Annyit csúfoltam már Költészetünk KO-ját. Halálfejes zoknik gőzei ide, a matrac és az ágytámla közé begyurkált amolyanok amoda meg a csiganyomos bugyinyergek inkább a kukába,mint előmosni,mindenesetre talán még soha nem olvastam ilyen jót KO-tól, úgyhogy fogom ésmegosztomitt. Jó étvágyat:

"Soha ne húzd el magányos nő ágyát a faltól!"

365/314. (A mámor -azaz Szirénmappa)

A titok

Egyre inkább a konyhába szorulok. Nem szeretek emberek között lenni, mert emberek között lenni azt jelenti, innom kell. Először is azért, hogy egyáltalán képes legyek kinyögni egy szót, másodszor, hogy a kezem ne remegjem. Harmadszor mert mindenhol alap, hogy már a belépéskor a kezembe nyomnak valamit, pezsgőt és bort - már délelőtt is akár. Este meg kell a hangulat, a szinten tartás. Nem realizálódik ez így, egyszerűen a véremmé válik, szokássá, ott a kezemben a pohár. És ha már ott van, akkor kortyolgatok, és ha kortyolok, akkor én elég hamar eljutok valamiféle határpontra. Az első őrbódé még szuper, itt szeretnék a leginkább leragadni, mert ez jókedvű lebegés. Könnyű vagyok, elmúlnak a kétségek, a parák, nem érzem magam se rondának, se szellemtelennek. Aztán váratlanul váltok szintet, megnő az egóm, kinövi a testem és a lehetőségeim, én vagyok a csábító, a démon, a helyén lévő. És még nő tovább! Bálványozzatok, figyeljetek rám! És mindent megteszek a figyelemért.

Szerencsére elég szellemes tudok lenni, ha bizonyos fékek eloldódnak, nevetünk, én legalábbis nevetek, akinek ez sok, arrébb húzódik. Még ekkor is kedves tagja vagyok bármelyik társaságnak, még nem költözik bele a nézésembe egyfajta agresszív kivagyiság, vagy a későbbi szomorúság, illetve a legvégső állomás: a butaság. Ezért nem maradok meg sehol, ahol veszélyt sejtek, megtanulom felmérni, meddig mehetek. És mivel azt is tudom, hogy itt már számomra képtelenség leállni, kocsit hívok. És folytatom otthon, abban a társaságban, ahol a legjobban érzem magam. Azaz egyedül. “Elindulok a Mámor trónusa felé” - írta a memoárjaiban Karády, és ez tetszik, ez elegáns, én is trónusra vágyom, oda akarok kerülni, ah! De ez a trónus csak számomra színarany és bársony és csupa drágakő, ez a hely az én kincsem, másoknak ide nincsen bejutás. Talán ezért volt, hogy nemigen hitték el, mennyire mélyen voltam. Mert nem látták. Remek kis zugivó voltam, mint oly sokan a környezetben.

A nagy bulik és tombolások között egy barátnőm, aki a külvilág szemében egy absztinens és erős valaki volt, de én tudtam ám, mert otthonról tanulva felismertem, hogy szintén a titokbanivás mestere, megengedte, hogy egy ideig, amíg nem találok másik albérletet, nála lakjak. Itt esett meg a tragédia, és tényleg csak a véletlenen múlt, hogy nem én okoztam, illetve hogy megúsztuk. Délután ügettem haza, látom, hogy két tűzoltóautó áll a ház előtt, dől ki még mindig a füst. A mentésnek már vége volt, kérdem, bemehetek-e, hanyadikon pusztítottak a lángok. A másodikon. Te jó ég, ott csak négy lakás van, egyik a miénk. Szinte felugrottam magunkhoz. Az ajtó betörve, igen, nálunk történt. A konyhányak annyi, a mellette lévő gardróbnak annyi.

