Nem a magyarokat gyűlölik -ez csak orbánpropaganda.

Valójában egyszerűen, mint minden homo sapiens, a másnépek nagyon tudnak örülni   másnépek kárának, ahogy a magyarok a horvátok kárának. Csak a magyar újságíró és a fejlettértelmiségi viselkedése szokatlan és eltérő másnépekétől, ugyanis más népeknél nem szokás a hazaiújságíróknak is nagyjából a kárörvendő külföldiekkel karöltve, sőt, tippeket adva nekik, veretni a gecit az éppen aktuálisan gyűlölt vezetőre  úgy és olyan gazdagon, hogy globális nagyreátekintésben úgy nagyjából az egész hazája ragyog már a jizztől.  Egyszerűen csak az orbángyűlölet megnyilvánulásáról van szó, a fejlettmagyar, a politikailag jóoldali aéjraópeér haladómagyar mindent csak Orbán Viktoron keresztül tud nézni, ami van, az micsiná'mán a Büdös Vidéki Cigány Kurvannyával.

Az inverzpolitizálás lényege az, hogy nem számít, mit mond vagy csinál A Gyűlölt Ellenség, egyszerűen mindenben-de-mindenben annak ellene kell mondani és az ellenkezőjét jónak és helyesnek beállítani.

Játékos feladat: A Merkelschaft a német jobboldal pofájának a betömésére találta ki a kvótarendszert, a  Tante Merkel illatos puhakeze által itt beengedett menekülteket, majd amott szépen visszaosztják a pl az áradatot beengedő tagállamnak [Lásd pl erről a Die Weltben Peter von K. gyönyörű cikkét] Mivel azonban a magyar rosszoldali Orbán Viktor kiköpi a kvótarendszert, tehát a kvótarendszer magyarul a magyar Jók és Igazak szerint csak jó lehet. Se a Magyar helsinki Bizottságnak, se a TASZ-nak egy szava nincsen a kvótaszírekről.

 

És ha úgy látja, hogy valami árt a büdös faszistájának, akkor azt nyomatja és ha azt látja, hogy még mindig nem döglik a pohos focialista álattya, akkor meg frusztrált. Most ezutóbbi történik a Magyar Magasfokú Szellemiéletben , már annyira beleélték magukat a Jók és Igazak A Cigány bukásába.. és még mindig nem... Vannak ezek a migránsok ugye, hát ez csak dekoráció a Jó és Igaz Ügyes Magyarnak. Bukjon meg Orbán Viktor osz' legyenek demokratikusválasztások, ami így hirtelenbekövetkezett demokratikus választáson indulnak ugye a faszistákok ... meg a Jók és Igazak pártjai... csakhátugye a Büdös Magyarnép.. ki tudja, hány százaléka fejlett... most úgy tűnik, hogy migráns-témában a magyaroknak mintegy 10-20%-a gondolkodik politikailagmegfelelően jóoldaliasan, és fejletten. Mert ugye a jómagyar, a fejlettmagyar jól szavaz, a buta, az ostobazsírmagyar meg nem úgy szavaz ezeken a demokratikusválasztásokon, ahogy kéne.

És itt lép be a Gyurcsány-Vágót tétel.

"Kell 2-3 év fasiszta Jobbikos kormányzás ennek a népnek, hogy végre teljesen elundorodjon a jobboldaltól"

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr717802282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.20. 08:33:48

A migránsok nagyon jókor jöttek a potrohás focistának. Kezet csókolhat nekik...ja, itt nem úgy kell mondani, na szóval, hogy blogba illő legyek, a potrohás focista sorban állhat a migránsok seggénél, és kinyalhatja egyenként mindet, annyira jól jöttek neki. Lehet megint haaarcolni. Megtámadták édes hazánkat. Fegyverbe :D
Ne tudd meg, milyen fasságokat látok a pofakönyvben naponta százszor. Egyébként normálisnak tűnő felnőtt emberek tényleg úgy gondolják, hogy hadiállapot van, és fegyveresen majd nekik kell rendet tenni. (amúgy, ha valami miatt nem jár a négyeshatos villamos, két megállót nem tud legyalogolni, ezek ilyen szájkaratés hősök).

