A kerner zsoltalakúak nem ismernek lehetetlent.

 VIGYÁZAT! Iszos Juliannának való sekély örömforrás!4!!44!!

most aratják a gecik a büdöskeletivakcinázással vetett ciffrafostveteményeiket,persze jogosan ünneplik is magukat minden nap. Az Euronews és a DW támogatásával.

 

A múltkor azt mutattam be,hogyan lehet a többet szinte a legkevesebbnek kihozni.Most egy módszer arra, hogy ha örömtelien kevés (ez a Retek Hiradóban is  a napi örömhír a Reichstag-ként égő hüjjjeee Orbánnal, aki mit hitt ésképzelt már el az átoltottság trendképzésével, bruhuhu)

Nesztek:

nezzukmarmeghogyakevesebbhogyjohetkimegkevesebbre.jpg

 

"Ellehet dobni a maszkot,lehet puszilkózni"

/Rusvai professzor, Retek Hiradó május 12-én/

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr3216557962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coco néni 2021.05.13. 07:49:28

Szerintem inkább azon kéne elgondolkozni,mi lesz, ha beoltották az összes regisztráltat, ami még 5 millió ember se....hogy lesz meg a 7 millió...és miért egymást baszogatják kormánypárt és ellenzék,
MIÉRT NEM hajlandó a gecccó összeállni egy közös képre, videóra, akármire ellenzékiekkel, hogy oltasd be magad?
Hogy alakulhatott ki egy ilyen helyzet, hogy fel sem merül,hogy közös fotó készüljön?
És mi a véleményed a geccóról,hogy kapott meghívást, és teljesen felháborítónak tartotta
közös kép! Hová jutna a világ! Közös kép
FELHÁBORÍTÓ
SOROS444!!!
meg gyurcsány
másik fél is ember nem moslék...ugyanmár

és akkor tapsoljunk a jelenlegi közhangulathoz, állapothoz, és ahhoz, hogy én is simán moslék vagyok itt, mert ugye, vannak a felsőbbrendűek, meg a moslék...közös kép, nevetséges
mint indiában a kasztrendszer
geci remekül kialakította

Coco néni 2021.05.13. 07:54:15

és ha eltekintünk a világnézeti kérdésektől, a lopástól, akkor is, ez a fő oka, hogy a geccynek MENNIE kell
hogy még az oltás miatt sem hajlandó még egy közös fotóra sem
mert itt nem ellenzék van, itt ellenség van, lásd, ahogy ti viselkedtek velem itt, napi szinten moslékozás, csak mert nem akarom hogy a tolvaj legyen a főnök még 100 évig
amúgy mit szólsz - eger - kedvenc városod
pénztáros 3szor annyi lóvét húzott be egyedül az egy darab szállóra, mint az egész város...
és miskolcról is megírta már a PS, hogy CSŐDBE vitte az ellenzéki városvezetés, és a kormánynak kell kisegíteni
bazdmeg :D
hogy minimálisan kap kompenzációt az elvont bevételei után
CSŐDBE vitte és a kormány segíti ki

Coco néni 2021.05.13. 07:57:13

Amúgy a több fiú felé is nyitott a kérdés, mi a véleményük arról, hogy még az oltás miatt sem hajlandó a geccó egyetlen közös képre az ellenzékkel
normális dolog-e ez békeidőben, mikor még kb 3 millió embert rá kéne venni az oltásra? Mi a fontosabb, az oltás, vagy a gyűlölködés fenntartása?

Serény Vélemény 2021.05.13. 08:54:17

@Coco néni: Vannak fontos dolgok, meg van a habverés. TE szisztematikusan észreveszed és lenyeled a habot, és soha nem veszed észre a lényeget. Mert a hab a lényeg elrejtésére szolgál. A lényeg bedig: vagy Orbán, vagy Jakab.
TE szeretnéd Jakabod miniszterelnöknek?

Pedig kb ő lesz a legesélyesebb!

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:15:28

@Coco néni: Ki tartja fenn a gyűlölködést?
A Geci még abba se szólbele,ha valaki nemakar oltakozni.Azt kérte csak, hogy ha valaki nemakar oltakozni,azértne agitáljon erremásokat is meg ne uszítson a vakcinák ellen..és válogatására.

Nagyon furcsa, hogy egy 37 nevű diktátor,kettőkivételáévelminden neve gyűlölségés gyűlöletkeltést céloz..lenne a gyűlölséggeloperáló

Mondod ezt te,a süvöltve gyűlölködőszáddal, hát van pofád,tényleg :D Elmehetnél az indexbe újságírónak ilyen pofabőrrel.

Frick László Intézet 2021.05.13. 09:17:45

@Coco néni: Messze,messze nem az a kérdés, hogy a Gecinek mennie kéne-e.A kérdés az, hogy le akarják e váltani cagy csakmégnagyobb foskavarást szeretnének?

A bolhacirkusz kezd eléggé nyilvánvalóan arra mutatni, hogy basznak neked megint gecitleníteni és csak hergelnek,mint szűzkurvák a hülyegyerekeket az isidiszkóban. Izgulj csak fel
-aztán jól bennehagynak megint a zaftodban,mint 2018-ban meg 2014-ben is.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 09:57:03

@Frick László Intézet: NE vedd el a reményt, jön majd a karigeri, addigra megtanul anoglul is.

Picsaember 2021.05.13. 10:06:51

@Szorgalmas Gyémánt: aha. Pont azt csináljátok, amivel Dudi vádol mindenkit, hogy csak kettes számrendszerben gondolkodik.
Ha nekem nem tetszik a hitelből épített kínai egyetem, AKKOR csakis gonosz ellenzéki lehetek.
Képzeld csak, Tarlóst jobb főpolgármesternek tartottam, mint akármelyik másikat.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 10:09:00

@Picsaember: Bárki, akinek van egy kis esze, jobbnak tartja Tarlóst, mint karigeit vagy a szabadrablómadarasat.

Igazából mi a baj a kínai egyetemmel?

Picsaember 2021.05.13. 10:12:42

@Szorgalmas Gyémánt: a gigahitelfelvétel, az, hogy nem volt szakmai egyeztetés róla (tudom, ez ócska bolsi trükk), és az, hogy az általad is belinkelt Forbes cikk szerint is a kínaiak ezt agyelszívásra IS akarják használni. Az USA nem a barátunk, de szvsz Kína még annyira se, úgyhogy lehetőleg ne szipkázzanak el túl sok embert innét.

Frick László Intézet 2021.05.13. 10:51:03

@Picsaember: Ja.Kína a Szovjetúniósorsán: Bizonyíték:Egy biztonsági őr bázis Szomália fölött= azzal, hogy a szociálimperialista Szovjetúniót 50 évvel ezelőtt sikerült behúzni abba, hogy a "GDP-je egyharmadát" bassza el fegyverkezésre,ami vagy a GDP-je felevolt, vagy ha Devizarúbelben számolnám (ami jó nagy ostobaságomat bizonyítaná)" "csak egyötöde"

Csak tudod,azt tudom mondani,amit Joe Biden-nek kéne már valakinek elárulnia:

2021-et írunk,nem1972-t

Mát az imperializmus is lerohadt, valami politikai elmélet,amiben Washingtonban fitt 80-as bácsik képesekmég hinni.(ha naponta vérátömlesztést kapnak,fiatal négervért :D )

Frick László Intézet 2021.05.13. 10:53:40

@Picsaember: Gigahitelfelvétel
-egységsugarú Retek Klub hiradónéző vagy?Antónia megigézedt a güllyeteg tekintetével:Fennállásának a legnagyobb elánnalkimondott szava volt ez a

G Í Í Í G G G A A A
megzerrent a kamerában a lencse tőle...

Bazdmeg, te még azt is elhiszed,amit a Házon kívülc.sóműsorban fantaziznak :D

Frick László Intézet 2021.05.13. 10:56:11

@Picsaember: Hitelezéssel... valamit vesznek azokon a hiteleken,

nem hiszem, hogy úgy költik,mint Szilvikéjék a lakásfelújításra felvett devizahitelt,teddyhengerek,pár vödör barackszín festék,a többit felzabálták
vettek egy vadiúj szarautót
meg kikakilták
az ura kiokádta a soksörötbe

gyerekeik danyontokat fostak

aótána meg Óbbájékk cseeebee hatták űköket

Frick László Intézet 2021.05.13. 10:58:25

@Picsaember: Ki nem tartotta Tarlóst jó polgármesternek,még eddig nemsikerültolyannal beszélnem,aki nem tartotta többre-jobba,mint karácsonyt.karácsonyt nem azért választottákmeg,mert bármire alkalmas, csak azért,mert bevették, hogy ez pofon lesz a Vidéki Cigány-nak.

Akit frusztrált Tarlós,mert jobban beszél élőben papír nélkülés riposztosabban,mint ő. Olyan humnora van,hogy az ellenzék nem merte élőzni a sajtótájékoztatóit, csak interpretálván elhazudozni

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:03:40

@Picsaember: 550 miliárd forintot veszünk fel, az nem giga, mondjuk nem is mega, ez igaz.

Frick László Intézet 2021.05.13. 11:07:11

@Picsaember: Nem számít az, hogy ellenzéki vagy-e.
Az izgalmas az, hogy a "véleményed" ellenzéki brossúra duma és agitációs szósz
Viszont büszke vagy rá.

Picsaember 2021.05.13. 11:10:24

@Frick László Intézet: te szerencsétlen agyhalott, az USA ugyanezt az adósságcsapdásat játszotta korábban, neked nem tűnt fel, te agyatlan hülye rozmár???

Coco néni 2021.05.13. 11:33:12

@Serény Vélemény: annyira jól szórakozom itt a kommentsorban, te például hozod a "legostobább idegesítő gyerek" arcehtípusát itt.
Ugyanazt az elnyűtt hülyeséget dobod be, amivel azt hiszed, hogy provokálni tudsz :D
Majd meglássuk, ki lesz a jelölt :D

Amúgy meséld már el, ha TÉNYLEG az átoltottság lenne a lényeg, a potrohás miért nem áll oda a többiekkel egy képre?
miért nem mondja azt, hogy EZ KÖZÖS CÉL?
egyáltalán, hogy lehet olyan országot építeni, ahol NEM lehet elképzelni,hogy valamiben MINDENKI beleáll?
Habverés? Ja, birkamenet, PS cikkek, minden megállóban osztogatott metropol....na, ez tényleg habverés :DD
Hány milliárd is ment el eddig a geccóka alatt propagandára? 100? 200? 300? vagy akár 500?
na, ez a habverés :D

Coco néni 2021.05.13. 11:37:58

@Szorgalmas Gyémánt: @Frick László Intézet: a kínai egyetem...oké,jöjjenek...szeretnének ide eu-n belül egy kis támaszpontot? Bekerülni eu-n belülre?
Gyertek srácok. Vegyétek meg a telket, húzzátok rá fel saját pénzen az épületet, és indítsátok el az oktatást saját pénzen. Semmi akadálya. De magyarázza már el nekem valaki, hogy valakinek a magánberuházásához ÉN pl miért adok anyagi támogatást.
Ti mekkora összeggel szálltok bele a szomszéd konyhafelújításába?
Ez az egyetem MAGÁNbiznisz.
Fizették ki a beruházást. Nekem nem kell, én nem adok bele pénzt, de ha akarnak, jöjjenek.

Coco néni 2021.05.13. 11:40:35

@Frick László Intézet: magyarázd már meg, hogy MIÉRT éri meg akkora összeggel támogatni,hogy egy MAGÁN egyetem betelepüljön hozzánk, mint amekkora összeget a teljes felsőoktatás nem kap évente?
És ha virágozzék minden virág, nem számít az ideológia, akkor miért kellett elűzni a CEU-t, aki saját pénzen nyitott egyetemet?

Ja, tudom, mit fogsz válaszolni :D
nem kell begépelni a sablongyűjteményed, érdemi választ soha nem kapok, csak a sormintákat szinezed :D

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:45:07

@Coco néni: Stratégiai okok vezérlik a kínai nyitást. A vasútvonalnak sem a nyers gazdasági hozama a lényege, hanem az, hogy Magyarország egyáltalán felkerült a térképre.
Ez az egyetem globális biznisz.

Ez a te pénzedből fizetik körülbelül annyira igaz, mint hogy én mint reálgazdaságban dolgozó fizetem a te tanári fizetésed. Lehetséges olyan nézőpontot felvenni, ahonnan így látszik.

Szorgalmas Gyémánt 2021.05.13. 11:48:55

@Coco néni: Senki sem üldözte el a CEU-t. Ha felmséz a CE honlapjára, ezt fogo találni:

"Üdvözöljük a Közép-európai Egyetem magyar nyelvű honlapján!

Egyetemünk az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált budapesti székhelyű felsőoktatási intézmény, amely posztgraduális képzést nyújt a társadalomtudományok, a bölcsészettudományok, a közgazdaságtudomány és a jogtudomány terén. "

www.ceu.edu/hu/kee

MIndössze az amerikai campus nélkül kiadott amerikai papírt osztogató - vagyis a csalásra alapuló - szakjaik költöztek Bécsbe.

Frick László Intézet 2021.05.13. 12:01:17

@Picsaember:
Hagyjuk a Tézsévét,ott a Notre Dame esete.

A kínaiaknak nincsen olyan földfelszíni épen maradt 700-800 éves építménye,mint pla Notre Dame,pláne épen maradt [tölgy]bolt-és tetőtartó szerkezettel.

A kínaaknál minden efféle csak párszázéves, rekonstrukció,mint pla nagy Fal látványos szakaszai vagy a Tiltott Város. Helreállítás,kopírmány, ráépítés covered by.

A Notre Dame tetejére felengedtek tetőjavítás címén...azt hagyom is,hogykicsodákat...kontárokat benzinlámpákkal,meg szurkos vödrökkel és kátránypapírral.Akik ezt mind szépen a munkaidejükvégeztével ott hagyták,ahol tüzeskedtek vele.Még régész-történész-épületrestaurátor francia sincsen, nemhogy ács.. aki egyet fingani tudna,nemhogy egy szakszerű névelőtt,ahhoz,hogy milyen tögyfából, hogyan..készülne...egy...ilyen szerkezet, szerintem a kikengedélyezték,azok is kb a szart se tudták,de büszkén.

Viszont Kínában vannak ma is olyan emberek,akik tisztában vannak az Ősi Eredeti Művelés -sel. [-> Kung Fu Cse]

Ami..nem csak valami szakma,amit a barmok,akiket felengedtek...
tudod,mi a Notre Dame? valamibe be van csomagolva, "katolikusok" 20-30 évük van és heló... de ami,az annak a kornak az emberisége-társadalma egy üzenete."Ez volt ami teljesítményünk,ezek voltunk mi,akik ezt emeltük."

Ha az Ikertornyokat nem éri támadás,a XXX.századra se találják ki, hogy kellett volna elbontani,legkésőbben kb 2010-ben megkezdvén.

Ez a Notre Dame. A Jóistenkét érdekli is..azt hiszed, hogy őt ottimádták-e vagy mi van.. A Jósitenkénekpontolyan közelije egy indiai dalit,mint Az a bizonyos japán keresztény mártír,akirőlAkutagava Rjúnoszukeírt... vagy én vagy te, a közeliségét nem az teszi,hogyy imádkozáskor a seggét elégjó szögben emeli-e föl...

a Jóistenke lenézett a latexben a telefonhoz kapó szopóálarcos Macronra,még meg sem kezdték az oltást, tanakodtak a tűzoltók,hogy mit tesz az ismeretlen szerkezetű boltozattal a tűzoltóvíz, ott szarkodtak.. Amikor a zseniális Macron a tűzvizsgálatot,egy részét lezárta: "Idegenkezűségről [merényletről] szó semlehet!"

Tézsévé :D

Egy ország,aminek a készenlétirendőrei egy diszkót nem tudnak kiüríteni,inkább megvárják,amíg leveri a gyerekeket a lábróla kristálymeg az amfetanin...hö...hö...

A Notre Dame égése elsőmásfélórájában zt se tudták a hogyan,a pontosan s mi ég és a tüzoltás hatásain szarakodván,aminek az lett a vége, hogy a tűzoltóvíz ugyan nem

de a tűz végzett a bolt-és tetőtartó tölgy ácsolattal. Még alumíniumból 7D nyomtatóval se tudnák elkészíteni,nem hogy plasztikból3D-vel,Ezek a picsák 300000000 Milliárd Dollár-ért nem tudnák megcsinálni azt a tetőt,amit néhány büszke idióta picsaember nemtörődömsége megsemmisített. @Coco néni:

Picsaember 2021.05.13. 12:34:52

@Frick László Intézet: azt, hogy egy turizmusból élő városban a (második) legfőbb látványosságot, és az ország legjelentősebb egyházi épületét nem őrizte senki este 6 után, annak (is) a jele, h a nyugati ember elfelejtette a vallását, a györekeit. Reméljük, h idejében megtalálja. Mert Kínából nem jön más helyette - ill. ami jönne helyette, annak nagyon nem fogunk örülni.

Picsaember 2021.05.13. 12:36:43

@Frick László Intézet: tudom, mi a Notre Dame, jártam benne a leégést megelőző télen, sőt Hugo nagyjából elég jól leírja a könyvében, mit is jelent ez.

Serény Vélemény 2021.05.13. 13:26:43

@Coco néni: Végül is diktatúra, van, ezért nálunk arra szavazol, akire csak akarsz. Meg akit a média felnyal eléggé, hogy cuppogtasd!
(közben lehet, hogy ma volt az utolsó békeév. De mindegy is.)

Serény Vélemény 2021.05.13. 13:27:54

@Picsaember: Kínában olyan keresztények vannak, amilyenek ajrópában utoljára az első, legfeljebb második században voltak. Csak egy kicsit sokkal többen... :D

Picsaember 2021.05.13. 13:54:13

@Serény Vélemény: tudok róla, nekem pl. maga Tuskó Hopkins mondta, aki egy pekingi püspöktől elnyert egy réz gyertyatartót pókeren.

