Egy vidéki város művelődési centruma szinpadán láttam, A közönség  egy része tölteléknek kivezényelt ember

volt.

szilagyi_istvan.jpg

Nem szeretném most azt a nevét leírni,amin az elmúlt évtized bulvársajtaja emlegette.

 

És halálhírére is.

Szilágyi István

-ez a neve

Magyarországon azonos művelési ágban a később jövőnek vagy ha idősebb ugyan, a kevésbé híresnek kell kiegészítenie vagy megváltoztatnia a nevét.

Darvas Szilárd színész ezért váltott Ivánra.

Mindenki röhögte a kivezényeltek közül, mutogattak: "A hülye labanc volt a Tenkes  kapitányában."

A legnehezebb verseket mondta. A szó,e kifejezésLatinovits-i értelmében mondta a verseket.

 

A közönség elhallgatott. Elneszült. "lehellet megszegvén szó fennakadt"

Volt ott pár nyugdíjas vénkisasszony... idősebb értelmiségi nők, ők meghatódtak vagy pityeregtek is.

Hamar, szürke ballonkabátban távozott. A kivezényelt közönség marháskodva piált a büfében.

Aztán elmeséli Párizst. 1966-ban volt ott először, retúrjegy nélkül, munkavállalási engedély nélkül, pénz nélkül.
Mesél, töpreng. És már nem dadog.
— Amikor a gondolkodással találkoztam, lassabban kezdtem beszélni. Fölébredt bennem a felelősségérzet. Szakmailag persze ez nem jelentett váltást. A leglényegesebbet még nem találták meg bennem a rendezők. Nem baj. Az a jó színész, aki ívet tud húzni, a legkisebb alakításban is. Ilyen volt Latinovits, korábban Balázs Samu, Ungvári László, Maklári Zoltán. [-> }

 

az ember,aki fogadta az ívet

Odaléptem hozzá, nem torpant meg a sietésben, gondolom, indult a vonata. Mosolygott,amiért elfogódottan dicsértem. Öntudattal -ő tudta magáról,mit tud ésa mosolya szerint az, hogy mások ezt ha tudták is róla, de nem merték bepróbálni, az az ő bajuk volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr3415660862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heki 2020.05.05. 08:20:18

Na, ez volt a legszebb írás eddig róla, a színész kollégák visszaemlékezései, meg a bulvár arcoskodásai nagyon nyomasztóak voltak róla.
Gondolkodtam én is erről, meg hogy mennyire védte a fiát mindig, nem tudom, ha én fiam is erőszakos lenne velem, védeném-e, asszem igen.

Meg úgy általában, az öreg színészek, akik mongyuk nem a Nemzet Kinevezett Színészei, már mennyire szomorú sorsok. Olyan ruhában járnak, amiben húsz éve még valamennyire (helyi közegben) ismertek voltak.
Ismerek párat, néha előre köszönök nekik, és picit felcsillan a szemük, de csak picit.

Frick László Intézet 2020.05.05. 11:53:55

@heki: Van a YT-on egy rákospalotai (vagy rákos-akárholi) lokálisműsor vagy mi,ahol/amiben a 80 éves Szilágyi István színész beszél, hogy mit,az annyira nem is fogott meg,mint a hogyan.A beszédének a minősége.

Nem volt lelkierőm föltenni...

Bánhidy László? -neki Disznókirály volt a neve a színészi berkekben,mert "vidéki" parasztházban lakott és megkérdeztem valakhy-t és ő azt mondta: Valóban:disznókat hízlalt.
Nos.. ez a Bánhidy..mondott úgy verset, komolyan, mint Gáti József.

Frick László Intézet 2020.05.05. 12:04:13

@heki: Öööö..sok-sok színész elvárja, hogy felismerjék -aztán persze affektáva panaszolja is.

Vannak a Jack Nicholson-arcok, szerintem Brad Pitt s ilyen lehet,

Hoffmann Géza porcelánfestő ésoperettszínész, az BIZTOS hogy ilyen volt, ők simán járkáltak az emberek között,Kovács Kati énekesnővel is van ilyen történetem, nem veszik észre őket meg annyira hihetetlen az emberek számára, hogy azt hiszik... csak úgy néznek ki

Aztán van egy ilyen emberek-közémenős,aki arra hiú, hogy őt NEM LEHET felismerni,őket nem is szabad...

Egyszer Haumann Péterrel jártam így, már régebben, akkoriban Kecskeméten játszott rendszeresen, az Auchan-ban. Láttam rajta, hogy nagyon büszke-hiú arra, ami Jack Nicholsonnál vagy Medveczky Ilonánál vagy sok mász színésznél nem tragédia,ha mégsem, azaz ha felismerik őket, aaz sem baj.