2015.09.20. 08:38:11

A magyarok többsége szerintem antiszemita, rasszista, és rosszindulatú ember. Ha nyer a jobbik, marad 100 évre. A többséget nem zavarná, ha újra lennének zsidótörvények (sőt) nem zavarná, ha basztatnák a cigányokat...egyáltalán, nem zavarná ha egy nyilas retorika lépne életbe. A 35 alatti, 100-as IQ-nál magasabbal rendelkezők egyszerűen elmennének az országból, nem lenne, aki leszavazza őket következőre. Olyan nincs, hogy 2-3 év nácik. Ha nyernek, vége az országnak.

2015.09.20. 08:39:27

Amúgy arról mit tudsz, hogy Vészmadár szerint Kúró Dóra szerepelt valami pornófilmben? :D

Dr.Koós Alajos 2015.09.20. 11:50:27

@Lujza Steinmann:

Nem, kedves Lujza, ez nem így van. A magyarok többsége egyszerű ember, és a gondolkodásukat Ön bizonyára nem érti. Nagyjából arról van szó, hogy a magyarok élnek egy bizonyos életet, meg vannak vele elégedve annyira, amennyire. De a fejletten gondolkodó fővárosi értelmiségiekkel ellentétben nem lelkesíti őket az a kilátás, hogy a jövőben itt közel-keleti bevándorló negyedek színesítsék a kultúrát. Nem fogadják el azt az érvelést, mely szerint ez olyan nagyszerű dolog lenne, emellett olyan morális kötelezettségek kényszerítenének rá, hogy el kelljen fogadni: meg fog változni az életünk ettől. A magyarok nem szeretnék, ha az életük olyan irányba változna, amit egy tömeges betelepülés hozna magával. És azt gondolják, hogy a jelenlegi folyamatok mellett előbb-utóbb mi is célország leszünk, ha hagyjuk. Orbán mellé állnak ebben, mert nincs más, aki mellé állhatnának.

2015.09.20. 12:33:24

@Dr.Koós Alajos: Édes Lalikám! egyrészt, már a "kedves Lujza" is tipikus magyar, űbermacsó hozzáállás, amit vissza kell, hogy utasítsak. Másrészt ne legyen már Lajcikám ennyire betojva, komolyan néhány tízezer muzulmán miatt itt mecseteket és ramadánt vizionál kötelező jelleggel jövőre? Próbáljunk már meg együtt egy arányt számítani, hogy mondjuk 50 ezer betelepülő (ennyi lenne ugye, a ránk osztott) a tízmilliós magyar lakosság hány ezrelékét is képezi. Amúgy meg, érdekes, de vidéken szívesen járnak az arab orvoshoz, a városokban szívesen tömik az emberek magukba a keleti kaját....
Tömeges betelepülés? Nem szeretnének ide tömegesen betelepülni, majd hülyék lesznek.
Amúgy meg, a jobbikra vonatkozó kritikám független a bevándorlóktól, utálnak azok mindenkit, aki nem hatvannégyvármegyés tiszta fajú árja. Zsidó, cigány, meleg, bármi, pofánrúgja a katonai bakanccsal, aztán kész. Neonácik, szíriaiktól és afgánoktól függetlenül.
A magyarok többsége annyira egyszerű ember, hogy újságot nem olvas, sőt, semmit sem olvas, brazil sorozatokkal meg győzikével és mónikasóval rombolja az agyát, irigy, rosszindulatú, feljelentgetős, előítéletes, és ostoba. Ez van. Nem feltétlenül ők tehetnek róla, hanem a demagóg politikusok, akik már versenyt hirdetnek abban, melyikük tud ostobább és gyűlölködőbb szlogenekkel nyerni. A teljes politikai elitet orbánostul, rogánostul mindenestül, jobbikostul, ellenzékestől el kéne pucolni, hogy hátha valami értékelhetőbb jönne létre, nem ez a büdös mocsár, amit ma politikai elitnek nevezünk az országban.

