Eőjjdefejlettségemmel kamingútolván, tehát tessék ez a nőitudatfejlesztő és aójjdefelvilágosult misszió. Kedves tudatönfejlesztő nőiolvasóim, ha véletlenül teherbe esnétek, jogotok van tudni, hogy nyugodtan elvetethetitek a magzataitokat. 

szünet: Ugyanis, kedves nőolvasóim, ha nem tudnátok, patriarchális, azaz apajogú társadalmat nyögtök 2015-ben Magyarországon, amiben a férfiak döntenek mindenről és ha ők akarják, hogy teherbeessetek, akkor teherbe kell esnetek, mint a pinty! És tényleg, egyébként a magyar társadalomban tényleg van ilyen, már csak a kommunikációs szakadékot kéne áthidalni, ugyanis az a 207918 nő, aki parancsra, férfi illetve Nagy Mama-i parancsra lesz terhes, jellemzően első szülése 18-ik életéve előtt következik be és huszas évei elejére 3-4 gyermeket kell szülnie, nos őhozzájuk nem juthat el ilyen formában ez a csudálatos kezdeményezés, báregyébként ők maguktól is elhatározták, még korainőiségükben, 12 évesen, a rendes genitális-hetero-szexuáliséletük kezdetén, hogy űk oszt nem, nem esnek abba a hibába, amibe az anyjuk esett.. pl tudják, mi a fogamzásgátló tabletta: az, amit az apjuk az egyszobában kikutatott és amikor megtalálta, rájött, hogy ezért nem szül már az asszony évek óta és ezért jól meg is verte... .   Ezek a nagyszerű fejlettudatú csajszik

Képünkön egy nagyonfejlettországbéli nagyonfejlett csajszi éppen meleg baripasijainak a magvait folyatja le ilyen korszerű móccerral a méhszájához föl forrás

 

jól idekopipasztcsizták ezt a fejlettcivcsi az ötletcsit, már csak azt kell kitalálniuk, hogy a híd jó főjeétől hogy érhetne át a megfelelő célcsoport hídfőjéhez, így ugyanis azokhoz a nőkhöz jut el, akik elsőszülésüket a karrierjük bevégeztével 36+ tervezik és az érettségiző gyereküknek mindentmegengedő laissez faire nammamijai szeretnének lenni--- Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a fejlettudatú jajdecivilmár feministacsajszik baripasijainak az átlagos spermaszáma egy ejakulációra számítva 70millió, mig a patriarchátor erőszakkalteherbeejtő 195271 ember [itt: férfi] spermaszáma úgy 100millió ejakulációnként, arról nem is beszélve, hogy a baripasikákhoz képest mennyivel többször is képesek még ejakulálni naponta... és tudnék mit mondani a 207918  nőtárs fogamzóképességéről is a fejlettcsajszikkal összevetésben...

Szülőképeskorú büszke tizenötéves asszony, aki nem is hallott még a fejlettaéjraóper nőiöntudatfejlesztésrű' osz' mégis van neki

Schild Tamás munkája:

Art and Documentary Photography - Loading SchildTamas_19a.JPG

Vannak cuki helyek, ahol nincsen időkorlátja az abortusznak: UCCU NEKI 30 hetes terhesen!! A repcsijegyet a legolcsóbb kapartatásra azonban magatoknak kell megtalálnotok és a tippszterek arra nem térnek ki, hogy az óccsóhelyeken milyen nőgyógyászok várnak majd benneteket kicsoda asszisztenciával és a fémtárgyakat föllangyosítják-e majd nektek. És ha neked túl bonyis a saját (van-e?) nőgyógyászoddal felíratni az abortusztablettát, elugorhatsz érte Mozdokba is, ott nem kér tőled receptet a piacipatikus a standján.

Ha elszámoltad magad és már kicsurizott a magzatvíz, fejlettudatúan otthon szülhetsz Geréb anyu tanítványai dúlaságával!

