Foglalkoztunk már ebben a blogban a hasonlítgatás kiterjedt  tudományával a nyelvészet és a történelem területén.

Mondjuk szórakoztatóbb lenne a műfajban azokkal az öregnénikkel illetve az őzikéjeikkel foglalkozni,akik "Drága Béjemvée Ótó"-nak ordéjjanak egy Skoda Superb-et,

dragabejemvekocsije.jpg

mert nem-autóbuziként és csakúgy ránézve Bárándy ügyvédbácsi Lexus- át is annak nézték.(Doktor Bárándy Bácsi direkt azért is vett Lexus-t:Óccsó vót és a laikus Mercedeszkocsi-nak nézhette.)

barandyaponakilyenjevolt20_eve.jpeg

Ma reggel a hasonlítgatás pápája,Professor Doctor Ignatio Loyola jutott eszembe :

"Eretnek az, akiről mi azt megállapítjuk!"

/Ignatio Loyola/

Erről viszon Dr Dr Bánó András tud az eszembe jutni

a magyar sajtóetika alapjával,miszerint:
"Az események lehet,nem abban a sorrendben történtek, ahogy bemutattuk azokat,de történhettek volna és ez a baj."

Hogy a konkrét problémával is foglalkozzam:

 

Gazdasági Hasonlítgatás Tudománya

Vannak viszonylag világos jövedelmi viszonyú országok,elsősorban germanoanglosaxo és nemzetikeresztyénkőkonzervatív puritano-presbiteriens birodalmakra gondolok, ezekben a Világ Vezetésére Önjogosult  birodalmakban pl az adómegkerülés erény, viszont a millárdosok nem hazudják el a vagyonuk kétharmada-hétnyolcadát, hanemkiállnakés dicsekednek, hogy az elssőtőlvisszafelészámolva ők a például hanyadik adózók.

 

Másképpen: Lehet valakinek az arca Olyan Aranyos Bisztóss Nem Lóppik,de ha az USÁ-ban bárki-bármilyenaranyos azt csinálja,a amit Magyarországon kreatív könyvelésnek szokás eufemizálni, akkor az FBI kutyaláncon vezeti ki a tőzsde fizikaiparkettjéről is.

amagyarkreativkonyvelespapanojeapro_piroska.jpg

Dr Apró Piroska ,A Magyar Kreatívkönyvelés Pápanője,

még Dr Vadász Iván is csak tutulhat a néni kesztyűjébe, ha tud

Ezzel szemben

Magyarországon sültökörnek,mongolidiótának, nyálfolyós hülyének számít az a vállalkozó,aki érdemben adózik. Ezzel szemben pl az adómegkerülés Magyarországon bűncselekménynek számít.

 

És ne haladjunk addig tovább,amíg akönnyű,otthonról végezhetőinternetes társadalom,gazdasági vagy irodalomtudományimunka alapfeltételéről nembeszéltünk,ez pedig a

Statisztikai Adatszolgáltatási Fegyelem

amivel egyszrűen fogok végezni Magyarországon,itt ugyanis ilyesmirőlnem beszélhetünk,mert nincsen.  A magyar KSH adatokbólkb annyira lehet Fejlett NYugati Sztendedek szerintbármit,pla Száz Leggazdagabb Magyar-t vagy a Év Legszegényebb Falu-játkutatni,mint egy hajómerülési és tat-meg segédmotor adatainak egy részébőla kapitány testtömegindexérekövetkezteni.

 

"Részeredmények vannak!"

Dr Kadarka - Dr Ripők,Dr Kigondoltam doktorblog

Magyarországon és ... Ha valaki olvasta Dr Mihail Bulgakov ukrán orvos A fehér gárda c.nagyszerű orosz regényét (a Mester és Margarita orosz regényt nyilván olvasta olvasóm, hogy ismerné tagadni....) akkor tudhatja,hogy

a Gótikán Túli területeken,pl a román Transylvániában is, az orosz Krím - félszigeten vagy pl a szintén román Basaráb-ban semmi nem az,aminek látszik. Több,mint félévszázadon át kommunista , egészen pontosan bolsevik rémuralom dúlta Oroszországot,de pl a faszom is kommunistább,mint a bolsevikok voltak,akik a szart  is kaviárral ették ki Sztalin segge vájatából, ésdeámazonbancsakhogy   Yves Montande francia kommunista döbbenten tapasztalta, hogy Hruscsov és a Felsőbb Szovjet Vezetés körei tolmács nélkül folyékonyan beszélnek vele a cárikorszak elite-jének a nyelvén: franciául.

