,úgy 1994.környékén,kétfelé osztották a világpiacot és a többiek a futottak még. Az amerikai nésönel autógyártással nem kellett foglalkozniuk, mármint a nemzetibelpiacvédett részével,az,mivel nem edzette magát a versenyhez, tehát mára megöngyilkolódott..

Szóval az a baj ezekkel a mögöttes vállalatokkal,hogy a saját műfajukat is megölik már.A kapitalizmussal végeztek.
A "sajátműfaj megölésére"pompás példa ami index-pont-hu -nk:
1.Megszerzi a monopóliumot
2.Ráún a monopóliumára és magát a műfajt is leöli,mintha a Nők Lapjából Tina, a Schleim-magazin lenne a régi szép emlékek öncsalására "kultúrmellékletel" és szelektív önfényezéssel.

Hasonlópélda az IKEA: Ma gyak.a "bútorai" diszfunkcionálisak,mert ha elkezded használni,abban napok alatt tönkremegy. Amivel le van fóliázva,a legkisebb érintésre sérül,koszosnak kezd látszani, lepattan. Ami le van fóliázva,abban nem áll meg semmi rögzítő elem,annyira ritkásra préselt. Megkérdeztem egy kárpitost,mi a neve annak a 'kárpit'-nak,amivel a 225-444ezer Ft-os IKEA kanapékat kárpitozzák,mert a laikus szememben az valami segédanyag,mondja a kárpitos,hogy igen,ami KÍVÜL van most az IKEA bútorkárpitja gyanánt az szakmailag felhasználói tekintet elé nem való,  a betét aljába való vászon volt. Természetesen ez is gyűrődik és "koszolódik" a tisztítást nem bírja, poszívókefét rá ne fogj. Mivel az IKEA maga a környezetszennyezés,ezért jónagy százalékot,0,5-öt áldoz az afdózáselőtti [ bazdmeg,az IKEA egy alapítvány -szerk. gon.röh.] nyereségéből környezetvédelem közszolgálatinak látszó népszerűsítésére,bujatott reklámokra.A szaósölmédiában fluenszereknek vannak tippjei,mikkel kell kiegészíteni [-> kőleves marketing ] pl egy IKEA ágyat, hogy ne csakóvatosan aludni,hanem esetleg baszni is lehessen rajta mondjukegy misszionáriuspóztkibirjon,ezt az ötletet honlappábővítették az ikeásötletemberek, hogyan ne kelljen aa vadonatúj hulladékaikat eldobálni,hanem "környezettudatosan" [megjegyzem: kisértetiesen hasonlít is a környezettudatosságra,iskoláslányok,akik telókáznak gyakorlatifoglalkozáson simán beveszik].

 "Hozz magaddal még valakit, és őt is lefossuk a véleményével egy csomagban veled!"

&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&

Horn Gyula kottái egyben a Magyar Történelem 1988-1998.

Gyurcsány kottái-hoz Ludwig Alois Ferdinand Ritter von Köchel két élete rövid lenne, csak rendszerezni is.

Horn Gyula legendás csiki-csukija az a csárdás,Gyurcsány csiki-csuki verziói Mahler-i méretű szimfonikus zenekarral és Yngwie J.Malmsteen az elsőgitárosa. Vezényel Uj Péter. Triangulumon Gréczy Zsolt.

Az túlzás,hogy Orbán rusztikus 4/4-edes G-moll/C-Dur nótái közkeletűek lehetnének,de a NER meg az illiberalizmus c.múlékony rizsáit azért jó soká-mióta elfőttek,azóta fújják.

Szakmaiatlan oktondipocokizmus félpillanatig komolyan venni egy szólamot,amit politikus megad. Hát még,ha meghirdeti. Zsidók, ha politikus szabad vásárt hirdet nekik, azonnal szedik a sátorfáikat és pakolnak -hiszen az ebbéli történelmi tapasztalataik szerint valakik vagy a javaikat akarnák vagy cselédnek befogni őket vagy díszzsidónak behasználni az arcukat. 

Liberális Műhely ilyesmiből bruhuhut csinál,nem pedig felkapja és szolgálja,pl mit se sejtően,önkéntelenül.