Picsaember 2021.05.13. 14:09:03

@Serény Vélemény: köszi

"A hitük miatt bebörtönzött, brutális kínvallatásokban részesített, embertelen körülmények között fogva tartott, sokévi kényszermunkára, sőt nemegyszer halálra ítélt keresztények és családjaik szenvedéstörténete "

ugye Dudi narancs szemüvegével ez kínagyűlölő, nyugati propagandista.

Frick László Intézet 2021.05.13. 14:11:31

@Picsaember: Nézd, az, hogy mi jött Kínából gyerekkoromban 10-12éves gyerekeknél matiné-kérdés volt,maolyan kb amerikai egyetemi szint. Papír,gnocchi, selyem, filozófia.

...hogy egy mukkot nem értettél abból,amit a Jóistenkével kapcsolatban mutattam..aminek a lényege az, hogy a Notre Dame mivel több annál,mint aminek a turisták látják meg Viktor Hugo pénzkeresési-polgári céllal profin meg-koraromantikázta...

Abban egyetértünk,hogy ez a mostani,egodeista semmibenhívő relativista oiropid nem tudja hol tart...Itt Magyarországon vagy Bulgáriában használjukmég ezt a NYugat szót, a nyugati ember azt hiszi, hogy ő világfi,seholnincs otthon ésmindenütt azonnalotthon érzi magát. Ennek...gazdag irodalma van,én magam úgy vagyok velem,mint a Biedermeier-korszak nőierkölcseivelakorabeli tusrajzok meg festmények alapján,különös tekintettel a nőidivatra...

Írtam már neked ezekről a "nihilisták" ról,akik annyira igénytelenek, hogy csak alégkondi meg a jó erős wifi kritériumuk és hogy tudjanak honnan hozatni pizzát,meg hamburgert... Biotúristák Kambodzsában vagy Costa Ricában meg ilyesmi.

Csak tudod...ha eminnen nézedőket,tehát nem-nyugatiemberként,akkor a világ bármelyik sarában lerínak,mint kocsmasarkáróla grenadírmars vagy a ciffrafosás.

Ezek azok az emberek,akikmiatt SZöuléttermeiben a japán rasszizmussalösszetéveszthető "előítéletbe" ütközika tepsiszemű,mert ahhoz vannak szokva, hogy ezek a világfiak össszerendelnek a persze angolnyelvűés alapos étlapról,ami az eszükbe jut , játszanak az étellel,mert neméhesek,ezt-azt megkóstolnak ésotthagyják,mert akkora világfiak, hogy nemlehetnekmár az őműveletlenségük fokán, hogy ez olyan,mintha egy londoni Gordon Ramsay-ba az asztalra szarok és még azt hiszem,hogy jópofa is vagyok.

Ez a "keresztény" vonat elment.. Oirópában egyáltalán még a vonat is.

Keletkezett egy rianás,a "nyugati" műűűűvész ladikáz és panaszolja, hogy távolodik tőle a sziget.

Méuzd meg ezt a vizulás turhát,ezt a szellemi söpredéket, ezt a mégnullának sem nevezhetőt,amihez képest a gennyes fos bioadalék:

port.hu/adatlap/film/mozi/ugye-boldog-vagy-das-melancholische-madchen-arent-you-happy/movie-209746

Ez a NYugatiEmber...mit akarsz ennek... "kereszténységet.

Ilana Glazer,aki a női nem-hez köthetőekből még az asszonyszarra is a szégyen. Ja és akkor önképe szerint szeretne zsidónak látszani...És a barátnője is
Ez a söpredéka Nyugat,ami még van.
www.youtube.com/watch?v=373KS8jOJlI

Mit akarsz ebben a "Nyugat"-ban a kereszténységgel.

Ezt ugatom hiába,ez a NYugat még azt sem képesfelfogni,hogy egy semmibenhívő főleg szájjalnihilista nejlonhipszter aaz iszlám nejlonfundamentalisták szemében egy gyaúrkutya veled, velem,meg a Ferkópápával és Bede Mártonnal.

Ezek a gennyedt nyálfazakak azt hiszik,hogy majd lesz esélyük 3-4mondatban megmagyarázni, hogy ők antiklerikálisok és kérllehetetlen bírálói a kereszténységnek.. és majd ettőlnemlesznekpont az a keresztény kuttyaaa,mint ..mondjuk egy franciaarab kirakati picsaállamtitkár,aki "szekularista".

MegkaptákPoitiersben:

"Nem a XX.században élünk, mi az, hogy nemlehet jelen a vallásom az iskolámban"

Mármint az iszlám.
Mert ugye a fejlett,az "szekularista".

Nem tudom,ki vagy testvérem... de..nem jó újságokat olvasolés nem jó tévéket nézel...

Serény Vélemény 2021.05.13. 14:13:57

@Picsaember: ja aztán ez a csávó is - mindennek ellenére full hazafi. Sőt, szinte nacionalista.

Ha érdekelne:
indavideo.hu/video/Hit_Gyulekezete_Liu_Csen_-_Jing

Picsaember 2021.05.13. 14:15:40

@Frick László Intézet: kínszenvedés olvasni ezt a sok baromságot, bocsánat.

@Serény Vélemény: köszi

Frick László Intézet 2021.05.13. 14:19:45

@Serény Vélemény: Hány éve írták ezt a könyvet? @Picsaember:

Kínában óriási nagy divat kamu éspatyomkinépületeket emelni,van egy talán 150000-es kínai falu,amiépített egy akkoratornyot,mint ami egykilométeres árnyékot vet a CentralParkban,nagyon hasonló... egy kicsit ferde.

Na.

Most pla kereszténytemplomépítésnek van nagy divatja,szerintem a turistákat vaítani építik, hogy belülmi van azt nem tudom

de a Fehér Ördögök ezt semigen értik,hogy valamit előre épít meg a kínai,de majd csak pár év múlva lakja be.

A mai Kínaában a népességmoizgásnemolyanféle,hogy elösször beköültöznek az emberek éselkezdem hozzájuk építeni a várost:Erre nincsen idő.Megépítik előrea várost,jön a sok büszke idióta,hogy megint egy szellemváros épült

hat évmúlva meg meg sem ismeri.

Mert még annyi minden épült.

Annak a XX.századi európai közgazdaságtannak a talán 50 éve,a telefax meg az ARPANET idejében érvényeskifejezéseivelkisérlikmeg ábrázolni a kínai gazdaságot,ami terminusokkalamai globális gazdaságot semlehet csakérzékeltetni sem,aműködését.

Nyugat? A globális multi embere nemhogy az anyját eladja a tervszámokért,demég akontinenst is,aholszületett.Hiszen ő... "világfi" mindenüttotthon vam csaklehgyen kőporíztű háromszög toast kenyérmeg műlekvár ésmeg lehessen pirítani ezt a szart és híg amerikaikávé félliter,akkor,ha ezeket bevette,kezdődhet egy világfi napja.

A kínai szállodában,ahol a levesespult akkora,mint egy áéjraópaiban az egész reggeli pult :D

Frick László Intézet 2021.05.13. 14:21:34

@Picsaember: Ha számodra baromság...kérlek.Ahogy itt ma dicsekedtél,tényleg baromságokat szoktálolvasni,éssokkalhosszabbakat.Amiket én ma ittírtam csak neked,azokat a te forrásaoid 100 oldalon sem képesekkifejteni.

Baromságok?Hosszúak?

akkor heló:)

Tényleg kár beléd a tudás,az lesz belóle,minta zsírpörköltből,amit bezabálsz nokedlivel.

Frick László Intézet 2021.05.13. 14:24:04

@Picsaember: Mert ha lett volna egy őr,mit csinála tetőn égve szurkosvödrökmeg kátránypapírokközt ottfelejtett benzinlámpával,amikormi nincsen bekamerázva, csak pont a tetőfelújítás nem ..kellett vona vagy 1000 € ára kamera.

Odaállítasz egy barmot őrnek..mit csinált volna?Felment volna őrjáratra a tetőre?

Picsaember 2021.05.13. 14:24:31

@Frick László Intézet: az a baromság, hogy halvány gőzöd sincs arról, hogy mit írt Hugo a Notre Dame-ról, csak verbálisan rászarsz egyet a fejére, mert olyan kúlnak képzeled magad. Pedig csak szánalmas vagy.

Picsaember 2021.05.13. 14:25:19

@Frick László Intézet: gondolom korábban észrevette volna, hogy nem stimmel vmi.

Frick László Intézet 2021.05.13. 14:26:27

@Picsaember:
Melákot,a nagydarabot miért izgatná,a hatalmasmahomet embert, ha kisebbnek állítanák be.

A gonosz kis törpe az,aki megpukkad,ha kitalálják a nevét, aki a ténylegesnél nagyobbnak szeretne látszani,holdjárócsizmában közlekedik,kihúzza magát és bejelenti,
hogy kész átvenni a világ vezetését.

Picsaember 2021.05.13. 14:41:52

@Frick László Intézet: kisebbnek állítod be = halvány gőzöd nincs róla mit írt (a regényen belül az a rész, ami magáról az épületről szól, beillene egy építészeti-filozófiai értekezésnek), csak nagy szájjal ítélkezed róla a semmit. Igen, ez fájdalmas, bosszantó, nem tehetek róla, bosszant a hülyeség. Mára ennyi elég a hülyeségből, köszi.

Frick László Intézet 2021.05.13. 15:37:39

@Picsaember: Még szép,hogy Hugó,közvetlen a Felhomályosulás után bő lére eresztette azt az építészetfilozófiát,aminek szinte semmi köze nincsen ahhoz az attütüd-höz,amineka Notre Dame-ot köszönhetjük.

Annyi időre azért feltámasztanám Hugo-t,hogy megkérdezzem a Notre Dame tűzről---

Én nem bántom ezzel Hugo-t.. csak a saját korába ágyazottan tekintem. A Nagy Forradalom trágya és vérbélsárbűze,ami mimdent áthatott.Vidocq."El kell végezni a piszkosmunkákat,de azután nagyon jó lesz."
Éshát.. elérkezünk a fényes győőőzelemig,amit Éljen a Császár kiáltásokkal arattak,Rimbaud pannója és még a piszkosmunkák..mindig hátra vannak.

Verdun-nél már nehézvolt meghatározni,hogy a sárnak látszómasszában,amiben ragyogott az emberi fog-és koponyaszilánkok mirrjádja,mennyi a hullarohadmány meg külön a földsár..a hullaléolyvasztotta a sarat..Na,ésakkorjött aPárizsiBékeazzal,hogy az emberiségtöbbé ilyent nem csinál ..ugye itt az emberiség netovábbjairól van szó,a Fehér Oiropid Kulturfajról.

"unt gátu ócska föld"

Tudod,a szó "veszélyes fegyver"

Fransisco Goya..szavak nélkül,ecsettel,igen a sok megtermékenyítő... franciakultúrát.. bemutatta.

És..Én vagyok a bunkó? Akkor a Sárli Ebdo semmibenhívő zsírostoba tahajjai micsodák?

Serény Vélemény 2021.05.13. 16:12:08

@Picsaember: @Frick László Intézet:
A csávó apja - bár szemérmesen hallgat róla - gyakorlatilag éhen halt. Ez kb a 90-es években volt.
A könyvet meg azért adták ki magyarul, hogy a magyar keresztények ne legyenek olyanok, mint a fürdős k...a ne visítsanak hangosan amiatt, hogy itt minden milyen szar.

Picsaember 2021.05.13. 16:29:02

@Frick László Intézet: ez egy rendkívül ellenszenves mai szokás, hogy úgy beszélsz valamiről, hogy gőzöd nincs róla, mi az. És láthatólag kicsit se zavar.

@Serény Vélemény: jogos

Frick László Intézet 2021.05.13. 16:32:29

@Picsaember:
nem állítottam be kisebbnek
a helyén kezeltem annak,ami,fontosnak tartom,tízmilliókat vezetett rá az olvasásra

Ma szerintem ebben a felvetésben kell tekinteni.Ha a"semmibenhívők" számára a kereszténységócskaésidejétmúltdolog,akkorerre szerintem nemaz a jómondolat., hogy deigenis elkezdek keresztényezni,hanem az, hogy az egyenletbőlkiveszem a keresztényeket ésmég így is,ami marad,azzal leszerelhetem a semmibenhívőkindokolatlanulnagy pofáját

Nem értem,mi a bajod IGAZÁBÓL velem részterületeken kívül. A főbb vonalakban.

Így olyan...hitehagyottjobbikosnaktűnsz nekem,akimárnemfér belea pártimázsa-szerinti rétegbe

vagy mi

de én nem sérülök be,ha kijavítasz

Persze azt most borítékolom, hogy te 2010-ben méga FIDESZ-re szavaztál, ez egy annyira szép ...és agyig kopott szófordulat

Lebaromságozod,amit mutatok,de nem semmisíted meg érvvel
Pl a Swietelsky legmodernebb vasútépítő monstrumával.

Frick László Intézet 2021.05.13. 17:31:39

@Picsaember: Mi az,amirőlgőzömsincs? A gőzt vegyük..plaz legyen a gőz,amit te a kínai vasútépítésrőlés technikáróltudsz.Ennekmegfelelően a gőzöm se az az ennél is kevesebbet tudni.

Tézsévé.
Na,karikiádész.

Picsaember 2021.05.13. 17:38:53

@Frick László Intézet:
1. tudod, mit írt Hugo a Notre Dame-ról?
NEM.
2. ennek ellenére, hogy nem tudod, mégis minősítgeted, teljesen alaptalanul?
IGEN.
3. Baromság ez?
IGEN.

Frick László Intézet 2021.05.13. 17:39:59

@Picsaember: @Serény Vélemény: @Coco néni:
A Notre Dame égése esély lett volna a szerény viselkedésre.Összekapnia magáta francia vezetésnek.

Erre volt egy kis szomorkodás,majd gyűjtünk pénzt és vagy kettő vagy öt év alatt ,és milyen jót mutatna egy posztmodern-modernépítőművészeti tető és akkormárkilátássalmeg minden,a híd,a múlt meg a jövő(ami ugye a MIÉNK, hiszen az oiropid,az folyamatosan a jövénépe,holott most már olyan kb 20 éves lemaradása van...még a valóságtól is.

Aztán itt lett volna ez a járvány,mint ok a szerénységre,deaz Európai Gyógyszerügynökség,a vakcinapolitizálás,a "nyomásnak engedés" és a "kitartás eredeti [lefizetettségeink]mellett karakánul...

ööööööö

Picsaember 2021.05.13. 17:44:32

@Picsaember: a híres kínai vonatod is NÉMET technológiával készítették:

the Shanghai Transrapid is the only high-speed maglev to date... As the track is only 30.5 km long, the travel time is a mere 7 minutes. The German technology comes from Transrapid which developed the high-speed monorail train using magnetic levitation. T

Frick László Intézet 2021.05.13. 17:47:59

@Picsaember:

Tudom és olvastam is persze.
Kb akkor olvastam,amikor olvasnom kellett,12éves koromban. [Gyorsan megjegyzem, hogyén 12éves koromban beljebb jártam a könyvtárban,mint te most...)

Nem minősítgettem,most a "romantikus"-on rágtál be,hát az volt,romantikus és akkor mi van,akkoriban az volt a progresszió.Mi volt ebben a pl pejoratív? Hol szóltam le Hugo-t?

Tulajdonképpen te vagy egy barom:meg se tudod mondani,hogy mi a bajod velem, csak van az a bajod [hogy fidesznyiknek gondolsz?] és akkor ha találsz valamit,mint ezt,amit mellénéztél,akkor belekapaszkodol és elkezdesz "borogatni"..

Akkor,amikor Hugo a 'Toronyőr'-t írta,akkor azt kellett írni, huszonévei végén egy akkoriban szinte középkorúba számító férfi írta.

Most meg 2021-et írunk és most már azért eléggé jól belátni azt,ami Hugo idejéből errefelé elnézve progressziónak volt elképzelhető...

Nem írhatom ugyanazt,amit Hugo írt és Hugo, ha megtudná,ami történt a Notre Dame-mal,nem ilyen szeliden beszélne,mint én...

Hát... borogassál,ha jólesik...:D

Frick László Intézet 2021.05.13. 17:53:38

@Picsaember: Német,igen,és?A Nyugat Árulói Kínában a németek.Igen,és? Mondjuka szöveg angol
és akkor ilyen alapon Californiaállam vasútjait a kínaiak építették... (a kulik)
A németek csicskák voltak a vasútépítésen,egyébkéntakínaiaknál szokásfelfogadnipldél-koreánokat is.

Nagyon szép példa a Samsung-híd, amit fikázni kellett,mert kínai és "mennyi emberéletbe került" bár egyébkéntkooperációésazért is az egyik neve Samsung híd.

Jaj,el ne felejtsem,hogy jelenleg a világ vezető felhőkarcoló-építő-technikusai is kínaiak..dél-koreánokkal karültvén. Forradalmi újításuk az üvegezés..Az amerikaiak jó 30évvel vannak lemaradva már. Mint említettem,150000-es falu épített olyan egylakásalapterületű felhőkarcolót,mint a Park-béli NY-ban.

Frick László Intézet 2021.05.13. 17:56:02

@Picsaember: Emlékeztető:

ajürgenekvittékki a Know How-tmeg a tudást.A Volkswagen épített Santana -gyárat a shanghai traktorgyárban.A Nyugat árulta el a Nyugatot:D

Ki nem sajnálle "égtájakat" 2021-ben..a...kontinensekkel?:D

Én belenéztem egy ilyen német mérnök szemébe:El sem tudjaképzelnimár, hogy itt éljen éskínaipina nálkül.Akikínaipinát kóstolt, nemkell annak többéa Fehér Ördögnőjéé :D

Picsaember 2021.05.13. 18:03:31

@Frick László akkora képmutató fasz vagy mint egy kinai felhokarcolo. szoval 12 évesen olvastad, most gyorsan felidezted, emlekeztel ra hogy mit ir konkreatan errol... lofaszt. oriasi kamugep vagy.