 

Azonképpen pl Magyarországon kb 1millióember tervezi az egész életét segélyen leélni, és máig 47000 Ft-nak mondják a 75000-et, viszont feliratkoznak  külsősnek munkaerőkölcsönzőknél és feketén eljárogatnak dolgozni azokon a napokon,amikor van kedvük felkelni,az alábbi szabályok betartása mellett:
-havi fizetésért nemdolgoznak,lehet az akár 777777 Ft is

-ha reggel csak 1000 Ft van a buksztárcában,nemkelnekföl napszámba menni 10000-ért

-azon a napon semkelnek föl 10000 Ft-ért dolgozni, , ha egy tető alatt 17 harcképes személy fog osztozkodni az aznapi 22000 Ft segélypénzen.
-lepapírozni ? - nem engedik magukat
-ha nincs kedvük fölkelni a munkásbuszhoz,nem kelnek föl
-nékik sénki ne mongya meg, mikó gyúthatnak rá vagy pisálhatnak: amikó a kedvük csak szotyanik,akkó

-márpedig a fészbókos telefonot be fogják vinni üzemi területre, aztat sénki nemtíthassa meeg nekik, hogy amikó a csalággyuk rájukír,ne azonnal írjanak rájuk vissza
-ha az előzőpontokbú' jégy is  nem tetszik valakinek és Békésmegyében élnek,akkor átvetetkeznek egy másikmunkaerőgőccsönyözőhő és Aradra járnak át Romániába, mert ottmég,idézem szó szerint: "állva baszni is lehet a szalagnál,nem hogy rágyútani"

Ennek megfelelően a szobából,interneten keresztüla Fejlet Nyugati Kirekesztő Konglomerált Egyszemélyestársadlmak jövedelmi viszonyait lehet ellenőrizni,de pl a posztszocialista viszonyokat nemlehet ellenőrizni,mert a Csucsu ótóbontó Kurvafuttató, Disznóhúskimérőéskamatoló ZRt igazgatótanácsa,ha a TÁRKI ezt KSH adatokés a FillerStetson, Wang and Dixon társadalomkutatóIntézet Elfogadott Nyugati Sztenderdjei alapján kutatja,akkor pl Csucsu papó havi jövedelme 28000 Ft ésközgyógyra kapja a gyóccerokat,amiket a csicskái proletárdrogra szoktak becserélni, ha Romániába visznek eladni valami cuccot.

A TÁRKI szobai internetes társadalomkutatásai szerint egy négytagú (apa+anya+28évesfiú+25 éves lány) család kimutatható jövedelme négyükre havonta 210000 Ft és "ki tud ebbőlmegélni"

konnyuotthonrolinternetezvedolgozotarsadalomkutato_jpg.jpeg

Hát pl anyu havonta, attól függ, hogy reggelre kijózanodike annyira, hogy kétlábra álljon, havonta 14-20 napot is ledolgozik,alány annyit szokott dolgozni, hogy a négy hétvégére a 20-20ezer Ft-ja meglegyen,a fiú valamivel többet dolgozik,hogy a C-Vectráját meg tudja tankolni 1000-2000 Ft-tal . Apu havonta4-8 napot szokott dolgozni, az 40-80000 Ft. Viszont a 170 méterre fekvő nemzeti Dohányboltba is autóval jár ésmindenhová,egyszerűen gyalog vagy biciklivelegy métert sem tudna megtenni.

Ezzel szemben pl a Csucsu Család a csicskááikkal együtt összesen 102 autót használ,de még Csucsu bácsi ünneplős béjemvékocsija se nincsen névre írva.

Egy nepper noteszéből: Szoszi Zsóti csicskája balesetbe került az Ötösön,ezért 10 percet késett a szombati pénzekkel.A dógozók  erre kiverték aa Szoszin ZSóti rabszógabuszának az össszes üvegjét. 150000-be kerül egy ilyen rabszóga kisbusz körbeüvegezése,de Zsótina a vallása annyira tiltja az ótóra egy fillért is költeni, hogy inkább eladta nekem 200-ért,körbeüvegeztettem,letisztáztam és eladtam 600-ért,fogtam rajta tissztán 150ezret.

 

Értsétek már meg bbazmeg, 

ha már ennyire-nagyon értetek a kulturáliskülönbözősokszínűségekhez,

hogy

különbőző kultúrák lehetnek egy társadalomban és nem biztos, hogy minden tagkultúra adózási, adatszolgáltatási vagy alkoholfogyasztási szokásai ugyanazok!

