Ismerem Kovács Ákos költő és jelentősművész véleményét a nőiprincípiumról meg a szaporodási rátáról.

http://tse1.mm.bing.net/th?id=OIP.Ma8eedf2d36047eb7c57d6a30c36b4da2o0&pid=15.1

Azt nem tudom, mi a baja azzal, ha bizonyos társdadalmiréteg leveti magáról a szaporodás nyűgét. Miért is ne vállalhatna egy nő gyermektelenséget. Miért is ne törődhetne egy ember úgy nagyjából az elsőtől a hetvenkettedik sorig sajátmagával, a sajátkarrierjével, a sajátsikerével ésígytovább. Ugyan, miért is kéne az embernek évtizedeket áldoznia az egyszeri és megismételhetlen életéből csak azért mert valamiféle társadalmi konvenció miatt magot kéne támasztani a maga helyébe... legalább...

Csak úgy szólok különben, hogy az anyja valagában egy meggondolatlan kis fingoretta sem volt még ez a toddományos kifejezés, hogyaszongyaja társadalmi konvenció, sőt, a homo sapiens se, sőt, a majmok, sőt a majmok erszényes-emlős-rágcsáló ősei sem, amikor már érvényes volt e Földön a Természettörvény. Ez a természettörvény az, amit az attejjistákokok a hűjje vallásosoknak püförészni szoktak istenek nemlétének cáfolhatatlan bizonyítására.

Minden sorát, paragrafusát ,czikkelyét és a hozzáfűzött glosszáit is elfogadom a Természettörvénynek. Istentől mint olyan[ok]tól nyugodtan eltekinthetünk.

A Természettörvény a legtoleránsabb valami, a homo  sapiens  semmiéféle türelmet nemismerő vérengző majomféle volt még akkor, amikor a Természettörvény már hypertoleráns megengedő volt.

A Természettörvény nem kötelez senkit vagy semmit semmire. Szaporodásra se.

A földi élővilág eddigi története szerint a Természettörvény egyensúlyt teremtő szisztéma, ha valamely faj   elúrhodik a földön, akkor hamarosan kakukk lesz neki.

Ha reátekintünk arra a szerintem nemlétező problémára, amiről Kovács Ákos meggondolatlanul szabadvéleményt nyilvánított, akkor abban pl én semmiféle javítani vagy változtatnivalót nem látok, sőt.

Egyébként a meddőség, legalábbis biológiai időszámítás szerint vészesen terjed az europidok között. Míg egy átlagos europidd férfi átlagos, egy ejakulációra eső spermiumszáma 1974-ben 120millió volt, ma úgy 70 millió körül tart és vészesen esik. A viszonylagos termékenyítőképességhez úgy 40milliós spermiumszám lenne szükséges.

Magyarországon minden ötödik emberpár meddőségi problémákkal küzd vagy örvend ilyeneknek vagy nem is tud róla, hiszen eleve sem szeretnének gyermeket.

Minél jobbmódú és "fejlettebb" egy társadalmiszegmens, a gyermekvállalási kedve annál lagymatagabb.

https://www.opensocietyfoundations.org/sites/default/files/styles/slideshow/public/photos/201205-09-sudetic-roma-politics-france-stes-maries-675-006.JPG?itok=9_HP3i6X

Bezzeg FejlettFranciaországban ma is több, mint 250000 cigányt kényszerítenek lakókocsis vándorlásra.

Magyarország Románia és Bulgária után a harmadik azon a ranglistán, melyet a 20-ik életéve előtt először szülő nők számai alapján állítottak össze. [Közli 444.hu, Dr Bede Márton rovatvezető] 20-.ik életévük előtt poroletárnők szülnek. Cigányok, és a cigánysághoz reasszimiláló proletár magyarok. Ott tartunk, hogy 28 éves vidéki parasztlányok (8 ált. isk + 2 év szakiskola vagy azse) acsítoznak és visítoznak, ha megtudják, hogy társnőjük terhes: "Hová a picsámba szül még 28 éveseeeen?" Még érettségi sem kell ahhoz a kolosszálisan zseniális és kb ugyanennyire példátlanul eredeti életstratégiához, hogyaszonygyaja: dolgozgatok valamit, a pénzem mind magamra költöm és amúgy etetnek meg eltartanak anyuék és a rezsit is ők állják és én pedig 30 éves koromig élvezem az életet és szórakozom.