Picsaember 2021.05.13. 18:12:11

... ha kicsit is emlekeznel ra, akkor tudnad, h a regeny maga un. romantikus mu, de magarol az epuletrol szolo kis intermezzo egyaltalan nem az.

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:17:45

@Picsaember: Hol vagyok kamugép?Mert te azt HITTED hogy nem olvastam és JÓLESETT azt hinned?

folytatom akkor:

Hugo idejében még voltak ácsok,akik szárított keményfával képesek voltak dolgozni. Voltak szerszámaik.
Ha most olyan minőségű fát találnék,nem lenne hozzá szerszám.

Kőmívesek is voltak Hugo idejében [nem kőművesekről beszélek...] akikkelszintén lehetett konzultálni.Talán kőmég voltolyan Hugo idejében, ha már tölgyfa nem is.

ezeréves ös tölgyek lelkéből vágták a Notre Dame elégett gerendáit. Tudod,mi a fa lelke a szóács/asztalos értelmében?

Már el kellett kezdeni a munkát az alapozáskor,tehát az első ácsok még nem is láthatták fent...

Hugo nem gondolhatta azt, hogy már akkor sem lesz ács,amikor ő majd agg lesz: ezekhez a keményfa munkákhoz.

Ma egy ács-szekercét, bárdot nem találsz,a gépeket..hagyjuk is.

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:19:45

@Coco néni: Látod,most sikertértélelpicsaember komádnál azzal,hogy azt hazudtad (aP. Howardos tóóódításod) hogy kamugép vagyok.. a szerencsétlen bevette. lemérheted magadon, hogyan működika kedvenceidpropaganda "fatengelyese"

Mint Pijolós Joli nyanyáéké,csak a propagandistáid mosnak szájat. Ami szükséges is akkora politikai seggnyaló bértollnokoknak...

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:25:32

@Picsaember: A romantika az nem pufők hölgyek kiforduló szemgolyókkal az égre bámulása,hanem korszak-korstílus. Amúgy Hugokb, ha úgy vesszük,az enciklopedisták unokája,úgyhogy nem annyira nagy szám, hogy ő is tudásterjesztővolt a romantikakorában...aminek a szülőanyja a Felhomályosulás...vöbetűs szóvalkéne írni,még zenekar [ensemble] is van ilyen, "Romantika és Felvilágosodás" deévtizedek óta így,höbetűvel rovom...

Ja és én fejből dolgozom tapasztalatból,plamit két szemmelláttam,kezeimmel..tapasztaltam... ,te meg goglizol-keresőzöl.Oszt csudálkozol,hogy a te álláspontodat igazoló sötét ostobaságokat előkelőhelyen ad ki az USA propaganda- és elhárítószolgálatának Főmotorja az Internet Főellenőre :D Deeee,majd a kínaiakról bármi pozitívat kiad :D

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:29:44

@Picsaember: A "toronyőr"-ön rugózástóleltekintve..mi is a bajod az álláspontommal? Ami hol megy SZEMBE a tiéddel? Mert azt meremállítani,hogya Nyugat büszke idióta Kínávalkapcsolatban ésKína számára nagyon is hasznos idióták?
Mint például te is a tévhiedelmeiddel? Meg tudodmagyarázni,miért lenne baj, ha a ValódiKínát is felismerné a NYugat...micsodája is?Mert a NYugat gazdasága annyira felismerte,hogy egyenesen még ők alapozták meg :D

Üljünk a te-fajta butaságban,osz' Kína meg majd csak elboldogul:D

Picsaember 2021.05.13. 18:35:23

@Frick László Intézet: meg egyszer: HA olvastad, ES emlekeznel is ra, hogy KONKRETAN az epuletrol szolo reszben mit ir, arrol 100% hogy nem az jutna eszedbe h hat ez milyen romantikus.

ez a koztudott kategoria pont akkor jutna eszedbe, ha folenyeskedve skatulyaba akarnad tenni az illetot. mint ahogy ezt si tetted.

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:44:33

@Picsaember: ..bocsáss meg,ez a romantika nagyon magas neked,esztétika-művészettörténet,valamiféle hétköznapi nőimagazin-házasságitanácsadó locsifecsirovatos elképzeléseid lehetnek a szóról,ezért pipultálbe, hogy én "leszóltam" vele Hugo-t.A romantika-irodalmi stílusnak a tudományos[kodó] hosszúleírórészek... Jókainál kissé hígabban na ..de kötelező elemei.Ismétlem:a romantikus regény az nem lányregény,mert az a romantika,amit a lányok szemforgatva úgy csinálnak,mintha,az nem az esztétikatudomány szerinti értelme.

Szólj,ha elég volt, de ha akarsz még égni? -rugózz csak tovább.

Frick László Intézet 2021.05.13. 18:49:42

@Picsaember: Kínárólmég Bede Mártonék sem hiszik el azt a szovjet-kumininista alakú amerikai belpiacra szánt hülyeséget,amit hűkutyaságból nálunk is terjeszteni kell.

Kínában főleg a párt tagjának nem kötelező lenni , semmi hasonlatosság a mi cucjiaializmusunkkal,,főleg annyira lopni,mint a Szovjet Rendszerben,nemlehet...

azt majd a párt eldönti,hívja-e,kell-e neki az az ember.

Még élni sem kötelező Kínában,annyi,hogy ha haza akarsz menni (= kell az állampolgárság) akkor adózzál.Adózni sem muszáj,de akkor kérj túrista vízumot aztán vagy kapsz vagy nem kapsz.

Mutass már egy amerikai alakú állampolgármentő akciót,amit kínaiak csináltak.

Kínaiakkal túszdrámát..a terroristák bele se fognak.

Tőlük oszt az állampógár fel is fordulhat, van elég.

Picsaember 2021.05.13. 19:06:17

@A Hannibal Lektűr-attitűd: romlott..

@Frick László Intézet: bocsáss meg,ez a romantika nagyon magas neked,esztétika-művészettörténet,valamiféle hétköznapi nőimagazin-házasságitanácsadó locsifecsirovatos elképzeléseid lehetnek a szóról

ezt honnét a picsából veszed, te szerencsétlen??
a romantika egy irányzat, aminek Hugo volt az egyik képviselője, mikor állítottam mást??? Azt állítottam (most írom negyedjére), hogy a templom leírásánál a könyvben PONT teljesen mellékes, hogy a mű milyen irányzathoz tartozik, te barom.-

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2021.05.13. 19:18:50

"aratják a gecik a büdöskeletivakcinázással vetett ciffrafostveteményeiket"

ez egy az egyben az egybites debil fideszhívő nerkretének szintje

GRATULÁLOK!

Picsaember 2021.05.13. 20:05:43

@Frick László Intézet: annyi értelme volt ennek az egésznek, hogy újraolvastam az ominózus részt.
Ha akár minimális értelmet próbálok tulajdonítani annak, amit írtál, akkor se értem, mit kéne érteni azon, hogy "Viktor Hugo pénzkeresési-polgári céllal profin meg-koraromantikázta..."

pl. van benne épp pár bekezdés, amiben arra panaszkodik, hogy már kihaltak a jó mesterek...
szóval ennyi erővel te is erősen meg-koraromantikáztad a dolgot, mert te is ezt írtad... pénzkeresési céllal, nyiulván.

Dr.Koós Alajos 2021.05.13. 22:03:49

@Frick László Intézet:

Az itteni Párt azért haragszik annyira a kínai Pártra, mert azoknak fényesen sikerült, ami nekik sehogyan se.

Frick László Intézet 2021.05.14. 05:28:30

@Dr.Koós Alajos: @Picsaember:
A kínaiak még a '90-es években,MSZP főségeknek,akik pl a FIDESZ főségeihez képest műveltek,rájukegyáltalán nemjellemző költőietlenséggel (ha igazat mondanak,azokat versbeszéd-szerűésmegfejtést igénylőzanzákban,egy-egy ilyen költőiség,mintMaomondata :"Peking nem Kína" kifejtése egy fél könyvet is betöltene]

szóvalakínaiak szerintúgy,ahogy nekifogtak a rencervátásnak (az lejöttnekik/számukra is, hogy Magyarországon is a "kumunyista párt" vezérli a "rencervátást"
nem értették amagyar móccert.
"Egyszerre nemlehet a gazdasági és a politikai reformokat hajtani. Először a gazdaságotkell megreformálni és ha kész ez az alap,következhetnekapolitikai reformok"

Mára az egyik jógyerekmagazin hahotáztatja is a jólbeszopatottmagyar jógyerekeket,hogy nemis úgy van,ahogy a címben hazudták,nemegész Kínára,amindenkire vonatkozik alakodalmas takarékoskodás a 200 Yüanos ajándékhatárral, csak a párttagokraa.

Pártállami tisztviselőnekminden meg van határozva és előírva,alakás- éskocsiméret,defőleg az ára és a fekete-fehér öltözködés a férfiaknak,a nőknéllehet + egy nemjelentősen befolyásoló szín.

Oirópában az éppen aktuálisok könyékig vájkálnak

Kyrikiadész

Kínában vissza kell fogniuk magukat.

Egy plgármestert ugyan A Párt jelölki,viszont ha letelik a 4éve,akkor heló,ámdeúgy próbálja akkor gyorsan lezavarni a 4év alatt a tervezett lopásait.. Szerintem a mai korszerű-modern-jövőbevezető buddhista szekták góréi tönnet umbuldáznakmeg lengenekki,minta "kíjajiajai kuminyista pátt" napszámosai.

Ez már történelem,mamár semmi nincsen így,ahogy ez a hong-kongi "index geci" amerikaipályázatipénzbőlezt az uszítónak szánt filmet összevágta
de valamit azértmég sejtet.. 8 éve vették felafilmet, Geng Jangbo azóta már egy tartományi székhely főpolgármesterségévelis végzett:Amikor elkezdte,a székhelynek 3,2milliólakosa volt,amikor letétették véle a kelyhet,5,5 milliólakosa volt.
www.youtube.com/watch?v=UQZSvMqQKJI

Frick László Intézet 2021.05.14. 05:29:36

@Dr.Koós Alajos: Csingacsguk óta nem élt becsületesebb ember a Földön,mint Geng Jangbo. Kár,hogy Dzsémsz Fenemód Kúper Csingacsgukot csak kitalálta.

Frick László Intézet 2021.05.14. 06:25:53

@Dr.Koós Alajos: @Picsaember:
Kifejezetten a számotokra "dall"-tam ma reggel.

Frick László Intézet 2021.05.14. 06:33:48

@Picsaember: Ezúton tájékoztatlak, hogy Viktor Hugo..ez a mai korban szokatlan..huszonévei kezdetétől gyűjtötte az anyagot a "Toronyőr"-höz. Akorszakot nemő festette meg, hanem a nála 3 évvelidősebb (pedig a fiának hihetnénk...) Balzac. Balzacábrázolt annyira törekvő és ambíciózus,22éves korukban már felnőtt férfi és kész emberpolgárokat,mint amilyen Victor Hugo volt,amikor elkezdte a gyűjtést. Csak a sokpénz lebegett a szemei előtt,híresneklenni,nagyot dobni:Polgári jóléttel,sokpina,jó kaják,kellemeslakáskörülmények.

Ezamai ember számára hihhetetlen,deamaga korában bizony PROGRESSZIÓvolt ahhozképest,amit seggfejnek született seggfejek könyököltekki maguknak.

Berlioz alig volt fiatalabb,mindössze egy évvel,Hugo-nál.A zeneművészetben voltvalaami,ami az irodalomban még nemlétezett a Római ösztöndíj,ő azt célozta meg és el is érte.

Hugo KIFEJEZETETTEN progresszív alak volt 8ahogy Berlioz is). A TUDÁS számítottnála.a MÓDSZERESSÉG. Ebben Hugo (nema témaválasztásában, az Balzac volt,aki...) ÚTTÖRŐ-nek számított, haladóvolt,igen jószándékú. Személyes ambíciói voltak?Te ezt VÁDLÁS-nak hallodki a szájamból? Apolgárosodás DÉLELŐTTJÉN

főleg, ha azt nézem, hogy a mai Spekulalista Rend-ben..rendpárti feljelentőagyonszabályozott társadalopmbana tudáshátrány és akkoraseggnyalónakkelllenni,mint az index444/telexHVG gecijeineka karrierért. Tudni?-azt nem kell,sőt:eltitkolni.

Picsaember 2021.05.14. 11:17:00

@Frick László Intézet: te hülyének tetteted magad? Ötödjére írom le: konkrétan kb. 10 oldalról van szó a könyvből, amiben magát az épületet írja le, nem ÁLTALÁBAN az életművéről.
Ezt minősítetted te úgy, hogy "a Notre Dame több, mint amit Hugo ír róla, mert pénzért meg-koraromantikázta"
Mi ennek az értelme??? Miben több? A Notre Dame nyilván több, mint amit bárki bárhogyan ír róla, de amit ő írt róla, az egyáltalán nem "megkoratomantikázás...", vagyis odabasztál egy okoskodü minősítért valamire, amiről gőzöd nincsen. Ez a 10 oldal egész másról szól. - Egyébként most utánaolvasva (mivel erősen kritizálja benne a templom lerobbant állapotát és a közelmúlt felújításait) kiderült, hogy a regény hatására akkoriban nagy restaurálásokat hajtottak végre a templomon.

NYILVÁN bárkinek feltűnik, hogy ÁLTALÁBAN Hugo költői/romantikus (elsősorban költő volt, az egyik legnagyobb, mellesleg kiváló rajzoló is), míg Balzac, Stendhal, Flaubert ún. REALISTÁK.
Csak épp ennek semmi köze ahhoz, amit KONKRÉTAN erről a 10 oldalas részről írtam.

Frick László Intézet 2021.05.14. 12:12:01

@Picsaember: Így van:Például a tetőt-és a kőboltozatot tartó faszerkezetről honnan tudott volna Hugo? Hugoóta a tudományés fejlődött...még építészet-történetileg is többet tudHATUNK mint Hugo tudHATOTT.

És még kulturantropológiailag is.
Vagyis...hogy fogalmazzak...mertnegyedszázaddalezelőtt többet tudtunk,mint mamár,ebben a netokráciában...

Egyébként semmi gond:Még pár évtized és ha esetleg valaki filmen megnézi a "Toronyőr"-t.

Olvasni?

Szerintedamai 40 év alattigenerációkból, van vagy négy nagyobb generáció..Hánymagyar olvaasta Hugokönyvét.

És 44 millió franciából hány?

Van egy szörnyű gyanúm:Több maiorosz olvasta a "Toronyőr"-t,mint mai francia.

Frick László Intézet 2021.05.14. 12:16:03

@Picsaember: Realista:Erre céloztam,amikor azt mutattam,hogy olvasván Balzac-ot Hugo "fiakorú"-jának hihetnénk. Pedig Balzac idősebb Hugonál..és a pénz méginkább kellett neki.

Védenéd tőlem Hugo-t...tökfölöslegesen.Én ugyan nem bántottam.Számodra ez is ürügy, hogy valamit leverj rajtam.
Na.Akkor EGYENESEN gyere azzal,mi a VALÓDI bajod velem. Ne kormoljál

tisztán,nagylánggal,na, gyere!

Picsaember 2021.05.14. 12:23:03

@Frick László Intézet: akkor kérlek fejtsd ki konkrétan, vajh' mit értettél azon, erről a 10 oldalnyi részről, hogy a Notre Dame "több annál", mint amit Hugpo leír, mit értesz azon, konkrétan erre a 10 oldalnyi részre vonatkozóan, hogy "meg-koraromantikázta", és mennyiben releváns az, hogy pénzért csinálta mindezt. Magyarul, índolkold meg, hogy mi volt az oka ennek a felesleges minősítgetésnek. Már ha valóban emlékszel rá, vagy ismét elolvastad, hogy mi szerepel benne.

Frick László Intézet 2021.05.14. 13:43:55

@Picsaember: Nem számolok utána,hogy egy vagy két mondatban foglaltam össze,amiben még több is,mint aminek Hugo taglalta. Pl a KuFu [Hufu) piramissal szoktam összevetni,aminek az alapattitüdje szinte ugyanaz,mint a Notre Dame-é. Kevesebb matematika és több díszítmény.

Nem hiszem, hogy az Univerzum bármi sarkából értelmes lény idejönne,kis..az ő saját mértékegységei utáni méricskéléseket követően...Ne ismerné el az embert értelmes és érdemes lénynek. Hátööö...innen nézve ez a mostani majom banda...

Hugoék még ELŐTTE voltak a történetnek,mi pedig UTÓLAG annyira okosak. Hugóék felől.."a trend" valamiféle töretlen fejlődésnek látszik

Most meg azt mondhatjuk Rimbaud-val:
A régi utakat rójuk ismét

a régi történeteket éljük újra,mert nem tanulunk...

Ahhhoz képest,ami a Notre Dame,mi az ükunokáink részét-örökségét pazaroljuk el és nem hagyunk nekik semmi olyant,ami a "lűbazatáig" felérhetne a Notre Dame-nak... Sokkal-sokkaltöbbet veszünk ki,mint amit érdemlünk,viszont el is pocsékoljuk

te is itt....Nekem esel,mint valami birka és korszerűnetokrata,hadakozol,amikor sok-sok lényegesponton egyet értünk

de még mindig nem árultad el, hogy ez az ürügy..milyen indítékodat takarja...

Azt nem tudtad eddig igazolni,hogy "írástudóbb" lennél,mint én..

de gorombáskodni,azt elég jóltudsz...

de azt egy kanmajom is:)

Picsaember 2021.05.14. 13:59:07

@Frick László Intézet: türelmes vagyok, hetedjére kérdezem: mit értesz azon, konkrétan erre a 10 oldalnyi részre vonatkozóan, hogy "meg-koraromantikázta", és mennyiben releváns az, hogy pénzért csinálta mindezt.
Mi van a piramissal? Miért "kevesebb", amit írt, mint amit te írsz?