Poen: Csucsubácsiéknál a KSH és a TÁRKI áltaalkimutatható egyfőre eső jövedelem 21000 Ft, a Főkocsi Béjemvéee átíratása esetén 297 nap fedezetlenségit kéne fizetni a biztosítónak,meg az átírás,az 360000 Ft összesen. Ennyit Csucsu bácsi házában egy fél délelőtt internetes játékok illegális fogadásain szokás elbukni.

Egyszerűen Csucsu bácsiéknál nem szokás autóra pénzt költeni,pl a rabszolgaszállító furdancsokba,ez gyűjteményemékessége, egyszer forró kacsazsírt öntöttek a fáradtolaj helyett, hogy a csirkegyárból hazahozza a népet. Sokszor amagyar rabszógák már sírva könyörögnek, hogy az ünneplős mercedeskocsi már annyira villog meg sípola az olajhiány miatt és a paraszt,akitől szerezték az ótót, hagyott 1l olajat a csomagtartóban? -nem öntik bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5816304984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arnyekveto 2020.11.28. 10:57:43

Ezt a három perces videót érdemes megnézni autó témában!

www.youtube.com/watch?v=ITNB-x66WWY

Dr.Koós Alajos 2020.11.28. 11:44:15

Kultúrák különbözőségében nem az az érdekes, hogy vannak, hanem hogy tudnak-e egymás mellett élni. Ebben a társadalmi szegmensben, amit itt is leírsz és amiről írtál már sokszor, az az érdekes, hogy leélhet az ember 50 km-rel arrébb vidéki városban egy életet anélkül, hogy ennek a létezéséről tudomást szerezne, mivel ez a világ párhuzamosan létezik és nyugodtan elvan a másik mellett, nincsenek gyakori drámai ütközések. De integrációról se beszélhetünk.
Az igazi párhuzamos társadalom az, amelyik ott fut a másik mellett, anélkül, hogy különösebben feltűnne.

Frick László Intézet 2020.11.29. 06:46:53

@Dr.Koós Alajos: PéldáulaLondon AlakúKonglomerált Zárványtársadalomban a Valódi Elit-et nem is láthatod. Az van kiírvan mindenütt, hogy Wecome Refugeesés Open Society... Pl ha valaki afroamerikaiés nő,kortárs problémákat feszegető "film" és "treatment"-jéveldollármillókra tudjalebvenni palira a HBO-t.Apénzt megkapja,elkezdenek forgatni.. gegeketírnak össze az okostelókára,pla "környezet" befektetési,brókerekmeg ilyesmik,kiskösztümök,öltönynadrágok és ingek.. és.. a szokásos kamu hablaty szakszavakkal,de ha valaki elvégzett egy OKJ-s gyorstalpaót,nem az sok..a menekültekintegrálódástsegítőkontírozó tanfolyamot,akkormár tudjaa, hogy kamu az egész. Nagyjábóla meseatómeg a dolgozólány...

Viszont,ami nagyon fontos, hogy nemfajiállampolgárként nem tudsz ingatlan öröktulajdonához jutni,a leghosszabb időtáv, amit felkínálnak,egy 99 éves bérlet azzal, hogy most mit szarozol,fogsz te még 99évet élni,akkormit akarsz,LÉNYEGÉBEN mintha a tiéd lenne.

Nagyon érdekes pl ahogy a Globális Spekulalizmus fogja a másodosztrályú nemigazitagállamit,tehát azt,aki még csicskázni fog a fejlettisztáni gyárakbvan: Hiteleket adnak csakúgy a semmire 10000 oirót vagy fontot. Mennekközben a sajtban apolitikaikorrekt faldumák,depersze a Globális Spekulalista baszik a migrácsnak 10ezer gőccsönyöt adni,mire. Az nem fog dolgozni,tehát törleszteni.

Mennek az álszentfazék dumák a lengyelek meg a cigányok [magyarok] ellen,közben azonban valóságoskincs a magyar vagy a lengyel,aki még akar dolgozni,a seggétkinyalatják,pl kifizetik a hiteltartozásait, ha alár két évet.

