A XIX.  a Nagy Találmányok évszázada volt. Ha valaki olyan beteges elavultan papíralapú olvasásbuzi, mint én és  a Révai Nagylexikont is kiolvasta már, a XIX. század elképesztő iparigépeinek és berendezéseinek sokaságát gyönyörű rézkarcokon láthatja. Pl a kakaófeldolgozás, a gyapjú-textilipar gépsorait vagy éppen a tökéletes krematóriumét.

A krematórium Alfred Nobel fejlesztő-és feltaláló mérnök fixaideája volt, ugyanis valami elemi, XVIII. századi rémrettegés élt benne az elevenen eltemettetéstől, annak is attól a fázisától, amikor a tetszhalott az elföldelt koporsóban vagy a rázárt kripta ajtajában tér igazán éber-eszméletére. Több zseniális felhomályosodáskorabeli-és mechanikus-materialista találmány fűződik ennek kiküszöbölésére. Alfred Nobelt inkább más kutatási területek kötötték le, ezért mániáját elintézte azzal, hogy a krematóriumok elterjesztését preferálta, másrészt végrendeletében megállapítotthalála után erei orvos általi felvágását rendelte el -persze a hamvasztása előtt.

A XIX. század a materializmus, a felhomályosulás korszakának fényesdélelőttjét nyitotta. A vallások mint olyanok a babonaságok mellé süllyedtek, az un "keresztény egyház"-ak elveszítették politikai hatalmukat, egy nincstelen zseniális ifjú, ha ingyen-könnyen és gyorsan nagy vagyont és jelentős tekintélyt meg befolyást akart, már nem papnöveldékbe küzdötte föl magát, hanem feltalálónak készült. A kis Nóbel Frédike már 13 éves korában nitroglicerinnel kisérletezgetett.

A XIX. század második harmadától egy zseniális találmány, a vasúti közlekedés pl új korszakot hozott a jelentős művésznők életébe. Addig gyakorlatilag az utazás, mint olyan, nem nőnek való műfaj volt, a lovasközlekedésieszközök lerázták a méhét is a nőiutazónak, az utazó nők minimális együttutazó létszáma 2 volt, mert egy magányos egyedülutazó nő nem tudott pisilni, de levetkőzni sem az egyedülpisiléshez nőtársa  segítsége nélkül. Sokan nem gondolnak ebbe bele, amikor Fanny Mendelsohn csírájábaholt karrierjén sopánkodnak. A krinolin feltalálása ugyan segítette a nőket az egyedülpisilés örömeiben, viszont nem könnyítette meg a nőilét pisilésen kívüli szakaszait. 

A  tudományosan megalapozott ateizmus vagy a darwinizmus (evolucionizmus) mellett szerintem a XIX. század lefontosabb kapcsolódóeszmei áramlatai a (mechanikus)materializmus és a hyperpozitivizmus.

A filozófia  egyre kevésbé számított a természettudományok anyjának. Jóformán Albert Einstein volt az egyik utolsó természettudós, aki nem felejtette el Minden Tudományok Anyját és munkásságát szüntelenül filozófiailag is megmessette. Einstein jelentős tudós volt -szerintem az egyik leginkább figyelmeztető és leginkább ezért mellőzött sejtése a méhecskék kihalását hozza összefüggésbe az Emberiség utolsószarása napjával. Vagyishogy az utolsó méhecske kihalása után már nem sok esélye lehet az evolucionizmus alapján a Földön jelenleg ideiglenesen állomásozó és már túlzottan elúrhodó vérengző majomfajnak a Homo -és csak korlátozottan, egyes egyedeiben- Sapiens-nek.

Mielőtt folytatnám, definiálom, mit tekintek én találmánynak. Szerintem

akkor van készen-egészen egy találmány, ha nem csak a föltalált bármi kitalálását, majd elkészítését, sorozatgyártását, javítás-szervizelését vezeti végig, hanem folytatja a találmány befejezését a föltalált bármi hulladékainak és elhasznált maradékainak a kezelésével.

A fejlesztőmérnökök reggele ezzel kopögtatott be: Sok hamari találmányról aztán menet közben derült ki, hogy átgondolatlan, befejezetlen és további új felfedezések sürgős végighajtását indokolja. Pl már elterjedt a gépkocsi akkor amikor még nem gondoltak arra, milyen veszélyes sima ablaküveget vágni bele szélvédő gyanánt. Elkapott a gépkocsi egy fácánt és a szilánkokra tört üvegtábla egy darabja elmetszette a vezető nyaki verőerét. Ésígytovább.

Például Afred Nobel hírhedt találmányának, a dinamitnak köszönhetjük a modern bányaművelés és vasúti-közlekedési alagútépítés elterjedését. Nobelnek azonban még életében meg kellett tapasztalnia az emberiség evolucionálisan nem egyenletes fejlődése következményeit. Az, hogy a Homo Sapiens mint olyan, annyira fejlettre is evolucionálódott, mint Alfred Nobel, nem jelentette automatikusan azt, hogy e faj egyes törzsi vezetőinek több esze lett volna robbanóanyagok felhasználásához, mint mondjuk egy orángután vagy csimpánzfőnöknek. Jó sok jellegzetesen emberi aljasságot is műveltek Nobel találmányával, ezért Alfred Nobel kifejlesztette ötletét a róla elnevezett díjról és meg is alapította.

A Nobel-díj aztán nagyjából fixálta is azt az attitüdöt, ami Nobelt és a korszakát jellemezte.

A feltalálók és fejlesztőmérnökök szépen telepöcögtették a XX. századot főleg átgondolatlan és gyakran elvégeletlen, befejezetlen találmányokkal.

Így jártak a polimerek. Az is jellemző, hogy ipari felfedezéseket hadiipari, tehát politikai, tehát vérengző gyilkos-majmi indokokból finanszíroztak. Vagy félfelfedezést és nemelvégelt fejlesztést azonnal hadiipari felhasználásba ragadtak el. A II. világháborúban jó sok ejtőernyősre, tehát ejtőernyőre, ejtőernyővel ledobott utánpótlásra volt szükség, ez pedig nagy löketet adott egy polimer, a nylon berobbanásának. Szépen fölfedezték a nejlont, meg a polietiléneket, csak éppen azzal nem foglalkozott senki, mi lesz az 500 éven túl is rothadhatatlan, nem lebomló maradékaikkal. A XX. század utolsó harmadára tele lettek a Föld legfejlettebb szárazföldi területei polimerek hulladékaival. Az semmi, de a Világ legeslegfejlettebb városából pl szemétszállító hajókkal hurcobálták az ilyen hulladékot az Atlanti óceánba.

A XX. századdal nyitott állítólag az Atomkorszak, bár a tudomány mai állása szerint egy atomerőműben a magreakció kb addig és úgy tartható felügyelet alatt, ha-amíg nincsen komolyabb meghibásodás. Egy igazán nagy bajban nem képesek egy bizonyos határon túl megfékezni a reakciót. A XXI. századot írjuk és egyelőre még ott tartunk, hogy lehetséges újabb-és újabb gátakat készíteni azellen,, hogy ez a befejezetlen felfedezés és találmányhalmaz is az Emberiség nyakába rohadjon, mint a többi.

Az evolucionizmus természetesen a fejlesztőmérnökökre is érvényes és igaz. Vagyis a fejlesztőmérnök ha éppen nem talál melót, akkor csinál magának. Az alkalmazói úgyis buták a tudományokhoz, hiszen éppen ezért is van szükség őrája.

Mintha dinnyecsőszt egész évben és kórboncnokot már óvodákban is állandó teljeséves egészállásban foglalkoztatnánk.

A fejlesztőmérnök nagyjából úgy tenyész, mint a bürokrata, aki semmiértelme fölöslegesmunkája kikaparintása után már azonnal arra törekszik, hogy maga alá beosztott tintanyalnokokat és aktakukacokat szerezzen össze, akik a föloösleges és öngerjesztő "munkája" dandárját elvégzik. Pompás az összefonódás más irodaiterületek virológ ingyenélőível, nincsen az az egyébként hasznos ágazat, környezetfejlesztés vagy védelmi terület, ami  bürokratikus túlburjánzása következtében ne igényelne azonnal tökfölösleghes fejlesztőmérnöki kapacitásokat is.

A fejlesztőmérnök célja a szüntelen fejlesztés. Báregyébként fejlesztésre vagy van szükség vagy éppen nincsen. A szüntelen permanens fejlesztés indokait e K+F osztály rendszeres prezentációkban tárja a vállalatvezetések elé. A konkurrenciaharc is afféle evolucionizmus: a versenyben a cégek egymást is fejlesztésekbe hajtják.

Vannak a látszatfejlesztések, amikor maga a termék, a váza, a műszaki alap és főlényegei nem változnak, csak a design, a csomagolás, a márkázás és a reklám-marketing járulékai.

A Beépített Hiba célja a veddmegdobdelista picsa attitüd fokozása. A túlfejlesztett termékbe olyan hibát építenek be, ami az elkényelmesedett egységsugarú felhasználót a termék eldobására és "új" vásárlására ösztönzi. Igen sok esetben csak a forma és a design új -a termék belsőváza, főkritériumai, törzse, alapja, motorja, a hajtáslánc, a fékek és ellensúlyok ugyanazok, mint a "leváltott modell"-nél. Kedvenc autóm utolsó nagy korszaka a múlt század 90-es éveire esett. Már az 1994-es facelift-nél a fejlesztőmérnökök igyekeztek beépített hibákkal elvadítani a különben házilag könnyedén LEGO-zható autótól a híveket. 1998. után azonban bevadultak: egyszerűen nem festették le az autót kritikus részeit, hogy az látványos rozsdásodással vadítsa el a vásárlókat. És kényszerítse majd őket az új modellre cserélni a régijó megbízható-t. Az új modell a régivel szemben látványosan nem rozsdásodott: csak a láthatatlan fő tartórészeit eszi széjjel a rozsda. Magyarországon azonban sok felhasználó zsigulikon meg más szocialista ipari termékeken szocializálódván igyekezett az utolsó békebeli jó igazipéldányokat megvásárolni, fogott egy hátipermetezőt, megtöltötte fáradtolaj és nitrohígító keverékével és a korrózióveszélyes helyeket belülről kifújta.. ahol hozzáfért, fáradtolajjal kevert sárral tapasztotta ki. Mert egyébként ez volt a márka utolsó igazi autója, azóta kizárólag megbízhatatlan fostalicskákkal jön a cég. És minélkorszerűbbek az új s újabb modellek, annál fostalicskábbak. A kommentoszlopokban szivesen szórakoztatom olvasóimat a picsaautó marketing veddmegdobdelista trükkjeivel.

picsatarsadalomszimboluma.jpg

Ebben a folyamatban, a fejlesztés kvázi vagy tényleges sávjaiban a döntéshozói csomóponti emberek meggyőzése a főcél -aztán pedig a felhasználók beugratása a felhasználásra.

Ebben a blogban is foglalkoztunk már a japán gazdaságpolitika nyomorult belsőfogyasztásgerjesztési kisérleteivel, amiszerint a gyakorlatban 8 évesnél idősebb gépkocsit óriási költségek mellett lehet csak forgalomban tartani. Az europid picsa autószerelők szerint is a 8 éves vagy öregebb japán autó kuka, enter. A japán fejlesztőmérnökök részletekben tervezik az autót, sok szervizmunkát a motortérben csak icipici japán kacsócska képes elvégezni,, egy europid mancsa be se fér.  A japánok mérhetetlen kinemhasznált energiát és anyagokat pocsékolnak bele a 8 évesen kidobott autóikba. Amiket aztán orosz kereskedők fölvásárolnak -Ma már a Balkán hegység déli lábainál árad a jobbkormányos japánautók árja. Ezeket az autókat nemhogy megjavítják az orosz tajgán és Szibéria erdőségeiben, de alkatrészhiány esetén a Toyotát a Nissan-nal és a Subaruval házasítják össze meghintvén kevéske Audival és egy csipetnyi Volvo-val. Ami a japán és az europid picsaember fejlesztő mérnökök szerint nonszensz, hétköznapi gyakorlat az a tajga rémesen posztszovjet orosz és mongoloid népeinél.

 

 

Talán van valami jelképes abban hogy képlopás miatt e bejegyzésem fele megsemmisült. Innen csak tákolom utólag.

Emblémafejlesztés. Miközben óriási összevonásokban megakonszernek egyre szűkebb választékot kínálnak, a pofonnak a szar az, hogy látszat szerint a variációk száma végtelen. CSak a világ büdösparasztjai sunyulnak ebben is, ezellen is. A nagy magyar politikai bölcselő Joszip W. Tota meg is mondta: "Józan paraszti ész pedig nincsen." -úgy értette a nyomorult geci, hogy az ilyesmi nagyon büdös a Jók és Igazak-nak. A Jók és Igazak az átverhető buta parasztot szeretik, akinek érdemes megvásárolni a Fendt márkanévhasználati jogát és nem kezdi el nézegetni, hogy valójában kik és micsoda gyártja a traktort hanem a Fendt régi jóhírére megveszi. 


Az a baj a magyar paraszttal, leáll alatt a 30000 km-t futott Mercedes, letilt,elviteti drágapénzen a régi szerelőjéhez mert neki arra nincs pénze, nem azért vett 12 millióért autót hogy két hetet várjon, míg az Assistance visszahozza. és akkor a szerelője kiröhögi és mutatja neki a Renault motort a motortérben meg ez nem az az eset a Mercedes régi koncepciója szerint, midőnis úgy tervezték az autókat, hogy azok az ausztrál sivatagban, a namíb vadászat alkalmával, a Tűzöldön vagy Katmanduban is egyszerű eszközökkel átlagos autószerelő számára javíthatóak legyenek. 2000 óta új a koncepció , minden autógyártó picsaautókat terveztet és fejlesztet, átverhető picsaembereknek nézve le a vásárlóit, beépített hibákkal kergeti felesleges újvásárlásokon keresztül anyag és bevittenergia pazarlásba a tényleg is egyre picsább vevőket. Visszatérve a magyar büdösparaszthoz és régijó sufniszerelőjéhez:  itt nem lehet babrálni , a kompjuter letiltotta az autót és csak a gyári főszervíz a kódjával fér hozzá Budapesten. Ekkor a büdösparaszt meghozza a vásárlási döntését: a picsába kivágja az új Mecedes (ejtsd mercedes) kocsijait, nem számít, hánytízmilliót bukik. BMW detto ugyanez.

A fejlesztőmérnök tudván tudva bűnözik, amikor az olajszint érzékelőt olyan mélyre tervezi be, amikor már oly kevés motorolaj van az autóban, hogy a motorcsapágyai hamarosan beállnak és a dugattyúk széjjelbombázzák a fos spiáter-aluminium öntvény motort. A picsaautó fejlesztő koncepciók előtt a motorolaj alacsony szintje miatt már akkor elkezdett a figyelmeztető lámpa villogni és a hangjelzés bíp-elni,, amikor a pálca még az olajba ért és volt idő olajszintet helyreállítani. Ma a legkorszerűbb autókban olajpálca sincs. Minden szarért letilt az autó, de az érzékelők és motorolajadagolók hibái miatt felevett motorolaj miatti motorszétbombázódáskor még csak nem is villog és bípel az autó! Vagy ha, akkor már annyi ideje sincsen a vezetőnek, hogy benzinkutat keressen motorolajat vásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8712132145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.17. 11:38:07

Risikofaktor 1 zu X
Apocalypse ungewiss
Nach vorne ohne Kompromiss
auch wenn die Zukunft ungewiss

-Die Krupps

www.youtube.com/watch?v=Z0PrqKFuYV0

Frick László Intézet 2017.01.17. 15:05:41

@nagyjoco: Gyönyörű XIX. századi idézet. Akkor iks, ha a Krupps-ok esetleg már a XX. századvban bőcselkedték volna.
Ez az apokalipszis cucc olyan, mint amikor kamaszok az öngyilkossággal hőzöngenek, hogy ők nem félnek a haláltól,, halál a májra, igyuk halálra magunkat, jó, maj' rákot kapok a cigitű, de szíjjom mert bátor vagyok.