2015.09.20. 13:11:36

@Dr.Koós Alajos: amúgy drága Lajcsika, mondja már meg nekem, ha nem arról van szó, hogy orbán és a jobbik egyszerűen belpol érdekből uszít, hanem arról, hogy a lakosság spontán retteg, akkor miért nem félnek az itt élő kínaiaktól? Érdekes módon senki sem gondolja, hogy el fog kínaisodni :D A terroristáktól való rettegést megértem, én is félek tőlük, hozzátéve, hogy az utóbbi évek legtöbb áldozattal járó eu-s terroristája Breivik volt, aki norvég és neonáci. Hogy lehet, hogy a neonácikat símogatjuk, és tőlük nem rettegünk? Pedig kéne....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.09.20. 17:59:00

@Dr.Koós Alajos:

vagyis a magyarok xenofób, sőt rasszista népség lennének?

ha Szent István tudta volna, mivé lesznek az intelmei...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.09.20. 22:09:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

ezt most nem vitatkozásképp, hanem inkább kiegészítésképp...
szvsz amit Dr. K. leírt, abból semmiféle ellenszenv nem következik. De következhet egy olyan választás, amit miért ne lehetne tiszteletben tartani?

lehet, hogy úgy érzik, ahogy De Gaulle is:

"Nagyon jó, hogy vannak sárga franciák, fekete franciák, barna franciák. Azt mutatják,hogy Franciaország nyitott minden faj felé, hogy hivatása egyetemes. De csak azzal a feltétellel, hogy a fentiek csekély kisebbségben maradnak. Ha nem így lesz, Franciaország nem Franciaország lesz többé. Elvégre mégis, és mindenekelőtt európai, fehér fajú emberek vagyunk, görög latin kultúrával és keresztény vallással..."
(fr.wikiquote.org/wiki/Charles_de_Gaulle)

ha ebből levonjuk az egyetemes hivatást, és hozzáadjuk, hogy se igazán a keleti, se igazán a nyugati népek nem tekintenek TÚL közeli rokonoknak, akkor szvsz érthetőbb...

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:21:10

@Lujza Steinmann: Türelemmel kell lenni. Nemcsak a Bezzeg Fejlettosztrákok, de a Mégbezzegebb Németek is iskolapéldákat fognal adni a potrohos focistacigánynak, pl akkor, amikor majd nem azt teszik, amit a menekültek akarnak, ilyen eset lesz a kvótákbaosztás és a visszaküldözgetés. Arra is hiába figyelmeztetek, hogy spórolni kéne az agyarakkal, mert még nagyon az elején vagyunk, nincs is még balhé. Pl Szijjártó, akit ámokfutó hülyének élveztek látni, azt találta ki, hogy a görög határon és a szíriai konfliktus peremén kéne már végre valamit tenni -ugye, mekkora hülyeség, azért, mert Szíjjártó mondta.

Csak neked és csak régi barátságunkra tekintettel rámutatok valamire: A potrohos cigány egyik nagy hazugságára. Ugyanis nem a monokluturalitás fenyegeti Európát ebben a jóemberek vs. rosszemberek párbajban. Mert innen ugyan nem látszik, de még a fejlettnémeteknél is valójában belpol harc-ba megy a migránsügy. Monokalcs lesz ebből.

És emlékeztetlek MOST ennek a blognak a picsatársadalmakkal foglalkozó bejegyzéseire.

A mostani történelmi év-nek olyan következményei lesznek, már szétrágták A Cigány focistapotrohát a nyüvek és kb majd akkor fognak jönni a picsatársadalmak maradék okostörténészei arról, hogy hogyan kellett volna mégis. 2044-ben csodálatos ötletek fognak felbukkanni arról, hogy az ostobáknak már még 2011-12 körül jó nagy egységben az Iszlám Állam ellen kellett volna fellépniük.

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:24:42

@Lujza Steinmann: @A Hannibal Lektűr-attitűd: Azt már tudjuk, hogyan nem lehet megoldani, úgy nem lehet, ahogy a focistapotrohás cigány teszi. Ha ráértek, kérlek benneteket, hogy linkeljetek már nekem iskolapéldákat jómegoldásokra. Segítek is. Szemben a focistapoitrohás nácicigány "megoldásaival", ugye a fejlettember kinitja a szívét meg a határait. és nem úgy, mint a fejletlenhorvátok, akik a magyarokhoz hasoinlóan a lehető leggyorsabban a betörésipontról a kiszállítási pontra fuvarozzák a menekülteket, hanem úőgy, mint a bezzegosztrákok, akik fejletten a betörési pontról a kiszállításipontra fuvarozzák a menekülteket. Ezt a bezzegmegoldást csak azért említettem ide, hogy az Osztrák Jópéldákról ne pazaroljatok linkeket.