Különösen a németek a nagy álszetfazekak, hiszen a gyakorlatbannemhogy nem befogadók,demég az úniós polgártársakat se nagyon tűrik. Szabada cigánynak a németöregeket ápolnia, üveget mosni az üvegmosóban valahol a szolgáltatás, az építőipar vagy pláne a kereskedelem emberekkelfoglalkozós terüetein, az idősgondozásban betegápolásban hospice-ban dolgoznia... de ingatlantulajdonos,az ne legyen.

Frick László Intézet 2020.11.29. 06:50:15

@Dr.Koós Alajos: E blog fennállása óta állandótémaMagyarországmozaikossága.Megy a jógyerekduma,azoké,akik cxsak 2-ig (helyesen 1 ésmég 1)-ig képesek elszámlálni és valahogy ezt a kettészakadottságot TISZTRÁNképzelik el,vonallal, hogypl van a Vidék,ami Rossz és van A Város,ami csakis a jó. Ebben a perspektívában Budapestről beszélnek,mint a BiciklizikA Város-ról,holott az 1,7 milliós Budapesten fele se ember biciklizik (és annak is a kétharmada feltünési viszketeg), mint Szegeden.

Kung Fu Ce a válság okáta szavak eredeti jelentéstartalmától való eltávolításábvan (megfosztásában)látja... ez is állandó téma itt.

Frick László Intézet 2020.11.29. 06:50:33

@arnyekveto: Nem birom az ilyesmit,autóbuzi vagyok.

Frick László Intézet 2020.11.29. 06:53:22

@arnyekveto: Annyiban izgalmasak ezek a videók, hogy a japán mérnöki teamek az életüket tették fölarra, hogy ezek az autók... beépített hibákmiatt kerüljenek a recycklingbe, tehát az ő tudomásuk szerint aképen láthatóállapotokhoz képest 24 fokkal jobb-ban se indíthatóak be... szerintük.

Ezek a videók az amerikaimunkásosztály számáraélvezetesek,kövéren fetrengeni alaposan besörözve-kristályozva az IKEA kanapén és röhögni a primitív niggákon.

Dr.Koós Alajos 2020.11.29. 17:35:56

@Frick László Intézet:
Volt egyszer az a pillanat, amikor Frau Merkel a síró palesztin kislánynak elmagyarázta, hogy Nemetország nem tud mindenkinek segíteni. Mondtuk is, hogy ez igen, ez egy emberi gesztus és ugyanakkor felelősségteljes politikai magatartás. Aztán egészen röviddel utána mindenkit beengedtek. Hol fordult ez ekkorát? Aligha tudjuk meg.

Ha az élet úgy hozza, hogy számomra nagyon kedves nyugati ismerőseimmel migrációról kell beszélni, és nem tudom a témát semmiképpen kikerülni, akkor mindig fel kell tegyem a kérdést, hogy egy 22 éves marokkói vagy tunéziai fiatalember ugyan mitől jogosult menedékjogra, mindig azt a választ kapom, hogy ők csak egy jobb életet szeretnének, és milyen jogon vitatnánk el tőlük a jobb élet lehetőséget. És én ilyenkor lefagyok, mert én egyszerűen nem vagyok kepes rá, hogy a világon mindenkit támogassak a vándorlásban, aki a világ egyik országában valamilyen paraméterek tudományos összehasonlítása szerint rosszabbul él, mint egy másikban élhetne talán. Én ezt nem tudom még elméleti szinten sem átélni, mivel nem hiszem, hogy ez egyedi estektől eltekintve egy jó és működőképes modell lenne.

Frick László Intézet 2020.11.30. 05:57:56

@Dr.Koós Alajos: Egészen pontosan megvan a pillanat,egy augusztusi csütürtöki nap2015-ben.Előzőeste Merkel elsírta magát a hiradó előtt,Magyarországróllátott riportban egy nálakét éévvelfiatalabb ötgyerekes szíriai néni sietett az M5-ös autópályán,olyan néniről van szó,akikb úgy képeslegyalogolni 34kilométert, ahogy Merkel 600métert. Merkel,miután kibőgte magát,kiadta az utasítást a kommunikációs felelősének, hogy találjon ki valamit és a rakás szerencsétlenség faszikínjában azt találta ki,hogy amenekültekközüla szíriaiakkal tegyenekkivételt ésengedjék be őketminden hercehurca nélkül.

Ezt a szöveget Merkelmegtanulta és csütörtök délután bemondta,akövetkezőmásodpercben szétugrott az info a faceboookon és órákon belü két és félmillióvalszaporodott fela szíriai nép. MégAfganisztán legeslegelnyomottabb kisebbsége,a valóban védelemre szoruló tádzsikok is azt találtákki, hogy észak-kelet-szíriainak hazudjákmagukat és nagy szemeket mereesztve, hátha az amúgy is ostoba picsa németek beveszik.

