Vámos Miklós írót nagyon ügyes embernek, szorgalmasnak gondolom. eszedamnnyi_4.jpg

"Még egy ruhafogasra is ragadhat valami ott, ahol annyi szép és okos ember megfordul."

 

Vámos Miklós egyszer nézett rám életemben: leplezetlen undorral mint egy darab szarra. Arra emlékszem, hogy pont az ízlésem szerinti ruházatban-és cipőben volt, én hat évvel korábban még Nyugat-Németországban vettem meg annak a cipőnek az olcsóbb változatát. A magyar, ha undorral néznek rá,legalább akkora undort igyekszik az arcára ölteni,mert a magyar büszke nyugat-ásziai nomád nép. Az a fajta kockás ingje volt,amit én Tóth István autókereskedőről, a Ford Budaőrs tulajdonosától is irigyeltem, amit akkoriban művelt, de a Wolfe-i Elhanyagolható Különbségek iránt érzéketlen hatátozói-jelzői "költők" a politikaiszolgálatos kis tárcácskáikban favágóingnek tituláltak, ha az ellenséges politikusra hazudták. Egy ilyen ing az USÁ-ban 200 dollárba került akkoriban.

Ha összeadom...a vitákban mindig megvédtem és ma is védem Vámost... ha összeadom,egy 120 oldalas gyorskönyv kijönne a szövegeimből,amikben kiálltam Vámos Miklós mellett.

Vámost ugyanis a mérhetetlenül fasz,irigy és jellegzetesen mélymagyar írók kurvára irigyelik a sok pénze és pl az egykori televíziós műsorai miatt. A tévé ugyanis a '90-es évek elején, abban a szakaszában, amiben akkor a termelőszövetkezetek vagy amagyar egészségügy feudális hűbérurai kezelésében ma is, kurvajólés kurvasokat fizetett, egy szappanopera forgatókönyvéért többet,mint egy igazi irodalmi regényért.

Ez afféle, mint amikor gumicsizmás téeszparasztasszonyok pikirt megjegyzéseket tesznek balettáncosnőkre csupáncsak azért, mert még nem láthattak nagyon közelről balettáncosnő-lábat:mennyit kell dolgozni azokért a francia-belettiskolai alapfigurákért, pl a Pas de Deux miatt.

Azzal basztam mindenkinek a gitárnyakát szemből, ahogy Jankai Béla Vörös Istvánnak a Prognózis koncertjein

ez is egy olyan pillanat,ami a sablonkészítőknek nincsen meg, hogy Vörös István,a Prognózis gitáros - énekese szembe állván [tehát balkéz esett neki a jobbkéz,így a balkézmeg a jobb'ra] jobban orgonált,mint az első Emelet billentyűse készakarva és simán, ezzel szemben Jankai billentyűs, szemből belenyúlkáva Vörös előttelógó gitárjába jobban tudott gitározni, mint Soltész Rezső.

Vörös István vagy Jankai Béla igen-igen tehetséges zenészek - akik nemsokra vitték a pályájukon, viszont azt hiszem, jólérzik magukat. [Jankai Béla Zámbó Jimmi (ejtsd jimmi) hangmérnöke volt - a szerk.kieg. ]

Belegondolt  már bárki abba, hogy a Molnár Ferenc az I. vh. előtti pillanatokban nagyobb fejedelme volt a Magyar irodalomnak,mit Illyés Gyula valaha és bárhová ment, uszályként 15-20 fős slapajság követte.. Ady-nak még kékharisnyákból sem volt ekkora uszálya.

Megvan?

És ki mit tud erről a Molnár Ferenc-rőlma?

Szív Ernő szerint az irodalom célja a jó sörözés és úgy tudom, jelenleg emiatt már Szív Ernő mája..bár még szerencsésen fáj,addig jó, amíg fáj neki, kb egy kétkilós vekni nagyságú.

Egyszer már rámutattam, hogy Szív Ernő és kedvenc színész-rendező zsenim Alföldy Róbert pályaívében egy mennyire mókás hasonlóság figyelhetőmeg.

Tartja magát a magyar irodalomban az a tézis, hogy a jelen számít,a jelenkor ...ilyenkor átfutnak a fejemen azok a gondolatok,amik a halála előtti hónapokban Szabó Lőrincen Schelken Pálma gyorsíró bajnoknőt látván.

És teljesen igazat adok SzabóLőrincnek, Szív Ernőnek vagy Péterfy Gergelynek.

Abban nem adok igazat , amit Vámos Miklósra irigységükben hajigálnak a magyar kényeskedők.

Senki nem akadályozta a magyar írókat abban, hogy nőknek írjanak -márpedig a nők olvasnak,még Esterházy olvasóinak is a 70-80%-a nő volt.

Kőrösi Zoltán legsikeresebb regényötlete egy afféle SzabóLőrinc-áldozata nőtől származik, kurvajó címet választott a regénynek és 98%-ban nők olvasták.

Mi a különbség a művészek közül a kurva színészek és a link zenészek,meg a tudós irodalmár-írók között?

A Literatus Doctus a Vörösmarty téren a testi jóbarátjához,akivel ugyanazokat a belőlük szakdolgozkodó wumensztyjudikat szopatták pl, tehát mondhatni lyuksógorok,ahhoz a barátjához nem megy oda,akinek pedig a spermájával is érintkezett már partiba vágott wumensztyjudik vaginájában és azért nem megy oda a dedikálása alatt, nehogy azt hihesse valaki, hogy bárki olvasója is van a nyomorult gecinek.

Az sportolók, színészek vagy zenészek szokása, hogy ha nem is megy fel a zsűri a lelátókra, nincs közönség a tehetségkutatón vagy a fesztiválon vagy a sportrendezvényen

azt sportoló csinálja meg, hogy profiként már ki is lihegte magát, visszamegy a futóversenyre és szurkol az első,4perc24-gyel lekésett civil amatőr bepróbálkozónak...

