avagy A Szakállas Nő

szakallasno.jpg

"Csak Magyarországon csinálnak politikai kérdést a vakcinákból."

/Bede Márton,2021.január/

1.Vegyünk föl egy 514-es mintát.

2.Messük meg pártpreferenciálisan.

Ne legyen baj az, hogy az emberek fele   nem választ már pártot egygeci számára az összes ódal  

és András-kereszt alakban fossa le azt, amit politikának hazudnának föl a véleményformálók

3. Innen kezdjük el védeni a mundérunk becsületét a véleményrácsunkkal,

"Ki katonáskodik a maga zsoldján?"

/Saulus/

hű de alkalmasan formáltuk a véleményeket,mert a köcsögfidesznyikek szerint nem sok a halott

tehát a Jók és Igazak szerint ruanda

a sok fideszbuzi szerint sikeres az oltási kampány

sajnos a mieink szerint sem annyira rossz,mint amennyire pedig mi szeretnénk 

 részerdmények,részeredmények,részeredények,azok mindig csak lesznek valahogy

Attól, hogy az emberek fele már baszik  pártot választani és egyhazugnak szarja le az összes véleményformálót,az 50% felmérésbőlhujjajjázzunkországlakosságát jellemző

 lofaszt.jpg

Számlázzunk ki 3.000.000Ft-ot érte.

 Röhögjük ki a sok hülye parasztot,aki bevette a turhánkat  közvélemény kutatásnak meg felmérésnek,mint a szakállas nőt a tanyasiak 150 éve,azt!

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr7216501312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coco néni 2021.04.14. 20:42:00

azért szerintem őléggé sok ember meg tudja mondani,hogy széna vagy szalma, pap vagy papné.

kérdezz meg egy fidesznyiket, ki a felelős a focimeccsért- hát a karácsony, mert BP-en lesz.
és olyat is tudok mutatni, aki szerint Kínában azért nincs járvány mert MINDENKIT beoltottak :DDD

Serény Vélemény 2021.04.14. 21:58:50

@Coco néni: a következő hiszti: az antitest.
Ami vagy van, vagy nincs, vagy elég, vagy nem elég, de az biztos, hogy Orbánahibás.

Frick László Intézet 2021.04.15. 04:55:09

@Coco néni: Minden buborékra az van felírva:
AMIT AKARSZ LÁTNI

Ide pedig az van felírva:Amit nem akarnál látni.

Frick László Intézet 2021.04.15. 04:58:16

@Coco néni: @Serény Vélemény: A Geciváltás 2022.lenne ugye a lényeg.

Azonban az alapkérdésaz,hogymennyien rugóznak,küzdenekésreménykednek. Viszont:AJókésIgazakakarnak-eOrbántváltani?
Az felsemmerülsenkiben,szerintem Cocónéniben sem,mi van akkor,ha szarnakOrbántváltani, csakugye ez a zavaros tápláljaőket,megtalálják számításukat.

Mint Dr Gődény esete,a békeévekben statisztaválogatásokat, kasztingokat kellett végigülnie meg ácsorognia,most meg hányszor volt benne a tévében már?

Frick László Intézet 2021.04.15. 05:01:06

@Coco néni: Arra válaszolj,indokoldmeg,miértkellett pártfreferenciát vizslatót belefűzni.Nemlehetett volna ezegyszer (éspontéppen azértis:) pártpreferenciairántérdektelen kérdéssort,mondjukaNemzetiKonzultációban kifogásolhatótípusúszájbarágókérdésekmellőzésével? Kit a faszt érdekli egy fidesznyik vagy inverz fidesznyikküldetési tudata,kívülrőlésingyen tudjuk.

Teplsemmimeglepőtnemtudsz nekemmondani,azon semlepődökmeg, hogy nemtudodészrevenni87 alap-fundamentálisválasztókérdésben nemértek egyet az imádott Gecid-del.

Coco néni 2021.04.15. 08:05:32

@Frick László Intézet: miért kellett pártpeferenciát belefűzni?
hát mer óóóóótáááásellenes balóóóóódal..
ki a - hogy itt a cikkből téged idézzelek - lóófaszom tolja állandóan, hogy geccihívók óóóótatnak, ellenzéki meg mind gőőőődény.

Coco néni 2021.04.15. 08:06:45

@Frick László Intézet: hol hallod naponta ezerszer ezer kis fidesznyik torokból harsogva, hogy oltásellenes baloldal?
Ki a lófaszom fűzte ebbe bele a pártpreferenciát, ha nem maga a potrohás?

Coco néni 2021.04.15. 08:10:23

@Serény Vélemény: csak most szólok, hogy észrevedd, már irtam annak a donfefő vagy kinek is, azért van az a színvonal, amire nem fogok reagálni. Pl "hiszti"
ha valaki geccóval szemben mond valamit, akkor huhogtat vagy hisztizik.
Szerinted.
Meg a göbbelsi propaganda szerint, de hadd ne kelljen már óriásplakát színvonalú lózungokra reagálnom, hogy "hiszti". Kár minden bebillentyűzött karakterért, mert ezeket mostantól IGNORÁLOM.