Az Abortourism Utazási Iroda egy fiktív üzleti vállalkozás formáját öltő non-profit, társadalmi kezdeményezés - tehát nem arról van szó, hogy egy egyesület ésvagy társaság kitalációja ez, hanem a társadalomban magában keletkező igénynek a spontán kitüremkedéséből fakadt!!!. Tevékenysége abból áll, hogy fogamzásgátláshoz és terhességmegszakításhoz kapcsolódó jogokról és szolgáltatásokról tesz elérhetővé aktuális információkat a Magyarországon és a régióban élő állampolgárok számára. Az Abortourism Utazási Iroda nem kívánja reklámozni a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás egyik formáját sem. A honlap létrejöttét nem támogatták gyógyszergyártó cégek vagy abortusz-klinikák, a honlap nem biztosít felületet profitorientált cégek hirdetéseinek. Az “utazási irodának” sem közvetlenül, sem közvetve nem fűződik anyagi érdeke terhesség-megszakítások megvalósításához. A felkínált szolgáltatásokat “utazási irodánkon” keresztül sem elérni, sem lefoglalni, sem megvásárolni nem lehet! Az utazási ajánlatokban szerepeltetett árak hozzávetőlegesek, mind a terhesség-megszakítás, mind az utazás és a szállás árai számos tényező miatt folyamatosan változnak. 

Az Abortourism Utazási iroda nem vállal felelősséget a honlap használatával esetlegesen összefüggésbe hozható anyagi és nem-anyagi károkért.

 

Az iroda nem garantálja, hogy a honlapon szereplő információk teljes, legitim, hibátlan és naprakész formában szerepelnek. A honlap szövegében megjelenő külső hivatkozások tartalma, az ott megjelenő termékek és szolgáltatások elérhetősége az Abortourism Utazási Iroda hatáskörén kívül esnek. Amennyiben sűrgős információkra van szüksége fogamzásgátlással vagy tehesség-megszakítással kapcsolatban, hívja a Patriarchátust Ellenzők Társaságának abortuszvonalát: +36-30-982-54-69! 

Az Utazási Iroda működésének jogi szupervízióját a Patriarchátust Ellenzők Társasága Egyesület végzi.

 

A Norvég Alap Támogatásával provocated by Okotars Alapitvany

és ide szar+vasolok már egy tumblroid tréfcsi képcsit is hozzá, forrása a fálynévben+tmblr.com:

anuszkozmetikapi4nobl4ck.jpg

"Nem fogjuk nektek teleszülni a Kárpát-medencét!"

feminimopicsoidok 2015.

 

"Hát nem is tik fogjátok teleszű'ni 3817-en, basszátok meg, még csak az kéne, van ebben az országban 207918 nő, aki szül hatot-nyolcat is, négyet huszonhatéves korára, szivesen!"

Pijolós Joli Nyanya kommunikációs tanácsadó & falurággyó

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr687145497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2015.02.06. 04:35:36

"Nem fogjuk nektek teleszülni a Kárpát-medencét!"

aki úgy érzi, az menjen csak nyugodtan, és ölje meg a saját vérét.

ez is a szelekció egy formája. nem is feltétlenül kell, hogy az ilyen tovább adja a génjeit.

de azért a gyilkosságért mégiscsak egy halálbüntetés lenne a megfelelő.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.02.06. 09:53:46

na most:

ez nem vicces

ha meg nem viccelsz, az főleg nem vicces

egy rendes feminista talán sírna rajtad

egy pszichoanalizátor meg elélvezne örömében

én meg csak simán: nem értem...?!:((

Jose Grande 2015.02.06. 15:29:26

@Gerilgfx: Nem a génekkel van a baj. A fejlettnő annyira felfejlődött, hogy szociálisan képtelen az anyaság felelősségét felvállalni.
Ami egyik oldalt nem baj, hiszen érzelmi szinten tizenkét évesnek (sem) maradt nők nyilávnvlaóan képtelenek lennének felnevelni a gyermekeiket.
A probléma az, hogy ez annyit jelent, a felettember elérte a végső stádiumot, és kihal.
Az utolsó megszületett generáció még elpicsog a patriarchális társadalom ellen harcban meg kiéli invidualista jogait.
Aztán vége.

