avagy :

Élet vagy irodalom

A posztmodern, az marketing, márkázás és dizájn. Képzeljünk el egy óóóóóriásinagy prezentációkban kitüremkedő meetinget, amiben az írni, mármint művészit, nem annyira tudó, de irodalomtudományi fokozatokkal rendelkező fontos emberek, un kritikusok, a slep, "kékharisnyák" stb... huuuu... hogy mondjam ezt.. a magyar posztmodern nempiaci körülmények között született, de "Párizsra vetett szömökkel".

"Pop oszt modern"

/Orbán Ottó/

A posztmoder nem stílus. A modern[izmus] után következik, de nem off-modern. Múló állapot, azaz:

"Idővel igazodik!"

/Weißfleisch Hansi bootschi , kőműves/

A szerző nekivághatott azzal a céllal, hogy most ő megfelelőt fog írni és posztmodern lesz. Írt, amit írt, de arról, hogy posztmodern-e, nem ő döntött. Ha például nem szeretett volna posztmodernet írni, ám a szövegében összetett mondatok voltak, egy bekezdésnyiek, előfordultak archaizmusok és néhány saját szólelemény meg szleng, irodalmias utalások és parafrázisok, a szerkesztőnek, aki megnézte [=szakmai olvasás, gyorsolvasás-féle a kéziratoldal nagyátlójában, főleg a hibák világolnak elő] és éppen fájt a hasa és a fejében valamiért nem állt össze a szöveg, leposztmodernezte. A szót, posztmodern, köpte

"Pthfőjj, köpni kell, pthfőjj, köpni kell!"

/AE Bizottság: Szerelem/

Az irodalomkritikus-és szerkesztő, aki egyébként szakmányban Esterházy ésvagy Nádas seggét meg posztmodern valagakat nyalt, egy ismeretlen nevek kéziratainak hazavágásán kompenzált. Amit Esterházyban gyáva volt kifogásolni, azt a kezdő takony 30 évesen, mint valami 240 kilós Lúdas Matyi bácsi a cingár 60 kilós Döbrögi-kölkön, háromszor verte le.

Szerintem a posztmoder ill Aczél-korszak egyik legkínosabb szitációja az volt, amiben a szerkesztőket főleg az érdekelte, hogy kicsodáé a kézirat. Mint Aczél-korszak-felől tekintve pol'tikailag ez még magyarázható is, a posztmodern felől azonban egyáltalán nem. Ha pl egy szerkesztőségben az ismeretlen név kézirata általános tetszést is váltott ki, többen is megnézték, akkor is azonnal kérdeztetni kezdtek a név után. Valaki-je-e Valakynek. A rendszárváltáskor pár évre , a szabad folyóirat, periodika és könyvbooomban kéziratéhség támadt, azonban ez a néven-keresztüli olvasási attitüd még gatyarohasztóbb jelenségekbe züllött. Az Aczél-korszak [a Dr Erdős-korszak] után a hajjakendek mind-mind a szájaikkal off-Aczél [és off-off Erdős Péter] beszéltek, de a maguk felé forduló kezeikkel a szünetekben aczélosan és erdősen, kis-aczélok-ként és kis-erdős péterekként borsjenősködtek.

Dr Erdős szillogizmusa pompásan foglalja össze az Aczéli Esztetika lényegét:

-A zene rossz, nekem nem tetszik -már nem is kerül a Táncdalbizottság [itt: cenzúra] elé, nem lesz lemez.

-A zene rossz, de nekem tetszik, a Tánczdalbizottság engedi -lesz lemez.

-A zene jó, nekem tetszik, a Táncdalbizottság nem akarná engedni, lehet lemez.

-A zene jó, nekem nem tetszik, a Táncdalbizottság nem engedi, nem lesz lemez.

-A zene jó, nekem nem tetszik, a Táncdalbizottság átengedi, lehet lemez.

Bors Jenő és a mai korszerű netokrata idiokrácia esztétikája 2D síklogikai:

-A zene nekem tetszik, akkor jó és lesz lemez.

-A zene nekem nem tetszik, akkor szar, nem lesz lemez

Kényes kérdés itt a "tánczdalbizottság" azaz a cenzúra szerepe. Az idiokráciában a cenzúra fokozódik, képlete Zuckerbergeré, a műveletlen imbecillis szerint a liberlizmus győzelméért a cenzúra fokozásával kell küzdeni. Sztálinék csak álmodoztak olyan totális véleménydiktatúráról, ami most a kés-nixonista mcnamariánus korszakban egyre üdvösebb.

Ma kétféle lista létezik Magyarországon:

-Az orbánéké, amire a karrier szempontjából jó felkerülni, maguk Orbánék sem tartják be, pl kaphat állami támogatást meg engedik dolgozni azt is, aki okággya gecivel a rencert.

-A Jók- és Igazal listája fizikailag nem létezik, egy név sem szerepel rajta, de aki orbánéknak megfele, orbánék pénzéhez nyúl, orbánistának minősíthető izén- vagy ben szerepel, vagy politikailag nemmegfelelően nyilatkozik, nem lép Eszterre pl, aki orbánista bérenc, az nemhogy rétest nem kap estére, de megfagy körülötte a levegő.

A szocializmusban, ha valaki politikailag nem megfelelőt mondott, de utána 3 évig jó seggnyaló volt, valamennyire rehabilitálódott. Lovasi bandibácsi ott tart, hogy már Falusi Mariann nénivel énekel, de politikailag még mindig a kimondatlanul necces kategóriába tartozik.

Esterházynak is meg kellett szenvednie a szocialista művészeti diktatúra vészkorszakát, egyszer viasszadták, még fiatal író korában egy kéziratát azzal, hogy az nem novella és már viszonylag ismert szerzőként pedig szabvány, ráadásul realista novella megírásárára cselezték rá [-> Rondó c. többszerzős realista körnovella]. Akkor elképzelhetjük, hogy a Kádár-korszak nagyhatalmú sündisznócskái mit míveltek egy olyan névvel, akinek még nem voltak publikációi és teljesen ismeretlenül.