A barátnőm a nappaliban sokkos állapotban van. Onnan gondolom, hogy vihorászik. Ennek elmentek otthonról, ugrott be, melléültem, hogy mi történt. Ah, Orsikám, micsoda ébresztés, hat csodás vállas férfi, hat egyenruhás ébresztett! Micsoda izgalmak! Micsoda férfiak! Még mindig áradt belőle a piaszag, még részeg volt. Hé, leégett a fél lakás, mondtam neki, de mintha nem is hallotta volna, az egyenruhás félistenek kiválóságáról áradozott, majd elaludt. Ám este szembesülnie kellett a valósággal. Ekkor nyíltan ivott, velem együtt. Elmesélte, hogy annyi történt, hogy nehéz, fárasztó napja volt, gondolta, felteszi főni a pörköltet, és amíg a krumpli is megpuhul, leheveredik. Nem is lett volna baj, ha nem hagyja a gáz mellett a konyharuhát, ami lángra kapott. Ő füstben ébredt, ebben derengtek fel az hibátlan megmentői. Csoda, hogy a szomszédok ilyen gyorsan riadóztattak, sokkal nagyobb is lehetett volna a baj. Barátnőmet annyira megviselte az eset, hogy valóban le tudott állni az itallal. Nem úgy én. Bennem még nagyobb szorongást eredményezett a dolog, és még több italba menekültem.

És közben segíteni szerettem volna szegény anyán is. Mert hivatalosan úgymoond ő sem ivott, de nem lehetett nem észrevenni rajta a nyilvánvaló jeleket. Hogy amikor nem számítva rám meglát az állomáson, úgy fordul a restiben, mintha nem is ő lenne az. Hogy előttem csak vizet iszik, de amikor kimegyek a mosdóba, a pulthoz szalad. És már nem gyógyítja se őt, se engem az ital. Már majdnem negyven voltam, mikor felfedeztem, hogy egyik kedvenc regényhősnőm is zugivó volt. Korábban sosem gondoltam erre, de Scarlett O’Hara lehet az első alkoholista irodalmi hősnő. Talán a film is tehet róla, ahol hangsúlyosabb minden, mint a nyers jellemfestés, de persze egy szuperprodukción nem kérhetjük számon az alapmű minden finomságát és rezdülését. 1937-ben jelent meg az első kiadás, és ugye az amerikai polgárháború idejében játszódik a cselekmény. Tényleg furcsának tartom, hogy Scarlett kapcsán beszéltek és beszélnek mindenről (erőről, önzésről, kitartásról, tévutakról), csak éppen az alkoholizmusáról nem. De persze, ez akkor is, most is tabutéma. Scarlettnek – aki amúgy ugye sokszor úgymond nőietlenül viselkedik – az apja lesz a példa.

Akkor iszik először tökedényből whiskyt, mikor hazatért a háború vége felé a feldúlt Tarára. És ahogy látjuk: az erős ital gyógyít, el tudja ragadni halott anyja és az élet szörnyűségei elől. Azt látja: az ital megoldás. És később így is nyúl a pohár felé. Később, a háború vége felé, a rettegés éveiben kezd el komolyan (és titokban persze) napi szinten inni. Terhesen is. „Mikor késő alkonyatkor hazatért, lucskosan az esőtől, sajgó háttal és karral a hosszú órákon át tartó kocsiban ülés után, semmi más nem tartotta fenn, csak a gondolat, hogy otthon, az asztala fiókjából előveheti majd az üveget, amit gondosan elzárt Mammy szeme elől.” Ki is fejti a szerző, hogy senkinek nem jutott ez eszébe, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy egy úrinő (egyáltalán egy nő!) az italhoz nyúljon. Léteztek ugyan szánalmas roncsok, italtól őrjöngő őrültek, jegyzi meg a narrátor, de azt ugyanúgy kezelték, mint a tébolydába zárandó betegeket. Érdekes belegondolni, hogy a mai napig szégyen és megvetés övezi az ivó nőt, míg a férfivirtusba bőven belefér még a legszélsőségesebb és legundorítóbb megnyilvánulás is… Számomra az is megdöbbentő, hogy én magam is visszataszító levelek és üzenetek tömegét kapom a mai napig, ritkán felejtik el egy-egy cikkem alatt megjegyezni, hogy egy alkoholista nekik ne dumáljon. És felteszem a kedves kommentelők között akad, aki azért megissza a magáét. Mert az olyan menő.