Jose Grande 2015.02.06. 16:05:27

@Gerilgfx: az, hogy a nők ide juotttak, a patent-hez hasonló szervezetkenek köszönhetjük főképp.

Szerintük ha egy férfi hallgat, az szóbeli erőszak...

patent.org.hu/dokumentumok/szobeli_eroszak_2014.pdf

Jose Grande 2015.02.06. 16:08:20

Szóbeli bántalamzásra egyp élda (patent szerint). Fontos hangsúlyozni, ez csak és kizárólag akkor szóbeli erőszak, ha férfi mond ilyeneket nőnek!

– Túl sokáig tart, amíg átrendezik a színpadot.
– Tényleg? Észre se vettem.
– Nincs igazad.
– Úgy értem, nekem megfelelt.
– Fogalmad sincs, mirôl beszélsz

Gerilgfx 2015.02.06. 16:56:26

Jose: Ez most nem ez a téma. A feministák veszélyes patkányok, ez tény. De a férfiak többségében ugyanúgy abortuszra zavarják a nőiket, mint amennyire a nő önmagától is abortuszra takarodik.

Ez a jelenség ott is így van, ahol a férfiak családhoz és gyermekeikhez való alapvető emberi jogai is biztosítottak.

Ezt a gyilkos mentalitást, gondolkodásmódot gyökerestül ki kell írtani a magyar társadalomból.

Frick László Intézet 2015.02.07. 03:19:12

@Gerilgfx: @Jose Grande: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
Már nem voltam gépközelben, amikor rádöbbentem, hogy egy cimkét elfelejtettem bekattintani, ez a médiahack
Ez a honlap nem arról szól, amit mutat, csak sima provokáció
A provokátorok arra számtanak, hogy a kereszténydemokraták megint ostobán bekapják a horgot és a terveiknek megfelelően önégetően, önellenható bután reagálnak
benne a csőben persze, szopóagazatban megint

Frick László Intézet 2015.02.07. 03:28:05

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Éshátugye a te eseted is, azonnal látod, mi ez, én meg ugye a te SZEMÖVEGEDEN ÁLTAL orbányista bérenc vagyok és el se olvasod, amit írok, viszont nem érted és ezen még csodálkozol is
Megpróbálpok ráémutzatni, nem a fonákjára (médiahack) hanem a színére, tehát ha komolyan is veszem, a feminimopicsoidok (mert túl a provokáción ilyen lájn az valóságban is létezik) megépítenek egy fél-hidat, amihez persze a túlsópartról MÁSHOVÁ fut a másik hídfő íve... Vagyis a "színe" ennek nyitottajtón robog be, olyanokat agitálnak a feminimopicsoidok, akik már mind tudják azt, amiről felvilágosítanák őket. És akik szintén nem is akarják teleszüli a Kárpát-medencét, ami egyébként tele lesz szülve, míg a feminimopicsoidok szaporodási együtthatója >2, azaz kettő alatti, azaz egyre kevesebben lesznek majd ki is halnak
Az Evolúció Törvénye szerint amelyik állat nem akar szaporodni, az ki is hal. Hiszen Isten nincsen, ugye?