A fiatal nyeretlen kétéves bááááboci szerző, takony 32 éves csak lesett, hiszen a szerkesztőtől több, a posztmodernt mindenekfelettinek feldicsérő, a posztmodern divatos írók seggét folyamatosan lefetyelő ottlikozós recepciósirodalmat [recepció: szolgálattevő vonal-alatti-PR reklámszöveg, "kritika" cimke alatt] mívelt. Ráadásul nemüzleti, hanem off-üzleti, un szocialista művészetpolitika kereteiben.

 Bánffy György színész Gáll István filmrendező Mészöly-adaptációjában a "sólymásztelep vezető"-jének szerepét alakítja, 1969.

Nemzetközi kitekintésben:

Az angolo-saxo indogermán irodalom mindig is üzleti alapon működött. Nem is nagyon használják a posztmodern cimkét és nem egészen úgy értelmezik, mint a mi kis viharos bilinkben.

Amikor a posztmodern angolszász író megérkezik Angliába hazája ösztöndíjával és megírja fiatal, de eléggé tanulságos élete történetét, ami bájos, akkori ízlés szerint még szexi is foltonkint, a kiadója behívatja és felszólítja, írjon besztszellert. Ugye, magyarul a besztszeller milyen fujj-fujjul hangzik? Nos az, ami magyarul a fujj-fujj, arra az angolszász irodalmiüzleti köröknek egy pontos másikszava van, a potboiler. Ami besztszeller, azt nálunk már mocsoknak finnyázzák, pedig attól, hogy népszerű és jól fogy, még lehet irodalomsovinisztikailag értékes is.

Joseph Heller vagy Kurt Vonnegut pl a besztszeller felől lopakodtak be az irodalomba. Vonnegut ráadásul a sci-fi üzletágban, ami a korai űrhajózás korszakában a Jetson család, a Seattle-i torony, személygépkocsidizájn [rakétaformák az orron és a hátsólámpák környékén]... de ezt hagyjuk...

"Kurt Vonnegut menopauzás gimnáziumi tanárnőknek való lektűr!"

/tipikus magyar posztmodern fika Vonnegut-ra, múlt század 80-as évei/

Joseph Heller kiadóüzleti felosztás szerint a háborús regény kategóriájába tartozó termékkel jelentkezett, ami az addigra jelentősen kimerült piacot azzal kecsegtette, hogy most azonban teljesen új  tálalást és metszést fog kapni az olvasós, sok szex és bruhahah.

Ott tartottunk, hogy a posztmodern-nek is tekinthető költőt- és prózaírót besztszeller írására szólítja föl a kiadó és ahogy a popiparból közhelyesen ismert, elkezd manager-szerűen belepiszkálni az író életébe, miszerint máskor Rollys Royce-szal érkezzen a sajtótájákoztatóra, de mindenesetre addig is [ a kiadó] ad egyet neki a lakásaiból, hogy ott méltó körülmények között alkothasson (az író, aki az ösztöndíja elején azonnal Ibiza szigetére menekült a fejlettAngliából---

Az angolszászoknál a főfelosztás a fikciós és a valós [történetalapú, non-fiction], pl a tény- vagy riportregény, mint amivel Capote befutott. [Ugye, beszéltem már arról, hogy Hemingway, mint a mi Krúdynk is... semmit sem talált ki, minden, amit leírt, nonfiction volt igazából... ... persze "besorolás szerint" Hemingway irodalma fiction. Meg Krúdyé is.

Rákosi nemzeti [hosszú, hosszú, hosszúszünet] szocializmusa után a magyar hangulat a mindenszar felé tendált, ami magyar, bezzeg a fejletteknél, az áll.tám.hiv. pol. szerint továbbra is a nagy Ónijó [akkor a szovjet] egyébként meg a nyugati minták és példák voltak a jók, valahogy, valamilyen ürüggyel kijutni Nyugatra, ahogy az ipar berkeiből is pl nyugati tanulmányutakra. És az ottani fejlettpéldákat behozni, Vitray Tamás pl sportriporter volt, váltogatta a hanghullámokkal vezérelt távirányítóval az állomásokat és anélkül, hogy a licensz vagy a jog vagy jogtulajdonos szavak felböffentek volna benne, egyszerűen, mint Ceausescu-ék a Daciá-t nem merészelték [ők legalább a motor licenszét megvették] fogta, lekoppintott műsorokat és azokkal Magyarországon televíziós zseniként mutatkozott.

Azaz Magyarországra a posztmodern a fordítókon, a nyugati irodalomra kitekintőkön keresztül érkezett.

Erről az importhatásról bizony az áll. tám. hiv. acad. ir. tud. nemigen beszél. Pláne nem írja le. A francia egzisztencialista irodalom, André Gide és Camus, meg a "filozófus" Sartre... de egyáltalán, a franciák... egy Modern Francia Írók c. válogatáskötet, abban pl Marcel Pons novellája, blaszfémia Balzac-kal, tekintélytelenségelv, jassz tréfa, egyre több szex, az angolszász irodalom felől pedig a beat, Orbán Ottóék korai fordításai. Ezeket jól be lehetett adni a szocialista kultúrhatóságoknál azzal, hogy a rothadó amerikai és nyugatitársadalom ábrázolásai. Jack Kerouac elvtárs a munkásosztály között.

Szerintem Camus a legjobb példa, akit idehaza, amikor körítették, azzal márkáztak, hogy kommunista. Egyébként is a szocializmus a vezető értelmiseggséget az egérkék egyszerrei kint- és bent is megfogására idomította, ugyanaz, ami megfelet stréber hivatkozásnak a kunyeráláshoz, aztán este a házibulin meg beat és rákenróll-ba számítva klassz is volt.