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:29:29

@Lujza Steinmann: Hú, ez nagyon tetszik, amit Vészmadár megtudott Kúró Dóráról.Például egy tornásznőből lett tévésarcnőnek is van két pornóvideója is, meg Dr Kiszel Tündének is. Persze, ha az ember annyirra nem irigyeli és gyűlöli ezelet, akkor annyira nem ismeri fel őket.

Imádom, amikor a jógyerekek basztatjákl Kúró Dórát és imádom ezeket a jellegzetesen magyar tudomásokat. Ilyen tudomásokkal volt teli 1956. És pl A Vészkorszak, csak akkor nem azÁVO-sokról, hanem a zsidókról voltak ilyen biztos tudomások, pl a gyerekevésről meg a gyere- és szűzlányvérivásról. És Pijolós Joli nyannya anyukája el is hitte az ilyesmit.

Húú, hát még a fészen meg a tumbleren mik terjednek! Ugye @A Hannibal Lektűr-attitűd: !

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:33:31

@Lujza Steinmann: @A Hannibal Lektűr-attitűd: Kontraproduktívnak tartom Dúró Dóra Kúrózását és basztatását. Ugyanis végzett politoilógusról van szó, aki a híres magyar politológusképzés egyik fő ajándoka. Dúró Dóra veszélyességét abban látom, amikor fjlett és jóoldaligondolkodású szupoerújságírók össztüzében áll és a félvállról odavetett, natehülye ostoba baszottpicsa, majd megfingatunk -stílusúő kálmánolgáskodásokat jólnevelt kislány stílusban Novák Előd faszának szopásán edzett pergenyelvecskéjével és helyesenejtve, meg jóüelőre felkészülten a meglepőnek hitt villámkérdésekre, válaszolgat és nem zavarja, amikor már a válaszmondata nyitónévelőjénél belefolytanák a gecis torkára a szót. És ezzel nem dicsérem Dúró Dórát, hanem valami másra szeretnék rámutatni....

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:40:17

@Dr.Koós Alajos: A magyarnak van egy érdekes tulajdonsága. Pl ha az ember cigányügyben kérdezi a magyart, akkor a magyar a szájával durva dolgokat mond cigányügyben. Viszont a mezőgazdasági vagy építőbrigádban a konkrétcigánnyal a konkrét vállát veti és a gyakorlatiéletben annak az igazán látványos rasszizmusnak, ami állítólag nyitott és kommunikációsszinten multikulturális országokban éri a kisebbségeket, nos ilyeneket nem tapasztalunk.

Európai megítélésbemn a cigányok Magyarországon súlyos üldöztetésnek és megkülönböztetésnek vannak kitéve, mmiközben úgy nagyjából a lakosság egyhatodát-egyötödét teszi ki a viharosan emelkedő lélekszámuk.

Érdekes és véletlen gyakorlatban figyelhettem meg egy Fejlettországban, Franciaországban az ottabni gitanes-kérdést. Egy erdőben sétálván lakókocsitáborra bakkantam, a csrjék már úgy benőtték, hogy nem is lehetett volna elhuzigálni a lakókocsikat. Erős, izmos férfiak üldögéltek a lakókocsik előtt és amikor egyszálmagamat meglátták, aki mosolyogva elnézéstkérően a zavarásért intett, riadtan, félelemmel ugráltak be a lakókocsijaikba. míg magyarországon ez úgy esett volna, hogy felállnak és kottáikat mutogatván közelednek mosolyogva...

