Egy vidékitanárnő-tagozatos vidéki szocialista tanárnő naplójából:

Je suis VidékiTanárnők!

Van ugye a lehetőség, fogom a politikaízlésemet és választok a ~ban a magam képviseletére egy számomra rokonszenves, szerintem schneidige und fess, fasza [-> passend für Demokratien] arcot, akiről így kép alapján

http://mszp.hu/sites/default/files/nyakoistvan_480_jeloltfoto.jpg

úgy gondolom, hogy illatosat lehell, a nyála, mint a nádrus, a köldöke főtt tyúkdarabokkal és csigatésztával úszó zsíraranykarikás-  levesestál, a szava bülbül-madarak éneke, és rózsaillatúat is kakil. És nem őutána lesz szarcsíkos a női WC a parlamentben [ hanem az újságírónők miatt -a szerk. gon. röh.]. Ráadásul még vidéki is, mint én, Edelény gyönyörű ajándoka.

Ezt az embert sokan, akik ettől a választásuktól számomra ismeretlenül is rögtön nagyon rokonszenvesek lesznek, hiszen biztos ugyanúgy gondolják mindenről, mint én, szóval ezt a megválasztott képviselőt az Állam, aminek parlamentjében ő majd engem képviselni fog, ellátják Állami Pénz-ből mindennel. Nem szeretnék most a vágytárgyakra mutatni, laptop, okostelóka, titkárnő, iroda, budapestilakás ellenére utazási költségtérítés [benzinkőccség] stb.

Nagyon egyszerű kis lapkára hívom itt föl a figyelmet, ez pedig az én képviselőmnek az ő Országgyűlési Igazolványa.

A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő – a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon – jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét. (Ogytv. 98. § (4) bekezdés)

Beléphet a rendőrség, a határőrség, a polgári védelem és a tűzoltóság központi, területi és helyi szervének működésére szolgáló területre a képviselői igazolványa felmutatása és ellenőrzése után a látogatás céljának megjelölésével, a szerv működési rendjére vonatkozó szabályok megtartásával. (2/1993. (II. 2.) BM rendelet az országgyűlési képviselőknek a rendőrség, a határőrség, a polgári védelem és a tűzoltóság működésére szolgáló területre történő belépéséről.)

Beléphet a vám- és pénzügyőrség felsőfokú, középfokú, alapfokú szervének működésére szolgáló területre a képviselői igazolványának felmutatása és ellenőrzése után a látogatás céljának megjelölésével, a szerv működési rendjére vonatkozó szabályok megtartásával. (19/1993. (VII. 1.) PM rendelet az országgyűlési képviselőknek a vám- és pénzügyőrség működésére szolgáló területre történő belépéséről.)

Beléphet az Információs Hivatal objektumaiba igazolványa felmutatása és ellenőrzése után, a látogatás céljának megjelölésével, a hivatal működési rendjére vonatkozó szabályok megtartásával munkanapokon, a munkaidő kezdetétől végéig terjedő időszakban. (1/1996. (VI. 19.) TNM rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményeibe történő belépés rendjéről.) szöveg forrása

 

Természetesen az országgyűlési Képviselői Igazolvány nem a minden.

Nekem, mint magam helyett a képviselőt, aki cuki nekem és előfeltevéseim szerint majd engem képvisel, tehát nekem vannak egyéb, az Alkotmányban meg Törvényekben meg énnekem nem is kell szabatosan megfogalmazni tudni, mikben, vannak egyéb elképzeléseim a képviselőmről.

Az egyik legfontosabb az, hogy beszéljen helyettem és mivel én biztos, hogy butább vagyok, vagy ha okosabb, nem érem rá elbaszni a drága időmet még az édes hazámért sem, nemhogy képviselőként a parlamentben, amikor én szaros vidéki Takarékszövetkezet vezetőjeként egymillióval keresek többet havonta, mint az a hülyeképű Eltolcsy az MNB-ben, aki be is kaphatná, ha megengedném neki, naszóval... Tehát elvárom az engem képviselőtóől, hogy azért, ami szerintem szép eszme, jó eszme, köventendő elvek és a népjólét reménye, azért ne csak a szájával csinálja. Hanem tettekben, cselekedetekben is. Lépjen.

