A Jövő nem ember. Nincsen benne semmi humanitás. Tojik a Jövő a politikai korrektségre, az illiberálisokra, a fasszal se baloldaliakra, a tök' buta kereszténydemokrata bácsikra-nénikre, a fantáásszhtikkussan ééértékes jelentősművészekre, a szinglikre meg a proletárokra is.

takarodjatokapinajuktol.jpeg

Egy igaz kereszténydemokrata minden nap letérgyepel és úgy imádkozik, hogy a képen látható zseniális ember nehogy már a szaporodás igájába álljon, nehogy szülőgép legyen, isten ments attól!

Még a nép vagy az állam fogalmára is tesz vastagon a Jövő. Mégis, ha valamiféle konvenciók szerint tekintjük, pl Fejlettisztán, Bezzegisztán, Märchen -avagy Wonderland esteit, akkor csak el kell fogadnunk bizonyos "geopolitikai" vagy "földrajztudományi" vagy más konvenciókat. A Mesésen Könnyű Gazdagélet területeinek is van határa -hiszen akkor a mi szarországunk és szaréletünk hogyan különülhetne el ezen problémamentes és emberiélettökéllyel teliTársadalmi Kánaánoktól?

Tehát játszásiból fogadjuk el a konvenciót az álomhatárokról, melyek ezeket az álomállamokat elkertelik a szaréletünktől.

Az Álomélet egyik legfőbb kelléke az élet, ésugyebár áloméletről főleg a Homo Sapiens esetében érdemes beszélnünk. A Jövő szempontjából pedig főleg az számít, hogy ebből a Tökéletes Minta Fejlett Emberpéldányból mennyi lesz a jövőben.

Mondjuk 100 év múlva.

A Jövő nem keresztény. Nem nemzeti és még csak nem is heteró. Nem ragaszkodik a kórházi szüléshez, még az elavult pinás-szüléshez sem. A Jövő arra nem veszi a fáradságot, hogy nemlétező százezervállai közül csak egyet is rántson arra, hogy a minélfejlettebbnő annálkésőbben  szüli első és a császározás miatt valószínűsíthetően egyben utolsó gyerekét is.

A fejlettisztáni bezzegélet hajnalán pl a két-három gyermekes családok gyermekei a szinglilétet választották. Ha véletlenül elavultan még a konzervatív párosat, akkor maxxx 1 gyermekkel.

A Benelux Államokban a hippikorszak fejlettemberei nagyjából a posztklimakterium-ig önmegvalósítással foglalkozrtak, ekkor azonban nem a szokásosa, édes kiskutyusok vagy kiscicák tartásában pótcselekedtek, hanem érdekes színes kis gyermekcsapatot fogadtak örökbe, vietnámi, kambodzsai, afrikai és ritkábban dél-és-középamerikai gyerekeket, nemritkán egy VW T2/T3 kisbuszra valót.

A szingliség lényege szerintem a magas önálló jövedelemszerző képesség. Az igazi szingli annyira magas önálló jövedelemszerő képességű, hogy akkor is meg tud élni egyes-egyedül a kis luxusgarzonjában, ha önálló életvitelre elemien sem alkalmas. Akár ne is legyen konyhasarok sem a luxusgarzonja vagy stúdiólakása sarkában. Minden olyan dolgot, ami az életvitelhez tartozik, simán megfizet, ételt, mosást, takarítást, orgazmust. Ha leszakad egy gombja, akár fel sem varrja, eldobja a ruhadarabot, ha környezet- és szociálistudatos, akkor megfelelő gyűjtőhelyre juttatja el -pl a takarítást-lakáskezelést végző személlyel vagy céggel. Szerintem csak efféle ember lehet szingli.

Fejlettisztánban a fejlettéletben kb 44-50 évvel ezelőtt fordult át az elavult "múltsöpredéke" ócska, szarországoknak, vallásosbuta meg "nemzetikulturális" ősrezervátumoknak való 2-3 gyermekes apás-anyás családmodell az egykésre.

A Jövő-t innen kezdi el érdekelni a dolog. Két, őneki aztán teljesen mindegy, hogy milyen nemű-genderű, az ő számára csak darabszámra lényeges ember, statisztikatudományilag kettő, tehát akár ne is ismerjék egymást és soha ne is lássák, a Jövő a polipujjakkal való sokszázezer karja közül egyet fölemel, arról két valamilyen ujját előpattintja és úgy számol, hogy két ilyen után legalább két ilyen maradjon és esetleg legyenek olyan esetek, amikor kettő után a három marad.