Ennek inverzét valósította meg Vámos Miklós : Mintha rendszeresen bajnok lehetett volna 12per 47 másodpercekkel 100 méteren.  Ha futónak születik.

Én sokkal jobban írok,mint Vámos Miklós, ezért nézett rám iszonyodó undorral VámosMiklós,viszont nem vagyok annyira ostoba, hogy ne tudjam: gumicsizmában nem lehet piruettezni, ezt választottam,ez volt a szándékom,ennyire futotta ebben a környezetben,

kellett nekem kínai filozófiáttanulmányozni :D

"Ismerem az eszközöket, de szégyelleném alkalmazni!"

Nem.


Ha ismered az eszközöket,alkalmazd -és ne irigykedj, ha szégyellted alkalmazni,attól, aki nem szégyellte alkalmazni.

Bárki előtt ott volt a lehetőség, hogy televíziós műsora [= sok pénze] legyen.

Nem minden körzeti orvos jó vállalkozó. Sőt: a zöme a körzeti orvosoknak nem valami jó vállalkozónak -ők útálnak ügyelni. Ügyelni a jó vállalkozó körzeti orvos szeret. A közülük is kiemelkedően jó nagyvállalkozó tipusú orvos viszont ügyeleti kft-ket alapít, amik ügyelni útáló körzeti orvosok helyett vagy plkis körzetekben, ahol 600-700 betegért nem áll orvosnak háziorvosi szakvizsgás, tartósan ügyelnek. Az ilyen nagyvállalkozó-háziorvos szakvizsgások milliárdosok és nagyon sokan útálják őket, mert irigyelik, irigyeik zöme pedig olyan körzeti orvos, aki útál ügyelni. Egy orvosi-ügyeleti nagyvállalkozó alvállalkozó tehát ügyelni útáló és vállalkozónak tökéletesen tehetségtelen orvosok,akik így egészítik ki a jövedelmüket, kedvenceim azok a kórházi orvosok,akikazért nemmentek le falusi körzetbe háziorvosnak 10-szer akkora jövedelemért,mint az osztályos orvosi,mert  a,idézem, "körzeti orvosnak nincsen élete".Így aztán egy-egy hétvégéjükön jókat keresnek alvállalkzó helyettes-ügyeleti orvosként.

Például az én Mester-em jelenleg Magyarország legokosabb embere és képzeld, ő tudta, hogy lehet televíziós műsora éslett is... csakhát... hogy néz ki egy legokosabb ember, valamint ha Magyarországon irritál valami valakit, a sok pénzén kívülpersze, az a  tényleg-is-tudás . Mesterem  -szerintem-ma sem érti, hogy ha annyira tudós ésmindent jól csinált,miértnem sikerült a televíziós karrierje, az ő figyelmét is Vámos Miklósra hívom fel: A szerénység és a mérhetetlen beképzeltség arroganciája közötti arányokkalkell műűűvészien bánni.

"[Frikk Neve] élhetetlen."

/ A Mester magyarázata Frikknének, a férje miért akkora balfasz/

Sokan pl Esze Dórát irigyelték, hogy merte Morcsányi Géza lábai elé a lábacskáját kitenni.
Erre mondta egyszer az egyik főnököm, hogy hiába vagyok én annyira jó,a Szilvikének (a pultos csajnak) van egy olyan valamije, amije nekem nem is lehet sose :D

Tehát Esze Dórától sem irigyelem a "siker"-ét se.

És ezzel a hosszú, személyes bejegyzésemmel megválaszoltam, szerintem, egy részét a blogbarátaim felvetéseinek is az aktuális vitánknak is.

A magyaroknak, ha kezdenie kéne valamijükkel valamit, az az irigységük.

 

Beszéljek a hogyanról - hát, a magyarok irigysége szövődményes is, ugyanis a tolvaj,a korrupt ember szövődményes betegsége az irigykedés.

A tolvaj, a korrupt ugyanis pont olyan,mint az alkoholista is,aki feszt a még nála is többet ivóra mutogál.

A tolvajnak, a korruptnak SOHA NEM LESZ ELÉG mindig lát valaki,aki még nála is többet tudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6015660766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2020.05.05. 13:01:05

"Molnár Ferenc az I. vh. előtti pillanatokban nagyobb fejedelme volt a Magyar ..."
és Markovits Rodion? Nagyobb sztár volt a két vh között, mint szinte bárki más, aztán ma, még véletlenül sincs benne a "kánonban".

Frick László Intézet 2020.05.11. 05:35:44

@Serény Vélemény: Más a fejedelemség és más a sztárság. A sztár "lennebb van".
A fejedelemnek udvara van, étekfogói meg főlovászai és külön egy grófi rangú reterát felelőse, mint XIV. Lajosnak.

A fejedelem fogadja sztárok udvarlását, de pl nem rajong sztárokat. Markovits nem döntött semmiben.

A fejedelmet ki nem állhatják.Pikirt megjegyzéseket tesznek rá.De pl gyakori, hogy a fejedelem előtt elejtenek egy nevet. és ha aa fejedelem felvonja szemöldökét (persze a nevet nem ismétli el) és bizonyos arcot őt, akkor a próbázók öszenéznek és kihúzzák a névsorbóla bepróbált nevet.

A fejedelem nem is érdeklődok hivatalosan pl Bepróbált Nén iránt, ha azonban találkozik egy apróddal, aki földijének gondol... tudod, hogy van ez budapestiekkel, Cinkota az elképesztően messzi tanya és vidék, de ha valaki somogysági, akkor egy budapesti számára a tolnai annak szinte földije