A minap utaltam arra, hogy ím, a magyar fasiszta bázis pártnélkül látszhat maradni.

"Kell négy év jobbikos kormányzás a magyaroknak ahhoz, hogy leszokjanak a fasizmusról."

Igen izgalmas ennek a bölcsességnek a története. Az igazság szerint ugyanis egyszerűen odaírom alá, hogy Vitányi Iván és haladunk tovább. Dr Vágópistabácsi,foglalkozását tekintve megveszekedett orbángyűlölő és [magát] Magyarország legokosabb emberének képzelő [Tokfalvy Elek éjszaka,ködben,tükörből tolatva, úgy, hogy Dr Vágópistabácsit még az a bizonyos "számítógép" is segíti a "Legyen Ön ismilliomos!"-ból, hat kanyart ver rá...] ... szóvalDr Vágópistabácsi többször is tanította már Gyurcsány Ferencet, de az egyik legemlékezetesebb szituációban,amiben Gyurcsány őt és a tanácsait meg a fejtegetéseit és elemzéseit  ingyen hallgatta ,az másfél órán áttartott ésső ekkor közölte ezt a megűállapítását Gyurcsűnnyal,amit amúgy Gyurcsány,mint rendesen, már hallott Vitányi Tanűr Úrtól, csaak egy másik szokása szerint meghagyta Dr Vágópistabácsit a tévedésében.

A magyar fasizmus udvarának a Holdja-nélkül-maradásda története ott kezdődik, amikor az Összefogás 2017-ben betagozni kívánta a Jobbik 2.0-át és erre  azonnal úgy reagált az EP liberális frakciója: az LMP azonmód ki lesz baszva onnan, ha csak olyan jógyerekek kezecskéjét is fogja a körben,akiknek a másik kiskeze a Jobbik 2.0. EKKOR (és: emiatt :D) kezdődöttmeg az a folyamat a Jobbik 2.0-ban,amiben az udvara maradt, a Hold pedig rendesen, ahogy kell egy gömböcpártnak,

kipukkant.

Vasárnap reggel írom ezt, hajnala ez az okádásnak,ami egy Hyeroním' Bosch motívum, amit A Gnóm teljesen tönretett a "blogja" blogflagjában és ezért nem illesztem be. Sokak halloáznak most Fehér Telefon-oknál, az amatőrök  epét. a hasnyálmirigyesek a nagy nehezen leküzdött féldeci-háromcent fajbort.

kép helye

Orbán Viktor aminap úgy tett a parlamentben,mintha a Jobbik 2.0 olyan fajmagyarok lenne, akiket csak úgy kilóra meg lehetne venni, 

ahogy Szolnok  Városa polgármestere kilóra megvette az alkoholista & drogos exjobbikos satöbbi-satöbbi Összefogás-képviselőket és azóta helyreállította a többséget a háta megé, csak ebbőlse' lett országoshír a jógyerekmagazinokban,mert az ilyen pornó útálaztos a számukra, mindegy, Orbán ilyeneket mondott tehát, amik egyébként apolitikában általánosan szokásosak, pl  fejlettnyugati demokráciákban

bájotechnolodzsi élelmiszerigyártó hamisító és mezgaz.termeltető vállalatokmegvásárolható,tehát Ángyán József professzor alakúakat világszerte éskilotonnaszámra vásárolnak össze,leginkább Semmi Konferenciák kereteiben,

Azért ennél kurvásabb körülmények között térdelt le a Jobbik 2.0 vezetése GYurcsánynak és ment bele az üzletbe, hogyaszonygyaja, cserében Budapestért,ahol legföljebb ha Schorokschaar-ott rúghattak vóna valamibe, vihetik a vidéket.

 

De mi legyen az Oirópa parlamenttel? Mi lesz, ha rámondják a Klári kiskezére, hogy fasisztás lett? Ó, hát efrre egy nagyon egyszerű megoldást találtakki,aminek a kereteiben a Jobbik emberei ál-függetlenek lettek, Településérta Civilekkeret,minden "vidéki településen" arrólismerhetnimeg az exjobbikos kombattóját, hogy az a településért van oda és "pártotktólpolitikátólfüggetlenül,arrólfelemelkedvén,out off!44!!!4 CSAK A TELEPÜLÉSért tevékenykedik.