Óóóóriási truvály támadt a Merkel-team-ben és egyébként is,sorban telefonáltak ráMerkelre, hogy eszénél van-e,most majdminden menekült szíriainakfogja magát vallani,mi lesz a nácikkal.

A kézenfekvő az lett volna,ha Merkel pénteken kiáll és bocsánatotkérapontatlan fogalmazásért,de... ez tudom,hihhhhetetlen lesz,deMerkelugyanabbólaz anyagból van,mint Orbán Viktorés ugyanbúgy klasszikusan szeret politizálni. Ezért rászólt a Team-re, hogy vasárnap estig találjákki, hogy ki vállalja a feleősséget és takarodik az anyja picsájára.

Úgyhogy vasárnapeste az idegösszeroppanástkapott tanácsadó "családi okokat hazudva" lemondott -ez egyébként európai hír volt, még az index ismegírta, hogy Merkeltanácsadójánakmennie kellett.

Most jön a Klasszikus Politizálás gyönyöre:
Merkelföladta a következőkérdést: Valamivel be kell fogni a náikbüdöspofáját,demivel.

Martin Schulz találta ki azt a klasszikuspolitikaikommunikációs trükköt, hogyan lehet arrólbiztosítani a németeket, hogy nemkellmindenkit befogadni.

Aki nem kell,azokat igazságosn,a szolidaritás nevében elosztjáka többi tagállam között. Tehátmindenki megérkezika vágyott Németországba,lekérdezikőket ésakik nem felelnekmeg bizonyos szempontoknak,azoknak alo marsch a másodosztályú nemigazitagállamokba.

Merkeelfölvetette Schulznak, hogy ott van az a fasz Orbán,meg a többipopulista,milesz,erre Schulz, szokása szerint már eléggébebaszva,félrészegen elröhögte magát, hogy nem tesz semmit (max nixt), akkormegfenyegetjükőket hogy nemkapnakEU-spénzeket.

Na,ezzeltelt az elmúlt öt évegy tapodtat haladásnélkül,amiMINDENKINEKmegfelel,merkelnek vagy akárOrbánnakiss, hiszen maga Orbán sem bizgatja a témát azzala keresztkérdéssel, hogy mi van, ha a menekültneemakar máshovámenni.

Erreegyébkéntmegvan a németkincstári válasz,miszerint ha menekült,ne válogasson és ha menekült státuszt szeretne,akkor ne válogasson a tagállamokközött.

Csakhogy amenekültnemmenekült státuszt, hanemingyenéletet szeretne, ahhozpedig sok segélyt ésebben kommunikációselőnyben vannakamenekültekMerkelékelszemben,mertőknem csak azt tudják,hogy a nemigazi tagállamok nemtudnakannyi segélyt fizetni,demég azt is, hogy televannak cigányokkalmeg proletárokkal,akikkonkurenciaként tekintenénekrájuk a segélyenélés piacán. Vagy:Olyan körülményekközött,mint alengyel vagy a szlovák cigányok, maradhattak volna a kairói szeméthegyekközött is, ott nem kell annyit fűteni télen.

Frick László Intézet 2020.11.30. 06:13:19

@Dr.Koós Alajos: Nagyon fontos az, hogyszázmillióember szorult helyzetétárnyékolja le a menekültválság.

Százmillió valóban segítségreszorulóember él Afrikában,akik nemhogy nem tudnak 1000 Dollárokat delázni az emberkereskedőknek egy-egy etapra,de300lépést az ihatóvízért már nem képesek elvánszorogni.

A JókésIgazakimádják azt az ostoba,tudatlanésdemagóg hasonlatot,miszerint az 1956-osmagyar emigrációis "menekültekvoltak" csak azt felejtikel,hogy azoknakamagyaroknaka tartózkodáshoz AZONNALmunkába kellettállniuk,azonos volta munkáról vagy a tanulásról alkotott fogalmuka befogadóországokéval.