Az a baj, hogy meghalni nehéz. Oké az Apokalipszis, de addig van 200 év.
És a mi nemzedékünkből sokan okoskodtak oda, hogy okés az Apokalipszisba vezető évszázad, de úgyse érem meg.

Nem a MedMeksz korszaka a nehéz, hanem odajutni.

Nem meghalni nehéz hanem a halál előtti utolsó másodperc az, ami kuuuuuuuuuuurahossszúúúúúúúúúú tuuuuuuuudddd leeeeeenniiiiiiiiiii

Frick László Intézet 2017.01.17. 15:08:28

@nagyjoco: Ráadásul a jövő nem a kmiénk, azt az utódaink elől éljük el.
A jelen meg nem nekünk köszönhető, hanem a még nem picsaember őseinknek, akik még tudtak jó sokat gürcölni.

Németországot nem Merkel teremtette meg. De még Kohl vagy Schmidt sem.
Németországot Adenauerék teremtették meg: azt, amire most a német Jóoldal és a Merkelschaft meg a seggnyaló köztudatformálóik verik a nyálukat.

Igen, Merkel is csinál valamit, majd 2040-ben jól megtudjuk, hogy mit. Isten éltesse a picsát akkor!

2017.01.17. 15:10:06

Amúgy ha pofáznak a feltalálók, sem ér semmit. A Java kifejlesztője mikor elmondta már, hogy hagyni kellene a franca az evolúciós algoritmusokat és úgy általában a gépi intelligenciát. az AI-t számos nagy koponya tartja sokkal veszélyesebbnek az atomnál. És akkor hol volt még internetről hekkelhető Connected Car.

2017.01.17. 15:16:58

@Frick László Intézet: Nem kell valami nagy futurológusnak lenni, hogy elképzeljük, mi vár Németországra. És szerintem 2040-ig sem kell várni, hogy beérjen Merkel néni vetése, egy néhányaknak igen jól jövedelmező polgárháború formájában.
Bizonyos modellek szerint a fogyasztói társadalmak az elöregedés, erőforráshiányok és a bevándorlás miatt már 2025-2030 körül látványosan összeomlanak és valamilyen formában lejátszódik a harmadik világháború.

2017.01.17. 15:28:26

@Frick László Intézet: A buddhista hagyomány tud egy jóslatról, miszerint a Sötét Kor legvégén az emberek szürké bőrüek lesznek, gyermek méretűek és az átlagéletkor tíz év lesz - erkölcstelen, kőkorszakba visszasülyedt csürheként él majd az a kevés ember, aki életben marad. A Sötét Kor az nagyjából 500 éve elkezdődött és 10 ezer évig tart, esetleg egy millió évekig.
Én mindig reméltem, hogy ezek a jóslatok valamiféle belső értelmezésre készültek, esetleg riogatásnak használták, de elnézve a világ "fejlődését", már nem vagyok ebben túl biztos, hogy nem jönnek be.

Frick László Intézet 2017.01.17. 15:32:10

@nagyjoco: Az a baj a prognózisokkal, hogy a múlt tapasztalataiból a jelen fogalmaival fogalmaznák ki. Amire inteni szoktam a II. világháború példáján. A másodikvilágháborút mégszörnyűbb állóháborúkkal, hosszabb Verdun-okkal Pó nagyságú Isonzókkal meg bPiávékkal képzelték el. A prognózisopk alapján sokkal több betont rendeltek a nagyobb és erősebb erődökhöz. Kitaláltak mégóriásibb ágyúkat is. A szovjetek is így várták a németeket, pedig már okulhattak volna a Blitzkriegből, de nem.
Szerintem már neked is ajánlottam Saint-Exupery zseniális regényét A hadirepülőt.
Tewljesen új fog és váűratlanul jelentkezni, sem az elöregedés, sem a fogyasztótársadalom.. szóval ezek az izék nem lesznek tényezők.
Amire senki nem gondol, pedig használja:
a kommunikáció.
A kommunikáció eszközei felülirnak mindent. nem lesz szükség agymosókra, köztudatfejlesztő mérnökökre,
A facebook pl melyik futorológiai panorámában szerepel? 2012. Az Arab Tavasz óta készülődik a válság és csak a "buta szélsójobbosok" mernek arról beszéni, hogy a menekültek szuper okostelefonokkal interneten, á faceboook kommunikálnak .

Nem ismerek huhogtatást, amiben szó lenne a facebookról és a promtkommunikációról.

Hitlerék az i.vh típusú futurológiákon óránként 80km/h -s sebességgel vágtáztak keresztül és a franciákat nem is kellett legyőzniük, a saját evakuációs tervükbe buktak bele. Vagy ami még rosszabb: a francia hadvezetés a civillakosságot a 80km/h-val száguldó tabkokat feltartani az utakon hajtotta ki evakuáció címén.

Értesz?

Merkelék tudják, hogy elbaszták, de azt hiszik hogy nem kell megérniük az ezzel szembenézést.

2017.01.17. 15:34:58

@Frick László Intézet: "És a mi nemzedékünkből sokan okoskodtak oda, hogy okés az Apokalipszisba vezető évszázad, de úgyse érem meg."

Igen. Ezt különösen furcsa volt nekem olyanoktól hallani, akik 20 évesen már a második gyerekükét szülték és lesznek unokáik.

Frick László Intézet 2017.01.17. 15:37:53

@nagyjoco: Ezek metafórák, nem kell a számadatokat hyperpozitivistán kezelni.
Rewngeteg Hamvason gúnyolódó okostojásiratot olvastam össze.
A bibliaszerelés kapcsán már rámutattam erre. Tudod, a kérdésem, miszerint ki az ostobább:
A Szigetemberiség korának embere, aki a többi hordától járhatatlan erdőségek és kősivatagok sokaságától elválasztván azt hiszi, hogy a Termékeny Völgy, amiben él egyenlő az egész világ. vagy az a tudós az ostoba, aki tudja, hogy a Föld gömb és 40000 km és satöbbi, de nem tudja azt, hogy a völgyét az egész világnak hívő ember úgy az Univerzum arányaiból tekintvén nem volt sokkal butább nála.
Az ilyen tudósnak kb annyi esze van, mint Huckleberry Finn azon bírálójának, aki szerint hülye volt Tom a barlangban, hát mért nem világított a telókájával?

2017.01.17. 15:50:39

@Frick László Intézet: hát, ki tudja mi jön ezekből be. A korai cyberpunk irodalom elég jól eltalált dolgokat (ember és gép egybeolvadása, felfoghatlanul gyors fejlődés, internet, VR, technosokk, a jövő háborúja már nem nemzetek, hanem a multik között zajlik, legalizált drog fogyasztás, stb ),
de például a Szovjetunió összeomlását elképzelni sem tudták.
Émlékszem, 1991 körül behoztam a Népszabadságot és abban Okos Ember arról adott interjút, hogy 2010-re félsivatagos lesz a magyar éghajlat és át kell állnunk narancs termesztésre.
2020-ra meg szahara válik a Hortobágyból.

2017.01.17. 15:56:39

@Frick László Intézet:
Persze, hogy metafórák. Csak valahogy ez a civilizáció pusztulása utáni betegbőrű, koránhaló korcs utóember simán tényleg is megjelenhet, és jó sok idő telik el, amíg az evolúció jobb minőséget állít elő. És akkor ugye aból indultam ki, hogy lakható marad a föld, legalább egy kis része.

"a völgyét az egész világnak hívő ember úgy az Univerzum arányaiból tekintvén nem volt sokkal butább nála. "

Na ott a pont. Sőt, szerintem sokkal butább a mai ember, a Szigetlakó nem kábította magát a mindentudás illuziójával.

2017.01.17. 16:47:21

@Frick László Intézet: Értelek. A franciáknak amúgy jóval világháború előtt bebizonyította egy tábornokuk egy hadgyakorlatban, hogy a védelmük fabatkát sem ér.

Európa sorsára azért van minta. Pakisztán hindu állam volt, Afganisztán buddhista, Egyiptom keresztény. Ma mind muszlim.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2017.01.17. 23:45:12

most nézd meg, mi lett veled
mi lett a bloggal
kivel és miről
és miért

Frick László Intézet 2017.01.18. 06:11:08

@nagyjoco: Narancstermesztés és szahara -ennek az oka a trendképző jóslás. Megfogja a pontokat, összeköti majd vonalzóval vesz egy trendet és megnézi, mit mutat a jövőben. A mókszizmus is ilyen agyatlan utópia. Valójában azonban a világ pulzál és nem "permanensfejlődik" az evolucionizmus, a hyperpozitivizmus, a félreértettmaterializmus miatt az emberekben a permenensfejlődés tévképzete él. Feltétlenül ejlettebbnek érzik magukat a múltembereinél és a horizont hajlása miatt fejlettebbnek a jövőembereinél is.

Frick László Intézet 2017.01.18. 06:34:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Elképesztően kevés blog felelt meg a blogflag-ben zászlózott célkitűzéseinek. Pl a legtöbb ma már önfoglalkoztató "médiavállalkozás" szerűség, aminek löktek valami alamizsnát és a gyártói ezért komoly igaziújságíróknak hihetik magukat, az elfogulatlanságot, a semlegességet és a mindkét oldal kap oszt tőlük egyenletesen-t tűzik ki. Az a bizonyos TótaWé-i Arány, amiszerint 27 = 1-gyel. Vagyis huszonhét deci geci okádása után a jóoldal is kap egy kicsit a narancsjuicé-ból.

Ennek a blognak a vállalatiküldetése megmutatni azt, amit nem akarnál látni.
Konfliktusunk oka az, hogy te itt is azt szeretnéd látni,, amit még 4444 helyen ugyanúgy láthatsz. Szinte eltérés nélkül olvashatsz a te vágyaidat kielégítő agitációspropaganda termékeket.

Itt meg nem.

Fáj a hasad és a hasfájásodon keresztül szemléled a világot, nem vagy képes a Bornyúszájú Vidéki Cigány Geci-től eltekinteni.

Vannak problémák és te nem ezeknek a problémáknak a megoldását keresed, hanem azt, hogy minden probléma oka Orbán és dögőjjön és a bandája.
ha nem ezt olvasod itt, akkor mivé lett ez a blog.

Nekem sincsen jókedvem, ha fáj a hasam. Csupa útálatos embert látok magam körül a nagyáruházban mind büdös, zsíros, és tolakodó, Ha meg napfényes a kedvem és rózsás, érdekes, a nagyáruházban mindenki is olyan vidám, cuki, de legalábbis elfogadható a számomra.

Nagyon sokra tartod megad és nem szégyelled a mai félanalfabéta, internetenlógós fészbúkos fiatalságnak azt az érvelési móccerét használni, amiben bármit egy azt cáfoló személyesélményeddel tromfolsz.

A Riga 12 moped a világ egyik legpocsékabb mopedje volt. Ősét a Riga-3-at japán moped korában szovjet tengerészek csempészték be a Szovjetúnióba és lemásolták. Pocsék anyagokból készítették semmi minőségbiztosítás mellett. Ennek ellenére kb minden 5000-ik Riga 12 túlélte az első 5000 km-ét gyáriállapotban, aztán úgy minden 12000-ik még 10ezer km-nél is többet futott.

namost tegyük föl, hogy a Riga 12-ről vitatkozunk, de mert teszerinted én Orbánsegg-nyaló vagyok, ezért megsemmisítesz azzal az érveddel, hogy él Debrecenben egy rokonod akinek a Riga 12-ese ma is működik és 24587 km-t ment javítás nélkül.

Meglett négy-gyerekes művelt művész ember vagy, aki a Kádár korszakban már ivarérett is volt katonai szolgálatot is tett, volt KISZ-es és úttörő is, tehát olyan politikai alapkiképzést kaptál, amit ma már egy politológia szakos az egyetemen sem. tehát a politikai alapogalmakkal tisztában vagy.

vagy háromszázszor ovastad tőlem azt, hogy a politika a hazugság művészete,, a politikai kommunikáció pedig ennek a hazudozásnak még az elhazudozása.

Én írok, amit írok és te jössz de még csak nem is politikával, csak politikai kommunikációs elemekkel. Hogy tessék már nekem összeszarnom magam Mészáros Lőrinc iránti irigységemben, háborodjak már föl a luxusmajoron, aminek a drónokról készült felvételeit azért nem teszik közzé, amiért az Öreg orbán kőbányáiról sincsen fotó az ezredforduló papírújságjaiban.

Próbálkoztunk mi ketten már mindenfélével, de egymás mellett beszélünk el, mert én nem vagyok képes megérteni,, hogy egy blogban, aminek a flagján az tündöklik, hogy az, mit nem szeretnétek látni

mért nem azt írom, amit szeretnél látni.

Nem zárom ki: Ha nem lennék történelem és politika buzi. Az egzakt történelem iránt mérhetetlennagy érdeklődést mutató... és pl fájna a hasam orbán viktortól és bandájától, akkor pl nem vágykiélnék orbánék péornó baszatásán a blogomban.
basznám orbánt rendesen és még mindig te is olyan testvér-jóbarátnak tekintenél, mint én tégedet még mindig.
mert én nem vagyok képes megérteni, hogyan lehet Orbánt baszni rákosizásával, kádárosozásával, tóvajozásával.
én azt írom, amit máshol nem olvashatsz: Úgy néz ki, hogy a szarozás és gecizés már nem karakterrombolja Orbánt kezd önellenható lenni ez a móccer. Valami új kéne.

Itt van ez a Trump katasztrófa: Nagyjából megismétlődik. Trumpra a szavazóinak egyötöde legalább azért szavazott, mert a Világ Jói és Igazai annyira basztatják, Szúszperkiánus mindenegyszarista balhéból szavazták föl Trumpot. Pedig Hillary nem egy Anti-Triump, hanem ugyanolyan pocsékelnok, csak éppen báb is.

Tkp igazán nem érvelsz ellenem sose. nem karikázol,, nem húzol alá. Nem jössz vitában érvnek tekinthető ellenvéleményekkel.
valami szinpadi félré-ben a hőst játszod, mint a mandiner kommentoszlopaiban a kasán kardozó jógyerek Fan-anok. Jól megadod nekem a súlyosan rosszoldali Orbánista bérencnek.

Én meg csak nézlek, kivel kardozol kasán. Azt nem tudom, hogy kinek imponálhatsz, nyilván olyanoknak, akik hozzád hasonlóan el sem olvassák amit írok, csak azt élvezik, hogy Szép és Okos hanni az orbánista geciládának már megint megadta.

hát egy orbánista geciládának biztosan.

vagyis nekem oszt nem.

te mindig teszed a fejed erre a "kevésbeszédedre2 hogy pár szóval hűdeokos vagy.

Hát nem. Ez nem jött össze. Tessék szépen megdógozni azért, ha ki akarsz nyírni.