A kommunistánál kell egy kis szünetet tartanom. mert a kommunistáról már a történelemtudományubkba is félreértések cementálódtak bele. A kommunistákról és a kommunista eszmékről való hamisfogalmaz meghatározó java része kommunitsáktól származó szánt-szándékos hazudozás. Magyaortszágon e hazudozás fő oka az, hogy a Horthy-korszakban a szervezett munkásság döntő-meghatározó, megbecsülni ezt ma már lehetetlen, de szerény a szám, ha 90%, tehát döntő része a munkásságnak szociáldemokrata vagy szociáldemokrata érzelmű volt. A kommunisták a munkásosztály szellemielitjének érezték magukat, a Szovjetúnióból/tól kaptak támogatást. Az 1945 utáni móókszista történelemhamisításokban  a napi politikaiharci miatt is a szociáldemokratákat ott nyírták a kommunisták, ahol tudták. Amikor meghalt Babits Mihály, a Horthy korszak II. vh-ba hanyatlása idején a kultuszminisztérium a kriptokommunista hírében álló Illyés Gyula kezébe adta a folyóiratot azzal, hogy a nevét meg kell változtatni. A kommunistákat ma mindenféle inverznáci szőőőnyetegg-eknek meg büdös-bunkóknak képzeltetik. Illyés Gyula, aki ügyességének köszönhetően a II. vh után és Rákosiék alatt is irodalmunk fejedelme tudott lenni, maga is ledöbbent azon, hogy Rákosi Mátyás fDebrecen, Arany bika szállóg mennyire naprakészen tájékozott a legmagasabb ir. td. kér-ben. Irodalmi (művészeti kérdésekben ugyanis Révai József volt az illetékes. Kevesen képzelték, hogy a nagytudású, hyperintelligens Rákosi akkora polihisztor, hogy még az irodalmi kérdésekben is naprakész. A kommunistákról a szocialista móókszisták alapján eszkábálnak ma képeket. A móókszizmus posztmodern stílusjegyet mzató szójáték és nyelv-lel, ami Kádár János sajátos akcentusára is mintegy parodizálván azt, utal. A móókszizmusban a marxista filozófia már csak díszítmény, több tonna könyv, amit Lenin Összes Műveivel összecsapván senki sem olvas valójában. Már a leninizmus erős revízió alá vonja valóságosan, ám titokban a marxizmust, a sztalinizmus pedig még a leninizmust is korszerűsíti. A Kádári típusú komonista mókszista az un "szocialista embertípus"-nak felel meg... tehát már még csak szó sincsen kommunistaságról.

A kommunizmus, mit olyan Európában a Vasfüggöny mentén élesen elválik eurokommunizmusra és szovjet típusura. A II. vh után a mai Fejlettisztán területén nem csak Németország keleti, szovjet megszállású zónájában, hanem Franciaországban és Olaszországban is erősödnek a kommunisták. A mókszisták szét is definiálták ezt a képletet, amiben a nyugatiakat eurokommunistáknak cimkézték. Mind a mai napig az un "Ojrópai baloldal"-ban megfigyelhető ez a vasfüggöny menti elkülönülés, pl az eurokommunisták és európai szocialisták a II. osztályú nemigazi EU-tagállami baloldalra mint viccre tekintenek, hahotáznak és gúnyolódnak rajtuk és esetleg EU-politikai napiérdek hatására moderálják valamennyire magukat, ha szükség van valamihez a nemigazi tagállami álbaloldaliak szavazataira. Volt történelmi pillanat a Keleti Blokk-ban, amikor Keleten is nyugatí típusú kommunisták tevékenykedtek: Lengyelországban a szovjet megszállók ellen harcoló kommunista partizánok [gerillák]. Andzej Wajda Hamu és gyémánt c. filmje ilyen kommunista partizánakcióval nyit.

Magyarországon pedig a II. vh. előtti nem-szovjet ill off-szovjet [ -> Illyés Gyula kiábrándult útibeszámolója Szovjetúnióban tett látogatásáról, 30-as évek] kommunisták buta nyulacskái 1956 második felében a Kádár-Szuszlov -féle provokációsorozat hatására ugrabugráltak ki a bokraikból [erdős Péterék egyetemista ifjúkommunistái, a magyar kommunista írók... Lengyel József kommunista író pl 1955-ben tért haza a szovjet GuLag + kényszerlakhely Szibériában -büntetéséből és haláláig nyiltan off-mókszista platformon állt, ám Kádár a "kicsi mérges öregúr"-tól mindent elviselni rendelt.

Ebben a korban -Lengyel József nyugati útlevelet kapott és Londonba látogathatott-  Esterházy Petike éppen ivarérése hajnala hasadtán járt. Dr Esterházy Mátyás viszont a műűűűvészvilág perifériáin, sok fontos kör szélein-alsóközepein ismerték a szórakoztató, anekdotázgató érdekes figurát

"Egy bizonyos szinvonal fölött az ember nem megy egy bizonyos színvonal alá."

/Dr Esterházy Mátyás bon mot-ja/

Ha végigtekintek a korszak társaságain, számomra egy igen kellemes az Weöres Sándoréké, Hamvas Béla már ott van és egyszercsak betoppan a "marxista filozófia tanár" foglalkozású Tőkei Ferenc kripto-taóista-buddhista mester. Akinek köszönhetően a kínai filozófia legálisan kerülhetett be, külön kötetben lehetetlen lett volna kiadni, de úgy, hogy egy nagy tudományosigényű gyűjteményben vannak mintaszövegek, na úgy már engedélyezték.

Tehát a magyar posztmodern már fogantatásakor az un "szociálizmus" sajátos iszonyai közé ágyazódott be

-ez pl egy jellegzetes posztmodern mondat. Is. Ez a tagolás is.