A fasiszta holdudvar elkezdett erre tojógalambként viselkedni. Totyogott erre-arra, a FIDESZ-nekik nyálas EU-seggnyaló, Tocskolczkay-ról már csak a véleményformáló un "újságírók"  valamint a Dúró-Novák házaspár  nem tudják, hogy agentprovokatór.

"George Lincoln Rockwell sajnos ma este nem lehet közöttünk, de itt van helyette John Wayne!"

/Frank Zappa tust vezényel   zenekarának a Whiskey-a-Go Go -ban, 1967/

Ez a blog az egyik forrás, a netokratív hyperkommunikációs entrópiában a porszem mikulájánál is kisebb, ahol szétdefiniálták a XX. század két istenverte elbaszott agyhaláljárványát, a baterológiai fasizmust és a virulógia tárgykörébe tartozó nácizmust. Miközben a demagógok szerint egyszerűen 1 ez a kettő és csak szinonimek.

A Jobbik 2.0-ról 20012-2017 között azt mutattam meg, hogy nemhogy  nem kormányzóképes annak ellenére, hogy a bázisa több,mint 500000-es és stabil, de még egy kormnányra való 7 beszédképes embere se nincsen, pedig akkor még a Jobbik vezetésben az értelmiséget képviselők 50%-a, azaz a Dúró-Novák házaspár a főségben volt.

Ennek megfelelően persze az "ideológiailag feltisztult" és attól kezdve már csak macskakörömbe téve sem igaz "Jobbik 2.1." bázisa lestek, mnint a birkák,kit válasszanak.

És ekkor a magyar neonácik virágja, a Haider-alakúak rendjéből, a ködfal  résébe állt:

"Aki orbánváltást akar, az a Nemzeti Jobboldal jelöltjeire szavaz!"

/Márki-Zay Pétermondogatta a 2018-as OGY választás kampányhajrájában 2018. márc-ápr eleje/

 

Nadehát ki a minden fasisztáknak az a gumicsizmás kurvajstenye-fasza az a Nemzeti Jobboldal, ha nyilvánvalóan külön,magában a Jobbik 2.1 már nem lehet az. [PONT]

Vannak kérdések,amik valójában kijelentések. Vádak. [-> GESTAPO/NKVD móccertan/

És vannak kérdések,amiknek a végét [PONT]-tal zárjuk le.

 

Nemzeti Jobbboldal-nak nevezem azt a pártot,ami a létezőmagyar fasiszta bázisra épített, de még egyelőre nem vall színt.

 

Látszólag ugyanis a magyar fasiszták nyugton vannak, mert nem zsidóznak. Ilyen bonyolult ideológiai műveletre fasiszta nem képes.

Felugró Ablak-ban a kérdés, hogy ha a Jobbbik 2.0-t azért alapította és támogatta Gyurcsány Ferenc, valamint készített Werbung-okat a Magyar Gárdának az Index Vállalat és Gyurcsány egyéb sajtaja, hogy aztán ezzel a képzpdménnyelfogja a FIDESZ-t és náci szinezetre fösse, akkor most hogy-hogy nem rettegnek attól, hogy az egy ideje nemhogy nem zsidózó FIDESZ-retorika, az náci jellegű.Mint ahogy a Jobbik 2.1 attól nem fasiszta, hogy nem zsidózik.

szün.: Románozni (az erdélyi magyarokat) és cigányozni (Orbánt) , az most már Összefogás-támogatói kompetens. Míg 2015.mélyégében a jógyerekmagazinok kommenterei közüla jobbokosokrománoztak,ma már annyira általános a románozás, hogy egy-egy vidéki LMP/Momentum fanból is,mint a fing női végbélnyílásból,ki -kisonghat.

A song fing egy kis szafttal. [Fábry-féle vonalkód]

Ha igaz az a Vitányi-Gyurcsány feltételezés,miszerint a FIDESZ fasiszta párt, akkor az eléggé nagy öngólsorozatnak tűnik, amiben 500-800ezer szavazót csak úgy párt nélkül hagynak.