A konyha elbír, a macskám így is szeret, a másnapot valahogy túlélem. Ez volt a mottóm. És egy ideig még a pszichiátereknek is hazudtam. Hogy nem, én nem iszom. Dehogy! Csak fáradt vagyok, azért kapaszkodom az asztalba. Csak sok a munkám, azért nem tudtam jönni a múltkor. Mert a nő nem lehet részeges. Lenézően beszéltem én is azokról, akik társaságban dőltek borultak. Igaz, soha nem viseltem el a részegek (legyen nő vagy férfi) társaságát, undorított, gyomrom kavargott. Csak azt tartottam gyengének, aki képtelen tartani magát. Azt nem, aki otthon itta kábára magát. A gyógyulásom ott kezdődött, mikor ezzel is szembe tudtam nézni.

Fotó: Gabor Wavrik
Ruha: Eszter Polyak

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr3014614446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lac1 2019.02.08. 19:58:33

Nem vágom ezt a nőt (?).
Alkoholista társaságba jár - tartozik - és az a baja, hogy őket csak italozva bírja ki?
Ez egy eddig nem ismert magyarázkodás, de amúgy tetszik, a jövő héten megpróbálom a munkahelyemen ilyennel megetetni az alezredes urat, miért van sok előadói ívem hátralékban.

Alfőmérnök 2019.02.08. 22:05:48

@lac1: Nem 100-as a csaj, ez világos. Mondjuk ez egy őszinte írás legalább.

Nem szeretem KO-t, de alkoholistának nem nevezném azért, mert az volt és ezt megírta.

lac1 2019.02.08. 22:15:59

@Alfőmérnök:

En soha nem fogyasztok alkoholt, ezek utan en fokozott ellenszevvel vagyok mindenkivel, aki ugy es annyit, hogy ram hatassal van az o italozasa. Tehat a karafiath elete csak annyiban,hogy megbotrankoztat.
De aki ram lehel, kerulgetnem kell, az autom ele esik, hangoskodasa zavar, azt a halalba kivanom.

Frick László Intézet 2019.02.09. 06:42:28

@lac1: Az alkohol szerintem szörnyűbb a heroinnál. Amikor a heroinista először szúrván magát megéled, tudja azt, hogy kb 10 éve lesz és nem menekülhet. Az alkohol az önhazugsággal kezdi "Én még nem vagyok piás, ABCD és IJKLMOPQ is részegebbek voltak nálam [szün, lapozzunk] Igaz, hogy elestem, de a Réka hányt is. (tovább) Igaz, hogy hányok,de Kriszti nem emlékszik, hogy kinek a gecije szikkad a pofiján... (és) Igaz, hogy én is elájulok,de (valamint) rendben,összepisáltam magam,de a Réka be is szart részeg ájulatában.

Itt a műfaj kettéválik, mert a tudatlan büdösparaszt,amikor részegájulatában először összeszarja magát, szépen kimosdik és beballag egy pusztai kis kerekerdőbe felkötni magát vagy föl a padlásra a kémény mellé a kakasülőre..

Egy értelmiségi azonban soha nem adja föl ... ird csak be a gogliba, hogy Ficsku Pál.

Megmutatom neked, hogy KO mire nem emlékszik:
Kisgida korára,amikor 20évesen Nélmeth Gábor, Kukorelly Endre vagy Garaczy László térdein lovagolván úgy nyomi-nyomizta huncutul a szilvácskáját,ahogy egyébként 12 éves éss 7 hónapos lolitácskák szokták a nagybácsijaiknak

És tudod,aa nagyemberek hálásak tudnak lenni a fiataal, a dihányzástólmeg piálástól még nem annyira rosszízű pinácskák zamataiért és egy elfogadható versikének vagy novellának mindig van valami könnyen-gyorsan receptje,mostanában pl ajánlatos szerepelnie benne egy menekültnek,aakivel valami mágikus reális történik,a repülésmár megvolt, akkor legyen faljáró.

Amúgy a magyar alkoholista írókban azt nem birom, ahogy frusztrálni tudja őket Krúdy Gyula, aki szintén idült alkoholista volt.. azonban az életművén ez nem látszikmeg. Nincsen raajtaa kívül magyar író, talán, ha Móra Ferenc (de őt sem számítják íróba a fenenagyjaink) aki oly megbocsátó elnéző szeretettel tekint minden embert...