Frick László Intézet 2017.01.18. 06:43:02

@nagyjoco: Ezek nem érvek, hogy milyenállamok milyenek voltak. Malajzia iszlámvallásitöbbségű állam, de azért nemegyenlő sem Egyiptommal, sem Afganisztánnal és nemegyenlő Szaúdi-Arábiával vagy a szintén iszlám Szíriával.
Emlékszel nemrég szórakoztam azon, hogyan hülyítette a világot az USA az Aszad diktátor képpel és közben milyen volt az élet Szíriában és milyen az USA szövetségesénél Szaúdi-Arábiában. Meséltem neked arról, hogy az állítólagosan iszlámfundamentalista szélsőséges Irán-ból külföldön (muszlim államban) vendégeskedő iráni nő leeresztett hajjal, forrónadrágban, topban gúnyosan mosolyog az USA szövetséges szaúdi csadoros nőtársán, akit az iszlám minden férfiöltözködési előírásának fittyethányó atlettatrikós-rövidnacis kombojkalapos férje szeparéba rángat be.

Még az Arab Világ sem egységes, marokkó nem olyan, mint Egyiptom.

Nem a vallással van baj, hanem a politikával.

Azzal van baj hogy Bizonyos Szervezetek a vallást ürügyként, ópiumként és fanatiko-radikalizálásra használják politikai célból.
És az a baj, hogy az USA Szolgálata is csöndesamerikanizált ilyen móccerokkal és Szíriában pl képzett is ki fundamentlista iszlám lázadókat azzal, hogy mindegy, csak kavaródjon a fos.

Nem az iszlámba van kódolva a baj. A baj a Titkos Doktrinákkal van.

Az iszlám vallás nem titkos doktrina. de az titkos, hogy VALÓJÁBAN az USA mit a faszt kavar itt alattunk immár 6 éve.

2017.01.18. 10:23:40

@Frick László Intézet: " Ezek nem érvek, hogy milyenállamok milyenek voltak. "

Mármint mire nem érvek? Ezek történelmi folyamatok.Hogyan tűnik el az ősi kultúra, és hogyan lesz belőle muzulmán. Az, hogy költözzünk oda jó sokan, és akkor fegyverek nélkül be tudunk venni nem muzulmán területeket, a Koránban ismertetett, Mohamed által bemutatott módszer és ezt csinálják most is.
Hijra. Szerinted nem ugyanaz modern köntösben, ami most folyik?

Azt mondod, az iszlám és a politika az kettő. Én meg azt mondom, hogy akkor nézd már meg Mohamed élettörténetét.
Térítőként az élete teljes kudarc. Tíz év alatt 150 követőt szed össze.
A szuper PC wikipédia is elkottyint valamit róla:

"Prófétai igényekkel lépett fel, politikai terveket szőtt és vallásos rendszert igyekezett kiépíteni."

Ki is vágják Mekkából, Medinába menekül.
Aztán szépen kihagyják, hogy mit csinált ő Medinában. Vallást és törvényeket... de hogy lett ő ott törvényhozó és hadvezér? Arról a modern embernek nem kell tudnia.
Valamit még elszólnak a rablókarvaánjairól is. Meg hogy legyőzi a mekkaiak seregét és beveszi a várost.
Majd miután iszlámosítja Mekkát, mond nekik egy szent beszédet az isten-haza-család témakörben. Az új uralkodó új vallása az iszlám (behódolás), és a behódoltaknak elmagyarázza, hogy akkor most már testvériség van meg erkölcsösség.

"Ó emberek! Íme Alláh eltávolította tőletek a hitetlenség korszakának híreskedését és a származásból merített pöffeszkedést. "

Vesd össze Kádár János 1957-es beszédével, ahol a szocialista erkölcsben fejlődő haladó szocialista emberek megtudták, hogy megszűnt az ember ember általi kizsákmányolása.

Mohamed egy zsidó vallást igen gyenge módon leutánzó szekta alapító és bűnöző volt, aki szép poltikai karriert futott be. Embereket öletett meg, amiért gúnyolni merték őt. Embereket öletett meg, mert a zsidó vallást gyakorolták.
Ez mind ott van a Koránban.Semmi olyat nem találok az tetteiben, amit szentnek lehetne tekinteni.

Frick László Intézet 2017.01.18. 12:14:50

@nagyjoco: Minden pulzál a földön -a kulturák is. A Biblia, az Ószövetség azért érdekes, mert a régi kulturák közül sok 2-3 nemzedék alatt felfutott-delelt-és hanyatlott. Több jégkorszakot átélő ős világregék ismétlődtek meg. Ahogy fogalmazom: Bárminek is meg kellett ismétlődnie-történnie legalább tízszer ahhoz, hogy 1 történet legyen a Bibliában. Ezért nevetségesek a zattejjista bibliaszerelők. Nóé története 1 -de Öt Kontinens ötszáz nóéinak története. jópártucat nem is bárkát, hanem pl a Völgy fölött a hegyormokra mellvédet rakatott a jeges vízár ellen ésígytovább.

A mohamedán vallást felvevő népe többsége.. eléggé békés és jámbor és.. tétetlen(tehetetlen) lusta, inkább guggol a sarkán és szemlélődik. nem egy olyan gürizősfajta, mint a hitleráj némete volt meg az Adenauer korszaké.
Még igazán a szemetet se takarítja el maga körül -hát akkor az ellenségeit.
A terrorista iszlám radikalizmmus felbujtó közvetlenül sokszor az imámok.. de a valódi felbújtók Szolgálatok és Szervezetek.

ma már meg is lehetne a lehetőség ezek lebuktatására.

Nem tűnt még föl neked, hogy az iszlám terror mindig és főleg pont időben, pont akkor, amikor kell és pont úgy ahogyan kell, jelentkezik ?

Amikor az iszlamista terroristák a sziklafalakról leereszkedtek túristát mészárolni, az iszlám vallású árusok tömege égreemelt karokkal futott feléjük, pl akár az utolsó golyópáűszmákba is. A terroristák bárgyú vigyorral nézték, azt hitték, a testvérek őket köszöntik bátorságukért.
Nem: elevenen széjjeltépték őket.

Nem cáfolom, sokminden igaz a rosszakból, amiket most muzulmánokra mondanak.

Van nekem egy móccerom:

Itt van az egyik kedvencem, az Afganisztáni víg napjaim című film.
Imádok amerikai iraki-és afgán témájú filmeket nézni. Ezek propagandázzák az elmaradotttörzseket jóratanító fejlett népeket. És még a csaló, széopítő hamis képek után is Álláh Ákbár felkiáltással kelek föl a TV-néző szofámról.

Próbáld csak ki.

Én jéziánus vagyok és Mohamed Jézus példáján lelkesedvén kovácsoltatta a vallását.. és a moszlímok Jézusban testvéreink.

nem a mohamedánokkal van baj
hanem a szarkavarókkal, akik sunyi politikai céljaikért uszítják a moszlímokat. És most már entropikussá eszkalálták az anarchiát, amit kavartak és lassan már rájuk is visszahullik a törmeléke. És akkor elsunnyognak és a látszat szerint a muzulmánok meg a vallásuk lesz a bűnös.
pedig nem.

Frick László Intézet 2017.01.18. 12:18:33

@nagyjoco: A zsidó,, a moszlím és a keresztény Jézsuban egytestvér. Mert Jézus nagyon-nagyon jó zsidó ember volt az Ős Tudás birtokosa és a Nagy Reformer egy alakban.

Nézett már rám gyilkosan moszlím, de az mind minimum főiskolai, de inkább egyetemi végzettségű volt. Mért lenne egy moszlím magasfokúértelmisegg különb az europid picsaemberek normázós, normákkal klisézős nagyképű hűdefejlettjeinél Betölti az ő mértéküket.

2017.01.18. 13:18:29

@Frick László Intézet:
Én azt érzem, nem ugyanarról a Mohamedről és nem ugyanarról a vallási törvényről beszélünk.

"Ezen minden egyes egyént egyenkint illető vallásos kötelességeken kivül vannak parancsolatok, melyeknek végrehajtása nem az egyéneket illeti, hanem a teljes mohammedán egyházat és melyek teljesítéseért első sorban az igazhitűek kormányzója (emír al-múminín), a khalifa felelős. Ezen kötelességek között legelőkelőbb helyen áll a vallásháború (dsihád), a hitetlen (káfir, ebből eltorzitva gyaur) világ elleni harcz, a czélból, «hogy Alláh szava legyen a leghatalmasabb», hogy az iszlám hatalmának érvényt és elismerést szerezzenek.E parancsolat, mely eredeti szándéka szerint az arab félsziget makacs törzseinek az iszlám jármába hajtására vonatkozott, az iszlám hatalmának fejlődésével mind nagyobb körökre terjedt. A mohammedán fejedelem kötelességévé vált minden évben háborút indítani az iszlám területével határos nemmohammedán államok ellen.
"
Nagy Képes Világtörténet

Ennek mi köze van a jézusi tanításokhoz, ami nem avilági hatalmat akarja megszerezni?

A muzulmán duális vallás. Van a mekkai, meg a medinai kijelentés, amik egymás ellentétei. Szemedbe mosolygok, hátad mögé kerülve megkésselek - és egyetlen vallási előírást sem sértettem, vagyis erkölcsös maradtam. Ez nagyon más, mint a jézusi reform.

Frick László Intézet 2017.01.18. 14:18:51

@nagyjoco: Hát,, ez olyan,, mintha a homérok Nagy Eposzáról vitatkoznánk.
A ma ismert verzió szerint egy vak dalnok,, Homérosz műve. Azonban az Odüsszeusz c. "második" részből minden magyarázat nélkül, a puszta történetből kiviláglik, hogy az az Asszony Királyok.. az időszakos (éves majd négyéves majd hétéves) férfi mellék(oldalborda)királyok alkonyát rögzíti. Az Iliász c rész sokévszázaddal későbbi, már a férfikirályok idejéből. Az Odüsszeuszban még kirajzolódnak tiszta nőuralom alatt álló szigetek.

Amikor aztán készen volt a mű, szájról szájra terjedt és csiszolódott századokkal a homérok után írták le és ezeket a leirkálásokat is úgy szedegette össze és szerkesztette egybe Peiszisztrátosz,,, de aztán már Róma feljövetele idején a hanyatló görögség alatt is fúrták-faragták.

Mohamed biztos akart valamit... de aztán a halála után óóóóriásinagy családi marakodás következett, amibe a nagycsalád, a klán asszonyai is résztvettek. Barkácsolták, dibtábolták, tákolták a Koránt még 500 évvel Mohamed utánig. A legtekintélyesebb tanítók is több, mint 200 szúrát sohavá sem tudnak/képesek jól beilleszteni.

Az idézetek.. hát a Bibliából is mitnempiszkálok ki. Amit nem akarok, azt nem.
A szúfi az iszlám misztikus bölcselet. A Szent Írás az ... szent... ugye...
Itt van a mi Bibliánk, meg pl a jehovisták és a gyülike, ők is szeretik mazsolázni a Szent Írást.
Pl ha valaki Ady Endrét nem megérteni akarja,, hanem ekézn i meg fikázni, akkor citálgat Adytól és hujjajáztat.

Szerencsére Adytól magától tudhatrjuk a legfontosabbat: Azt mondotta magáról, hogy a falat ő törte be a fejével. És ez igaz. Aztán a többi, amiért hibáztatták Ady-t, amiért ekézték és a többi... azt sokszor nem is maga Ady akarta, hanem a slapaja. Sok olyasmiben hibázzák Adyt, amiben pedig ártetlan. Abban is szerencsénk van, hogy bár Ady ezt részegségében nem vette észre, de látta őt valaki: Krúdy Gyula. És Krúdy könyve Adyról Ady művének is az alapja. Nem szépíti, nem isteníti Krúdy Adyt, nem hallgat el róla lényeget. Krúdy még azt is megengedheti magának, hogy szereti Ady-t és mégis objektívebb, mint bárki más, Diósy vagy Hatvany vagy bárki vagy akár Duka vagy Csinszka.

Mohamedet nem "látta senki" .. az utódai, a nagy családja, a marakodás sokat belepocsékolt az amúgy is dibtáb, tákolt, innen-onnan összemásolt műbe. Ráadásul Mohamed írástudatlan volt (Jézus meg rabbi, írást nem csak tudó, de az írást tanító ember is.. sőt, az Írás egyik legnagyobb ismerőője volt a maga korában és még más írásokat is ismert (a titokzatos egyiptomi ifjúságában)

Nem vezet sehová sem a moszlímopk ekézése a Korán citátumaival.

Szerintem a muzulmánok tzöbb, mint 95%-a békés és jámbor. Nem agresszívabb, mint pl az europid jeőjdefejlettember.

Isztambul gyönyörű város, muzulmán és nyitott, ha Párizs és New York a Világ fővárosai, akkor Isztambul meg pláne. Nem szabad ebből olyan vakmerő következtetésekre jutni, hogy akkor a van tó tájékán is csak úgy forgathatom a sületletészta színű pofámat a zaéjraópainormaságommal meg a felsőbbrendűségemmel.

Amúgy azt is szoktam mondani, hogy a Balkánt ért jógyerekfika megatonnákért a Török birodalom rothasztó hatása a felelős.
De ez nem a muzulmánság miatt van, ez valami más kór, török-ázsiainomád betegség. És maguk a török ezt a rothadást a Rothadó Bizáncban az örökölt épületek dohából lélegezték be.

Ha nézek egy USA propagandafilmet és meglátom a százdolláros napszemcsis, 32 kg menetfelszereléses, hadipelenkában terpeszbenjáró amerikai katonákat az iraki meg afgán falvakban meg járőrözni meg csomópontot ellenőrizni: na, nekem, a számomra ők a terroristák, Ők az agresszorok és ők a felelősök mindenért.

Afganisztán az Afganisztániaké és Irak az Irakiaké és ha van is feszültség a térségben, azt pont az angolszász térképország-összeerőszakolók alapozták meg máighatóan és nem az az analfabéta Mohamed, aki kétségtelenül jó szándékkal szedette össze a Korán szúráit.

Engem még muzulmán taxisofőr nem hintáztatott meg,, vagy húsz muzulmán taxijában ültem, még teveszarosban is. Engem eddig még kizárólag keresztény vagy még annálisfejlettebb ateista európai taxisok basztak át és hintáztattak meg.

Frick László Intézet 2017.01.18. 14:20:38

@nagyjoco: A muzulmán egyháztalan, nemklerikális, testvériség alapú vallás -mint amilyet Jézus akart. Ráadásul maga Pál apostol szépen naplózza is a még meg sem született vallás átpolitizálását és klerikalizálását.

2017.01.18. 15:20:28

@Frick László Intézet: Na jó, de ha megnézzük, hogy mi történik Arábiában, akkor látjuk, hogy az iszlám el akarja törölni a nemesi előjogokat (mindenki egynelő testvér, ugye..) másrészt karddal kényszeríti az új vallást a behódoltakra. És az "egyenlő testvérekké" lett arisztokrata családok Mohamed halála után ellentámadásba lendül, hogy visszaszerezze az behódolásban (iszlámban) elvesztett jogait.
Mohamed hadvzér és poltikus volt, ebben egyet tudunk érteni? És míg Jézus csak azt vette be az egyházba, aki be akart oda térni, Mohamed erőszakkal kényszerítette ki a behódolást. Vagyis a jézusi térítés és szabad akaratú megtérés ellentéte, ahogy a híveket szerezte.