Frick László Intézet 2015.02.07. 03:33:44

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ritkán ajánlok neked könyvet olvasásra, de ha időd engedi, vedd ki a könyvtárból Günter Grass regényét, A hal (bor Ambrus fordítása) és olvasd el a Nyolcadik hónap fejezetet ..azt hiszem, a nyolcadik.. az apák-napi kirándulást, ez csodálatosan (kb 1959-ben játszódik.. mutatja ez A Csúszásunk mértéket ezügyben is!!)
Németországban igen viharos szexuálisforradalmak voltak, a mai budapesti szexuálisforradalom pl gyíkfitty a berlini 1927-33-as szexuálisforradalomhoz és akkor volt még egy szexuálisforradalom a hippikorszak 8a diáktüntetések) idején.
Aminek kb demográfiailag most szürcsöli a levét a németség.

Frick László Intézet 2015.02.07. 03:39:32

@A Hannibal Lektűr-attitűd: De mert úgyse fogod előkeresni a könyvet, mert itt gyorsreagálás, szpotok, KÉP mutatása kifelé( hogy te hogyan viadalozol egy ostoba orbányista féreggel, mennyire jószínben vagy már, mint a hősök, akik a mandiner kommentoszlopaiban harcolnak a nácik ellen, ugye...) Tehát vn egy kép, maxi, a "menstruáló fiú" (foglalkozását tekintve balerina) fiúruhában odaáll egy fához és oldalbahúgyozza s csak akkor látja a töbi csajszi (el kell ismételnem, ez a jelenet MEGTÖRTÉNT Grass barátnői körében 1955 után valamikor) a dán gyártmányú, a nők állvapisilését elsőegítő műanyag tölcséres-csőrös eszközt, amiFÉLÉRE nemrég revelált a 444. (az újszülötteknek új viccek, ugye)
Ez a jelenet esszenciálisan ábrázolja a feminimopicsoidok szánalmas tragédiáját. És grass shakespeare-i tragédiát kerít az egészből, ha születik női-Fassbinder, ezt a fejezetet Apáknapi piknik [Piknik aus Vatertage] címen megcsinálja. A vége katartikus, de nem lövöm le...

Frick László Intézet 2015.02.07. 03:48:33

@Jose Grande: A tizenötéves asszony (sőt a tizenkétéves..) tökéletesen képes a gyermek, a csecsemőnevelésre, nagy gyakorlata van, különösen, ha elsőszülött lány volt a családban, öt-hét éves korától legalább 2-3 húgát-öccsét, de inkább négyet, áplt és gondozott. Az anya az [egyhelyiséget] rázárja a gyerekekre és a 10 éves nőt [-> az elrabolt gyermekkorú emberekről írtunk párszor itt a blogban] széjjel hasogatással fenyegeti meg, ha a kicsikre rosszuil vigyáz vagy felgyúccsák a házat. Megható jelenet, rágyút a négy-gyerekes 21éves anya (a nagylánya által tőtött) cigirittára és pár szívás után átadja a lyányának "nesze, szíjjad, rá se basszá!"
Látni az utcán ezeket a 15-21 éves nőket, asszonyokat, anyákat, tolják a babakocsit, csipejükre kapván a totyogót, teliszájjal nevetvén 32 fogakkal a reggeli napsütésbe bele, semmi depi, semmi nyomi, riszálják csipejüket, ami csipőriszálást Ázsiában-Afrikában, Latin-Amerikában láthatni...
ez a womanpower, amiról a feminimopicsoidoknak nemhogy fingja sincs, de hasikó csikarcsikája se...

Frick László Intézet 2015.02.07. 04:00:45

@Jose Grande: @Gerilgfx:
Az egyik legkorábbi bántalmazásélményem gyerekkori, papás-mamást játszottunk az unokahúgommal. Ő volt az "író-rendező" és ő instruált, a szokásos házépítés és főzzünk süssünk, lőkjé a disznóknak ist hamar elunta és egyszercsak felszólított, hogy most legyek részeg, elittam a fizetést, és támtorogjak hazafelé részegen. Ezt én nem értettem és nem akartam.. és nem is ismertem, otthon ilyent sose láttam, apámat nem láttam részegnek soha
És akkor előjátszotta, hogy a "jeztetet feőzté, hát ítël ez?"-rikkantással a fazekat vágjaam falhaó ételestől és felém mutatta a gyönge, csontos kis hátát, hogy ököllel döngessem "gyere, üssé te állat!" rikoltozta felém és rikácsolt olyanokat két gyere üssé meg közé...

