Orbán agitációs propagandája a kommunikációs balfaszságok állatorvosi lova. Az ellenzéknek úgy nem sikerült  a különben a jobbikon kívüli részében eleve nem is tervezett győzelem, hogy az orbánprop még vektorálisan segítette is a propagandájukat.

2-3 Mrd Ft közpénzt basztak el olyan Soros-plakátkampányra, amit a 444-pont-húú párezer Ft-os költséggel 3-szorosan baszott vissza:

-egy jógyerek "Soros-ellen-úszító gyaklázatos" feliratokkal mázgálta ki a gyerekvasúthoz vezető út padjait, majd lefotózta és beküldte Szily műűűvészúrnak

-mém-pályázatot hirdettek jógyerekeknek. Egy jógyerek a fotosop-ban Büdös zsidó + Dávid-csillag felirattal hoaxált egy ilyen plakátról készül fotót, ez aznap ingyenes jópéoén volt, kacagtató, majd további 4-5 napon át mindennapos címlap-becsali rémfotó

ma pedig bizonyítékként fekszik a Zónijó Vizsgálóasztalán

 

-és ez csak 1-etlen 1 példa az ezerből orbánék önellenható kommunikációs  balfaszságaira

Miközben az orbánprop kommunikációs kontárjai ünneplik magukat a "győőőőőzelemben" továbbra is önkéntelenül, önellenható ostobasággal szállítják a muníciót az ellenségnek.

Ilyen pl a listázás.

Kőzepess Lalyóss határozói-jelzői fűzfapoeta, vagy Mélytorkú Liza ripacs színésznőcske a Fehér Telefon-nál térgyepelvén két halloááá között azon imádkozik, kerülne már végre ezeknél listára.

 

Az Igazi Listák-ba akár bele is lehetett halni.

ezek viszont csak szivességet tesznek azoknak, akiket listáikra tesznek.

Ezek listája balfasz, mert nyilvános.

A Jók és Igazak lisdtája leírva sehol nincsen, de a Jógyerek APO kijelölt 4 Főcsapás Irányától elég csak 1-ben is eltérni ahhoz, hogy leírva ugyan seholsem, kijelentve rámutatva ódehogyisse, ám a gyakorlatban kicsinálja magát az illető művész vagy együttes.

2006. őszén 1-es 1-edül s kizárólag Hajós András nyilatkozott úgy, ahogy egy liberális embernek nyilatkonnia kéne. Az indexgecik azonnal lekapták az imázsa tízkörméről, három évig kellett hajósnak folyamatosan jógyereksegget nyalnia ahhoz, hogy a sehol le ugyan nem írt, de működő Jógyerek Bélistá-ról az engedményzettek legaljára kerüljön.

A 2018-as választási kampányhajrában a Jógyerek Geci APO egy "körkérdés"-sel listázta a politikailag megbízhatókat. Csak két emberben, Nádas Péter íróban és Hajós Andrásban volt annyi civil bátorság, hogy a gercik néphülyítésének ellene mert mondani.

Egészen egyszerűen a Jók és Igazak csinálják az informális, de hatékony, orbánék pedig a formális és semmire se menő kulturterrort.

Séma: Politikailag Tájékozatlan Liba műűűvésznő értesül arról, hogy művészeti ága akadémiája igazgatására pályázni lehet. A művésznő felelőtlenül meg se kérdezi politikailag megbízható barátait, csak megpályázza A Szék-et. Ekkor felkeresi a Népnevelő Brigád. Egyik legjelentősebb írónk, egyik legjelentősebb szinházigazgatónk, ismert rendező, stb potentátok:

"Nézd, szeretnénk, ha visszalépnél a pályázattól! nehogy ezeknek dolgozzál már! Horthy-fasizmus, kádárista rémuralom, a Legsötétebb Aczél Kórszakk! Természetesen nem szólunk bele, a te dolgod, a te ügyed, de mindenesetre mi idejében szóltunk, hogy ha ezeknek dolgozol, meg fog fagyni kürülötted a levegő, megútálnak a barátaid és ez lassan majd a szakmai tekintélyedet is erodálja. Viszont ha visszalépsz, mi vagyunk a garancia, mindenféle jól fizető munkákkal fogunk kompenzálni és nyerhetsz pályázati pénzeket. Nos, gondold meg, rád bizzuk persze a döntést, csak gondoltuk, nem árt, ha tisztábban látod a helyzetet."

Amíg a Miniszterelnökné Asszony kulturális főtanácsnokai dúltak a MMA-ban, naponta volt ez téma a jógyereksajtóban, mióta eltüntették a két szörnyeteget, azóta a jógyerekek azt sem tudják, ki lett az utód, egyszerűen ez az etetőváju üres marad...

Amidőn az Új Szinház náci rémunalom alá került, P. Lia közepes képességű nemfiatal színésznő látványosan kilépett a színházból, ezzel hőssé emelkedett, valóságos új karrierje nyílt riporthonorokkal és extragázsis tévészereplésekkel. Míg öt színész marad a náci diktátor alatt is a színháznál, mint belsőellenállók -azt se tudjuk, kicsodák. http://spatrendonline.hu/images/article/STO__6b10a125_5360dd11d8ace1.51708321.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr1913894538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lujzika Naíva 2018.05.06. 08:16:06

Nem-e hatásos a propcsi? Itt hallottam az utcában, mikor választás előtt két banyatankos nagymami beszélte egymással, hogy okosan kell ikszelni, mert ha EZEK MEGINDULNAK mind ide, HARMINCMILLIOAN...
És meséltem a többdiplomás kolléganőt is, aki komolyan rettegett attól, ha nem a fidesz nyer, akkor betesznek neki két afgánt a kisszobába.
A nácik óta pontosan látjuk, hogy milyen hatásos is tud lenne néhány rövid, naponta ezerszer sulykolt üzenet.
Nekem volt osztálytársam, aki pánikban bőgött, mikor Brezsnyev meghalt, hogy akkor most mi lesz.
Láttam egyszer egy dokumfilmet, amiben egy volt hitlerjugendes pali azt mondta, hogy ő akkor, 16 évesen TÉNYLEG elhitte...vagy gondolj a vietnámi háborúra..ott is voltak amcsi önkéntesek, akik komolyan gondolták.
Hogy ne lenne hatásos a két (egy) bites agyakra a kormánypropcsi. Még Jocó is benyalja, pedig nem annyira hülye.

Lujzika Naíva 2018.05.06. 08:20:03

Kértem tőled én is két listát, amire hónapok óta várok.

1. Fidesznyik vezetők, kormánytagok, akik értelmesek ÉS nem korruptak. Jó szakember, és nincs veje :D

2. Várom azoknak az internetes hirportáloknak a listáját, ahonnan tájékozódhatnék anélkül, hogy "az agymosóim bemosnák az agyam". Most komolyan...Lovak és kutyák magazin? Sneci és csuka? Instyle? Ezekben nincs napi hír. Indexet, 444-t, hvg-t ugye NEM lehet agymosás veszély nélkül olvasni.
De akkor MIT olvassak?

TE MIT OLVASOL? honnan tájékozódsz?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2018.05.07. 05:53:04

Tényleg, borzasztóan önellenható és buta dolog milliárdokkal kitömni a baráti sajtót, médiaügynökségeket stb. Most komolyan az üzenetről hadoválsz, amikor az egész csakis arról szól, hogy az állami hirdetésenk nélkül haldokló médiapiacot hámbafoghassák? Cinikus geci vagy.

Frick László Intézet 2018.05.07. 07:38:25

@ripők: 50 éve vagyok politikabuzi. Egy súlyosan politikabuzi életben... szerinted melyik a szégyenletsebb, irigy opiaci halaskofának lenni, mint te, vagy cinikus gecinek? Eleve abból induljunk ki, hogy az illiberális indexista véleményformálóknak (index/444) ilyen gecinek lenni dicsőség ma is, csak ugye, ahogy erről tgm is sajnálkozott, a GeciGate bebaszott nekik.

Tényleg felháborító, hogy közepesnél gyengébb képességű "újságírók"-ra basznak el közpénzt és tömik ki őket.

Engem, mint beteges politikabuzit, a Magyar Képlet inkább szórakoztat. Reflex-szerűen jártok el velem és mivel nem veletek azt az 1-et értem, abba a tévedésbe estek, hogy Orbánseggnyaló Magyxarkmodó Fajzat vagyok.
Én: nem vagyok magyar, nem rendelkezem magyarság-tudattal. Számomra a magyar olyan nevetségesen irigy , mint pl te is. Az én büdös, a magyarok szerint büdös fajzatom SZARIK arra, ki milyen pénzzel van kitömve. Az én fajzatomnál az ember nem ül és irigykedve nyomjákkrachácsol.. Mi az Újrakezdés Fajzatai vagyunk.
Gondolj bele: a büdös fajzatom a geneticce... DNS-ileg saját fajzatához menekült föl a Vaterlandba és mivel"elavult 200 évvel korábbi" formája konzerválódott bennük, nem olyan látványosan, mint a hatteritákban vagy amishokban, de eléggé archaikus büdösparasztok voltak, mind sokra vitte. Mindnek saját háza, ingatlanai, földjei Gescheft-je lett és ez még a különben nem is magyar-fajta irigy fajzatban is bizonyos fokú irigységet váltott ki.
Nézd, én, mint politikabuzi, azt tekintem, hogy a kontár átlátható... a gyakorlatban nem is működő... esetleg egy nagyon buta Kemény Mag összetartására jó propaganda a károsabb
vagy a szuper, korszerű, hatékony népszopatás, amivel Európa Ellenségei szopatják szét az agyatokat.
Te nagyon nagyra vagy magaddal, hogy hűdefejlett vagy, aójjdejogalapod van elitálni ezeket a büdöslábú orbánékat.

Én egyrészt a szerinted "fejlett" társadalmakat röhejes picsatársadalmaknak látom. Szerintem ugyan Ojrópa megérdemli ezt a sorsot, amit Európa Ellenségei szánmnak neki... mégis... nem is hinnéd, hogy TÉNYELG a lényegbe trafáltál, mert én VALÓBAN és TARTALMI cinikus vagyok, azaz Szinópei Diogyenes módján moralista.
Éshát... ez a nyomorútt ojrópai picsaember is csak teremtett lény és sajnálatra, szánalomra méltó.

Mint ahogy te is.

Hosszútávon Orbán Európa Barátja

és az igazi gecik Európa Ellenségei.

...mondjuk, nekem nem szám :D

Frick László Intézet 2018.05.07. 08:30:42

@ripők: 1-re adj magyarázatot
szépen kérlek:
Az egységsugarú benyalók, mint te, huhodtok, mimmehhalúngg , tóvajjok, mindennekvége, kádárrencer

bocsáss meg, de illiberálosk vádolják "illiberalizmus"-sal orbánékat, ezt még viccnek se kelljen már nekem :D
szóval nyomják Krachácsot.
Viszont ha az Ellenzék jobbikon kívüli részét tekintem, a jókedv széles, töretlen, móka és kacagás, miközben ti huhogtok, hogy mimmehalunk, tántorgunk Marchen és Wonderlandba meg ilyesmi.
Erre adj magyarázatot, az Ellenzéki Politikának mitől ilyen széles a jókedve?

lábjegyzet: 2002. óta töretlen ez a jókedv. Móka, kacagás.
OK. Juhász Péter vagy Gyurcsány esetében van addiktológiai magyarázat. De hát azért mindenki csak nem kokainozik az Ellenzékben. És a véleményformálók is vidámak, a legjobban szórakozó szerkike a 444, utána az index.

Minek örülnek? Jó, sikerélmény lehet, hogy ilyen könnyen behülyítettek benneteket (rajtatok is röhögnek) de ez és ennyi azért kevés ehhez a töretlen jókedvhez...

Frick László Intézet 2018.05.07. 08:35:46

@ripők: Arany János: A nagyidai cigányok

minden benne van a magyarokról: ilyenek vagytok :D

lopás: 30-35 éve kimentünk Bulgáriába kompenzálni, akkor még a bolgárok voltak a legtolvajabb fajzat.

Ma már nincsen hová menni, talán Koszovó és Albánia lehet tolvajabb.

Namost a magamfajta idegenszívű számára a tolvaj magyaroknak ez a tolvajirigysége a legröhejesebb, amikor olyan volt termelőszövetkezeti vezetők, akik szövetkezeti vagyonokból fosztogatták a 400-800
hektáros kisbirtokaikat, de tényleg, a legkomolyabban, az infarktus határáig bőőőődülten a legkomolyabban tudnak őrjöngeni azon, hogy fideszbalfaszok hektárjáért a lopotttállamifődnek 1-1,2 millkát fizetnek :D Érted: gyakorlatilag semmirevaló építészetileg is instabil löszrög dombódalért, amit a rózsabukrok meg csalitos pagony tart egybe, hogy le ne csússzon alant a mocsárba. Én ugye, mint büdösparaszt... 400ezret se fizetnék ilyen burgyin hektárjáért.

Frick László Intézet 2018.05.07. 08:44:39

@Lujzika Naíva: Namost szépen leírtad nekem a véled hasonszőr egységsugarú benyalókat -csak ugye a fideszoldalról. Számomra a te tudatod egál ezeknek az agymosott néniknek a tudatával, nemkülönb. Te sem vagy semmivel sem fejlettebb.
Pl 2010-ről az nem jut az eszedbe, hogy a Kitántorgóóóókkk!!!! egyik fele már kint volt és pont az a 2010. azért is érdekes, mert az Igazi Tagállamok feloldották a munkavállalói moratóriumot.
Anekdot: Amikor Bulgáriát felvették, Picsaisztánban bolgár munkavállalók ÁÁÁÁÁRADATÁRA számítottak. A picstévék tudósítókat küldtek Szófiába meg az autós határátkelőkre, mertugye konvojokban fog a fejletlen, frissentag bolgár tántorogni Fejlett és Picsaisztánban.

Ott állt a sok picsa a mikrofonokkal a szemerkélő esőben és sehol semmi.

Mert már 2,5 millió bolgár régesrég kitántorgott.

De ugyanígy végigmehetnék az agyad mosott másterületeuinm, az egészségüggyel, az oktatással kapcsolatban is.

Az oktatással kapcsolatban, ha van valami, amihez ezek csak oda se finghattak, az a felsőoktatás. Amikor mossák az agyatokat a szelektív ténykezelésben, ügyesen elhallgatják, hogy ugye most már az egyrekisebb létszámű évfolyamok következnek ...
Amiről pl nem szabad tudnotok: A rektorok fizetései, a leggyengéb 6z milla havonta, a legmagasabb 12 milla havonta és ezek a jólfizetett emberek azért csak paktálnak a törökmárk alakúak rendjével egy kis mellékesen. :D
A törökmárk alakúak annyira undorítóak, hogy indőnként még az indexgecik is utalnak rájuk.