Van azonban itt egy momentum,amit Dr Márki-Zay is ritkán, csak 2018. márc-ápr. emlegetett

 

a Nemzeti Jobboldal, ami nem lehet a Jobbik 2.0, sem a 2.1-es legújabb frissítés ésnemlehet persze a mocskos, nemzetáruló zsidónyaló opportunista EU-bérec FIDESZ -hogy a FIDESZ-ről a faiszta passztusokból csak ennyit csemegézzek. Amellé persze, hogy nem csak a Magyar (fasszal se...) "Baloldal" kommunistázza a FIDESZ-t, de a magyar fasiszták is.

A politikai kommunikáció lényege a csindra-datta, és amíg  a mogyorót erre csörgetik a markukban a figyelemelterelők, a haverjaik a diót zsákszámra-tonnaszám hang nélkül hoirdják ki a hátsó termeikből.

A Jobbik 2.1 egy olyan MiloMinderbinder-i Szindikátus-sálett, ami a politikaiügyletein feszt csak veszít a bázisából, miközben a fogyatozó "vezetése" csak nyerni tud ... csak még azt nem tudják, hogy mit.

Gyurcsány ugyanis csak okos meg értelmiségi embereket szokott ,ámde jól megfizetni, nem az a fajta, mint Orbán,akinek ingyen kell dolgoznia az értlmiségieinek [-> ángyánulás] , miközben a disznóinakmeg sose felejt el lökni valamit, ha a szérüre megyen.

 

Mirkóczki Ádámot figyeld csak,Kedves Olvasóm, ahogy Rodolfó bácsi kezét.. Rodolfó bácsi még felis türte a csuklóján a Bűvészi Mandzsettá-t a Trükkök Forrását, hogy mutassa,mennyire virtuóz, ugyanis amíg az ember a fehér csuklóit nézte , addig az ujjaival trükközött :D

 

Mirkóczki Ádámról sok-sok Jobbik 2.1-es még ma is azt hiszi, hogy kriptojobbikos.

 

nem,Mirkóczki egy Korszerű Modern Jövőbevezető minderbindere a politikának. Szépen, a polgármesterségbe szörfözéséig [ Az Alkalom Hullámlovasa] maradt szépen kriptojobbikos, de aztán azonnal átnyergelt Dr Márki-Zay Nemzeti Jobboldal-ához.

Mert ma sokan nem értik, hogy Dr Márki-Zay-nak mire van ekkora nagy arca, amikor Hódmezővásárhelypolgármesteri székét úgy tették alá, ahogy ma vidéki parasztok szokták,évente még mintegyy 10-20ezren a gyerekek alá tenni a stafírungot, hogy legyen mivelkezdeniük az életet, plusz még 10 milla a lakadalomban amenyasszonytáncból, ami lakadalomba már mióta nemillik vinni tárgyakat ajándfékba, hanem még egy másik 10-20 millát adományoznak össze a meghívottak a menyasszonytáncon kí'el.

És mégis az ilyen megalapozott házasságokból is 5-ből 4-nek vége lesz válássalaz első öt év végére.

vagyis nem adok Dr  Márki-Zay Nemzeti Jobboldalának és szín fog vallani, befejezi ezt a jellegzetesen elegáns schneidige viselkedést és egyszerűen Hold-ja lesz az puszta fasiszta udvarának.

Öaúgylátom, hogy a dakota közmondások után van még Orbán...ban valami indián tulajdonság, hogy az indiánokra szokták mondani, hogy tisztelika zőrültekheeth...e...és azt gondolom,hogy a Matolcsy úr után a Kásler úr is egy naronjópéldája annak, hogyöö lehet hogy őrült, de nem bolond, thö egyébként nagyon jó tehetségeh, lehet hogy nagyon jó orvos volt, vannak nagyon furcsa megmozdulásai és kijelentései -Itt most arról beszélünk,hogy nem adott ki egy rendelkezést,amit a kórházakvégrehajtottak

nemzeti_jobboldalorcaja0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr2515714354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.