A Haumann -típus viszont olyan,mint a magyar véleményformáló,amikor nem jön be az armageddon,amit jósolt. Mérges lesz.
Szóval... én egyszerűen nem álltam meg, hogy ne legyek gonosz-aljas és amikor a gyerekeim odasúgták, hogy szerintük a szakállas bácsi egy híres színész, de nem jut eszükbe a neve.. akkor jó hangosan, hogy a művész úr is hallja, mondtam, hogy ő az egyik legnagyonn magyar színész, Haumann Péter ...jól számítottam,piszokul berágott,lila tarjagos lett a feje a dühtől,mint egy gonosz törpének,akiknek ki tudták találni a nevét.

Mondom, sok ilyen ember nem csinál abból sem tragédiát, ha felismerik ésképes kezelni a helyzetet. Csont Lennonnak veszte is lett.

Haumann rendszeresen jár Ópusztaszerre az eőshmegyeriek tanákozójára,nem ő ott az egyetlen sváb nevű eősmagyar :D

heki 2020.05.05. 12:17:31

@Frick László Intézet: Jaja, értem, én persze nem az ilyen Nemzeti Nagyarcképcsarnokok Tiszteletbeli Tagja színészekről beszéltem, hanem vidéki (helybelileg ismert, országosan ismeretlen) öregedő színészek életének szomorúságát írtam,
nem is beszélve a színésznőkről,
akiknek vidéken megöregedni, úgy, hogy egykor dögös nőci volt,
egy-egy nagymama szerepre várni, abban valami nagyot akarni mutatni,
néha fontosnak éreztetni magunkat közéletben kényszeresen, - szomorúságos melankóliájú sors, erről próbáltam beszélni.
Valami ilyen szomorú melankólia Szilágyi Istváné is, akit a nála 40-50 évvel fiatalabb említ meg, hogy hát, igen, Pityi fura egy fickó volt.

Haumann más eset.

heki 2020.06.05. 17:29:30

Ne haragudjatok, hogy újabb linkekkel terhellek titeket. Most jelent meg, ugye tudjátok, az MGP (Molnár Gál Péter kritikus) Coming out című emlékirata, nem tudom, hogy megvegyem-e, olvasgatok recenziókat.

Valahogy úgy érzem a Kádár-rendszer bűzössége, amiben éltem elég sokat, ott van az ő működésében.
Lehet, hogy megveszem a könyvet.

És akkor az egyik recenzióban ott egy link: MGP beszélget a már félig roncs Madarassal, akit majdnem megöltek, agyonvertek, koponyasérülés, újra kellett megtanulnia beszélni stb.,

de nem tudtam végignézni a "riportot", annyira nyomasztó a videó, ahogy a fölényes MGP próbál értelmes mondatokat kihúzni a sérült Madaras Józseffel.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=51&v=osq6HVjCndg&feature=emb_logo  

És akkor tovább kattintgattam, Madaras József, na azért írom ide, mert ő is egy nagy (lehet, hogy buta), de nagy színész volt.
Aki öreg, mint én, az tudja, kiről beszélek.

És akkor megnéztem ezt:
www.youtube.com/watch?v=LNJVngan2_Y
József Attilát (Kései sirató) mond Madaras és én előbb bőgtem el magam, mint ő, a vers végén.

Na, ő is ívet tudott húzni, ahogy Szilágyi mondta volt az igazi színészekre.

Jancsó (nagyon sok filmjében szerepel) nem is nagyon instruálta, szinte minden szerepet ő, Madaras építette fel, aprólékos és kitartó munkával, a gesztusoktól kezdve az arcszőrzetig.

Ő is nyomorultul halt meg.

Frick László Intézet 2020.06.06. 04:46:56

@heki: Fáy Miklós MGP tanítványa.

Egyébkénta szinházi élettelkellene kezdeni.

Író nem való szinházba. nem írónak valóvilág.A Fejedelem Molnár Ferenc volt, a világhírű szinpadi szerző. Sok-sok író elboldogult a szerepében, ha nem lépett ki belöle a színházban.

A...hogymondjam...kérlelhetetlen humorú ... Parti Nagy Lajost látommagam előtt,üla nézőtéren,és a baszni vitt hülyelyány arcával nézi,mint csinálnak Sárbogárdi Jolánnalannak az un "színházi megújulásnak" a jegyében,amiben funkcionális analfabéta színészek (akik rosszabbak Moliére rendesen is analfabéta kartársainál) lusták szöveget tanulni de a fasorba se nincsenek a rögtönzésműfajában,aminek pedig a magyar'ban egy egész társulatra való zsenije van, Scherer, Rudolf,Mucsi.

Ezért háborodok föl mindig azon,amikor a geiles-nyálas polkorrekt, amit lipsinek dicsérnek föl az önellenhatóan ostoba orbánék egy szinházi történet-en "veri ki". Arra vereti. Csapatja.

MihailBulgakov,a született orvos, a nagyjából kigyógyult morfinista A fehér gárda című regényévelmár alapvetően halált-megvetően bátor volt.