Azaz a mai fejlettisztán területén maradt minden úgy, ahogy nálunk a II. vh előtt volt, amidőn Krúdy vagy Kosztolányi előfizetői gyűjtőívekkel házaltak és a Nyugat Irodalmi Rt. egy vállalat volt, amit egy időben a jó vállalkozó Móricz Zsigmond per definitionem kifogalmazván ugyan nem, de lényegében gazdasági igazgatóként is vezetett.

A szocializmusban viszont a művészek áll.tám.hiv. független és tehát rózsabaszó életet élhettek, ha hajlandóak voltak egy kicsit, de tényleg éppencsak megjátszani magukat, nadehát erre a megjátszásra mindig és mindenkoron szükség van a műűvészet kurva (és gyakran kibaszott, avagy torkosborz-szerűen szopos) életében. Ma ugyanúgy számít a műűűvészetben, mit gondolnak az emberről politikailag. Ugyanúgy ajánlatos az embernek tennie a fejét bizonyos politikai ízlés elfogadásában... este aztán részegen már a konyhaasztalt verheti, ha senki nem hallhatja.

A szocialista író rózsabaszó élete kategóriájában Sarkadi Imre élete jut az eszembe, télen hetekig síelés Galyatetőn, nyáron vitorlázás a Balatonon és az ödült alkoholizmus permanente. Cserébe Sarkadi Imre megfelet az un "szocialista realista próza" anek, a széleken "rángatván az istrángot". Emiatt aztán az életében viszonylag népszerűnek számító Sarkadi-t egyre nyiltabb és kifogalmazott fanyalgással bírálták. A nemjó író egyik posztmodern-iskolai példája lett. Ha valaki ismeri annyira Srakadi életművét, hogy fogalmakat képes alkotni róla, egy inverz egyszerűgép segítségével már készen is lesz a magyar posztmodern-ről a definíciója.

A szocialista írónak a rózsabaszó élete annyiból állt, hogy ő író. Ez volt a foglalkozása, szabad és szellemi, persze azért az áll. tám. -ért cserébe politikailag is enyhén legalább, de meg kellett felelnie. Ha nem is volt Kádár mellett, de legalább nyíltan ellene sem. Majd még alább mutatom ezt az "egérkét kint is és bent is"  megfogós szituációt.

Az író, mint valami riporter, a korszak Földes András-a vagy Bede Márton-a [külföldi utazások üzletág] tájolhatott, papírokat kapott minisztériumoktól, a vidéki madártelepen férőhelyet, nyugalmas külön szobát, étkezést és tisztálkodási lehetőséget kellett biztosítani az íróelvtárs számára, pl kocsit küldeni elé Ohat-Pusztakócs vá-ra meg ilyesmi.

Örkény és mások Sztalinváros építésén tényleg rendesen, mint riporterek jártak. Az hogy az író, mint riporter érkezik Tatárpusztára, a fikciós üzletágban is rutinná vált.

Kolozsvári-Grandpierre Emil, az osztályszármazására tekintvén felette gyanús pl Mezőtúrra ment le és riportját a fiatal Réz Pál kezébe adta, aki bizony elég szar-nak szólta le (nem volt az).

Nagyon-nagyon fontos és a Horthy alatti harmadikutas értelmiségi halmaztól alapjaiban is elkülönítő, hogy a móókszizmus alatt Vidék-re csak lemenni lehetett. Budapest fent volt és ahhoz képest pedig minden lent. A Centralizáció korszakában, Nagy-Budapest összeerőszakolásakor ez politikai szolgálattevésként indult, aztán meg a Legvidámabb barakk még Annál is Vidámabb Barakk-ja lett Budapest. 1966-ra eljutott az ország oda, hogy már vidéki téeszelnökök is kurvázni meg cigánnyal húzatni Pestre, az Astoriába jártak föl. Variatio: Budapest vidéki gyarmatai, pl a Balaton vagy a Dunakanyar és a Mátra.

A posztmodern feljöveteléhez a Kádári Konszolidáció Évei volt az Üvegház. Nyelvi-stilisztikailag pedig, ahogy pár bekezdéssel följebb már mutattam, a digitális, a minimum kettősbeszéd.

A posztmodern szépirodalmi szöveg digitális és tehát minimum kettősbeszéd. Kétfedelű. Van alja és teteje. A főszöveg szépen mint a székely nyelvi anekdot-ban a teknősbéka, vagy valami vagy megy valahová,

amit el lehet magyarázni a kiadónak, illetve amikor a kiadót meg szőnyegszélére berendelik a Főosztály-ra a jó esetben a minisztériumba, rossz esetben A Párt Központi Bizottsága főosztályára, de egyébként meg civilben, este zakó és nyakkendő nélkül jól ki is lehet röhögni, aki bevette és a honoráriumból nem csak még egy körre futja.

A 1+n beszédben, amiben n legalább 1-gyel egyenlő a történet kezdett tehát csak ürüggyé válni. A kettős beszéd parabolájára az iskolapélda Mészöly Miklós Magasiskola c. hosszúelbeszélése. Azért ez a munka gyanús volt a korszak szocialistairodalma vonata kereke pumpálóinak, napja fűtőinek is. Mészöly kapott pont annyi korholást is. A parabola digitálisan rejtett, kódolt [-> bukta] üzenete a Kádár rendszer sémája, de el lehetett magyarázni, hogy nem, hanem az előző rendszeré, a Rákosi rendszeré az. A madarász alakja, ha akarom, a Hóttifaszista Osztályidegen karikatúrája, ha meg úgy esik kézre, akkor a Rákosi korszak kivintesszenciális példázata úgy, hogy azért Kádár-ék is értsenek belőle. Zergetollas vadászkalpag, azaz hottifaszista fődbirtokos vadászjelmez a bajuszkával és egyfajta őrültség, amit a ma trendi [divatos] párhuzameröltetésben a Tóték őrnagyához is kényszeríthetnék---