Frick László Intézet 2017.01.19. 06:48:53

@nagyjoco: Jaj. Ez az attejjistákokoknak a kedvenc harcmezeje. A vallás tűzzelvassal terjesztése. Ez a kereszténység zászlajai alatt is nagyon ment. A Szentföld-re leszálló Fejlettaéjraópai keresztényseregeket az ott tartózkodó muzulmánok békével fogadták,, szépen beengedték őket és azt mondták nekik, hogy hátugye a ti Jézusotok a mi egyik nagy elő-prófétán, jertek a sírját őrizeni. Több súlyos provokáció, vérnőszés, gyilkolászás kellett ahhoz, hogy a muzulmán kardot rántson már végre.

Még kerszténység sem kell: Az istentelen hitetlen ateista s zattejjista merkantil fehéremberi civilizátorok finnyásak voltak már a vértfakasztó szerszámokhoz, laboratóriumi körülmények között előállított mesterkedésekkel kisérleteztek Afrikában. Jaj, annyira fölfejlesztették az afrikai ősembereket, hogy az áskapa helyébe azonnal konzervnyitót adtak nekik.

Még a legeslegjobbakaratú fehérember is minimum a tüdő- a vérbajt hozta rá az afrikaiakra. Ray Cooder megérkezett Mali-ba... kihallott az ottani zenéből egy kis blues-t, megpancsolta worldmusic szerűen és már oda is kenyt a népművészetnek.

Szar által vész, ki fost recskáz.

Megmondta ezt Jézus is.

Az attejjisták logikai bakkanója az, hogy bár a kalapács valóban alkalmas emberikopnyák beszakítására, alapvetően nem a kalapács a felelős azért, hogy nem házakat ácsolnak össze véle meg bútorokat, hanem gyilkolásznak.

Az attejjistákokok legcukibb érvelése szerint a vallások és terjesztésük miatt pusztult el a legtöbb ember.
Szerintem meg azért, mert a legtöbb homo nem méltó a Sapiens melléknévre, ugyanis vérengző dög majom.

A morál.. minden kétségbeesett moralista kisérlet, pl a vallások is... kisérletek arra, hogy ez a majom, ha nem bir a vérengző ösztöneivel... legalább egy kicsit... tartsa valamihez magát.

Jézus erről nyiltan tanít.

A lelkiszegények azok nem nincstelenek, hanem csak nemaljasok, azaz 1ügyűek.

A vallás örvén gyilkolászók pedig aljasok, azaz kétügyűek, van egy fedőtevékenységük és azalatt a valódi törekvéseik.

Jézus vérmes, ingerlékeny, változóhangulatú ember volt,, egy kicsit éretlen is mert a 32 éves nem számított már akkoriban fiatalnak. Ha elkezdem szemenszedni, találok tőle agresszív kifakadásokat, amikkel a mai félanalfabéta síklogikusak "megsemmisítik" a tanításait.

2017.01.19. 07:05:34

@Frick László Intézet: Elsikadsz egy fontos tény felett. Én arra próbálnék rávílagítani, hogy a Hagyomány szerint Jézustól is azt vráják, szervezzen hadsereget. Nem teszi meg. Ezzel szemben Mohamed megteszi. Hódítani kezd és rákényszeríti az iszlámot olyanokra, akikazt nem akarják felvenni. Főleg úgy nem, hogy akkor ők most már egyenlőek. Halála után a régi vallásért és a régi előjogokért indul meg a lázadás és ez nem történt volna meg, ha Mohamed ne kényszerítette volna őket fegyverrel behódolni. Mohamed agresszív hódítói és politikai sikerei nélkül az iszlám egy kevesek által gyakorolt kis szekta lett volna. Mohamed birodalomnak van fizikai térképe. A jézusi birodalom meg a szívben terül el. Ennyi a különbség egy hatalomvágyó világi és egy szent ember között.

Frick László Intézet 2017.01.19. 07:20:30

@nagyjoco: Mohamed törzsi viszonyokat próbált rendezni. A törzsi viszonyok és iszonyok valamint a babonaságok és polyteizmus nemnagyon voltak alkalmasak politikára -itt a politikán az eredeti értelmet tekintem, miszerint az emberek kormányzása az. Iszonyú nehéz a vérengző majmok hordájával.

Van Móricz Zsigmond Erdély-ében egy gyönyörű kép. Móricz három évet töltött levéltárakban a trilógia összehordására. A kép hóttreál és riportszerű.
Bethlen Gábor Erdélyi fejedelem egy hadjáratra összetoboroztatja a hajdúkat, de aztán, mert ő ugye békekedvelő és békeszerző ember volt, első liberálisaink egyike, szépen asztalnál politiko-diplomáciai eszközökkel megelőzte a vérontást a háborút.
Ott állt azonban a sereg. örvendezvén hagyta ott a félezrede már nemnomád (éshát a hajdúk annyira nem is magyarok...) az eke szorváját, az feődeknek túrását, vadak terelését ésígytovább. Hogy most majd kedvetelvén hadakozásban a vérnőszés, rablás, fosztogatás, gyújtogatás, szerzések, könnyen-gyorsan nótázva, bort vedelvén, hadfiakhoz méltóan.

Bethlen csak úgy tudta széjjelverni a seregeit, hogy ígéretet tett nekik valami háborút csinál llesz valami hadak összeverése a jövőben s akkor az ím elesett álmodozások az öszvehordott marhákról (itt: kincsek) meglesznek. Ez is politika: Az ember ilyen és imígyen lehet kormányozni.

Mohamed valamiféle államalakulatot szerett volna s a törzseket egységes népbe foglalni. Namost... kezd ezt el magyarázni olyan törzseknek, ahol a férfiak legfőképpen összevissza lovagolni, kardozni-nyilazni, vérnőszni rabolni szeretnek. És ahol a valódi titkos főhatalom a nők kezében van, a Nagy Anyák, a már nem szülőképes korú nők ők döntenek mindenben és szerintük féri az, aki [sivatagi körülmények között] nagyjából hájgolyóvá hízlalja a feleségét. Éspersze, hogy a FőFeleségnek ne kelljen annyit melóznia, alfeleségeket is összehord a sátorába.

2017.01.19. 07:25:16

"A Szentföld-re leszálló Fejlettaéjraópai keresztényseregeket az ott tartózkodó muzulmánok békével fogadták,, szépen beengedték őket és azt mondták nekik, hogy hátugye a ti Jézusotok a mi egyik nagy elő-prófétán, jertek a sírját őrizeni."

Ez egy veszélyesen hazug pc mítosz. Az első keresztes háború egy ellencsapás volt az egyre agresszívabb muzulmán expanzióra. De még ha nem így lett volna, sem lettek volna olyan becsaphatóak az ott élők, hogy még üdvözlik is a területükre érkező seregeket, és elhiszik nekik, hogy ők csak Jézus sírját jöttek őrizni.

2017.01.19. 07:25:16

"A Szentföld-re leszálló Fejlettaéjraópai keresztényseregeket az ott tartózkodó muzulmánok békével fogadták,, szépen beengedték őket és azt mondták nekik, hogy hátugye a ti Jézusotok a mi egyik nagy elő-prófétán, jertek a sírját őrizeni."

Ez egy veszélyesen hazug pc mítosz. Az első keresztes háború egy ellencsapás volt az egyre agresszívabb muzulmán expanzióra. De még ha nem így lett volna, sem lettek volna olyan becsaphatóak az ott élők, hogy még üdvözlik is a területükre érkező seregeket, és elhiszik nekik, hogy ők csak Jézus sírját jöttek őrizni.

Frick László Intézet 2017.01.19. 07:30:28

@nagyjoco: Jézus politikai törekvése abban állt, hogy az aztán 74-75 környékén bekövetkezett tragédiától megmentse népét. [-> Josephus Flavius] Egy olyan népet, aminek egyik legősibb bölcsessége az, hogy senki sem lehet próféta a sajáthazájában.
S mely nép egyvér egyébként genetico Mohamedével.

Jézus a Nyitás politikusa volt. Globálisan gondolkodott. Alapvetően humanista volt és az embert arra figyelmeztette, Ember-nek lenni micsoda.

Az egész Ószövetség lényege ez.

Itt kezdik a bibliafikázó attejjistákokok a jellegzetes majmi butaságukat, amikor nem ismerik föl, hogy Az Első Ember Pár mint prototipusok az nem jelenti azt, hogy fajilag a vérengző majmok már nem százezerszám terjedtek el szigetekben a féltekén.

Én látopk valami rokonságot a szúfi és a chászid bölcseletben. Ezek eléggé késeiek -és az emberi gondolkodás pompás emlékei abzug/contra Majmok.
A chaszidok imígyen tekintik az Írás első mondatait:
Az Úr a Világot szóval teremté. S az Embert: gondolattal.

Káin és Ábel története micsoda? A Majom és az Ember történetének új fejezete.

A Majmok nem szeretnék A Gondolatot megérteni hanem elkezdenek geneticomatekozni családfákon meg Who Is Who-n.

Az Alma története a túlkorán éretlenül szerzett mindentudásé: És tanultak A Majmopk ebből? Nem tanultak.

Az egyiptomiak tanultak és a Tudás örzői lefelé a társadalmi piramid aljára csak annyi tudást osztottak le, amit az ember mint biológiailény elviselt.

A jóléti társadalom fölösenergiáit pl piramisépítésekkel kötötték le, napközben meló, este tivornya, ez a három henye hónapban, aztán vissza a földműveléshez.

2017.01.19. 07:36:39

@Frick László Intézet: "Mohamed törzsi viszonyokat próbált rendezni."

Oké. De ez nem vallási kérdés, hanem nemzetté válási, államszervezési. Jézus egyáltalán nem foglalkozott ilyen kérdésekkel - sőt, élesen elválasztotta a tevékenységét a világi kérdésektől. Az iszlám - vagyis a Behódolás - egy felemás sikereket elérő poltikai projekt volt vallási alaopzással. Az új vallás célja egyértelmű volt, eltörötlni a régit, vele együtt eltörölni a régi kiváltságokat. Az embere között akart válzotást, nem az emberekben.
A jézusi tanítás befelé mutatott - a Jézusi kKrályság trónja a szívben van, Mohamedé meg Medinában, esetleg Mekkában.
Één így látom.

2017.01.19. 07:54:02

@Frick László Intézet: Az ilyen kommentek olvasása után mindig elgondolkodok, mennyire érdemes vitába szállni egy ilyen komoly és mély megértésekkel rendelkező emberrel, ráadásul egy rendkivül eredeti módon képes gondolkodni és érvelni.
Káin és Ábel történetére sok magyarázatott olvastam, de a tied fogott meg eddig a legjobban.

Főlag olyan témáról , mint az iszlám, pont nekem, szabadhajdúk kései elpicsult leszármazottjának. Mi is áll Hajdúnánás címerében, ugye.
Én nem látom Mohamed életében a megértéseket és az igazság tapasztalatát. Lehet, hogy rosszul látom. Az iszlám hagyomány biztosan nem egyezik meg az igazi Mohameddel. A mára megmaradt vallási hagyomány szerintem egy rettenetes rossz sprituális alapzat.
És az iszlm még a legbékésebb formájában is európai civilzáció végét jelenti - simán túlnépesednek és éltüntetnek bennünket. Emelett van egy olyan megérzésem hogy ez nem egy békés átmenet lesz. Már most sem az, pedgi mennyire az elején állunk.

Frick László Intézet 2017.01.19. 08:14:37

@nagyjoco: Abban teljesen igazad van: A keresztény, Jézus és akár egy mai rekó tiszteletes/katolikus pap is azt mondja, hogy smmi nem kötelező A Tan sem az, ha Ember vagy, ember tudsz maradni. Ismerek egy korhely, tulajdonképpen náci, vérnősző és tolvaj tiszteletest, aki egyszer egy nemhívő embernek azt mondta: Te közelebb vagy az Úrhoz mint én!" -persze a hitetlen ateistának fingja nem volt, a tiszteletes mit akart ezzel. Én magyaráztam el neki.
Na, ez nincsen a muzulmánoknál.

Jézus korszerűsítette A Tan-t. Buddha A Tan-ról odavélt eleinte, hogy az mindössze 1000 évig állhat fenn, aztán amikor a nők berőszakoskodták magukat A Szerzet-be, lefelezte ezt az időt 500 évre.
És Jézus utána 500 ( 600...) évvel lépett föl

Egyébként Jézus tanítását az utolsó pillanatban az akkor Júdeában számlálhatatlan hókuspókus zsidó frakciók és tanítási szekták meg mittoménmik entropikus anarchiájából 72-76 eseményei robbantották ki. Már jó aggok voltak az utolsó tanítványok is, amikor.

Arab és zsidó egytestvérnépek. Hamint mi pl unokatestvérek az finnugorokkal.

Frick László Intézet 2017.01.19. 08:35:36

@nagyjoco:
A jelenlegi eseményekből elveszem az USA és Szolkgálatai szarkavaráésát, akkor semmi fenyegetőt nem találok, Ez a káosz és válság nem az iszlám természetéből fakad.
Az amerikaiseggnyaló jógyerekek szivesen érvelnek azzal, hogy a zöme-többsége az "integrált araboknak és moszlímoknak" békés.

A gond nem az iszlamista feltelepülőkkel lesz vagyis nem azért lesz gond a népvándorlással, mert iszlamisták.

GHogy mondjam szépen magyarul: faszom iszlamista Salaam pl. Faszom iszlamisták azok, akik leültek a CIA kiképzőtisztjei elé a kiképzőtáborokban a szíriai foskavarás előtt.

Él[t? -lehet, meghalt már] Bászrában egy imám, aki pl igen II.János-Pál alakú békeszerző ember volt -nem is kapott szót, a nevét nem említette az amerikai foskavarósajtó.

A baj az afrikaiakkal lesz. Egészen más alapokról indulnak. A törzsek nem verődtek igazán népekbe. Majom majmot mészárol, A fehér emberek csak a bajt hozták rájuk és azt a bajt az afrikaiak ide föl fogják hozni. Az afrikai "menekültek" ugyanazt fogják ideöl Európában csinálni, mint odahaza. Csicskáztatás, rablás, fosztogatás, öldöklés rabszolgasorbavetés, erőszak, despotizmus hordalét és törzsi iszonyok.

Mindehez a hatást erősíti az europid ember elpicsásodása, elernyedése,, erőtlensége a viharos ostobizmussal.

A mai európai derékhad máris föl sem ér ahhoz a tudáshoz, amit a világhiedelmek Az Európai Ember -hez kapcsolnak.
Kínában pl eszeveszett harc folyik a jóltanulásért és a jótanulásban. Szülök eszeveszetten dolgoznak semmivel nem törődve... egészségüket odaáldozva, hogy a gyerekük jóiskolában a legjobban tanuljon és a gyerekek igyekeznek is.

Egy átlag olasszal az "itáliai kultúráról" képtelen vagy beszélni, fingja sincsen azon kívül semmiről, hogy ő a Világhódító Római Kultúra örököse. Hát ha megkérdezed az egyiptomi analfabéta taxist, akkor ő az óegyiptomi kultúra örökösének hiszi magát és ezzel a tudása ki is fútt.

A mai derékhad, a 20-40 éves generáció egy művészfilmet nem látott, egy irodalmi szempontból értékelhető könyvet nem olvasott. Minden fönt van a neten és majd ha kell megnézi, mi az. Ezért óriásinagy táblákban, kontinensnyi darabokban marad hátra A Semmiben az emberi kultúra jó sok része. Nem kerül föl a netre vagy nem lsz ember aki keresőszavakkal rendelkezne az előhívására. Mint jó SEOL-os te tudod, hogy a Mindenhatoooooooo csak azt adja ki találatnak, amihez van keresőszavad,, 300 szavas basziknyelv-ből nem tudsz kivariálni megfelelő keresőszavakat.