Picsaember 2021.05.14. 14:22:03

@Frick László Intézet: " gorombáskodni,azt elég jóltudsz..."

bagoly mondja verébnek.
A minősítgetést te kezdted, úh. ráadásul sunyi bagoly.

heki 2021.05.14. 17:01:29

Kértek moderátort, kiscicák?

Picsaember 2021.05.14. 18:49:33

@heki: ha visszaolvasod a thread-et, kiscica (nem muszáj), akkor egyértelműen kiderül minden. Frick mondott egy baromságot, szokás szerint nem ismeri el, h baromság, de természetesen megindokolni se tudja, hogy miért mondta, így terel.

Picsaember 2021.05.14. 18:54:48

@heki: a "félreértés" oka az, hogy Frick - mivel sokkal jobban szeret írni, mint olvasni - nem olvasta el rendesen, amit írtam, csak annyit látott belőle, hogy "Hugo" meg "A notre dame-i toronyőr".
Erről voltak olyan emlékei, hogy ez egy romantikus izé, és nem fogta fel, hogy én kifejezetten az épületet leíró részre gondotam, nem az egész regényre (bár ez egyértelműen kiderül a hozzászólásból.)
Ezért fűzött egy érthetetlen, okoskodó minősítést ehhet a leíráshoz.

Frick László Intézet 2021.05.14. 19:05:11

@Picsaember: "Megindokolni sem tudja..."
hö... hö...
Hanem?

Azért kevesebb,mint amitén (nemírom, csak mutatom)
-akkoriban még mindent (véleményt) nem lehetett csak úgy kiírni, az akkori Franciaország pl katolikusabb volt,mint a mai Lengyelország (Oirópa legkatolikusabb országa)
-ismétlem: A tudományok nem álltak úgy, többek között a régészetet segítő részeik, aztán hol volt még kultúrantropológia és effélék.

Csaka nnyit,hogy az 50 évvel ezelőtti kormeghatározásokat a C14-esmérés szerintieket a mai módzser néha döbbenetesen írja felül.

Hugo idejében pl a görögmitológia úgy általában valamiféle "szépmese volt" alíbiai tavak a tölgyerdőkkel... Azóta tudjuk,hogy amai Szaharában 30000 éve tavak s tölgyerdők voltak. Ésbizony... sokmndenről,amit Hugokorában babonaságnak,hiedelemnek (ésismétleem:szépmesének is) gondoltak, a legújabb kutatások szerint rendelkeznek valós alappal...

Amit szoktammutatni:Mamár tudjuk,hohgy a Szigetemberiségkorszakában egy-egy embersokaság bejárhatatlan vadonok szigeteiben...nem is tudhatott egymásról.

Az űrbőla talaj-ésfelsőbbközet- üledékrétegeket centiről centire metszik:
Így találtákmeg a mai Németország területén É-Ny-D-K irányba húzódva az ideiglenes nevén Fatemplomépítő [erdőirtásos földművelő]kultúra nyomait:24000 éves tölgy cölöpöket.

Tehát elismétlem:Könnyűnekünk

valamintén nem bántottam Hugot.. de te sem Hugo-tvéded velem szemben, csakürügy, hogy ekézhess..lényegében hazudsz rólam.. Hátha valaki nem néz utána,az,idézlek "sok baromságnak" amit "összeirkáltam" Pedig szerintemigen tömören és geyzserűen fogalmazok ésközérthetően.

Attólfutössze a szemeid előtt "baromság"-nak,mert forr az agyvérzsírod

fel van baszva az agyad

és agyvérzsírból gondúkodóóó

nemészből...

Picsaember 2021.05.14. 19:11:44

@Frick László Intézet: aza baj, hogy a levegőbe beszélsz, mert természetesen nem vetted a fáradtságot, hogy elolvasd azóta azt a bizonyos részt a könyvből (ha igen, akkor ezt mindenesetre elfelejtetted jelezni), az pedig elég nehezen elképzelhető, hogy 12 éves korodból (amikor állítólag olvastad) pontosan emlékszel rá, h mi volt pont ebben a részben.

nyolcadjára kérdezem: mit értesz azon, konkrétan erre a 10 oldalnyi részre vonatkozóan, hogy "meg-koraromantikázta", és mennyiben releváns az, hogy pénzért csinálta mindezt.

heki 2021.05.14. 20:30:54

@Frick László Intézet: @Picsaember:
Na, kiscicák. (Picsaember, ne haragudj, azért mondtam a kiscicák szót, mert, cicaharc zajlik, ahogy egyikőtök /asszem dudi/ az egyik kommentben el is ismerte, hogy nem érti, hogy miért megy a harc köztetek, mikor nagyon sok mindenben egyetértetek.)

Konfliktusok oka:
PORBLÉMA1:
Ennek egyik oka szerintem a szóbeli agresszió, amely agresszivitás ugyan Coco néni és dudi közt több évtizedes egymással való évődés pajkos, erotikától nem mentes viszonya, ebben a kontextusban, itt, ezen a felületen persze konfliktusokat szült, mert aki nem játszik ebben a "flirt" (avagy "pajtási incselkedés" - from Wiki) játszmában, az azt hiszi, hogy vérre mennek a dolgok, magam is beleestem ebbe a csapdába.

Dudi is beleesik ebbe a csapdába, elfelejti, hogy nem régi cimboráival beszélget. Ezért néha bunkó, de nem veszi észre.

PORBLÉMA2:
Victor Hugo:
picsaembernek (bazmeg ennél nyomasztóbb nicknevet nehéz találni, persze a blog kontextusa, rendben, stb.) az az okos megfigyelése, hogy milyen fasza a Victor Hugo elemzés a regényben a Notre Dame-ról. Ről. A regényében.

Dudi erre aszongya, hogy nem csoda, mer romantikus kor szülöttje, ugyanakkor a felhomályosulásra tekint vissza. Érvként hozza fel, hogy a kortársak már gyakran realista-naturalista regényeket írnak, ahol kevés nyoma van a romantika visszavágyódásának. (Mely visszavágyódás persze Rousseau-ig visszavezethető.)

Picsaember nem érti, miért, mert a leíró, elmélkedő szöveg Victor Hugo-tól ipphogy nem romantikus..
Dudi nem magyarázza el, mire gondol.

És akkor indul a gyalázás, te vagy a bagoly, nem is, te vagy a bagoly, én vagyok a veréb, de nem, de de, stb.

Dudi arra gondolt a Victor Hugo leírása mentén, hogy a romantikának lett, mint az első visszaforduló szellemi irányzatnak, nosztalgián alapuló viszonya a középkorhoz.
A romantika még nem vált le a felvilágosodás/felhomályosulás virágtörzséről, de visszakonyult.
A romantika tette nosztalgikussá a középkort, "elvágyódása" folytán. Tehát nem véletlen, hogy a romantikus építészet nincs, nagyon sokszor neo-.

Pl.:Neoromán, neogót, és neobarokk, neoklasszicista, illetve a legvégén ekletikus stb.
A romantika az első bomlástermék az európai kultúrkörben, ha a fejlődést, mint lineáris eseményt tekintjük, nagyon leegyszerűsítve, itt most nem Spengler, Szerb Antal, Friedell, stb. beszél, csak heki, bocs.

Éppen ezért Victor Hugo építészet-esztétika-filozófiai sorai nem rínak ki a romantika kontextusából.
(Ugyanakkor még él a Felhomályosulás "tudományos nyelv - centrikussága. Ami tudományosnak látszik, az igaz lehet.)

Picsaember nem érti, hogy hogy lehet romantikusnak bélyegezni egy teljesen hiteles esztétikai-művészetelméleti leírást.

Dudi e kapcsán azon kezd el molyolni, hogy a régi emberek tudtak valamit, hogy miből lehet gerendát vagy fogpiszkálót faragni, és ezt a tudást, sajnos elveszítettük.

Picsaember nem érti, hogy jön ez ide.

PORBLÉMA3:
Amely az egyik alapvető konflikt, picsaember hisz az európai kultúrában,

dudi: az rég megdöglött.
Jön Kína, semmit sem tehetsz, mimmeghalunk.

picsaember: ne mondd ezt, hiszen végül is a kultúra stb. az végül is innen, Európából...

dudi: (kélyes mosollyal) Ennek vége, bazmeg.

Remélem, segítettem.
Beszéljetek embermódra, lécci.

Picsaember 2021.05.14. 20:37:14

@heki: a lényeg az, hogy nem lehet "megspórólni" az adott szakasz ismeretét (mondom, kb. 10 oldal a könyvből), ha egyszer arról beszélünk. Én ugyanis egyáltalán nem azt írtam, hogy "ezek a romantikusok általában milyen jókat írtak a Notre Dame-ról".

heki 2021.05.14. 20:44:03

@Picsaember: Én ugyanis egyáltalán nem azt írtam, hogy "ezek a romantikusok általában milyen jókat írtak a Notre Dame-ról"
dudi viszont ezt írta, hogy de. :)

Picsaember 2021.05.14. 21:22:22

@heki: ???? ha valamiről beszélünk, akkor jó lenne ismerni azt az adott dolgot. Máskülönben ún. mellébeszélésről van szó. Ennyi.

heki 2021.05.14. 21:27:38

@Picsaember: lehet.
Lehet, hogy mellébeszélés,
de lehet, hogy kommunikációs zavar.

Részemről megcselekedtem, amit megkövetelt a haza.
Lelkiismeretem nyugodt, svájci, (kanadai?) magashegységek közötti szélrezdülés-mentes tiszta tó. :) Sziasztok.

Frick László Intézet 2021.05.15. 05:57:24

@heki: Nagyon gyorsan arról az erotikáról.

A saját terminusom szerint Okos Asszony az így erotikus:
Tkp a szónak még a puritán amerikaikeresztyénfundamentalista értelmében sem bűnözhet az ilyen asszony. Esze legkisebb ágában nemáll,aaz ő fantáziái a sztréndzs'n fesön,a konyha- és lakástervezés,utazásészene (ezzela zenei résszelmost nem tudokfoglalkozni,de ha nagyon izgat,akkor valamilyen 100 vagy 40-es listátfussát,+ Vivaldi: Négy Évszak)

Azok a szekularista bányagépkezelőnők Michigan-ben,akik flörtölnek egy jót a rúdtáncosnős szekciójú kocsmában sörözés közben a férfi bányagépkezelőkkel meg a kamionosokkal,aztán a munkásszálláson a szolgálati lakókocsijuk műanyagcsempefalára föltapasztják a 12 inch hosszúés 3inch átmérőjű Nigga Dick becenevű dildojukat és tükörnélkül beletolatván azt képzelik,hogy valamelyik sörhasű falnellinges rakja beléjük.

Ugyanis Okos Asszony,mint erre már sokszor rámutattam,soha az életében nemmaszturbált,természetesen OkosLány korában sem olvasta Dr Veres Pali bácsi vonatkozó gyöngyszemeit és nem ő volt az a kitalált lány, aki furcsa,fehérfolyására panaszkodott az 50 évvelezelőttiOrvos Válaszolrovatokban hetente,mert ő soha nem pinázott,pthfújj,gusztustalan, a szó oooooooolyan értelmében. Nem érdeklődött a pisilője iránt,nem furcsállotta, hogy a magasfokúszemélyes hygiénéjekibontakoztatásában annyira furcsán viszket meg csikland,nem teltek meg a véredényei vérrel,a hormonjai békit hagyták,nem kellett vacakolnia a bugyijai nyergén csiganyomokkal [bebaszta a fürdőszobában akb szennyeskosárirányába aztán vagy beletalált vagy nem] ,semmi ilyen.Amikor leszereli a zuhanyfejet, hogy csak a slag részből erősen veresse a vizet a csiklójárra,az kizárólag a magas fokú testihygiénés igényessége miatt van és nemakar olyan gusztustalan (és lehet, hogy kellemetlenillatú?,,?!4444??) izéhez érni.. vereti vagy félpercig,érez valami bizseritmeg csiklandást ésennyi.Nem,annyira nemhülyeő,ugyanis a gimiben alányöltözöben suttogtaak egy lányról,akiálítólag csinálta magának. Ennyit tudés részérőlez az undorítőtémaleis van zárva,mertamikortíz körmévelaz ura hátaszalonnájába kapaszkodik,akkorJohn Lennonra,Tom Crise-ra vagyJulia Roberts-re szokott átgondolni.

Az orvos Válaszolrovatok hosszúhaldoklásában,mielőtt az internetes hypochondriarobbanás beindultvolna,az utolsódoktorbávcsik találtákki a leggonoszabb ál-olvasói á-leveleket ezekrőla zuhanyslaggal veretős asszonyokról,akika furcsa bizsergésrekérdeztek ráutolsó leveleikben,milehet annak az oka,remélik,nem kóros.

Frick László Intézet 2021.05.15. 06:16:01

@Picsaember: @heki:
Ziegler Géza pornó-éskésőromantikus (neoromantikus) regényírókevésbétárgyaltműve a korszak botrány és tiltottirodalma,az Isten rabjai.

Végülis heki előhúzott egy olyan lapot,amitén,merő-egy-kíméletbőlnemjátszozttamkiPicsaember úrnak:
ez az az ideálista ábrázolás...Amit a kora-barok Shakespeare is alkalmazott.

Amikor aMatteo bandelloáltalis feldolgozott RómeoésJúlia történetet átdramatizálta.Ez egy általános dramaturgiai szabályy,Móricz iskönnyfakasztóan,én is sírtam Ranódi Árvácskafilmjén... Zsiga és Will bácsi,látommagamelőttőket,ahogyan,mintMeister Erder aPumikliban..mormogva nekiállnakaműhelyben ésmegszerelikatörténet,merthogy nézne ki az, hogy árvácska nemhogy életben marad,deszőre nyövésétől,amíg a jóságos,meleghangú selymesbajszú öreg bácsiban pártfogóját nem találja.. hátöö..lényegében egy kis ribizli volt.

Júlia pedig szült Rómeónak vagy 12 gyereket,életben is maradt nyolcésmegélte a felnőttkort is négy.Szépen kikerkedett és elvitte egykései véletlenteherbeesésébőlmegszülni nem tudott gyerek.

Még Navarrai margit Heptameronjában is...akihült vérőmenopauzásírónő alkotásába is..óhatatlanulátszüremlik

A Szag

A szagok és ízek,amik Bandellonál (és Boccaccio-nál..és Chaucer-nél) még megvannak.

Hugo ismeri ezeket a szagokat és ízeket és nagyon ügyesen megoldja, hogy aki meri érezni érezhesse,aki nem akar odagondolni,azt ne zavarja.

Szerintem én nem bántottam Hugo-t..demit csináljak, ha Picsaember nem veszi a fáradságot,hogy valami más fogást keressen.egy kicsit Cocónénis a móccere,amikorarraapellál ő is, hogymegvádol,hátha senki nem olvas utána a "sok baromságban,amit összeirkál"

Izgalmasszámomra az önkép,amiszerintPicsaember egy nempicsaember, hanemegy hagyományos európai jobboldali nemzeti kereztény

de közben,amit csinál,az korszerű,jövőbevezető,netokrata és picsaemberi.

Hugo korszakában egy akkori ilyen vitában aminimumaz volt,hogy szépen pontokra szedvén a baromságokat egyenként ... megsemmisítette

volna

"A gnocchi kínai találmány lenne?-baromság,ezértés ezért,mert így s így !"

"Arisztotelész felülírván gyakorlatilag megsemmisítette konfuciusz akkormár kétszáz éves ócska filozófiáját"

Stb.

Frick László Intézet 2021.05.15. 06:18:55

@Picsaember: @heki:
Nincs ittkommunikációs zavarról szó. AhhozPicsaembernekfelkéne vennie a kesztyűt.
Én ÉRZELMEIBEN megbántottam Picsaembert és ő neki..le KELL győznie engem,ha másképpen nem,akkor a szájávalbemondja a gólokat meg ászait éskihirdetvén gyyőzelmét,ahogy Cocónk szokott,lelép megint egy időre.

Az nem az én kommunikációs oldalam zavara,ha Picsaember az érzelmeit a rációjával keveri össze.

Picsaember 2021.05.15. 09:08:25

@Frick László Intézet: nem érzelmeimben bántottál meg, hanem egyszerűen úgy tettél, mintha ismernéd a vonatkozó részt, pedig nem ismered, csak fabulálsz róla. Bosszantó, ha vki a levegőbe beszélsz, ez tény.

Frick László Intézet 2021.05.15. 09:54:28

@Picsaember: ..és ha nem olvastad a kommentjeimet,akkor ezt el is hiheted...magadnak

Hát, nézd... ööö... eee...ha szeretsz hazudni magadnak..meg félrevezetni, tévhiedelemben tartani,akkor
legyen így neked jó

Picsaember 2021.05.15. 10:37:23

@Frick László Intézet: azt állítod, hogy 12 évesen olvastad a könyvet, és világosan emlékszel rá, miről szólt az épületet leíró rész. Ez baromság.
Mellesleg sok más is baromság, amit terelésképp ide írtál.

"akkoriban még mindent (véleményt) nem lehetett csak úgy kiírni, az akkori Franciaország pl katolikusabb volt,mint a mai Lengyelország"
mindezt 50 évvel Voltaire után, ugye. De ez már "részletkérdés" a fő képmutatásodhoz képest.

Frick László Intézet 2021.05.16. 04:59:05

@Picsaember: @heki:

Picsaember demonstrálja azt,ami a maradék még nagyjából talán "általánosan" műveltnek is nevezhető,egykor (fiatalon... 50kilóvalezelőtt...) esetleg még értelmes emberekkel történik.