Egyébként nem a szélsőségeket kell tekinteni. Normális feministák rámutatnak nőtársaik verbális-erőszakjára is, úgy nagyjából 98/2 arányban osztják el a nemek között az erőszakot, 98% a férfiak erőszakossága és 2% (az enyhe fokú) női erőszak.

Frick László Intézet 2015.02.07. 04:10:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Emlékeztetlek szóhsználatomra:
elkülönböztetek attejjisstát és ateistát
..ugye, az attejjista könyen-gyorsan fáradság (és tanulás meg konkrét tudás) nélkül lesz nagyonfejlett összesen azzal, hogy a vallásosok, az istenhívők, az ideálisták hülyék, ostobák és irtották az indiánokat meg gyerekeket kúrelnak
Az ateista viszont tényleg TUD is.
Az attejjista a próbán már a 3-7-ik kérdés táján lesül ideálistának.
Az ateista nagyon sokáig képes tartani a materialista álláspontot.

Ugyanígy a feministáknál elkülönböztetem a szájjalcsináló fazon (és szezonális) feminimopicsoidokat a tényleg egyébként is komolyan feministáktól.

Azért ne bassza már meg a kurvaélet, hogy ilyen kis felszínes szpotocskák, hekkecskék, tumblroid impulzuskák kitegyenek annyit, amennyit a TETTEKben feministák 100 év alatt összemunkálkodtak és tudóskodtak.

Gerilgfx 2015.02.07. 14:06:34

@Frick László Intézet: hát olyan femit én még életemben nem láttam, holott csak az elmúlt két évben vagy 80-at levágtam a facebookomról.

Frick László Intézet 2015.02.07. 14:28:57

@Gerilgfx: Nemzetközi kitekintésben a eőjjdefejlettországok irányába mutattam volna ilyen feministákat. A magyar feministák naptárja 1959-et mutat. Pl Svédországban már szokás a gyeses kispapák depijével is foglalkozni, meg ők már tüntékeltek a múlt század 80-as éveiben is, babakocsikat tolva, az egyenjogúságért.
Rámutattam már, most megismétlem a Tóta Wórlyuk féle egyenlőségre: 27=1
Ő elfogulatlan, hol ide üt, hol oda. 27-et ide és akkor egy gyöngéd zacsihari amoda és aztán ez szerinte pártatlan, elfogulatlan egyenlőség. Az index is ezt csinálta szépnapjaiban 2005-2010. között. Pl keményen bírálták és mindig Gyurcsányt [=> fogazás].

Gerilgfx 2015.02.07. 14:53:27

@Frick László Intézet: nemzetközi viszonylatban már ott tartunk, hogy egyes országokban pl illegális a dns teszt is, az az apa, akire rámutatnak.

mondjuk én szívesen összeszednék ebben a kérdésben néhány száz/ezer hozzám hasonlóan gondolkodót, hogy véget vessünk ennek a puncifelsőbbrendűsítő elmebetegségnek

persze szigorúan demokratikusan, aztán ha nem megy, akkor esetleg máshogy

Frick László Intézet 2015.02.07. 16:20:07

@Gerilgfx: Ameddig ellátni az emberiség történetében, kétféle matriarchátus működik:
1. a nyílt, egészséges, az Tápláló Megtartó Őspicsák áldásos uralma
2. a vagyonosodással a mohó, telhetetlen picsa, Az Anyakirálynő kénytelen az éves király mandátumát négy majd hét évre emelni, kialakul az arisztokrécia (mindig a legpompásabb, legmagasabb legerősebb és főleg legnagyobb faszú férfiak ojtogatják az Anyakirálynőt és udvarhölgyeit
kialakuk a Királynői Vagyon férfi-fegyveres arisztokrata őrsége, aztán jön a Borostyán Korszak, azaz a világ-rabló-kereskedelem megszületése és az őspicsák kénytelenek a verekedős barom hímfiaknak a színlegi hatalmat átadni -ezt éljük most
A világ tengelye a Nőkön áll, a nő minden, a férfi termel és szór, a nő a megtartó, a nő Isten Edénye, a jövő