A haladás, a korszerűség és a menőség fogalma is elszalad előre és olyan látszat maimarketinges kétpercérvényű fasságokban tombol, aminek a népe föl sem foghatja azt, hogy ő nem menő, hanem retrográd.
Van az az amerikai film az 500 évvel utánunk következő jövőből, amiben egy mai Mr Simpson agyú csávó akár az USA elnöke is lehet. trágárság és tudatlanság.

Frick László Intézet 2017.01.19. 08:45:12

@nagyjoco: Azzal szoktam felbaszni a jézusfikázó jógyerekek agyát, amikor Jézus pár mondata közül az egyikben megmutatom: Jézus szekularista volt. Igaza abban, hogy az Államot és Vallást el kell választani. Add meg a CSászár-nak, ami a császáré (politika) és Istennek, ami az Istené. Ez a tanítás arra is jó, hogy rámutat, a pénz elkurvítja a vallást. Azt is bizonyítja, hogy Jézus nem akart egyházat és az egész pünkösdköri lózungszövevész az apostolok szentlélekkelmegszállásáról és satöbbi a klerikális Pálék antijéziánuus odahamisítása. Az egyház az olyan nagyon farizeus-szektás szellemielites dolog -Pál onnan szedte.

Jézust azonban gyötörte is a politika, a népét mindenképpen szerette volna megmenteni attól, ami végülis 74 k. bekövetkezett. Ő nem gondolkodott kereszténységben, egy meglévő vallást nyitott ki, a nyitással óhajtotta megmenteni és az egyiptomisa hierarchikus pyramidrend helyett valamiféle testvériségszerűségbe. Ami a gyakorlatban működött is és a bezárt zsidó a vallás kinyitásával SZERTE testvérekre lelhetett.

A mohadán vallás testvériségalapú. A testvériség önfinanszírozó és nem pénügyi harács típusú,, mint a klérus. Az egyházas kereszténység beleértve ide a gyülikét és minden maimarketing szektát is, pyramidban termeli föl a pénzt a nagyokosoknak.

A mohamedán testvériségben és és hogy mondjam jógyerekül... civilszervezetszerűen finanszírozzák egymás segélyezését.

A zsidóknál is így működött ez, mert a farizeusok csak egy főbb szekta volt és még azonkívül jelentős irányzatok és jelentéktelenebb elágazások szerint működött a testvériségük.

Dosztojevszkijnek van egy képe a [nyugati] egyház ördögiességéről és antijéziánusságáról.

2017.01.19. 09:55:42

@Frick László Intézet: azt hiszem, nem csak egy másik Mohamedről beszélgetünk, hanem egy másik Nyugat-Európáról is. Rákos daganatként pusztít az iszlám. Hülye parasztgyerek vagyok, lakótelepi betonmázzal leöntve. Amikor én fényes Németországba megyek, nem a krémet látogatom meg csak a belváros közepén.
Nem jó, amikor Erfurtban közlik velem, melyik utcába nem szabad már bemmeni, mert az no go és ez sok évvel a mostani balhé előtt volt. Vagy ugye mi a helyzet Kölnben, ha nem autóval közlekedsz, hanem S-Bahnnal meg gyalog. Jobbára életképes emberek vesznek körbe és a német életképes emberek civil védelmi vonalat szerveznek és már nem a karate meg boxedzésre járnak , hanem a lőtérre.

Frick László Intézet 2017.01.19. 11:27:47

@nagyjoco: A No Go az nem iszlám divat. A cigányaink is No Go zónákat alakítottak ki, pedig ők nem csak az Iraki-Iráni medencéből, de messzebbről, az Indiák Négy ege alól is jöttek. A No Go zóna az nomád táborozós forma. "Mink mehetünk mindenhová, de teneked a mink putrijainkhoz coki" Aztán a picsaemberrel megetetik, hogy még őket szoríjjotta gettóba a többségitársadalom.

Ugyanarról a N yugatról beszélünk. A No Go az nem az iszlám miatt van, hanem azért, mert a nyugati ember picsa. És ez még semmi, miközben picsa, még valami jó nagy beképzelése is van magáról meg a normáiról meg hogy ő mekkora faszagyereke a csakis az őáltala kakilt "liberalizmus" spanyolviaszkjának.
Miközben már köszönőviszonyban sem lehet semmi liberálissal.
Ez olyan, mint a magyar picsa jógyerek "amerikaiértékrend-tisztelete" amiben szembe megy az amerikaiértékrend alapjaival és kifordéjja, mint olrsszarvú az édeskompírt.

Frick László Intézet 2017.01.19. 11:32:36

@nagyjoco: A német nagynép. És a nagynépek, mint a brit az orosz is... a nagyszámok törvénye miatt annyira még nem picsásodtak el. Vagyis politikailag tudnak jó nagy inkorrektek lenni.
A német még foltonkint odamegy hozzád és a szemedbe mondja, mi a baja, vagy ha tuu nixfersteeeh, akkor mutatja, hogy a szemetedet vedd föl és tedd zsebre.
A magyar nem szól -csak a hátad megett.

Ezért szoktam kiröhögni a magyart, amikor sziggyaja cigányt. Baja van a cigánnyal, de szólni nem mer, csak sunyul.

Frick László Intézet 2017.01.19. 11:49:28

@nagyjoco: A Merkeli Picsaizmus nagyon hasonlít a magyarok sunyulásaira a cigányokkal.
Azt szoktam mondani, arra mutatok rá, hogy a szájjalliberális jógyerekek jókodásait ugyanúgy kineveti a cigány, mint Merkelék picsáskodásait a "menekült". Nem valamiféle jókodásnak meg jó hozzáállásnak értelmezi,, hanem gyáva picsaságnak.
Azt szoktam mondani, hogy az elsőtől a 74-ik sorig a cigányt embertársunknak kell nézni és emberszámba venni (Az más tészta, hogy a cigányasszony erre fellát,, őt ne nézze senki embernek, amikor ő asszony. Méghozzá a javából az! "nem téfelvérű szikkadtpinájú magyarpicsa")
Akkor nézem emberszámba a cigány társamat, ha a szemébe mondom a véleményem és nem gizda nyálaskodok jópofán, miközben ő a nyálas képmutató félős gondolatait ám jól ki tudja találni.

Egyszer cigányok közt az egyik igaziírónkon láttam ezt, aki híres lett a cigányokról írt szociójával, hogy közben mennyire útálja a cigányt és fél is tőlük. Ezt a cigányok simán leveszik!

Haladtam a brüsszeli utcán egyedül és jöttek velem szemben az arab srácok és elkezdtek kihívóan és hetykén vizslatni messziről, hogy tojom magam össze. Én, aki a cigánysoronel merek járni, bejárós vagyok. Néztem is rájuk, hogy "Na, mi van, gyerekek? Nem láttatok még cigányt?" Csihadtak is és hagytak helyet elférnem a fal mellett.
Ha LMP-s jókislány lettem volna, felkennek a falra.

Frick László Intézet 2017.01.19. 11:53:43

@nagyjoco: Mszek: Ennek a bejegyzésemnek a fele megsemmisült ma reggelre. Úgy loptam az orosz képet és ma reggelre a kép helyén olyan google search óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóriászagyvalinket leltem és a képtől lefelé meg a semmit, a szöveg eltünt.
Nincs valami móccerod, amivel a bejegyzés napja esti állapot visszaállítható vagy nézhető?

2017.01.19. 14:12:18

@Frick László Intézet: magos Déva vára esete...

Gugli cache sem segített. Schade.

2017.01.19. 14:41:48

@Frick László Intézet: az iszlám IS no go zónában él , ez nem iszlám unikum Oké. De az iszlámnak ott a sária meg az otthonról hozott szokásjogok és azt látom, hogy no go zónák egyre nagyobbak és hogy például Köln az lassan no go város lesz. A no go városból no go tartomány és a kisebbségben maradt őslakos még saját használatú no go zónát sem lesz képes építeni. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha a bevándrolók szervezetten kezdenek el félakotani cselekémnyeket, szövetségeket és egyéb nyalánkságokat.
Az USA az benyeli a bevándorlót, de a német még a törököket sem tudta, akik pedig akarták , az újak meg eleve sáriát akarnak meg iszlám alapokon nyugvó államot.
A cigányt mit érdekli az államforma. Olyan cigány felbujtók sincsenek, akik azt mondanák, hogy sáriát akarunk, nem demokráciát. Mindig jót röhögtem azokon, akik attól rettegtek, hogy a cigányt mesterségesesn szaproítják a tudjukkik, hogy polgárháborúba sodorják az országot.
De ezt a mozgást nem ússzuk meg, és jól jön ez az USA-nak, a szaudiaknak meg még ki tudja milyen hatalmaknak, akik nyilván az iszlámot eskzöznek használják. Amaguk szmepontjából teljesen igazuk van, egy nagyon is könnyen felhasználható hagyomány az, ami a Koránban áll.

Frick László Intézet 2017.01.20. 07:25:39

@nagyjoco: A Sárijá-t a történelmi időkben nem alkalmazták. A mai elfajulás újkeletű. A hiszterizálás ezen. ma ugye a kommunikáció is gyorsabb. Világnői tulajdonság az, hogy a Jó Asszopny szoknyája vagy amit deréktól lefelé visel, az a családibajokat takarja. A nomádoknál legyen az zsidó, arab-mohamedán, beduin vagy berber vagy tuareg, a Valóságos belső őnökök az asszonyok. Asszony asszony és leány kínzásában és halálra gyötrésében a legraffináltabb [-> cicaharc] de azért kövezni.. leölni.. akkor már inkább halálra dógoztatja.

Az iszlám nőket sújtó előírásait nem férfiak találták ki, hanem nagy (már nem szülőképes korú) Anyák.

Egyes cigánytörzseknél él még ez a nomád ázsiai hagyomány: Az elsőszülött fiú felesége, az első meny a Nagy Anya alatt szenvedvén tanulja meg a hogykelt. Az elsőszülött fiú a portán marad: és az anyós évtizedeken keresztül gyötri és kínozza a menyet. Persze ez a meny is anyós lesz és akkor kitölti élvezetét az ő elsőmenyén.

Frick László Intézet 2017.01.20. 07:31:25

@nagyjoco: A német a volksdeutsch-okat se nyelte be simán. Minden volksdeutsch még a Prohaska, Oborzil, Wutkowitsch nevű bécsiosztrákok között is Auslander Sau-ként gebedt meg. A náécikorszak utáni lelkiismereturdalásos hyperpolkorrektség sokat leplez a németek nembeogadó attitüdjein. Szemre, a elszínen, a sajtóban az egész birodalom egy Pherlínea Egy Szivárványváros.

Sok volksdeutsch azt a német nyelvet beszélte 1944. után, 1947-ben, amikor a Marshall segélyből származő 150000 Márkáját felmarkolta, amit az ősei a Vaterlandból elmeneküléskor. Sok közülük tisztafajú német volt és Auslander Sau-ként útálta a lakókörnyezete németje, az oborzilok és proháskák is.
Sok olyan volksdeutschot ismertem, akik magyarlelküek voltak és itt, a befogadó, toleráns, nyiltszivű magyarok közt érezték jól magukat mit schnaps und tschirkepoprikoosch und Kadarka. Bocsánat, nem und hanem unt.

Frick László Intézet 2017.01.20. 07:40:00

@nagyjoco: A cigány összeoglaló név alatt annyi különböző nép él itt, mint mondjuk... Európában. Az egyik európai albán a másik európai norvég a harmadik ibér de az ibérek közt is a gallego az nem katalán.
A cigányok zöme Indiából jött, de szerintem sokan úgy, ahogy a mai "afgánok és pakisztániak"

Talán azok a cigányok, akiknél a kasztrendszer máig nyomokban -de alapjaiban ám!- megfigyelhető,ők indiai eredetűek.

Próbálj már egy Gábor-cigányt dalit magyarországi romongrók közé betelepíteni. Azzal a magyartahósággal ugye, hogy "cigány? -mindegyorma!"
A Jók és Igazak pl szájjalliberálisok és jógyerekek a cigánnyal, de pl a kínai-val azt csinálják, amit a magyar bunkó jobbos a cigányokkal. kína birodalom és nem lehet csak úgy egységes itéleteket mondani kínaiakra és Kínára. Ami 1-2 tartományra igaz nem igaz a többire. Egy-egy szomszédos tartomány annyira különbözhet, mint Szlovákia és Ausztria. Mit szüólnának az európai és USA -bééli Jók és Igazak, ha elkezdenének úgy beszélni Európáról vagy az USÁ-ról, mintha csupa albánok, románok és Bukarest megg Kijev és Texas meg hillbillyk és Sötét Dél lennének???

2017.01.20. 09:48:18

@Frick László Intézet: Évtizedeket éltem egy tízemeletesben, csupa cigánnyal. Volt szomszédom cigány, amikor falun éltem. Munkásbuszokkkal jártam együtt a cigányokkal. Sok cigány osztálytársam volt. Van cigányhaverom. Sokat dolgoztam velük egy helyen egy időben.Volt cigányfőnököm. Ismerek skin head cigányt. Dolgoztam hadházi cigányokkal, akik "rigófekete cigányok közé nem mennek". Dolgoztam fémhulladékot gyűjtő cégnél, báláztam cigánnyal, láttam hogy intézi a milliárdos fémes cigány az üzletet. Nem azt mondom, hogy átlátom a társadalmukat, a viszonyaikat, a teljes képet. De azt látom, hogy ezek az emberek egyáltalán nem akarnak más törvényeket, más vallást és másik kultúrát. Túlszaporodni sem akarnak bennünket, mi szaporodunk alul. Élősködésnek sem hívnám azt, amit csinálnak, egyszerűen élnek a lehetőségekkel és jól teszik. Én is elmentem az összes hivatalba, amikor munkanélküli lettem. Semmi olyat nem csinál a legtöbb cigány, amit én ne tennék.
Ők nem akarják elfoglalni Magyarorszgáot. Nem a hijra volt a hívószó, amikor idejöttek.
Muzulmánéknál van - és most is azt alkalmazzák.

Frick László Intézet 2017.01.24. 08:55:26

@nagyjoco: A cigányaink zöme Indiából érkezett. Amidőn elindultak, 4444 nép élt ott és kb 1666 nyelvet beszéltek. Halmazelméletileg lehetne azt ábrázolni, hogyan, egytérben közöshalmazokban többféle népek... hogy is szemléltessem: a mai négyzetkilométerbe számítva: 100000 négyzetkilométeren hat ország 177777 négyzetkilométernyi összterülettel -ha értesz... Eléggé zsúfolt iszonyok között. Az egyik faluban ehettél a padlóról, a másik faluban magukalá szartak. A Rámájáná mesében pompásan látható a fejlettkor és az ősemberi praekőkorszaki ember találkozása. (A királyfi és a ráksaszí találkozása... a még politikamentesség, a hazugságnélküli élet...)

A cigányok felsőkasztjait kivéve a jólét az egyén belső szuverén magánügye. Az egyik cigány ismerősöm, szinte fogadott nagybátyám fia idült alkoholista volt már 12 éves korában. Mondom ezt az öregnek: "Micsinájjak kisfiam: ez a termíszete néki!" Csak szemlélik az ilyesmit. Ha éhes AZONNAL enni -de azért az éhezést sokkal jobban tűri. Nem ismer korlátozást: rágyújtana: rágyújt, nem nézi hogy most dobta el. ha elfogy a cigi délutánra, az majd a délután gondja lesz. Jelennekélés. A magasabb kasztbéli cigány ezért nézi le a dalit romongrót.