Kovács Ákos jelentősművész és orbánista bérenc négy magot állított maga helyett, vagy ha tetszik, a felesége és ő 2-2 magot. Ádár János súlyosan veszedelmes környezetvédő köztársaságielnöknek is négy gyermeke van, ráadásul csak egy (1) anyától, Orbán Cigány Viktor felesége is ötöt ellett*. Sorolhatnám a fidesznácik óberkommandójának főembereit, minden családban 2 fölötti a szaporodási ráta.

A fejlett, felvilágosult, haladó, willkommeniánus jógyerekek többnyire egy vagy egyse-magot támasztanak maguk helyett -mi ebben a baj, drága Kovács művészúr? A szaporodási ráta alapján egy bő nemzedék múlva súlyosan faszista náci nemzethállamiánus orbánista barmokból, cigányokból meg proletárokból fog állni Magyarország, de legalább 11millió lakossal...

Hacsaknem befogadunk egymillió olyan migránst, akiknél a családmodell egészen archaikus, a nők kötelességei ez elsőtól a hetvenkettediksorig a gyerekszülés és a család valamint az isteni Férfi Őszentsége kiszolgálása. Egy átlagos 25-30 éves magányos szír férfi migránsnak legalább három de inkább öt gyereke van... odahaza a menekülttáborban. Nem értem, mi a fasz baja van a nemzethállamiánus kőkobaki konzervatívjainknak a migránsokkal, amikor azok is olyan fasz, apa és családfő-férfi-centrikusak, mint ők? Hát a nyálasan stréber, politikaimegfelelőségüket újabban migránsnyalásban is kifejező jógyerekeink meg fallokrata kőkonzervatív családmodellt képviselő emberekkel lábaltatnák ki a pusztuló magyar gazdaságot a csődből? Ha befogadnánk egymillió migránst, akkor méginkább az archaikus, a nőt a szaporodás rabságában fogvatartó és súlyosanelnyomó ország leszünk, 12-13 millió lakossal.  

Szűk környezetemben a legtöbb kisgyerek cigány ésvagy proletár. Az iskolában, ahová jártam, gyerekkoromban a cigánygyerekek aránya 6-7% volt, most 67% és a nemcigány magyar proletárgyerekek ínségesebb körülmények között élnek, mint a cigányok,. Ez is az alapja a vegyesházasságoknak: a magyar proletár fiú vagy lány úgy látja, hogy a cigányok jobban élnek és ügyesebb önérdekérvényesítők, mint az ő szüleik a munkásosztály alsószéle-közepéreől leszakadozván. A falumban tíz újszülöttből 6-7 baba az anyja családnevét kapja -mert így lehet egyedűlállaó segídët kapnyi. A vegyesházasságokban, ahol az anya cigány, ott is az utcán a magyar apa cigány népszokás szerint 3-4 lépéssel az asszony előtt lépdel: az asszony szoiríjja rá, mert ő nem szígëntelëkedik picsaembberrel, aki az asszony utáőn kullog, mint a magyaroknál. Azok az eőjdefejlett  szájjalaéjraóperek, akik politikaimarketingjük egyik pillérét a mélyszegénység témakörében dúló uszításokban látják, egy olyan társadalmi réteget támogatnak, akik szóról szóra azt vallják a nő szerepéről, amit az orbánnáci Kovács Ákos -GONGGG!!!