Például a FIDESZ-ben.Az ember azt hinné,hogy a FIDESZ-esek napjában háromszor letérgyepelve kiskutyatekintettel-oldalvást-alulról felfelé kersik a Jóistenke figyelmét és kegyelmét-denem.Az egyik fideszes főleg azt lesi,mije van többje a másik kurva geci fideszesnek és neki az mér nemnincsen,hogyan lehetne a másik fideszes rovására a többje,négy fidesznyik összegyön itt, hogy össszeesköggyenek az amott meg ellenük esküvő másik hat fidesznyik ellenében elszerezzék a hűbér-bárijomaikat.

A"Jobbik" 2.01.v.a.már gajra is ment ebben a mélymagyar népszokásban. Viszont mit mutatnak a számok. Azt, hogy százezerszám vannak ekkora büszke picsák,mint Picsaember.

"Mészáros"-tól már nem is vár el az ember semmiféle politikaiképességet,pl hogy egy kibaszott nemzeti konzultációra elégetett pármilliárdnál a nagyvonalú kijelentés,miszerint harácsoltak már az Orbán családban a Récsölkéjék annyi pézet össze,tegyék mán be azt a szaros és valójában másfélmilliárdot a kibaszott 80-as évek építészeti remekművének kipofozására az azt se tuggyák,amennyijük van a hováraktákból.

Azonképpen Picsaember pont azt csinálja velem,amit az MSZP-sek vagy az LMP-sek csinálnak egymássaal a pártjukban azzal a különbséggel,hogy az MSZP-nek még van fizikai kiterjedése,az LMP-nek meg soha nem is volt.De azért...kb ilyen béka-egér harcban apréjják egymást,mint amit

Picsaember kezdeményez itt,holott a PONTOSAN Notre Dame égésével kapcsolatban is kb 1-et értünk. Én MUTATOK egy retokrikai - vitatechnikai trükköt,amivel kikerülhetem Európa árulóinak,a Macron alakú picsaembereknek,a szájjalliberálisoknak,a szemforgató tettetőknek a teliszaros becsalibozótjait és azt mondom,nyugodtan húzzuk ki az egyenletből a vallási részt,fogadjukel a szájjal buzibarát és verbálisan (sem) toleráns tettető"szekularista" alapállását és hagyjuk a francba a vallást és Macronmeg a mai franciapicsák még mindig nyakig a sajátszarukban a Notre Dame miatt.

Denem.Picsaember szemei előtt az ő személyesküldetése lebeg,őneki 1 azaz legalább 1 ponton el kell kapnia engemet.Ha talál 149kijelentésem közül egy megcáfolhatót,

ez a Hugo idézet,amit én nem szóltam le,ellenben Picsaember őkelmemegint leégett,mertaromantikakifejezésre a pejoratívabb hétköznapi negyedművelt ésleszólóugrott be neki

azzal a 148 megállapításomat,köztük az ő"magyarságtudatát" jaj annyira sértő,a szerinte amagyarokat leszóló

kezdjük ott,hogy Picsaember ilyen mondatkonstrukciókat ki sem képesolvasni,mint az enyémek,nemhogy értelmezni,tehátamit nem KÉPES olvasni,az baromság.

Valamint a Nonre Dame-on rugózását a kínaiakról való tudatlansága frusztrációja is lökdösi.

Erremondomazt gyakra,hogy sok-sokember nemképeskülönb lenni egy kanmajomnál vagy kocamajomnál

és ezt pompásan lehet szemlélteni Picsaemberen. Az eltörölhetetlen alapkomikum az a tóóóódítása,hogy akkorőnekigyümik osz' Picsaember niukket alapítván félkéz-néhány ujjával elbánik majd velem...
Heki,Picsaember küldetéseez,tehátittnincsen min smitmoderálni,Picsaember SOHA nemfogja feladni...illetve most már ezzel az 1-gyel meg van elégedve. Őúgy értékeli,hogy már nemfogok tudni kimászni abból,amibe bele sem estem,de ő azért ,ha elég sokáigkövetkezetesen hajtogatja,ő belelát abba,amiben nem vagyok benne és neki ennyi elég.

És,Heki....akkor egy önképe szerint konzervatív,hagyományos műveltségű emberről beszéltünk.Mit várunk a netokratív picsáktól.

Picsaember 2021.05.16. 08:37:50

@Frick László Intézet: ismétlem, nem én hazudok itt, hanem te, és még neked áll feljebb.
Azt állítod, hogy 12 évesen olvsastad a könyvet, és pontosan emlékszel a könyvből a templomot leíró részre. Ez finoman szólva elég nehezen hihető (mellesleg a múltkor Esmeralda kapcsán kiderült, hogy még a regény cselekményére se emlékszel pontosan, ami egyáltalán nem lenne baj, ha nem vetted volna elő a nagy mellényt)

Nem, téged nem ezzel az 1 dologgal lehet "megfogni", hanem elég sokkal. Semmi más nem kéne ennek elkerüléséhez, mint hogy abbahagyod a mellébeszélést, de a jelek szerint ez mission impossible.

Frick László Intézet 2021.05.16. 08:45:42

@Picsaember: Általánosan és hipotetikusan beszélsz,de mint egy "tényszerű"-nek beállítva...

Figyelj..bár annyira be lehetsz pipulva,mint valami kálámánolga a katolikus szülők egylete vezetőjével...egyszerűen képtelen vagy észnél lenni a bepipultságtól.

Figyelj,én messze-messze nem vagyok tévedhetetlen és még hiú ember sem.
Elengedem neked ezt a "Toronyőr"-t azzal,hogy legyen vele igazad.

Viszont ez miben változtat a véleményemen a Notre Dame égésével kapcsolatban? A te+én véleményünkebben mennyire áll távolegymástól?

És ez a válaszod mennyire veszi figyelembe a ma hajnalban hozzád irt kommentemet?

Egyszerűen egy fafejű öregember vagy és még büszke is erre a "hajlíthatatlanságodra".

Nekem szükségemvolt 12éves koromban a "Toronyőr"-re,demárnincsen.Tisztelettelemlékezemrá,mertsegített ide jutnoma könyvtárban,aholma tartokés

hol vagy te ehhez? Náladkb ez a "Toronyőr" a max,amit be tudsz fogadni...
na,
Hëllo Kyrikiadész

Picsaember 2021.05.16. 08:51:33

@Frick László Intézet: Az igazság beismerésével elsősorban nem nekem teszel szívességet, hanem magadnak.
Ha csak engem baszogattál volna, nem vettem volna a fáradtságot ennyit gépelgetni.

"Általánosan és hipotetikusan beszélsz..."

???? Egy konkrét szövegrészről van szó, egy konkrét könyvben, amit te nekiálltál hosszan "elemezni", anélkül, hogy ismernéd. Ezért csakis általánosan és hipotetikusan beszélhetsz róla. Szóval megint bagoly mondja...

Azt ne hidd, hogy ezzel egyedi jelenség vagy. Ott van pl, a Zizek, az is ugyanezt csinálja. Csak ő már akkora sztár, hogy ezt be is vallja.

Coco néni 2021.05.16. 09:07:52

@Picsaember: Dudi mindenről elképesztő magabiztossággal szokott nyilatkozni, amiről fingja sincs
Budpaest
egyéb európai városok, ahol nem járt
kínai életmód
négerek fasza és azok működése - és bennem ilyenkor mindig felmerül, hogy lehet, erről mégis van személyes tapasztalata?

Picsaember 2021.05.16. 09:08:17

@Frick László Intézet: "Náladkb ez a "Toronyőr" a max,amit be tudsz fogadni..."

bár ez mellékes, de ha már... a modern francia irodalmat vszínű jobban ismerem nálad, vagy te mennyit olvastál vajon Houellebecq-től, Rezától, hogy csak a legnagyobbakt mondjam? És ez nem "műveltségi" kérdés, hanem mert ezeket a szerzőket (is) valóban érdemes olvasni...

Frick László Intézet 2021.05.17. 07:10:29

@Picsaember: Él egy alterego-m Salgótarjánban. Ahány Salgótarjánival eddig találkoztam,megkérdezte, rokomome.

Így vagyok Houellebecq-kel.Itt is utánajárhatnék... bár enhgeminkább az édekelne, hogy az E, s,m,e,r,a,l,d,a
betűsort és ebben a sorrendben mikor írtam le utoljára.
Houellebecq-kel kapcsolatban az a vád szokott érni,hogy olvastam és koppintom.

Általában nem okoz problémát egy francia név fejből leírása,de Houellebecq nevét csak a gogloiból tudom kibetüzni,fejből még mindig nem megy.

Téged kérdezlek: Ha szüntelen az a vád ér, hogy semmit nem tudokkitalálni, csakkimásolom Houellebecq-től,akkor.. szerinted..érdemes elolvasnom a könyveit?

Vannak közvetlen francia-élényeim,a legkorábbi a Hofburg karéjában ért, a hozzátartozómmeghallotta egy francia kb 60 éves házaspár segélykéréseit.Őkmugye tudnak franciául és ez egy világnyelv.A hozzátartozómrólekkor tudtammeg, hogy nem csak úgy jellegzetesen Münchausen-báróskodik, hanem tényleg is eléggé jól tud franciául,a franciák nagyon boldogok voltak és hálábólmég elhalmozták 102 kérdéssel,viszont mnár a 3-ik válaszon felhorgadtak és elkezdtek jellegzetesen fentről lefelé beszéni a náluk két fejjel magasabb hozzátartozómmal, hogy náluk, ott Hongrois-ban miket össze nem tanítanak történelemből,amikor Hongrie egy ősi osztrák tartomány, amit most a Szovjetúnió tart megszállva.

Érted,egy Nikolaus Harnoncourt ,aki életét a korhű zenei előadásra tette föl, de szerinte Mozart nevét jó, ha Mozsárnak ejti és természetesen Zsan Szébasztyien Bas-nak Bach-ét. Egy ekkora kultúrnép.

Mindegy, van egy francia,komoly méretű komolyzenei CD gyűjteményem, nagy európai zeneszerzők,pl a francia kiadó szerint szlovák Bela Bartok .

Szintén francia élményem egy provancei paratölgy erdő, amiben egy cserjékkel benőtt tisztáson lakókocsik patkója,minden lakókocsi ajtajában egy-egy cigány ül és bicskával tisztítja a körmét... vagy faragja.. Nyolc kés villan tehát, amikor a nyolc férfi HALÁLRA RÉMÜLTEN az egy szál gatyás gádzsótól, beillan a lakókocsijaiba és sürgősen zárkózik. Ezt...mérd átnyugat-balkáni viszonyokra.

Meg Cocó poenkodására, hiszen ő járt Párizsban.És aki Párizsban járt, az annyira mindent tud már a franciákról,mint a magyarokról az,aki nézett már le a Vár-bóla ppesti látképőre, hajókázott egyet a Dunán A Két Város között és jókat zabált a Zsidónegyed éttermeiben

-ahová egyébként az utolsó békeévben párizsi franciarab fiúk jártak az egy vacsorába kerülőmagyar diákpináért.

@Coco néni: ...és van még a "néger fasz" ami prózában Dr Czeizelnél nem annyira bőrszín kérdése,ahogy nálam sem, hiszen szoktam dicsérni a bengáli,a kínai vagy a japán faszt is abban az Eredeti Művelés-ben,amit Dr Czeizel genetikailag bont ki,miszerint ahogy pl bizonyos népek testtömegindexe is az Eredeti verzióhoz áll közel és USA kutatások szerinbt kb a 3-4.afroamerikai generációnálkezdődik a fogazat caries-esedése,a nemimnűködésben is vannak fázisok,pla termmékenyülésmeg a termékenyítő képesség, ez is tudományos tény,az oiripid fehér férfiak termnékenyítőképessége 50 év alatt a felére esett,megvannak az okok,a dohányzás,a szerek,a vegyszerek éskozmetikumok az E-számok és amire nincsenek E-számok de mégis benne vannak.

Ezek persze mind fujj-fujj témák,mint a pinás szülés a Kismama & Babbucilíííportálokon,mint ahogy az is tabutéma,mennyi a retardál kis oiropid,aakik 6-9 évesen lesznek szobatiszták,de 8 hónaposan már saját bébitelójuk van okosbébialkalmazásokkal.

Apropó pinás szülés, francia film semmi pornó,egyszerű szenegáliéletes film,B.asszony csodálatosélete B. asszony szül is a filmben,maga az esemény egyébként kb annyira terhes B.asszonynak,szintén a még Eredeti Állapotú Szülőútjaimiatt,mint egy oiropid nőnek mensi alatt egy viszonylag vályog-szerű alvadvér bubus. Nemis érti B.asszony barátnője,hogyy miért pocsékolta el Ft-ba számolva a kb 400000 Ft-ját arra, hogy a bábák a francia majomembert,aki az orvososat játszotta a lehúzásban (B. asszony barátnői, ha rájukjön a szülés, egy kicsit félreteszik a napi teendőiket,öt perc,megvan a baba és aztán folytatják, B. asszony is,mintha misem,üla kávéházban és kávézik és hallgatja a barátnője prázsmitálását)

az a lényeg, hogy az embernek szégyellnie kellmagát,ha érdeklődika világ dolgai iránt mondjuk csak feleannyira,mint Krúdy Gyula,Kosztolányi Dezső vagy Móricz Zsigmond érdeklődött.
Fussukát minden nap az indexet, a telexet meg a 444-et,mind a háromminden napmindenrőlugyanazt írja, ez is azt bizonyítja, hogy amit írnak csak az lehet az igaz. Meg még a Velvet és a Dívány rovat meg a cukiságok ésmár végeztünk s a világgal.

Frick László Intézet 2021.05.17. 08:51:15

@Picsaember: Hulenbek,remélem franciásaneejtettem a nevét,márúgy értem,ahogy akültűrnépmások neveit szokta..Naszóval ez a Hulenbek eléggénépszerűegy házmesterfilozófusa korszakunknak.
De szerintem Andrej Tarkovszkij tanításaiból az a kettő,amit mutattam,többet ér és eredetibb is H.egész életművénél. Tudod,a "sok baromság" amit összehordtam neked,nem fogom elismételni tehát.

...ö...de a Notre Dame égésével kapcsolatban kettőnk között mi az a hűűűdegetverő-már-nézetkülönbség, aminek egyik végén az enyém a baromság, tehát a tied az okos?

Picsaember 2021.05.17. 09:33:07

@Frick László Intézet:
nem tudom, ki és milyen hasonlóságot fedezett fel közted és H. között. De látom, esetében is a szokott módszert követed: nem ismered, nem olvastad, de fabulálsz róla.
Egyáltalán nem kell őt ismerni. Csak azért említettem, mert nagy mellénnyel kijelentetted, h "leragadtál Hugonál". Yasmina Rezát sem "kell" ismerni. De talán érdemes, mint ahogy Hugót v. bárki mást is. De ha nem ismered, akkor nem kéne nagy mellénnyel nyilatkozni róla, mint te szoktál.

Esmeraldáról: a cigányok kapcsán volt szó róla, lásd még Sarkozy.

"a Notre Dame égésével kapcsolatban kettőnk között mi az a hűűűdegetverő-már-nézetkülönbség, aminek egyik végén az enyém a baromság, tehát a tied az okos?"

szerintem nem sok, én a te hozzászólásodat nem is minősítettem, csask leírtam, ami nekem a Notre Dame-ról eszembe jutott. Erre te elkezdtél minősítgetni, és fabulálni, ekkor kezdődött a vita.

Frick László Intézet 2021.05.17. 10:22:28

@Picsaember: Kiről fabulálok? ...javagyhogy én találtam ki, hogy mivel vádoltak engem,ez a fabulám?

A "leragadtál Hugo"-nál azt jelenti,amit jelent, vagyis amit abban a képben mutattam:TaláltálEGYVALAMIT amiben úgy véledJÓLMEGFOGTÁL s annál leragadsz. Ugyanis ha te olvastál Houlenbecq [most megpróbáltam emnlékezetbőlleírni,remnélem sikerült] -t,akkormeghaladtad Hugo-t és ezzelkiderült, hogy hazudtál, mert valójában értetted,mit akartam mondani Hugo-ról. Próbáéld megérteni, hogy a kettő nemmegy egyszerre,tudod,meddig jutott el Houlenbecq deazért én bunkó vagyok,mert a romantika oszlopát a romantika korában [pénzért]romantikusnak neveztem,nos akkoriban pénzért művésznek lenni progresszió volt. Mozart mindent pénzért csinált,megrendelték tőle a Requiem-et,fogta Michaelh Haydn reqviemjét, rátette egy többfokúsémára,fogta a sablonjait és tollbamondta Süßmayr-nek azzal, hogy a kottafejekre kibontását majd megcsinálja Franzi , azzal nem szarakodik ( Mozart IMÁDTA a Scheiß-Scheiße-Scheißen-t gyakorítani] .. itt sírunk össze vissza ésMozart kiröhögte a lyuksógorát, aki dugta a feleségét,mit pityereg ott. Szoktam pityeregni Mozart Requiemjén -mindennek tudatában. Blaszfémia?Bizonyos blaszfémia-féleségek posztmodern-be számítottak egykor és a posztmodern progresszívbe, ahogy proigresszívbe a romantika Hugo korában.

Itt a romantikával kapcsolatban -és ezt rád is bizonyítottam- te voltál,aki rosszat gondolt.

fabula...ó, bazdmeg! :D

Még párszor azért elismétlem,összefoglalva,amit Hugóról írtam:
nem szóltam le,nem minősítettem,a korszakába ágyaztam bele,azt csinálta,amit csinálni tudott,abból tudott okoslenni,ami akkor a rendelkezésére állt. Ami a számodra "leszóló és minősítő" volt,arról ő nem tehet,mint ahogy nem én tehetek arról, hogy ma Oroszországban franciául többen olvassák Hugo-t mint Franciaországban franciául és bár én nemhogy nem hiszek a trendképző jóslásokban, de ellene mondok,mégis azt gyanítom, hogy kb 50 év múlva LÉNYEGÉBEN senki nem fog olvasni Hugo-t, hacsak át nem dolgozza valaki az akkori ifjúság számára.