A magyarok szinte semmiben, kulturális apróságokban különböznek a cigányoktól, amit mindig szajkózik, hogy ugye a magyar az nem lop, hanem szerez. A magyarok inkább hajlamosak még télen is szellőztetni. A dúsgazdag palotalakó elitcigány se engedi ki a lakásából a meleget, ott ül a telifingott szobájában a zsírreggelivel.

Nem képzek trendet a cigányok szaporodásából. mert a legtöbb 9-10 éves cigány nő maximum 3 gyereket képzel el magának. Ha magyar férjet tud kifogni magának, nem is szül többet háromnál. De az is pozitív ráta.

Én ott tartok, hogy cigány menyet szeretnék -többre jutnának cigány feleséggel a gyerekeim. Igaz, hogy kicsit hangos élet lenne, repkednének az edények időnként.

Ha videóriperter lehetnék, kommentár nélkül fölvenném riportba a gyermekorvosi várót a 15-19 22-23 éves cigány anyákkal, hogy foglalkoznak, verselgetnek a szép tisztán tartott (sajnos néha túlhízlalt... ez gond, a nagyanyák ordéjjanak a menyekkel és híg grízzel fújatják föl a baba pampuskáját, mert az a szépségideál kisbabában) okos, élénktekintetű, jólalvó gyerekeikkel. Ha ezt összeveted azza, milyen egy magyar picsa halmozottan hátrányos helyzetű, az alvásminusz miatt autista tüneteket mutató gyereke, aki egész nap azt hallja, hogy kussá bazki kurvanyádat a laptopodhó osz lessed a vidijaót...
akkor megértenéd, mire gondolok. Illúzióim nincsenek, nyilván a cigányoknál is a következő generáció már picsaember lesz.

Normális magyar kisgyermeket csak Budapestországban és csatolt területein, Budwersch-et és Dunakeszin látok. Foltonkint Budán vagy Bp-n a belvárosban vagy a XIV. kerületben. Dehát ott vannak még tündéróvodák meg igazi tanítónők az iskolákban... meg rendes iskolák. Stahl Judit annak idején mutatta a főzőműsorában az óvodát meg az óvónőt, aki a kislányával foglalkozott. Az elit lakta Budapest-részeken azért az elit odahat, hogy az oviban-isiben alkalmas óvónő tanítónő és tanárok legyenek.

2017.01.26. 13:02:20

@Frick László Intézet: Jelennekélés. Ugyanez megy a fővárosban is. De szomjas vagyok. Úúú, itt árulnak legközelebb ásványvizet. 2dl 450Ft, de hát szomjasvagyokbazmeg. Olyan meg aztán végképp nincs, hogy viszek magammal egy üveg vizet, csapvizet meg főleg nem.

Frick László Intézet 2017.01.26. 13:16:38

@nagyjoco: Ha így gondolkodol akkor már nagyon öreg vagy. A 12-38 éves kisgyerek számára a 450 ft-nak nem olyan az akusztikája, mint a számodra. Ésmivel anyuékkal él és a teljes jövedelmét magára költi, nem kezd el algebrázni azon, hogy fél órát dolgozik egy ital vízért.
Például Londonban egy ital víz magyarpénzben 1200 és az Orbán rezsim űzte jobbsorsra érdemes fiatal megtanulja a londoni csapvizet inni, ha azt akarja, hogy fél év alatt összespóroljon annyit, hogy idehaza a szabin elszórhassa azt megjátszva, hogy hűdejólkeres Londonban (a nyári szabin 4 nap alatt elgoázza a félévi megtakarítását...) amitől persze az első egyhónapban hasmenése van, de aztán a bélflórája kiépíti a védelmet.

2017.01.26. 14:07:44

@Frick László Intézet: pazarló jellennekélő vagyok már én is, pedig én vagyok az utolsó régi. Nagyszüleim életük végén elköltöztek a tanyáról és a városban már a vízóra állása alapján fizettek a vízért. Egyszer 1 köbméter felé ment a havi fogyasztás - kettejüknek - és akkor komolyan végiggondolták, mi történhetett, hogy így pazarolják a vizet.

Frick László Intézet 2017.01.26. 16:45:04

@nagyjoco: Minden ajándékszatyorról lementem a fényes selyemzsinórokat. Sűrűlamellás,, vékonykán is bevagdalt, jó vízvezetős puha Michelin-szerű olcsó kínai gumit veszek az autómra, aminek régi, mára elavultan jó téli-nyári tulajdonságai vannak. Télen a hó nem tapad bele, ki"tördelődik" a sok vkony lamellácska meg síkos úton jól fog, a hosszanti vízelvezető meg a vízenfutást gátolja. 10500-ért van olyan autógumim amit a picsaember márkanév miatt 20500 ért vesz meg.

2017.02.08. 14:50:44

Jó szokásomat megszegve hozzátenném a magamét a nagy mozlimozáshoz:

Anyósom vallási fanatikus. Naponta ötször imádkozik (mikor hozzánk látogat, minden alkalommal tőlem kérdezi, merre is van Mekka nálatok), valamint minden évben szigorúan betartja a Ramazán nevezetű (amúgy elég durva) böjtöt és - ha nem is minden évben, de többször megtörtént már mióta ismerem - állatáldozatot mutat be Allahnak, ami annyit jelent, hogy megveszi az állatot, kifizeti a kaszab munkáját, majd a szokásoknak megfelelően felhasználja a húst: egy részét megeszi a család, szétosztja a többit. Apósom nem ennyire fanatikus, zsörtölődik is időnként, hogy anyátok állandóan vagy imádkozik, vagy valamilyen hülye sorozatot néz, de azért ő is böjtöl, inkább csak szolidaritásból szerintem.

Egyszer pont Ramazán idején látogattunk hozzájuk, ott volt az egész nagycsalád, após délután unatkozik, mondja, hogy megy a városba, kell-e valami. Sógor mondja, hogy apu, hozz akkor már egy üveg rakit, légyszi. Este eljön a (paradox módon igen bőséges) böjti vacsora ideje, a modernek isznak, dalolásznak a vallásosak meg csak simán dalolásznak. Mindenki elvan, egyik jelenlévő fanatikus sincs különösképp felháborodva, hogy tulajdonképpen halálos bűnt követnek el az iszákosok.

Vágás. Egy másik évben egy barátom családi nyaralójában töltöttünk pár napot ramazán idején. Az illető anyja majdhogynem sztereotip fehértörök. Szekuláris - itt ez vallástalant, sőt vallásellenest jelent - laik - ugyanis Franciaországból jött ez a jóság annak idején. Gazdag, ügyvéd, művelt asszony, tősgyökeres isztambuli, ami nem kis dolog errefelé. Sörözgetnénk a teraszon, de ránk szól, hogy ugyan ne igyunk már ilyen nyíltan Ramazán idején, merthogy mit szólnak majd a szomszédok. Jó kis kontraszt szerintem.

Különben az sem semmi, hogy egyáltalán hozzám adták a lányukat, ugyanis szigorú értelemben véve tisztátalannak számítok. Eleve az, hogy egy bőrdarabkával több van nekem, mint kéne, arról nem is beszélve, hogy magyarországi útjaimról rendszeresen fél bőröndnyi disznósággal térek vissza. Mondja azért az anyós, hogy olyan edényben főzzük az ilyesmit, amiből ő nem eszik. A nagy könyv előírása szerint nem is tartózkodhatna egy fedél alatt disznóhússal. Ha akarna sem tudna a Koránt szó szerint betartó fundamentalista lenni, ugyanis nem tud arabul. Vannak azért ilyen török nyelvű koránmagyarázó segédletek, de úgy látom, hogy számára leginkább a saját lelkisége jelenti az iszlámot. A megismerkedésünkkor hatalmas illetlenséget követtem el vele szemben, ugyanis a keresztnevén szólítottam "anyuka" helyett. Az asszony hibája, ugyanis nem okított ki kellőképpen, hogy mi illik/mi nem. Mindegy, gyorsan elfelejtődött az eset. Azért résen vagyok, nehogy a tudtomon kívül beszervezzenek valami dzsihádista huncutságba, vagy erőszakkal a hitükre térítsenek.

Még annyit, hogy én személy szerint vigyáznék a könyvesekkel - könyvet - főleg az ilyen "Minden, amit tudni szerettél volna a dzsihádról, de félénk voltál megkérdezni" típusúakat céllal szoktak írni, ami cél főleg a piaci igény, nem annyira az ismeretterjesztés. De még a tisztességes munkákkal is szokott baj lenni rendesen. Ellenben nemrég újraolvastam Germanus Gyulát. Nem tetszett annyira, mint tizenévesen, de azért nagyon is rendben van az életműve, főleg az, hogy sok kollégájával ellentétben ő meg is ette a saját főztjét. Nagy hiányossága, hogy keveset emlegeti a rendszerszintű vallási erőszakot. Peches volt szegény, meghalt valamikor a hetvenes években, amikor még nem nagyon volt ilyen.

2017.02.08. 14:56:12

@Frick László Intézet:

Afgán témájú film: Charlie Wilson's War 2öö7, ha esetleg kimaradt volna. Témája nem hiszem, hogy sok újat mond neked, viszont parádés szereposztás, kiváló rendezés és sok apró finomság a történetben.

Frick László Intézet 2017.02.08. 15:28:01

@ifsz: Köszönöm szépen és üdvözöllek -rég láttalak itt.

Tapasztaltam mókás dolgokat, az USA -szövetségese szaúdiak és a szőőőőrnyűfundamentalista hírébe hozott irániak között. Hogy a szaúdi pasi, az fittyet hány a férfiakra vonatkozó összes öltözködési előírásra, de az asszony csadorban. vagy évődvén az asszonnyal birkózna, hogy a búvárruhát vegye le, de az asszonyba annyira belenevelték a mit is, hogy hiába az embere engedelme, nem enged.

Utánanézek a filmnek, mert lehet, hogy láttam.
Előre szólok, hogy énszerintem egyetlen fejlettnépnek sincsen joga odamennie a szerinte fejletlenekhez és belemagyarázni a normáit meg hogy mi lenne a fejlettség.
Én az amerikaiakat bárhoil, ráadásul az angolszászok fabrikálta mesterséges térképországokban meg pláne, kiakolbólítanivaló senkiháziaknak látom, akik takaroggyanak haza. Egészen nagyszerű alkotásokat láttam pedig. Még a Deutsche Reich filmes dramaturgiai kliséit is szokták aalkalmazni, van ugye mindig egy rossztiszt, aki csúnyán viselkedik a fejlesztendőkkel, meg síró visszakamaszodó 22 éves kölök, aki kiborult meg effélék.

Nagyon szeretnék már olyan afgán-iraki iráni témájú filmet látni, amiben a fejlettfehérekkel tudnék lenni, együttérezni meg effélék.

Volt már ilyen sci-dfi is, hogy Fejlettbolygóról lejöttek ide és elkezdtték az embert az ő 32 ujjas kesztyűjükbe tutultatni és az emberek szépen ellenálltak és keblükön a Csillagos Sávos Lobogó cafaataival.

Illetve hát mi van akkor, ha pl a fejlettség az a rothadhatatlan 32 sajátfog hókuszpókuszmentesen, a legalább 67 cm-s súlypontemelkedés, 11 mp alatt futni a százat és 28 perc alatt a 10000 métert. És mondjuk azt mondja, hogy kulturember képes kontrollálni az erekcióját úgy, hogy viszont amikor kell, akkor egy ejakulációtól a pritty-á prutty nem konyul le órákra, hanem némi gumiszerűséggel, de használatra alkalmas marad.

Amerika az amerikaiaké.

És ez az Afganisztán fantázianevű térképország meg a rábarmoltságábaan kb azon három ország lakosaié, akiket összeerőszakoltak a britek a térképen.

Biztos velem van a baj, de én Michael Palin Himalájajárását hányás-zacskóval a kezemben néztem... súlyos élmény volt.

Ha meglátok egy maléjt a reptéren, legszivesebben odamennék hozzá köszönni. Angolszászokkal valahogy nem megy ez, annyira undorítanak már.

Frick László Intézet 2017.02.08. 15:32:46

@ifsz: Igen, láttam a filmet, fasza. Pont ellenkezőjére sült el, mint szerették volna.

Szerintem az egyetlen kemény, az csak egy jelenet, igaz, zárójelenet, amiben a fiát elveszítő apa (Tommy Lee Jones) fordítva húzza föl a csillagos sávos lobogót.

És Jimi Hendrix.. Jimi... ahogy az USA himnuszát játsza, abban MINDEN benne van

(természetesen Billy Cox kontrapunktjával)

www.youtube.com/watch?v=TKAwPA14Ni4

2017.02.08. 23:59:15

@Frick László Intézet: Érdemes a szaúdiaknál figyelni, hogy a királyi körök asszonyai-lányai is micsoda dizájnerruhákat hordanak, amikor Párizsban és hasonló helyeken járnak. Az alacsonyabb származásúaknak van az, hogy búvárruha, azt kész. De a török csipkefehérnemű-ipar egyik nagy célcsoportja is az arab bevásárlóturisták. Különben a burkás nők egy olyan csoport, akiket tényleg tudok sajnálni. Például szoktam látni az arab túristákat, ahogy burkában szelfiznek. Minek? Megmutatja majd az unokáknak, hogy látod, ez a nagy fekete izé itt baloldalon az a nagyi az isztambuli nászútján?

De van egyébként egy másik érdekessége a muszlim öltözködésnek, ami teljesen elkerüli a nyugatiak figyelmét. Törökországban ugye nem burka, hanem kendő-viselés van - hidzsáb, kb. mint a saját nagymamám kendője 1988-ban, Magyarországon. Ez a kendőviselés itt nagyon sokszor, főleg a fiatalok esetében PUNK, lázadás a kemáli erőszakos nyugatosítás ellen. Ezek közül a lányok közül sokan hardcore feministák. Ha én egy nyugati feminista aktivista volnék, aki tényleg javítani szeretne a muszlim nők helyzetén, akkor éjjel-nappal ezeket a lányokat mutogatnám a tévében beszélgetős műsorokban, mert nagyon érdekeseket tudnak mondani is és a muszlim nők legalább nem röhögik ki őket, a nyugati feministákat meg igen.

Időnként érdekes módon nyilvánul meg a nyugati kultúrexport, amit említesz. Most az a legújabb perpatvar, hogy az iszlámisták kivették a darwinizmust a tantervből (középiskolai vagy felső tagozat, nem is tudom). Kicsit utánanéztem, miket mondanak az itteni kreácionisták. Nem csalódtam, nem ám valami 15. századi muszlim tudósra vagy Mohammedre hivatkoznak, hanem szóról-szóra azt nyomatják, amit az ameriaki kreácionosták is. A török iskolások köszönik szépen a kulturális befolyást a világ vezető tudományos központjából, a világ meg azt hogy ez a kreácionizmus vs darwinizmus vita egyáltalán létezik ebben a formában. Azt meg például a törökországi keresztények köszönik, hogy az ő karácsonyünnepükből úgy lett kultúrharc tárgya, hogy modernéknél az mostanában a sikk, hogy dec 31-én a kokakóla-mikulást ünneplik - abban az országban, ahol az eredeti Mikulás élt.

