rákmenetben:

Az elítélt foglalkoztatója Ft-ban számolva 150 Milliárdot ajánlott fel a 156 túlélőnek.(Eredeti szövegben survivior-nek. )

A bírónő az indoklásban elmondta, ha a vádlott bocsánatot kért volna a túlélőktől, csak 25 évet ad. De így (a bírónő szóhasználata:) halálra ítélte: 175 évet szabott ki.

A vádlott az utolsószó jogán egy levelet adott be, amit a bírónő teljes egészében olvasott, a vádlott azonban nem minden részletét olvasta fel az "utolsó szavai"-nak. Lényegében a bocsánatkérést azzal körítette el "két" (= 1) értelműnek, hogy szerinte nincsenek rá alkalmas, jó szavak, amikkel kifejezhetné, mennyire. A "beszéd" megfogalmazásában perssze az ügyvédje segítette.

A bírónő azonban a felolvasásból kimaradt lényeget is felolvasta azzal, hogy az befolyásolta az itélete kiszabásában. Egyben egy elég hetykemegjegyzéssel adta meg a miheztartást az Igazságügyi Tanács-nak [ kb Kúria ottani neve] Ez a lényeg a vádlott megállapítása volt a nőiharag jellegéről. A bírónő a szabad  ország filmiparában jelentős ágazatot képviselő bírósági filmekbe illő gesztusokkal,mint használt vécépapírt, csippentette föl s ejtette a vádlott "utolsó szó jogán" szövegét tartalmazó egyik papírt.

Minden vallomást papírról olvastak föl.

 

Az ország beszélt köznyelvétől eltérő,már csak írásban vagy főiskolai szónoklati versenyeken használatos grammatikával, a túlélők szókincsében nem is szereplő  szavak felhasználásával. Az ügyvédi csapat kifogalmazásaiban.

Bár a túlélők kifejezés arra is utalhatna,természetesen senki nem halt meg. Még a "halálra ítélt" [bírónő szóhasználata] sem fog meghalni.

"Maga a túlélők csillagos tábornoka!" -a bírónő utolsó szavai a túlélők első szószólójához.

A túlélők mind-mind papírról, begyakorolva,olvasták fel a tanúvallomásaikat, a fogalmazások stílusa egységes és a XX. század elsőfelének háborús tudósítói modorosságait idézik, abból a szókészletből dolgoznak, a hiradószövegekhez képest hanghordozásukban kevésbé patetikusan.

Az egyik legmegrázóbbra megrendezett és begyakorolt jelenetben a tanú bejelenti, hogy most felfüggeszti a vallomását és egyenesen a vádlotthoz fog beszélni, majd ezután folytatja  az ügyvédi team által kifogalmazottak felolvasását a papírról, de időnként sírós mimikával, bár tökéletesen száraz szemekkel. A teremben erre a jelenetre a többség a valódi könnyeivel kezd küzdeni vagy sírni is . A vádlott egyik ügyvédje jelzést ad, hogy a vádlott is kezdjen már megint a könnyeivel küzdeni és remegtesse a papírt,amire kifogalmazták neki, mit mondjon,ha szólhat.

Eleinte a bűncselekményt eltussolni igyekeztek, itt felesleges-részletezni viktimológiai közhelyek szerint az áldozatok  egy része a bűnösmellé állt még,a bűnös fő-és mellékes foglalkoztatói-alkalmazói,kinevezői igyekeztek eltussolni az ügyet.

A bűnös az elmaszatolás szakaszában  arról beszélt, hogy egyetemi előadásokon részletezte a módszere lényegét.

xxx-karoliranch.jpg

A lényeg egyébként a nőisportban közhelyszerűen ismert,a női sportolókat kötelezik rá, de úgy, hogy vagy oldják meg maguk, vagy pedig a felnőttek a direkt ezért finanszirozván odautaztatott partnereikkel. Sport-partikon a fondü apadtával,mosdóelőterekben stb,pl külön anekdotasáv nő csapatok, főleg női vizes-sport csapatok ebbéli ügybuzgalma. "Egymást segítik!" -és erre csilingel a kacagás,mint pözsis poharak.

 

WARNING LABEL Itt jegyzem meg azt, hogy a bűnösnek mentsége nem lehet, és a kérdésben mérvadó Quentin Tarantino monológja, amit a kis piszkostalpú szuka abúzusát elutasító Brad Pitt szájába adott a Hollywoodi mesé -ben.WARNING LABEL

 

végül elismétlem a keret zárásaként:

Ft-ban számolva igen közel az 1 Mrd Ft-hoz kaptak kártérítést a túlélők,nyilván nemegyenlően, nyilvánvalóan a csillagos tábornok a legtöbbet és azok, akik már csak a tárgyalássorozat sokatigérő és médialátványosságos szakaszában, azok meg a felénél kevesebbet.

 

megjegyzés: Amikor bárki SZÓT kapott.. senki meg nem hökkent azon, hogy az papírról-olvasást fog jelenteni és jól hallhatóan nem a saját szavak és kifejezések felhasználásával.

 

Nem nyilvános adat az, hogy a túlélőket képviselő ügyvédi vállalkozások a kárpótlásból sikerdíjként mennyit markoltak föl a honoráriumaik mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr7915910256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.