Frikában az iskola..egy angolszász,ritkán francia típusúiskola formailemásolása,egyenruha,sorakozó,alakizás, záászlófelvonáss,himnuszéneklés, valami "bazseva" bemagolnak valamit,pl hónapokalatt megtanulnakegy hazafias verset,párév alatt a szorzótáblát,a helyikiskirályanyósa felveszi akonyhára a támogatást,az afrikai iskolarendszerben szerintemez az egyiklegpozitívabb és ezt várják a gyerekek,délben a kását,megeszik é s lehet hazamenni. Most a munka fogalmába nemmennék bele,dea10-14 éve nigériai fiúk szerint munka az, ha rákényszerítek 8 alsóbbrendű népből való szolgát, hogy lopjanak benzint és azt felárraleladom, vagy nőket vásárolok,akik centekértkurválkodnak meg ilyesmi. Tehát..amunkávalkapcsolatban olyan fogalmak,hogy...gyárban betanítottmunkához szalagnakállniésnemlehet kimennipisilni csak 2 vagy 5 óra letelte után ésnemakkor és ott gyújtok cigire,aholakarok és heti hat nap 12órázni.. na,effélét elképzelni sem tudnakaz afrikaimenekültek,az ázsiaiak meg pont az ilyesmi ELÖL menekülnek.

Én pompsan szórakozom a sok vidám,leplezetlenüla "mentőhajó" legénysége arcába nevetgélő,láthatóan izmos,sőt,kissé hájas,jóltáplált,jólöltözött afrikaimenekülteken, Carola Rakete nem tudta leolvasni az afrikai srácok arcáról,mitkívántak,de én le tudtam olvasni.Képernyőn keresztül is,nem annyira bonyolult az.

A csúcs a három nigériai strici volt tavalynyáron,akikelsőként szálltak partra egy Sziciliában kikötött han olyan öltözetben, hogy a fotók azóta is Quentin Tarantino sztájlisztjai gyűjteményének az ékességei.

REgy indexes geci napi 1000 Dolláros támogatásbólkészített kamuriportot a térségben és a saját 280000 Ft-os költségemen üdültemés a saját szemmemelláttamakülönbséget a valódimenekültek,akikórákon belülmunkába állnak Calábriában, Campaniában vagy Pugliában,meg az ingyenélniérkezőüzletemberekközött,akik becsicxskáztatják a tengerpartokon 30évce árusítóarab bácsikat.Én belenéztem a Ft-ba számítva másfélmillióünyi selyembe öltözöttésmásfélkiló 24karátos fukszokkalvillogó nigériai csicskáztatóarcába és olvastunk egymás tekintetéből:Ő azonnalmegállapította, hogy nemegy angol vagy németpicsa vagyok ésátlátom a helyzetet és a tekintete azt mondta, hogy ha nem tetszene,amitlátok, hogy őbecsicskáztatta és rabszolgáivá tette az arabokat,akkor akárki is hasíttathatja a belemet,ha nagyon ugrálnék. És persze az arabok is látták,amit én láttam. És amikor vettem egy 10 €-os bikinit,3-ért adta és ráfogott a tenyerével a kezem fejére.

Az indexes kurvageci a közelében nem volt ilyen jeleneteknek,amiket összhazudgált "riport" címén,azokat otthonról,a szobájábólisugyanolyanra elkészíthette volna,azértnemkell naponta 1000 Dollárt elbaszni a semmi kamura

Dr.Koós Alajos 2020.12.01. 05:32:13

@Frick László Intézet:

Ez olyannyira így van, hogy tanulmány is van már róla, nem a Magyar Nemzetben jelent meg, fejlettnyugati jóértelembenvett tanulmányról beszélünk, szabadsajtóban jelent meg

amp.focus.de/migration/migration-wird-europa-von-armen-der-welt-ueberrannt-studie-beweist-das-gegenteil_id_10891629.html

Közben meg az is úgy van, hogy folyamatos szónoklatok vannak a szolidaritásról, de a spanyol baloldali jókormány mégsem engedi a Kanári - szigeteken feltorlódott, hajóval érkezett menekülteket / bevándorlókat a szárazföldre.

www.derstandard.de/story/2000122106284/fluechtlingslagerauf-den-kanaren-aufgeloest

Frick László Intézet 2020.12.01. 06:28:32

@Dr.Koós Alajos: Pár évet adok ennek az egésznek,majd következi a szemforgató hazugpolitikamiatt visszacsapó reflex.

Mint tudjuk, Trump lesz a hibás.

Illetve Orbán meg a nácik.

Az a levezetés,amivel Magyari Péter bebizonyítja, hogy Trump miatt kell az Új Európai Haderő -t felállítani. történelmi léptékben zseniális és egyben iskolapélda is. Azt nemmondom,hogy számunkra,magyarok számára annyira új, hiszen nekünkKun Béla személyében 70 éven átvolt annyira hibáztatható figuránk,mint Trump.