Frick László Intézet 2018.05.07. 08:46:18

@Lujzika Naíva: Egy zsidó fiatalember igen értékes filmje -amit elhallgatnak előletek. Zsófi figyelmébe is ajánlom. Ha érdekel benneteket a tényleg liberális álláspont.
www.youtube.com/watch?v=AtmyOTkrCKQ

2018.05.07. 09:17:45

@Frick László Intézet: Beragadtak a frontvonalak. Ugyanazok az emberek ugyanazokat szajkózzák - nem csak Lujzával nincs már nekem mit beszélnem, hanem, hiszen mindig ugyanazt hallom tőle, hanem lassan senki mással sem, akivel eddig beszélgettem.
Van itt neked egy nagy félreértésed, miszerint Európa ezt érdemli. Ilyeneket nem jelenthetünk ki, nem ítélhetünk el egy egész kontinenst, rajta sok néppel. Nekem nincs szükségem egy isten nevű segédfogalomra, de ezt az ítéletet meghagynám valami ilyesmi entitásnak. Beszéltem erről nepáli, butáni és menekült tibeti lámákkal és van eylik nagyon finoman, van aki az ázsaiai hiperudavarias nyájassághoz képest nyersen megfogalmazta: barbár hordák pusztítanak el civilzált területeket. Ok, ők azt tartják civilázált területnek, ahol a buddhadharma gyakorolható, de nem csak itt van Európa civilizáltsága, hanem az olyan rendszerekben, mint a közegészségügy, a nyugdíjrendszer, és ehhez hasonlók. Ezeket úgy tartják, mint az európai Szív nagy műveit, és volt olyan vezető láma, akinek a szavIaiból ki lehetett érezni, hogy a mahajana országoknak van még mit tanulnia. Sem a menekült, sem am igráns, de még a napi 11 órát a mobiljába bámuló európai sem érdemli azt, aminek a nyitányát élhetjük.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2018.05.07. 09:23:19

@Frick László Intézet: Az a helyzet, hogy összevissza beszélsz. Egyszer mogyoróhalmokat méricskélsz, szálkázol-gerendázol, fingszabályról értekezel, másszor meg téged ez már nem érdekel és fujjfujj magyarirígységezel. Te voltál a leghangosabban leisztingerező meg aprópiroskázó rinyapicsa, most meg elhazudod.
A sok sok blabla, a hamis sokadikutas énképed és a hetvenkedő szakértői imázsépítés mind egyetlen dologra vezethető vissza, hogy az oviban kinevettek és beárultak és nem válogattak be a kidobósba. Dacoskodsz és rájátszol a rosszgyerekségre, mert kizártak és senki nem értett meg. Én értelek.

Frick László Intézet 2018.05.07. 16:29:31

@ripők: Hazudsz, hogy elhazudom. Ráadásul Leisztinger meg Piroska néni két malom. Piroskanéniről mindig is elismerőleg beszéltem, én vagyok az 1-etlen, aki dicséri és abban, amiben utolérhetetlen zseni: Állandó jelzője: A Magyar Kreatívkönyvelés pápanője.

Leisztinger viszont spekulalista. Egyáltalán nem Piroska néni osztálya. Leisztinger buffallóbill szerű, Milo Minderbinder féleség, a Jövő Embere. Piroska néni hozzá képest klasszikus eset.

Szeretnél velem gorombáskodni? -most ideföl mutattam példát: Én nem a levegőbe beszélek, nem csak úgy habbla-a-babbla minden konkrétság nélkül mítúúú stílusban vádolászok. Ha azt mondom, hazudsz és szándékosan balblázol, akkor, mint ideföl szépen rá is mutatok. Szó sincsen arról ugyanis, hogy én úgy aprópiroskáztam volna, mint a buta kereszténydemokrata bácsik.

És Leisztingerről sem handabandáztam, ahogy most te rólam trükközöl egy bakfitty konkrétum nélkül, hanem leisztinger esteében Leisztinger saját szövegét, egy interjut használtam föl, ami a Figyelőben jelent meg és ami interjúban a bennfentes kerekedés hazai [bűn]tényállásnak megfelelő "hőstetté"-vel dicsekszik.

És tudod, pontosan itt kezdődik a gond:

A csordát csal ellopni lehet ebben a kibaszott tolbaj cigányországban. Innen két esély van, az egyik a Modern Korszerű Ember. Akinek az emberek bödösek, ő ugyan ki nem zsákmányol, nem foglalkoztat. Promt kiveszi a kivehetőket, pl a KáPé-t már másnak, ... Leisztinger eladta a két kocatartó-mnalacfiaztató kft-jét a Pick-nek, mert minek az (ja, csak a Pick Szalámi titka az 5-6 éves letenyészett koca húsa...)

"Jaj, nem isz tudtam, hogy embelyi szolyszok vannak az ügylyet mögött!" -dudogta a Cukipofa másik spekulalista.

Tehát zkp én elkülönböztetem a Mészáros Orbán féle büdöslábú gummicsimmagőzös lopást. mertt a csorda marad, szarik az állásba és az állstrágya fasza virágföld alap. És nem csak a bélszínt viszi, mint Leisztinger, s a többit hagyja ottrohadni.

Mészáros lop, de amit ellop, au "itt szarik". Foglalkoztat a rohadék geci gazembere. Van választás, igazad van, vannak az üdelehelletűek, a tisztakörműek, az illatoslábúak. Akik azt mondják, hogy ha nem mi lopjuk el, ellopják ezek a barmok, mi legalább tudjuk, hogy mit csinálunk vele. Kivesszük a bélszínt, a többi rohaggyon, nem kínlódunk vele.

A spekulalisták először a 2008-as válság idején bukkantak fel, egy gecit Ausztráliában el is kaptak és lecsukták.

Tkp ezek a spekulalisták, fittek... ízlésesen öltözködnek. Mészáros, az undorító büdöslábú csak G-Merci-ben tud létezni, mint ugye felkapaszkodott büdösparaszt, míg az Illatos Ánuszkozmetikázott Elegantok szerényen megelégednek a Skoda Superb-bel (ami ugye ilyenkor szerény középluxus kateg, csak ha a rojatt óbánokkok ülnek bele, akkor procc luxus :D)

Meg sem kiséreled a megértésem, nagyképűsködöl és szeretnél gorombáskodni, de tét nélkül.
Voltak ilyenek az oviban tényleg, mint te, én naponta több homokvárat is építettem és a magadfajta odajött zsebredugott kézzel, néha játszásiból ő volt a szovjet szőnyegbombázás, de néha nem is szarozott ilyesmivel, hanem nyílt irigységgel széjjeltaposta majd leszarozta, hogy fos vót ez, nem vár. Ugye, ilyenkor a magadfajta reakciója a felhorgadás, nemtűrés, arrogancia. Én csak guggoltam szépen és megkértem a magadfajtát, hogy akkor tessék, itt a frissen locsolt tapadós hmok és akkor ÉPÍTS te különb várat . De reee a magadfajtának nincsen ideje.

Mint neked sem a rendes érvelésre, sem a bizonyításra.

Azt hazudod, hogy következetlen vagyok, holott elég régen és következetesen nemmagyarnak és idegenszívűnek vallom magam.

Igazából ti magyarok eléggé egy cigányfajta népség vagytok -én pedig a magyaroknál a cigányokat jobban kedvelem. csakhát... vannak ezek a cigány nemzetisajátosságok, mint pl a cigányozás. Senki nem cigányoz úgy cigányt, mint a cigány.

Így... kívülrőlnézve a mészározásod nekem teljesen Zigeuner Wirtschaft... hiszen a magyar mélyen és egyenletesen tolvaj egy népség, csak ugye a kérdés az, hogy mit csinál a lopott javakkal.

Namost a Mészáros összes-mind-a 120 Mírijádd Tóvajlása jóformán idehaza van. Odamegyek és lemajszolom pemszlivel, hogyaszonygyaja Lópott Javakk!

Ez.. afféle szituáció, mint Stadler bácsijé. Sőt, hát tkp Stadler bácsi még... Mészároshoz képest... tüntetett is el nagypénzeket, ha nem is leisztingerizált.

Másrészt meg ott lesz kurvára hiteltelen nektek cigány magyaroknak a rinyálásotok ezek lopásain, hogy volt itt egyszer ám egy nemtolvaj (bár balfasz...) kormány, történetesen az Első Demokratikusan Választott. És nektek , cigányoknak, az se volt jó, az első és egyben utolsó nemtolvaj kormány. Visszaszavaztátok a tolvajokat, mint "szakértői reformkormány"-t.

Én szeretem a cigányokat, tényleg, sok-sok szeretnivaaló is van bennük, de amikor erről egy cigánynak beszélek, nagyon berág és elkezdi nekem szidni a cigányokat, mikeket képzelek én a cigányokról.

Amúgy pedig a romanológia még a szociológiánál meg a pszchingológiánál is álságosabb. Lényegében minden alapot nélkülöz

Frick László Intézet 2018.05.07. 16:38:52

@nagyjoco: @ripők:
A Homo Sapiens a legvérengzőbb majom. Embernek lenni nem genetikai program... embernek lenni lehetőség, mindenki számára adott. Az ojropidok faji elúrhodása egyszerű majomság. Amikor a Fejlettek elkezdenek a szerintük fejletleneknek dirigálni a fejlettségükről: Majomság.

Nézzetek körül óceánjárók hajóhídjainál... bujszsofőrök körül.. backstage-ekben.. nézzétek meg pl Uj Péter történetét, csupa majomság.

Az ember azt gondolná, hogy fő a nyugalom és hogy az élet jutalom. Az ember elkezdi tanulmányozni a Világegyetemről való ismeretek mai állását, egyáltalán nem szükséges Isten, mint segédfogalom ahhoz, hogy az ember mindössze Stephen Hawking néopszerű ismeretterjesztő irományai alapján azt kezdje el sejteni, hogy az élet ajándék és nagyon úgy néz ki, hogy párezer fényéves körön belül másik ennyire anyagi-változatos gazdag pontocska nincsen az Univerzumban, de egy rakás Homo Sapiens csak majom és nincsen ennek a különlegességnek a tudatában, ami az élet. Csak úgy tudja elképzelni az "életét" sok más majomtársa rovására.

Lujzika Naíva 2018.05.07. 17:14:50

@ripők: én is értem, de ...szóval szemét dolog a részemről, hagyom lehullani
Régen barátok voltunk Dudival, aztán egyre bolondabb lett, és nekem egyre kevésbé van türelmem hozzá.
Igazából nem itt kéne vitatkoznunk és politizálnunk vele, hanem felhívni, leülni vele egy limonádéra, és rábeszélni, forduljon szakemberhez.Az énképe teljesen téves, egyre nagyobb hülyeségeket beszél, valamiféle guru szerepben látja magát, és az íráskészsége is alaposan megkopott, ugyanazokat a modorosságokat és paneleket puffogtatja itt el. 20 Dudi kommentet beadva bármelyik info szakos gólya tudna Dudi- kommentgenerátort készíteni, és észre sem lehetne venni, hogy robot válaszol.
Nincs ötletem, mit lehetne vele tenni, azt hiszem, semmit, csak milyen már, hogy az ember nem is próbálkozik. Azt hiszem, egy ideje kívül van azon, amit mi racionális gondolkodásnak hívunk, ez művészeknél nem is biztos, hogy baj, csak éppen ő nem alkot, hanem hülyeségekkel cseszi szét magát, robot-szerűen kommentel, ki tudja, hány helyen.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2018.05.07. 20:04:28

@Frick László Intézet: Dehogy akarom én szőnyegbombázni a váradat. Csak szólok, hogy kaksiból építed. Lényegében beleszürkültél a közmédiás, origós mezőnybe, nincs már igazán miért olvasni itt.
@Lujzika Naíva: hasonlóképp látom és borzasztóan fájdalmas ezt végigkövetni. Szerintem most be is fejeztem.

Frick László Intézet 2018.05.08. 05:57:42

@ripők: Ez hazugság, ezt hazudod, hogy beleszürkültem és a közmédiás szürkeségbe, ezt már többször listáztam, milyen alapvető, antagonisztikus nézeteim vannak az OrbánAPO-hoz képest.

Sajnálom, de a zavar benned van és nem én agitálok, hanem te vagy átitatva már agitációval. Már te is az orbáncentrikusVilágkép alatt nyögöl, miközben fenn-a-héjjázol itt nekem.

Alapvetően sőt, kizáróan különbözik a véleményem pl Soros-ügyben és migráns ügyben is.

1990-ben volt valami az össz'magyar'ban, 1 közös oldal és pártfüggetlenül avagy a Roulette-től függetlenül ("Legyünk kisgazdák, mert az 1945-ben mennyire begyövős vót!") Ez pedig a "Le az agitációval!"t:
Van ugye a történelem, ami egzakt: Ami történik AZ történik, ez pont olyan egzaktság, mint a matek.

Az elsőszintje a hazudozásnak a politika. Hazudni muszáj, mert a majmok nem szenvedhetik az igazságot, csak hazugsággal lehet kormányzásba jutni. Igérni kell az embereknek... és... még a LegeslegMorálisabb JóEmber is minimum elhallgatni kényszerül az igazságot.
Ezt a Soros-ozással szemléltetem neked.

Ugye, arról van szó, hogy az USÁ-ban egy "új"-nak mondott katonai és külpol doktrinát állítottak 2001-ben, ez a Joint Vision 2020. Ez egy nixonista McNamariánus iromány. Az USA liberálisok a hippikorszakban voltak erősek utoljára -emlékszel, hogy viselkedtetek velem, amikor rámutattam a gecik penetráns hippigyűlöletének valóságos indokaira?
Ajánlott film: Szelíg motorosok. A szelíd motorosok jelentős liberális munka. A vietnámi háború jelentős művészeti-és értelmiségi mozgalmi progressziót lendített az USÁ-ban.. Ha ezt összeveted azzal, hogy Irakról és Afganisztánról döntően, 20 filmből pl 19-ben a Mémet Birodalmi UFA dramaturgiáját alkalmazzák (vannak hibák, vannak túlbuzgó gonosz Tisztek, de a Jóságos Igasságos Siegfried megmutatja az árjanép nemességét a Megszállt Területeken)

A netokraták, az Eredeti Verzió feljövetelével játszotta el a maradék liberális értelmesség a Hattyú Halálát

és most már az USÁ-ban is Trump-ról szól az élet, ahogy te is tövig beszopod azt, hogy orbán a Hibás és Minden Rossz Orbán... és Orbán leköti a figyelmedet.. a kritikai energiáéidat

annyira nem vagy már észnél az orbánCentrikus világkép alatt, hogy mert nem veled értem azt az 1-et, már nem engedel nekem mást, minthogy orbánista legyek, hiszen azt hazudod.. ezek szerint te magad is bedőlsz a saját hazugságodnak, hogy én origo meg 888 szint vagyok

Visszatérve a szemléltetésemre:
Soros terve mindössze annyi, hogy a Joint Vision 2020-at róla nevezzék el.
A Soros Terv afféle agitáció, mintha azt állítanám, hogy az ácsszekerce csinálja a tetőt. Vagy a szalagfűrész.