Frick László Intézet 2019.02.09. 06:49:01

@Alfőmérnök: Alkoholista za, aki alkoholfogyasztással elért, bele a mámorba és ehhez a mámorhoz valamije kötődik,még ha utána ezt soha nem fogja magának bevallani. ez az 1. fázis.
2. fázis az ismétlés: Bánata ellen ivottés 1. pont, használt és ezért megismétli. Nőknél rosszabb,mensigörcsére ivott éselmúlt és akkor a ciklusai KÖZÖTT is mensigörcse lesz. Aztán minden nap is. Aztán ez még a menopauza után is stb.
3. fázis: "Akkor iszom,amikor akarom: ha nem akarok inni,nemiszom" -mondja ezt,majd , ha nő,akkor kiveszi a rejtekről az italt és vedel , ha nyírségi nő vagy általában bárhol férfi,még egy lépés a kocsmaajtó, még mindig szilárd az elhatározása,hogy ma nem,aztán belép és int,a szokásosat.
4. fázis: hazugságláncolatok,pusztulás, függés, rovarok éskisállatok,ezek nem annyira biztos, hogy határozottan egerek,pl süncickány vagy csótánymókus is lehet.
4-5 fázis, rothadó belsőszervek, hámló bőr, rothadó mától szagoslehellet, püffedés, idegek szétevődése, mocsárjárás és jó esetben pusztulás valami szervirohadmányos együttállásban.

6. fázis -ezt csaak azok a nyomorultak élik meg,akiknekminden szerve birja a piát. Ez az agylágyulás -ismert emberek közül Horn GYula vége volt.

lac1 2019.02.09. 10:48:29

@Frick László Intézet:

Én úgy tudom - és direkt nem olvasok utána most, de szinte biztos vagyok benne - hogy az alkoholt, mint függőséget nem lehet elhagyni, legfeljebb tünetmentessé válni.
Azt nem tudom, hogy az ópiátok is ilyenek-e, de az én világnézetemnek mindegy is.
Az öngyilkosságos részt csak akkor tartom valónak, ha olyan emberről van szó, akiben a méltóság egy csöpp kis szikrája megvan még. Akiben nincs már, vagy nem is volt, annak nincs olyan késztetése, hogy akármilyen módon is, de megszüntesse a szégyenkezést kiváltó okot. Ezért nehéz a hibák beismerése, az őszinte bocsánatkérés. Egyesek az újabb italozásba menekülnek bele szerintem, hogy ne kelljen szembenézni önmagukkal, ezáltal az italozás vagy az öngyilkosság csak a tüneti kezelés.
Én, mivel nem tudom, hogy hogyan reagálnám le, ezért a látszólag könnyebbik utat választottam, kerülöm az olyan helyzeteket, amiből úgy jöhetek ki, hogy faszulok és utána meg kéne alázkodnom, ezért beérem ami jut, nem lopok, az igényeimet a lehetőségeimhez mérten alakítom. Ez persze nem jelent lemondást a részemről, de nekem jó a a szinte gyári állapotban lévő 18 éves Toyota is, igaz, amikor havas-latyakos az út, akkor taxival megyek dolgozni, az az évenkénti 3-4 alkalom nem lehet probléma.
Beírtam azt a gugliba, hogy Ficsku Pál.
Talán mondtam már, hogy én 20+ évig megyei művelődési központban, múzeumban, bábszínházban dolgoztam. Én úgy gondolom, benne voltam abban a sűrűben, akik belülről látták azt a miliőt, ami a modern, magyar képző- alkotóművészeket tömöríti egységfrontba.
Amit észrevettem, de szerintem nem sokan nyilvánították ki, hogy a "művészek" között RENDKÍVÜL szoros az összezárás ama tekintetben, hogy a kilengéseket elnéző módon szemléljék.
Sőt. Értelmiségiek esetében olyan elképesztő bugris viselkedések szemtanúja voltam, hogy el sem lehet hinni. Bár nem szorosan, de egy eset:
A szentendrei skanzenben dolgozott, de máshol is híres néprajzos-etnográfusnak számító füzes endre (nemecsek ernő).
Egyszer más dolgom lévén a kollégákat én vittem fel a skanzenbe a Cseri Miklóshoz, mint igazgató. A füzes be akart jutni hozzá (az igazgatóhoz), de a kollégáim bent voltak, neki várnia kellett. Én kint ültem a titkárságon, lévén nekem nem volt a Cserivel dolgom, sőt inkább úgy mondanám, bérfuvarban mentem, csak az intézményeink között jó volt a kapcsolat, ezért nevezem kollégáknak azokat, akiket vittem. Szóval a füzes várt, várt, és egyszer kifakadt (nem tudta, hogy én mondhatni együtt vagyok azokkal, akik bent voltak az igazgatói irodában) és azt mondta a fülem hallatára, hogy meddig lesznek még ezek a "parasztok" bent, ki kéne már dobni őket onnét.
Persze a titkárnők egyből az asztal alá csúsztak, mert ők tudták, hogy én ki vagyok, tudták, hogy sem süket, sem hülye nem vagyok, azt is tudták, hogy én tudom, hogy ők tudják, hogy mindenki tudja mi a helyzet, pisszegtek a füzesnek, de már mindegy, ami megtörtént az megtörtént. Persze nagy meglepetés nem ért, mondjuk kellemetlenül éreztem magam, de egyet bánok a mostani eszemmel, hogy miért nem mentem én is olyan bugris-bunkónak aka abcug Koppány.
De az élet igazságos, elvitte az ördög a füzest.
Hát így vagyok én az értelmiséggel.