namost ebbe a képletbe a fasznál is faszabb nőt, aki állva akar pisilni és férfimód viselkedni meg fallokratáskodni.. az meddő, idétlen... tkp egy nagyszájú balfasz-féle, akivel, ha ledobnak a sivatagban, két óra múlva a hátadon cipelheted... és nem tudja mivel elmosni az állvapisiléshez való műanyag peemate-jét...

De mindig maradnak persze ős-anya-uralkodó attitüdben maradó nők, akik nem tudnak arról, hogy a pinásszülés az biodinamikus kúl moder hőstény.. és akik, ha pisis a punciszőrük, megmossák vízzel és akkor nem lesz pisis. (És mivel sos borotválták, kasmirselymes lágy marad)

A Titkos Nőuralom az ostoba faszokat küldi a vérzivatarba, a politika színtereire. Az afgán törzseknél a Nagy Mamák, a nem szülőképes korú, tehát már fedetlen arcú nagyasszonyok döntenek az ópium, a fegyverek, a lányok, a kecskék és a leamortizált Toyota Landcruiserek eladásáról. A döntéssel a faszok állnak a törzs elé. Ha a döntés jó, a nők voltak megint okosak. Ha a döntés rossz, a politikai felelősség a döntéssel kiálló faszoké. Ez a női őserő képlete és a feminimopicsoidoknak ehhez nincsen, nem lehet fingja se.

A sémita népeknél, tehát az arab és zsidó testvérnépeknél egészséges és titkos nőuralom van. (Lásd az izraeli anyák béketüntetéseit a múlt század végén)

Frick László Intézet 2015.02.07. 16:29:22

@Gerilgfx: Az oláhcigányoknak azért sikerült a saját kultúrájukat sokáig megőrizni, mert közöttük nőuralom van. Az asszonyok, hogy jelezzék, nem tökfőzelékbőlfosott figurát vettek férjül, kicsit eljátszák a gádzsóknak az alávetettséget, de egyébként ők parancsolnak. A dalit romongróknál meg a férfiak rabszolgaként kezelik az asszonyaikat, ezért nem mennek igazán sose semmire. Ha a dalit asszony dolgozik és saját jövedelme van, azonnal megkezdi azt a felzárkózást, ami az eőjjjde[szájjal]felvilágosúttak szórnak hiába semmiért. Az a dalit család, ahol a nő uralma helyreáll, zárkózik föl, iskoláztatja a gyerekeket, fokozódik a tisztaság [Dr Levendel László a cigányasszonyokról]

A magyaroknál is így van, minden sikeres vállalkozó mögött ott van egy nő, Gyurcsány esetében az anyósa, a kreatív könyvelés pápanője.
Páváskodik a fasz -de megtartó egészséges őspicsa attitüdben élő nőre támaszkodik, aki a háttérben marad. Ha pl az ilyen vállalkozó megcsalja az asszonyt, az azt fel se veszi, gyakori pl, hogy a vállakozó urával gyereket csináltat magának a házassági-gazdaságikötődés fixálására és "a kurvát" kifizetik

Gerilgfx 2015.02.08. 01:29:01

szerintem minden, amit leírtál, hülyeség, alapjaiban baromság, demagóg, komolytalan, mese szerű nevetséges fantazmagória, a szokásos ezo-femimocsok hangvételében.