És most pedig tekintsünk végig a boltból V-alakzatban, az egész kövesutat elfoglalő 2-3-4-5-6 gyermekes 15-27éves anyák során. Ugye "a fallokrata nőelnyomó férfiuralom igájában" pillantásaikkal a sárlatyakot hártyázva depressziósan kéne vonszolódniuk a cekkerekkel, a picivel, a kicsivel, a totyogócskával meg az iskolással... otton az égett zsírszalonna és füstszagú "reménytelenség", ínséges napokon a kotliban csirkenyak fő kompírral és ha az ember megtanálja a lidlizésre eldugott kétlitert bérzintet, beönti az opelkocsiba oszt mennek vasazni. És mindennek ellenére az ember azt látja, hogy ezek a mélyszegénységben élő HHHHHHHHH anyák vidámak, optimisták, dalolnak [Rijannyát és Kis Grófo-t] hülyéskednek, mint iskoláslányok, valahogy sehogyan se látom, hogy a szaporodás nyűgét nyögnék... Naponta 4510 órát fészbúkoznak is. Tanulatlanok és félanalfabéták is, az index.hu-ról pedig azt hiszik, hogy ott rendeli a villogót az opelkocsira az uruk.

Megkérdezek tehát egyet, találósan:

"Szülsz egy gyereket -az micsoda az apádnak? Hpgy mpondja apád, mit szültél neki?"

"Hát ugyan mit a kisfaszomat heee? -hát onokát szűtem nëkije!

Szilárd meggyőződésem, hogy egy bő nemzedék múlva Magyarország lakosságának legalább a fele cigány lesz és ha marad nyoma e mai "társadalmivitának" a nők önmegvalósításáról meg szaporodógépneknézéséről, alig találok egy embert, aki akár fel is foghatna e vitából valamit és ő is csak annyit mondana rá:

P I C S A F Ü S T

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr978179076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2015.12.17. 17:17:30

na álljon meg a népikereszténykonzervatív feltámadás egy pillanatra! nem nálad olvastam, hogy amikor a cigányasszony elment a konzervgyárba, és lett un. sajátpénze, akkor jött rá, mekkora hülye volt, hogy a Józsihoz ment hozzá?
csak mert amióta világ a világ, a nők mindig is dolgoztak: nőimunkát is, meg férfimunkát is (szántottak, vetettek, arattak, traktort szereltek, a fronton lövették halomra magukat, kohászkodtak, stb.). csak nem volt olyan, hogy sajátpénz: minden a családé volt (tehát igazából a férfinak se nagyon volt sajátpénze, de a nyilvánosság előtt mégis ő járt el a család nevében - persze mindenki tudta, hogy amit mond, az az ő véleménye, vagy az asszonyé, de ez messzire visz).
200 ezer év alatt eljutottunk onnan, hogy az emberiség 98%-a kaját termel, oda, hogy csak 70-80% farmerkodik (aka ipari forradalom, amikor a terményfölösleg növekedése miatt hirtelen nagyon sok embernek nem lett se földje, se munkája, és hát valamit mégis csinálni kell velük, nem lehet mindenkit elküldeni a háborúba, mint orwell), majd onnan röpke 200 (nem ezer, csak száz) év alatt meg oda, hogy 98%-a nem termel kaját. innentől az az egymásra utaltság, amit a tradícionális család képviselt, halálra volt ítélve. aztán amikor nem csak az asszonynak lett sajátpénze, hanem már a lánynak is, akkor elkezdett finnyáskodni, hogy a Józsi nem csak iszik, csalja, hanem néha még a fogát is kiveri, tud ő ennél jobbat is - aztán vagy tudott, vagy nem. a népesség meg fogy.
mert régen nem azért nem váltak el, mert boldogok voltak, hanem mert nem volt hova menniük - szó szerint. max halálba szekálták a papát (megint csak idézet tőled). most meg boldogok akarnak lenni. azt az önző fajtájukat! a helyett, hogy szenvednének, mint a szüleik! és a szüleik szüleik! és a szüleik szüleinek a szülei! és a szüleik szüleinek a ...
apropó, miközben ezeket sorokat gépeltem, a felső szomszéd, aki megtette már a maga dolgát a népességfogyás ellen, épp azt üvöltötte anya létére a 6 éves forma kislányának, hogy "fogjad már be azt a szaros pofád, azt a jó kurva anyádat!", a kislány meg bőg. amúgy ez rendszeres, és nem is egyedi. dolgoztál árvaházban, tudod jól, mennyi de mennyi szülő van, aki megcsinálja a gyereket, de minek.

Hella B. 2015.12.19. 08:44:34

Üdv Dudi. Már néha kétségeim voltak, hogy egyáltalán még létezel. Mármint nem fizikailag, ha érted.