Frick László Intézet 2019.02.10. 07:09:39

@lac1: Igen sokszor találkoztam,amikor még foroghattam jelentős "műűűűűvészek" között ezzela fajta viselkedéssel,amit a parasztozónál mutatsz.

Kovács Lajos színész vidéken tájolt, idültalkoholista volt és jóember, szerette a fiatalokat,a szinházkedvelőfiatalokat, egy tanár a piáshaverja volt,úgyhogy a színházi büfében jósok gimnazista szítta a színházi levegőt, amikor megjelent Nagy Gábor, nem fogok többet írni róla,Nagy Gábor, nagyonnagy sztár, országos és film~ volt azokan az években és így szólt: "Ide mármindenféleparasztokat is beengednek"
A legszórakoztatóbb esetem Garas Dezsővel történt, vizsgáról (részegen) futottambe,a hakninak már rég mennie kellett volna,ám a ház, ahola frontot a takarrítónők tartották tök sötét volt, futok a sötétben föla szinpadra,ot világít nyiltlánggal a kapcsolótábla előtt Garas, néz föl rám:
"Ki volt az a paraszt,aki lekapcsolta a biztossítékokat?" ujjai közöt a főkapcsoló fülecsével.
"Ön,művész úr, jó esetét kívánok!"

Szerencsés ember vagyok,mert eljutottam,az alkoholiznus útján oda, hogy az alkoholra úgy gondolok,mint heroin nagykereskedő a heroinra, veszélyes méreg. Van ez a pálinkaivási mánia,úgy tekintem a pálinkázókat,mintha krumplibogármérget innának.

Azt szoktam mondani, hogy fajbort innék, ha volna,nekiülünk egy palack fajbornak és a harmadik féldeci bor nem esik jól,nem kell.

Nem tudom, volt-e törött taghod, kéz-láb vagy voltál-e depressziós és kigyógyultál-e.De egy törött kar emléksajgása tud úgy,olyan nemigazian fájni,ahogy az alkohol szomj.

Pl a finom pinaszaftot nem így szomjazza az eber. Az TÉNYLEG olthatatlan, a boldogan szerelmes fiatal, az első, az élet-szerelme pina íze. Ezt maga a pina tulajdonosa nem ismerheti,mert ilyenkor a szerelmespina a szerelmesénekkülön enzimeket,jutalomhormonokat, feromonokat meg mittomén miket termel,önkielégítéskor nem fog ilyeneket pocsékolni.

elmúlik az élet és már nem lesz olyan pina.