Adott, valamilyenhatároltságú területen lakó embersokaság termékenységi rátája, ha 2 akkor ezen sokaság szaporodása egyenő a 0-val (nullával).

Fejlett- és Bezzegisztánban tehát nagyjából 50 évvel ezelőtt jelentek meg azok a fantassssztikussan nagyonfejlett emberek, akik úgy érezték, hogy az ő személyeséletük értékesebb annál, semminthogy a szaporodás kötelező nyűgével terheljék.

"méépont én ájjak a szaporodás igájába? vannak itt elegen énvelem értékekben föl nem érő picsák, szűjjenek csak azok!"

 

Igen-igen sok esetben a szüleik elképzelésével is találkozott ez. A II. világháború utáni konjunktúrában és ipari-kereskedelmi-marketing robbanásban az elavult, korszerűtlen szülőpárok az életüket a gyermekeik jólétére áldozták, taníttatták őket, vagyonokat gyűjtögéltek nekik és döntő többségük úgy volt vele, hogy idegeneknek és másoknak, még szerelmi viszonyok esetén sem sok köze van az őáltaluk összegürizett vagyonhoz.

A fejlettisztánok egyik legbezzegebb országa Svédország. Már a XIX. század végére, még az első világháború előtti időszakra annyira fejlett lett ez a csodálatos ország, hogy a termékenységi ráta 2 alá süllyedvén már 45 évvel ezelőtt állami intézkedéseket tett akkori kormányzata a termékenységi ráta 2-höz közelítésére.Képtalálat a következőre: „Dr Alban gif” A Svéd Kultúra Gyöngyszeme!

Ha olyan írózseni lennék, mint Bede Márton vagy Tóta W. Árpád, akkor most titkos előfeltevéseim segítésére egy kurvára vicces képet szopnék ki a kisujjamból arról, ahogy a Jövő leül és elkezd klasszikus skandináv, elsősorban svéd pornófilmeket nézni. 44 évvel ezelőtt a svéd pornófilmgyártás volt a világ élvonala, mégis rettegnék egy mai fejlettembernek belemenni a részletekbe, annyira szőrösek és nedvesek ezek a filmek. Nembeszélve arról, hogy a sajátos skandináv pornóhumor szerint a vaginákba és segglukakba még mimindenféléket is inzertáltak.

A Jövőnek nincsen nemi identitása, teljesen frigid és nem fecsérli az idejét pornóra.

Ami viszont a fejlettisztáni társadalmakkal kapcsolatban érdekelni kezdte a Jövő-t, az a Legfelsőbb Körök, milliárdosok és milliomosok, különböző vezetőrétegek, jelentősművészek és tudósok, zseniálisorvosok és egyéb pótolhatatlan emberek alatti rétegek, azaz az Átlagos Felső-közép és Középosztály, meg a leszakadó rétegekhez közeli alacsonyabbjövedelműek.

NSZK-ban 44 évvel ezelőtt egy pályakezdő munkanélküli vagy bárki munkanélküli is annyi DM segélyt kapott kb, amennyi "mesés jövedelme" egy heti 50 órákat gályázó Gasterbeiter-nek volt.

Az Átlag Középosztály... .... ... hogy fogalmazzak finoman... ha fontos kerekei is a Társadalom Gépezetének, tanárok, tanítók, ápolónők és buszsofőrök, bolti eladók és rendőrök... nem annyira egyediek és megsimételhetetlenek, mint egy jelentősművész vagy páratlantudós.

Mint József Attila anyukája a nyikorgó kosárral ölében, én is gyakran meg-megállva a moslékosvödörrel vagy a trágyás talyigámmal, Magyarország Legfejlettebb Emberpárjára gondolok. Féderer Ágnesről és Uj Péterről van szó. Ketten összesen egy (1) magot hagytak maguk után (hivatalosan... hacsak egy-egy szerencsésebb Bogikaka nem fogant gyermeket A Mester-től... (....deugye azokban az esetekben is az 1 Bogikaka 1 magot hagy maga helyett, tehát a termékenységi ráta nulla marad) . Nemzetéért aggódó igazi jó kereszténydemokrata hülyebácsi ilyenkor letérgyepel és elmorzsol pár miatyánkot afeletti örömében, hogy a Magyar Újságírásnak egy ekkora zsenije, mint Féderer Ágnes... nem veszélyeztette páratlan tehetségét és életműve alakulását még egy gyermek nyűgeivel... akkor lett volna nullás e csodás emberpár termékenységi rátája.