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:45:57

@Dinamuki: @Dr.Koós Alajos: MKagyarorszáhon a francia multikalcs társadalomnak van beállítva. Ugye, mit ismerhet az ember egy külhono országból, pl a nagyvárosokat. A multikalcs souvenire mindenütt kínai gyártmány és nagyjából egységes és mindenütt kb ugyanazok az utcazenészek ugyanazt a verklit nyomatják és a rajzolók meg a szoboremberek és hasonló nyalánkságok. És ha az ember nem figyel oda, pl Brüsszelben elhagyja a kirakatok vonalát és betéved a török negyedbe, akkor monokulturalitást talál. Vagy pl francia jellegzetesség, hogy miközben összfrancia élc a provancei nyelvjárás, aközben a provancei pékné csak akkor ad nektek bagettet, ha a Francia Helyesejtési Akadémiai Szótár előírásai alapján ejtitek. Mindaddig, amíg nem úgy, addig les LEFELÉ rátok, na külföldi hülyeállat, nem tudsz VILÁGNYELVEN???

Magyarországon megnehezti a mindenféle megítélsét a jellegzetes magyar öngecizés. Mindenszar, ami magyar és főleg pedig egy Hogyannemtudjukmegoldani országban.

Frick László Intézet 2015.09.21. 05:52:58

@Lujza Steinmann: A hatás ellenhatást vált ki. Ez a hatás húzza föl ide a népvándorlás új népeit. Ahogyis mindig is. És amikor majd demográfiailag horul a szurok az europid picsaember nyakán, akkor majd nagyon ugrálni fog. És azok az ugrálások meg ágálások nagyon göbbelszformátumú hitleralakú musszolinittasak lesznek. Vamn ma egy napipolitikai érdek és hogymondjam, egy lelkihygiénés elvárás. de az unokáidat nagyon nem fogja érdekelni, hogy Orbán Viktornak milyen focistapotrohája vót. Ráadásul itt van A Cigányozás, atz unokáid, ha egyáltalán lesznek, úgy nagyjából statisztikailag 0,27 unokára számíthatsz.... szóval abban az időben, amikor majd az unokáidnak kéne kb felnőtté válnia (azaz durván 45-50 év múlva, ha a lányod szülni mer már nagyonhamar, mondjuk 32 évesen) Akkor úgy nagyjából a magyarok és cigányok aránya 50-50 % lesz. És a cigányok igen multikalcs népek, de egy bennük közös: Az erős önérdekérvényesítés. És az itt már félévezrede honos cigányság nemsok toleranciát tanusít egymás törzseivel sem, hát még akkor a "szírek"-kel.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.09.21. 07:16:17

@Frick László Intézet: mindenesetre már a kölni dóm előtt és a párizsi latin negyed bejáratánál is jártam olyankor, mikor hangszórókból bömbölt az arab zene, és kedves arab aktivisták/passzivisták uralták a terepet (persze a dóm előtt még mindig kisebbségben voltak a turistatömegben, de a levegőt betöltötte a csodás arab muzsika)

A francia multikulti szép része pl., mikor a párizsi városháza előtt nyáron felállítanak tíz röplabdapályát, ahol minden nációjú és bőrszínű fiatal együtt játszik.

De végül is a gall kakaskodásban és a németek mostani Wilkommenskultur-jában is van egy olyan "dac", hogy mi elég erősek és nagyvonalúak vagyunk ahhoz, hogy mindenkit embernek, állampolgárnak tekintsünk, és úgy is bánjunk vele, és elég erősek vagyunk integrálni... és valóban így van, csak egy idő után nem olyan lesz az ország mint régen, és ez sokaknak nem tetszik.

Frick László Intézet 2015.09.21. 12:38:14

@Dinamuki: A franciáknak sok a gondjuk az arabokkal, de ezek nyugati-arabok. Ahpogy az un "aéjraópai kultúrában" is Nyugatról keletre lazulás, gyöngülés, "fejletlenség" mutatható ki (vagy ha úgy nézem, akkor Nyugatról Keletre egyre kevesebb a picsatársadalom és a picsaember...) Úgy nagyjából Európában A Gótika határa a választó... Dél-Kelet-Európában ehhez még a török hódoltság határa mess. és ugyanez a török hatás rothasztja a NYugaton fényesebb arab kultúrát, már pl Egyiptomban ledöbben az arab-barát, pedig Egyiptom még multikalcs. Aztán a kisázsiai partokon meg végig a török rohadmány és más kultúrák maradék fényei. Sulkowsky Zoltán írta a világot https://en.wikipedia.org/wiki/Zolt%C3%A1n_Sulkowsky_and_Gyula_Bartha] keresztülkasulmotórzó mérnök és hollywoodi szerencsepróbáló, hogy az egész világon rohadmányosabb területtel nem találkozott, mint Törökországban, a pedig már Kemál pasa utániban.