Dr.Koós Alajos 2020.12.03. 05:13:20

@Frick László Intézet:
Úgy érzem ezt, hogy a nemzetek, társadalmak életében is úgy van ez, mint az egyénekében. Akkor van az ember a csúcson, amikor még van miért küzdeni. Amikor családot alapít valaki, egzisztenciát, lakást, házat, szakmai elismertséget kell szerezni, amikor mindent súlyos erőfeszítések árán kell kicsikarni, amikor a szabadidő legfejebb pár nyugodt perc naponta, akkor van az ember a csúcson. Amikor az élet még saját maga állítja a megoldandó problémákat, amikor az ember csak kapkodja a fejét, hogy mihez fogjon éppen, amikor még nem kell magának problémákat kreálnia ahhoz, hogy legyen mivel foglalkoznia, mert azok jönnek maguktól, akkor adjuk magunkból a legjobbat. Amikor már minden megvan, amikor napi rutin bármit megoldani, ami felmerül, akkor már nem felfelé megy az ember.

Ebben nekünk itt Közép-Európában vannak tartalékaink, jó ideig lesz még mit csinálni.

Frick László Intézet 2020.12.03. 09:21:57

@Dr.Koós Alajos: Kelet-Európa a kompországok népe-lakta terület. Fejlett az a nép,amelyik deklarálja,hogy nem hagy beleszólást az ődógaiba más népségeknek,majdpedig odamegy más népségekhez és elkezd bele is szólni a dolgaikba meg móresekre is tanítani őket.

Oirópapedagógiailag a keletiek mindig a fejletlenek,akiket fejlesztenimeg tanítani s kellmeg óvakodni is tőlük,mert jujjuj,deközben meg ide kirándulni és ájuldozni aus dem Hordobadj.A Hordobadj-on autózni,megállani termelőszövetkezeti lóistállóknál..ismertem egy Hordobadjer Tscikosch-t,aki valami 120 német nőt kefélt meg és ami elég veszélyes is volt a szocializmusban Taschengeld formájában egy zsiguli árát vette a fejlett németnőktől, csak az első húsz ilyen nyugatnémet nőelkellett bajlődniaaztán már jöttek maguktól is.

Nekem különösen az tetszik,amikor a németek a társadalmibefogadásról tanítgatnák az Unkooorzigeuner Schwainaahundili-kat. Meg a Nyilt Társadalomról.

vagy pl a mai jógyerekek a buzulást mint alter kúúlságot próbálják beállítanbi, holott pl a hitlerájban a náci banda meglehetősen buzulásra is hajlamos volt, nembeszélve arrl,hogy a jelentős nejlonnáci haider mekkora egy buzi is volt.

Azt nem értem, hol maradnak a riporterek.Pl az én zsírszalonna szag falumból,miért nemkérdezgetik a buzipárjainkat arról, hogy rekesztik-e őket kifelé a faluból vagy mi van.

Erazmuszos fejlettnémet bezzegdiákokálltak a magyar barátjuknak azal, hogy Unkorrzigeunerland igen elmaradott,mert ittmég elavult, hagyományos,múltbavezető családformák vannak,közben a gyerek szüleinek egykori gimis osztályában az elváltak aránya 90% fölött. Márpedig egy Korszerű Modern Jövőbevezető családforma alapja az, hogy a család formája az anya + változó variációk.... A magyar gyerek megkérdezte a német pajtásait, honnan gondolják ezt, hogy Magyarországot a múltbavezető családformák jellemzik,hát kiderült,hogy olvasták az újságban.

Természetesen nemminden kompország népe egyforma,pla lengyelek egészen másképpenállnak hozzá a témához.

Bulgária sok-sok tekintetben előrébbjár a fejlődésben,mint Magyarország,ott pl márlezajlotta városraköltözés,illetve rendesen,"könyvelésileg-statisztikailag" 2,5millióembert kelletkivezetni a lakosság főszámából "kitántorgóóóó" sohamárnak. Bulgáriában 9 olyan város van,aminek a lakossága több,mint 150000 lélek. A szerb kitántorgás is sokkal-sokkal jelentősebb,mint a magyaroké...