Villáminterjú a Jövő-vel:

FLI: Kedves jövő? - nem aggódik azon, hogy a legeslegeslegfejlettebb magyar emberpár ketteje mindössze 1 magot támasztván maguk helyett...ö.... A Jövő valószínűsíthetően Uj Péter ésvagy Féderer Ágnes -nélküli lesz?

JÖVŐ - Szarnék is rá, ha lenne emésztőrendszerem

FLI Köszönöm a riportot.

JÖVŐ Nincsen mit.

A fejlettisztáni nagyonfejlett társadalmak meséééésen fejlett jövőbevezető nőegyedei többségükben imígyen sóhajtottak:

"Én???- nehogy szüljek már!- van itt elég másra sem való  hülyepicsa,  szüljenek ők."

Ennek megfelelő A Világ termékenységi rátája is, minél elmaradottabb és szegényebb egy régió, pl afrikai térképország vagy ázsiai rémuralirendszer, annál magasabb a termékenységi rátája.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_r%C3%A1ta_szerinti_list%C3%A1ja

Ha pl Magyarországot tekintjük, hetek óta tudjuk, hogy a Szarország a Vidék-től és a szegényektől ennyire szar és minél proletárabb, annál magasabb a termékenységi rátája. Még cigányságunkon belül is a magasabb iparos, zenész és kereskedő, koldultató és kurvafuttató kasztokon aluli további kasztok termékenységi rátája, ha annyira fejletlen szarország lennénk, hogy szabadna ezt külön statisztikázni, hát kiderülne, hogy a legszegényebb romongróknál [-> Stratégiai gyermek -Gyenei Márta dolgozata 1999] a termékenységi ráta bőven 4 fölött van. Az elmúlt évtizedben a 12-13 éves romongró cigány nők többsége életterveiben a magyar proletár férj kifogását tűzte ki célul, ugyanis az ő fogalmi rendszerükben az asszony az urának a szolga-csicskája és szülőgépe, míg a férj-nek felesége van, aki parancsolhat annak a tökfilkónak és így legföljebb is 3 gyermeket szülhet, kettőt gyorsan, egyet meg majd babázni "öreg"-korára 8azaz 33-35 éves korában vállalná a termékenységi rátájukat 2 fölé emelő további gyermeket.

Tippem szerint Magyarország spermaimport nélkül is megmenekül a kihalástól a cigányságának köszönhetően. Azt bizton állíthatom, hogy az európai összcigányság számára a legkellemesebb élőhely Magyarország. Bár a cigányság Európéa legtitkosabb népe, szinte semmit nem tudhatunk róla, bár csak Magyarországon több10000Mrd Ft ment el valahová a "felzárkóztatásuk" címén. Tudományosnak talán elfogadható a cigányságunk nyelvi "feltérképezése", ami a gyajkorlatban a "cigány nyelv" jövevényszó-arányai alapján működik. A magyarországi cigányok meghatározó döntő nagytömege un "romongró" azaz magyar anyanyelvű cigány -akiknek a nagyszülei is magyar anyanyelvűek voltak már.

Ha tehát a Jövő szempontjait, pl a hozzá vezetés [-> jövőbevezetés] útját tekintjük, tudomásul kell vennünk azt, hogy a minélmagasabb jövedelmi és szellemiképességű rétegek annál is kevesebb gyermek vállalásával óvják csodálatos, páratlan és megismételhetetlen személyiségük kifejlődését.

Blogpajtásnőm  szivesen huhog egy agitációs propagandaanyag azon statisztikai adatával, miszerint szülőképes korú nőink 48%-a Kitántoróóóóg!!! ebből az orbánmiatt szarországból és "szomorúan bólint: Ők sem jönnek vissza, sohamár!". De ide egy kérdésem: Láthatunk-e szülőképeskorú nőt egyik kezében telefon nélkül? A világ legszebb tájain a legszebb szülőképeskorú nők rá se néznek a tájra.. hacsaknem szelfizés közben periferiálisan a telefon környületéből. Márpedig a csecsemőgondozáshoz igen gyakran két kéz kell, sőt egész percei vannak a csecsemógondozásnak, amikor az ember nem reagálhat az üzenetértesítő hangra.