Szemléltető példaként Bacsó Péter szerzőifilmjét, a híres Tanú-t mutatom: Ma is azt tanítják erről a filmről, hogy a Rákosi korszak parabolája, hiszen akkor játszódik. Bacsó azonban eléggé cseles, hiszen pl Bástya elvtárs anakronisztikus figura: Ő már a Kádár Kutya.. a Kádár-esküs hadi-és belügyér. Rákosiékkal Kádárnak és Szuszlovnak 1956. június 8-ról 9-re virradóan az egyik fő baja éppen az volt, hogy a hadseregben még mindig 1200 ludovikás katonatiszt szolgált. Nem azt tagadom, hogy Bástya elvtársnak nincsen egy kis villamoskalauzból lett Bata honvédelmiminiszter stich-je. Tömegesen azonban a bástyaelvtársak pont Kádár alatt és a Kádár-eskü trükkjével kerültek föl. 1956-ban ugyanis a hóttifaszisták nyulai annyira, mint azt Kádár és Szuszlov tervezték, nem ugráltak, pl a ludovikások szépen, katonai szlenggel ültek a picsájukon és kussoltak szépen. Viszont ha nem is követtek el un "ellenforradalmi bűncselekményeket" akkor is ki lehett hagyni őket a Kádár-eskü névsorából és szerelhettek le szépen és mehettek ki civilbe melózni, míg a Kádár esküvel 8 osztályt végzett és legföljebb gyorstalpalt büdösbunkók is akár egy szochazá-val spékeltek alhdgy-ként forgathatták magukat. Bacsó Péternek is sikerült az egérként tehát kint is és bent is megfognia, a tanú c. filmje soha nem került dobozba, de volt a tekercsnek erre esélye 2-3 hónapon át, ez pont a jóhíre keltéséhez,  ma mondanánk, a jó PR-jéhez jól jött. Itt kell megemlítenem a hyelzet szemléltetésére azt, hogy Palotai Boris írónő író kisfia miért lett filmrendező: mert képtelen volt elviselni, ahogy a magyar film (és azóta is----) kezeli a forgatókönyvet és a forgatókönyvírókat. Úgy volt vele, ha rendező lesz, akkor majd a saját köbyvével a sajátjaként is bánhat. Azt hiszem, ez be is jött neki.

A recepciósok pedig, Mészöly tisztelő, pl a Mészöly-óvoda szerzőinek monográfusai vagy akik egyszerűen csak irodalomkritikusként posztmodernjeinkról is megélhetési szempontból figyelembe vehető évi honormennyiséget szedtek össze, Camus-t emlegetik a Magasiskola kapcsán. Tényleg tehát, ha az embernek még szerencséje is volt, egyszerre foghatta meg az egérkét kint és bent.

A Mészöly-óvoda Mészölyék nagymarosi faházának a kertje volt, ahol az 1970-es évektöl fesön-be számítható posztmodern próza nagyjai voltak figyelmesen hallgató, vagy huncutul cserfes rosszcsont jógyerekek. A tizen- és huszonéves óvodások között a legidősebb Ungváry Rudol volt.

Közben angolszász osztályozás szerint akár nonfiction-nak is minősíthető prózai iskolánk is volt: Örkény Istvánék kocsmaasztala. A Magyar Posztmodern Péterei közül egy, Hajnóczy Béla Ödön itt lett Péter. Megállt ugyanis Örkény asztalánál egy 20-30 oldalas elbeszélés kéziratával, amiből Örkény István ollózott össze valamit, amit ma a Ki a macska c. novellaként a magyar posztmodern egyik csodálatos kincseként kartotékozhatnánk, ha Hajnóczy-t nem finnyáznák ma már.

Örkény István egyszerre volt tartalmi-valóban-baloldali és a szocialista embertíypusnak nem megfelelő író. Őt is elvtársnak szólították ugyan, már Révai József külön figyelt rá, mint igazi íróra is. Örkény zsidó munkaszolgálatos volt Horthy alatt, de életművében kerüli sorstársai rutinmegoldásait, II. vh-s témájú novelláiban pl többször a katonaság és a katonatiszt figurái. Van ugyan politikailag akár megfelelőnek is tekinthető novellája a Doni Áttörés pillanatáról, többnyire azonban sem Rákosi Sem Kádár alatt a nemmegfelelő kategóriába tartozott. Mint realista, a véleményrácsban gyakran realistaként tűnhetett ki és ha éppen szerencsés volt tehát a témválasztása, akár szocialista realistának is tűnhetett.

Örkény kapcsán még az abszurdról is beszélnem kell. A posztmodernben az abszurd pank és lázadás és nyelvi-stilisztikai konsttrukció is, Franz Kafkától és Alfred Jarry-tól eredeztethető. Örkény az anszurdjában nem nyúl semmihez, főleg nem a nyel-hez és stíl-hoz! Ez a negatívelhatárolás igen fontos a magyar posztmodern kidefiniálásához. Ezért nem foglalkozik a magyar posztmodern recepció Örkénnyel -hiv. azért, mert úgy örkény nem irodalmi, ahogy pl Nádas vagy Esterházy Péter az irodalmi-ról gondolkpdott ésvagy írt és beszélt. Örkény érintetlenül hagy miondent, ha valami abszurd nála, az is felvétel, kész [talált] anyag. Örkényt annyira a valóság, a hóttreál érdekli, hogy bár a novella (vagy riport) mestere, pl a Hanákné-ügy szerintem alapműve műfajtalan hóttreál. Még annyit sem nyúl a felvételhez, mint egy riporter. Örkény nem teremti az abszurdot, mint pl nyelvistilisztikai megképzettségű szituációt [-> Dr Esterházy Mátyás móccere, lásd anekdotjai] hanem az abszurdot úgy mutatja, hogy a keretkivágást sem látni jóformán.