Nem vagyok én annyira gonosz, mint hiszed, mint politikabuzi, találok 1-féle mentséget Izráel Népének arra, hogy a CIA-t "Soros"-nak becézik. Az Arab Tavasz-szal Izrael, mint "szövetséges" elmehet az USÁ-tól a picsába. Az Arab Tavasz Egyiptomi fejezete.. a mubaraktalanítás következménye, a demokratikus választásé az lett, hogy a Muzulmán Testvériség és egy, még a MT-nél is szélsőségesebb dzsihádista terrorpárt szövetsége 2/3-ot nyert. Egy teljesen becsületes és normális tanító Murszi lett az elnök, akit katonaijunta-szerűen és antidemokratikusan kellett félretétetnie a CIA-bnak és jogtalanul bebörtönöztetni.. és jelenleg is a CIA által lefizetett katonai junta antidemokratikusan uralja Egyiptomot... különben a dzsihádista hadak eltörölnék Izraelt.

Ehhez ugye van még Szaúdi-Arábia, mint "szövetséges"

Mivel csak kettőig tudol számolni, gondolom, föl se tűnik neked pl a magyar zsidók úgy is, mint maradék liberálisok különvéleménye [-> Schiffer, Konrád György... és itt javallom megtekintésre neked Az én amerikám c. filmet]

Miközben ezt a tudományos és fegyelmezett kommentet írom neked a régi testvéri barátságunk emlékére, amit te külön leszarsz... meg azt is, hogy világosan és röviden érvelek... te csak érzelgősködsz meg üresen puffogva próbálsz gorombáskodni (= beletolsz az OrbánAPO-ba könyékkel, holott ez alapjaiban is hazugságaidon alapul)

...az, hogy a CIA-t Orbánék is Soros-nak becézik, egy MÁSIK tészta.. ide nem jók Izrael Nép-nek indokai. Izrael reménykedik... A Trump-látogatást végigzokogtam, szegény hülyék, annyira naívak, nem látják, hogy Trump egy csinálmány az Elnöki Rendszer leürítésére. Gondolkodtak az Utolsó Értelmes Amerikai Elnök, Obama Dallas-i Könyvtár stílusú likvidálásán, de aztán úgy döntöttek, hogy ebből nem egy külön csak Kennedy szerű mártír (úgy, ahogy nálunk Csege vára képek vótak a falon, úgy az USÁ-ban meg Kennedy képek, egy katkó ír ( nagy-agolszászul az ír sajátos állatfajta, mint a digó vagy a biboldó is) és egy Martin Luther King egyszerre.. Inkább az Elnöki Rendszer-t nyírják ki... Természetesen az egzaltált önértékeláési zavaros Hillary detto... Csak Hillary alatt ráért volna a maradék USA értelmesség a Joint Vision 2020 csődjét vietnámiháború szerűen kritizálni...

A bolha köhögéséhez lenne hasonló, ha egy semmibeszámító nem is igazi tagállamnak kéner a Nagy Szövetségest megkérni,hogy coki

Frick László Intézet 2018.05.08. 06:29:42

@ripők: Nagyon szépen kérlek, ha én vettem a fáradságot, hogy ne a levegőbe beszéljek, mint te, tehát... tegyél már meg annyit, hogy figyelembe veszed érvelő cáfolataimat.

És most folytatom (illetve befejezem) az előző kommentemet.

A migránsválságról az a véleményem, hogy senki nem veszi komolyan és egytől egyig az Igazi Tagok (akiket vagy megvesz kilóra a CIA vagy csak leaks-ekkel zsarol) sem Orbánék nem veszik komolyan.

A népvándorlást már 10-20 éve megjósolták, hiszen a Javak Elosztása igazságtalan, az ojropidok túl sokat vesznek ki és kurvasokat pocsékolnak. Az USÁ-ban pl az éttermekben este Tiszta Takarítás van, minden megyen a kukába. Irakban pl az Utolsó Járór (9-12 katona) visszatéréséig a 24 főfogást és 12 féle desszertet a 20 féle fagyival főve-készen tartották.. és amikor a járőr megvacsorált, vitték a szennygödörbe és lelocsolták gázolajjal, nehogy a büdös alsóbbrendűek elhordják.

Addig, amíg a muzulmán világ tudta tartani az internetes cenzúrát, nem is volt baj... de a Recycklálásba átvett és sutyiban Ázsiában értékesített okostelókák.. az internetestelefonozás elterjedésével a hyperk,ommunikációs booooooom bebaszott a pl szexuális nyomorban tengődő ázsiai fiatalférfinép közé is. Nem internetes kávézóban és cicivillantós képeket, hanem rendes pornót is lehetett at európai reklámok félreértett nőábrázolásaival tévesen összekapcsolván az ingyenpinaaaa!!! ábrándjaiba törni.
Viccesnek hangzik, de rémesen igaz:

A Facebook felmérte az afrikai internetezési szokásokat a facebookon. És a álaszadók 66%-a azt ikszelte be, hogy ő kurvaélet, soha nem internetezik.

Ekkoriban (3 éve már..) sok egylevegőt szíván a magyar proletáriátusal, gyorsan én is lekérdeztem pár brigádot és érdekeset tapasztaltam: a cigányok büszkén heőbeöregték, hogy internetezni, az tipikus magyar buziszokás. Ők soha az életben nem tudnának internetezni, minek az, amikor itt a fészbúk. Erre a szokásos rasszizmusra visszavágott egy magyar proletár: "Hát akkor, ha nem internetezel, hunnan a kisfaszombú [asszony mondta ezt] tőőtesz le filmeket meg zenét? " "Hát a fészről, a fészen MINDEN fent van, minek az internet?"

Ekkor döbbentem rá, hogy Mark Zuckerberg-nek kb annyi esze van, mint egy makákó vezér kanmajomnak. Vagy Uj Péternek. Nem, Uj Péter azért műveltebb.

Azt akarom ezzel mondani, ami nagyon hasonló alakú olyasmivel, amit Orbán mond -ámde nem 1818-at írunk, hogy bekajáljuk, a bálna is hal, mert halalakú.

Azaz pl ha a mondókámban van ilyen, mint aszongyaja, hogy "Nem tudjuk kik ezek az emberek, honnan jöttek és mik a motívumaik" -ez a magadfajta, orbáncentrikusVilágkép alatt nyögdécselő számára a FeketeKakacsillag dumájának hat... mert.. nektek, Kettes Számkörben élőknek minden rossz, amit A Szőnytegg csak mond és az inverze a jó, tehát ha ez a barom valamit rossznak mond, mint a vén geci, akkor az legkevesebb is semmibe se szám'.

Én csak annyit mondok a vén gecire, hogy sokat köszönhet egykori fiókájának, Orbánnak.. Egy gennyes, szarkavarással teli CIA-csicskaélet végére megszentül Szegény Öreg 88 éves Bácsi-vá.

Csak abba gondolj bele, hogy angol magánvállalkozó cégek át tudták baszni a vén gecit és 600000 Font-ot nyertek BREXIT ellenes agitációra, a következő Glastonbury-n lesznek molinók, meg bekajabálások mikrofonba és Anti Brexit sátor 33000 Font összköltséggel. Az ember ugye, akinek volt ilyen barátja, mint Ripők a néhai Kigondoltam!-tól, vegyük ugye a Kigondoltam vállalati küldetéstudatát

de vegyük csak az Ötfaszú Kutyapártét. Az Ötfaszú Kutyapárt egy index által felkarolt lopott ötlet, pár netokrata számára az ingyenélet, Korunk Sasjóskája, Mogács Dániel számára pedig egy karrier lehetősége VOLT.
A lopott alapötlet szerint a politikus olyan alyanosz -nak állítja be magát, hogy ne tudjuk róla elhinni, hogy lop. Ez,,, az alapkoncepció alappillére... olyan, mint a kerámia félgömbök, amin a Lakihegyi Adótorony áll. Vannak kötelek... de a Pillér az ez az egy, hogy Ne Dőlj Be Az Alyanossszágnak.

Erre mit csinált az Ötfaszú Kutyapárt a 2018-as kampányra? Fogta a saját édesjó szülő anyaötletét és telizacskóval szájbakúrta.
De miért tünt volna föl ez bárkinek, ha az sem tünt föl, amit Márki-Zay hirdetett:
'Aki most nem a Nemzeti Jobboldalt támogatja, az orbánékat támogatja!"

De te velem vagy felakadva :D Belém látsz olyanokat, amikhez nemhogy semmi közöm, de rndszeresen ellene mondok.

Rendszersen a 888-on minden szarnak lehordom az OrbánProp-ot az orbánAPO-t. De nem úgy, mint te, mítú stílusban, hogy vád..aztán egynől az ítélet, hanem
gyanu-kutatás-bizonyíték,rámutatás-vád megfogalmazása és csak ezután vizsgálat és ítélet.

Te megvádolsz orbán-properséggel úgy, hogy ügyesen eltekintesz attól, hogy követezetesen és mióta mit mondok a sorosozásról.

Már mikor megmutattam, hogy az OrbáncentrikusVilágkép alatt nem csak orbánsegget lehet nyalva-élni, hanem ennek inverzét, a minden problémát lecserélve az orbán nevű problémára.
25 éve megy ez az orbánkarakterrombolás. Bővebben erről a Gólem czikkelyben

Lujzika Naíva 2018.05.08. 06:31:35

@Frick László Intézet: össze-vissza hadoválsz, USA meg CIA, és hasonlók, mintha a mellényzsebedben lenne a nagypolitika, miközben nem tudod a seggedből kihúzni a fejed, mivel, ha hazai viszonyokról van szó, akkor kizárólag a polkommról tudsz rinyálni,hogy 444 meg geciindex.
Egyszerűen szánalmas és nevetséges is vagy, nem tudom, melyik erősebb bennem, talán a szánalom, te, mint a világpolitika avatott szakértője, miközben az itthoni dolgokról sincs fogalmad. Pénztáros, amint szerinted az ország javára működteti az általuk szétrabolt javakat. Véletlenül sem arról van szó, hogy túlárazott közbeszerzésekkel fasságokra költik értelmes beruházások helyett a pénzt, megversenyeztetve a résztvevőket.
És ha kritizálunk, akkor jössz olyanokkal, hogy "joint vision" de mondd, hol fér itt a képbe, hogy pl. Ovi veje szétlopta a vidéki közvilágításra költhető pénzt? Ez javítja a világpolitika helyzetünket?
A stadionok? A cöfre költött milliárdok?
Milyen módon véd minket a CIA-tól az, hogy sörhasas, kétballábas vidéki öregfiú csapatokra mennek el milliárdok a társasági adóból? Ez véd meg minket majd a joint visiontól? Mesélj még.
Vagy az oktatás lerohasztása hogy véd meg minket ? Milyen általam nem látott világpolitikai célt szolgál, hogy kevesebbet keresek tanárként, mint egy aldi pénztáros? Igazából nem tudom eldönteni, hogy cinikus geci vagy, vagy agyilag teljesen leépült küldetéstudatos szőrsapós. Ahogy Ripők mondja, kivülállónak hazudod magad, meg "nem magyarnak" sváb őseidet meggyalázva, akiknek mennyi kellemetlenséget kellett kiállni azért, hogy magyarok lehessenek, mert azok akartak lenni. Idegenszívű. Szégyelld magad. Úgy maradhattatok itt, hogy a dédszüleid magyarnak vallották magukat, ezért nem telepítették ki őket 46-ben. Te meg köpsz a sírjukra, hogy te nem vagy magyar.
Valóban nem. Hazaáruló geci vagy.

2018.05.08. 09:40:08

@Frick László Intézet: Én nem találom ezt a legvérengzőbb majmot. Paraszti, zselléri családok vére folyt bennem össze, a rokonság elszórva lefed minden fontosabb körzetet a Tiszán túl. Sok mintát láttam, vérengző majmot nem találtam. Felnőtt fejjel a jobbára gyermektelen nyugati ősbuddhista egykori hippigeneráció tagjaitól is sok mindent ellestem - és nem találom bennük a legvérengzőbb majmot. Az ember alapvetően mintákat követ - utánoz, mint a majmok, de ez nem hátrány vagy fejletlenség. Már a mahajana Lótusz Szutrájában is ez szerepel: aki ebben az életében buddhaként viselkedik, következő életében buddhává fog válni. A tibeti buddhizmus pedig ezt az utánzási késztetés és azonosulási vágyat a tökélyre fejlesztette a guru jóga gyakorlatával.

A mintaadók érettsége a döntő. Ki lehet az emberből hozni a vérengző hordalényt, le lehet aljasítani az embert, elég hozzá pár nagyhatókörű mintaadó.
Iszonyú káros a facebookizált világ. Az euróai embereket a facebookot és hasonló ostobaságokat kitaláló mintaadóik teszik tönkre.

Nem véletlen, hogy a hinduk annak idején bevezették az értékes emberi élet fogalmát, amit a Sakják Bölcse is - átértelmezve a saját tanításaira - átvett. Csak nagyon kevesen képesek megérteni ezeket a dolgokat és még kevesebben fognak eszerint élni. De amíg a napi 11 órát a telókájába bámuló fb függő nem öl, nem lop, nem ver/erőszakol meg másokat, nem hazudik saját elrőjutásáért ordasokat, és nincs tele igazi, mételyező gyűlölettel a szíve, addig ő : Ember.