Magyarországon többtízezer fejlettisztáni menekültél,nem azt mondom, hogy Bulgáriában agyonverték és meglincselték apár bepróbálkozó holland meg német nyuggert:a bőrüket azért menthették... Magyarországon csak kjerekegyháza városkájában vagy tízszer annyi német menekültél,mint egész Bulgáriában... Nem tudom, hogy Lengyelországban..merészelnek-ekisérletezni fejlettisztánimenekültek, teszemazt "friccek" a letelepedéssel,tanyavásárlással:D

Imádom a fejlettisztáni közhiedelmeket az oroszok barbár-elmaradott büdösbunkóságáról -Miközben a világ legjelentősebb diplomata-külkeres képzőegyeteme Moszkvában van. Ami Moszkvában egyébként drágább az élet,mint Bécsben.

Dr.Koós Alajos 2020.12.05. 14:33:30

@Frick László Intézet:

Mikor érjük utol a fejlett Nyugatot, ugye ez itt mindenkinek a kérdése, amiben doktor professzor tábornok sziauram Miniszterelnök úr is szeret tradicionális hurráoptimista nagyotmondásokat bedobni, hogy ekkor meg akkor érjük utol Ausztriát. De az ellenzék kedvenc játéka is ez a hasonlítás, az egész pártoktól gecókasajtóig tartó kommunikációnak alapeleme, hogy Orbán miatt nincs még itt Nyugat. ( Ha egyszer megint megfelelő kormany lesz, akkor meg majd a hülyemagyarok miatt nem lehet, pedig ők tudnák, csak ezekkel nem lehet )

Érdekes persze, hogy miben áll a jólét és boldogság. De ha a nyugati fogyasztási színvonalat nézzük, amit annak szoktak tartani, akkor azt mondom, hogy soha, semmikor nem érjük utol, legalábbis ebben a technológiai világrendben már nem.

Ha megnézzük az EU 2018 bruttó átlagkereseteket, akkor pontosan látható ez

de.statista.com/statistik/daten/studie/183571/umfrage/bruttomonatsverdienst-in-der-eu/

Az összes volt szocialista ország vagy utódország a diagram alsó felében helyezkedik el, és csak Szlovénia és Észtország előzi meg az egyetlen Portugáliát a nyugati országok közül. A legmagasabb átlagkeresetű Szlovéniában a szám 35%-a a legmagasabb átlagkeresetű Dániáénak. Mindez majd' 30 évvel a rendszerváltások és 15 évvel az EU bővítés után. A volt szocialista országok közül egyetlen egy sem került az EU élvonalába. Pedig nincs Orbán mindenhol.

Az a helyzet, hogy míg mi a szocializmus építésével voltunk foglalkoztatva, a nyugati országok elfoglalták azokat a technológiai, fejlesztési és piaci pozíciókat, melyekbe mi már utólag hiába próbálunk befurakodni. Olyan ez, mint amikor valaki 50 éves koráig nem tanulhat, és akkor azt mondják neki: eridjél, végezd el az egyetemet munka mellett, és érd utol karrierben azokat, akik 23 évesen már diplomával indultak. Hát nem épp lehetetlen, de kevéssé valószínű, hogy sikerül.

Nekünk valahogy ezek közt a viszonyok közt kell boldognak lennünk, ami pláne nem lehetetlen, de biztos nem arra kell alapoznunk, hogy majd fogyasztásban utolérjük a nyugati országokat.

Frick László Intézet 2020.12.07. 13:42:21

@Dr.Koós Alajos: Valamit rendre elfelejtenek a NYugatimesés Bérszinvonal-ról:

Ahhoz, hogy egy fajnémetálompolgárférfi a 3700 €-s férfiés a nőiállampolgár a 3200 €-s nőifizetést a heti 30 órás, Szabad Szerdá-smunkaheteibőlösszeáló havimunkája után hazavigye, szükséges az, hogymilliók-és milliók nemigazimeg nemtagállamokból heti 76 órázzanak 2200 €-ért.

Erről nagyon-nagyon sok szó esik,mennyi a fajiállampolgári fizetés,de hogyy pl azért olcsóbb a Lidl-ben az üveges sör,mert román meg magyar cigányasszonyok 16 óráznak a törököknek az üvegmosókban, az nem téma.
Ja, hát arról sem esik szó, hogy az olcsóbb német sör azért is olcsőbb,mer 1,8%-os és nempedig 4,5 %-os,mint a magyar[országon eladható]

Frick László Intézet 2020.12.07. 13:43:07

@Dr.Koós Alajos: Kiegészítés:ez olyan,mintha Magyarországon lehetne külön tárgyalni a budapesti fizetéseket.
süti beállítások módosítása