A posztmodernről tanított tud. hiv. anyagban a súlyozásban a Mészöly-óvoda a valósnál nagyobb jelentőséget kap, míg lényeges mellékesek kurzívan, A fiatal Tandori költészete [Nemes-nagy Ágnes iskolája felől] nem a fajsúlya szerint lényeges a ma érvényes kánoni meghatározásokban.

vadaszmesterekhomokinagy.jpg

Lelovich György Homoki-Nagy István Szárnyas vadászmesterek c. képes könyvében szirtisasával (1946). Mészöly Miklós a Lelovich vezette solymásztelepen tett látogatása után találta ki a solymásztelep vezetőjének figuráját.

Arra mutatok rá Örkényék asztala kapcsán, hogy a valamirevaló magyar irodalom soha nem csak a posztmodernből állt, még majd 15-20 évvel későbben sem, amikor a Magyar Posztmodern a fénykorát élte -amidőn Esterházy Péter a Bevezetés a szépirodalomban sorozat könyveit írandja majd.

Viszont utólag így azt mondhatom, hogy tenni jó volt a posztmodernre, mármint nem a leszarás értelmében, hanem ahogy ruletten tesz az ember pl a rouge-ra vagy a monk-ra. Bejövős volt posztmodernnek lenni. Aztán, ha az ember közel volt a tűzhöz, éppen a Nappali ház-ban tartózkodott, akkor a driftingnél is ott lehetett .[Darvasi László váltása a poetiká-ról a prózaírásra, a "történetmondás új határainak a feszegetése" azaz a mágikus realizmus nosztalgiája [-> szemléltető példa Shakin Stevens és a Dolly Roll munkássága a rákenróll üzletágban]... A posztmodern legények hátulról még tülekedtek a sorban, amikor elöl már U-alak' fordulót vettek és elkezdvén tehát szembemenni a posztmodernnel.

Nádas és Esterházy

ezt a szituációt a Nobel-díj reményében írt un "nagyregényeik"-kel kívánták befogni. Nádas a német regényirodalom közhelyeiből magyar-ra alkalmazott értelmiségi pornóregénytrilógiával gondolta, Esterházy Péter pedig a német irodalomban már a szeniorkori végelgyöngülését élő aparegény Magyarországon és magyarul még annyira nem kifutott verziójával jött Dr Esterházy és a magyar történelem anekdot-kincsére alapozva vagy szó szerinti torzítatlan vagy tipikusan posztmodernül parafreált verziókban. Nem értem Nádas és Esterházy koncepcióját, ugyanis a Nobel-bon-bon megkapásához idegen nyelvű fordított verziók kellenek, és idegenül, pl németül Nádas trilógiája egyáltalán nem, Esterházyé pedig csak a magyar történelmi egzotika miatt lehet érdekes. Úgy érzem, Nádas és Esterházy feleslegesen és oktalanul pazaroltak ennyi energiát, de főleg tízéveiket így a Nobel-bon-bonért. Győzött Kertész Imre ésbizony-bizony... több lóhosszal... és megérdemelten.

A magyar posztmodern  import anyagból szövődött -a legtermészetesebb módon tehát a világirodalom felől és fordítóink által. A Nagyvilág folyóirat, a beat-költők antológiája, pl Allan Ginsberg elvtárstól is olvashattak szövegeket. [Igen, Dr Esterházy Mátyás is a fordítói céh-be tartozott - a szerk. gon. röh.]

A magyar művészeti életnek is igen jót tett a Kádári Enyhülés tavasza 1966-73 között. A II. vh előtt, a Horthy-korszakban kezdett gimnáziumi tanárok nyugdíj előtt még újra szabadabban taníthattak. Ezek az 1968-74 között érettségizett gyerekek kerültek föl egyetemre -tüntiztek pl 1973. március 15-én, ami eset is jó ürügy volt a tavasz berekesztésére és abba a lucskoskáposztaszagú pesti lépcsőház szagú és borongós novemberdélutánra, ami a Fock Jenő leváltását, Vályi miniszterhelyettes kokillába esését hozta, Marjai József karrierjét a legendás moszkvai útjával és töretlen volt az Első-nek nevezett [az 1956-ost számítva 2.] titokban maradt  államcsődig 1982-ben.

A tavaszítást persze úgy, ahogy rendesen, fönt a politikaiéletben Fock meg Nyers picsánrúgásával kézifékszerűen driftelve fordította, úgy nem lehetett megállítani. Az enyhülésnek volt tehát kifutása. Sőt. Irreverzibilis jelenségek. Miközben a retrográdok átvették a hatalmat, a Nyugatnak továbbra is a Legvidámabb Barakk c. műsort nyomatták , ennek kereteiben még egy igazi grófi származék is lehetett könyves író, sőt, állatorvosilószerűen szemléltethették a nyugati szabadságkutatóknak azt, hogy ez a fiatalember, ha pispeklila borítékot akar a keményfedeles könyvére, megkapja és tessék megnézni a tükröt és tördelést.

A veszprémi KISZ-vezetőképzőben pl a Woodstock film vágatlan, teljes és a korai pornófilmgyártás remekeinek cenzúrázottabb verzióit is meg lehetett tekinteni a hanyatló nyugat rothadó burzsojáziája élete tanulmányozása címén.  A vetítések alatt felvételre állított szalagos, majd kazettásmagnók forogtak, pl én Woodstock néhány koncertjének felvételeiből ilyenek másolatai másolatainak másolataiból hallhattam, ha hallhattam.

A magyar posztmodern késődélelőttje-délnapjaival már nem szeretnék itt még  foglalkozni, dramaturgiailag a befutás-ba úszik föl a vége főcím, mint ahogy Sid Vicious is valójában a párizsi Olympia szinpadán végezte be pályafutását.