Beszéljünk a történelmi regényről,mint olyanról,aminek hugo-az alapja,de nema felépítménye és természetesen a történelmi regény kategóriában jósokan meghaladták Hugo-t,mint ahogy Móricz Zsigmond az Erdély trilógiával még szép,hogy meghaladta Jókait vagy Mikszáthot,de ezzel nem szóltam le Jókait vagy Mikszáthot [akit leszólnék, az báró Jósika, akinek a káros hatása még az 1900-as évek elején is erősebb volt,mint Jókai jóhatása] ] Jókai már nagyon-nagyon öreg ember volt és mit keresett volna a levéltárba felhordott kordokumentumokat olvasni egy milljomnos szupersztár.. Amit Móricz megengedhetett magának...

Valahogy... te a fejedbe vetted,hogy én bántottam Hugot,aki..és ezt is csak úgy a fejedbe vetted.. te...jól megvédted.

De..és még elismétlem ezt neked, ahányszor csakúgy teszel,mint aki vagy nem értette vagy elengedte a fülei mellett... ez az egész egy teljesen mellékes utca.

Beszélgetésünk főlényegét nem érinti.

Mint ahogy Szarkó esetét sem Esmeralda,sem az, hogy Szarkó cigány,mert ugye egy Sárközy Magyarországon csak cigány lehet ahogy Rácz vagy Orsós , Siket, Balogh, Sántha & Lakatos is csakis cigány.

Amikor elkezdtünk beszélgetni,írtam a magyarországi cigány asszimilációról, tudok települést,ahol a lakosságnak úgy van cigány-tudata, hogy bárki megmondja,az ő nagy- vagy dédapja még cigány volt,de ő nem cigány,a szülei sem voltak cigányok,senki nem is tekinti őket cigánynak,bár cigánynak néznek ki és még ráadásul barnák is meg olajos feketék a könyökükön a setétlila barna fóttal.

Tehát ha most megmutatod nekem Szarkó genóm"térképét" amiből kiderül, hogy (itt rohaggyak meg,ha kiderülne,de én? én,komám,belemegyek,hiszen még abba is belemegyek, hogy elismerem megfogtál,elismerem, hogy megbuktam abban,amit Hugo ellen ugyan el nem követtem,de ha a te jogérzékenységed ezt így megengedi.. tudod mit? Legyen úgy, ahogyan [hamisan] vádolsz.
szóval ha be tudnál mutatni egy olyan DNS-felvételt,ami igazolja, hogy Szarkó cigány,akkor se lehetne cigány.

Az már csak hab a torkán, hogy a "cigány" kritériumot mihez is kössük,pl származzon az Indiák 4 ege alól,miközben a cigányaink egy részének több a köze az Iráni- medence népeihez. És amikor a cigányaink egy része a HosszúÚtra indult,akkor 4444 nép élt az Indiák Egei alatt és azok 1666 nyelvet beszéltek [rekonstrukció]

Arról ne is beszéljek,hogy te e "vitánk"alatt mennyit gogliztál, hogy frissen-okos legyél,én viszont nem használnék akkor se goglit,ha a vádjaidnak akár tényleg is jogi következményei lennének, nem csak úgy a kettőskereszt-mítú által szentesített formában vagdalóznál.

Picsaember 2021.05.17. 10:41:14

@Frick László Intézet: hogy mit fabulálsz?
pl.
"Naszóval ez a Hulenbek eléggénépszerűegy házmesterfilozófusa korszakunknak.
De szerintem Andrej Tarkovszkij tanításaiból az a kettő,amit mutattam,többet ér és eredetibb is H.egész életművénél."

nem az volt a bajom, hogy annak nevezted, hanem h én egy konkrét dologról beszéltem (a templom leírásáról, aminél, tizedjére írom, tök mellékes, h romantikus-e vagy pénzért-e a lényeg ugyanis, bármilyen meglepő, a TARTALMA, TÚL azon, hogy milyen korszakban írta és milyen szándékkal). És te a romantikust meg a pénzt, meg a "többet" minősítésként basztad oda, nyilvánvalóan anélkül, h érdekelne az adott szöveg.

Picsaember 2021.05.17. 10:44:14

@Frick László Intézet: nem az a bajom, te majom, h "bántottad Hugot-t, hanem hogy odabasztál egy minősítést, mint aki ezzel elintézi a dolgot, és nyilvánvaló, h magas a szöveg teljesen mellékes számodra, mint ahogy most is az. Csak okoskodni akarsz. Nekem meg fontos a szöveg, ami NEM merül ki abban, hogy romantikus, meg pénzért, sőt, ez a kettő tök mellékes.

Picsaember 2021.05.17. 10:50:50

@Frick László Intézet: meg ezt is tizedjére írom le, úgy látszik, nem fér az okos kis fejedbe, hogy maga a regény, a cselekmény, stb. lehet romantikus, de a templomot leíró rész akármelyik másik író akármilyen művében szerepelhetne

ha nagyon akarod, biztos megteheted, de számodra maga ez a szöveg és a tartalma lényegtelen, neked a lényeg, hogy hozzábasszad a minősítésedet- ami a te kicsavart logikáddal egyúttal indok arra, hogy nagyméltóságod miért van már "túl" ezen a "romantikus" szövegen, micsoda marhaság.

Picsaember 2021.05.17. 10:52:24

lémaradt: ....ha nagyon akarod, biztos megteheted, hogy kategorizálod, de számodra maga a szöveg és a tartalma lényegtelen, neked a lényeg, hogy a szöveg ismerete nélkül hozzábasszad a minősítésedet- ami a te kicsavart logikáddal egyúttal indok arra, hogy nagyméltóságod miért van már "túl" ezen a "romantikus" szövegen, micsoda marhaság.

Picsaember 2021.05.17. 11:29:00

@Picsaember: logika:

"a Notre Dame több annál,mint aminek... Viktor Hugo pénzkeresési-polgári céllal profin meg-koraromantikázta..."

1. egy ilyen minősítés feltételezi a konkrét szövegrész ismeretét, ami esetedben nem áll fenn.

2. TEHÁT (a te logikád szerint) Hugo leírása AZÉRT "kevés", MERT pénzkeresés + "megkoraromantikázás"

továbbra se derült ki, konkrétan miben nyilvánul meg a "megkoraromantikázás" a szóban forgó szövegrészben, és hogy ettől miért lesz "kevesebb" a szöveg a kelleténél.
De nem is fog, mivel nyilván egy értelmetlen baromság amit írtál.

Frick László Intézet 2021.05.17. 13:53:11

@Picsaember:
a Notre Dame több annál,mint aminek... Viktor Hugo pénzkeresési-polgári céllal profin meg-koraromantikázta.
Így van,ezt fenntartom,több annál.Mutattam is,hogy mivel és miért ésmitől.

1. Ahhoz, hogy a Notre Dame jelentőségét belássam,miért kellene Hugo regényéből az a 10oldal? 2021-et írunk.

2. A te logikád ez.Nem az enyém.Így te "gondolkodol".Azt is mutattam, hogy egy picsa netokratív és tehát két dimenziós síklogika.

Egyszerűen:

Hugo szövege meghaladott tudományosan (nem Hugo hibájából),egyszerűen a tudomány haladása következtében.Szerintem,ha Hugo-t megkérdezzük,tiszta szivéből kívánja,hogy 100 év múlva,azaz 1930-ban valaki jobbat és többet írjon és tudhassunk többet,mint ő tudHATOTT.

Ez Hugo szelleme,nem a te síkbolygóra való internetes gogliánus picsa "logikád" -amit ráadásul a nyakamba szofisztikálnál.2 dimenziós szofisztika,anyám :D

Hugo idejében nem volt tele muzulmánnal Párizs.
A muzulmánok tökélestesen tisztában vannak a Notre Dame jelentőségével, jó sokan még építészetileg is. Már a nagyapáik dolgozni jöttek a sok lusta picsa helyett, a mostani fiatal generációt pedig ingyen,segélyen tartja el,még iskolázta is a mostani picsatársadalom.

És akkor történik ez a baleset: Gondolkodj már el azon, ha ez mondjuk az Al Aksza mecsettel történik (ami a .. hol van ugyan,a Notre Dame-hoz, hagyjukmár) mit von maga után.

mert itt azt vonja maga után, hogy a felelősök elkezdtek hablatyolni arról, hogy ők még az elektromos hálózatot is,főleg az elektromos hálózat a téma,hogy az wúúúdezárlatmentesen modernkorszerű volt és semmit nem engedtek oda.

Nincsenek is felelősök.. senki nem hibás..
A benzinlámpákról a kátrányos vödrökről és a kátránypapírról meg nejlonokról szó sincsen most már.

te itt valami vélt-erkölcsi meg "tudás" fölényben önkielégítesz napok óta..a logikádmentében,ami logikádat rámhazudod..de nem nekem persze,hanem magadnak.

Eddig vagy 20-szor írtam le, hogy amit Hugo írt az az őidejében volt.Ésmég szép, hogy 190 évvel később meghaladott.. még filozófiailag,még építészet-esztétikaliag és még a sepciális régész-építészet-tudomány(történet) alapján is,egyszerűen..megint elismétlem..mert nekünk olyan eszközeink lehetnek, amik Hugo idejében nem voltak.

Nézd, ez a te ügyed,magadnak hazudsz.

Ilyen türelmesemberrlmég nem találkoztál,mint velem.Aki ilyen szépen mutatta volna neked.Amit te nem akarsz látni,de,mit csináljak én a te akaratoddal,ami a tiéd?

Tőlem:D Oszt :D ..kérlek, csak érezd jól magad továbbra is :)

Frick László Intézet 2021.05.17. 14:00:30

@Picsaember: Bónusz még egy kép:
Kitalálok egy írót,aki 1922-ben értette Einstein relativitáselméletét.Stephen Hawking szerint Einstein realtivitáselméletét a 20-sévekben (100 éve) kb 10 ember kapisgálta halványan.Ez a kitalált író.. 100 éve a könyvkiadásnak volt olyan booomja,mint 15 éve az internetnek ez az iró egy népszerű munkájában 3 oldalon át fejtegeti a relativitás elméletet,amit ma több,mint 10000 ember ért, de még akik csak kapisgálják,pármillióan,azok is a lényegét inkább értik,mint Einsteinen kívül bárki 1919-1922-ben egyszerű okokból:Szerencsések vagyunk,mert közben lett egy csomnó olyan dolgunk,ami segíti felfogni az értelmét,teszem azt az Univerzumról 100000-szer,milljószor annyit tudunk,mint ami a hipotetikus (és jól sejtő) részekkel együtt is akkoron volt.

Ha most én azt mondom, hogy mamár több Einstein relativitás elmélete,mint amit Neves (kitalált) íróm kitalált,ő akkor is ÓÓÓRIÁSINAGY SZÁM volt amaga idejében,mert amit 3 oldalin ír, az ma kapisgálók felfogják.

Ésez már valami.

Nem azt mondtam,amit te mondanál hasonló esetre, hogy szar,hülyeség meg baromság,amit Hugoírt, annyit

MERÉSZELTEMállítani,hogy több a Notre Dame,mint amit Hugo rólaírt és

sajnos

őpont a tűzzelderült ki, hogy

igen,több...

Frick László Intézet 2021.05.17. 14:05:26

@Picsaember: Kocsit hasonlítasz Orbán Viktorra.Jössz, csak jössz és jössz,nemlankadsz,jössz bele a pofonokba,dete nemadod fel,mert te pofonálló vaagy,de akkor sem fogsz engedni, ha aMennybéli Sereggelidejön neked Hugo ésmárőmagyarázná: Hála ISTENNEK hogy mamármeghaladott,amit úő 10 oldalon írt.

De akkormit csinál Hugo a Mennyei Sereggel idejővén, ha megtudja, hogy ebben a kurvára egy fejlett korban sikerültmajdnemösszeomlasztani... Benzinkámpák,kátrányos vödör és nemtörődöm hhanyag picsaságok sorozata..
Akkormit csinál Hugo,ha elérulom neki, hogy egy ejnye bejnye nemlett a következménye. Még az sem, hogy kitalálnának valamit,hogy más felújítás-restaurációsorán ne fordulhasson elő ilyesmi

annyi sem történt

Hogy a francia.. ez a büszke picsanép lett,ehhez mit szólna.

Mert hogy pl Vidocq.. Vidocq-ot tudom

Legalább egy felelős bőre lámpaernyőlenne Vidocq irodájában.

Na,helló Allah, Allahu Akbar...

Picsaember 2021.05.17. 14:19:42

@Frick László Intézet: "Ahhoz, hogy a Notre Dame jelentőségét belássam,miért kellene Hugo regényéből az a 10oldal? 2021-et írunk."

miért kéne???
Az "csak" ahhoz kéne, hogy megítéld a szöveget, ha már egyszer arról beszélsz.

"Hugo szövege meghaladott tudományosan"
ezt csak akkor jelenthetnéd ki, ha ismernéd a szöveget, de nem ismered. Egyébként órási baromság.

Elképesztő, hogy mennyire kurvára nem zavar téged, hogy napok óta olyasmiről csevegsz, amiről HALVÁNY FINGOD SINCSEN.

Picsaember 2021.05.17. 14:33:28

@Frick László Intézet: tudod mit, nem bosszantom tovább magam a baromságaidon. Téged láthatóan nem zavar, ha a levegőbe beszélsz baromságokat, nekem meg nincs kedvem huszadjára is leírni ugyanazt. A te kis fejedben mindenről elég tudni egy hívószót, hogy elkönyveljed a saját fensőbbségedet vele szemben:

Hugo = romantikus, meghaladta a tudomány
magyarok = irigyek
Houellebecq = konyhafilozófus (???)
nyugatiak=picsák

gratulálok a "színvonaladhoz". Ez voltaképp egy frusztrált ember önfényezése, amit csinálsz.

Frick László Intézet 2021.05.17. 17:12:48

@Picsaember:
Még mindig nem érted, hogy a romantikusnak nem azt a hétköznapi-házmesteri értelmét értettem,amit te képes vagy érteni,tehát nem leszólás...

Talán,ha ma csinálna valami romantikus-at (van egyébként ráadásul neoromantikus még zene is... Aaron Copeland) az hátizé...lenne Nem érted,de büszkén vagy hülye.

Hugo szövege meghaladott tudományosan -nagyon sajnálom vagy nemsajnálom,lásd azt a részt, hogyan fogadta volna maga Hugo, ha még 190 évvelkésőbben is ő lenne a tudományos csúcs e témában.

Szerinted Petőfi mit szólna, ha megtudná, hogy az aktuálpolitikai agitációs verse az első felolvasása után 110 évvel is...időszerű volt.. A romantika korában még őszintén hittek a haladásban,méghozzá egy mihamarabbiban

Iszonytatóan sötét korszak volt Franciaországban és Angliában is [-> Dickens] Csak világosabbat,okosabbat és tisztábbat tudtak elképzelni... Hogy majd.. a filozófusok meg a tudósok kormányozzák az emberiséget

nem pedig olyan kanpáviánok,mint a XX.században Ferenc József, Horthy,a Seggember, Sztalin,J.Edgar Hoover,Lyndon B.Johnson, a hígra piált agyú Brezsnyev, Nixon vagy most ez a Biden... akire azért a kanpávián dicséret lenne,a pávián igen kooperatív egy állat,pl vitában döntik el a napi vadászat témáját [->Dr Csányi az állati intelligenciáról ] kanmakákó

A netokraták meg ugye nem nyitnak vitát.

Véled vitatkozni? az kb a borsónak a falra hányása vagy szamaraknak hárfaversenyt írni. Te a vitatást személyes támadásnak veszed, nem gondolkodást fejlesztő műveletének,viszont büszkén baromságozodd le az érveimet,de azért te semmi újat nem tudsz felhozni a "zseniális találatod"-nál,aminek az alapja, hogy számodra a romantika pejoratív értelmű... Abból a korból is,amikor progresszióba számított...

---el nem képzelték volna, hogy 200 évvel későbben ilyen fafejű, hajlíthatatlan büszke féltudatlanok lesznek,mint te is---

Ilyen emberek ,mint te, támolyogtak ki Bartók koncertről azzal, hogy "Zűrzavar!" Vagy szólják le büszkén Sztravinszkij Petruskáját azzal,hogy temetési zene :D

Frick László Intézet 2021.05.17. 17:14:23

@Picsaember: A poen az, hogy kb 1árva és egyre butább "érved" van,de azt élvezettel írod le negyvenedjére is

Mindenki abból főz,amije van,neked ennyi jutott.

muchacha

Picsaember 2021.05.17. 17:14:59

@Frick László Intézet: házmesteri értelem az apád fasza, majdom.

Még mindig nem érted, hogy a romantikusnak nem azt a hétköznapi-házmesteri értelmét értettem,amit te képes vagy érteni,tehát nem leszólás...

DE FINGOD NINCS RÓLA, HOGY MIT ÍRT, AKKOR HOGY A PICSÁBA NEVEZED BÁRMINEK, TE FASZ???????

Picsaember 2021.05.17. 17:15:53

@Frick László Intézet: EZ NEM ÉRV, TE FASZ, EZ A TE BAROMSÁGOD, HOGY A LEVEGŐBE BESZÉLSZ OLYASMIRŐL, AMIT NEM ISMERSZ....

Picsaember 2021.05.17. 21:28:15

@Frick László Intézet: egyetlen árva sort se olvastál Houellebecq-től, de azért rásütöd, h "konyhafilozófus"...mi??? van ennek bármilyen csekély értelme??? Nincs. Ugyanolyan marhaság, mint amit Hugoról hordasz össze.

heki 2021.05.17. 22:36:22

@Picsaember: @Frick László Intézet:
Na de most már kiléptem ám a moderátor szerepből, (felesleges), de kíváncsi vagyok.

Fight!!!

Dudi, szedd össze magad,
Picsaember, vigyázz a cseles vitaterület-változtatásokra.

Ügyesek legyetek!

Mellesleg, dudi, azért érzek ilyen gőgöt, amikor Houellebecq-ről nyilatkozol,
akár TGM Harari-ról.