2018.05.08. 10:16:12

@Frick László Intézet: Istenről. Van itt nekünk egy (több) istenképünk, amit a zsidó-kersztény-muzumlán világból örököltünk. A sivatagi népeknek kemény életük volt, az istenük is kemény parancsolatokat hoz és kőkemény szerződéseket köt. Az ószövetségi isten vagy Allah sokszor zavarbaejtően neúrózisosan viselkedik. A keresztény istenkép már lazít egy kicsit, Pál egészen messzire is eljut (mindent szabad, de nem minden használ), de amit a katolikusok és a mai prostestánsok csináltak belőle, az nekem idegen és torz. Isten panteista megközelítése már közelebb áll hozzám, de a Kandzsúr mindent megold teremtő és örökké létező Isten nélkül, a világok keletkezését és pusztulását, az ember megjelenését, felemelkedését és barbárságba süllyedését (ami minden jel szerint most zajlik). Hagy teret az isteneknek - Jehova például elfér egy olyan isteni szférában, ahol a formanélküli istenek laknak. Az isteni állapotot a tudat egy lehetséges, múlandó állapotának tartja. A Kandzsur a világot annyira teljességként kezeli, hogy úgy véli, a világban minden, ami szilárd, az a nem megvilágosodott lények büszkesége, a haragukból lesz minden, ami folyékony, a vágyaikból lesz minden, ami hő, és az irigységükből lesz minden, ami mozgás.
Az elválaszottság érzése : illuzió.
Így látja ezt a Minden Tudat Iskola.

Frick László Intézet 2018.05.08. 10:44:02

@Lujzika Naíva:
Világpolitikailag Magyarország nem számít. Nada. Semmi. Nem észlelhető. Ojrópa ugye Büszke Erős
földrajztudományi értelembe véve szubkontinens
Eurázsiában.
?iközben az ojrópéai, de genetice árja-fajvédő kirekesztőnépek efféle választások elé állítanának bennünket, hogy Ojrópa vs Ázsia... Ojrópaiság fejlettség, ázsiaiság elmaradottság, aközben az emberis (tehát nem csak a majmik, hanem az emberi]ség kultúrájának bölcsője Ázsiában ringott... tehénszaros büdös és szőrös asszonyi láb ringázta. Viszont időszámtásunk előtt 500 évvel, amidőn a germano-anglo-saxo tzörzsek férfijai még nyersen húzták magukra a medvebőrt, a mai.. mondjuk így Észak-India területén az orvosok kasztjában külön el-szakosodott gyermekorvosok is volta, pl annyira cuki államvezetési formák, mint a Nemesi Köztársaság [-> Svejc... mit tudhatunk Oetzi köbükunokáiról, valószínűleg nyers állatbőrbe burkolózva fakéreg lábszárvédőben, de végeredményben alsónemű nélkül vacogtak a völgyek késő-bronzkori miliőjében. Küsded, kreol, mandolaszemű szénfekete szőrzetű-hajú emberkék.

Amiken te kofa-irigységedben háborogsz. Mészáros lopásai meg a vejkó...
ezek egy világpolitikai értelembe vébe észlelhetetlen kis országocska semmibemenő ügyei.

Ezúton tájékoztatlak, hogy már benne vagyunk egyrészt a magyar helyhatósági választások kampányában vastagon, ráadásul a Zónijós Választások gammmbánnyával, tehát bármi történik "ojrópai kitekintésben" pl az már része ennek a kampánynak, Európa árulói elárulták Európát, elengedték a BREXIT-et, na ez már ütős, nem Orbán büdös gummicsimmagőze

...mint már mutattam neked sokszor, a te irígy szőrsapós néni rinyálásod a Fejlett Ojrópainak egycigányul van Orbánék fokhalymáskaóbássza szagű böföhésével. Egyszerűen akkora egy semmi kis nüansz Magyarország, hogy ahogy te se álnál neki egy lócitzromot szálazni, mi a szénamaradvány és kapott-e abrakot a lú... úgy az ónijó is egybe legyinti az Unkooorzigeuner wirtschaftot és megint mutatom, hogy Arany János ezt a tipikus magyarkodást már A nagyidai cigányok -ban pompásan ábrázolta.

A Potrohás Cigány semmilyen módon nem véd bennünket a CIA-tól. Soha nem is állítotztam ilyet -azaza, mint Ripők is, te is aljasan és hazug módon rágamazol, mert gáj a kis hasikód az Új Kétharmad miatt, aminek az oka az a szarkavarás, amit az agyamosóid végeztek.

Most folyank ugye a bizonyítványmagyarázatok: ezt
-@ripők: -nek is írom..

-A kontár és ostoba orbánproperek bundáskenyérszagot árasztóan büszkélkednnek azzal, hogy lámlám, mégse lett túltolva a sorosozás, mer' hobbejött már

és a Jók és Igazak prezentátorai szintén 1014-es mintájú irányítottlekérdezéses "közvélemény"-kutatásokra alapozott hauudozások keretiben mutatják, hogy minden a tervek szerint halad és a "Miénk lett Budapest, a Vidék meg rohadhat a nácikkal le"

Tkp Orbán annyira nem buta ... és a mai szörnyteggé fejlesztése, ami bizony a ti munkátok is Lujzám és Ripőköm, meg az index geciké és a bizonyos eszteta úré is, aki Szárszón megnyitotta a karakterrombolónak szánt karakterépítő gammbánnyott

tkp Orbán, ha hozzá se nyúlnak, már rég sehol se lenne

ez.... afféle ügyeskedés lett, mint az Új Kétharmad, ami nem orbánék miatt van, hanem a túlzásba vitt szarkavarás miatt... A szüntelen akarás tönkreteszi a műveket a 30000 éves ó-ó-ó-óegyiptomi bölcsesség szerint.. most ezt még azzal is ki lehetne egészíteni: Nemhogy tönkreteszi a műveket, de néha

ez már Dr Bubó törvénye

..maga a gyóccer nagyobb bajt okoz, mint a "kór"...

Orbánm valószínűleg tudja, hogy a CIA lekas-ekkel egy fél délután el tudná intzézni, ha akarná, de azt is látja, hogy ha így mennek a dógok, akkor nem akarná elintézni...

Miközben veletek beszopatják már mióta, hogy ha belső erők nincsenek is, de majd vagy a Zónijó vagy az Usákok picsán rúgják nektek a vidéki cigánnyot.. hát nem.

Hányszor mutattam már, hogy egy fejlettisztáni vlágotjárt embert már a Liszt Ferenc repülőtéren padlóra veri a rémület azon, hogy ilyen lenne egy állítólag ojrópai nagy főváros évi több, mint 10 milliós forgalmat lebonyolító reptere.

Egy utazó, aki már utazott kecskeszar szagú csergével borított ülésű Peugeot 404-es egyiptomi taxin, inkább abba vágyik vissza, amikmor a pesti gecitaxis a világon is páratlan átbaszását megszenvedi.

Vagy mutathatnám fordítva is, hogy tud a magamfajta büdös vidékiparaszt bakancstalp vastagságű büdöspofájáról is lesülni a bőr Fejletlenisztánban, amikor 3 nap után se tud lejönni a magyar rutinról, amiszerint feszt azt vizslatja taxiban, étteremben, szállodában, hol basszák át és nem basszák át.

Frick László Intézet 2018.05.08. 10:56:33

@Lujzika Naíva: @ripők:
(folytatás) Beültök egy fejlettbudapesti Häagen-Dazs-ba.. ott vannak azok az unott kis picsák... akiket mint frencsiz bérlők, semmivel sem tudtok motiválni, mert nekik kurvára elég akár havi 90000 Ft is a mamahotelben keresetnek. Egyszerűen.. ha megfogom ezt a három semmirekellő-semmirevaló picsát, repülőre ültetem és megmutatom nekik, hogy ugyanezt Bangkokban egy tetű ojropid kinézetű plázában, szemre detto körülmények között három szőkített khmer kis rabszógalyány.. bath-ból átszámítva maxxx 88000 -ért hogy csinálja... leszarnák. Az se érdekli, ha kirúgod, örül neki, hazamegy, bebassza a picsatáskát a konyhasarokba és azt mondja anyunak, hogy megróbálta, de ilyen geci főnökkel lehetetlen és megy a szobájába telókázni.

Valójában egész Magyarország egy Vidéki Hely.

2018-at írunk és egy kibaszott kávét nem tudsz még mindig inni ebben az országban, mert a kávéfőző személyeknek még mindig kb a 75%-a gondolkodik úgy, mint 30, 40 vagy 50 éve.

Ott tartunk, hogy Bulgáriában utcai automatában különb kávét iszol, mint Bp-n menő helyeken.

Egyébként az óccsópiára és pinára hajtó fejlettisztániak is, csak egyszer határoznak úgy, hogy 1ó15 p-cel tovább ülnek egy diszkontgépen, kipróbálják Szófiát és nem akarják még egyszer Budapesten átbaszatni magukat.

Nekem az a problémám, hogy Mészáros a vejkóval csokrozva elevenen is a zsírjukba rohadhatnak, mégse fog változni semmi, nem látni a jelét.

A vejkóval kapcsolatban is mutattam már a Mai Óvodát:

az én ovimban a dadusok süteményes napon behíjjották a Téeszelnök Fiát, ügyülibügyüliztek neki, csík sütiket zabáltattak vele, egyé szentem, rohadtáé vóna anyádba. Már a szeme kigúvad a kis rohadéknak, de még tömik, de szembe pusíjják agyonig. Majd, miközben a süti egy részét magánszatyraikba pakójják, más részét a büdös picsa aóvaónéniknek teszik félre és lényegében így tehát az összes ovisnak a sütik egyharmada ujjnyi csíkocskákban jut majd, arról hőböröhnek, hogy a téeszelnök, a vérnősző ááálatt meg az a büdös pálottpiccsájú baszos kúúúrva felesége el is várják, hogy a kölykivel így kivételezzenek.

Nem-nem, ne gyertek azzal, hogy én felmenteném a téeszelnököt vagy Menycikát, a kis kövér rohadékot, nem.

Csak azt mutatom, hogy Zigeunerland, zigeunerwirtschaft.

Erre döbbent rá Petőfi Sándor 1949. januárja-febuárjában.

És ezt írta meg.. másképpen... Arany János 1851-ben A nagyidai cigányokban.

2018.05.08. 10:59:15

A főszöveghez. Ez a fajta aljas listázás bárki előtt világos, aki hajlandó egy picit is tárgyilagosan vizsgálni, mi zajlik itt. ÉS hát itt is a van fagyva minden frontvonal,a nyíltan listázók és az aljasul listázók is folytatják munkájukat.
Elég rápillantani a mandiner oldalsávjára:

Hegedüs Dániel (HVG)
Ellenzéki stratégia egy hibrid rezsimben
Az ocsút és a kollaboránsokat lesz idő fokozatosan és fájdalommentesen eltávolítani a rendszerből.

MÁTÉ T. GYULA
(Mátété)

Hadházy, a diszkont-ellenálló
Schiffer tegnapi kilépése azt mutatja, hogy az LMP-projekt hivatalosan is kifújt.

Ez a láthatatlan lista annyira nem is láthatatlan, Schiffer és vele az egész LMP szerepel rajta.
A többi ocsú és kollaboráns sem ússza meg... de persze orbánék idézik az ötvenes éveket.

És ez a láthatatlan listát az olyan buta parasztok, mint én, zsigerből érzik, csak nem tudják ezt ilyen szépen megfogalmazni. És azt is zsigerből érezzük, mi agymosottak, hogy Magyarországon ennél több szabadság nem lesz. És azt is érezzük: az aljasul listázók, ha egyszer hatalomra kerülnek, sokkal aljasabb világot fognak teremteni a mostaninál. A legkisebb rossz még mindig Orbán és sleppje, minden undorító húzásukkal együtt.

Frick László Intézet 2018.05.08. 10:59:31

@nagyjoco: Tegnap az jutott még eszembe, hogy az ojrópaiságnak, mint ragálynak a jeleit az indiaiakon különösen megfigyelhetni. Fokozódik a jólét Indiában, viharosan nyő a középosztály, túristáskodnak... nézegetem ezeket az embereket és azt kell látnom, hogy jó sok olyan elpicsásodás figyelhető meg náluk, ami a mai angoloknál már totális. "Angolkór". Mi lesz ebből a "fejlődés" további hatásaira...

Frick László Intézet 2018.05.08. 11:03:28

@ripők: Gondolkozom már második napja a hazug és alapőtalan (bizonyítatlan de bizonyíthatatlan) vádaskodásaid közül a rinyá'val. Nyilván... eszembe se jut olyan, hogy ne lennél tisztába a rinyálás definíciójával. Ez a gorobáskodásod nyilván mentális okokból
tört ki belőled.. mint mondjuk egy vodásból az oviban a buzizás vagy köcsögözés.

Mert a rinyálást, na , azt aztán nem tudnád bekarikázni nálam :D

2018.05.08. 12:37:31

@Frick László Intézet: Egy CEU-n végzett nagyon elnyugatiasodott indiait hoztam egyszer "fel" Budapestre. Nagyon drukkolt Hillarynak - kampány közepe volt - nagyon szépen felmondott minden leckét, amit ma haladóként fel kell mondani. Két mondatban tért el a meinstreamtől. Szerinte nagy hiba volt itt elfelejteni a tradíciónkat, a vallásunkat, a hagyányokat. A másik az volt: papír nélkül érkező ismeretlenek millióit úgy kell kezelni, ahogy Orbán teszi.
India lakosságának fele gyermek, rengeted modern dolgo van ott, de az iskolába van még kötelező jóga, ami nem a nyugatiasított "egsézségmegörző" gimnasztika.
Szerintem van remény nekik.

2018.05.08. 12:40:08

@Frick László Intézet: Meg hát bizonyára tudod, hogy a fejlődést a hindu filozófiai rendszerek negatívan látják, eltávolodás ez az őseredeti egységtől. Káli júga. Túl kell rajta lenni, mint a nagyműtéten.

Lujzika Naíva 2018.05.08. 18:14:00

@Frick László Intézet:

...Amiken te kofa-irigységedben háborogsz. Mészáros lopásai meg a vejkó...
ezek egy világpolitikai értelembe vébe észlelhetetlen kis országocska semmibemenő ügyei....

Tehát lophat ipari méretekben, mert nincs világpolitikai jelentősége.
És többszázmilliárdnyi ellopott közpénz miatt szólni "kofa-irigység"

Elmész te a picsába. Egyetlen egyenes válaszod nincs, kened szét a szart, hazudozol. Alapvetően pont olyan geci vagy, mint főnököd.