A bor, nincs az aa bor,ami nélkül ne tudnék meglenni,simán megnyomom a sohagombot, hogy soha ne igyak bort.
Ennek ellenére tudom,történhetne olyan, valami nagy tragédia,ami után inkábbkötnémfölmagam,de majd még inkább gyáván önkielégítenék piálással.
Így kellélni, hogy az ember tudja:visszaeshet.

lac1 2019.02.10. 13:24:11

@Frick László Intézet:

Nem volt eltörve semmim, soha. Kis reklám következik: egyszer merő kíváncsiságból megcsináltam ezer felülést +5 kilóval egyben, egy nekifutásra. Azelőtt is kondiztam, igaz, csak a vérnyomásprobléma és mint puncimágnes. Igaz, az csak a milfeknél és az öregebb vén kurváknál jött be.
:-(
Jött a nyár, abbahagytam a kondit kis időre, aztán két hónap után egyből egy ötszázas sorozattal kezdtem, szereztem is azonnyomban egy frankó lágyéksérvet. Nekem a fogászatokon kívül ez az egy orvosi esetem volt, nem számolva persze a sportorvosit, jogosítvány meg efféle dolgok.
Mentális betegségem sem soha, igaz, amikor egyszer lelépett a Nő, akkor kicsit elkeskenyedtem pár napra, egy-két hétre.
Amúgy nekem nincs bajom különösebben sem az alkoholfogyasztással, sem az alkoholizmussal, amíg még érintőlegesen sem érint. Tehát nem kell többet melóznom, mert a hétvégén a Sanyi többet ivott, nem kell az adómból a szenvedélybetegekre egy kanyillót sem fordítani, nem tántorog és viselkedik borzasztóan mellettem a postán, nem pisál-okádik az utcára ahol járok, stb.
Cserében én sem teszem ezeket, sőt, nem baszkodom széjjelfele a motor-autó kipufogóját mer' az menő, nem dobálom át a pelenkát a kerítés felett a szomszédba, nem dobálom el a papírzsepit, a parkokban inkább kacskaringósan megyek mintsem levágjam a füvön keresztül a rövidséget, nem veszek fel nyakló nélkül hiteleket, hogy megmenthessenek, nem baszkodom széjjel a szomszéd idegeit a hangos zenével, pedig van rá lehetőségem, és általában úgy viselkedem, ahogy ebben a kultúrkörben elvárható.
Nem bántom a szegényt, ha látom, valami keveset tesz ellene, de okádok, ha a fertőt látom, és nem esek hasra azért, mert székelyek, vagyis távcsővel nézve magyarok, de felkiáltottam hangosan, hogy mi a faszom van itt? amikor Csíkszeredába mentem anno.

Frick László Intézet 2019.02.11. 06:38:43

@lac1: annyi, hogy fűre szoktamlépni,mert valamennyi, nem sok és nem mindig ugyanabban a vonalban,lépés a fűnek használ. A fű olyan,mint aló:emberfüggő. Szereti, ha az ember foglalkozik vele,futkározik rajta, hempereg, kaszálja.Plimádja, ha állatok járják és legelik, ha egy legelőt csak egy tavasztól-őszig nem legeltetnek, már a következő évben kecske vagy libalegelő lesz. A libának a leges legmindegyebb,az puszta földdé legel bármit.

lac1 2019.02.11. 21:24:37

@Frick László Intézet:

Én is lépek fűre, de ahol a fűnek funkciója van, vagy inkább kiemelt funkciója, ott semmiképpen.
És a parkokban a fű egyfajta olyan, hogy a gyerek fusson rajta, de útvonal lerövidítésből senki ne használja. Mint a tenger nekem, horgászom, fürdöm, hajózom, lefotózom, de nem szemetelem.
Sajnos, vagy szerencsére, én ilyen elvetemült vagyok, én mindent az eredeti funkciója szerint használok, soha, semminek nem tágítom ki a határát, csak mert nem árt neki, vagy más is, vagy mert arra is jó. Nem hiszek nagyon a reklámoknak, nem veszek semmit csak mert egyszer hátha jó lesz, vagy csak mert most akciós.
A kiccsalád annyira nem is komál engem, mert soha nem veszek részt a felesleges szájtépésből, após-anyós, mutterék is megkapják, ha valami hülyeséggel próbálnak traktálni, a sógornőm is amikor számomra nem túl tisztességessel próbálkozott. Viszont cserébe én sem kínzom őket semmivel, amihez nem értenek, nem rájuk tartozik, nem értik, vagy csak mert nem tartom fontosnak, hogy közöljem velük.
És általában egyszer mondok mindenkinek mindent szépen.
Hát, hülye vagyok állítólag.
:-)