Jaj, ott remeg ő, szegényke, az ellenség gyűrűjében. Az ellenség közül egy sem OGY-képviselő. Lehet, hogy vannak igazolványaik, de az országgyűlési Képviselői Igazolvány a magyar kártyajátékok egyik legerősebb lapja, nincs az az ÁSZ amit ne vinne, újságíróigazolvány túrós bukta az OGY-igazolványhoz képest.

Kibaszott, aljas, szemét, sunyi és antidemokratikus az a rendszer, ahol a népszavazás kezdeményezéséhez egy emberemnek a Kúria döntését is kell figyelnie, onnan telefonálni nekem, geci az a rendszer, amiben még versenyt is kell tülekedni az un "blokkolóórához" és ott a világ nevetségét szolgáló ukrán vagy koreai parlamentijelenetekre emlékeztető rémbohózatban kéne nekem versenyeznem.

De nekem van Képviseleti Demokrtatám. Képvisel engemet ő, pl a törvényességben. Azért küldtem a képviseletemben a parlamentbe, hogy ha van geciség, aljasság az én un "demokratikus" hazámban, akkor tessék neki pofázni, felállni, kezdeményezni, rámutatni benyújtani -ez nem is az én dógom, nem vagyok én államjogász, büdös paraszt vidékitanárnő vagyok. Baloldali szomorú ember és gyönge is és ezért szavaztam férfire, hogy a sok geci FIDESZ-es férfi között engem , a vidéki (tehát buta) a tanárnőtagozatos (tehát mégbutább szocialistát) képviseljen. És legyen férfi.

vidékitanárnő tagozat - indexiánus jógyerekújságírók matulista-fikaista szóleleménye abból a mára már történelmi, tehát szabadon tárgyalható időszakból, amikor Gyurcsány Ferenc elkezdte széjjelkúrni az MSZP-t és ebben őt az index is powerelte, mert 2:1-ben ettől a geciségtől még "politikaifüggetlennek" is nézhették a nagyonbuták az indexet. A ~ párja a vidéki téeszelnöktagozat volt, akik klasszikusan férfias kortes műveletekkel 2006. áprilisában a második fordulót megnyerették az MSZP-vel. A vidéki = buta, a tanárnő ebben az időben szabadon köpködhető fikakategória volt. A ~k Horn Szófiát sunázták és az MSZP összeröfijein Internacionálé éneklést provokáltak ki.

 

És amikor megszólal az a kibaszott telefonja. És látja, hogy őt az embere a Kúriáról hívja, még azt az illatos, finom ujjbegyét rá se illesse a túlokos telefonjára, de máris induljon a blokkoló automata felé. Ott vannak a verőemberek? IGEN! Akkor is, ő férfi és van neki OGY-képviselői igazolványa. és azért férfi és engem képvisel, tessék a testét eléje tennie a férfinek, aki a vén picsa Erdősiné embere. De még nem kapott telefonhívást. Az én képviselőm ne tököljön ott, hogy hívják-e már a vén picsa emberét. Hanem az én képviselőm legyen férfi és

IND  ULLJJJ!

Természetesen itt következnek a FIDESZ-nek ezt a kurvajól sikerült szolgálatot tett kubatovgárdistának is beállítható izomemberek, akik lehet, hogy leverik az én képviselőm szemüvegét. Vidékitanárnő vagyok, harmadosztályú fejletlenszocialista, de azért tudom, hogy az én képviselőm szemüvege nagyon drága. majdnem a havi jövedelmének a harmadába kerül. Az én szemüvegem meg a teljes havi nyugdíjamba. Hát ezért is képvisel engem ez a férfi.

Mint harmadosztályú, mert vidéki és mert tanárnő is, szocialista, viszont tanultam politikát. tehát tudom, hogy az én képviselőm, ha a kubatovgárdisták betörik az orrát és vérzik és leverik a szemüvegét és az eltörik, ez mind összesen a hússzorosát, a százszorosát éri annak, minth ha az én képviselőm eléri a blokkolóórát. Ekkor világszenzáció lesz az én képviselőm és az egész világsajtó megismeri a kurva cigány malachasú alcsúti focialista kishittler kádárjános elnyomórendszerének a kirakatát!