Egyre modorosabb és unalmasabb vagy, szarul írsz, témától függetlenül, néhány modoros, közhelyszerű panelt puffogtatsz. Nem érdemes hozzád járni, mivel már rég hiányzik az élmény, amit a stílusod adhat, "jógyerek, geciánis, kofa-irigyság, ojropa," stb
sehol a nyelvi játékosság, a lelemény, az írói kreativitás.
A mondanivalód lényege már rég nem érdekel, de tudtál játszani a nyelvvel. De valahogy ezt is elfelejtetted, ahogy Ripők modja, beleszürkültél a mezőnybe.
Rég nem írni akarsz, hanem szabadnép félórát tartani nekünk, okoskodni, leoltani minket, stb. Ez viszont az írás minőségének rovására megy.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.05.08. 22:19:37

@Frick László Intézet: kávé: nem úgy van az, múltkor odahaza Budán a Móricz Zs körtér közelében bementem egy random ismeretlen helyre kávét inni, a felszolgálónak 5 oklevele kint lóg a falon, mint okleveles kávé szakértő, csomó különféle kávét árult, amit ajánlott, arra azt mondtam, hogy kicsit szokatlan nekem, erre ingyen megkínált egy másikkal stb. mondom, ez tök random hely.
kikerestem, tessék:
www.facebook.com/OneCupEspressoBarBuda/

Vagy a Fény utcai piacon a kávézó, itt 50 féle kávéból lehet válogatni, 5 féle édesítőszerrel, Jani házhoz megy bácsi is itt szokott néha üldögélni stb.
ezt úgy mondom, h. nem járok kávéházakba egyáltalán, ezek csak random helyek amikbe belebotlottam.

Frick László Intézet 2018.05.09. 05:38:37

@Lujzika Naíva: Ilyen ez a hasfájás. Fáj a hasad és ez határozza meg a világnézetedet. Hát persze, hogy így az sem tetszik, amit írok. De ezt is mutattam már: Semmi baj nem lenne velem, ha én is azt írnám, amivel az agyadat mossák. Hazudol. Ugyanis én nem a szürkét írom, amit Ripők hazudik. Türelmesen, mint egy kisegítő iskolai tanító, nagyon sokszor végig MUTATTAM, mik azok az alapvetések, amiben ellene mondok orbánéknak, de ez az ADAG -ugye, @ripők: nektek nmár kevés. "Házi feladatok"-at adok föl, azaz felhívom a figyelmeteket pl a maradék liberáéisaink vagy a magyar zsidók különvéleményére bizonyos kérdésekben f-y Schiffer, Konrád] ez nektek semmi, nada, szégyeljem magam, mert nem azt az agitációs propagandát [pornót] nyomom

Kicsit olyan vagy Lujzám, mint azok a nyugdíjas bácsik, akik csak jól meghatározott pornóra tudják kiverni. Olyan vagy, mint az a nyugdíjas bácsi, aki gyön és megmondja nekem, hogy a leszbikus pornó az két barbibaba hosszúhajjal meg combokkal, akik egymás fenekét nyalják (a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy kb 2-3 c,-vel a jólzárt segglyuktól és még kicsit inkább balra vagy jobbra a levegőben jártatja a nyelvecskéjét)

Az index-444-hvg tengelyen egységesen minden nap mindig ugyanazt olvashatod, ugyanazok a csapásirányok. Akkor írnék jól

----de nem jól írok, mert ugye szegény nyugdíjas bácsi a leszbikus pornóra kíváncsi, ami a valóságban bizony úgy néz ki, hogy többnyire egy nőnek nem is annyira kinéző kövér, tüskehajú szórös szeplős veresses tléglány ural egy esetleg talán biszexuális "normális nőt" és a fiú lennél, még további részletekbe is belemennék, de a lényeg az, hogy ez a műfaj is, mint a politika, nem naíváknak való.

Én csak arra szeretnék rámutatni, hogy az Orbáncentrikus Világkép illúzió és közben az élet lassan elmúlik.

És ahogy sem az elmúltnyolcév sem az elmúltnegyvenév , mint indok, nem volt a "Következő Nemzedékek" számára elfogadható, arra, hogy miért hagytuk, hogy ígylegyen, miért is lenne Orbán elfogadható indok.

Az elmúlt lassan 30 év sem Orbánról szól.
1988-ban bevezették a Munkanélküliség Intézményét. nemorbánék vezették be, de a tartós munkanélküliség felhízlalta a proletáriátust, kétmillió ember tervezné a életét segélyekből élni, sorra szüli pénzért a gyerekeit egy olyan generáció, akik nem látták a szüleiket reggel fölkelni és munkába menni. De pl azt látta, hogy az apja az anyját a konyhaasztalon bassza meg részegen és nem is sorolom.

Aztáőn történt a gazdasággal, ami történt, szerintem 4 nagyon-nagyon súlyos dolog, a szövetkezeti vagfyon széjjellopása, főleg a termelőszövetkezeti, a termőföldvagyon széjjellopás
az állami Média kb hasonló széjjellopása
a hatodik Hadoszlop kialakulása

A Magyar Államvasút tervszerű lerombolása

a Magyar Közúthálózat széjjeltrancsírozása és lerombolása (Miköben van nekünk majdnem 100 km olyan autópálya szakaszösszegünk, amit jóformán nem használnak, az M6 az öreg 6-os leágazásától és az M3 Nyíregyházától)

Idevehetném még azt a jelenséget is, amit a Csepel Művek és a Videoton összehasonlításával lehetne szemléltetni, csak ugye ez a kasnyikonak nincsen kiadva, ez sem szabad csapásirány.

Van egy magyar mondás, miszerint Szemétnerk szarnak nincs gazdája. Ez a mondás is arra utal, hogy Magyarország szarban gazdag és itt a szar bőséges, jóminőságű.

Mert pl Spanyolországban messze nem akkora tolvaj a társadalom, mint Magyarországon, a parasztok nyiltan és szanaszéjjel hagynak bármit, mert senki nem lopja el, csak a szar, az nagyon nagy érték, azt behordja a földje közepére és 3 méter magas szögesdrótos kerítéssel védi. Mert a szart, azt lopják, nagy kincs.

Te, meg ripők... a hasfájásotokat gorombáskodással kompenzáljátok. Eléggé egy óvodás szituáció és tkp az OrbáncentrikusVilágkép is ennek az óvodás attitüdnek köszönhetó.

Voltak az oviban a nagyfiúk, a menők és elnze!" "Idegesítsük fel, akkor frusztráált lesz és a frusztrált hibát hibára halmoz és akkor kinyírjuk"

Ripők is jött nekem az arroganciájával, hogy milyen óvodás vagyok és... ő is pont úgy benézett, ahogy a nagyfiúk benézték Orbánt.

Nagyon sokba kerül nekünk ez az orbáncentrikusVilágkép -és ismétlem: Hiába mammogtok majd öregapó-meg öreganyó korotokban az ElmúltÜtvenv-ről, a faszt se fogja érdekelni.

A Fasz-t az fogja érdekelni, hogy az a kibaszott Únió hogyan engedhette el a BREXIT-et. Miért kellett Izraelre válni, hogy kimondjuk a STOP CIA-t? A menekültválságra miért nem ült össze DublinIV. hogyan lehetett az lehetséges egyáltalán, hogy semmi sem történt az ügyben [2011-]-2015-2020. között?

Frick László Intézet 2018.05.09. 06:06:45

@Lujzika Naíva: Mint idegenszívű és büdös. Tolvajok közé születtem.é Arról, hogy mekkora egy tolvaj nép a magyar, pár éve Dél-Itáliában kaptam mórest, igen-igen szegény, sokgyerekes olaszokat láttam Ojrópa egyik legnyomorultabb tengeri, strandnak nem nevezhető kavicsos partján. Ezek a családok leszúrják a naperfnyőt s este csak becsukják, ráhálózzák a gyerekjátékokat, a felfújhatókat lés hazamennek. És senki nem lop el semmit. A halász kihúzza a csónakot, föl-föl a partra és kiköti -de nem lakattal. Rajta hagyja a motort.. benne a benzint. Ott is vannak fiatalok, olyanok, mint bárhol, piálnak, drogoznak, buliznak, de senki nem nyúl a halászok csónakjához. Aztán megértetem: Figyeltem sorban az érkező családokat, szaladtak le a purgyék és ki-ki purgyé a saját játékaihoz.

Ez ugye nálunk úgy néz ki, hogy Egyke Őszentsége.. már nem csak azért, mert nem az övé, csak azért mert neki bármit is szabad, mindenben benne van, csak hülyeségből is feltépdesi a hálókat és rugdal szana széjjel mindent és a szülők édybédy jesszusozzák, decukíííí. Ezt csinálja EgykeŐszencséke a treszkaóban és bárhol, járművön, meg ahol eszébe jut. Senki nem szól rá.

Szóval az én idegenszívű büdös fajzatom nem lopott, de mindenki más amit csak tudott. Egyszer pl apám egyik fünöke annyit lopott, hogy leltárhiány is keletkezett és valamivel több, mint az egyhavi fizetését levonták. A lopsá egészen egyszerűen derült ki és bizonyítódott a főnökre és ekkor az apám bement a főnökhöz, aki lekicsinyítőképzőzte meg vállonveregettte azzal, hogy itt az idő végre és lopjon már végre ő is. "Neked is a segged lyukáig ér a kezed."

Te igazi mélymagyar vagy meg @ripők: is. Ti, mint a nomád ázsiai pusztainépek, egyrész más ződebbrégttyét áhítjátok, másrészt meg feszt azt lesitek, a másiknak hunnan van, mibeű van, mennyivaót és mér van neki, ha nektek nincsen.

Mint már mutattam, számomra evidencia, hogy a magyar lop. Kénytelen vagyk 2-es Számkörben szemléltetzni, mert a 3 az túl sok nektek, nem fér az elmétekbe, amit a hasfájásotok nyűgöz.

Tehát a magyar államvasutakkal fogom szemléltetni.
Kétféleképpen lehet ugye lopni alapvetően a marhacsordát meg más marhákat [kincseket]...

Pl a HUNGAROCAMION Nemzeti nagyvállalatot el lehett volna úgy is lopni, hogy ma különböző európai nagymulti cégek dolgoznak azon a piacon, amin a Waberer. Szép piros Norbert Detressangles kamionok is dolgozhatnának ezen a piacon

Vagyis el lehet lopni a marhacsordát úgy is, hogy a tolvaj leöli a csordát, kiveszi a bészínt és eladja, a többi ottrohad. Ha idegenszívű is vagyok, de mint büdösparaszt, tudom azt, amit pl a többségetek nem is sejthet, hogy a marhát nem csak a tejéért meg a húsáért tartják. Pl egy bezzegosztrák stílusó bio nagybirtokon 300-400 marhát tartanak veszteséggel, ami ugyan jól jön könyvelésileg, viszont a marha szarik. ÉS a trágyája megy a szántókba bele és ezáltal a könyveléstechnikai hasznán túl még egy külön titkos haszna lesz

a leölt marha viszont nemszarik...

Én is látom, hogy Mészáros lop, csak engem nem idegesít, mert én nem vagyok magyar, tehát pl a magyaririgység is hiányzik belőlem. Ha nem Mészáros lopja el, akkor ellopja más. A magyar lopottmarha sorsa kettő, vagy tartják tovább vagy promt kiveszik belőle a remélt pillanatnyi maXXXimálishasznot.

Széles Gábor és a bandája (amit nektek nem volt szabad tudnotok soha, orbángyűlölő vérszocialista emberekről van szó Öreg Cigány Takony cigány.. így emlegették csak a két Orbánt...) ellopták a VIDEOTONT, ami szépen prosperált, egy igen rövid 2002-2005 közötti időszaktól eltekinve, ugye hiába voltak rendes szocialisták többségben a vállalatvezetésben, a Központ megveszekedett orbángyűlöletében annyit látott, hogy széjjel kell baszni mindent, ami a gyűlöletes fideszmííírijádoss-é. Az Ikaruszt sikerült is széjjelbaszni -köszönjük Emese.

Csakhogy a buszgyártás a Magyar Marhák [marha=itt% kincs] egyike, és miközben Széles... mivel erre született, hogy míííírijádoss legyen... 3 év alatt megduplázta a baszás előtti utolsó kimutatható vagyonszintjét.. a buszgyártás 3 külön részre szakadva folytatódott, csak persze erről nem olvashattatok, hogy Debrecenben évi 500 buszt szerelnek török piacra.

Vagyis felnéztem, közöm hozzá annyi, hogy ellopták a marhákat de tartják tovább.

A másikféle megoldás a MÁV teherfuvarozó [vállalateltartó] részeklgének a kótyavetye ellopása... Osztrák [öBB] kézbe kerülvén a MÁV teherfuvarozó ágazata 3 év múlva a 100 legeredményesebb "magyar" vállalat listáján a 7-ik volt.

Tegyük fel, hogy nem adják el az ÖBB-nek a teherfuvarozást, hanem máma ellopja Mészáros. Felnézek: Nekem oszt? nem Szoroz? azt se. Elvesz? Tőlem ugyan nem. Magyar maradt? Igen. Megmaradt? Hogyne. Akkor jó' van. Valamelyik tökkelütött ősöm, főleg romantikából, a kellemes éghajlat, a gazdag bácskai és bánáti fődek, a zaftos és szorítós magyar pina.. mittomén, Petőfi is ludas ebben... Úgy döntött, hogy itt marad az ázsiai nomád tolvajok és cigányok földjén. Fontolóra vettem a Vaterlandba "hazatérést"%

Frick László Intézet 2018.05.09. 06:26:20

@ripők: @Lujzika Naíva: fontolóra vettem a Vaterland-ba való visszatérést, de amikor még kisfiú voltam, jó sok Onkel meg Tante tántorgott haza onnan nyaranta és zabálták kétpofára a magyar poprikoosch zsírételeket, szívták az egészségtelen, rákkeltő magyar Syphonmiá-t, pedig a Frau-k integettek a multifilterekel, hogy az igen, az az egyetlen megoldás a dohányosnak atra, hogy ne kapjon rákot Multifilter: Technik mit Zukunft.

A viszontlátogatásokkor viszont , mert négyen ültünk az asztalhoz, négy szelet mesterségesen piros németszalámi volt az asztalon... Ti magyarok nem tudtok spórolni, fingotok nincsen a spórolásról, még szavatok sincsen rá, mert a takarékoskodás az aratással rokon gyökű. Nektek csak ilyen szavitok vanna, hogy kapzsi, kupori, faszari.

Már egészen kisgyerek fejjel is átláttam, hogy a Märchenlandi Fényes Jóélet pillérei micsodák.

Nekem a cigányélet jobban tetszik. Kicsit büdösebb.. sok a lopás... de az éghajlat kellemesebb. Belerohad a kézifék az autóba lenn az Alfőd tengersík vidékin.

