Bulvársajtóról kb addig volt még érdemes beszélni, amíg a papírsajtót meg nem ölték. Egy magamfajta politika-és hírbuzi, aki papírsajtón nőtt föl, a mai vezető un "internetes hírportál"-okban a fél fogára se elég "olvasnivalót" talál. A magyar piacipéldakép, ultrakúl, technik mit zukunft stb hírgyárban pl az egyik vezető újságíró negyedévente készít egy hosszas riportot, a másik pedig külföldi jutalomútját naplózza olyan szövegalkotási színvonalon, amivel eddig nyolc magyar osztályt végzett székely vállalkozónál, valamint orvosnál, mérnöknél és úgy nagyjából érettségizett átlagos ezreknél is találkoztam, mínusz picsaság és bizony sokesetben sokkal magasabb színvonalú íráskészség. .

Amúgy az iparban is a szaktudás nélkül, bár kreatív és értelmes, de betanítható, tehát olcsó munkát végző, önálló gondolkodással csak nem is bátorkodó sajtómunkásra van szükség. Ma már az elvárások a kínálathoz képest igen magasak, a magyarországi vezető multinacionális cégek elvárják, hogy a dolgozó legyen 40 éven aluli is, de ennek ellenére mind a négy alapműveletet ismerje és fejben tudjon szorozni meg osztani is. Valamint némán, értően olvasni és írni is. Ezért pl a kecskeméti Mercedes leginkább érettségizett betanított munkásokat vár, mert közülük páran ismerik a szorzótáblát és kapásból megy nekik minden szám leírása kézzel-iróeszközzel.

A bulvár eredetileg alantas sajtófogyasztói élvezeteket szolgált ki és csak egy-két-pár rovat volt a papírsajtóban, "kis szines"-ek, aztán a balesetek, tűzesetek, vízkár és Oscar. Horoszkópok (fogott a picsa egy 1974-es Stern magazint és kimásolta magyarra fordítván az augusztus harmadikheti horoszkópot magyarnak 1985. február második hetére.

A bulvársajtó úgy működik, mint a Kacsa Magazin, az Emmányujelle filmek. Amíg Józsi tata a Popó magazinra csepegtette önkielégítés közben a spermáját direkte a budiban, Joli nyanya nyugodtan szónokolhatott a pornyó ellen, hiszen ő csak utalásos-erotikát fogyasztott [Kacsa Magazin ill Móricka]. Az Emmányujelle film nézése közben Józsi tata ingerküszöbét nem áradta túl a látvány. Joli nyanya fejlettebb belsőképimegjelenítőereje azonban az Y-kateg látványt (az imitált kúrásban a férfiszínész le se tolván a gatyáját a nőnek kb a köldöke táján kúrt egy képzeletbeli pinát).

Sokat foglalkoztam már azzal az eredetileg a papírsajtóban még Népszabadság-ra és Blikk-re elkülönített, az indexiánizmusban visziont "egy címlapra egyesített" technikával, ami a részrehajló nyílt politikaiagitációt és recepcionizmust

A bulvársajtómunkás attitüdje ugyanaz, mint a pocsék-hamis termék készítőjéé, a lőregyártóé, aki fostalicskát dob a piacra, a régi gagyit új kinézettel újravásároltatja, satöbbi-satöbbi. Még ő becsmérli a fogyasztót, akit a termékével lehúz. Szégyellje magát az, aki bezabájja ezt a szart, amit lazán kicsuklózok! -kiált föl.

Most készítek könnyen gyorsan egy bulvár-részt a bejegyzésemhez. Van ez am amerikai picsaemberkiszolgáló móóceer, az öt legnagyobb, a tíz legérdekesebb, a száz legfontosabb, A Világ Ezer Rejtélye! . Ül a picsa a "szerki"-ben (azaz a karafiáthorsolya albérlete szagú kis szobácskájában) lát valahol valamit és egyszerűen bekopipasztázza.

Mint most én egy kis pasztakunkort csak:

ernest-hemingway-007.jpg

Thomas Wolfe Ernest Hemingway

Wolfe Hemingway mindig állva írt. Ezzel a módszerrel próbálta magát kreatív állapotban tartani. Az álló testhelyzet jót tesz a légzésnek és a gerincnek is.

http://2.bp.blogspot.com/-DWtn1BT4zaY/UvjeLgoToLI/AAAAAAAA_i8/NH62_C_8CCU/s1600/cub.jpg

http://1.bp.blogspot.com/-iGnSZZDjuco/TbOwNn5t4tI/AAAAAAAAADs/0hduwCWs13Y/s1600/ErnestHemingway1939.jpg

Most beírom a keresőbe, hogy Thomas Wolfe, erre képek az elsőtalálati oldalon a fiáról, az újságíróinyelvifrenetizmust a szépirodalomba beömlesztő Tom Wolfe pojácaképei jelennek meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr867170677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.