Míg a szaremberek a Vidékiek és a szegények, azok 3-4-5-6 gyermeket is vállalván, egy-egy emberpár közülük, kettejük legalább 3-4-5-6 magot hagy maga után.

Magyarországon az ojrópaiságra érdemesen fejlettembertípus kizárólag Budapesten élhet. Budapestet természetesen időnként tágabban értelmezhetjük, tehát a Balcsíííí bizonyos régiói is szinte Budapestbe számítolódhatnak.

Így természetesen a legjelentősebb tudós társadalomkutatóink is Budapesten élnek. Nem egy túl nagy ország ez a szarország, az ember, ha egy átlagos autót telitankol Sporonban, fél-háromnegyed tank üzemenyag felhasználásával átautózza.

Ugye, szarországban szellemnek-észnek nem sok az esélye, mindannyian szomorúan konstatáljuk a szarország humuszálódása esélyeinek csökkenését amiatt, hogy a CEU-nak el kell menekülnie a hitlerista kádárdiktatúrából. Hála istennek a Párbeszéd nevű politikaiképződmény bejutott a diktatúra parlamentjébe, ahol majd életük-bebörtönöztetésük, lágerbehurcolásuk veszélyének vállalásával kell minden nap felszólalniuk a súlyoselnyomás ellen - vagy pl a Jövőbevezető Korszerűen Új Családformák elterjedéséért.

A CEU vagy a Párbeszéd Magyarországért épületétől mindössze 155 kilométerre van egy település, amiről, minthogy Vidéken van, szinte semmit nem tudnak az életre egyetlen alkalmas helyen, Budapesten tartózkodó és élő társadalomkutatóink. Ha Budapesten számítógép elé ülünk és a KSH teljes adatbázisa számainak algebrázásán meg matekozásán szövünk társadalomkutatásokat, soha nem fogjuk ennek a településnek megismerni a nevét. A helyi szokásjog szerint ugyanis a gyermek azé, aki megszüli, gyorsan a nevére véteti még a szülészeten , hogy a gyermek után járó pénzek és támogatások őtet illessék. Ennek megfelelően a buzipárok is valamilyen formában egy gyermeket szült-gyermekes embert bevesznek a bulinba, mert kell a megélhetéshez a gyermek után járó pénz. Éééérdekes módon a proletáriátus, a mélyszegény rétegek a gyermeket jövedelmi forrásként kezelik, míg a jobbmódúak, a minélmagasabb egyfőre-eső jövedelműek, annál szivesebbek kompenzálnak önhazugságokkal és ehhez szivesen is körözik a TÁRKI szobatudományos statisztikai kivonatait arról, mennyibe lenne egy gyerek, ha a felsőbb- és felsőközéposzutályban valaki veszélyeztetné a csodálatos elméje kibontakozását vagy karrierjét a vállalásával...

pedig ott, Fényesfővárosunktól 155 km-re már 10 évvel ezelőtt, tehát még a Fejlettség Esélyeinek Éveiben már olyan korszerű és csak a Jövő szerint nem jövőbevezető családmodellek zsezsegtek, amik a CEU vagy a Párbeszéd Magyrországért prominensei szerint jövőbevezetőek. Csak hagyományos férfi-férfi melegpárokból 14 él ebben a kis faluban. Aztán a gördülőmodellek, a két-apás 1 anyás + a nagymama is beszáll -modellek. Transzneműek, Két egyharmadcsalád + két félcsalád-modellek. Conchita Wurst csodálatos győzelme óta a Vidék proletárfalvaiban a transznemű fiúk beceneve Koncsíta. Ha lenne Vidéken merészen tájoló tipikus index-geci újságíró, akár többszáz Koncsítával riportozhatna az Elmaradott Vidék-en. Az a meglepő, ha egy proletáros faluban csak egy Koncsítát találni...