Kétségtelen, hogy úgy, ahogy a MÁV teherfuvarozás vagy a Magyar Libatenyésztés eltűnt, lopni kellemesebb.. nem idegesít, mert tudatlan vagy felőle. Nem látod -és akkor nincs.

Van egy szabály, ami szerint gabonát vasút mellet szabad csak tárolni és vasúton kéne fuvarozni. Pár tipikusan magyar vállalkozó megkereste a MÁV teherfuvarozás menedzsmentjébe ültetet ex-Volán vállalatos ügynököket, akiket a MÁV széjjelkúrására (és lopására) küldtek oda, mennyibe lenne az nekik, ha a MÁV-nak "nem lenne kapacitása" gabonaszállításra, ezek a menedzserek megmondták.. végeredményben.. pár 10 Mrd magán extraprofit.. lehet taklán 20-40 teherfuvarozó magánvállalkozónál.. legyen ez a profit 120 Mrd Ft... ennyiért széjjeltrancsírozták a Magyar Aszfalt Utakat -Bonus Track a kavicsszállítás, amit nem lehet másképpen megoldalni, de pont elég lett volna az is.

Ner haragudjatok, de nekem ez a "120 Mrd" jobban fáj, mint a Mészárosé. Amit Mészáros ellopott, az nem veszett el, csak a Pénztáros kebelezi. De a marhák megvannak. Demokrácia van. Seni nem mondta, hogy Múlt Söpredékezni kell az MSZP-t. Senki nem mondta azt, hogy 2017. nyarán fegyelmezettten a legnagyobb szavazóbázissal rendelkező MSZP mögé nem lehet orbánváltóNépfrontban felsorakozni. Ha nem bonyolítják túl, ha nem keverik a szart, ha semmit nem tesznek, csak hagyatkoznak a demokrácia faékszerű egyszerűségére, akkor nemhogy ÚjKétharmad nincsenm, de valószínbű Orbánváltás van, el lehet számoltatni Mészárost, el lehet venni a lopott marháit és lehet nem láthatóan, gusztusosan lopni, mint Bajnai tette a Magyar Libá-val.

Nemhogy nem rajtam múlott, de 1 évvel ezelőtt mutattam. Számtalanszor le is írtam az orbánváltás menetét.
1. NAGYKOALÍCIÓ
2.ORBÁNVÁLTÁS
3.OSZTOZKODÁS

Erre.. 2017-ben az undorító 3. ponttal kezdte az ellenzék -Orbán a hibás? Mészáros? Orbán meg Mészáros önellenhatóan és vektorálisan még segítették is vágyaitok kiélését.

Frick László Intézet 2018.05.09. 06:28:32

@nagyjoco: Ebben teljesen igazad van, amit az LMP-vel szemléltetsz.
Orbán leírt listájára kerülni= karrier és dicsőség

Az informális jógyereklistára kerülni= halál

Lujzika Naíva 2018.05.09. 07:04:27

@Frick László Intézet: akkor nagyon egyszerűen szemléltetem, miért vagy ostoba. Orbán (pénztáros) vagyona nem arról szól, hogy egyszerűen a "külföldi szemét zsidó kizsákmányoló tőkések" kezéből jogosan kicsavarta a magyar vagyont, és a nép javára működteti. Először is, pénztárosnak nincs vagyona, orbánnan van vagyona.
Hogy keletkezik.

KÉne a Margitszigetre egy teniszstadion. Szerinte. A Budapestiek szerint lófaszt kéne, maradjon közpark.
De, lesz teniszstadion. Ki kell írni egy közbeszerzést, egy teniszstadion kerülne mondjuk 5 milliárd forintba. Orbán (pénztáros nevére iratott cégén keresztül) azt mondja, hogy 8 milliárdból ki lehet hozni. Természetesen Orbán megnyeri a saját maga által kiírt közbeszerzést, közben még kicsit drágul az egész, a végén kihozza 9 milliárdból. Az ügyleten nyert 4 milliárd forintot, ORBÁN (és te sem gondolod, hogy mészáros :D)
Hogy élő csorda maradt ott? Maradt egy semmire nem jó, környezetromboló, tökfölösleges, 6 emelet magas teniszstadion, amit utána Bp. megkap használatra, és évi 150 milla megy majd rá, hogy az állagát fenn lehessen tartani. Bevételt, az egy darab esemény után nem fog hozni (az egy darab eseményt véééletlenül Rühelke cége rendezte...), viszi a pénzt, és csúnya.
Számolj, Orbán nyert 4 milliárdot, Rühellke a teniszgála rendezéssel mondjuk 80 milliót, működő, pénzt hozó, hasznosítható vagyon nem maradt. Nincs itt kisborjaka hozó csorda, amiről te fantáziálsz. Értem én, hogy önhazugságba kell menekülni, de teljesen hazug, téves elképzeléseid vannak a "csordáról" meg "nép javára működő vagyonról"

Lujzika Naíva 2018.05.09. 08:56:55

@Frick László Intézet: és most egy perces néma bankkártya felmutatással emlékezzünk meg azokról az áldozatokról, akik felvállalták az M1, az origo és 888 szerkesztését, továbbá emeljük arany visa gold kártyánkat szívünk elé, és gondoljunk Bájerzsoltira, akit az újságírók és újlipotvárosi zsidó értelmiségiek közösítettek maguk közül :DDD

spájdernecc 2018.05.09. 09:32:48

Itt tényleg semmi sem változik :)

Frick László Intézet 2018.05.09. 09:54:22

@Lujzika Naíva: Bájerre vagy a NyócnyócvanNyócra a szó is kár, se nem osztanak, se nem szoroznak csak közpénzbe kerülnek. És miközben te rinyálsz az orváncentrikusVilágkép alatt ríjjva, aközben az agymosóid vifámak, jólérzik magukat és éppen nyirják kifelé a Budapesti Csatá-ban az egyetlen, elvileg és nyomokban talán "liberális" pártot, az LMP-t. Ez viszont lényeges lenne.

És ez lehet az oka annak, hogy az agymosóid jólérzik magukat. Disznólkodhatnak, mert te nemalényxegre, vagyis Mészárosra, Bájerre meg a NyócnyócvanNyócra figyelsz.

Ismétlem: Eszetekbe se jut, hogy Bájer vagy a Nyócnyócnanvalamennyi nem más, mint az Agyfelbaszás Alapú Kommunikáció lengyelváltozata. (Úgy értem, hogy Korunk Kínaicucca ma már a lengyel termék.. a lengyel a fos, a gagyi, az óccsóutánzat, a dömpingáru, a tőőtelék, a becsali, a humbug)

Frick László Intézet 2018.05.09. 09:55:33

@spájdernecc: Te is csak felületesen handabandázol. Azért alapjaiban megrendítő, hogy @Lujzika Naíva: "szerint" is a Jobbik ideológiailagfejlődése folytán kulturpárt már.

Frick László Intézet 2018.05.09. 10:02:33

@Lujzika Naíva: Soha még csak nem is utaltam arra, hogy Mészáros kiknek a kezéből mit csavart ki, ne baszd már, egy stróman, amint csavar? Neked tényleg beteges tudatszűkületed van. Most jut eszembe, hogy az biztos, hogy én vettem el Mészárostól a Lőúrinc nevet és cseréltem Orbánra, de Mészárosra a strómant... erről célfotó kéne, nem tudom kiozárni, hogy 1-2 nappal korábban a tudtomon kívül a 444-ben már nem írták ki, de strómannak is elsők között MUTATTAM.

Ne hisztériázzál zsidózásba toszogatással.

Vegyük a Hunguest-et, ami olyan, mint a Demszky Skanzen Budapesten, Ein Stück aus Szomszédok. Bemegy az ember egy Hunguest Hotelbe és azt várja, hogy mikor libbennek már csárlifrizurcsis, másfélméteresváltöméses lila blézeres Kiszely Tünde szemöldökű teknőchemügés csajszik a lépcsőn Impulse Vulcano dezodorgőzt árasztva.

Ezt "ellopta" Mészáros Ráhelke.. vagy a másik megoldás a leisztingerizáció lett volna. Ha ellopta, hagy vigye, én se szegényebb nem lettem tőle, de ha Ráhelke a Lőribácsival egyben belerohadnak az összes szállodájukba eleventen, akkor te kigyógyulsz a hasfájásodból? Nem.

Még az ISten se tudna rajtad segíten, holnap egy nagykaszroly ménkűvel agyonbassza neked Orbánt, a bandáját, helyreállítja a demokráciát, te már nem fogsz mást fújni a hátralévő életedben, minthogy Orbán baszta el, orbánahibás, orbánmiatt van és bájerzsót.

Frick László Intézet 2018.05.09. 10:23:31

@Lujzika Naíva: @spájdernecc: @Dinamuki: @ripők:

Ezúton is tájékoztatlak benneteket, hogy Magyarországon feudalizmus van.

"A XX. századi Magyarorsztágot a feudalizmus nyílt [Horthy-rendszer] és burkolt [Rákosi, Kádár korszak] jellemezte."
Azért teszem ezt a bölcsessége idézőjelbe, mert amíg Vitányi Iván egy dolgozatában nem olvastam, azt hittem, hogy én találtam ki.

Namiost a feudalizmusnak hála isten' mint olyannak, csak két azaz 2 formája van és ez belefér a Kettőig Számolni Tudásotokba:

1. forma:
Uralkodóosztály jólérzi magát a csatlósaival, a többiek szopnak, rank, nyomorognak, szipolyozva, elnyomva, kulik, robotolnak, büdösparasztok.

2. (sokkal ritkább forma) Jóklérzi magát az uralkodóosztály és az "elnyomottak is" Ilyen volt pl Magyarországon IV. Béla újáépítésekor a mongoljárás után, Károly Róbert és Luxemburgi Zsigmond meg Hunyadi Mátyás alatt. Természetesen Hunyadi Mátyásnak a szőröstalpú móc kurvannyát szitta az egész ország.. még halála után is vagy ötven évvel, úgy 1540 táján alakult ki a magyarokban a ma ismert Mátyás a Zigasságos c. mesekép.

Én, mint büdösparaszt, megvótam Kádár alatt. Felmenőim lényegében nincstelenek voltak és mint nincstelen klerikális osztályidegenek, már Rákosi alatt elég jól összeszedték magukat, pedig nem is loptak.

1988-ban a szocialisták bevezették a munkanélküliséget, 1990-től széjjellopták a faluban a termelőszövetekezeteket, a ravasz öreg parasztasszonyok felvették szépen az Antall-nyugdíjat egymásnak hamistanúzás útján, aztán megszavazták az MSZP-t mert ezek a "rojatt Antallék csináták a munbkanélküliséget. "

7 év alatt elfelejtették, hogy kik csináták a munkanélküliséget és 2 év alatt elfelejtették, hogy ki lopta el a szövetkezeti vagyonukat.

Ilyen országban élek, ha én is mindenen felbasznám az agyam, nem vittem vóna semmire.

Én, mint idegenszívű az elsőtől kb a 74-ik sorig azzal foglalkoztam, hogy nekem magamnak mibű mim lehet. Lett is.

Amikor Orbánék kormányoznak.. hátz.. ők se a Hódbú gyüttek. Olyan országban élünk, ahol a párttitkárok 40 éve munkaidőben attejjista bróbagandátot csinyátak, vasárnap meg a Czeizel babyBooom-ban született gyereküket megkereszteltették a hetedik faluban az egyházügyi hivatal ráuszításával fenyxegetvén a papot. Ilyen országban? Ahol egy Sallai Benedek LMP-s tud lenni és túrkevei létére azt hazudhatja, hogy mezőtúri? Ahol egy drogos barom, annyi esze nincsen, min a NyócNyócvanNyócban Ludmillának, még szerencse, hogy a 3. mondata után bereked a kokaintól, mert egy egészséges értelmes mondatot magától nem tud mondani, Juhász Péter országos politikus lehet :D ???

Csürhe. Csürhe van, lopnak.

Namost Ortbánék úgy lopnak, hogy jól is érzik magukat, meg még a tömegek is jólérzik magukat.

Itt baszták el az agymosóitok. Nem frissítettekk. 2012-ben dógozták ki a 4 Csapás-t... és már a 2014-es választáson se vált be, de azért csak nyomták tovább.

Nemsokára Izraelben meg fogják unni az udvariaskiodást és a CIA-t nem becézik tovább Soros-nak.

Hat éve szopjátok ugyanazt a propagandát Lujza és Ripők... Nég eltelik 6 év és Kína hivatalosan is a Világgazdaság vezetőereje lesz. Ha Ojrópának szerencséje lesz és olyan vezetése, aki ki meri jelenteni, hogy Amerika az amerikaiaké
és
Európa pedig az Európaiaké
és Európai Ügyekbe Amerikának coki

akkor talán megússzuk. Ehhez még jó lenne, ha Szaúdi-Arábia is kitartana.

Az se ártana, ha valamit kitalálnának Izrael körül, mert a helyzet egyre súlyosabb. Láttam zsinórban három friss USA riportfilmet, amit mintha a régi n1-TV csinált volna, plaesztinbarát és erősen izrael-ellenes (hogy is mondják ezt 444-ül... "antiszemita")

2018.05.09. 11:00:14

@Frick László Intézet:

"Nem a világ szar, te vagy csicska"
- lakótelepi bölcsesség

Nincs ezzel a feudalizmussal semmi gond. Nem vagyok valami nagytudású történelemből, de hát ami Angoliágban, Franciaországban, német teürleteken kapitalizmus bevezetése és felépítése címszó alatt történt, az annyira ebmertelen és aljas és gonosz, hogy szinte biztosan gépromboló/forradalmár/kommunista lettem volna arrafelé... ahogy akkoriban mindenki az is volt, akiben volt egy csepp együttérzés, egy csepp humánum. Forradalmak, gépronoblások, körbekerítések. Eközben magyar földön patópáli semmittevés, megy a feudális termelés, csak semmi GDP, semmi osztályharc.
A feudalimzus tovébbélését sahát bőrömön tapasztalom, nem kellett ahhoz nekem Vitányit olvasni.
Ez a fejletlenség egyszer még nagy előnyünkre is válhat.

spájdernecc 2018.05.09. 11:45:04

@Frick László Intézet:
Jogos.
Valóban csak a létszámot 2ellenőriztem", a tartalmi dolgok még hátra vannak.