Majd még lesznek lábjegyzetek, pl máris egy: Minden Idők legöregebb fiatalírója Ungváry Rudolf volt, aki 49 évesen került egy Fiatal írók [Kutyabajok] antológiába.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6614154623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heki 2018.08.01. 16:12:24

Folytasd, ne hagyd abba. Ungváry Rudolf, meg a Napló (szamizdatos) élettörténetét is le kellene írni az ifjabb nemzedékek okulására.

Frick László Intézet 2018.08.02. 07:02:34

@heki: Mára tovább írtam -remélem, túl még nem. Kérem a véleményedet, előre is köszönöm.

heki 2018.08.02. 08:53:06

Látom, átírtad picit, jó lesz tovább is, folytasd.

Itt van a polcomon a Napló (1977-1982) válogatás, ezeknek szerzői, aszongya:

(A fiatalabbak kedvéért a pesti bölcsészek egy ilyen írógépen írt, hárompéldányos szamizdatos naplót küldözgettek egymásnak körbe, mindenki alkotott valamit, reagálva a többiekre, nézzük, kik írtak oda, válogatással):
Sulyok Miklós, Kornis Mihály, Petri György, Nádas, Balassa Péter, Dalos György, Eörsi, Csalog Zsolt, Réz Pál, Spiró, Horgas Béla - Levendel Júlia, Kenedi János, Várady Szabolcs, Krassó György, TGM, Iványi Gábor, Radnóti Sándor, Demszky Gábor, Kőszeg Ferenc stb.), tehát az alakulandó ballib, SZDSZ értelmiségi magja.

A Naplóba való megjelenés meghívásos alapon történt.
Mondhatjuk egy szalon, ahová büdös paraszt nem kerülhetett be, csak úgy, kívülről.

Vannak persze kilógók a sorból (nem a későbbi hivatásos politikusokra gondolok), hanem mondjuk az igazi pánk Krassóra, aki aztán bele is halt a rendszerváltásba.

És a sváb Ungváry, mérnökember létére bekerült, így lehetett öregen 1987-ben, akkor már a kapcsolati tőkéje révén, fiatal író.

Dudi örök fájdalma gondolom az, hogy őt a szalon ajtajának közelébe sem engedték, nem volt kapcsolati tőkéje.

heki 2018.08.02. 09:15:11

Ez a generáció már az Örkényék utáni nemzedék.
Annak idején, ugye, ha jól tudom, nem vagyok irodalmár, sem irodalomtörténész, a XX. század elején is voltak úgymond szalonok, nevezzük kávéházi törzshelyeknek, ahol Krúdy-Ady-Kosztolányi-Karinthy-Nagy Lajos-Füst Milán stb. nagy generációk különböző kávéházakban, különböző szellemiséggel, de mégis kapcsolatban voltak egymással.
Így írt paródiát az akkor igen népszerű Karinthy az akkori fiatal József Attiláról. Pezsgett, úgymond azért a társadalomhoz képest eléggé vékony irodalmi élet, nagypolgárság tartotta el őket.

Aztán jött a következő generáció, fele meghalt a háborúban, de valahogy mind átélték a háború kataklizmáját, a társadalom mobilitását, plusz NÉKOSZ vs. EÖTVÖS Kollégium nemzedéke, feltörekvő paraszt származásúak, stb de még mindig kapcsolatban voltak egymással, lásd Csurka István kikkel volt jóban antiszemitizmusa ellenére, 70-es évek.

Itt már ugye belejátszott a legendás TTT rendszer is.

A hetvenes évek végén a Tűrt-Támogatott értelmisége zárkózott be, szerintem, ennek nyomai még most is láthatók szellemi életünkben.
Nincs kapcsolatuk a vidékkel mondjuk.

Vannak kivételek pl. ahogy Géczi János felkarolta Likó Marcellt, aki szegény várpalotai proliként kezdte.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.08.02. 22:39:25

én azt hittem hogy a posztmodern az az, amiben nincs "mindetudó elbeszélő". De mondjuk akkor nem tudom, mi a modern ehhez képest. Mindegy.

Frick László Intézet 2018.08.03. 06:05:58

@Dinamuki: A modernek a Nyugatosok, Krúdy, Kosztolányi és Móricz. Gelléri Andor Endre és Rejtő Jenő.

A posztmoder nem stílus, nem is forma.

A posztmodernt magyarországon a politika messi körül, egyfajta "ellenállás" és "ellenállás melankóliája".
Hogyne lenne a posztmodern író mindenttudó! Mindent a legjobban tud. Csak éppen elfordul ettől a mindentől.

Sokat papoltam erről és nagyon szeretem ezügyben Móricz, Krúdy és Kosztolányi példáját felhozni:

Esterházy Péter egyszer reülővel érkezvén, tájolt a bőröndjével, amit nekikoccantott egy taxinak és a taxis úgy beszélt vele, ahogy egy műűűvészhajú különös, feltűnő figurával beszélnek meg bárkivel is, ha a taxijának koccantja a bőröndjét. Ez Esterházy két tucat életélménye közül a legmegrázóbb lett.

Nádas a vidéki parasztházát felújítván elbeszélgetett a kőművesével, neki ez lett az egyik hús-vér hétköznapi élőemberrel való nagytalálkozása.

Kosztolányi és Krúdy egész Budapest-szerte ismertek voltak. Krúdy egy időben az ivászatait reggel a Mester utcában, egy bezárt kocsmában fejezhette be, ahol a csapos minden reggel egy kishordó igen jóminőségű tisztességes bort csapra ütött és a szakma, csapospk és pincérek ott ihattak. és Krúdy. A Szerkesztő úr.

Kosztoklányihoz minden szarral is odamentek az emberek, most a minden szart próbáld posztmodern szituációban érezni. Az Esti Kornélba is bekerültek így motívumok és Krúdynál még a Kis Prepa (veszélyes sweetsixteen tanítóképzős lány) .. A nők, ha valaminek nekidurálják magukat, persze posztmodernek burkait is áttörték.