A Párbeszéd Picsaország olyan fejlett családformákat tartana a jövőben bevezetendően kívánatosnak, amik már egy évtizede is megvoltak, csak éppen ezen jelentős értelmiseggjeink nem tudnak ezekről, mert még Budapest-nek is vannak számukra ismeretlen trópusai, teszemazt, a Bögre utca vagy a Bogáncs utca.

Általában a fejlődéshez fejlődésminták szükségesek Ojrópában, bezzegelés közben bezzegterületekre kell mutatni. És bezzegcselekményekre. Vegyük pl a buzitüntetést, mint műfajt. HA az ember kellően tudós és elővigyázatos és az USA buzitüntetéseiből véééletlenül nem veszi figyelembe az első 10 buzitüntetést, amin a buziknak heterónak kellett öltözniük és rendőri őrizet-felügyelet mellett elliptoid körökben masírozniuk a tábláikkal, tehát ha könnyeden eltekintünk a korai szakasztól és egyből a hippikorszak lerohadása utáni funky időkkel kezdjük a bezzegelést, jól elszégyelhetjük magunkat ebben a szarországban.

Ezen a településen, a régiótól eltérően, a lakosság száma stagnál. Pedig jó sokan költöztek a településről a Szentmihály Lován vagy pedig tántorogtak el fejlettrégiókba. Ez azt bizonyítja, hogy a helybenmaradó lakosság termékenységi rátája annak ellenére is bőven 2 fölött van, hogy a gyakorlatban majdnem annyi férfivégbélbe folyik ondó, mint vaginába. A szopás annyira közhelyszerű, hogy  a néhány elavult, maradi, tehát még heteró házaspár  felháborodottan trükközésnek szólja le, ha az asszony bepróbálkozna ennyivel elintézni. Nnnna!

A Jövőt ez az egy érdekli. A termékenységi Ráta.

2 fölött van ebben a faluban, kb 2,2.

A hülye kereszténydemokrata bácsik pl a Keresztény Ojrópa sorság nyavalyognak, holott Märchenlandban is a hagyományos kereszténydemokrata családokban az egykézés elterjedvén ezek a családok egyszerűen kihalnak. Märchenland azért került ilyen helyzetbe demográfiailag, amilyenben van, mert e kereszténydemokrata bácsik-nénik nem csináltak gyereket, nem szaporodtak, nem sokasodtak, legföljebb egy egykével letudták a szaporodás nyűgeit. 

Nem tudom, mi a fasz baja van a buta kereszténydemokrata bácsiknak Angela Merkel bevándorláspolitikájával.

A Jövő szerint a dolgok jól állnak és a mostani, kihaláshoz vezetó 1-es vagy 0,9-es termékenységi ráta helyett a hagyományos 1 + 1Xn anyás és legalább 3-4-5 gyerekes családmodellű vallási fundamentalista és a nőket szaporodógépnek nézős modellek fognak elterjedni. Sőt, 1 IsteniFérfi-hez akár 2-3 szaporodógép is tartozhat. A Jövőt oszt kurvára is érdekli, hogy az adott területen az 1 Isten-nt Allah-nak vagy Jahvé-nak híjják...

A Jövő szerint ez a forma vezet hozzá. Bele:

2<

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr9713875276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.04.28. 11:01:35

Jo meglátás! Ez van, változás nem lesz.

Frick László Intézet 2018.04.29. 07:36:20

@Burgermeister:
Egy óind bölcsesség szerint az ember élete annyit ér, amennyit az utolsó percei. Nyilván "mimmehalunk" de nem mindegy szerintem, hogyan.

Szerintem az elbutulás (idiorácia) az egyik legszörnyűbb halál.

Quentin Taratino-t tartom a legjobb kortárs filmrendezőnek. Ha a jótündértől 1-et kérhetnék, azt kérném, hogy ezt a filmet Tarantino remake-elje:
videa.hu/videok/film-animacio/hulyek-paradicsoma-teljes-film-idiocracy-3dZjJAbORnsYx4n5

2018.04.30. 09:55:00

@Frick László Intézet: A nyugati társadalom túlérett, most szépen elrohad. Kár érte, nagy ciizáció volt egykoron.