Lujzika Naíva 2018.05.11. 07:56:39

@spájdernecc: Üdv :) Jó látni egy régi arcot :)

Lujzika Naíva 2018.05.11. 19:10:42

@Frick László Intézet:

...Namost Ortbánék úgy lopnak, hogy jól is érzik magukat, meg még a tömegek is jólérzik magukat....

A tömegek NEM érzik jól magukat
van 2 millió agymosott állandó szőrsapkásuk, a nagyrésze régen mszMp tag volt

van félmilla külhoni szavazójuk, akik szemét gecik, hogy a kiszórt üveggyöngyökért veszik a bátorságot, hogy belepofázzanak más életébe
még ÁFÁ-t sem fizetnek, de tartják a markukat az anyaországi támogatásért
és van kb 300 ezer félanalfabéta, félfogsorú segélyes, aki 10 ezer forintért még a saját anyját is eladná az M5-ös mentén

a többi 7 millió nem kéri orbánt :D

Lujzika Naíva 2018.05.11. 19:12:11

@Frick László Intézet: lásd be, kb 2 millió ember, aki valóban rájuk szavazott, a többi elcsalt "külhoni" meg bözsike- ajándékcsomagos volt
8 millió szavazóból
a tömegek jól érzik magukat :DDD

TE érzed jól magad, mert cselédmentalitású vagy

Frick László Intézet 2018.05.14. 07:34:43

@Lujzika Naíva: Nézd, az emberek zöme leszarja a politikát. Él Magyarországon kb 2 millió proletár, a zöme cigány, a politikában valami úri köcsögséget látnak és a léyneg, hogy lesz-e píz.

Azt te se hiszed, hogy a bözsiutalványosok CSERÉBE a FIDESZ-re szavaztak.

A politikai érdeklődés, az valami nyuggertéme, bennünket öregeket érdekel és mi még talán valamit értünk hozzá -mondjuk te semmit sem. Még amit nagy nehezen belédvertek lánykorodban, azt is elfelejted a gyűlölségben.

A gyűlölséged, mint valami hasfájás... meghatározza a világnézetedet és mert te ebben a hasfájásban így látod, azthiszed, más is.

Ki nem szarja le.

Az emberek vásárolnak.. van pénz.. keresnek... cigány fiatalok tömegesen dolgoznak.. olyanok is, akiknek a szülei segélyen éltek egész életükben. El se mentek szavazni. De... akik nem mentek el szavazni, az nem egy Rosszul Megfogott és Szólított, de OPotenciális Orbánváltó Tömeg....

Az a gond, hogy ezt a választást SZÁMDRA nem Orbánék baszták el, hanem akik az agyadat ilyenre mosták és perszehogy most megmagyarázzák NEKED a bizonyítványukat, te meg ezt is elhiszed nekik.

Ha én felveszem az álláspontodat, miszerint Mindenért Orbán a Hibás. Minden probléma megoldása rbán Picsánrúgása. Ezt szépen elfogadom neked. Ezután politikai szakmailag tekintem: Nem létezhet arra magyarázat, hogy az orbánváltás is kell, meg az a luxus is, hogy szétbaszom az MSZP imázsát, megsértem a bázisát a lenyuggerezéssel.

Amit elhallgatnak előletek megint, az az, amit 2014-ben is elhallgattak: nem sikerült az MSZP bázistól szavazókat elcsábítani.
van nekem egy megalapozott gyanúm: Gyurcsány tavaly nyári akciói után jópár MSZP-s egykori gyurcsány hívő.. annyira berágott a jobbikos trükkön, hogy bosszúból elmentek a fideszre szavazni.
Szerintem még ennek a konteüómnak is nagyobb a valószínűsége az Új Kétharmad-ban játszott szerep-hez, mint a beléd tömött bözsiutalványos és vidékizős baromságoknak.

Jössz ezzel a bözsiutalványos öncsaló demagógiával, de sohasem adsz nekem
SAJÁT
magyarázatot arra, mi volt az a luxus, lemondani az MSZP kétmilliós bázisáról?

Örvendeztetnek benneteket azzal, hogy az MSZP 300ezer szavazatot veszített.. és... te benyalod a bözsiutalványost meg a pártízezer utaztatott ukránszavazó konteóját?? Nem szégyelled magad?

A kétharmad nem a FIDESZ csalásain múlott, nem a FIDESZ csinálta az Új Kétharmadot, hanem a gecik. Akik... perszehogy össze-vissza hazudgálnak, hogy ne bukjanak le. Hiszen a Show Must Go On és máris bennevagyunk a helyhatósági kampányba és a gecik azért is pénzeket akarnak húzni..
Nem válaszolsz arra a kérdésemre sem, hogy ha mimmehaltok, akkor mitől van a geciknek m,eg a "bukott ellenzék"-nek ennyire jókedve?

Arra sem válaszolsz, hogy mi ez az LMP baszás? Tán útban vannak a Budapesti Csatá-ban? Pont az LMP-t kell baszogatni? Az LMP szúrta el? Az LMP... szerintem még bűnbaknak sem jó.

A tömegek jólérzik magukat, egy szerdán vagy csütörtökön annyian vannak a hypermarketekben és bevásárlóközpontokban, mint mondjuk 2012-ben nakkarikor.

a Peek & Cloppenburgban 10-esével viszik a Boss ingeket és hosszú sorok kígyóznak a pénztáraknál.

És elhiheted nekem, hogy ez a sok-sok ember szarik a politikára, szarik a hasfájásodra és orbánra is szarik meg juhász péterről fingja se nincsen.

Frick László Intézet 2018.05.14. 07:38:45

@Lujzika Naíva: Hétmillió ember szarik a politikára. Meg a politikusokra. Még az újságírókra is. Semmit nem is fogyaszt a termékeikből. Esetleg poengifeket.

A Kitántorgók!!!-kat senki nem is meri még kérdezni sem. Mutass már nekem riportotkat kintiekkel, amit nem a fészbúkon vagy szkájpon készítettek. Mutass már nekem képes és videós riportokat:
Mit dolgoznak a tömegek, hol dolgoznak a tömegeke, főleg: Hol és hogyan laknak a tömegek, mi mennyibe kerül, a "mesés Jövedelmeik" hogyan helyezkednek el az ottani árszínvonalban, mennxyi az Egzisztenciális Jövedelmi Szint Märchen- vagy Wonderlandban?

Mutass már nekem egy vidéki riportot.

Amiket mondasz, mind szobai spekulációk egy hereveregető vagy petefészekmelengető kerevetről.

Lujzika Naíva 2018.05.14. 08:11:23

@Frick László Intézet: 1 darab peek and cloppenburg van az egész országban.

De, komolyan hiszem, hogy ajándékcsomaggal, utalvánnyal, stb, lehet szavazatot venni.
Ha tényleg olyan rohadt nagy a jólét, hogy lehet, hogy az én fizetésem az aldi hatórás pénztároskislány szintjén van? MIért nem adják oda, amit ígértek? Mert kevés bemondani,hogy mennyit kaptak a tanárok, ezzel téged, mint feltétlen hívüket beszopathatnak, de én látom a saját fizetési papíromat.

Egyébként tényleg érdekelne már, hogy kik a "gecik" meg az "agymosóim". Nevezd már meg, mert egyre kevésbé tudom elképzelni kikre gondolsz. Nem a mszp, nem az lmp, de KIK? Te sem gondolod, hogy a 444 szerkije alakítja a magyar nagypolitikát? Kezeltesd magad, teeee kofairigy :DDDD

2018.05.14. 08:21:59

@Frick László Intézet: Egy igazi mszp szavazó nem szavaz soha, még bosszúból sem a fideszre. A szabad kapacitású billegő szavazó azonban igen. Csak ugy amíg a billegő a 23 millió román meg az 5 millió kórházba igyekvő határom túli ellen szavazott az mszpre, addig rendben volt minden. Amikor meg tényleg barbár keltei hordák érkeznek, akkor meg milyen xenofób és demagógiának felülő a magyar.

Frick László Intézet 2018.05.14. 13:35:51

@nagyjoco: Nem komolyan gondltam, hanem csak szemléltettem vele, mint ugye konteo-t-

@Lujzika Naíva: Igen Lujza, rohadtul megnőtt a jólét, nagyon jó dolga van az emberekne. Fogyasztanak, autóznak... hajnalonta mozdulni sem lehet az autóval munkába igyekvők miatt. Megtöbbszöröződött az éttermek száma, a Family Frost-os kis terítőautó sokszor egy órát kénytelen ráhúzni és kifosztják. Én nem tehetek arról, hogy te nem a valóság-ban, hanem gyűlöletkletrecedben éééé'degélsz.

Ugye, vannak az Igazi Gecik, akik először jöttek az Agyfelbaszás alapú Kommunikációval, meg az ócskagecik -akiknek senki nem szopja be...

Nézd. nálad, a te "véleményeid" esteében tételszerűen tudom BIZONYÍTANI az agymosásod fázisait, pl a Jobbikról való "véleményed"-en le lehet mérni. Szó szerint szajkózol ilyen hazug öncsalásokat, mint az erzsike utalványos szavazatvásárlás.
Szavazatot csak proletártól lehet vásárolni, egyszer vót olyan, hogy az MSZP-sek liszt-cukor osztogatásával vették, de a proletárnak inkább pénzt kell adni.
Középoszutálybeli át nem szavazna.. még az Antall-nyugdíjért sem szavazott.. Felvette -és az ellenségre szavazott.

Az őrjöngéseidnek semmi valóságalapja nincsern. Nem is rendelkezel ismeretekkel a társadalomról.

A fdelsőoktatást csak meg sem karcolták ezek... a közép- és alsófokúról már 8 éve jóformán szajkózom, hogy kár volt hozzányúlni és se nem osztottak se nem szoroztak...

Ami súlyos gond az iskolák körül van, azokról te is hallgatsz. A gyerekek az középiskolától kezdve halogatópályára állnak s nyújtják a gyerekkorukat és halogatják a döntést. És a szülők is parnerek ebben meg az iskolák is.

És ebben nem a pénz a megoldás. Belnyomhatod te az istenb pénzét, az se lenne elég. Ez nem a múlt század 70-es évei és Finnország. Ez a hyperkommunikáció kora. Amikor a szabad véleménynyilvánítás egyre tilosabb. A vélemény sértésbe számít. A gyerekek nemcsakhogy döntésképtelenek, de véleményük sincsen, nem vállalják fel szemtől -szembe, fészbúkon, ha, esetleg. Minden képlékeny, bizonytalan. Aki annyira okos, hogy felsőoktatásban eltölthet időt, uigyekszik legalább 10 évig húzni. Megszerez 5 papírt, ami összesen nem ér egy felet a piacon. De hagyjuk ezt, mert érvekkel veled semmire se menni, annyira megvesz a gyűlölet.

Frick László Intézet 2018.05.14. 13:39:42

@Lujzika Naíva: @nagyjoco: Ennek az egésznek kb 10 év kifutása van és akkor nagy Visszacsapó hatás következtében a szélsőjobb, a nemzetiébredés, amikor már késő lesz, a mélyfranciák meg a nagynémetek jönnek... Kerítések Ojrópája.. amikor már késő lesz, akkor lesz ugrálás. Azt elárulom, hogy Az Első kerítés emelője lesz a hibás :D

Gyerekek, ez még csak a kezdet az übüiádban. Macron még csak az előörs meg Farázs. Ébredő Lombardia, Ébredő katalunya.. Az Ossi-k kijelentik, hogy ők tökös, még nem picsaemberek.

Most szeppentem meg egy ossi családi filmsorozaton (kb 2008-2010 k. készült): Wessi település neve sem hangzik el benne, a legnyugatibb terület, amit említenek benne a Harz. Menő munkát kap a hős: Berlinben.

Frick László Intézet 2018.05.14. 13:45:29

@Lujzika Naíva: Soha nem mondtam, olyat, hogy a 444 nagypolitikát alakítana. Agitációt végeznek, politikai kommunikációs meggyőző munkát, azaz mossák az agyakat. Szelektív ténykezelés. Amiket szajkózol.
"A negyede kitántorog a gyerekeinknek a fejlett Nyugati felsőoktatásba"
de se statisztika nincsen hozzá, sem azt nem tudhatjuk meg, hogy a Trefort Gimi .-ből gogy lesz országosan jellemző példa, se azt, hogy a szerinted is nyomorgóknak miből futja.

A környezetedben van pár gyerek, aki a tanulás mellett dolgozik, de egyébként tanulás UTÁN sem akarnak dolgozni és ők vannak többségbern. Esze ágába nem áll mesés jövedelemért kitántorogni?: Ott aztán végképp dolgozni kell.Itthon dolgozgat... de megáll 100ezernél, több nem is kell neki és szerintem ezek a gyerekek a jövő katasztrófája, nem a kitántorgók, akik előbb vagy utóbb úgyis hazajönnek a "mesés jövedelmekkel" mert csak hazaui árszínvolnalon érezheti mesésnek.

Törekcséplés ez így Lujzám, mert én olyanokat MUTATOK amikről hallgat az újság (orbánék is) te meg azt szajkózod, amit az újságban olvasol. Jófolrmán semmi köze se a valósághoz, se az élethez. Az, hogy "ismerősöd" meg a "kötzeledben" vagy az iskoládban.. ez messze nem az átlagmagyar.. még csak nem is átlag Bp.

Lujzika Naíva 2018.05.15. 06:30:57

@Frick László Intézet: de, ezek bizony a fővárosi és főváros környéki teljesen átlagos fiatalok, akik tudnak és akarnak is dolgozni. Alkalmasak és képesek is rá. És ha sokáig a tolvaj geci marad, akkor HUSS elmennek. Erről pofázok neked mióta. Azt, hogy te teljesen leépült, félgyagya, rosszul nevelt és rosszul szocializált, szar iskolákból kikerülő munkakerülő, untauglich emberekkel vagy körülvéve...hát...ez lenne a büszke vidék magyarországa? És ezek az emberek döntik el a szavazást, nem azok, akik heti 40-50 órában dolgoznak? Gratulálok nektek.
Láttam egy riportot egy ilyen segélyes faluból, minden rohad szét, egyetlen takaros, meszelt ház van, ahol egy öregember támaszkodik a kerítésen belül. Ő valahogy ott ragadt. És annyit mondott, "na, ilyen ingyenélet még soha nem volt, mint most".
Ennyit arról, hogy lehet szavazást nyerni, és ennyit arról, te mit látsz a világból. Kérdezd már meg kisebbik útódodat, hogy az ő fővárosi ismerősei, barátai dolgoznak-e, vagy otthon várják a segélyt.