Ha van öt perced, konc kinja
lesznek ismerősök
és boldog karácsonyt

2015.12.20. 21:53:44

A sztori nyilván a T és a kormány közötti faszméregetés kommunikációs felülete. Aki benyalja, hogy itt másról van szó, még is érdemli. Kit érdekelnek azok a nők, akik nem akarnak szülni? Alkalmatlanok mind feleségnek, mind anyának. Az élet fenntartására képtelenek eltűnnek a génállományból az idióta feminizmusukkal együtt.

Hella B. 2015.12.21. 22:16:42

Hát Dudi, nem is tudom, miért gondoltam, hogy reagálsz bármit is.

Frick László Intézet 2015.12.22. 06:27:43

@bs395: Ha olvastad ezt a "blogot" emlékezhetsz arra, hogy a faszságot, mint olyant -szerintem- a sajátpénz teszi. s a "megvalósuló nő" pl munkahelyivezetőként egészen merkantil (= NAGY FASZ) szemszögből pislant le a beosztottnőre. Szabja meg a bérét vagy tesz jóslatokat akkor, ha kiderül, hogy a nőnek kölyke[i] vannak, akik betegek is lehetnek stb. Szó volt a leszbikus párról akiket B. írónő támogatott, majd elcsudálkozott, hogy a párban a "férfi" embermód veri az asszonyt... Oláh Ibolya művész is fasz és 2-3 lépéssel mindig az asszony előtt jár. Tehát számomra az az izgalmas, ahogy az önmegvalósulő legeslegfejlettebbnők klasszikus fallokratavonásokat vesznek föl és magatartásimintákat... Azért szeretem a cigányokat,, mert ők legalább nem játszák meg, teszik a fejüket nyálas-stréberen... azaz ha az asszony teszi le a sokpízët akkor ű az ember a házban...

Frick László Intézet 2015.12.22. 06:28:41

@Hella B.: Emlékezhetnél, hogy a nyomorult Dudi grincs is volt
amúgy mindenjót neked is :D

Hella B. 2015.12.22. 08:12:03

@Frick László Intézet: nem a karácsonyi üzenetre gondoltam, hanem az említett oldalra.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2015.12.23. 00:41:33

@Frick László Intézet:
vágom én, hogy a nemi szerep (aka dominancia) nem genitália kérdése, még ha a népi bölcsesség össze is köti őket, de ha a pár egyik felét kinevezzük dominánsnak, a másik meg csak hátulról intruálja, azt ha nem sikerül neki, akkor egy puhapöcs, abból erőszakos halál lesz.
persze ezt diktálja a hagyomány, meg ebből lesz sok gyerek.

2015.12.24. 22:56:22

@bs395: az if az férfi baszik, a nöje pedig epekedve várja az újabb egyesülést. Boldog karácsonyt.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.12.29. 00:37:39

b+ fidesznáci

(írtam hosszú kommentet, de elszállt...

így ez van

:négy gyerekes városi libsi

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.05.13. 16:39:04

A FIDESZ alapítói (köztük TÖBB zsidó származásúval), majd a LETISZTULÁS (mármint, hogy azsidó tagok dr. Fodor Gabeszt akarták elnöknek, a Nemzeti (patrióta) liberálisok, köztük a zs. Szájerrel, a múltba révedő etelközi lókereskedővel, dr. Kövér Lacával, a türkmén küllemű dr. Áder Janival, a még csíphetően csinos Selmeczivel - szemeztünk egy étteremhajón hosszan, de épp a ZSIDÓ élettársammal étkeztem....- meg ORBÁNTOT, aki remek szónok, írtó militáns és kőkemény kritikus volt.

Dr. Fodor meg puhapöcsű, ezt tegnapelőtt megírtam neki a FB privijén.....

Nos, ezt csak azért írom, hogy a Bibó Szakkolisok NEM antiszemitákok.

De én prof. Samu Mihály SzT -tiszt Jogelmélet TDK-ján meg olyan irodalmakat tudtam forgatni, hogy abba a zsidók belekékülnének. Miközben zsidó nőm volt.

SZELEKTÍVE ánti vagyok azért.