Frick László Intézet 2021.04.15. 08:17:02

@Coco néni: Ez hogy jön össze? Te olyan óvodába jártál,ahol az óvónéni elfogadta a jókislányoknak a bunkó lakótelepesirosszgyerekekre való hivatkozást? Hogy azért szabad nemmegenni a kelkáposztát,mert a rosszgyerekek orvososat játszanak Hajnikával a sötétfolyosón?

Frick László Intézet 2021.04.15. 08:20:10

@Coco néni: Mutasd már meg a te és az ATV Fórumosok színvonala közötti főbbkülönbségeket.Ha márén 47 főbbkülönbségemetmutattam az orbán Proptól (amit következetesen közpénzégetésnek minősítek stb, slapajoknak,kontároknak,balfaszokna

de főleg hatékonytalannak..

Nincsen szükségorbánék kampányára,egészen egyszerűen csak a sima emlékezetünkre ahhoz, hogy jóltudjuk,egészen pontosan mennyire kétfedelűaz ellenzékmindössze 2-3 hetes "oltásbarátság"-a.

Szoktam ugye mondani, hogy a faszom is keresztényibb,mint Semjén Zsolt.

De oltásbarátabb nis,mint Kunhalmi Ágnes. És ráadásulmég valóban is az, nem csak tettetvén.

Serény Vélemény 2021.04.15. 08:30:00

@Coco néni:
"amire nem fogok reagálni. Pl "hiszti""

aztán mégiscsak reagálsz rá, leugatós stílusban.

Figyu, ez az oltakozási repülő már lezuhant. Azt nem értem, hogy miért kell ragaszkodni hozzá, mint a szaros pelenkához?

Viktorék megcsinálták, beoltanak elég embert, nyitás, és ha nyitás, akkor a gazdaság nem hasal le, és ha a gazdaság nem hasal le teljesen, akkor jövőre a cia összes pénze nem lesz elég ahhoz, hogy a kormányt lecseréljék. (Ezért is van az, hogy a zellenzék vezéred Fletó egyre nagyobb hülyeségeket mond, meg a fegyőr is, meg a babaképű kesztyűbáb is. Mert a pozíciójuk meglesz, de felelősségük nem a következő négyéves ciklusban sem. A jóoldali sajt meg úgyis elfelejteti a hülyeségeket, amiket mondtak.

Ja, és még valami: index.hu/kulfold/2021/04/12/nemet-sporolas-jarvany/

A huhogtatás arról szól, hogy az emberek elszegényednek a válság miatt.

DE ez, jóoldali szokás szerint csak az igazság fele, ami egyben az igazság i-tlenítése, ami: gazság.

Az emberek egy része elszegényedik, a másik része meg nem tud mit csinálni a pénzével.

Namost a kérdés az, hogy ezek mit fognak csinálni nyitás után?

A németek, és a magyarok, és a többiek?

Elmennek izraelbe. És ott hagyják a pénzüket.

És ha Mo eléggé átoltott lesz, akkor MO-ra.

Majd Dudi elmondja, hogy mire fogják a friccek költeni a pénzüket. (Én egészenpontosan nem tudom, az bizti, hogy utazni akarnak majd a hülyék, de hogy autót vesznek-e, vagy mit, azt Dudi tudja. Talán.@Frick László Intézet: )

Coco néni 2021.04.15. 08:59:16

@Frick László Intézet: értem, tehát akkor arra nem kell reagálni, hogy oltásellenes baloldal, mert nettó hazugság, és felesleges rá bármit is mondani, mert úgyis tudja mindenki,hogy hazudnak geccóék.

@Serény Vélemény: a pedagógusok hisztiznek a JH huhogtat az áldozatok számával, kedves vezető meg megnyitja az országot 3 millió oltottal, igaz, ezek védettsége csak kb másfél hónap múlva esedékes. És akkor kérdezed, kiknek írodnak az olyan cikkek, hogy "beóóótották, oszt másnap mégis virusos lett" hát ezek szerint neked, meg a geccónak, mert nem érti, hogy kb másfél hónapos átfutási idő van az oltás és az immunitás között. De csak hőőőbörögjél nyugodtan, soha nem az eszedért szerettünk.

Serény Vélemény 2021.04.15. 09:09:35

@Coco néni: Nem a JH huhogtat, a JH létrehoz egy statisztikát, amivel az egyébként nagyjából semmihez nem értő jóoldali sajtó huhogtat.

És látom, hogy nem érted, hogy én nem vagyok hülye, én átlátok azon, hogy "beoltották aztán belehalt". A részletek fontosak.
Amiket én el szoktam olvasni, ha úgy érzékelem mintegy intuitív módon, hogy el kell olvasnom.