De az én képviselőm töketlen. Arra van esze, hogy a Retek Klub riporternőjének a blokkolóóránál adjon riportot és simizze a blokkolóórát, de aztán akkora gyáva szájjalcsináló balfasz, hogy hátrányba helyezi magát OGY-igazolvánnyal védett OGY-képviselő létére. És amikor a riporternő rákérdez, akkor olyan rámnézett-a-cicaaa!4!4!  hivatkozása van, amit mi, vidéki tanárnők, akik ezerszer álltunk már őrjöngő szülők elé, nembeszélve szaktanácsadókról, szakfelügyelőkről és Klikes-tankerületi terminátorokról, tehát még a mi rúzsozott nőiszájunkból is gyávaság, amire az én képviselőm hivatkozott. Bassza meg, hát én schneidige férfire szavaztam, nem transzneműre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr508440442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. Hella 2016.03.03. 21:44:45

akkor most én is idézek, 2013-as törvény, tehát a csüngőhasú geci rémuralma alatt született

...Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom birtokosa a nép. Hatalmát az Alaptörvény keretei között, elsősorban választott képviselői útján gyakorolja. A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek. ....

Tehát kedvenc focistád alkotott egy törvényt, amiben benne van, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy a népnek JOGA van népszavazást kezdeményezni. Ehhez képest most rövid időn belül a második orbánfasszopó vén picsa szíveskedett ezt megakadályozni.
A vén picsa NEM akar népszavazást, mert nem kezd el aláírásokat gyűjteni, hanem azt akarja megakadályozni, hogy ne érvényesülhessen a népakarat. Orbánfasszopó vénpicsa1 és vénpicsa2 természetesen nem kap jogi segítséget, maga találja ki a kis obstrukciós akciót, maga szervezi meg a fiúkat a b középből, és mindent maga inzéz, hogy NE lehessen népszavazás. Orbán patyolattiszta mint a hó, semmi köze hozzá, semmiről nem tudott, két vén picsa magánakcióját látjuk itt fél éven belül másodszor, hoy NE érvényesülhessen a népakarat. Ennyire elvakult segg még te sem lehetsz. Vonjuk ki a képből a börtönviselt bőrfejűeket. Ha valaki NEM kezd el aláírásokat gyűjteni, akkor minek ad be népszavazási kérdést? És persze, teljesen véletlen, hogy a két vén picsa belsőkörös fideszfasszopó, reklámképen szereplő banya.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.03.04. 11:26:11

te ezzel a szar sztorival foglalkozol?

1: nem a csicska néni meg a kopaszok miatt nem lesz népszavazás

2. ez csak egy tünet, hogy orbán valójában mennyire kibaszottul fél
(pl mikor kérdezhette őt nem seggnyaló újságíró érdemben?)

3. erről az elbaszott szerencsétlen akcióról amúgy valószínűleg nem is tudott

4: MEGINT NEM A FONTOS DOLGOKRÓL BESZÉLSZ

hogy törvényesíti a LOPÁST átlátszó jogászkodással a fidesz

Frick László Intézet 2016.03.16. 11:29:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tavaly múlt el csendesen, említést se érdemelve a 10. évfordulója az agyfelbaszás, agyvérzsírforralás alapú propagandázásnak. Most már annyira ócska, hogy a friderikuszalakú parvenű Habonynak is eszébe jutott. A "Magyar Reformok" működnek című agyfelbaszásnak a célja az, hogy felbassza az agyadat. És felbassza. Te vagy a reklámszakember bazdmeg és ilyennel fel lehet baszni az agyad. Hát ne haragudj, testvérem, de ---

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.03.18. 21:32:02

@Frick László Intézet:

én, mint reklámszakember, tudom, hogy nem vagyok célcsoportja ezeknek a kampányoknak

ők is tudják, épp ezért le is szarják, mit gondolok

két célja van: haveroknak soksoksok pénzt kitolni
és lelkesíteni a lassan fogyó, de egyre ostobább tábort

MŰKÖD
süti beállítások módosítása