Angolszászok. Én bizony találkoztam szimpatikus angolszásszal. Magamfajta Britanniai Lawrence például ott férhetett hozzá Londonban hiteles angolokhoz, ahol krisnások ingyenételt osztanak. Kirúgott buszsofőr, kiöregedett világutazó idénymunkás - hobónak tartja magát az ilyen, fiatalok is akiknek nem valami sikeresen startolt az élete, átmeneti és tartós munkanélküliek, akiknek jól jön, hogy legalább kajára nem kell költeniük, meg hivatásos lógósok is persze. Első, ami feltűnt, hogy nem voltak pökhendiek, mint amit megszoktam. Aztán a nyelvezet tetszett még nagyon, ahogy beszéltek. Guy Ritchie filmekben lehet még ilyen dumákat hallani - francba a Queen English-sel. De ha olvastad Anthony Burgess - Beteg a doktor c. könyvét, ő is hiteles módon karikírozta a karaktereit. Ahogy beszélgettem velük, kérdezi az egyik, hogy végül is mi a fenének mentem oda, elmondom, ő meg röviden nyugtázza, hogy ja, semmi gond, ugyanaz, mint amit velük is csináltak a 80-as években. Ez volt az első komoly kultúrsokk az életemben, hogy basszus, Britanniába kellett jönnöm, hogy igazi baloldali embert láthassak. Még velem a "valamilyen lengyel vagy milyen" vendégmunkással is szolidárisak, aki puszta ottlétemmel is az ő esélyeiket rontottam. Magyarországon is találkoztam azóta ilyen angolokkal. Eszem megállt, csak a saját szülővárosomban él két olyan fazon, akik egymástól függetlenül "menekültek" Thatcher elől a késő-kádári Magyarországra, merthogy ők az "igazi szocializmusban" szerettek volna élni. Ma már persze röhögnek az egész akkori elképzelésükön, de végül ottragadtak, családot alapítottak, az életük ment tovább.

2017.02.09. 00:10:35

Szerintem nem ugyanarról a filmről beszélünk. Sejtem te melyik filmet írod, többször belebotlottam már az ájemdíbín, de még nem néztem meg.

Én erre gondoltam: www.imdb.com/title/tt0472062/

Tom Hanks egy elég jelentéktelen kongresszusi képviselő, de jó abban, hogy kijárjon dolgokat Washingtonban, Julia Roberts egy ilyen Ayn Rand-i kissé szélsőjobbos üzletasszony nagyon komoly kapcsolatokkal és határozott elképzelésekkel, hogyan lehet a Szovjetúniót Afganisztánban megfingatni. Philip Seymour Hoffman CIA operatív, jó karakter, bölcs is, de van egy sajátos hobbija, hogy szeret oroszokat ölni (háttértörténetéből adódik ez a dolog).

Furmányos történet. Nem tudtam eldönteni, hogy úgy propagandisztikus, hogy közben kritizál, vagy úgy kritizál, hogy közben propagandisztikus is.

Csomszki bácsi jut az ilyen filmekről eszembe. Erős dolgokat mond időnként, de komoly brand-értéket képvisel a világban - "bezzeg a mi táborunkban ilyet is lehet" - eközben majdnem 23 ezer amerikai szavazó gondolja meg magát szavainak hatására, többnyire, akik szimpátiája eleve kétséges.

Frick László Intézet 2017.02.09. 06:38:37

@ifsz: Ugyanarról a filmről beszélünk. A filmipar kegyetlenebb még a gyógyszeriparnál. Tudod, milyen szórakoztató lenne az a film, amiben Sasha Barom Cohen prezentálja a pénzembereknek az Agyas és agyatlan-t?

Szerintem én jól vettem ezt a Tom Hans főszereplésében készült filmet.

Igen gyakori, hogy nem azt a filmet forgatják le, amire pénzt szereztek.

Monori Mész András a filmírásról azt tanította, hogy a filmírónak figyelemmel kell lennie arra, hogy kik olvassák a tervét, ne írjon Esterházy-szerű körmondatokat.

Nagyon gyakori, hogy a forgatás közben de még a vágóasztalon is csempésznek a filmbe kimagyarázható kétértelműségeket.

Két úr szolgája így a film, az egyik lehet az igazság.

Gondolj bele, Andrej tarkovszkij hogy szerzett pént s engedélyeket a filmjeire. Vlagyimir Bogomolv elbeszélése, az Iván gyermekkora egy nyálas giccs

Míg nem jártál itt, volt pár vita a kedvencemről, a House of Cards-ról.

A jógyerekek szerint ez a film "oooolyan valyószelyűtleeen"... Háppersze... Különösen már így , hogy bele kéne halnunk (szintén e jógyerekek szerint) Trump-ba.

A House of Cards könyörtelen jógyerekkritikusai a fikázást azzal kezdik, ami pedig csak palástja a filmnek. Ha A Szolgálatok nagyon feszgetnék, meg lehet mutatni, hogy ez más földrészen egy más korban fölvetett filmsorozat remake-je.

Katasztrofális az USA filmiparának helyzete. Gyíííkosság, bűncselekmény, rejszolás szagű diákhumor... polkorrekt szinesfilmek (amikben annyi a fehér mellekszereplő, mint a Rendes Fehér Filmekben a nigger...)

Vannak elkeseredett kisérletek, Tarantino, imádom a Kill Bill-t, ami pompás kétfedelű, azaz aljas alkotás. Tarantino meg sem kisérel nem "thriller/road killmovie-t csinálni"

Ebben a filmben is vannak kétfedelűségek és pl olyanok, amik így is-úgy is magyarázhatóak.

Összességében senki nem merészel eltérni a Reiche UFA -szerű háborús kiadott propagitációtól. Esetleg kicsit megzörgetik "szinpadi félré"-ben a kliséket.

Nálunk a posztszocialistáknál szokatlan és érthetetlen az, hogy az USA Szolgálatairól ennyire nyiltan és bátran lehet beszélni, bemutatni őket.

Mert mi KGB- klisékben tudunk csak gondolkodni.
Nem értjük a csöndesamerikanizmust.

Magyarországon a csöndesamerikanizmus anno egyidőben egyszerre pénzelte az alakuló LMP-t és a Jobbikot. A minap Ukrajnában csöndesamerikaiak "civilek"-en keresztül 3-4 egymással is ellentétes csoportot pénzeltek de főleg uszítottak. Szíriáról ne is beszéljek.
A csöndesamerikaiak nem fedetten dolgoznak.
Egy ország diplomáciai kara, beleértve a konyhalányokat és sofőröket, akik helyiek, mindenki tudja, kik az aktuális csöndesamerikaiak és kiket pénzelnek. csak a hülye nem látja, hogy a 444.hu csöndesamerikai pénzelésű és kezelésű propaagandavállalat.

Ugye a mi közép-kelet-aéjraópai űűűűdözésimániánk az amerikai filmes klisékben látható kőbunkó szovjet KGB-sek inverzének képzelné az amerikaiakat.

Graham Greene korszakosan mutatta mg az olvasmányos regényében ezt a működést.

A csöndesamerikai olyan, mint Rodolfó bácsi volt. Mindenki tudja, hogy csal, szól, hogy csal. Szól, hogy a kezét figyeljék.

A Trump Korszakkal nyilvánvalóvá vált, ami eddig nem volt titok: Az amerikai népet immár bő negyedszázada szándékosan butává nevelik.

Szerintem a legveszélyesebb a történelem (a világtörténelem) és a földrajz tantárgyak kiejtése, tanításuk elhanyagolása. Az amerikai a legbutább nemzetek közé tartozik világtörténelemből és földrajzból. Aki nem tudja a földrajzot, nemcsak topográfiai ismeretei nincsenek, de alapvető világgazdasági ismeretei sem.

Akkor honnan tudná, hogy Szíriától Indiáig a britek basztak el mindent és most csak betelik az angolszászok mértéke, csak nem az angolszászokon.

Kinek az érdeke ez a jógyerekeknél most divatos ostoba ruszkiköpdösés.

Ohiban vagy Nebraskábaan nem szám, ha valaki tökhülye földrajzból meg történelemből és azt hiszi, hogy a ruszkiknál Moszkvában máma is a szarszürke szemerkélésben ZIL teherautók meg VW Transporter III-asok (azok a koporósalakúak, olyanokat szedtek össze a kelet-németországi forgatáson 1995-ben) a kásás havat.

Nézd meg, a Világ Legdemokratikusabb Mindenkit Tanítani Jogosult Államában a rendőrök hogyan kezelnek helyzeteket és hogyan a büdösruszki hűdeszovjetalaakúnak elképzelt rendőrök.

Magyarországon még egész fiatalok is többet tudnak Oroszországról meg a Szovjetúnióról, mint amerikai középiskolai tanárok. És nekünk szóról -szóra ugyanaazt az oroszok ellen uszító ostoba tudatlaan propagaandát kell szajkóznunk, amit az amerikaiaaknak is tálalnak.

A csöndesamerikai nem fél a leleplezéstől, mint egy filmbe kitalált KGB-ügynök, aki a szlávra erősen hasonlító halandzsanyelven ugat egy olyan város stúdiójában, ahol pedig 200000 oroszul jól beszélő emigráns él.

Frick László Intézet 2017.02.09. 06:52:20

@ifsz: Köszönöm a kiegészítéseket.
Én annyival egészíteném ki a te kiegészzítéseideet, hogy nem csak a kreacionista ipar nyomat amerikai eredetű lózungokaat, de a bibliszerelők, a jézusfikázók, az antikreacionista evolucionisták (akiket én az egyszerűség kedvéért attejistákok -nak szoktam írni, hogy véletlenül se ateistákra vagy antiteistákraa vagy kriptopoliteistákra gondoljanak)

Az Entrópiá-t a kommunikáció hajtja. El tudok iszonyodni azon, hogy mennyit összeokoskodnak az interneten, figyelmen kívül hagyva az internet,, azaz a hypergyors és könnyenterülő, sokszor irányíthatatlan-robbánás-szerűen megosztódó (-> youtube sztárok youtube videók robbanásai) formán

A facebook felmérte az afrikai internetezési szokásokat az interneten és az afrikaiak az interneten, azaz a facebook-platformjukon azt állítják: a kurva életbe nem interneteztek még. Ez a veszélyes.
Ekkor ezt a kisérletet én is elvégeztem magyar proletárok között. A magyar proletár, ha nem fészelhet a munkahelyen, kijön. Ha lemerül a fészes telója és nem engedi a művezető USB-feltölteni ffélvén az autóipari kémkedések miatt, elvonási tünetekben őrjöngvén kimegy a parkolóba a gyárból
De ő nem internetezik, sőt, leszólja az internetezőket. És CSAK fészbúkozik. "Hát akkor hogy nézel filmet vagy tőtesz zenét?"
"Hát a fészről bazmeg, én nem internetezek, csak fészezek!"

Érted?

A Modern Média munkásainak még mindig nagy a pofája. A Trump eset ugyanaz, mint nálunk az Orbáné. Éss a címlaptündér picsának nincsen politikai hovatartozása meg elképzelése, csaak azért pincsiz föl "Ma ez baszta föl Trump agyát!" címet, mert arra kattannak, a többi nem érdekli.

Persze, hogy vannak bájos angolszászok. Pl Dél_Sapnyolországba, a Cote d' Azurre-re vagy Toscana-ba menekülvén.

Thaiföldön tízezrével élnek angolok, minden 47817-ik angol egész jópofa.
a többi 47816 vesz magának havi 11000 bath-ért egy csajt, vele jár anyós is, ha összejön a buli, már nem is kell fizetni, viszont viheti a motorkán elöl a gyereket az asszonykát, hátul meg az anyóst.

Thomas Pynchon is amerikai. Vannak irodalom tanszékek. A 330 millió emberből legalább 3 millió rendszeresen olvas irodalmat. Vannak komoly papír újságok, amik nálunk már nincsenek. (Bassza meg, még Ausztriában is komolyabb papírújságok vannak, mint nálunk)

Egy USA állampolgár, a munkás-közép-szolgáltató államialkalmazotti osztályból csaak nyugdíjas korában világutazhat és ezek ugye a mai hipszterség szerint vén szaros hippikk, akik még hallgattak Frank Zappát.

2017.02.10. 09:43:03

@Frick László Intézet: Orbán, Trump, Putyin, sötöbö és a jók médiája: nálunk is van hasonló. Néha a fújoló tömegben hallható egy vékonyka hang, hogy bameg, ne fókuszáljatok már ennyire Erdoğanra, mert minél jobban csináljátok, annál nehezebb a támogatóinak kemény magját megbontani, azért ő a reis (vezető, führer, ha úgy tetszik) mert ti is úgy álltok hozzá. Vagy hogy úgy nem fog menni a választásokon, ha szóról szóra lemásoljátok a kormányprogramot és a végén a szövegszerkesztővel lecserélitek Allahot Atatürkre, mert nagyjából 3600 új szavazó lesz erre vevő. De nem. Megy a sírás-rívás, hogy rátette a kezét az AKP az összes médiára, azért nem tudunk nyerni. Ami igaz, de másképp néz ki a dolog, ha azt is hozzáteszik, hogy még a sok náncsinéni is úgy interneteznek, hogy az unoka megszerelte az internetet, hogy tudja a nagymama a cenzúrázott oldalakat is nézni.

2017.02.10. 09:57:27

@Frick László Intézet: Az atejistákkal kapcsolatban egyetértek. Olyanok ők, mint akik kijönnek egy űrben játszódó cowboy-filmről, és már a mozi előterében rákezdenek, hogy "hülyeség az egész, há' az űrben nincsen hangja az űrhajónak és nem puttyog a lézerfegyver egyáltalán, há' nem? De!" Azon a színvonalon vannak kb, mint a fundik a másik oldalon.

A fészbúkosok nem ilyen buták, van egy projektjük, hogy a szegény afrikaiaknak csinálnak ingyen internetet, ami pont ilyen internet lenne, amit írsz fészbúk meg néhány gondosan válogatott külsős oldal, wikipédia, cnn, ilyesmik gondolom. A Boldog Békeidők korába számítom azt, amikor a Microsoft volt a főgonosz IT cég. Jogász nem vagyok, de szerintem a fészbúkot simán be lehetne tilttatni az ejuban, ha ebben a kérdésben az adatvédelmi törvények, emberkísérletek etikai szabályozása meg ilyesmik számítanának elsősorban. Valójában nem bánnék el velük ilyen durván, de akárhogy is, túlságosan hagyták őket elkanászodni. A guglit is (aminek neve igazából Alphabet) egy veszedelmes polipnak tartom, de még mindig ezerszer inkább rájuk bíznám életem minden intim részét, mint a fészbúkra.

Nem is pécézgetnék ki cégeket egyenként, az egész információtechnológia egy toldozgatott-foldozgatott tákolmány, nem arra lett kitalálva, amire ma használják. Rengeteg olyan hang van, hogy ki kellene az egészet vágni a 'csába és újragondolni az alapokról. Viszont az ilyen alapokról újraépítkezést nehéz elkezdeni, még nehezebb végig is vinni és még ennél is ritkább, amikor mindenki elégedett a végeredménnyel és sikerrel zárul a dolog. Nehéz ügy a technológiai adósság.