A regény egy fehér szemszögéből ábrázolja az Ukrán Válság pillanatait,amikoris-amiben az ukránoknak Kisukrajnában 5 azaz öüt rossz közülkellett választaniuk:
-vörösök
-fehérek
-junkerek
-petljuristák
-mahnoisták
Ha az utóbbi bűnbandák egyáltalán ista-pistaság kereteibe beférhetnének és az választásnak nevezhető...

Közben jött a Hidegedés, Sztalin első terrorhulláma,méghozzá ideológiailag a Tizenkét szék/Aranyborjú zseniálisan jó, valban ütősen humoros, bizonyos tekintetben a Catch 22-nek is aláágyazó [máig titkos az, hogyan hatott az orosz, a szovjetorosz és a szovjet irodalom az amerikaira...] regénykettős bevetésével is. Mint ahogy Eva Braun korpusza egy pompás nő, vcan olyan-annyira pompás,mint Louise Veronica Ciccone, sajnos nem maradt fenn Eva Braunrólolyan kép,amin kivan a pinabozontjából a romongró asszonyi szlengben kisfasza.

Bulgakov A fehér gárda c. regényében az abszurd a hóttreál, a politikátólmentes történelmi percek kendőzetlen nyílt és nyers ábrázolása... ha az éhhalálban eszeveszetten futkározó patkányok mezőt belepő hullámzó tömege Paszternak-szerűen nem is jelenikmeg. Főleg,mert annyira hideg van még.

Bulgakov dramaturg nélkül,minthogy született dramaturg is, Turbinék címen írt egy szinpadi változatot, ami 133%-os ház előttment Moszkvában, az tényleg csengőfrász volt ésmentek a bádogautóval csengetni Bulgakovnak,amikor maga Maxim Gorkij,akinek semmilyen formában nem volt köze Bulgakovhoz még irodalmi ízlés tekintetében sem, Gorkij földhözragadt szociálista volt.. írói céh-belileg volt közük egymáshoz, a művelt ésaművészethez is intelligens Sztalin kedvelt és tisztelt nagy író-ja volt Gorkij, de akkoriban ennyi is kevés volt az Ural-on innen-maradáshoz. Nehéz ezt ma elképzelniaz ennyire magyarosn irigy magyar irodalmiélet maradványain... hogy valaki. ma Magyarországon már csak kizárólag Závada Pál-ban van meg ez a morál, Gorkij rátelefonált Sztalinra azzal, hogy lenner egy furcsa, óriási, saját és megmagyarázhatatlan kérése, ezt a Doiktor Bulgakovot,aki orvosésírt egy jó regényt, hagyják békén. Sztalinnak fogalma sem volt semmiről azon kívül, hogy mint műávelt, intelligens és tájékozott ember, a Turbinék sikeréről hallott , azt is, hogy valami fehér szemét,ami nagy siker Moszkvában.

Van Bulgakovnak egy kulcsregénye, ami összesen annyitólkulcxs, hogy a neveket megváltoztatta. Mndenbki úgy olvassa, mint Bulgakovi Szatírát,pedig nem az, ha a valódi neveket

Sztanyiszlavszkij

beírjuk, akkor Truman Capote riportjánál is hóóótttreálabb.

Ha valaki el akarja képzelni a sztalini terör egy pillanatát [igen, van valami törökös Sztalin terör-jében] [a török-nek van egy stich-je az oroszban, ami a mi tatár-unkéhoz hasonló]

akkor azt kell tekinteni, amit Eszenyi Enikővel műveltek a sajtómunkások., A Napi Eszter, akire Egyszerre kell lépni, a tét nem a rétes estére, hanem a fekete bádogautó. A tényleg frászt hozó csengő.

Bulgakov tehát Gorkij jóvoltábólmegmenekült és ahelyett, hogy szépen meghúzza magát és úgy viselkedik,mint egy Plankó gergő vagy Primcz Dániel vagy Horváth Bence, még megírta a Szinházi történet -et is.

Állandó motívumom a A Televíziónak a baloldaali szelleminagyságok és nagysád-okáltal termelőszövetkezethez hasonlóan széjjellopása, ebben a történetben egy 144-ed rangú szenélynek mindössze egy gellérthegyi villát és pár tízmilliót cégalapnak meg eszközöket sikerült "szocializálnia", vele megosztottam a Televíziós történet c.művem treatmentjét,majd pár telefonváltással később megkérdeztem, hogy belenézett-e a papírdrámámba, szerinte szinpadra alkalmazható-e olyan körülmények között, amikben én baszni vitt hülyelyány boldog arccal nézek föla szinpadra -te el tudod képzelni azt, a mai magyar szinházi világban mik történnének a mondataimmal. Meg a dramaturguámmal. Ésmég seggbe is basznbák és még ahhoz is, zseniális színészeklátnak át az arcomon,mint távlatövegen... észreveszik a változást, ha.