(vö. Harari sikeresebb, ismertebb filozóf, mint TGM,
cserébe TGM leközépszerűzi Hararit.

Vicces, picit. :) )

Szóval, hajrá, fight!

Picsaember 2021.05.17. 22:59:08

@heki: Harari sztem is középszerű, alapvető problémák vannak a könyvével. Pl. szerinte - ha jól értem - amit nem lehet megfogni, az nem más, mint „fikció”. Ez felvet pár kérdést, pl. egy szék vagy egy ház még a szerző szerint is kétségtelenül a „nem fikció” kategóriába tartozik, pedig mielőtt szorgos kezek összerakták őket, még „fikciók” voltak. Hol van akkor szerinte az átmenet a fikcióból az általa leegyszerűsített „valóságba”? Erre reflektál a könyvében? Nekem nem volt tülermem végigiolvasni, hogy kiderüljön. Ugyanúgy fikció-e egy méhkas, hangyaboly vagy farkascsorda, mint (Harari szerint) az ember által alkotott tetszőleges közösségek??

Houellebecqet is hájpolják nyilván, viszont benne van valami nagyon korrekt - nehéz megfogalmazni, hogy mi, ezért is olvastam el sok kritikát róla, de egyik se trafált bele igazán sajna, amiket olvastam.

Frick László Intézet 2021.05.18. 07:10:29

@Picsaember: Nagyon kevés időm [hátralévő,az életemből] van már olvasni,ráadásul van jópár könyv, amit az embernek minden élethetedében újra elő kell vennie,mert 40 éves korában, ha olvassa (a zseniális regényt) akkor nemolvashatja azt,amit 32éves korában olvasott és majd 57 éveskorában sem ugyanaz lesz ugyanaz a regény.

Houlenbecq idült alkoholista drogos. Nálam,mint Frank Zappánál is,alap,hogy ilyenekkel nemüzletelek.Zappa rá volt szorulva, hogy kénytelen...ilyen emberekkel is zenéljen,arra kérte őket, hogy a felvétel ideje alatt lehetőleg ne szívjanak vagy ő azt ne vegye észre.

Most.. hogy ha egy ilyen szétivott agyú idült alkoholista drogossal,mint Houlenbecq... nem nyitnék közös sertéstelepet,miért kéne a "filozófiájával" megismerkednem?

H-tól annyit olvastam,amit a plázákban,a shoppingolás alatti menedékeimben, azaz a könyváruházakban másfél két óra alatt állva.. tallózván..olvasnilehet. De hogy pénzt is adjak ilyesmire?

H.11-ik könyvíró..mit csináljak,én is olvastam a 4-ik,a 7-ikmeg a 8-és 10-ikkönyvet,amiből montázsolt.

Hasznosnak tartom az ilyen faszikat,mert ma már az emberek jó, ha félműveltek,nem fognak"annyi baromságot" mint én is,összeolvasgatni.nekik H.pont jó, jól összefoglalja. Maman olvassa a "Feleség voltam Afrikában" kb 15 éve lejárt jellegzetes nőknek való burkolt pornót,Papan meg H-t.

Mint nálunk TGM..a provokátor olvasói. Tudják,hogy TGM őket is felfogja háborítani,azonban mégis ki fogja a szolgálni a vágyaikat is,mert a Geci-re fogja alegcsúnyábbakat tartogatni.

A megélhetési fenegyerek nálam is címszó,ha jólemlékszem Puzsér örvén.

H.habzsolja az életet,jósok pénzt keres a provokatív "filozófiájával".

Én szoktam hiányolni a Tudományok Anyját,a filozófiát a mai tudományosságból. Nos..Houlenbecq-nél ez a Filozófia Anyácska egy szokásosan nagy függőlyös aranyerű francia mosdatlan picsa, nem részletezném,de ez van és még ennek is örülhetünk.

A filozófia...ez hihetetlen lesz a számodra,a filozófiának is van egy sora,mint a rétesevésnek.

Az ember a legkorábbi,Az Írás előttről marad teredetmondákkal kezdi,a Gilgamessel..a Rámájána annyira régi, hogy még a szereplők nem tudnak hazudni,a fakéreg-álruhás Ráma herceg találkozik a kőkorszaki ősközösségi [mai-Dél-India...] törzsfő lányával, egy erdei rémnek kipingált ráksaszíval, és bemutatkoznak:mindegyik annak mondja magát,ami.

És így,következnek a dolgok a rétesben,pl kedvencem, Szinópei Diogenész. A künikósz. Aki nem a szó mai,rosszul értelmezett-értelmében volt cinikus. Ma szarházi mindenegyszarista semmibenhívők fényeznék magukat "cinikus"-nak,de semmi közük hozzá. Ahogy az ateiznushoz sem,az ateista igen-igen nehézmesterség,állandófigyelmet ésmagas koncentrációtigénylő(valamint szerintem tök feleslegess és hiábavaló...)

Ha lennél szives tanulmányozni Szinópei Diogenész-t,jósok Holulenbecq-et már meg is spóroltál. (Amit én a baromság-aimban elintézek 5000karakterrel,arra rámutat Houlenbecq kiadója azzal,hogy így sose lesz meg a szerződésszerinti új könyve és tessék szépen fölengedni 25000 karakterrel a szokásos"izgalmas és botrányos meg provokatív" stílussal,mert különben nem lesz meg a 12,5 szerzői ív minimum. (Hugo idejében a "Tornyőr" egy munkás havi fizetése ára volt)

H.nem tudom, hogy van ezzel H.,de más sztárok un "négerek"kel íratják széjjel a treatmentet, hogy kilegyen a könyvük.

Már Dumas-t azzalvádolták, hogy négereket alkalmaz.

Picsaember 2021.05.18. 07:44:36

@Frick László Intézet: megint olyasmiről fabulálsz, amiről fogalmad nincs.

Egyébként Hbecknek az első könyve a legerősebb (akkor még tán alkoholista se volt), a többi már nem annyira, de valóban megcsillan vmi, a Behódolással is eléggé beletalált.

Ugye ezen az alkoholista alapon Adyt se kéne olvasni, Baudelaire-t sem stb.

Picsaember 2021.05.18. 07:46:15

@Frick László Intézet: "Ha lennél szives tanulmányozni Szinópei Diogenész-t,jósok Holulenbecq-et már meg is spóroltál. "

megint kérdés, hogy ha egyszer fingod nincs miről mit hogyan ír, akkor milyen alapon is hasonlítod bárki máshoz.

Picsaember 2021.05.18. 08:04:53

@Frick László Intézet: mindenkinek kevés az ideje, de annyi ideje azért a legtöbb embernek van, hogy a legjobbaknak mondottakat megnézze magának, ha érdekli. Ha nem érdekli, nem baj, csak akkor nem mondjon róla véleményt. Pl. Hararinál vettem a fáradtságot és beleolvastam, és levontam a magam következtetését. Másokat meg nem.

Frick László Intézet 2021.05.18. 09:34:28

@Picsaember: ...valami nagyon nagy baj lehet a nyugati [oiropid]filozófiával.

Addig rendben van,hogy a könyvkiadás, valamint a könyv-mint-biznicc túl bő lére eresztette és felhígította a házmesterfilofia [->náci ideológia;-> móókszizmus]irányába. Ilyen szempontból ..és ha jelegzetes netokrata-indexiánus módon ökörködni szeretnék,akkor azt mondanám,hogy Sartre volt az "utolsó filozófus" ... bár ő is főleg író volt. De ha ez igaz, akkor Saint-Exupery is filozófus.

A másik baj a politikofilozófia alkalmazásából támadt,a"marxizmus" ami a gyakorlatban Nyugaton maóizmus lett és..Dr Kósa Alajos szavával..életmódbaloldaliság.Urlike Meinhof -aki gyerekeinek az orrát a takony,a segge lyukát meg a kaki ette véresre és hányódtak a Tanté-ik között.

Mao maga egyébként még életében végzett is a maóizmussal:
"Munkám Pekingre és környékéig hatott ki."
"Peking nem Kína."

A legkönnyebb volt a cucjiaializmusban mókszizmusból "filozófia"-doktorálni.

Inkább a gyakorlattal foglalkozom most: Egy részeredménykuató sem nélkülözheti a filozófiát.A felelősséget levetkezik a részfelelősséggel..de azértmégis EGÉSZ-ben kéne és filozófiailag megalapozottan gondolkodni.

Stephen Hawking egy ilyen felelős (és szerény...) és filozófiailag is megalapozott, valamint EGÉSZ-ben is gondolkodó tudós volt. DEgyszer emiatt agyonbaszott egy szobahuszár azzal, hogy Hawking nem tudós, "csak" író.

Einstein méhecskés mondata szerintem az ideális és tiszta filozófia. Nem érdekelt anyagilag abban, hogy teli í'káljon egy egész szabvány könyvet vele.

"A természet nem ismer megsemmisülést, csak átalakulást." -kezdi Wernher von Braun a filozófiáját,aminek a következtetése az, hogy a szellemünk nem veszhet el.

A Nyugati Filozófia alapja a görög: Amit görög rablógyilkos-kereskedő fiak pénzért vásároltak össze Egyiptomban részeges papoktól,mint Thalész a róla elnevezett de előtte Egyiptomban már három vagy többezerévvel alkalmazott tételt ..vagy Püthagórász...

Tehát az ó-ó-óegyiptomi filozófiának a legalsóbb népekre alkalmazott sokistenalapú és középről még a hatistenű része maradt fent,kb ezt másolták a görögök.. a soha le nem írott "egyetemi szintű felsőtudás"-ról a Hermész triszmegisztosz- féle szövegen kívül (szerintem a szóróévek anyaga lehetett) nem tudunk..
Mégis maradt egy eléggé ütős filozófiai üzenete ó-ó-óegyiptomnak,amihez nem kell tolmács, csak fogász vagy molnár:

A fáraó ugyanazt a durván őrölt lisztből sült kenyérlepényt ette,mint a paraszt vagy a rabszolga. A kőkorszak csúcstársadalmáról beszélünk,ami ismerte a vasat, csak nemigen alkalmazta, a túlzó alkalmazást kerülvén.meg a találmányok idejekorán az emberekre bocsátását is kerülték. Azt akarom ebből csak kihozni, hogy elméletileg képesek lettek volna BL80-as fehérlisztet őrölni.

Valamiért azonban még a fáraó sem ette.

Ez szerintem az egyik legfontosabb filozófiai üzenete azoknak az embereknek.

És a miénk micsoda? Hogy Ford Mustangban égettünk el 100kilométerre 27 liter benzint,pedig már volt 1500-as VW Golfunk,ami kétszer úgy gyorsult hatoda benzinnel és 600ezer km-ig egybenmaradt éskihasználódott a belepazarolt energia és nyersanyagok? -ami egyre ment,mert a köbükunokáink kőalajátpazaroltuk?

Vagy elkezdtük a PET-et használni,bár 40év után kapisgáljuk csak,mit csináljunk a maradékával, aminek majd a hulladékávala mit fogjuk kezdeni?

Ilyen... résztalálmányaink vannak,de egész Nobel-díjakat adtak ki ezekért..igaz...néha megosztva...

Frick László Intézet 2021.05.18. 09:37:17

@Picsaember: Fingom azért csaklehet houlenbecq-ről,ha nekiálltam a könyváruházban olvasni... Fingom,nem több :) ...deööö.. ha már fingom van róla... több kötet többfing.. akkor meghajtana egy metángázmotort, vagy hogy? :D

Houlenbecq mit ír a nyugatiemberről,a nyugati társadalomról és a nyugati filozófiáról. [<-ez itt tényleg egy pont...]

Picsaember 2021.05.18. 09:58:49

@Frick László Intézet: annyiban te is nagyon haladó, modern és fejlettember vagy, hogy halál nyugodtan hadoválsz olyasmikről, amikről fogalmad sincs. Ez nem hogy egy ókori, de egy XIX. századi értelmiségnek se jutott volna eszébe - abszolút hippi, trendi, yolo és haladó szokás.

Frick László Intézet 2021.05.18. 10:03:10

@Picsaember: A fingos kommentem fölött van egy hosszúkommentem.
Ahányat találsz abban a hosszúkommentemben,amiről nem így csak a levegőbe büfögve, hanem kiemeled ["bekarikázod"] és mutatod:

"-ezt és ezt állítottad ÁMDE-ezért és ezért nincs fogalmad se róla " ["mert valójban pedig úgy-s úgy van"]

Ahány ilyent találsz, 5000 Ft-ot utalok neked
-nekem ennyit megér.

Picsaember 2021.05.18. 10:16:53

@Frick László Intézet: maradjunk a konkrétumoknál:
1. Houellebecq mint szerző megítélése
2. Hugonak a Notre Dame-ról szóló szösszenete a hasonló című könyvéből.

mindkettőről úgy értekezel hosszan, hogy fogalmad sincs róla, miről beszélsz, iderángatva a piramisoktól kezdve Diogenészig mindenkit.

Picsaember 2021.05.18. 10:23:32

@Frick László Intézet: "beleolvastam a könyvesboltban, pénzt nem adnék rá"
(könyvtár?) "... de azt gondolom róla, hogy..." (fikázás)

ez annyira hippi és trendi, hogy Zizek pont ennyivel intézte el Petersont, kb. annyit is ér a róla szóló "kritikája".

Frick László Intézet 2021.05.18. 10:23:45

"1. Houellebecq mint szerző megítélése "
-bocsássmeg,ez még csak az inriminált rész,a bizonyítását valamiért elfelejtetted. ...Éshát...ezek szerint... szintén előttem ismeretlen okbóla kérdésemet a rövidkommentben átugorhattad,különben nem akarsz belemenni ebbe az Houllebecq zsákutcába ekkoranagygázzal:

Hugo-val kapcsolaban pedig UFF én beszéltem, van egy gyanúm, ha eddig úgy tudtál csinálni,mintha összesen csak annyit beszéltem volna Hugoról,amivel teörökre elintézni vész engemet (bár ez akkorsemsi kerülhet, ha következetesen megjátszod azt, hogy összesen csak annyit írtam Hugóról éskapcsán...)

A legrövidebben a Hugo kérdést, a "győzelmedet" azzal semmisítettem meg, hogy rád bizonyítottam:
-nem ismered a romantika definicióját
-amit tudsz a romantikáról,az egy közhelyes szakácsnői pejoratív gondolat, hogy a kuktalyányok romantikáznak,jaz.

Frick László Intézet 2021.05.18. 10:27:15

@Picsaember: Könyvtár:

A magyar könyvtárak jelentős átalakuláson mentek át,főleg itt,vidéken.

Mint ahogy könyváruházba az megy eladónak,akit a harisnyás butikba nem vettekföl,a könyvtárba azt veszik fel, akinek az apja kijárta apógármesterasszonynál vagy rokon vagy jósok szavazó van a családjába,pla legközelebbi könyvtárban a könyvtárosmég egy könyvet el nemolvasott. Viszontútálják a sok összefogdosott régi könyvet évente összefogdosni leltárkor,ezért elfűttették a könyvtárakbólamélyszegényekkela régikönyveket, az új beszerzések pedig azoknak a néniknek az ízlését szolgálják ki,akik közülminden 107623-ik férj olvasna Houllebecq-et, ha lenne a könyvtárban, de mi a fasznak is lenne.

Houlenbecq mit ír a nyugatiemberről,a nyugati társadalomról és a nyugati filozófiáról. [<-ez itt tényleg egy pont...]

Picsaember 2021.05.18. 10:30:54

@Frick László Intézet:
huszadjára: nem ÁLTALÁBAN a romantikáról volt szó, hanem egy konkrét szövegről.

"nem ismered a romantika definicióját
-amit tudsz a romantikáról,az egy közhelyes szakácsnői pejoratív gondolat, hogy a kuktalyányok romantikáznak,jaz."

felesleges, indokolatlan személyeskedés, mellesleg te is nulla, azaz zéró konkrétumot írtál le az ADOTT SZÖVEG romantikus voltáról, LÉVÉN leszarod az adott konkrét szöveget, aminek a kapcsán ez felmerült.

Frick László Intézet 2021.05.18. 10:31:59

@Picsaember: Szinte biztos,hogy neki sem álltál a hosszú (bárigen tömör és sok-sokat hordozó) kommentemet elolvasni,kettőből következtetek erre:

-ez az öregemberes dühös forgómorgásod,a hosszúkommentemben vettem a fáradságot és olyan jól meg tömören fogalmaztam ahogy te ebben az életedben már soha nem fogsz tudni..ésmég az elütéseimet is igyekeztemjavítani...
-szerintem a hosszúkommentemben olyan [békülékeny-és semleges] hangnemet ütöttem meg...és olyanokról beszéltem,amikre elvileg nem így kéne reagálnod..főleg, ha olvastad Houllebecq-et.

egészen röviden:
Szomorúan kell megállítanom,hogy nagy kár vót beléd az a hosszú komment.Nyugodtan leírhattam volna egy papírra és ha meggyújtom,akkor kb ennyire megyek vele,mint így.

Picsaember 2021.05.18. 10:31:59

@Frick László Intézet: H. azért biztos van a könyvtárban, lévén a leghíresebb francia kortárs szerző.

Picsaember 2021.05.18. 10:34:38

@Frick László Intézet: "Szinte biztos,hogy neki sem álltál a hosszú (bárigen tömör és sok-sokat hordozó) kommentemet elolvasni,"

ejnye, de bosszantó!
Ez szinte azzal lenne egyenértékű, mintha neked fingod se lenne arról a konkrét 10 oldalas Hugo szövegről, amiről napok óta hadoválsz! Belegondolni ir rossz!

Frick László Intézet 2021.05.18. 13:37:30

@Picsaember: Nincsen.Szépirodalomnak nevezhető az iskolai kötelezőolvasmányok kivételével(az is kevesebb,mint kéne) nem volt.Tiritarka,fotós,ezüst (króm) domborbetűs paperback a legtöbb új beszerzés.Rüviden:nőknek, szabira valóak.