az van, hogy két fajta ember van, van, aki időt, fáradságot nem kímélve terméket hoz létre, terméket hoz forgalomba, üzletmenetet épít ki, tehát értéket hoz létre.

aztán van a másik fajta, aki lófaszt sem csinál, buta, mint a szar, nem ért semmihez, mert nem is akart soha semmit sem megtanulni, nem akart megküzdeni semmiért, aztán amikor hirtelen kezdeni kellene valamit, meg elkezdi verni a nyálát, hogy igenis, neki jár, neki minden jár, neki jár a lazulós állami munkahely, neki jár valami multinacionális vállalatnál a szakértősködés érdemi munka nélkül, lehetőleg milliókért, neki minden jár bazdmeg.

csak aztán hopp, jön a probléma: mi a faszomért is járna?

és ekkor aztán elkezdődik az ideológia gyártás, hogy neki mi a faszomért is jár mégis minden, és akkor jön a földcsakra, az űrmagyarkorádás, a nemzeti egység a 80%-os adódból, vagy épp a feministáknál a felsőbbrendű szent sérhetetlen pina mitikus világa.

ezzel szemben az igazság az, hogy ezek férgek, akiket le kell köpni.

Frick László Intézet 2015.02.08. 09:50:12

matmnak az egyik főrésze az, hogy a picsa ember abban a hiedelemben éljem, hogy amit rátukmálnak, az az ő igénye)
A farmernadrággal is eredeti indigósötétkék Levi's formájában az volt a baj, hogy 2-3 példánnyal egy tinédzser tíz évig kihúzta, erre a szükségletre az indigó ára az egekbe szökött, erre válaszolt a farmeripar a mosottszínű, "márvány" fakó, előkoptatott, széjjelmosódó, szartseérő koppincsokkal, ma már egy igazi farmert nem kapni és persze a jolók ilyenkor jönnek a gúnyolódással a régi dolgokról.

A nemtelen, a petyhüd faszú széjjelkúrtseggű picsaember, a bár még működő faszú, de nyakig föl borotvált, szakállas picsaember, a szikkadt-steril
természeatazonos pótláékokkal élő picsanő, ők áldozatai a maimarketingnek., A picsanadrág a háját feltolja a nőnek a hasára, a segge ványadt V alakú, nézi a "csöppnyi" bugyiját, milyen édibabbu és a derekán meg hasán a hájas guriga vérágas. Izomtalan, tőnustalan. Tudnia sem kell, mert A Gép mindet tud, majd előGoooglizza. A gogli, mint Mindenhatoooo... a vallások húzómehanizmusai a "közösségi hálóra" tolulnak lényegében ugyanolyan "ostoba vallásos" mint a picsaemberek előhirnökei a Monthy Python-osok. A Brályen Életét hozták rá "istentelenül" az emberekre.
Sokan a picsatársadalmakban is ráundorodnak erre a Mindenhatoooooo-tól való függésre és elmenekülnek olyan területekre, ahol MÉG EGYELŐRE nincsenek picsaemberek és terjesztik a picsaságot. A japán társadalom spec nyugatnyaló-majmoló elpicsásodására gondolok és a picsásodás pusztító az új kkínai társadalomban is, azért azonban az archaikus régi erők még "tolják" egyelőre...
A picsanőnek olyan renyhék a hüvelyúti izmai, nincsenek is, sos tornázott, mozgott, hasizmai sincsenek... a császározás elterjedőben és így a szülés-képtelenség titkosan öröklődik és a picsaember megkérdi ártatlanul, mégis, mi a baj abban, ha valaki császárral szül ésígytovább, rengeteg olyan kérdés, aminek a poenja az áram. Ha nincs áram, nincs válasz. Egy csomó minden nem megy elektromos ártam nélkül, egy autó kidönt egy villanyoszlopot és 500 vagy 5000 háztartásban kifagynak az emberek, mert a fával fűthető kazán se megy keringetőszivattyú nélkül, mert nem fűtésszerelő szerelte be, hanem egy picsa csőszerelő
és se kályha se kémény
és még én szégyeljem magam, mert ezekre a picsaságokra rámutatok és menjek a reklámba Ambrus András bácsival régijódolog csipszet enni
szerinted is hülye (ostoba) vagyok
ámen