Frick László Intézet 2015.09.21. 12:41:39

@Dinamuki: Eszembe jut egy régi történet, amikor a messzi-lenti-vidéki HHH-gyerekeket tanító iskolába le-lerándultak a fejlett elméletipedagógusok és főleg még megérkezésük előtt meg az első órákban húdetudták, hogyan kéne helyesen és jól bánni ezekkel a gyerekekkel, másfél nap után meg rexütőkkel akarták mind agyonvágni és lakatlanszigetretelepítőseket ordibáltak düllyeteg szemekkel...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.09.21. 20:37:43

@Frick László Intézet: nemtom, a franciák az arabokat a II VH alatt ágyútölteléknek alkalmazták, a németek meg ugye, ők voltak az ágyúk mögött. Szóval arabokkal nekik is van ilyen "adós" viszonyuk...

egy német múltkor a kocsmában nekem szegezte a kérdést, hogy na jó, de mit adtak a k-európai államok az EU-nak? Mire én csak annyit tudtam mondani - jó persze, piacokat meg olcsó munkaerőt, de azt most hagyjuk -, hogy kapcsolatot kelet felé.
De ez a kapcsolat igazából nem nagyom létezik sajnos. Orbán ezt is rosszul csinálja, ugyanis épphogy NEM gazdasági alapon kellene.

2015.09.22. 17:49:18

@Frick László Intézet: erre kurvára nincs megoldás. Lenne (ratatata) csak az nem európéer és ezért a fehér emberek olyat nem csinálnak. Ezért a fehér ember - bár technikailag 100000-szer fejlettebb, úgy igázzák le, hogy még éljenezik is hozzá.
Az invázió persze csak felgyorsítja Európa pusztulását, hiszen - mint ahogy kiváló példád rávilágít - a gyerekek kispórolásával kollektív öngyilkosságot követünk el. Amiért nem Soros, nem a szírek meg a többi betolakodó, nem az USA és nem az EU bürokratái a felelősők, hanem a fehér ember maga. Magunknak köszönhetjük mi magyarok is.

Ami most történik, már csak a végjáték, aminek a vége annak a leboxolása, hogy cigány vagy muzulmán kultúrkör alakul ki az egykor volt magyarok kihalt országának romjain.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.09.22. 18:57:02

Jean Raspail francia író 1973-ban írt egy könyvet arról, hogy mi lenne, ha a harmadik világ egyszer csak felkerekedne, és milliószámra elindulna Európa felé rozoga hajókon.
Ami még érdekesebb, hogy elég pontosan megjósolta a jógyerekek reakcióját, egészen olyan kijelentésekig (a könyvben), hogy "hogyan tudtunk eddig egyáltalán ezek nélkül az emberek nélkül élni?"
(összevetésül lásd pl. 444 cikkei).
A könyv elég nyers és indulatos, és a szerző szerint ma már nem lehetne kiadni, néhány azóta hozott francia PC törvény miatt.
Ami még szintén érdekes, hogy a könyvet elég sok magas rangú francia politikus olvasta, a (mérsékelt) bal és jobboldalon egyaránt, akik megosztották róla a véleményüket az íróval, és azt mondja, hogy a magánbeszélgetések alkalmával a szöges ellentétét mondták annak, amit nyilvánosan képviselnek.

Frick László Intézet 2015.10.09. 06:38:51

@Dinamuki: Köszönöm.
Egyébként a pollkorrekt kulturákban így megy ez, őszinteséget ital mellett, szórakozóhelyen és suttogva várhatsz el. vagy magashegyi kiránduláson egy ösvényen. Egyébként mindenki stréberül dudog.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.10.09. 10:33:56

@Frick László Intézet:

ezt is pl miért nekem címzed????

a kis buta fejedben az van, hogy valami akármi vicces/nemvicces/barom kép a tumbleren == az én véleményem???

na ezért bazdmegolok

de mindegy
süti beállítások módosítása