"ezt írja meg, szerkesztőúr" -állították meg Móriczot is.

Ez volt a modern felfogás.

Modern Hemingway vagy Isaac Babel -Hemingway azon párszáz amerikai író közé tartozott, akik ráhörrentek Babel prózájára.

A magyar posztmodern szituáci, az egérkét kint is és bent is megfogni... Élhessek is, mint író, legyen író-becsületem, de természetesen a társadalomnak tessék engem a történeteivel, az alpári történeteivel, a kis bagatellekkel, a hóttreállal békét hagynia. Kapjam is meg a bélszínt, de ne nyaggassanak, hogy mit írjak meg és főleg ne szerkesztőkém-ezzenek, mert én nem akárki vagyok, hanem író, a szerkesztő, az csak szerkesztő.

Valamit magára adó posztmodern írósztár vagy beadatta a kéziratát vagy a főszerkesztővel adatta oda a tudjakinek, aki a szépprózás. Szó sem lehetett Kosztolányi olthatatlan, már orvosi szintű mély érdeklődéséről az emberek iránt. A történetnélküliség erre is jó volt, nem kellett a társadalom büdöslevegőjén lenni.

Hajnóczy Péter, nem hiába Örkény iskola... átmeneti volt. Finnyázza is Nádas rendesen.

Namost.. ez... mind fesön és beágyazottság , tehát az irodalomhoz képest múlékony.

Zenében nagyon könnyű ilyen példákat találni. Annakidején Monteverdi, Pergolesi, Bach [JS] Händl vagy Vivaldi mesteremberek voltak. Monteverdi vagy Händel annyira volt eredeti, mint egy építész -akár ma is. Meghallottak valamit, lekottázták, felhasználták. Egy-egy nagy mű 2-3-4..10-20 előadást, ha megért és nem volt zeneműkiadás, Händeltől rendeltek valamit Londonban, gyorsan (fejben) összeollózott korábbi és mások műveiből valamit. Vivaldit a virtuozitás érdekelte és volt kis érzéke melódiákra. Bach sikeres embernek tartotta Vivaldit, udvariasan beszélt róla és ha gyorsan kellett valami, néha Vivaldit dolgozott át. De Vivaldi körülről elmúlott a barokk és... a csak stílus a csak forma és a virtuozitás... üres légűrbe került.

Ez történt a posztmodernnel, mivel nincs történet és nem szól semmiről és elmúlt a politikai(történelmi) háttér, ma leginkább már csak a magamfajta buzikat, ha leköti.

Frick László Intézet 2018.08.03. 06:17:32

@heki: Likó költőúr, sose feledd: Marcell.
Van nekem egy Karinthy & Kosztolányi móccertani fogásom: A keresztnévből következtethetünk a szülőkre. vagy szülőre.

Likó művészúr kb úgy proli, mint ahogy az Illyés gyerek, az uradalmi hosszúnadrágos gépész úr fia paraszt, kint laktak a pusztán (Likóék a ltp-n) és LÁTOTT proletárokat.

A Marci a Czezel baby-boom-ban viszonylag értelmiségiek kedvenc neve volt, elképzelték az édes kis babu totyogócskát, ahogy Marcinak szólítják, a Marci annyira cuki név, pl Bede ~ is így kezdte. Likó mindamellett, hogy Marci , ráadásul a fennköltebb Marcell [-> Esterházy ~]

Ha valakit Kovács-nak hívnak és a gyerekének Szabolcs vagy CSaba nevet választ, nincs ghallása (ízlése sem) és soha nem hangoztatta össze a neveket, hanem, mint ahogy valaki öltönyhöz edzőcipőt stílusban vesz a VW Passat-jára alufelnit, nem látja össze a kerekeket az autóval.

A jóritmusú nevek, névlelemények értelmes szülőre vallanak, a Likó-hoz az István vagy Sándor rossz, a László elmegy de köznapi, a Marcell ritmikailag is fasza.

Az anyás fiúk mind viszik valamire. Az anya mindenét-mindenét felteszi az egykéjére... Darvasi Lászlő élete lényege az anyukája. De a celebek közül ott van Geszti Péter is, akinek pedig szintén van testvére, de az anyukája egykéje mégis.
Likónak azonban testvére is van.

Azért az anyukája szerintem szinte egyke-egyszemfiaként kezelte.

Frick László Intézet 2018.08.03. 06:42:02

@heki: A posztmodern idejében is voltak modernek, pl Molnár Miklós klasszikusan modern prózája [-> Processzusok] Krasznahorkai is inkább modern, mint posztmodern. Volt avangár simán, pl az ismeretlen nevű, de nagyhatású Hajas Tibor vagy éppenSt Auby és Julius Power. (ez már lassan a szélhámosság felé áttűnésben) Bizottságék sem posztmodernek.

Még a Budán való gondolkodásom alatt felötlött bennem, mennyire erős az 1909-1919-es generáció. A A Háború-s gyerekek, többynire apátlanul, anyától nevelten, ez erős motívum is a Budában, Medve, akit nők neveltek, az anyja és Veron[y] Nagyon-nagyon káros tud lenni egy fiúra, ha az anyja neveli és az kékharisnya, de pl tud nagyon is jól kisülni, ha nem hülyepicsa az anyja. Teher, végig a fiúra, ha az anyja egyedül neveli, de az ilyen fiúk jobbak-erősebbek a társaságban, cukik, tudnak jól érvényesülni és már korán annyira jól tudnak egy lányhoz nyúlni, akár egy nőspasi. Vannak anomáliái is az anya fú-nevelésének, de most ezeket hagyom.

A német kulturkörben már mutattam, hogy az 1968-as progresszió anyanevelte fiúké (lányoké) Az Adenauer-korszak gyermekei, ugye.