Gerilgfx 2015.02.08. 22:56:05

/minden kazán rendesen fűt keringetőszivattyú nélkül, kivéve ha a radiátorok szintje fölött van.

persze ha nem különcsatornázott a keringetőszivattyú, akkor van egy enyhe szopás, de szerintem átereszt annyi vizet álló állapotban is, hogy a fűtés lehetővé váljon. /

az meg, hogy az evolúciós faktorok leálltak, nem igaz, hisz itt vannak például azok, akik kapartatnak. manapság ilyen az evolúció :D

Frick László Intézet 2015.02.09. 02:10:24

@Gerilgfx: A "korszerű" gázfűtőkészülékek gyártói is átvették az autógyártók marketingjéből a szervízbecsalós-beszopatós szívatóágat, a keringetőszivattyút a "paraszt" nem is látja és a "kompjuter" bármi kis rendetlenséget észlelvén letiltja a működést. Pl ha egy [nem padló] fűtést fűtésszerelők építettek be, akkor a csövek átmérője egy bizonyos haladványban egyre szűkül az utolsó rfadiátorig és így szivattyú nélkül gravitációsan is működik. A csőszerelő nem ért a fűtésszereléshez, megnézi egy táblázatban, a légköbméterhez mekkora kapacitású berendezés kell és félcollos csövekre fűzi a rendszert. Amiben persze keringetőszivattyú nélkül meg se mozdul a víz, a "korszerű berendezés" észleli a tolulást és kikapcs. Jaj, de hát áramszünet esetén meg főleg kikapcs... sima vegyestüzeléses kazán esetében pedig dübörög a kazánban a 100 fokos víz, miközben a radiátorok hidegek.

Ebben az országban egyébként a háztartsáok fűtése (vidéken ésvagy ahol nem távhőszolgáltatás van vagy társasházi központikazán) tehát családiházas egyénifűtéseknél főleg az asszonyok dóga ill a szülőké, a 28-42 éves gyerekek [anyuci kisfia ill kislánya...] feléje se néznek a kazánnak meg a fűtésnek

Gerilgfx 2015.02.09. 03:07:21

én a magam részéről magam mellé basztam egy 3kw max feliratú 2ezer forintos elektronyos villanyradiátort, megy napi (!) 5-20 percet így télen, a gáz a miliomosoknak való, napi 15-30 forintból fűteni sokkal nagyobb poén. pláne úgy, hogy szigetelés sincs, és minden le van pusztulva

mondjuk én pont anyuci kicsiny 28-42 éves gyereke vagyok, és én forrasztottam meg pont 3 éve a dísznek feltett megfizethetetlen fogyasztású FÉG fosgejzír keringőrendszerére amúgy rá sem kötött 220v-os 40 éves keletnémet keringetőszivattyút

a gázfűtés esetén eleve fölöslegesen akadsz fent a keringetőszivattyún, mert eleve kikapcsol a faszba az egész, ha nincs áram, ugyanis a termosztát áramról megy. na bumm.

amúgy egy elektromágneses keringetőszivattyú, ami szigorúan 400-800w-ot eszik, na az pont 40-80w-os, csak mágnes helyett elektromágnest tettek bele, mert így spóroltak 2000 forintot az előállítási költségen, csak épp tízszer annyit eszik, de hát manapság ez van a porszívókkal, mosógépekkel, meg fasztudja, kvázi mindennel, inkább ezen kéne fennakadni, nem azon, hogy a gázfűtéshez áram is kell.