Imádom a bélyegzést. Az embernek egyáltalán nem kell gondolkodnia, klisé' fog', tintapárnára rá és

Bélyegezni kétféleképpen lehet:

-jól

vagy

-rosszul

 

Nem magával tehát a bélyegzés műveletével van baj, csak az okozhat problémát, ha pl Szigetvári Viktort bélyegzed meg azzal, hogy ő Gyurcsány táskája (tehát nem táskahordozója) az Együtt-PM-ben. Ilyent csinálni csúnya és újságíróhoz méltatlan.

Ahhoz ugye, hogy megtudjuk, kicsoda az amerikai filmvilág Dörner Györgye, előszöris azt kéne tudnunk, hogy ki a fasz is az a Dörner György. Nahát, a Dörner György egy fasiszta állat, akit jellegzetes orbánista módon zsdanovizáltak az Új Szinház élére és ez az egyik oka annak, hogy ma már világfájdalomként csorgnak le mindenünnen Pokorny Liának a plakátarcai is. Még a WC-kacsából is már a faszorrú Pokorny Lia folyik ki és ez köszönhető annak, hogy Pokorny Lia el mert jönni az Új Színházból, aholis, ha marad, akkor ma ki a hellovénytökömet érdekelné. Így viszont rögtön a Csillag születik zsűrijébe került szegény, hogy legyen milyen mazsolát aprítania a kakajóskalácsa tésztájába.

Cigányozni vagy buzizni se szabad, de pl ha valaki útálja Obamát és nem tolerálja a melegházasságot valamint amerikai létére kedveli a lőfegyvereket, mint olyanokat, akkor már le lehet nyomdázni valami kis k'k'k'éjraópai náci kis sziniigazgató nevével, aki a Bruce Villisz  magyarhangja is, márpedig a Bruce Villis sok puf-puff filmben játszik TEHÁT szereti a fegyvereket. . 

És akkor még arra rá se mutattam, hogyan kerül elő a következő lépésben Amerika Dörner Györgyének farvizéből Semjén Zsót is.

Legjobb azonban, ha minden változtatás nélkül puszta kopipasztában kenyem föl Erdélyi Péternek, a 444.hu jelentős mévészének az alkotását egy egyébként nagyjából amerikai internetezési népszokásokról kikopipasztázott úgynevezett "cikk"-éből, tessék, tanújjatok, basszátok meg:

Soha senki nem hallott volna az egész történetről, ha nincs Adam Baldwin, az amerikai filmvilág Dörner Györgye.

Baldwinnak nem kell sokáig nézegetni a Twitterét, hogy az ember el tudja helyezni.

Fő ellenségei:

  • Obama elnök
  • és a melegházasság.

Barátai:

  • a lőfegyverek.

Semjén Zsolttal valószínűleg prímán kijönnének.

Beszarok a magyar színháziélet adam baldwinjének.  De Erdélyi Péternek is,

https://media.licdn.com/mpr/mpr/shrink_120_120/p/8/000/23a/1b8/2bda2fe.jpg

hiszen az ekkora zsenialitására még újságíróigazolványa is van.

Szerintem Erdélyi művészúr önmagáért beszélő arcára a szó is kár.

Dörner Györgynek pedig nyilván twitter platformja, lássuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr346830851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci vagyok 2014.10.25. 11:33:08

én még nem láttam pesten mazsolás kakóscsigát!

Frick László Intézet 2014.10.26. 04:33:12

@laci vagyok: A Síkbolygó leszállta óta a legkedvencebb vita-érv-formám a megdönthetetlenvégsőérv kategóriában az:
"Én még nem láttam ilyent - tehát nincsen is!"
Egyébként az aprítottmazsolás kakajóskalács az nem csiga, jaj nagyon nem. Lényegében betölti az egész tepsit,,, a fölső 78907 nagymamái bëlgacsokoládét olyvasztanak hozzá, míg a proletárnagymamák 20% névleges kakaóportartalmű cicakakajóporral trükköznek és a mazsolát persze kihagyják, de lehet belle diót is apríjjani

2014.10.28. 20:52:11

Dörner György nagyon jó fej, amíg el nem kezd politizálni - már ha annak lehet tekinteni azt, hogy visszasírja a miépet.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.10.30. 09:31:39

@Frick László Intézet: nanáhogy a kedvenced, hiszen te ugyanezt alkalmazod implicit állandóan: ha te láttad, akkor általánosan és minden helyzetre igaz:)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2014.10.30. 12:45:46

adam baldwin játszott a full metal jacketben, meg a firefly/serenity-ben, úgyhogy neki több mindent megbocsájtunk.