Láttam egyszer egy heccvideót, amiben afrikai fiatalok szerveztek gyűjtést, hogy a szegény norvégoknak villanyradiátorokat vásároljanak, mert biztos nagyon fáznak ott északon. Hát az vicces volt, remekül szórakoztam rajta.

ifsz (törölt) 2017.02.10. 10:13:39

@Frick László Intézet: A szolgálatok viselt dolgairól szóló sajtó/irodalom érdekes. Én szeméy szerint nem szeretem, amikor valaki pontöszzekötős játékot játszik és bármi történik a világban, már mondja is, hogy ez itten a szia ammeg kágébé. Mert vannak az általad említett csöndesamerikaiak is, de van 123 festékrétegre még egy 124-iket is ráhúzó kenyegetés, ahol ha egy réteget megkapargat az ember, nem biztos, hogy az igazságot találja alatta. Meg "tudom, hogy tudják, hogy tudjuk, hogy tudod" típusú játékok és helyzetek, amikor nincs is idő az igazsággal foglalkozni, hanem csak olyan alapon lehet dönteni, hogy mi a következménye annak, ha "a"-t választom és tévedek vs "b"-t választom és tévedek. Meg hogy úgy is lehet szolgálatnak dolgozni, hogy fogalma sincs az embernek erről, vagy sejti, de úgy gondolja, hogy ennyit megér, ha közben nyélbe ütheti a saját üzletét. Vagy megér-e néhány gyalogáldozatot, ha azzal ki lehet ugrasztani a nyulat a bokorból?

A teljesen banális bűnesetek nyomozója sem Sherlock Holmes a valóságban, hanem Derrick felügyelőre hajaz inkább. A hidegháborús kémfilmekből is azokat szeretem inkább, ami nem akció, nem is történelm-magyarázó tanmese, hanem amelyikben még szagos technológia nélkül is árad a filmvászonról az irodai áporodott cigiszag, papírhalmok mindenhol a vágóképeken, a konkrét cselekményt végrehajtó ügynök pedig ha meg is jelenik a filmben, akkor is csak mellékszereplőként. Egyáltalán, a film egész cselekménye egy merő dögunalom. Ha a jövő történészei fel akarják majd dolgozni ezt "A szolgálatok politikai hatalmának kora" c. akadémiai dolgozatban, akkor fel kell majd kötniük a gatyát szerintem, főleg ott, ahol részletekkel kell kiegészíteni a nagy képet.

Ellenben volt az az eset, amikor a bukott német újságszerkesztő írt leleplező könyvet a szolgálatok és a nyugat-európai sajtó viszonyáról. Olvastam egy csomó cikket erről és látszott, hogy utánajártak rendesen - pl részletekbe menően kielemezték a könyv szerzőjének kétes karakterét. Na most, ha valaki ennyire utánajár, nem létezik, hogy ne botlott volna véletlenül sem bele, hogy ilyen program nagyon is létezett, botrány is lett belőle, amit úgy zártak le végül, hogy az elnök kiállt a nyilvánosság elé, hogy ígérem, istenbizony, a szolgálatok soha többet nem tesznek ilyet AZ USA TERÜLETÉN. Direkt kerestem, egyetlen "jógyerek" cikket sem találtam, amely írt volna erről a fontos részletről. Az inszájdzsob terrortámadások esete hasonló: kiválogatják a legnagyobb hülyeségeket, meg olyan elméleteket amelyeket nagyon nehéz az egyszeri embernek önállóan is belátni vagy cáfolni, aztán jól megcáfolják őket valami tekintélyre hivatkozva.

Betonmandala 2017.02.10. 17:54:16

@ifsz: ""Minden, amit tudni szerettél volna a dzsihádról, de félénk voltál megkérdezni"

Én Robert Spencer visszafogott könyveivel kezdtem. A beszámolód alapján tökéletesen visszaigazolódott, hogy normális iszlámhívő úgy tud élni a világban, ha figyelmen kivül hagyja a tanítások nagy részét.

Frick László Intézet 2017.02.11. 07:46:35

@ifsz: Nem kell pontokat összekötni, pont ez a lényeg. Inkább egy kis falu vagy nagyközség kriminális eseteihez hasonlítanám.

A Szolgálatok fedetlenül működnek. Nincsenek itt pontok, összekötés nélkül jól láthatóak. Magyarországon a TASZ (ami a "ki tudja miért" erős sajtótámogatás miatt egyszerűen rátelepedett és lefojtotta a Helsinki Bizottságot... A 444.hu és sorolhatnám: Teljesen világosan, nyiltan , álcázás nélkül működik az amerikaiseggnyalás, szekértolás. A Panama Botrány-ban jól látható, hogy egyszerűen komplet földrész újságíróit dotálják, finanszírozzák egy propaganda akcióban. Tessék-lássék beleesik pár amcsi, de a fő csapásirány a büdös ruszkik, de méginkább, mint a Sroszkán Toszott Ám! -ügy kapcsán: megmutatni, hogy más esetekben is kinyittathatják a szájakat a szolgálatok és elkezdhetnek szelektívténykezelvén beszéltetni.
Nem kell ehhez a nálam szoivesen idézett Dr Esterházy Mátyás -féle k'k'k'éjraópai üldözési mánia

Egy nagyközségben pl a zsarolás, kurvafuttatás, kamatolás teljesen nyilvános, fedetlen. Az emberek tudják,kik a fénekek,kiket futtatnak, kik a csicskák és a verőemberek.

Ismétlem, párszor megmutattam már. MÁS a módszere az USA szolgálatainak. Nem szorulnak fedet tevékenységre. Ők tartják ugyanis a kezükben az információs csapokat.

Történt, ami történt Ukrajnában és Szíriában.

Mindenki által ismert tény, hogy a Szolgálat Szíriában egymás ellen is eleve harcoló gerillakülönítményeket képzett ki és fegyverezett föl. Nem butaságból, hanem a szarkavarás fokozására. Közhelyszerűen ismert tény, de pl a 444.hu odáig jut el, hogy a káoszt összevissza nyilakkal ábrázolja, a ruszkik a mindenben büdösek, ezt nyomatja... és arról szó sem esik, hogy az egész projekt amerikai foskavarás és el is érte a célját.

Ukrajnában John Biden nem bújkálva, titokban, hanem nyiltan lépett föl, továnbbképzéseket tartott amerikabarát újságíróknak, uszított, szervezkedett és mint egy afrikai törzsfőnök, még a fiának is szervezett egy kis bulit. Mindez a Jó Obama elnöksége alatt. Hát akkor Tökfej Trump alatt mi lesz? -és még rá is lehet fogni a tökfejre mindent.

Frick László Intézet 2017.02.11. 07:59:22

@ifsz: Nyílt a netokrácia alaptörvénye:
"Nem az információ megszerzése emel hatalomba [kágébé klasszikus szolgálati működés] hasnem a megosztása (szíjjájé típusú működés]
A MEGOSZTÁS azaz a hírterjesztés a lényeg. 8716 csapból folyta Panama Botrány és 27 csap megírta azt, hogy a Bezzeg Angolszászok a Bahamákon meg a Kajmán szigeteken orbitálisabban mossák a pénzüket.

Azonban a Zárt Tartály csapkezelői úgy döntöttek, hogy ezek a hírek nem lesznek megosztva.

Nem véletlenül vált ki az index-ből a 444.hu. Az indexen valamivel árnyaltabbak a hírek és tálalások... pár profit hátrahagytak a Vidám Fiúk... a rendes ideológiai munka, a Totál Seggnyalás az viszont jól ellenőrizhetően a 444.hu-n megy. Egyszerre mennek a csapások. A sajtónyilvánosság előtt nyiltan, álcázás nélkül beszélt a Német Jógyerek arról, hogy folyamatosan kapják a Panama Leaks anyagait és ha ők még egyszer kinyitjk a szájukat, mégtöbb meglepi lesz.

Egységesen, egyszerre, minden országban a főbb nyelveken lépnek Eszterre. Estére pedig megkapják a rétest.

Egy kis faluban ugyanígy működik. Taknyos Kitti is úgy gondolja, hogy ilyent ő is tud, kimegy csápolni a főút szélére, megáll a paraszt, gumit húz a faszára és kiveri neki a szopást mímelő O-t formázó szája előtt namileszmná élevezel bazmmeeeg biztatásokkal. Izom Jaóska a fő kurvafuttató császár nem így gondolja ezt, odamegy kitekeri a nyakát, beássa az árokpartra.

Snitt, még a Kék Fény-be is bekerül az ügy.

13498 ember tudja, hogy mi lett Kittyvel, csak a rendőrség nem tudja. És le lehet hülyézni az összeesküvéselmélet gyártót, aki szerint Jaóska vót.

Nagyonhülyének, nagyon butának kell lenni ahhoz történelemből meg poliutikából, hogy ne látszon: Az amerikaiak kavarják a szart a Földközi-tengeri medencében. És martalékul hagyják most már izraelt is. Még Sanders is nekiment Izraelnek. A káosz fokozása a cél és ebből RELATÍVE az USA jött ki jól, a dollár. Hosszútávon pedig ez az europidok számára (és europid az USA és europid a ruszki pógár és mi mind Európában!) hosszútávon azonban mond az europidok basznak rá...

Hiszen 1938-ban többezer európai művész és értelmiségi látta, amit Chamberlaine-ék és a hiv eur és hiv USA politika nem látott. Hogy Hitlerék nem fogják nekik legyőzni a komcsikat.

De hiába visongtak, jajongtak.

1945-ben megalakult az ENSZ

és most látható, hogy kik szarják le és hogyan az ENSZ elveit. Már nincs is ENSZ valójában...

Betonmandala 2017.02.11. 09:40:08

@Frick László Intézet: Arról az ENSz-ről beszélsz, amelyik már vagy 20 éve legalább 100 millió bevándorló befogadását javasolta az európai államoknak. Ilyen ENSZ nem is kell.

ifsz (törölt) 2017.02.11. 17:33:45

@Betonmandala: Hát persze, hogy figyelmen kívül kell hagynia. Van a könyv és van az hogy az ember hogyan vonatkoztatja a saját életére a könyvben leírt dolgokat. Soha nem volt másképp egyetlen vallásban sem, csak minél régebbi a szöveg, annál nehezebb érteni, hol van benne a vicc. A fundik is csak szeretnék, hogy ők betű szerint mindent betartsanak. Tisztára, mint a szabad piac, nem?

ifsz (törölt) 2017.02.11. 17:35:58

@Frick László Intézet: Lényegében egyetértünk szerintem.

A szolgálat különben rebrandelte magát intelligencS közösségre már, mert a közösséget nem útálják annyira a fiatalok, mint a szolgálatot :)

Csak annyit még, hogy jók voltak az utóbbi posztok, köszönet értük. Kommentelni továbbra sem fogok sokat, de olvasok azért.

Frick László Intézet 2017.02.12. 07:03:36

@Betonmandala: Amint említettem, nagyokosok százezrei agyalnak a migránsválságon, csak egyet nem vesznek tekintetbe. Előbb kérlek, nézd meg ezeket az afrikai moziplakátokat:
www.digitiser2000.com/main-page/32-bizarre-african-movie-posters

A Kommunikációs Robbanás, a mobiltelefon (és pl A Négy India egei alatt rögtön a mobiltelefonnal kezdődött az info-robbanás) az internet miatt a "kulturális sokszinüség" és "átjárhatóság" valami olyan katyvaszkulturát szürkített, ami pl a világzenénél is megfigyelhető, amikor az afrikai együttes karibi dallamokkal kevercsélt ír szteptáncot húz a talpak alá rep-el megspékelve.

Senki europid Fejlett Ember nem képes egy bangladeshi dalit, egy afgán törzsi autószerelő vagy az afrikaiak fejéből kinézve tekinteni az európai kulturális üzeneteket.

Pl itt vannak az európai plakátnők: Ezek a plakátnők Afrika és Ázsia szexuális nyomorban fetrengő fiatal férfitömegeinek azt igérik, hgy a fehér szuka szivesen tartja popsiját, a fehért szuka szopik, mint a torkosborz. Mi ezeket az "üzeneteket" már nem is vesszük. Még az európai nőjogi szervezetek sem. Ha megkérdek egy európai feministát, mit lát a rúzsplakáton,, azt mondja, a csajszi a csókos szájával dicsekszik.

Amit az európai, pl a magyar, aki uszít meg hülyít a kitántorgással, nem vesz figyelembe: Az afrikaiak többségének az ágy, az egy kartondoboz, mondjuk egy hűtégép méretű valami csomagolódobozának az oldala. Az europidnak a Londoni Csodamunkában heti 200-250 Fontba kerülő ágybérlet kell. Ágy kell neki valami párnaszerű és takaró... meg zuhanyzó és angol WC. Az afrikaiak 20-an kibérelnek egy szobát és kartonpapírokon fekszenek. És egy bő félliter bögre vízből teljesmosdik: a szájába veszi a vizet és spriccolja magára, ahová kell.

Kicsit szégyenlősen beszél erről az europid: De ahogy a magyar is Kitántorgás ügyében a csupajót kűdi haza, a bangladeshi fiatalember azt írja haza, hogy minden este más fehér picsába mártogatja a.. és szivesen kíbálják magukat, mint a, és ingyen, a kemény, állkony indiai fasznak. Ez az igazság. Ezzel is uszul föl a sok fiatalember.

Az otthoni életminőségnél sokkal jobb menekültnek lenni Európában. Jobb tető van a feje fölött és a jóval hidegebb télben nem fázik annyira, mint az otthoni 10-12 C-fokos hajnalokon (pláne a pakisztániak-afgánok hegyvidéki telei vannak is olyan hidegek, mint a miénk.)

Nézd végig a Földközi tenger valamelyik pljázsán az afrikai árus menetét. Minden huszadik csinos, bikinis (vagy nem cssinoss, de mindegy, mert az afrikai tekintetében a hájas has meg combok még szebbek) Beszélget a felvilágosult fehér nő, az afrikai meg azt olvasa a tekintetéből: "Ó, bár leszophatnám azt a jó nagy vastag és hosszú afrikai faszodat!" Ezek a tekintetetk... simán átjönnek. És az igazság is az, hacsaknem hozta magával a hennázó élettéársát-feleségét, este a 185-190 cm magas tökéletes alkatú és 2-3 ejakuláció után is kellően használhatóan merev farkú fekete legény abba nem mártogatja, akibe nem akarja a kínálkozó 3-12 lehetőség közül.

"A motívumok mindig alacsonyabban vannak"

Súlyosan felelős az europid az afrikai helyzetért és hogyne lennének "haladó gondolkodásúak2 akik lelkiismeretfurdaalásukban ilyesmivel kompenzálnak, hogy ha a bűnös búrzsojákok nem képesek Afrikáért áldozni, jöjjenek föl az afrikaiak és vigyék ezektől e penye hájizmúaktól, ami kell nekik.
Ez is egy olyan motívuma a Jók és Igazaknak, ami alacsonyabban van annál, semminthogy papolnának róla.

Ebben a blogban sokszor rámutattam: A migráns kiröhögi a Picsaországok polgárait, amiért segítenek neki. Hülyének nézi a svédeket és a németeket és azért vágyik oda, mert ott könnyen átverhető picsatársadalmakat sejt. Nagy is a képernyője a picsaembernek, de elképesztő könnyű átverni.

Mondjuk az ingyenpinához jutásban kicsit nem árt szocializálódni, mondjuk valami érdekes hangszer, egy színes jamaikai kötöttsapó, rasztafárihaj, menő alter szövegek alter kocsmákban és akkor dől az ingyenpina.

Frick László Intézet 2017.02.12. 07:06:30

@ifsz: Blogocholista vagyok. Ennyi nyelviötletből, kifogalmazásból össze lehetett volna ütni vagy három regényt. Súlyosbítják a helyzetet az illúzióromboló nyomorult elütések.
Tavaly egy ideig a 444.hu kommentoszlopaiban tomboltam -két-három Jó és Igazz-al értékes vitákat folytattam.
De összességében pótcselekvés, pazarlás.... gumicsoncsikómammogás.