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:11:41

@Coco néni: Az ellenzék nemnyiltan oltásellenes.valójában nem annyira az oltásellen vannak,mint az átoltottsági eredmények negligálásán.Mindig majdmég 2 millióvalkelltöbb,110%-os átoltottságnála 140% lesz az igazi satöbbi

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:16:50

@Coco néni: Megint itt teszed a fejed a nagyon okosnakés a sajátújságjaidat nemolvasod el rendesen.
Tegyük fel, hogy Orbánénka a magyaroknagyasszonyuk garázsol 20 millió Pfizert.Megvan?
nesze:
m.blog.hu/du/dudenbuch/image/harmadikokokkatottyakazemiratusokbaja.jpg

:D

Egyszerűen az átoltottsági százalék egy gördülő valami,amiből az kizárt,hogy az Ellenzéknek elég legyen.

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:18:34

@Coco néni: Bruttóban valóban nhazugság az, hogy az ellenzék oltásellenes. Nem,nyiltan már nem azok,több,mint 3 hete nem azok.Mindösze csak a szart kavarják
ésma márünnepelték is, hogy a büdösruszkibólmég van [sugallat:mert a mieinkvisszautasítják]
m.blog.hu/du/dudenbuch/image/ellenzekisiker.jpg

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:21:28

@Serény Vélemény: @Coco néni:

Ezek az elszegényedett emberekrobbantották az autópiacot pl. Erre az indexgeci válasz:
"Az emberek a tartalékaikhoz nyúltak"

A milyen tartalékaikhoz, 10 éve megy a hazudozás, hogy senki nem tud félretennimegtakarítani. Azokat kell sajnálnunk a jógyerekekriportjaiban,akik egy nap alatt elbasszák a kétheti előleg-fizetésüket.

Ott tartunk, hogy a munkásosztály maradékai szégyellik magukat,ha nem kérnek a havi fizetésükből előre kétheti előleget.

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:22:48

@Serény Vélemény: @Coco néni: Ugyanazokban az Azt írta az újságtömbökben szegénywednekel, riportoznak a csomagfutár ágazat,a kiszállításos éswebkereskedelmi ágazat felfutásáról.
Pesten elbocsátottak 2345 vendéglátóst és felvettek 3456ételfutárt.

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:24:17

@Coco néni: Elismétlem neked , mert nem vagy képes felfogni inverz fidesznyiklétedre:
1. Ha valakiben fidesznyiket látsz,attólmég nembiztos,mhogy okosabb isleszelnála.
2.Ahogy a hülyeség ellentéte lehet hülyeség,egy hülye fidesznyiket felfedező inverz fidesznyikmégpont annyira lehet hülye,mint egy fidesznyik.

Szorgalmas Gyémánt 2021.04.15. 09:29:31

@Frick László Intézet: ÉS ebben nagyon is sikeresek, ahogym indenben, ahol rombolni kell.

Frick László Intézet 2021.04.15. 09:32:46

@Coco néni: Arra játszod az eszed, hogy
Hogyannemtudjukeztmegoldaniországban a hogyanemtudjákeztmegoldani pártján állsz :D
Hű,de ügyes vagy,ez csakis a nyerő :D

Ha megcsináljátok [idejön Amerika éspicsán rúgja nektek] a geciváltást,akkor ti voltatok a gecibbek, ha a Geci marad,akkor a geci a hibás, hogy nemengedett gecitváltani.

muchacha

Serény Vélemény 2021.04.15. 10:35:30

@Frick László Intézet: Nem kell a jóoldalnak oltásellenesnek lennie explicit módon. Elég, ha az őket felnyaló sajt munkásság folyamatosan bomlasztja a társadalmat az oltásokra vonatkozó féligazságokkal, hazugságokkal, dezinformációkkal, és minden egyébbel, ami a csövön kifér.

Konkrét példa és bizonyíték a fenti állításra: "kedves vezető meg megnyitja az országot 3 millió oltottal, igaz, ezek védettsége csak kb másfél hónap múlva esedékes."

(Mondom, a részletek.)

www.portfolio.hu/gazdasag/20210413/megmutatjuk-mikor-ved-meg-minket-a-koronavirus-elleni-vakcina-478000

A cikkszerző csávó átfutott néhány, interneten elérhető tanulmányt, amit megpróbált több kevesebb sikerrel értelmezni.

DE legalább megpróbálta.

Ami nem jött össze neki: nem oltott, és nem oltott populációról van szó, hanem placebóval oltott, és ténylegesen oltottról.

A büdösruszki vakcina például AZ ELSŐ oltás utáni 19-22 naptól fogva már nagyon lecsökkenti a megbetegedés kockázatát. A nobeldijcsodás Pfizer ugyancsak, de az kb az oltás utáni 11-13. naptól. Éppen ezért döntött úgy az operatív, hogy a fpizerrel nem az eredeti ajánlásban előírt idő után, hanem 35 nappal az első dózis után ismétlik meg az oltást.

A hatásosság meg azt jelenti,hogy 1000 emberből, aki kapott oltást nem 5 fogja elkapni a betegséget, mintha nem kaptak volna oltást, hanem egy.

Frick László Intézet 2021.04.18. 15:16:55

@Serény Vélemény: Bocsássmeg...nyilván amaistatisztikaimeg "szám" imádatan muszájmérhetőséget produkálni,de annyi minden befolyásolótényező van:a társadalom,a nép egészségiállapota...immunrendszere..SZóvalamit Duda doktornyilatkozott az indexnek...
süti beállítások módosítása