Frick László Intézet 2021.05.18. 13:38:11

@Picsaember: Houllenbecq mit ír a nyugatiemberről,a nyugati társadalomról és a nyugati filozófiáról?

Picsaember 2021.05.18. 15:01:30

@Frick László Intézet: nyugodtan olvasd el. Lehet, h nem egy korszakos zseni, de a mai felhozatalból (sajnos) kiemelkedik.

Frick László Intézet 2021.05.18. 16:41:29

@Picsaember:
Kérlek: Foglald össze,pár mondat csupán:
[meg tudnám nézni a neten, aztán tudnék úgy tenni,mintha olvastam volna.. a múlt század 80-as éveiben nem volt internet, de széparcú jókislányok irodalomszakot végeztek bölcsészkaron egy ganyi könyv kézbevétele nélkül,un "kutyanyelven kivonatok-ból" ]
De arra vagyok kíváncsi, bennedmi szüremlett le, te hogyan tömörítenéd?

Houllenbecq mit ír a nyugatiemberről,a nyugati társadalomról és a nyugati filozófiáról?

Picsaember 2021.05.18. 17:29:29

@Frick László Intézet: nem tudom jól megfogalmazni, jobban jársz, ha elolvasod és saját véleményt alkotsz róla.

Azt se tudom, hogy ezt a kérdést azzal a hátsó szándékkal teszed-e fel, hogy ráfoghasd, hogy "ugye megmondtam, konyhafilozófus, középszerű nyomi, akin én már rég túl vagyok Diogenésszel együtt".

Mivel művész, dialektikus üzenete talán nincsen is, vagy nem az a lényeg benne. A hanyatlás krónikása.

Van egy költői hitvallása, ami nem tudom, megvan-e magyar nyelven. Ezt még asszem az első könyve előtt írta le, vagyis mikor még egyáltalán nem volt híres. Lefordítottam magyarra:

„Minden társadalomnak megvan a gyenge pontja, a sebei. Tedd az ujjad a sebbe, és erősen nyomd meg. Mélyedj el azokban a témákban, amikről senki sem akar hallani. Foglalkozz a díszlet másik felével. Tarts ki a betegség, az agónia, a csúnyaság mellett. Beszélj a halálról, a feledésről. A féltékenységről, a közönyről, a frusztrációról, a szeretet hiányáról. Legyél megvetendő, igaz leszel.”

Ez magában nyilván nem elég, és a szokásos fikázásoddal ráfoghatsz erre, amit akarsz.
Mindenesetre sikerült megvalósítania ezt a programot.

Picsaember 2021.05.18. 18:19:57

@Frick László Intézet: ... a kedvencem tőle az első könyve, "A harcmező kiterjesztése"
van benne egyfajta lakonikus, nagyon száraz humor, amitől a legváratlanabb helyeken felnevet rajta az ember. A többi könyvében is, de ebben még a legfrissebb.
Sajna a fordító, Tótfalusi Ágnes nem minidg kapja el az író hullámhosszát, és ez vszínű kicsit ront a szövegen, de nem nagyon.

heki 2021.05.18. 18:23:16

@Frick László Intézet: Nagyjából azt írja H., amit te, csak korrektor által helyesírásilag jobb :)

heki 2021.05.18. 18:27:42

@Picsaember: @Frick László Intézet: Nagyjából azt írja le, amit te, ahogy olvastam, csak nem használ ilyen kategóriákat, hogy picsatársadalom, picsaember, nedv nélküli pina, meg ilyesmi.
Legnagyobb megdöbbenésem volt, amikor libsi sznob barátném ajándékozta nekem a Behódolást, pedig eléggé nyomasztó és cinikus mű a picsatársadalomról, nem túl vidám jövőképpel. Szerintem ő nem értette a könyvet.

Frick László Intézet 2021.05.18. 18:28:13

@heki: Hö.. hö :)
Most már tényleg vennem kell egy billentyűzetet

Picsaember 2021.05.18. 19:04:06

@heki: feljebb kérdeztem egyet tőled Harariról, arról mit gondolsz?

Houelleb. sztem elég más mint Frick, de most nemtom megindokolni miért.

heki 2021.05.18. 20:19:58

@Picsaember: Harari: nem tartom középszerűnek, sok gondolata, vagy inkább víziója inkább gyomron vágott, de a filozófiai iskolák közül inkább kontinentális, semmint analitikusok közé tartozik.

Előbbiek nekem jobban bejönnek, mert az irodalomhoz, a mágikus szó-képzéshez közelebb állnak, mint az analatikusok: azokhoz, bevallom, buta vagyok.
Tényleg buta vagyok Hegelhez, vagy Kanthoz. (Bár ők is használták a szó-mágiát.)

Harari közérthetően ír, bátran arról, amibe eddig nem mertem eddig belegondolni, és végigvezeti a gondolatmeneteit, hogy hányféleképp lehet vége a világnak. Elég sokféleképp. Mindegyik nyomasztó.

Azt például nála olvastam először, hogy a közös hit (fikció?) mennyire közösségteremtő,
és ilyen hit-tárgy:
mondjuk a pénz, mint olyan. Hiten alapuló tárgyiasított dolog, (kriptovaluta ennek ékes bizonyítéka, higgy benne és lesz).
Valamint nála olvastam először, hogy az ember, bármely civilizációban is környezetromboló volt, az ökoszisztémát kizsákmányoló egyedként, bárhol, bármikor.

Én ezen meglepődtem, de lehet, hogy csak tudatlan vagyok.

Lehet, hogy persze sztárfilozófus, mert érti még Orbán Viktor is, meg én is. :)

Houlleb. annyiban más, mint Frick, hogy láthatólag nincsen undora az élettől. Nincsenek talán naturalisztikus tapasztalatai az emberi gonoszságról, önzésről? "Kastélyasabb" író, mint dudi.

Fricket azért nem olvastatom a legkisebb fiammal, mert elmenne a kedve az élettől, elsősorban a szexualitás naturális leírásai folytán, mondjuk a jó szextől is.

Frick persze megszólt, hogy nem ismerem a mai fiatalokat, de hát a fiamat valamennyire igen, szűz gyermek, naiv ábrándokkal a másik nemmel való kapcsolatok irányában.
De ha itt dudi bejegyzéseit olvasná, valószínűleg elmenne a potenciája is, hogy nőkkel kapcsolatot teremtsen. :)

Magyarán Houlleb. francia, (a maga belső kultúrkörén belül, most kaptam meg nagyobbik fiamtól a "Intervenciók 2020" kötetet tőle - hát eléggé belterjes francúzis értelmiségi beszédnek tűnik, az elején tartok, mondta is nagyobbik fiam, hogy a francia értelmiségre jellemző ez a belterjesség, hát igen, Boris Vian ezt is gúnyolta ki soxor), szóval dudi (Frick) meg zsír-balkáni, szorongó sváb, a maga (térségi és közösségi) sorstragédiájával.

Szóval Houllen. könnyedebb, de én is könnyed lennék, ha nem itt élnék.

Picsaember 2021.05.18. 20:55:05

@heki: ok, de úgy értem, Hararinál ez a "fikció" mennyire átgondolt fogalom?

Pl. szerinte - ha jól értem - amit nem lehet megfogni, az nem más, mint „fikció”. Ez felvet pár kérdést, pl. egy szék vagy egy ház még szerinte is kétségtelenül a „nem fikció” kategóriába tartozik, pedig mielőtt szorgos kezek összerakták őket, még „fikciók” voltak, a tervrajzon. Hol van akkor szerinte az átmenet a fikcióból az általa leegyszerűsített „valóságba”? Erre reflektál a könyvében? Nekem nem volt tülermem végigiolvasni, hogy kiderüljön. Ugyanúgy fikció-e egy méhkas, hangyaboly vagy farkascsorda, mint (Harari szerint) az ember által alkotott tetszőleges közösségek??

Az igaz, hogy Houelleb. vszínű nem tudja értékelni, mennyi pozitívummal jár, h nyugaton élhet. Innen valóban van vmi könnyedsége. Ugyanakkor sztem alapból sokkal depisebb alkat lehet, mint mondjuk Dudi. Nekem mint mondtam, az első könyve a legjobb, onnét már csak lefelé megy. Alapvetően negatív képe van a nyugatról, és akkor talán azt az utat választotta, hogy úgymond elzüllik ő is, csak nem tudta, hogy ezzel lemond arról is, ami addig értékes volt benne. mindenesetre csupán külsőleg ég és föld egy 30-as éveiben készült kép róla meg most.

heki 2021.05.18. 21:24:33

@Picsaember: Hararinál a fikció nem teljesen definiált.
De ha az általad idézett példákhoz "Szék-ség", ház-ság" definíciójához megyünk vissza, akkor mongyuk már Platón-nál találjuk magunkat, ha csak az európai filozófiát nézzük, és akkor hol agyunk a keleti filozófiákhoz képest, ugye.

Harari a fikción szerintem azt érti, hogy egy mindenki által elfogadott narratíva-csomag, valamilyen dolgokról, amelyek kézzel nem megfoghatóak, a közös hiten alapulnak.
Nem bonyolítja túl, OK.
Pont azt mondja, hogy ellentétben a farkas-hordákkal, csordákkal, hangyabollyal, stb. állati közösségekhez képest: az emberi közösségeknek muszáj valami "fikciós", hitbéli, narratíva mentén mozgó közös ügyet kitalálni, fantasztálni, gyakorolni, elképzelni, (sokféle lehetőség van), mert enélkül nem emberi közösség lenne.

Houlleb. első könyvét még nem olvastam, pótolom.
Ugyanakkor azzal vitatkozom, hogy dudinál depisebb lenne, mert dudi igazán depis, pont azért, mert hűvös, felsoroló, elemző magatartással racionalizálja azt, hogy mimmeghalunk.
Houllen. a folyamatot próbálja elemezgetni, dudi szerint ez nem folyamat, hasnem csapdahelyzet.
De most csak így szőrmentén próbálok különbséget tenni, lehet, hogy tévedek, bocs.

Picsaember 2021.05.18. 21:31:41

@heki: "akkor mongyuk már Platón-nál találjuk magunkat"

akár ott, mindenesetre arra utaltam, hogy aki bedob egy ilyen fogalmat, az nem "úszhatja meg", hogy világképet is mellékeljen hozzá, vagy mindenesezte tisztázza fogalmilag az afféle ellentmondásokat, amikről írtam. (Különben az egész lóg a levegőben.) Az, hogy ezt nem tette meg, sztem szegénységi bizonyítvány.

"enélkül nem emberi közösség lenne."
sőt, nem is működne, holott az állati közösségek kiválóan működnek enélkül. Ami megint felveti a kérdést, hogy a "fikció" mennyiben fikció a szó hétköznapi értelmében, azaz kitalálás, fantáziálás stb. és mennyiben természeti vagy isteni törvény, aszerint, hogy mivel magyarázzuk.

heki 2021.05.18. 21:41:53

@Picsaember: még eccer, szerintem a fikció nem kitalálást, fantáziálást jelent, hanem narratívát jelent, valami közös megállapodás alapján, de közösen azért nem definiált fogalom mentén kimondott dolgokat. (A pénz kapcsán ezt elég jól körüljárja Harari, ahogy a Brit Nemzetközösség el kellett hogy fogadja, a kagylót, mint valutát, valamelyik szigetük kultúrája mentén.)

Picsaember 2021.05.18. 21:42:34

@heki: ... mert ha ugye minden fikció, amit gondolok, akkor a "valóságnak" hitt dolog is fikció. Ha erre azt feleli Harari, hogy a gondolataimnak csak egy része fikció, a másik része a valóság leképezése, akkor újabb kérdés e kép viszonya a valósághoz. Ha erre azt feleli Harari, hogy azok a gondolataim, amiket a szememmel látott konkrétumokról alkotok, valóságosak, de a többi fikció, akkor nem-e fikció pl. maga a "fikció" fogalom is, amit ugye sehol se látok, és ha fikció, akkor milyen alapon építek erre bármilyen elméletet stb.

Picsaember 2021.05.18. 21:44:58

@heki: hm... oké, lehet, még egyszer neki kéne futnom csak most nincs itt..

Picsaember 2021.05.18. 21:58:46

@heki: mondjuk ha a "fikció" az voltaképp "narratíva", akkor az megint csomó kérdést felvet, hogy pl. ezek szerint a közös beszéden, megbeszélésen alapszik, ami lehetetlen volna, ha a beszéd nem lenne ELEVE egy közös valami, amiben ott az egyetértés lehetősége bizonyos szabályszerűségekben, azaz ELEVE törvény, rend, bölcsesség van benne, ami viszont felveti azt, hogy minek kell "lefikciózni".

Picsaember 2021.05.18. 22:09:11

@heki: oda akarok kilyukadni, hogy akár "fikció", akár "narratíva", ennek a kohezív ereje nagyon is valóságos, de kérdés, hogy hogyan tudnák megegyezni benne, ha nem lennénk eleve erre a "megegyezésre" hangolva. Hiszen a hangyák is láthatóan nagyon jól tudják, hogy mi a dolguk a hangyabolyon belül, mindenféle narratíva nélkül. Ha nekünk van ez a plusz dolog, hogyan másként működne, mint hogy eleve van benne vmi törvényszerűség, méghozzá olyan, ami nem a megegyezésünk eredménye, hanem feltétele.

heki 2021.05.18. 22:47:33

@Picsaember: ha jól értelek, akkor igen, "eleve van benne vmi törvényszerűség, méghozzá olyan, ami nem a megegyezésünk eredménye, hanem feltétele.", szóval igen, ettől több az ember az állatnál, igen, mondom, remélem, hogy jól értelek.

Magyarul az állati létnél ezért több az emberi lét,
noha dudi itt majd be fog szólni a majmok példáján,
de szerintem, az emberi létnek van egy ilyen aspektusa, hogy "fikciók", "narratívák" mentén alkot közösséget, nem megegyezés, hanem törvényszerűségek mentén, melyek feltételek szükségesek egy emberi közösség kialakulásához.
Hogy ezek a szükséges dolgok miért vagy hogyan alakultak ki, arra többféle válasz van, az evolúciópszichológiától kezdve a katolikus dogmákig.

Hm, remélem, nem érzed terelésnek, hangosan gondolkodom, ennyi.

Frick László Intézet 2021.05.19. 05:59:00

@heki: Amit @Picsaember: -nek többször is leírtam már:

...közben tudományágak ágazódtak les"kis tavakból" csermelyek,új tudományok keletkeztek.
Darwin még hipotetikus volt.Tudta, hogy van a Börzsönyben medve,végül is ÍGY UTÓLAG látni,hogy igazai is lett.Ma már nemannyira nagy szám ez a majomverzió

sőt,ha filozófiai alapról tekintem:

-minden ember a Homo Spiens-é válás lehetőségével születik
-ám jósokember egyszerűen csak egy fejlett majom tud maradni

És akkor olvastam Csányi professzornál ezt a buszos hasonlatot,amit a humán antroplógia arra talált ki,hogy bizonyítsa:Az ember nemmajom.

Csakhogy.

Ezek szerint Dr Csányinak nem kellett kórházi buszmegállóban várakoznia 17 nagyonbeteg,aligélő,8-10 betegségre panaszkodó öregnéni között.

És ekkor beérkezik az 56 ülőhelyes autóbusz.

ÉS akor ezek az imént aligélő nénik akrobata pompomlányok módjára tiporjákle egymást, 17-en,az 56ülőhelyért.

Vagyis itt megint arról van szó,hogy sohasem szabad a talajtól elvágni magunkat:

A Buszos Hasonlat-ban ugyanis a 150 csimpánz humanoid kontrollcsoportját UGYANOLYAN feltételek közé ILLENE beszorítani,mint a csimpánzokat:

A csimpánzok nem tudjákazt,mi az,amibe bepasszírozták őket,nem tudják,hogy miért és hová,főlegmeddig, és nincsenek törvényeik erőszakszervezetük,morál,megszokás,ilyesmi.

De meg tudom teremteni (sajnos) annak a feltételeit,hogy a 150emberből kihozzam a majmot:
Mindössze ki kell hirdetni,hogy a 150-ükből az első 28leszálló jégkrémet,bundapálinkát,kokaint,ingyenpinát, jónagy faszt vagy ami szeme szája-ingere,fog kapni,az utolsó28-at pedig kivégzik.

Viszont bárki,mint egy csimnpánz:MINDENTŐL szabad,nem lesznek jogi vagy morális következmények.

Sőt,szerintem egyáltalán nemkelleddig elmenni, mindössze a hamarabbi leszállásért agyonverdesnék egymást páran,ha annak semmi jogi stb következménye nem lenne.

Ez a fair összehasonlítás.

Sokkal... sokkal korábban kellettvolna olvasnom Dr Csányit.

Houllebecg vagy Harar olvasta Dr Csányit?

Más.

A Humán Etológia mintanépként tárgyalja a szan népet.Az Íme,az Ember -ben hat post it-em van bent a szanoknál.A tudomány tárgyalja mintaként a szan-okat[bushman néven, vagyismintha a szlovákokat tót címszó alatt tárgyalnánk] -akik ma már nincsenek. Jaime Uys teljesen jószándékú két filmjénekköszönhetően. Uys felállított egy nagyszerűpéldát aztán beteljesítette annak apéldánakamértékét és ez egyben szimbolizálja is a Nagy Fehér Ember "tudását".

Nézitek Az istenek a fejükre estek c.filmet,aminek az alaptétele az, hogy egy meggondolatlanul kidobott üres kólásüveg és a pillangó-hatása.

És ezek az "olyan aranyos" emberek már nincsenek sehol.

Valamint, amit ebben a blogban a himbák-ról is mutattam.

lábjegyzet:Pont francia és vallon túristanők legelnek a himba asszonyok között,a Názáreti Rabbinak,ha ezt megmutatom egy singes faszkorbáccsal kezdi el leverni őket,mint vak a poharat.
süti beállítások módosítása