Frick László Intézet 2018.05.15. 11:43:04

@Lujzika Naíva: Láttál agitációs propaganda riportot, amit forgatókönyv alapján készítettek előfeltevésekre építve, majd készrevágtak az előfeltevésekhez. Te nég az Ucca Embere riportokat is beveszed, amikből mindig a legpoenosabbak maradnak ki.

Ezért is fárasztó ez: Büszkén szajkózod: amit az újság ír. De még sok másféle település is van másféle emberekkel. Mint ahogy el sem kell hagynom Budapest határát és máris a te hiedelmeiddel ellentétes budapesti fiatalokat mutathatok.

A Kitántorgás! egy agitációs propaganda csapásirány. Lassan megváltoznak a dolgok, már nagyon sokat változott minden. Már kezdenek váltani pl az agitációs blogok is, ma már pl elvétve igazat is írnak [kívül tágasabb, határátkelő]

Te agitációs anyagokkal véled cáfolni, amiket én MUTATOK.

Amikor egyszer a jógyerekek netovábbja hozzám kegyeskedett szólni, MUTATTAM, hogy azon közlekedési lámpák, amik 8 éve 3ó5 perckor sárgán villogtak, ma 5 piroson lehet csak átjutni, annyit nőtt a munkábajárós forgalom, akkor azzal poenkodott, hogy mit tapasztalt kambodzsai (vagy vietnámi) [jutalom]útján efféle dugókról, csak mootorkerékpárokkal meg biciklikkel.

Mint már említettem, szelektív ténykezelés, agitáció folyik mindenünnen.
Én nem sorosozom neked nem migráncsozok, erre te mondolatként

...mlég tegnap eszembe jutott ez: Nincsen ilyen, hogy 444-es fiúk... annyira egységes az ellenzéki APO munkjája, hogy senki semmiben nem tér el a napi kiadottaktól, tehát a geciknek sem lehetnek véleménykülönbségeik. Az ugye természetes, hogy az autoriter doktátor Orbánnál nem lehet másvélemény. De mára sikerült a jógyerek geciknek ehhez lealjasulniuk. Nemhogy országos és politikai, de mellékes és kultur témában sem lehet eltérő vélemény.

Én sziovesen teljesíteném a kérésedet.. összehoználak vele, de ő a magadfajta agymosottakkal nem annyira türelmes, mint én. Nem udvariatlan vagy durva, sőt, ellenkezően. Kifejezettten cizelláltan udvariasan fogalmaz.

Honnan lennének a baráti körében olyanok?
Mennyit írtam már az ország mozaikosságáról. Én nem tagadom azoknak a mozaikoknak a létezését, amikből te totálisan általánosítasz )illetve hát nem te, mert... alig van önálló véleményed, csak azut fújod, amit az újság ír)

Ezt is szemléltettem neked, megoldódott a MMA kérdése... Ebből neked az úúúúságod semmit sem írt meg. Amíg alkalmas volt az MMA, addig naponta mosták vele az agyadat. Mióta nemalkalmas, nemtéma.

Hát képzeld el, hogy ugyanígy elhallgatják tőled az olyan szegény faluk eseteit és nem mennek oda riportozni, ahol ma a gyárban dolgozás a divat, főleg a fiatalok körében.

nem állnak meg riportozni olyan közhasznű munkásoknál, akik az adott területen szivesen és örömmel és értelmeset dolgoznak, mert ez nem illik a koncepcióba.

Agy fordulhatott elő az, hogy miközbenm te végig úgytudtad, hogy nincs is termelés az országban, aközben profit hegyek keletkeztek.

A te naptárad még mindig 2012-t mutat, csak közbensokminden változott.

Tíz éves ez a blog. Hogy elröpült. Legszivesebben már tavaly is ide se néztem volna, ez a függés, ez a blogocholizmus :D

Ne gfélj, a Kitántorgás-ban 10 év múlva akkora fordulat lesz

hogy ugyanúgy nem fog arról senki sem beszélni, ahogy ma éééérdekes módon nem téma az MMA.

Te az újságodnak hiszel, ami aztírja. Kértelek, hogy mutass már riportot kitántorgókkal, de nem fészbúkriportot .. hanem rendeset, ahol látjuk a munkahelyet, a szállást, látjuk a mesés jövedelmet nem e szarország árszínvonalához mérten, hanem szakszerűen, ahogy kell azt, a jövedelmet adó ország árszínvonalán.
A Trefort Gimnázium diákjainak van "egy szülői háttere". De a Kitántorgó!!! legjobb esetben is az állami iskolába tudja köüldeni a gyerekét.

Még a Retek Klub Házon kívül c. ahitációs magazinjának nyilatkozó Kitántorgók sem tudták azt mondani Angléiában, hogy simán beadják oda a gyereküket, hanem azt mondták, mesés jövedelmek, demokratikus szépélet, a tej a mézzel vajjal, még a geci is tejszínből való... De azért, ha a gyerek iskolás lesz, csak emiatt hazamegyünk, mert az angol köz népiskola egy vicc és nem akarunk butagyereket. (Utalok csak arra, hogy bármely angolszász filmben az éttermi asztalra rakott babacipő láttán az frissenértesült kispapa mibe fakad ki: "Miből iskoláztatom a kölköt?

Nem kéne az agymosásaidat csak összepasszintani.

A Ft-ba számolva 420-520ezer Ft-ot kereső bécsben magyar ápolónőnek nem lesz pénze arrra, hogy amerikaiegyetemre fizesse be a gyerekét. Ahogy a Trefort gimis gyerek szülejének meg van. Miközben mimmehhalunk az éhezéstől.

De a Trefort gimi mennyiben átlagos? Hogyan jellemzi a végzős középiskolásokat a 10 legelitebb gimi egyike? (Hogyan kerül valaki a Trefort gimibe? )
Nézd... te teljesen eszelős vagy már a gyűlölködéstől. Mutatja ezt a Jobbikról való "vélemény"-ed változása is.

Soha nem tagadtam, hogy a Lujzák Úságja nemlétező problémákat mutat.

Nekem e problémák megoldásával az a bajom, hogy egy Orbán Viktor nevű problémára vannak minden esetben lecserélve.

Frick László Intézet 2018.05.15. 11:46:49

@Lujzika Naíva: Az ingyenéletet a Németh-kormány vezette be. A "jobboldali" Boross(Antall) kormányt büntizte a nép és visszaszavazta azokat, akik bevezették az ingyenélet intézményét.
2002-2010. között ki se keleltt mozdulni az ingyenpénzért.

Most... mondjuk a közhasznúak talák harmada büszke öntudattal ül az utcán és csinálja a nagy semmit.. csak ez ugye nem olyan, mint az akkori ingyenélet, amikor nem beszéltek róla. A 2010. előtti. Esetleg a kamatolás kapcsán merült fel.

Ezt csak azért írtam, hogy.. megkiséreljelek szembesíteni téged a behülyítéseddel. Te csak azt a riportot akarod látni, amit láttál.

Persze más riportot, ha akarnál, se láthatnál, mert nem engedik át. A vágóasztal alá kerül a valóság, ha nem illik a koncepció[d]ba.

Frick László Intézet 2018.05.15. 11:48:15

@Lujzika Naíva: Hetek óta adósom vagy az okostelókáás kérdésemre adott válasszal.

Az még hagyján, hogy a 30 mínuszosok lekakilják a politikát.

De a telókáét nem képes a kezéből letenni.

Na, pl ez szerintem egy ütős probléma, amit látni se szeretne senki.

2018.05.15. 20:50:18

@Frick László Intézet: Ez a smartphone függőség sok éve kutatott terület. Először a Starbucks kezdte komolyan venni - mivel hirtelen a sorbanállási idő megduplázódott. A Starbucks kivizsgálta a dolgot és kiderült: az emberek a telefonjukat nyomogatják, ezért halad lassan a sor. Ezt a free wifi szolgáltatás lekapcsolásával ideig-óráig orvosolni lehet, de a mobilnet egyre jobb és egyre olcsóbb, szóval nem megoldás hosszútávon.
A hópihe generáció munkába állítása már nem ott kezdődik, hogy felkészítő tréning fedőnév alatt bepótolják, amit az iskolában nem sikerült megtanítani, hanem ott kezdődik, hogy bepótolják, amit az oviban kellett volna megtanulni - a társas kapcsolatok kezelésének alapjait. Ha beteg vagy, nem facebookon jelzed a főnöknek, hogy nem jössz, meeting alatt a telóka nyomkodása tilos. köszönünk érkezésekor és távozáskor, stb...
Az Economist a faszbukot pár hete a világ legaddiktívabb drogjának nevezte, oké, a Zuckerbergről szólt a dolog, ugyebár megmutatták Underwoodék, hol a helye, de a móresre tanításában még ezt is bedobták.
Döbbenet, mi megy és ébről évre rosszabb a helyzet.

2018.05.16. 08:07:03

@Frick László Intézet: Ébredj nemzet, tombolj vihar. Vótmán.

Frick László Intézet 2018.05.16. 09:30:37

@nagyjoco: Köszönöm a Starbucks-os közlést, ezt nem ismertem.

Ami engem aggaszt, az, hogy A Városban... hyoper vagy supermarketben
2-3 éves gyerekeket látok aztcsinálni, amit akarnak. Szoktam mondogatni, hogy ISten létének az egyik bizonyítéka, hogy Dunakesziben az Aucha-nál nem gázolnak el minden nap ilyen 2-3 éves gyerekekt, akik szépen nekifutnak az automatajtónak, majd nekik kb 10 totyogás és már kint vannak a szervízúttesten, ahol 50-60-nal szokás rövidíteni.

Nem lehet azt mondani egy gyereknek, hogy nem... de.. nem a szabadságra nevelés miatt, tehát koncepciózusan nem mondja a "szülő" a nem-et, hanem azért nem mondja a nem-et, mert lusta. Nincs kedve. Annyira nyűg a gyerek a nyakán, hogy ettől aztán még-nyűgebb lesz.

A különböző cigány népeknél jóformán nem látsz ilyet. És nem csak azért, mert a 7 éves nagylány gardírozza és fogja a kisebbeket. Ha nincs nagylány, akkor sem. 11-12 hónaposan szobatiszta...

Megkoncepcionálni megkoncepcionálja az értelmi segg az egykéjének a "szabadonhagyását".. semmi rendszeresség.. semmi "korlát".... ilyen a természete a gyereknek, az apjától örökölte, miért is korlátozná, majd lesz korlátozva.

Az óvodában ez folytatódik. vagy istenhátamegetti kis falusi óvoda, ami annyira elmaradott, hogy még... vagy méregdrága pénzes óvoda erdélyből hozatott magyar óvónőkkel, ahol normálisan, ahogy kell, foglalkoznak a gyerekekkel.

Az óvónő, amikor elkapod azzal, hogy az óvoda udvarán a játékidő, az nem pihenőidó az óvónőnek, akkor azt mondja, hogy ezekkel nem tud mit kezdeni, úgy adja föl óvodába a szülő,,, hogy még pelenkázni kéne.

Amikor megkérdezem a "szülő"-t, hogy van az, hogy a kis Mozart a zongoraszéken Mozart 2-es Köchel jegyzékszámú művét gyakorolván vagy maga alá szarik vagy gyönyörű helyes artikulációban kéri a pelenkát, felveszi, teleszarja, majd utasítja a mamit, hogy vegye le, azt mondja, hogy ez svéd típusú szabadságra nevelés.

A tanítónő az óvodára hivatkozik: még 10-es számkörben is bizonytalan a ygerek, nlémelyik beszélni se tud és a mozgáskoordináció. És aztán ez a mutogatás folytatódik is, a 3. osztályos tanító azt mondja, nem bolond ő, ez a 3. osztály, ő nem tehet arról, hogy az a geci Andi így adta föl a kölyköket, hogy 7 az elsős minimumszintet sem teljesíti olvasásból.
Az éhező nyomorgó falusipedagógusok a 300-600 méterre fekvő szolgálati lakásukból autóval járnak az iskolába, namost .. faluhelyen még biciklivel is járhat akár 3-4. osztályos is iskolába.. nem, autóval kell vinnie a szülőnek és természetesen a gyermek könyörtelenül érvel azzal, hogy ugyan apu, egyrészt 20 gyereket hordanak autóval, de Kitty néni is autóval jár a következő sarokról.

2018.05.16. 13:31:34

@Frick László Intézet: Izgalas jövő elé nézünk ilyen nevelés mellett.

Lujzika Naíva 2018.05.16. 19:00:01

@Frick László Intézet: de, az óvoda udvarán "szabad játék"-nak kell mennie, az óvónő szerepe annyi, hogy felügyel, ne történjen baleset, vagy nyáron időnként összehívja a gyerekeket, hogy igyanak vizet, vagy az árnyékba tereli őket. DE nem szükséges folyamatosan foglalkoztatni őket, ilyenkor ugyanis roppant fontos dolog történik - a kortársakkal való kapcsolatok felépítése, a játékszabályok kialakítása felnőtt nélkül, szocializáció. Amiről te beszélsz, az a poroszos nevelés, "folyamatosan kössük le a gyereket, mert akkor nincs ideje rosszalkodni." De nincs ideje szabadnak lenni, fantáziálni, bandázni, és saját magát szórakoztatni sem. Meg kell tanulniuk együtt játszani, felnőtt nélkül.
Milyen telokás kérdés? Nem emlékszem

Lujzika Naíva 2018.05.16. 19:03:39

@Frick László Intézet: pedagógus fizetés, roppant egyszerű, nyisd fel a közalkalmazotti bértáblát. Ki tudod nézni, mennyit keres egy főiskolát ált. isk. tanár. És tekintve, hogy a klikkhez tartozik az iskola, cafetéria, juttatások nincsenek, csak alapfizetés van. Túlórát szintén nem fizetnek, tehát havonta az alapot kapja meg.

Lujzika Naíva 2018.05.16. 19:07:45

@Frick László Intézet:

www.kozszolga.hu/pedag%C3%B3gus-b%C3%A9rt%C3%A1bla

tessék, nézd ki, egy főiskolát végzett, tehát általánosban kb 15- 20 éve tanító tanár kb BRUTTÓ 250-260 ezer forintot keres havonta. Nálunk az aldiba kezdő pénztároskislányt kerestek ennyiért HAT órás részidősnek. Még szerencse, hogy az ország jobban teljesít, és az emberek ugye, meggyőződésből szavaznak Ovira, mert olyan jól élnek :DDD
Neked pótfeladat: egy ált. isk. tanár hány inget tudna venni a Peek and Cloppenburgnál a havi fizetéséből. Ne feledd, a 250 bruttó az kb 165 ezer NETTÓ havonta.