PesszimPista 2018.05.06. 11:56:01

Én ezt tán még itt is emlegettem korábban.
Bevándorlás ide, vagy éppen oda, migráncsok fel, avagy éppen alá, csaor erre meg arra, megmég kituggya mennyi marhaság . . .
Hosszú távon úgy is csak az leszen majd bárhol is, aki szaporodik.
Aki meg nem, . . . az nem lesz . . . punkt.
Ez egyfajta kulturális/szoicio evoluciós folyamat.
Ez a kultúra -már amivé fajult- láthatóan nem érdemes a jövőbelépésre.
Jön majd másik, meg majd másik, és ha az élet közege addig el nem vásik . . . . lesz majd egy méltó.
Nevezhetjük Istentől való törvénynek, vagy csak a nagy mozgatórugónak . . . de ami nem aszerint működik . . . az -a valamikori- jövőben mindenképpen a levesben köt ki.
Azért azt el kell ismernünk, hogy szép karriert futott be a Római birodalom . . .
Most a valódi végnapjai jönnek.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.05.13. 10:35:10

spengleriánus jövőkép.De azt valahol az allahozó és fejkendős-koránszülő népesség is sejti, hogy a marchenland létrehozásához és fenntartásához kell egy olyan társadalmi réteg, ami az övéktől alapvetően más mentalitású. Mindenki metalálja a helyét.

Frick László Intézet 2018.05.14. 07:18:45

@Dinamuki: "A valóság szegényház."
/Kosztolányi/
Spengler.. meg a nagy filozófok igazából költők is. Wittgenstein óta nyilvános titok, amit már Nietzsche óta tudunk, hogy az a költő, aki igazából dilettáns és nem tud jól verselni, az "filozófus" lesz.

A valóság rémunaémas lesz: Nem lesz vége a világnak.. az ojropid faj sem ússza meg olyan könnyen... kicsit emlékeztet engem ez a tinédzser alkoholistára, aki büszkén odavakkantja, hogy nem teknősbéka ő, hogy 100 évig éljen. De aztán, ahogy Aviciii is járt, a túl jó máj és gyomor átka, hogy széjjelmegy az ember hasnyálmirigye és annyi év semmit sem hányás után úgy fosik a WC-n hogy közben sugárban hány maga elé és rettenetse közérzettel, miközben az alkoholszomj kínozza, még a fajbort is centenként kell leküzdenie... nagynehezen bevisz fél liter bort és.. egysugárban kiokádja- vagy fossa.
namost így fog járni az ojropid is.

Azt mondja Bede Márton pl, hogy Ojrópa rohaggyon is ott, ahol van, ő tud vagy öt helyet, amit a Soros támogatásokból elspórolt pénzeiből megvásárol és ott ő el lesz, mint a druszája Hevesen.

...olyan... kellemetlen augusztusi poros kánikulás augusztusi bajor vasárnapdélutáni hangulatú lesz az egész... nyúlós... mázgás... vacakolás... nejlonnáci ojropidok ébredése és terrorkombattói... Ébredő Muzulmán Ifijak inverz reakciói... szeméthegyek... tehetetlenség... a muzulmán fiatalok egy része, főleg az ázsiaiak hazatántorognak a szüleik közben eléggé jól fejlődő földjére. Pakisztán szionte biztos az Indiai Iparirobbanás és Befektetések áldozata lesz. Azaz fejlődni fog és ez fel fog hatni Afganisztánig.

A súlypontok már most áttevődtek Kelet-Ázsiába

Itt meg Ojrópában a rumli.. mázgás mocsok.... nyúlós huzavonák.. sok szemét meg szar, aminek persze nem lesz más gazdája "OrBán Viktor"-on kívül.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.05.14. 13:16:22

@Frick László Intézet: no, Spengler ugyanígy gondolja, mármint h felesleges, nem játszik szerepet a sok nyugati filozófia, költészet, kultúra, gondolatok, vagyis a gépeken kívüli bármely nyugati vívmány, ez nem lesz lényeges, csak a nyers erő, az új öszötnemberé a jövő. Erre mondtam, h spengleriánus vonal, amit írsz, és h. azért nem egészen úgy van az, ahogy ti gondoljátok.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.06.16. 09:57:35

Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri.
Bölcs 4.2
Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, és örökké ünnepli diadalát, mert győzött a tisztes küzdelemben.
Bölcs 4.3
De nincs haszon az istentelenek gyerekhadából, és a fattyúhajtás nem bocsátja mélyre gyökerét, sem szilárd alapra nem tesz szert.
süti beállítások módosítása