Liberális pl az "illiberális"-alannyit foglalkozik,hogy rámutat: azok az illiberálisok,akiket Orbán faszán megrugóztat vele azóta is.

 Hunyadi Mátyás egyik első liberálisunk volt és a saját , koszból kivakart "paraszt" elitjével pont úgy járt,ahogyan az összes liberális feudalista, az újak szörnyetgebbek lettek a jóllakott régieknél,Henri IV  kivakart elitje,Péter cár elitje, Rákóczi még csak miből vakarni sem tudott,Kossuth soha nem volt liberális csak kivakart, Orbán meg hiába liberális, ha egyébként a feudalizmust gyakorolja.

 hamvas_bela_direkt_moral_es_rossz_lelkiismeret.jpg

A rendszerváltáspillanatában még két liberális pártvolt Magyarországon,1994-ben már csak egy, az SZDSZ azonnal odalett,mint liberális,amikor elárulta a rendszerváltást és Orbán legtitkosabban megbocsáthatatlan bűne ez, hogy ki merte mondani,a kis takony,hogy képzelte azt. Na és, Horn Gyula bácsi kottájában viszont Orbán addig jobbosretorikázott,amíg bele nem ragadt a tartalmiságába is valamiféle történelmi panoptikumba valómicsodázásnak. 

 

És egyszer mégliberális kornánya is volt az országnak,az Elsőorbán Kormány 1998-2002.

Amire szavaztak 2010-ben az emberek,aztán lett Debbi Herri.

Ha lennének liberálisok,lenne még kikkelvitát nyitni arról,hogy mit csináljunk a velünk élő feudalizmusunkkal,az apavágyunkkal,miközben a kapitalizmus annyira halott,hogy már még Gyuri bácsi is cikkezett róla. Viszont Orbán még ezt az ezek szerint elavultkapitalizmust akarná,mert szerinte az  eredeti tőkefelhalmozás,aminél tartunk.

A sepkulalizmusban mindenből max. 2lehet,egészen pontosan 1ésmég egy 1. Maguknak/egymás között  sem nyitnak vitát, csak az kéne,szerintük,hogy vitázzanak,Orbán,az konzultál velünk, a prekoncepciójára/polkomm céljaira irányított válaszos [-> Dr Vásárhelyimarinéni "felmérései" ] célzatos lekérdezésekben.A még a másik1 nemfárad ennyire a hülyének nézésünkben. csak tanít-nevel,szórakosgat.

Arról nincsen adat, hogy az európai mérnöki iroda és kiszerelő- meg ampullázó üzemek meg a Kínában székelő koncentrátum gyártó, a FOSUN PHARMÁ-val közös fővolumen között milyen arányban oszlik meg   ennek a  profitnak a kitermelése. Mindenesetre Emesének köszönjük a közreműködést. 

Minden veszélyes,ami Kínából érkezik!4!!!!!44!!!44!!! Semmit nemszabad Kínától elfogadni!4444!44!4

/Dr-Dr- Bede Márton sino-és virológus, nácivadász és zattejjisták/

Egyébként  a BIONTECH a FOSUN Pharmá-val fejlesztette közösen a BNT162b2 vakcinát aPfizer jogtulajdonában álló mRNS-ötlet alapján VIGYÁZZNem a BIONTECH-SINOPHARMA közös vállalatról van szó, az másik! ! Thx Karen!Goofy Nite Boyz 'n Gurlz! enytizenkettes_milliardos_nyereseggel_inditotta_az_evet_a_biontech.png

egynesztekegyetekgyerekek.jpg

egyfosunpharma.jpg

egykyrikiades.jpegegyppo_logo_en_cmyk.jpg

"Szevasztok!"

/index jópofáskodás 2005-2012/

KITTI Kerekíthetek lazán le száztizenkétmillió juróval?

PETI BÁCSI Persze,Kittikém,hogy a gecimbe ne, csak bátran!  De a BIONTECH az nem Pfizert gyárt, hanem a vakcináját.

KITTI Azt nemén csináltam,hanem az ühyeletes szerki.

PETI BÁCSI Magyarázkodol,bazd meg?-benne vagy a szerkesztő'be' nem? Oldd meg és heló!

kerekithetek112_millio_val_lefele_persze_kittikem_hogy_a_faszba_ne_mar.png

 

süti beállítások módosítása